login |

Showder Klub: ennyi volt a 9. évad

2012. 07. 08. 16:23 - Írta: Desmond Wallace

26 hozzászólás | kategória: kritika, standup,

Az évad már elég régen véget ért, de idő hiányában csak az utóbbi hetekben tudtam abszolválni a szezon második felét. A kezdés elég közepes volt, de aztán sikerült magasabb fordulatszámra kapcsolni, így a végeredmény egész jó lett.

A Showder Klub 9. évadja a változásokról szólt. Kovács Kristóf producer már bizonyára érezte, hogy egy picit megfáradt a formula, így valahogyan fel kell rázni a műsort. A változtatás pedig annyit jelentett, hogy két különkiadást illesztettek a tavaszi szezonba. Kaptunk egy Nagy Feró-égetést, illetve Kőhalmi Zoli is önálló esttel jelentkezett. Meglepő, de előbbit élveztem jobban, noha utóbbival se volt semmi probléma. Kőhalmi műsorából viszont kiderült, hogy sokkal jobban ért a poénokhoz, mint a színészkedéshez, és ez így is van jól. Gondolok itt arra, hogy a műsor átvezető snittjei eléggé erőltetettek és fölöslegesek voltak.

A hat hagyományos felépítésű Showder Klubban a nagyok hozták a szokásos színvonalat, illetve pozitívum, hogy néhány általam kevésbé viccesnek tartott figura is kitett magáért. Gondolok itt Csenki Attilára vagy Tóth Edura. Negatívum, hogy Bödőcs most csak egyszer szerepet (tudom, ezt ő maga kérte), illetve van pár arc, akinek a humora, bazdmegelése nagyon nem jön be nekem.

Az 5. adás szinte teljesen az általam már korábban kritizált Duma Jam-re épült. A végeredmény viszont most sokkal jobb volt, mint legutóbb, szóval tényleg működőképes a formátum, csak jól kell ezt csinálni. Aranyosi, KAP és Hadházi pedig most remekül reflektált egymás poénjaira.

Összességében azt mondom, hogy a tavaszi szezon ismét jobb volt, mint az őszi. Az újítások bejöttek, így remélem, hogy látunk még önálló esteket és égetéseket. Az elvárásaimat már lejjebb adtam az utóbbi években, így talán ez is benne lehet a mostani pozitív értékelésemben. Vagy talán az első évadokat is csak az emlékek szépítik meg?

(Ezen a csatornán megnézhetőek az elmúlt szezon adásai is.)

26 hozzászólás Ne habozz!

tothbalint15 - 2012. 07. 08. 17:00

egy Bödőcs és egy Mogács önálló estet nagyon szívesen elnéznék

Desmond Wallace - 2012. 07. 08. 17:07

Szerintem Bődőcs tévében nem fog ilyet vállalni, mert akkor azt már sehol máshol nem tudja előadni.
Mogácsot én nem igazán bírom, de a 9. évados fellépése egész jó volt.

Bazsi - 2012. 07. 08. 17:26

Nekem is jobban tetszett a tavaszi szezon, de azért el nem ájultam tőle. Sajnos már elveszett a műsor egykori varázsa. :(
Illetve egyeseknek tényleg meg kéne próbálnia kevesebb bazdmeggel meg faszommal előadni, mert sokszor rohadt zavaró volt. Ha pedig családdal néztem akkor meg hatványozottan rosszabb szerintem.

dave - 2012. 07. 08. 17:29

Arról lehet tudni, hogy bizonyos régen alap SK arcok hova tűntek? A “Maciarc” becenevű csávó, vagy Somogyi András parodista.

ace05 - 2012. 07. 08. 17:51

Hogyha már itt tartunk a vágatlan Roastal mi van mert se híre se hamva … ?

ZaHaDuM - 2012. 07. 08. 18:17

Savazás! :D
Mogács és Bruti tetszett legjobban ebben az évadban.

the_daver - 2012. 07. 08. 20:21

Nem értek egyet, nekem sokkal jobban tetszett Kőhalmi estje, mint az égetés. Az sem volt rossz, de ha erőltetettségről beszélünk, akkor Feróék magasan verték Kőhalmit, főleg pár égető volt borzasztóan izzadtságszagú.

Szerintem Kőhalmi remekül hozta a kicsit bénácska, háttérbe szoruló, inkább meg sem szólaló önmagát az átvezetőkben, és jól meg is voltak írva.

A stand-upos rész meg természetesen zseniális volt, ahogy tőle már megszokhattuk :).

Biohazard - 2012. 07. 08. 21:00

Kis segitseget kernek: Hathazi (?) eloadasain szoktam a legnagyobbkat vigyorogni (neha egyenesen rohogni), ezert szeretnem valahogy elerni a regebbi szamait. A kerdes az, hogy lehet-e egyaltalan igy kulon az o dolgaihoz hozzaferni, vagy kenytelen vagyok…megszerezni az osszes reszt es abbol szemezgetni? Illetve, van-e meg valaki a fellepok kozott, akit feltetlen erdemes lenne megneznem?

khaos - 2012. 07. 08. 21:12

biohazard

a megoldás youtube,vannak külön összevágva csak egyes fellépők összes adása (kis ádámnak tuti,de asszem hadházinak aranyosinak is) illetve csatornák ahol meg a külön epizódokból találhatók meg
nem nehéz megtalálni

az meg h ki érdemes embere válogatja
van aki szerint kiss ádám isten,más falra mászik tőle,és ugyanezt el lehet mondani bárkiről,bárki nevét helyettesítve a mondatba

Kissur - 2012. 07. 08. 21:47

Nekem meg pont a mostani DumaJam tetszett kevésbé, mint az előző. Talán nekem túl művinek tűnt, és túl sok volt egyszerre.

dpt48 - 2012. 07. 08. 22:16

Megfáradt, sajnos.

Venom - 2012. 07. 08. 22:29

Ahogy Kiss Ádám fogalmazott, a Showder Klub egy mézesmadzag a nézőknek, hogy jöjjenek jöjjenek az egész estés előadásokra. Az a helyzet, hogy ezt a mézesmadzagot a nézők elszopogatták.

Lemegy az RTL-n az epizód, aztán már megy is fel RTLMost-ra, aztán svarcfuvarban a YouTube-ra, a Cool megismétli 2.4 kvadrilliószor a részeket, az emberek pedig egyszerűen ráunnak. Nem lenne a műsorral a baj, ha nem ezzel szembesülne az ember úton-útfélen.

dave: Maciarccal én sem tudom, mi lett, talán más munka után nézett, vagy nagyon elfoglalt volt, Somogyi meg hát… Sose bírtam azt a csávót, mert három dologból állt egy műsorszáma: Győzike, Gyurcsány, Orbán. Az első kettő már jó ideje nem társalgási téma, Orbánt pedig 2.4 kvadrilliószor lerágták már, szóval szerintem neki egyszerűen elfogyott a puskapora.

Az évadból eddig nekem Bödőcs a csúcspont, mint mindig :) Intellektus és humor, a világ legjobb párosítása.

A bazmegolás már a kezdetektől nagyon zavart. Sajnos egyik-másik humorista nemcsak hogy túlzásba viszi a dolgot (khm, Kiss Ádám, khm), de nem is tudja, mikor és hogyan kell káromkodni. Megvan a szitokszavaknak a maga helyük, jól alkalmazva pedig egyenesen javítanak a szövegen, de nem tagmondathatár-jelölőként.

Egy darabig szerintem még menni fog a Showder Klub, bár lassan leáldozóban a csillaga.

winnie - 2012. 07. 08. 22:33

“az emberek pedig egyszerűen ráunnak.”

saját vélemény, de én például kőhalmit vagy badárt meglátom képernyőn kapcsolgatás közben, akkor bármikor megnézem végig. egy jó standup (hofi? külföldiek?) bármennyiszer megnézhető unalom nélkül, még a poénok ismeretében is. nem?

Bandido - 2012. 07. 08. 22:52

“winnie”

Egyet kell értsek Kőhalmival én is így vagyok. Akárhányszor megnézhetem sohasem unok rá.
Viszont van jó pár akit el kéne zavarni mert egyáltalán nem humorosak. Értem én, hogy sok standup os kell, hogy változatos legyen a műsor. De ez ne menjen már a minőség rovására. Konkrétan célzok itt Lorán Barnabásra mert nekem egyátalán nem vicces. Sokkal inkább unalmas. Annak ellenére, hogy próbálja történetbe foglalni a trabant brummogást stb de nem vicces és már nagyon eröltetett. Ha meglátom kapcsolom is el egyből…
Vagy akár mondhatnám Rekop Györgyöt is. Ő is harmat gyenge..

Venom - 2012. 07. 08. 22:53

winnie: Legalább harmincszor (a szó legszorosabb értelmében, konkrétan legalább harminc alkalommal) kellett végighallgatnom Hofi 500. előadásának egyórás felvételét, és hidd el: ráun az ember :) Tisztelem Hofit, bár nem vagyok “ÚRISTEN HOFI A LEGJOBB HUMORISTA EVÖÖÖÖR” típusú die-hard rajongója, tudott az öreg, de amit harmincszor lenyomnak a torkodon, az már nem fog ízleni.

Rocko - 2012. 07. 08. 23:30

duma jam, kőhalmi jöhet, a roast viszont leginkább a műsor saját maga égetése volt, eredetileg arról volt szó, hogy 10 ember szívja egy vérét, ehhez képest pedig volt 5 poén, amit forgószínpad jelleggel előadott mindenki. kurva unalmas.
akárcsak Somogyi. még Trabarna is rájött hogy végtelenségig nem húzhatja a brümmögést, szóval variál ő is.

ápropó, az ugye nem csak nekem tűnt fel hogy az előadók ismételnek? nem a coolon, hanem saját magukat. fellépésen elmegy, de TV-ben szerintem irtó gáz hogy kétszer adják elő ugyanazt. emlékeim szerint nem egyszer volt, nem egy előadótól, pl. a szomszédnéni féle városiak lemennek vidékre szám kétszer is volt a SK-ban. tudom, nehéz összeállítani egy fellépést, de akkor inkább ne vállalják.

Venom - 2012. 07. 08. 23:43

Rocko: A roastok mindig arról szólnak, hogy a fellépők égetik a roast-alanyt, aztán egymást. Nézz utána az amerikai roastoknak.

A TV-s poénismétlésen én annyira nem lepődök meg, hisz az előadók a főpuskaport az egész estét előadásokra szánják, ott pedig 40-60 percet kell egyhuzamban mesélniük. Lehet, ez meglepő lesz, de nem lehet a végtelenségig poénokat kreálni, takarékoskodni kell.

Én arra lennék kíváncsi, hogy régi poénokat, történeket mennyire forgatnak vissza az aktuális előadásba. Persze, egy része biztos az aktuális hírekhez kapcsolódik, de amikor elmesélik, hogy “XY-on lépten fel és ez történt”, vagy pl. Bödőcs mesél, hogy “ez meg ez volt Búcsúszentlászlón”, az nem feltétlenül aktuális. Lehet 9-10 évvel ezelőtti történetet elevenítenek fel.

szerintem - 2012. 07. 08. 23:51

az, hogy kinek van helye a showder klubban es kinek nincs, nagyon izlesfuggo. szerintem eppen ezert maradhat a musorban vegul boldog-boldogtalan, mert akit en keptelen vagyok vegignezni, az masnak a kedvence es oda-vissza.
nalam dombovari, kormos anett es bruti a legalja.
kohalmi es bodocs a legteteje.
a tobbi meg…..10 percet barmibol kibirok:)

kulonben tessek radiokabaret hallgatni, ott bodocs haromszor ennyit szerepel es mindig nagyon jo. de nem csak o.

Rocko - 2012. 07. 09. 07:31

Venom – 2012. 07. 08. 23:43
“A roastok mindig arról szólnak, hogy a fellépők égetik a roast-alanyt, aztán egymást.”
ok, akkor nekem volt magas az elvárásom. node amerika ide vagy oda, szerintem az akkoris gáz hogy majd mindenki ugyanazokat a poénokat lőtte el.

“Lehet, ez meglepő lesz, de nem lehet a végtelenségig poénokat kreálni, takarékoskodni kell.”
na de ha ennyire nem tud kitalálni valami újat, azaz készülni egy TV-s fellépésre, akkor ott probléma van.

Bullseye - 2012. 07. 09. 08:19

Ami az ismétléseket illeti, ha valaki a rádiókabarét is hallgatja, még durvább a dolog DE néha érdekes, hogy változik a történet.

És néha ugyanaz a sztori jó újra és újra, emlékszem amikor Russel Peters elkezdte a “someone gonna get hurt real bad” rutint, a fél nézőtér őrjöngött. Valószínűleg mind ismerték már, de mégis…

Aki meg kevesli, hogy egyes szereplőknek csak 15-20×5-8 perces blokkja van, annak részben igaza van persze – de azért mutassa meg ő mit tud :) a magyar stand-up a sok bazdmeg ellenére elég békés, hiányoznak a nagy lázadók és határsértők.

asd - 2012. 07. 09. 08:30

Jam szerintem itt is szörnyű volt.
Ha jól emlékszem KAP többször is elkezdett egy poént, de a többiek belevágtak a szavában és ott ment a szerencsétlenkedés, stb.
Meg ez az egész Jam úgy ahogy van hülyeség.

rosickyz - 2012. 07. 09. 10:51

a két Jamről teljesen ellentétes véleményen vagyunk a cikkíróval. Szvsz az első volt a jóval koherensebb és a jóval viccesebb is.

És úgy egészében: nagyon gyenge már a Showder klub. Mikor az első három-négy évad ment, alig vártam a hétfő estét. Leültem, és mondhatom 50 percen át röhögtem. Ma? Megnézem pár héttel az adás után yutubon, hogy milyen volt, de már nincs röhögés. Nevetés is csak elvétve.
Talán Bödőcs az egyetlen, akin nem mutatkoznak a kiégés jelei. Hadházi úgy a 7.-8. évadig bírta, de már ő se az, mint régen. A többiekről ne is beszéljek.Nálam a műsor legalja immár Kiss Ádám.

NikoXXX - 2012. 07. 09. 11:23

En trabarnar imadom,a forma 1 hangja realis,nagyon is,a masik ket kedvencem Hadhazi es Kiss Adam.
Somogyi Andras is jo,kar hogy nem hivjak meg,van a Fluor tomi-s parodiaja a youtubon,bexarx tole.
A csaj es meg vagy 2 gitarozos menjen,haza,az idetlen gyerek is,fele jo csak kozuluk.

Helia - 2012. 07. 09. 11:49

Az a helyzet, hogy mostanra mutatkozik meg igazán, hogy ki az igazi humorista, mint pl.: Bödőcs, Kőhalmi, KAP, akik még mindig tudnak újat mondani és ugyanúgy viccesek, még akkor is ha ugyanazt az alaptémát hozzák fel, mint a Búcsúszentlászlói részegek vagy anyu zacskózása. Míg a kevésbé jók mostanra kifáradtak, és végtelenül unalmas, hogy ugyanazokat a lerágott poénokat akarják újra meg újra előadni (reklámok, celebek, altesttáji anyagcsere folyamatok, stb.) Mondjuk nekem pl. soha nem jött be Dombóvári, Csenki vagy Mogács alpárisága, sokszor nagyon közönséges stílusa, de mostanra már tényleg nem bírom őket. (Cool-os ismétlésnél el is kapcsolok, ellenben Bödőcsöt, Kőhalmit bármennyiszer végig tudom nézni, nem untat, akkor sem, ha már tudom, hogy mit fog mondani.)
Az viszont tényleg kissé gáz, ha valaki ugyanazt a viccet, poént 2X is elmondja ugyanúgy a műsorban, mint pl.: Hadházi már kétszer is előadta a bicikli ülés – kormány cserés szívatást, meg a korábban szexvonal volt a számom és hívogatnak hajnalban a gyökerek poént. Ezekre még ismétlések nélkül is emlékszik az ember, hogy már egyszer hallottam a műsorban.
Egyébként a színvonal szerintem azért is tűnik most már gyengébbnek, mert az első évadokban sokszor volt olyan, hogy egy adásban a 3+műsorvezető közül legalább 2, de sokszor 3 vagy mind a 4 erős ember volt (pl. egy műsorban szerepelt Bödőcs, Kőhalmi, Kiss Ádám), ma már viszont jó ha egy fellépő, vagy csak a műsorvezető erős.
Én ebben az évadban a Jam-et és az égetést is erőltetettnek éreztem. Sőt, az égetésnél kimondottan nem tetszett, hogy a fellépők sokkal inkább egymást szívatták, mint a Ferót, és mind az ő, mind a többiek esetében ugyanazzal a néhány poénnal dolgoztak, egymásról is, meg Feróról is ugyanazt a 3-4 dolgot mondták többségében. Ráadásul több helyen nagyon durván érezni lehetett, hogy erősen megvágták a műsort.

Bullseye - 2012. 07. 09. 13:29

Az égetésben nem az volt a gáz, hogy egymást is osztották, azt illik is.

Nekem az nem tetszett, hogy mennyire puhák voltak a poénok (igaz a Charlie Sheen-es kintinél is, lehet ez az új “divat”). Feró pl. alig kapott a diszkósabb énje miatt, azt se sokan emlegették, hogy nem aktív zenész már, a Pannon rádiós múltja pedig mintha törlődött volna…

dionysos - 2012. 07. 09. 15:12

Hát igen, és az a furcsa, hogy nem fedeztek fel új arcot. Akik valamennyire erősek, azok a régiek, az újak eleve nem jók. De ez azt jelenti, hogy ennyi volt az egész, és több humoristát nem tud kitermelni Magyarország? Meg kell várni, amíg felnő egy másik generáció?
Én még azt sem tudom, hogy az előadók önálló estjei milyenek, lehet, hogy ott is csökken a színvonal.

Nem csodálom, hogy a Roast puhább volt, mint Amerikában, mivel a magyar közönség szerintem nem szokott hozzá az alázáshoz, gondolom először a nézettségi számokat akarták látni.

Az sem nyerő, hogy már n+1 humoristától hallottam azt a történetet, hogy “a néző nem nevetett, aztán kiderült, hogy német volt”. Ezt Koltaitól is hallottam a saját estjén, az SK-ban meg már Kiss Ádám és KAP is ellőtte, de ha jól emlékszem, még Hadházi is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz