login |

Pilot: Animal Practice

2012. 08. 14. 22:44 - Írta: human

17 hozzászólás | kategória: 2012/13, kritika, pilot-mustra,

Az NBC a Go On mellett még egy sitcomjának adott előzetes startot az olimpia farvizén. Ezúttal nem drámáznak sokat, ízig-vérig komédiát kapunk, hogy milyet, az már más kérdés.

Mivel az Animal Practice 20 perces sorozat, így maradjunk az alapoknál történet címén: egy menő állatorvosról van szó, aki egy állatklinikán dolgozik. A probléma, hogy az üzemeltető öreglány meghalt, és az unokájára hagyta az egészet, aki történetesen főhősünk volt nője. Ezzel le is tudták a sokáig be nem teljesedő szerelmi vonalat, na meg a konfliktusok egyik fő alappillérét. Mint tudjuk ez kötelező, Ross és Rachel.

Pedig szerintem a volt csajjal kicsit aláásták magát a sorozatot. Vicc, de én azt szeretném látni, ami itt tulajdonképpen megváltozik a nő érkezésével. Konkrétan, ahogy csak az állatokkal és a jó nőkkel törődő orvos lazán elvan pár részen át. Ehelyett rögtön kaptunk a komolyabb érzelmekből is. Nem lehet valaki csak úgy nőcsábász, látnunk kell a sebet, amitől ilyen lett. Pussy.

Ami viszont működik, az a főszereplő, akit legtöbben Andy-ként ismernek a Weeds-ből, na meg és Tyler Labine, aki megint magát hozza kicsit, a szokásos nagy dumást, de én még nem unom. Na, meg persze az értelmes majom, aki akár be is mosakodhatna egy műtéthez.

Sajnos mivel pilotról van szó, így a helyzet felvázolására is elment egy csomó idő, a szereplők megismertetésére, ezért úgy tűnik, kevesebb hely maradt a poénoknak. Mondjuk erről főleg a már említett “ó, megsebezték a múltban, brühü!” bemutatása tehet. Ennek ellenére mégis maradt pár vicces jelenet és nem csak a kismajom körül, bár ő is határtalanul aranyos, akkor is, ha épp nem Annie’s Boobs a neve.

Úgy 6/10 lenne az első rész átlaga. Jól szórakoztam, de basszus, még fejlődniük kell rendesen. Azért a metapoén ütött, miszerint a Veepes csávó a kutyájával ugrik be a kórházba.

17 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2012. 08. 14. 22:51

jó meglátás ez a “miért nem hagyjuk a karaktert élni, minek rögtön a megváltozott énjét láttatni” dolog, ebbe bele sem gondoltam, de marhára igaz, hogy jó lenne látni az igazi csávót, és az 5. részben jöhet a csaj. (de persze a formátum miatt kell a kompromisszum.)

egyébként meg… nem. nagyon nem. semmi érdekes nem volt benne.

oké, volt, de azt eddig is tudtuk, hogy joanna garcia őrjítően aranyos, ráadásul itt hatalmi pozícióba került. meg a majom is vicces volt, de csak a legnagyobb klisék szintjén, hamar el fog fáradni a gag.

P009 - 2012. 08. 14. 23:01

Arra számítottam, hogy minden jelenetben ott lesz a majom. De épp annyit volt jelen, amennyit kellett. Se többet, se kevesebbet. A trailert sokszor megnéztem, a poénokat már ismertem, így csak mosolyogtam rajtuk. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, de van benne potenciál, én biztosan maradok.
Jah, és Garcia tényleg aranyos.
Pilot: 6/10

Esti Kornélia - 2012. 08. 14. 23:13

Annie’s Boobs :D Miatta is, meg a zenéje miatt is a Community jutott róla folyton az eszembe. Nekem amúgy bejött, bár jobb lenne a szerelmi szál nélkül (legalább is nem ennyire az elején, és ilyen mennyiségben). A mellékszereplők is viccesek, Angelán azért felhorkantam párszor. De majd később kiderül úgyis.

El-ahrairah - 2012. 08. 14. 23:20

Részemről a sorsa azon múlik, hogy mennyire erőltetik ezt a “régebben dugtunk most együttdolgozunk jajmilesz” szálat. Vagy jöjjenek össze az első pár epizódban és maradjanak együtt vagy soha többé, és ne is próbálkozzanak.
Baromi unalmas már, hogy minden sorozatba kell egy erőltetett párkapcsolati dráma, tök mindegy, hogy mi a téma.
A majom szerintem nem vicces, de ha ennyit lesz akkor kibírható.
Az állatos környezet sok jó poénra ad lehetőséget,a többi karakterben pedig van potenciál, bármennyire sablonosak is.
Egy második részre még maradok de nem vagyok túl bizakodó.

winnie - 2012. 08. 14. 23:23

“Vagy jöjjenek össze az első pár epizódban”

kötelezően lesz bepasizás, -csajozás mindkettő részéről, hogy legyen némi gféltékenység, dráma és persze vicces szituk. ha nem, visszaadom a sorozatos igazolványomat. (mondjuk azt már vissza kellett adnom valamiért…:)

ldavid - 2012. 08. 14. 23:34

vicces nem volt, de legalább unalmas igen
akár már fogadni is lehetne, hogy hány rész fog lemenni belőle

Ruby - 2012. 08. 14. 23:50

a dilis nővér jó volt, meg mikor fogadtak, az ázsiai doki is hozza a klisét, de röhögni tuti nem röhögtem sehol.
mikor megláttam Matt Walsh-ot, csak arra tudtam gondolni, hogy a Veep mennyivel jobb.
szerintem is el fognak hasalni.

paranoid android - 2012. 08. 15. 03:40

Nem lesz rossz ez. Justin Kirk és Tyler Labine nagy kedvencek. Bár azzal egyetértek, hogy jobb lett volna az eredeti status quo-val a sorozat. A majommal azért remélem nem esnek túlzásba.

AJ - 2012. 08. 15. 05:53

Nagyon gyorsan végigmentek az előzményeken, sőt ki is hagyták a lényeget, ahogy írtátok. Amit belesűrítettek ebbe a részbe, azt három-négy, esetleg több részen keresztül, bár akkor már vontatott lenne, ki lehetett volna fejteni.

Poént annyira nem a szereplők hozták nekem, a játék mentőautós, pingvines és más állatos részek alatt mosolyogtam, mert aranyos, de igazán poénre nem emlékszem.

A legjobb szerintem a főcím lett, nagyon tetszik, ötletes.

Flanker - 2012. 08. 15. 07:51

A pontszám és a leírás korrekt, pontos, és ez nem nyalás..:) a főcím jó és ötletes. Nem nyűgözött le, de maradok a folytatásra egyenlőre. Tyber Labine rulez, a parkos jelent volt az egyik legjobb..:)

Sherlock20 - 2012. 08. 15. 08:44

Hát… Engem az első rész nagyon nem győzött meg. Egy húdenagypoén se volt benne, párszor elmosolyodtam, és ennyi. Valóban kár volt rögtön behozni az excsajt, a mellékkarakterek meg nem hoztak semmit, talán az a dilinyós.
Hát majd meglátjuk, de eddig részemről ez csak egy 4/10

goodjohnwin - 2012. 08. 16. 15:10

Kirk a Weeds-beli karakterét viszi tovább, a skatulyától csak annyiban térve el, hogy most konkrétan ért valamihez, és még kiábrándultabb az emberekből. Ez a sorozat is a Go On “mondanivalóját” közvetíti, a három hasonló szitkomból szerintem csak 1 maradhat (Next caller, Go On, Animal Practice)

A majom engem speciel nagyon idegesített, mindig egy ebola-járvány kitöréséhez vezető harapást vagy karmolást vizionáltam… de persze a Suburgatory óta tudjuk, hogy a “Hangover monkey” az egy “must have accessory of the season”
:)

Amúgy a mellékszereplők hatalmas karikatúrák belsőleg-külsőleg egyaránt. Szinte bosszantó, hogy egy-egy sorozat írói az egy-két főbb karakter kidolgozása után már csak a sablonokat tudják elővenni és összekeverve használni.

smore - 2012. 08. 16. 15:10

Azok egyike voltam aki varta a sorozatot de az elso resz megtekintese utan ez nalam kasza (ha lehet ilyet mondani egy resz utan).

Vegig erdektelen volt, el sem mosolyodtam. Nalam egyelore marad a Go On, ennek ennyi.

tulipán - 2012. 08. 16. 15:11

jó a dr cox hasonlat :) sztem rohadt jó volt a majom! meg a kis bengáli tigrisek!!!!!!!!!!!!!!
én adok neki még esélyt, nem rossz pilot!

Elliot_scrubs - 2012. 08. 16. 15:11

A doki stílusa nagyon bejön, imádom az ilyen karaktert, nekem is Dr. Cox-ra emlékeztet a Scrubs-ból. :) A főszereplő csaj karaktere szerintem felesleges volt, már most látszik, h ezek tuti összejönnek megint. Vagy legalábbis lesz kavarás, hol összejönnek majd, hol veszekedni fognak. Ha a lány nem lenne sokkal élvezhetőbb, viccesebb lenne a sorozat, a doki flegma dumái elvinnék a sorozatot és jobban hasonlítana a Scrubs-ra. Ez a szerelmi szál nem kéne ebbe sorozatba, túl “nyálas” lesz. Ez meg egy sitcom. Nagyon jó volt amikor a doki mondta a nőnek, h a macskája tüzel és engedje szabadon. Na, olyan dumák kellenek ide, de a “főnökasszony” mindenbe bele fog szólni.

Haenilion - 2012. 08. 16. 15:11

Szerintem az átlagosnál jobb volt az első epizód, de a majom idegesített, a magát Miss Röfinek képzelő nővér szintén (miért kell mindig mindent megmagyarázni?)

A doki karaktere jó, House-Cox keverék, de csak a “made in china” verzió (amúgy szvsz a House kiesése miatt a következő 1-2 év az antiszoc, bicskanyitogató stílusú szereplőkre épülő sorozatoké lesz)
A szexuális feszültség is megvan, a mellékszereplők első blikkre karakteresek, viccesek. KIVÉVE a majom…

Miért kell egy állatot olyan intelligensnek beállítani, mintha holnap PhDzne? Egyetlen jó poénja volt (a mentőautós), amit a trailerbe is beletettek, nem véletlen. Ilyen gegből kellett volna több. De
SPOILER
mikor a teknősverseny végén szorongatja a pénzt, mert ő is fogadott, na az már sok volt. Most mit játszik? Intelligens majmot (ő spec nem tudna fogadni), vagy gyépés embert (na ő igen) ?
SPOILER OFF

Kell még 1-2 rész, hogy kiderüljön, mi lesz belőle.

clark - 2012. 08. 25. 13:12

nem nagyon volt vicces,a poénok amik voltak azok meg a mosolygós fajta.talán majd adok még 1-2 részt a sorinak.és rem nem ez lesz a legütősebb az idei sitcom felhozatalból,mert már tavaly is nagyon rossz volt,nekem csak 2 nézős lett 2broke girls meg a suborgatory függőben.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz