login |

So You Think You Can Dance: beindult a 9. évad

2012. 07. 24. 15:16 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Szépen cammogott a So You Think You Can Dance eddig a 9. évadban, aztán most, bumm!, hirtelen kiesett 4 versenyző. Olyan is, akit eleve járulékos veszteségnek szántak (a két kislány a bemutatkozó napon, WTF?), de olyan is, akit kétségbeesetten próbáltak “megcsinálni”, de talán a sok (készítői) akarás miatt nem szerezte meg a nézők szimpátiáját. Ráadásul ez az új módi ugyan több lehetőséget hagy a táncosoknak, de azért a 6 legkevesebb szavazatot kapó közül 4-et kiejteni kegyetlen, biztos, hogy bekerül a szórásba olyan, akit sajnál a nézőt. Persze hiába a gyorsaság, e hét után új rész csak augusztus 15-én lesz…

Mindez azért van, mert a tavalyi nézettségi bénázásnak köszönhetően a FOX idén heti egy részre csökkentette a SYTYCD-t. (Nem akarok azzal jönni, hogy az előző két évadot, amióta jöttek az olyan újítások, hogy all star-partnerek, meg miegymás, én sem nagyon néztem, inkább csak a meghallgatások érdekeltek. Lehet, hogy az élmény így nagyobb, hiszen a profikkal még jobb és emlékezetesebb előadások születnek, de így nem alakulhatnak ki olyan remek és folyamatosan fejlődő párok, mint Joshua & Katee a 4. évadból vagy… (ha elkezdeném sorolni, akkor nem állnék meg 5 alatt, így rátok bízom a sor folytatását.)

Amondó vagyok, hogy ami nincs elromolva, azt nem kell(ett volna) megjavítani. Közhely, de Nigel Lythgoe-ék elkezdték a változtatásaikkal apasztani a nézőszámot, pedig a SYTYCD még simán lehetne hosszú évekig a képernyőn. Például azért, ami engem már kezd zavarni: a meghallgatások során ezer ismerős arc van, olyanok, akik rutinszerűen bejutnak a Las Vegas-i körbe, hogy onnan aztán általában ne jussanak tovább, esetleg csak a sokadik évben. Persze jó viszont látni az ismerős arcokat, a jó táncosokat, de így a selejtezők során oda a feszültség, hiszen pontosan tudjuk, hogy hozzájuk fogják vágni a repülőjegyet.

Ugyancsak idióta változtatás volt pár éve, hogy a 3 meg 4 szakmai zsűritag helyett lett 2, plusz sokszor egy sztárzsűri. Nyilván, ha Kenny Ortega van, mint a Top20-nál, az nem akkora baj, de ő sem biztos, hogy ismer sokakat, így helyette még Debbie Allen-t is simán nézném, pedig ő már túl kiszámíthatóan és unalmasan dicsér. (Nyilván nem lehet mindenki Adam Shankman, aki a túláradó pozitivzmusa ellenére mindig szórakoztató – vagy elviselhetetlen, embere válogatja, de régebben is jók voltak a koreográfus zsűritagok.) De, hogy szegény Zooey Deschanel-t miért kell ilyesminek kitenni, nem tudom. Őt muszáj volt tekerni, de még a jobban képben lévők, mint Jesse Tyler Ferguson sem hiányozna.

Ja, hogy a táncosokról is essen szó? Csak én érzem úgy, hogy már a selejtezők során meglett a lány győztes? Nem tudom, lehet, hogy nálam lett meglepően hamar favorit Eliana, de rég éreztem ennyire egyértelműnek valamit – szóval tuti, rám fognak cáfolni. (Ugye letörték a fodrász kezét, aki az első adásokban kisimította meg lenyomta a haját?) A fiúk közül már nehezebb választanom, szokás szerint a néger, kortársas srác nagyon erős, bár én inkább tippelnék Chehon-ra, de ő eddig sem volt zsűrikedvenc, bár a közönség sem szerette most. Így marad a harcművész Cole, vagy hátha a mackó Will becammog a közönség szívébe.

De az a gáz, hogy utóbbiról sem tudok olyan sokat, mert már megint rengeteg olyan selejtezős arcot mutattak, akikből nem lett semmi, s kevés olyat, akiből lett valaki. Ez mindig sokkol, de így legalább van meglepetés, viszont megnehezíti a néző helyzetét, hogy szurkoljon és felmérje az erőviszonyokat. Ha már nem volt sok steppelő, akkor miért nem emelték ki jobban Brandon-t és a másik srácot?

Ami pozitív, hogy idén két győztes lesz, végülis mostanság itt is egy kaptafára ment a győztesek személye, mint az Idol-ban a “gitáros fehér fiúk” esetében, de persze nem a győztesek ellen beszélek, ők jók voltak – viszont az elején sokak által kedvelt aranyos / esetlen / hiphopos srácok már nem futnak be akkora pályát, mint régen. Nem rossz a top20, de azért nagyon messze van a folyamatosan és kényszeresen hangoztatott “idén van a legerősebb mezőny”. Ha így lenne, akkor nem akadnak még mindig 3-4 olyan táncos, akiről lerí, hogy soha az életben nem nyerhet meg egy So You Think You Can Dance-et.

Ja, ha véletlenül mindez panaszkodásnak hatna, akkor nincs így, mert az első 5 rész és a Vegas-ozés szokás szerint korrekt volt, voltak remek pillanatok, bár elcsépeltek is, de az élő adások során már kevesebb nagy durranás akadt, és ki tudja, meddig marad nézős a rendszer miatt.

ui: A sok filler anyag helyett, amivel kitöltik az adásidőt, sokkal szívesebben néznem és izgulnám végig, hogy ki melyik párt húzza és milyen stílust kap.

7 hozzászólás Ne habozz!

gyerecske - 2012. 07. 24. 17:43

Jó az első kép :-)

m76 - 2012. 07. 24. 19:11

ok, ok de miért vannak minden képen alsóneműben?

Thomas - 2012. 07. 26. 00:30

Melyik 2 kislányra gondolsz? Audrey és Tiffany? Nekem ők a kedvenceim, főleg Tiffany:) De nem is lettek járulékos veszteségek:) És ki lenne, akit kétségbeesetten akartak megcsinálni? Innentől már kettesével esnek ki, nem? Csak azért kellett ez a dupla kör, hogy tudjanak a nézők szavazni. És ma még van elvileg egy adás, aztán augusztus 15…:( Nem értem, minek kell szüneteltetni, ennyire brutális lesz az Olimpia nézettsége este, felvételről? Jaj, Katee nekem is nagy kedvencem volt! De a párjára már nem is emlékszem:)) Én ezzel az ismerős arcos mondattal nem értek egyet, legalábbis nekem nem maradnak meg annyira az arcok, hogy kiszúrjam, hogy “jéé, őt már láttam itt 2 éve!”, olyan meg csak 1-1 szokott lenni, akit kimondottan úgy mutatnak be, hogy már volt itt. És közülük se jut be mindenki:) Ráadásul minden évben (idén is) jópár először jelentkező 18 éves bekerül. A feszültség csak azért szűnt meg a válogatókon, mert már alig mutatnak bénákat, olyanokat meg, akik jók, de mégsem jutnak tovább egyáltalán nem, általában csak a repjegyeseket, meg 1-1 koreográfiára küldöttet. Régen azért más volt ez. Csomó érdekes dolgot mondtál, az tényleg engem is zavar, hogy néha bemondja Cat a stílust, de ezekben a rövid kisfilmekben legutóbb nem nagyon említették meg, szóval ki kell találni azt is (a húzás simán beleférne), még ha nem is nehéz, mert a tanárból már a kezdés előtt lehet következtetni.
Esélyes kérdésben meg, hááát, én nem gondoltam Elianara, mint potenciális női nyertes, én azt hittem, Whitney simán fog nyerni, mert szerintem eszméletlen kisugárzása van, nagyon szerethető, és hihetetlen jól mozog, bár ballroomos nem szokott nyerni, ez igaz… mindenesetre nagyon meglepődtem, hogy mindjárt bottomba került:(

winnie - 2012. 07. 26. 00:39

igen, van adás, csak a “second” tartalmú cím miatt azt hittem, hogy a múltkori volt az.

á, nem tudom a neveket, de azok, akik a bemutatkozó adásban együtt táncoltak. velük nincs bajom, csak az nagyon nem jött be, nagyon amatőrnek tűnt. (katee párja nyerte az évadot, akkor volt két hiphopos a döntőben:) az arcok nekem pláne nem maradnak meg, csak ugye megmondják, hogy ő az, aki… (senkire nem emlékszem, illetve ryanre emlékeztem anno 1-2 éve, mert jellegzetes arca volt)

Thomas - 2012. 07. 26. 00:59

Akkor ők voltak azok, Audrey és Tiffany, mert a harmadik lány (talán Alexa?) sérült volt.
Akkor már tudom, ki Joshua:) A nyertesekre azért halványan emlékszem:) De nekem inkább a lányok szoktak megmaradni, főleg a szépek:) Igen, Ryan-re én is, mert őt már a 7. évadban is rendesen bemutatták, akkor volt 18 éves, aztán tavaly került be:)

Júlia Erdős - 2012. 08. 14. 14:37

Emberek! Az az emlegetett egy hét nem lett mindjárt két hét? Nekem olyan hosszúnak tűnik az az idő, mire újra láthatom az új torrenteket!

winnie - 2012. 08. 14. 14:46

idézek a fenti posztból: “e hét után új rész csak augusztus 15-én lesz…”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz