login |

Pilot: Sinbad – írta Dominik

2012. 08. 03. 16:00 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Nem is olyan rég human említette a Line of Duty kapcsán, hogy mivel kevés angliai sorozatot nézünk, s az a néhány is inkább a híresebb/elismertebb kategóriából kerül ki, így óhatatlanul is ezek minőségének megismétlését várnánk a többi szigetországi szériától is. Pedig akadnak ott is közepes vagy gyengébb alkotások szép számmal, s sajnos a Sinbad (előzetes megvolt?) sem igazán kiemelkedő. Ez már csak azért is fájó lehet, mivel nem vagyunk elkényeztetve fantasy sorozatokkal – a Legend of the Seekerre lassan már nosztalgiával gondolunk, a Merlin eleinte nagyon közepesnek tűnt, a Game of Thrones színvonalát pedig alig két-három hónapon keresztül élvezhetjük.

Irak szívében, Baszra szédítő városában nincs hiány tolvajokból és kalandorokból, akik ha kell, a törvények megszegésével próbálnak pénzhez jutni. Úgy tűnik, hogy Sinbadnak és testvérének, Jamilnak is ilyen sorsot szánt Allah, azonban egy alvilági küzdelem során, Sinbad keze által sajnálatos módon meghal a trónörökös, az emír unokaöccse. Menekülniük kell a fiú bosszúra szomjazó apja elől, aki a fekete mágia használatától sem retten vissza, hogy elkapja a gyilkost.

Ráadásul szegény Sinbadot az ág is húzza, nagyanyja felelőtlensége miatt megátkozza: nem marad nyugovása egy városban sem, folyton a tengeren kell utaznia, hátha így tanul vétkéből. A Providence nevű hajón útra kel messzi országok felé, hogy társaival együtt számtalan kalandot éljen át. Vele tart egy erős északi, egy tolvajlány, egy szépséges afrikai hölgy, illetve a hajó orvosa és szakácsa is.

A koncepcióban nem rejlik túl sok újdonság, jóllehet ettől még korrekt módon működhetne. Erősen epizodikus jelleget jósolok a folytatásra, amolyan egy hét-egy kaland-stílusban, miközben folyamatosan megismerjük Sinbad útitársainak életét, s az átívelést biztosítaná a megölt fiú apjának bosszúja. Ez még azonban közel sem elég az igazi szórakozáshoz, ugyanis a megvalósítás túl unalmasra és érdektelenre sikerült, eredetibb ötletek és meglepő fordulatok hiányában inkább csak egy gyengébb Xena-epigonnak lehet titulálni, nem sokban múlhatja felül a ’96-os Sinbad-verziót. A tovább mögött folytatom spoilermentesen a karakterekkel.

Ha a történet nem is, legalább a karakterek lehetnének érdekesek. Sajnos azonban elsőre mindenki ellenszenvesnek tűnt, annyira vázlatosan és semmitmondóan építették fel alakjukat. Sinbadban nincs elég könnyedség, az életet félvállról vevő, nőcsábász kalandor-hajós figurájához több kellene, mint egy-egy mosoly vagy elejtett megjegyzés. Pedig ez nem kizárólag az egyébként sem túl szimpatikus Elliot Knight hibája, már a forgatókönyv szintjén sincs minden rendben.

A többiekről egyelőre nem sokat tudunk, elképzelhető, hogy később még jóval szórakoztatóbbak lesznek a szereplők, az első rész alapján azonban egyáltalán nem fogtak meg. Ha túljutnak a sérelmeiken, az afrikai lánnyal garantálható a szerelmi szál, míg a hajószakács néha talán egy kevéske humorral is hozzájárulhat a hangulathoz, de a legnagyobb problémát a „főgonosz” karakterében látom. Hiába kedveljük Naveen ‘Sayid’ Andrews-t, nem elég erős és karizmatikus jellem ahhoz, hogy valóban komolyan lehessen venni (hol van ilyenkor egy Ian McShane vagy egy Sam Neill?).

A keleti atmoszféra csak korlátozottan érződött a tévéképernyőn keresztül, még ha voltak is kimondottan hangulatos pillanatai. Ami viszont meglepetést keltett, az a CGI. Természetesen nincs szó olyan látványvilágról, amit egy nyári popcorn-mozitól elvárnánk, de tévés szinten nem lógott ki annyira a lóláb a jelenetek többségénél (azért az előzetest elnézve a folytatásra már nem jutott annyi pénz…). Mivel fantasy-ről van szó, nem maradhattak ki a mitikus lények és más mágikus teremtmények sem, már a pilotban is akadt bőven mágia, azt hiszem, ez később sem lesz másként.

Összességében elég nagy csalódás lett a Sinbad első része, pedig ha csak jobb karaktereket írnak, már akkor is jobb szájízzel kapcsoltam volna ki az epizódot. Egyszerűen nem látom, hogy miért is kellene folytatnom, annyira sablonos volt a kezdet. Azóta már lement pár rész a tizenkét részes első évadból, így ha valakinek pozitívabb tapasztalatai vannak, ne féljen megosztani.

12 hozzászólás Ne habozz!

LoGi - 2012. 08. 03. 16:11

Köszi az írást!

Betyár - 2012. 08. 03. 16:40

Az első négy rész elég epizodikus, a fő-történetszál szinte sehova nem haladt. Tele van felesleges párbeszédekkel, amiből annyi derül ki hogy a “bosszú, nem megoldás”. Én abbahagytam, remélem hogy az évad közepére jobb lesz és akkor talán visszaállok.

JR - 2012. 08. 03. 16:44

Nem tudom, hogy adja-e majd nálunk valamelyik csatorna, de magyar nyelvű címadásnál nyugodtan ki lehet indulni a Sin bad-ből…

Ambriel - 2012. 08. 03. 17:43

Az ’96-os Sinbad nagy kedvencem volt, ezért adtam neki egy esélyt. Az első rész közepén kikapcsoltam, annyira untam, és unszimpatikus eleve a főszereplő is.

Trapper - 2012. 08. 03. 17:54

Pont ma dobtam ki és kaszáltam el négy rész után a sorozatot. Rém unalmas epizódok és rém gyenge színészi alakítások jellemezik. Annyit azért korrigálnék, hogy a leírásban említett trónörökös halálát nem Sinbad okozta…

montanosz - 2012. 08. 03. 18:48

első két rész még azért viszonylag nézhető volt…a harmadik rész pedig lesülyedt a béka segge alá…csak erős idegzetűeknek.

most megnézem a negyedik részt, ha be kell vennem nyugtatót akkor ennyi volt))

winnie - 2012. 08. 03. 19:35

várjuk a véleményt:)

Ovi - 2012. 08. 03. 19:46

Köszi az írást! Angol fórumokon is hasonlókat olvastam.

És ha már a Merlin szóba került, itt az 5. évad teljes, másfél perces előzetese:
http://www.youtube.com/watch?v=hBeXGcu6oQY
(Nem az, amit a Comic-Conon vetítettek, hanem amit ma este fog leadni a BBC One az olimipiai döntők közben.)

Lemoni - 2012. 08. 03. 23:39

Első rész után kaszáltam, érdektelen karakterek, gyenge szereplők, unalom a köbön. Kár.

Andro - 2012. 08. 04. 06:19

Én megnéztem az első négy részt. Nem rossz, lehetne rosszabb is, de a ’96-os Sinbad sorozat azért jobb volt, sokkal eseménydúsabb ennél az újnál.

A negyedik rész volt talán eddig a leggyengébb, a többi még nem annyira rossz. Azért remélem, fejlődnek valahová majd a készítők, mert ha nem, én is kaszálni fogom a cuccot.

montanosz - 2012. 08. 04. 07:39

Winnie: kerüld messziről

kb 12 évesek szintjén mozog

cashgame - 2012. 08. 29. 11:59

Most jutottam el a sorozat első részéhez és ahogy a fenti hozzászólok ill. Dominik írta nagyon gyenge:/

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz