login |

A legjobb komédiák. 2011/12-ből

2012. 06. 13. 20:29 - Írta: winnie

60 hozzászólás | kategória: szitkomajánló, toplista

Legutóbb 2010-ben írtunk szitkom toplistát, azóta sok víz lefolyt a Dunán és már nem kell panaszkodni, hogy a hazai nézők nem vevők a komédiákra, a 20-30 perces műfajra. Gondoltam, itt az ideje egy újabb komédia toplista összeállításának, hiszen ezer meg ezer változás van, ráadásul a múltkori listához képest olyan alapsorozatok szűntek meg létezni, mint a Better Off Ted, a Party Down vagy a Scrubs.

Lássuk, hogy melyek voltak 2011/12 legjobb komédiái, legviccesebb (főleg) amerikai sorozatai szigorúan a legutóbbi szezonjuk alapján – nagyjából 6/10-nél húztam meg a határt. A listáról remélem nem sok minden maradt ki (ebből a kábé 80 sorozatból mazsoláztam – elvileg ezeket próbáltam be), így ami nincs a top20-ban, az sajnos csak a futottak még kategóriát erősíti nálam. (Angol, kanadai vagy ausztrál fronton nyilvánvaló deficitjeim vannak, ezt nézzétek el.) Ja, és a 10, 20 és 30 perces sorozatokat vettem komédiának.

  1. Veep
  2. Parks and Recreation
  3. Eastbound & Down
  4. The League
  5. Girls
  6. House of Lies
  7. The Office
  8. Community
  9. Breaking In
  10. Archer
  11. How I Met Your Mother
  12. Nurse Jackie
  13. Raising Hope
  14. Modern Family
  15. Workaholics
  16. Life’s Too Short
  17. New Girl
  18. The Middle
  19. NTF:SD:SVU::
  20. Last Man Standing (az első 40-ben talán ez az egyetlen többkamerás sorozat)
  21. UPDATE: A Curb Your Enthusiasm kimaradt, az is sima top10-es.

Igen, sajnos sok kritikailag elismert és mérvadó emberek által dicsért komédiával abszolút nem tudtam kattanni (Louie, Bored To Death, Wilfred, 30 Rock, animációk), hiába akartam őket szeretni. A linkeken ott az adott sorozatokról szóló összes írásunk, nem hiszem, hogy érdemes lenne ismételnem magam.

Kommentben lehet egyetérteni, tiltakozni, de inkább ajánlanám a saját listával való tüntetést, akár mellékelt magyarázatokkal. Mielőtt valaki félreértene, a poszt nem a saját listám miatt született, hanem a ti listáitok miatt. Hátha valaki XY 10-es listáján 8 kedvence mellett lát még kettőt, hisz akkor sejtheti, hogy azok neki is bejöhetnek.

60 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2012. 06. 13. 20:32

man up!

egyebkent a fentibol 5-ot nezek, 2 probara var, a tobbi kasza lett.

Tamas - 2012. 06. 13. 20:44

Life & Times of Tim kimaradt a 80asból is, ez ennyire nem népszerű itthon ezek szerint? :)

winnie - 2012. 06. 13. 20:46

a ricky gervais show is, ha már hbo.

hát, igen, pedig humannél lehet, hogy top20-as lenne a tim. biztos van még öregcsatornás szitkom is, ami nincs benne, de hirtelen nem jutott eszembe semmi.

m76 - 2012. 06. 13. 20:46

Én alapból nem vagyok egy sitcom rajongó. Az én listám nagyon rövid, ennyit nézek:

Archer
Veep
Ricky Gervais Show – bár ez inkább egy rádióműsor válogatás animációs megelevenítéssel

Amiket bepróbáltam de kasza lett:

The Office – 6. évadig húztam, de 4. évadtól kínszenvedés volt
Breaking In – pilot után kasza
Life’s too short – pilotot megnéztem második részbe már csak beletekergettem de végül kasza
New Girl – pilotot megnéztem és feltettem a kérdést: Kell ez nekem? Válasz:nem
NTF:SD:SVU:: – Talán két három részt néztem meg, de ez már az a kategória ami annyira szar, hogy kínos és nem vicces
The Big Bang Theory – A népszerűség növekesével fordított arányosságban változott a színvonal, a végén már csak megszokásból néztem de egy percét se élveztem 5. évad még 3 résznyi esélyt kapott, de nem élt vele.

Ennyi

Srsl - 2012. 06. 13. 20:51

am a himym is tobbkameras

pod - 2012. 06. 13. 20:52

Az első kettőt megcserélném, és az Archert kicsit feljebb raknám. Mondjuk én csak ezt a hármat nézem a listáról, még négyet pilot alatt/után kaszáltam, többi nem érdekel.

Lucky!? - 2012. 06. 13. 20:57

ezazz erre vártam :) köszi :)

hm jelenleg csak 12-t nézek közülük

carpediem - 2012. 06. 13. 20:58

Azért nem jó egy ilyen lista, mert bár elismerem a tudásod winnie, de ez sokakat tévútra csal, ez alapján neki sem kezdenék a new girlnek, modern familynek….amiknek egy himym a közelébe se érne… azért a heti legjobb részválasztás alapján is ellentmond ennek

ldavid - 2012. 06. 13. 21:00

Don’t trust the b nem fért be? pedig az NTFSDSVU-nál azért jobb volt szerintem :)

És én még az Episodes-t is beraktam volna

Casey Novak - 2012. 06. 13. 21:05

Community – alap
Modern Family – nagyon jó karakterek, a sztori nem mindig sikerül, de nem is olyan fontos
The Big Bang Theory – mondanám, hogy alap, de egy ideje nagyon arra hajanak, hogy ne legyen az
Melissa & Joey – hehe, na igen. Kellenek csajos hülyeségek is néha.
Rules of Engagement – az 1. évad nagyon jó volt. Anyukám meg azt mondta, hogy ami nem tetszik, arról inkább ne mondjak semmit, úgyhogy a többi évadról nem mondok semmit :)
2 Broke Girls
Breaking In
The Simpsons
The Middle
Raising Hope
Happy Endings
Best Friends Forever
Whitney
Hiccups
Archer
Don’t rust that b— in apt 23.

Nagyjából ebben a sorrendben, de ez az összes, amit nézek. Sokat pilot után kaszáltam, még többet még el sem bírtam kezdeni leírás alapján, inkább drámás vagyok. Ezeknek meg több mint a fele giltiplezsör, amit igazán szeretek, az a top 5.

Balu - 2012. 06. 13. 21:07

Veep elsőnek? Már itt elkezdett sántítani a lista.

winnie - 2012. 06. 13. 21:08

mindenkinek a listája sántítani fog az első helyen, ha nem az ott az első, ami szerinted a legjobb. de persze a lista nem sántíthat, mert az enyém, nem másé:)

de ez az egy, ahol nem volt vita, ráadásul nem is meglepetés, hiszen mindenki tudhatta, hogy mi az első, nem is tehettem volna máshova, mert másnak nem adtam 9/10-et mostanság. túl sok benne az egy másodpercre jutó zseniális pillanat, minden részt többször meg lehet nézni és még sorolhatnám – de ott a link.

Obi1 - 2012. 06. 13. 21:09

It’s Always Sunny in Philadelphia, minimum a top3-ban lenne a helye.

TorrenteXY - 2012. 06. 13. 21:10

1. Veep
2. The Ricky Gervais Show(ezt érthetetlen módon csak most kezdtem el, pedig…)
3. Archer
4. Eastbound & Down
5. Parks and Recreation
6. The League
7. House of Lies
8. Community
9. The Office
10. I Just Want My Pants Back(?)
11. Modern Family
12. Family Guy
13. American Dad
14. Two And a Half Men
15. How I Met Your Mother
16. Suburgatory
17. 30 Rock (asszem kaszáltam évad közben… 17 percig utálom és 3 percig nevetek részenként)
+ pár nézhetetlen mint az episodes, unsupervised, wilfred, rob

Amúgy az első 12 simán kötelező, a többit ha kasználnák nem fájna.

Tommy - 2012. 06. 13. 21:10

Én kettőt nézek erről a listáról Eastbound & Down és Raising Hope.

Ezen kívül még a Two and a half men amit nézek, és a My Name is Earl és a Death Valley amit néztem.. Még a Férjek Gyöngye volt amit néha néztem anno a viasaton, az ott is van a daralistán. Ja és a Californication, de az nem tudom mennyire sorolható komédia kategóriába..

Veep amin gondolkozok, hogy elkezdem mert mindenki áradozik róla, de sztori alapján teljesen hidegen hagy az egész.

Nem vagyok én se egy nagy sitcom rajongó.

Ingorion - 2012. 06. 13. 21:12

1. Community
2. Entourage (viszont hangulatilag ez a legerősebb kétség kívül, a 7. évados részek kivételével bárhol, bármikor letudok nyomni egy-egy epizódot)
3. Archer
4. Wilfred
5. Raising Hope

Nem sok, de mindegyik zseniális szerintem és a listámon a helyezések között csak nüanszi különbségek döntöttek. Nyáron amúgy az Office UK-t tervezem bepróbálni.

I Empire - 2012. 06. 13. 21:23

1. The League
2. Parks and Recreation
3. Eastbound&Down
4. House of Lies
4. Community

Bertollnok - 2012. 06. 13. 21:34

Hiánypótló poszt. Köszönet érte.
Mondjuk erről a húszas listáról pont tízet próbáltam be, mindössze kettő és fél tetszett belőle:

1. Eastbound & Down
2. Workaholics
+1 Parks and Recreation (de az első két évadot úgy, ahogy volt, kihagytam, mert még csak egy erőltetett mosolyt sem bírt az arcomra csalni.)

A kimaradók közül Louie hatalmas, nagyon várom a harmadik évadot, Wilfred US egynek jó, Family guy, The Cleveland Show és American dad! pedig jöhet minden mennyiségben. Olcsó a humorom, na. :D

BoKK - 2012. 06. 13. 21:35

Kicsit meghasonultam:
1. The League-en nevetek a legnagyobbakat ,de
1. Community van a szívemhez legközelebb és szeretem a legjobban
A többit nem is állítanám sorba (főleg mert nincs kedvem leírni:D).

Conquistador - 2012. 06. 13. 21:39

Jó kis vitaindító.
Nézzük azt, hogy manapság úgy veszem észre nálunk egyre kevésbé kedvelt a multicam műfaj. És ezzel még finoman fogalmaztam, mondhatnám úgyis, hogy lesajnált-lenézett. Főleg itt, junkie körökben.
Értem én, hogy egyre nehezebb találni minőségibb darabokat, de szerintem az igazi szitkom mégis csak a többkamerás, nevetős dolog.
Míg a singlecam nekem csupán mellékhajtás, és sokkal szkeptikusabb vagyok a képviselőivel. Nem is ad olyan hangulatot, nem generál úgymond egy kohéziót a közönségében.
Persze kedvelem sokukat, de nálam ált. nagyobbat szólnak az 1. kategória darabjai, a kommerszségük ellenére is.

Na és, hogy listaszerűséget is írjak. (nem mindegyikkel vagyok up-to-date)

1. Two and a Half Men – jelenleg futók közül abszolút no 1. még Charlie Sheen hiányában is talán
2. Californication – fura a showtime sorozatait szitkomok közé sorolni
3. Modern Family
4. The Big Bang Theory
5. Cougar Town
6. The League
7. How I Met Your Mother
8. Episodes
9. Misfits
10. Breaking In
11. Shameless US
12. House of Lies
13. Mike&Molly
14. Web Therapy
15. Archer
16. Melissa&Joey
17. Happily Divorced
18. Suburgatory
20. Glee

ps. Last Man Standing-et nagyon várom szinkronnal

Lengabor - 2012. 06. 13. 21:48

Anélkül, hogy rangsorolnék, csak felsorolás szinten:
Parks and Recreation
Eastbound & Down
How I Met Your Mother
Nurse Jackie
Raising Hope
Modern Family
The Middle
American Dad
Cougar Town
The Big Bang Theory
Rules of Engagement
Episodes
Louie
Awkward

AJ - 2012. 06. 13. 21:51

1. Veep
2. 2 Broke Girls
3. Cougar Town
4. Modern Family
5. Married, with Children
6. Home Improvement
7. Last Man Standing
8. My Family
9. Blackadder
10. My Name is Earl
11. Miranda
12. Two and a Half Men
13. The Simpsons
14. Family Guy
15. GCB
16. Bette
17. A little bit Fry & Laurie
18. Fawlty Towers

Ennyit tudtam hirtelen összeszedni, s árulkodó az is, hogy csak hat 2009-nél korábbi sorozat van rajta, melyből egyet kaszáltak, egyet pedig majdnem.

Evangeline03 - 2012. 06. 13. 21:53

Huuuh, de régen várok erre a posztra! Végre tudom, hogy miket fogok a szitkomok közül darálni a nyáron! KÖSZÖNÖM!!! :)

hallak65 - 2012. 06. 13. 22:04

Akkor mint nagy-nagy-nagy sitcom rajongó én is listáznék. Elöljáróban engem kiakaszt a Veep, Office, Park and Recreation és társai stílusa, és sose értettem miért viccesek. Szóval a személyes top 10-em:

1. Wilfred (US) – kedvenc kutyám
2. Holliston – kedvenc elborultjaim
3. Futurama – kedvenc futárszolgálatom
4. Raising Hope – kedvenc családom
5. How I Met Your Mother – kedvenc megszokottam
6. Shameless (US) – kedvenc Frankem
7. Last Man Standing – kedvenc oldschool
8. Whitney – kedvenc újonc
9. Community – kedvenc kreatív
10. 30 Rock – kedvenc év egymásra-találása :D csak hogy ne spoilerezzem :P

spamdog - 2012. 06. 13. 22:17

1 Modern Family
2 Veep
3 House of Lies
4 2 Broke Girls
5 South Park
6 The Big Bang Theory
7 Beavis & Butt-Head
8 Suburgatory
9 Family Guy
10 Cougar Town
11 Portlandia
12 Breaking-In
13 New Girl
14 Weeds
15 Whitney
16 Happy Endings
17 iCarly
18 Penguins of Madagascar

Balu - 2012. 06. 13. 22:18

Winnie: Persze, a lista tényleg szubjektív, csak meglepett, hogy mennyire nem értünk egyet. :D

A Veep egész első évadát láttam és élveztem végig, ennek ellenére előtte van nálam jópár sorozat.

Namindegy, holnap majd megpróbálok egyet összeírni én is.

P009 - 2012. 06. 13. 22:31

1. Raising Hope
2. Modern Family
3. How I Met Your Mother
4. The Big Bang Theory
5. Suburgatory
6. 30 Rock

Jelenleg futó szitkomokból ez a top 6.
Ezen kívül nézem (vagy karakterek miatt, vagy ha nem akarok agyalni…): Mike&Molly, 2 Broke Girls, New Girl, Apartment 23, Louie, Awkward, Archer, South Park.
Régen nagyon szerettem ezeket: The War at Home, Complete Savages, Married with Children, Friends.

fm! - 2012. 06. 13. 22:55

1. Rules of Engagement
a többi nagyjából ugyanazt nyújtja. :)

ElPadre - 2012. 06. 13. 22:58

girls? mi a nyomort keres a girls a listán? az nyavalygás, nem komédia. kínos pillanatok mindenkinek… azon mi annyira nevetséges?

debezzeg. whitney? 2 broke girls (igen, vannak jó pillanatai!)? modern family ennyire alul? (pedig ők a kínost tényleg úgy tudják eladni, hogy sírva röhög már rajtuk az ember.)

sőt, jó sok egyéb is. de a girls, mint komédia? bitte schon, doch!

Perdita - 2012. 06. 13. 23:14

Mint komédia? Mert dráma? Te komolyan veszed? A Girlsnél nincs sok viccesebb sorozat. A dialógok zseniálisak.

mukuru - 2012. 06. 13. 23:16

1 parks & rec
2 eastbound & down
3 it’s always sunny
4 adventure time
5 veep
6 portlandia
7 girls
8 louie
9 futurama
10 community
11 new girl
12 30 rock
13 modern family

+ még az officet nézem, de az idei évadot csak a “valaha zseniális sorozatok legszánalmasabb vergődései” listára tudnám feltenni =/

Tommy - 2012. 06. 13. 23:19

Shameless és Californication hogy sorolható komédia kategóriába? Persze mindkettőben jelen van, de kb ugyanennyire a dráma is szóval számomra egyik sem komédia.. Még ha vannak is benne sírva röhögős jelenetek.

winnie - 2012. 06. 13. 23:35

“modern family ennyire alul? ”

alul?:) 80-ból a 14., nagyon előkelő helyezés.

MikkaMakka - 2012. 06. 14. 00:03

community, archer, the league

Giggsy - 2012. 06. 14. 00:15

Azért a The Big Bang Theory-nak helye lenne az első húszban, pláne, hogy a How I Met Your Mother is ott van, ami mostanra már történelmi mélypontra süllyedt színvonal tekintetében. Igaz a TBBT nem hoz annyira kiemelkedő epizódokat, de egy amolyan szórakoztató átlagra simán képes, míg a HIMYM Barney jelenetein kívül csak sírásra (és nem sírva nevetésre) késztet. Amúgy a többivel egyetértek.

sohse - 2012. 06. 14. 01:03

1. Community
2. Parks and Recreation
3. Modern Family
4. The Office
5. Veep
6. Louie
7. The Middle
8. Episodes
9. New Girl
10. Family Guy

és köszi a pár címet, amit nyáron bepróbálhatok :)

sunci - 2012. 06. 14. 07:28

1.The League
2.The Office
3.Rules of Engagement
4.The Big Bang Theory
5.Parks and Recreation
6.Modern Family
7.Eastbound & down
8.Raising Hope
9.Workaholics
10.Community

Paladin - 2012. 06. 14. 08:21

Engem csak az érdekel, mi a francot keres a House of lies egy sitcom listán.

winnie - 2012. 06. 14. 08:33

a cím is komédiára utal, de a lista elé oda is írtam, hogy nem csak azok, hanem a “legviccesebb sorozatok” és, hogy a “Ja, és a 10, 20 és 30 perces sorozatokat vettem komédiának.”

úgy tűnik, hogy a house of lies ennyire vicces sorozat (négy másik kommentelőnél is ott van, tehát nem akkor gond), de ott van a listán a komolyabb nurse jackie is.

elfeledettnick - 2012. 06. 14. 08:34

Játszanak a már lement/kaszált komédiák is, vagy a futó néhányból kellene lista?

MicaHiro - 2012. 06. 14. 09:11

Az én személyes listám:
1.Pyrex: többnyire kínos humor, néha kis romantika, iszonyatosan jól eltalált karakterek tömege (Ron, Tom, April, Andy, Jerry, Chris és Ben közül bármelyik kettő elég lenne egy közepesen jó sorozatba), remekül megírt helyzetek és dialógusok, és még erős érzelmi töltetű küzdelem (elnökválasztás) és jellemfejlődés is volt. Minden évad remek (esetleg az elsőt kivéve), mind egy picit másért, ebben az elnökválasztás volt az extra.
2.Community: Jó karakterek, nagyon jó ötletek, de sajnos ez csak a második helyre elég. Néha-néha talán a kevesebb több lenne, és lehetne egy picivel kevésbé felszínes, talán. De így is sima 8/10-es kedvenc. A 3. évad a kis átívelő szálával és a következetesebb karaktervezetéssel, valamint a tanulói élethez való kisebb visszatérés miatt jobban bejött.
3.Veep: Most kezdtem el, remek színészek, remek párbeszédek, és még a politika fricskázása is ott van, így kell csinálni!!
4.30 Rock: számomra mostanában talált magára a 30 Rock (vagy én nem értettem eddig), mindenesetre már elég előkelő helyen van nálam. Okos humor, fricska a médiának, a sztárvilágnak, az összes karakter szerethető, de picit azért kezdenek már kifulladni.
5.The Office: innentől kezdve már van egy fél évados lemaradásom. Nem rossz az Office-nak ez az évadja sem, de valahogy nekem akkor is hiányzik Michael, és (régebb óta) az értékelhető Jim-Pam szál.
6. Modern family: aranyos, szerethető, pörgős, jól megírt, de hiányzik belőle valami plusz, hogy kedvenc legyen
7. The Middle: néha picit gyengécske és túl csöpögős, de a Janitor és Brick miatt így is nézős, szerethető sorozat

Amit winnie listájáról kifejezetten nem szeretek: Archer (valahogy nem jön át az egész) és Eastbound & Down (van, aki el tudja viselni a főszereplő stílusát, nekem sajnos ez már nem vicces)

És hatalmas köszönet a listáért, tényleg sok ötletet adott!!

Nicsi - 2012. 06. 14. 09:11

Úgy látom nekem nagyon mást jelent a humor. :)
Az itt felsoroltakból alig van olyan, amit viccesnek tartok.

Parks and Recreation – Baromira nem bírom az ilyen stílust
The Office – Ugyanaz, mint a Parks..
Eastbound & Down – Első rész közben kasza.
The League – Szintén kasza.
Archer – kasza
Nurse Jackie – Kösz nem.
Modern Family – Nem tudom mitől olyan vicces sok embernek, nálam simán kasza.
Rules of Engagement – Nem vicces.
Louie – Isten ments!
Episodes – Ugyancsak nem vicces.
30 rock – Ez se vicces számomra.

Ezeken legalább röhögtem:
Portlandia – Ezen nagyon csodálkozok, hogy bejött pedig a fentiek közül sokra hasonlít humorban.
Community – Pár részt láttam még nem döntöttem mi legyen vele.
The Big Bang Theory – Megszokás és még van benne pár poén.
How I Met Your Mother – Megszokás.
Two and a Half Men – Ez bejön.
Family Guy – Talán ezen röhögök a legtöbbet.
Kövezzetek meg, de a Madagaszkár pingvinjei is bejön.

Van jópár amiket még nem próbáltam. De például a Veep ahogy néztem a posztokat, ugyancsak felejtős.

A Friends óta nincsen olyan sitcom, ami nagyon tetszene.

winnie - 2012. 06. 14. 09:12

“Játszanak a már lement/kaszált komédiák is, vagy a futó néhányból kellene lista?”

én az idényt vettem figyelembe, nyártól nyárig.

matt - 2012. 06. 14. 09:29

community
30 rock
raising hope
modern family
girls
veep
(house of lies es a new girl sem rosszak, de valahogy nem kattannak, pedig az elsoben kristen bell is van)

ElPadre - 2012. 06. 14. 10:37

a nurse jackie, bár elég komoly témákkal foglalkozik, de időnként oldalhasogatóan nagyokat lehet rajta röhögni.

a girls-ben meg valahogy nem annyira vicces látni a nyavalygó csajokat. nem annyira szerethetőek. hogyismondjam, ez a kínos-kategória, ami lehet, hogy egyeseknek vicces, de anélkül, hogy a figurák szerethetőek lennének, eléggé nehéz nevetni a kínoson.

ahhoz, hogy a kínos dolgok humorossá váljanak, nem árt, ha valamennyire szerethetőek és érdekesek a szereplők, akikkel ezek a dolgok történnek. a modern family, a nurse jackie, a whitney szereplői egytől-egyig ilyenek, legalábbis nekem.

Jayy - 2012. 06. 14. 11:05

Egyértelműen a Parks a legjobb sitcom. Ron Swanson, Tommy és az idióta Andy óriási karakterek. Nem is beszélve Jerry-ről :)

cyborgwings - 2012. 06. 14. 14:02

0. happy endings (nincs kedvem átírni a számokat :D és utólag jutott eszembe, pedig nemrég daráltam és valami fergetegesen jó lett a 2. évadra, bár nekem már az 1. is eléggé tetszett)
1. raising hope
2. new girl
3. cougar town (az idei évaddal rendbe tették a 2. évados mélyrepülést, amikor is a finálét sem bírtam végignézni, annyira rossz volt)
4. episodes (a 2. évad eddig zseniális)
5. wilfred
6. breaking in (sajnos sokat rontott rajta a 2. évados ripacs nő)
7. himym (inkább csak a korábbi évadok tiszteletére kerül föl a listára, mert az idei már nálam is sokszor kicsapta a biztosítékot. meg amúgy sincs több szitkom, amit nézek, szóval mindegy is. :))

clark - 2012. 06. 14. 14:34

nagyjából hasonló az izlésünk ezekből 12 nézek:D

Dun - 2012. 06. 14. 15:05

Azért egy Misfits igazán elférne szerintem a top20ban!

winnie - 2012. 06. 14. 15:06

nem is amerikai, nem is 20 perces…, nem is komédia.

Dun - 2012. 06. 14. 15:06

Jah a részleteket nem olvastam! :D Haha! Akkor nem :D!

Gigi - 2012. 06. 14. 15:30

Az általam nézett szitkomok benne vannak, és egyetértek a helyezésükkel, az új címekért pedig hálás vagyok, érdemes lesz biztos bepróbálni :)
Bár az elfogult, félig-meddig rajongói ízlésem a HIMYM-et rakja előre, mondjatok bármit, ez a sorozat tett engem junkievá…

owlman - 2012. 06. 14. 17:34

Community simán top 5 szerintem, igaz hogy metapoénokkal van tele, de bevállalós, kreatív, nem tipikus, életvidám.

Archer azért még jelen formájában is jobb, mint a pl a gyenge Breaking In.

A How I Met Your Mother melyik bollygón van 6/10 fölött ???

A többi helyezés nagyjából ok.

Gartner - 2012. 06. 14. 22:36

Ez az én listám és amik még futnak, talán segít másoknak is:

– Two and a half Man (Évek óta hozza a színvonalat még Charlie nélkül is, kötelező darab.)
– The Big Bang Theory (Még mindig lehet rajta nevetni, ami ritka mostanság ezen a téren, kötelező.)
– How I met your Mother (Kicsit elfáradt az utóbbi időkben, de még be lehet húzni simán.)
– Modern Family (A number1 aki szereti a jól kidolgozott karaktereket, és helyzeteket, kedvencem)
– The League (Az első évad után iszanyatos javulás, az új karaktereknek és foci háttérbe szorításával, alap.)
– Californication (Nálam töretlenül az egyik legjobban várt sorozat minden évben, imádom ezt a stílust, alap)
– Weeds (A régi idők mitt és az egyedisége még mindig veri a sok újoncot.)
– Blue Mountain State (Egy bulis, poénos, amerikai pite stílusú comedy, tuti annak aki szereti az ilyet. Sajnálom, hogy kasza lett.)
– Workalkoholics (Nagyon jó poénok és az utóbbi évekből ezt érdemes behúzni.)
– Community (Az utolsó évadod valahogy már nem bírtam nézni, a sok idióta gagyi kitalált rész miatt, de hátha javul a jövőben.)

Újoncok
– Girls (Egész jónak tűnik, szerintem aki szereti a kaliforgiát annak be fog jönni ez a stílus.)
– New Girl (Teljesen jó, eddig a legnagyobb meglepetés, Van esélye a folytatásnak nálam.)
– House of Lies (Poén nincs, de más felfogásban lehet be fog jönni a későbbiekben.)
– Veep (Nem a kedvencem a munkahelyi sorozatok, de lehet kivételt teszek ha még javul)
– Raising Hope (Még az első évadnál vagyok, nem annyira vicces, meglátjuk mit hoz az évad vége.)
– Episodes (joey miatt és a szűk kínálat miatt még folytatom a részeket.)

– Parks and Recreation (Az első évadot megnéztem, egyenlőre nem tudom mit kezdjek vele, akarnák rajta nevetni de egy két mosolyon kívül nem volt más eddig, pedig elvileg ez kimondottan nevetős sorozat lenne, ahogy olvasom.)

Artie - 2012. 06. 15. 13:15

“Workalkoholics (Nagyon jó poénok és az utóbbi évekből ezt érdemes behúzni.)”

Nagyon egyetértek. Egyedi stílus, nagy állatkodás, de kidolgozott poénok. A 3 főszereplő nagyon tehetséges.

EvilHedgehog - 2012. 06. 17. 22:03

Első kettőt tudnék jelölni..

1. Parks and Recreation
2. Community

Parks and Rec. már csak a jégpályás jelenet miatt is… :)

adikaland - 2012. 06. 19. 01:17

A Californication a kedvenc sorozatom volt és kasza lett
A how i met úgy az 5. évad körül kasza, ahogy a Bigbang is vele együtt a 3. évad táján
A veep első részét láttam egyelőre nem nyelt be,de valószínáleg folytatom.
A Rules of Engagementet is kaszáltam úgy 3 évad után.
A my name is earl is kasza lett az írósztrájk után.

Nagyon sajnáltam a Better off ted-et , mert imádtam

Érdekes,hogy a most futó sorozatok közül szinte csak azokat szeretem nagyon,amik nem fértek be…
Bored to death, Wilfred
ezenkívül az eastbound van még,de ott csak és kizárólag a tahóság, ami mókás és gyakorlatilag semmi más.
A League első évada volt meg már rég egyszer folytatom.

chulo - 2012. 08. 31. 20:04

hm de régi posztra akadtam. Most nagyon azon vagyok hogy keritenem kellene vagy 2-3 sorozatot, mert egy párat a régiek közül shift+deleztem.
sitcomok közül jelenleg amit nézek (még, vagy amik eddig junkie pályafutásom során elém kerültek. Kis szubjektiv gyűjtemény :)
himym – nem tom meddig húzza még, mert már kezd nem viccessé válni, bár heti nézősben még talán elmegy
Eastbound and Down – baromi hamar végigpörgettem, iszonyat nagy sorozat
Better off Ted – ez is tetszett
Friends alap :D
2,5 man – kis lemaradásban vagyok, bár erre is akkor akadtam rá mikor már CS kiszállt a sorozatból, szóval volt mit nézni
Flight of the choncord – na ezt nagyon dicsérték, a tavalyi ilyeen ajánlós posztban láttam, 2 részt néztem meg aztán nem volt időm, de az első évad a gépen csücsül, talán ha lesz időm adok egy esélyt hogy beszippantson
Park and rec – na ez is 1-2 részt kapott, de eddig nem igazán rántott be. talán később ez is kap még sanszot
suborgatory (a kondom el van vetve :D) – eleje jó volt, aztán ellaposodott
weeds – ezt kb 4-5 évad után lassan kaszáltam el. nagyon darkos lett, akkor hagytam abba mikor SPOILER SPOILER!!!! – a kissrác fejbekólintott valami nőt SPOILER VÉGE azután már nem tértem vissza az új évadra
Malcolm in the middle – iszonyat megfogott, marhára birtam azt a sorit. Ráadásul szerencsére ezt is már a lezárás után találtam meg, szóval nyugodtan tudtam darálni
The league – ez is 5 csillagos. nagy arcok, jó dumák, a fantasy futball szerencsére csak háttér, a lényeg az egymás közti marhulás
Californication – durván megfogott, aztán az elmúlt évadot félbehagytam. Olyan semmilyen volt, nem tom. Még a néger csaj csöcseit se láttam, szóval azt lehet kikeresem majd :D
Nevem Earl – anno szobatárs mutatta, annyit láttam amit ő mutatott, én is elkezdtem nézni, de nem egymagamban nézve nem fogott meg, szóval felejtős
South Park – koleszban vagy 10 évadot ledaráltunk eegybe, de az új részek már nem tetszettek. Talán a 13. évad körül hagytam ott
Férjek gyöngye – tévében ha elém kerül megnézem, vigyorgok rajta, de odáig még nem jutottam el hogy ledaráljam egyben

valamit tuti kifelejtettem, de mindegy

daniel_007 - 2013. 06. 13. 12:56

1. Parks&Recreation
2. Don’t Trust the B in Apt. 23
3. Girls
4. The Mindy Project
5. New Girl
6. Veep
7. Happy Endings
8. Go On
9. Modern Family
10. 2 Broke Girls
11. American Dad
12. Awkward
13. The New Normal
14. The Big Bang Theory

dnalor - 2013. 08. 25. 17:48

hát nálam a szitkom az csakis multikamerás sorozat lehet, amit élő közönség előtt vettek fel. Csak ilyet nézek. Ami alatt nem nevetnek, azok a félórás comedy-k, hát azok közül egyet sem nézek, mert nekem pont azok a gagyik.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz