Advertisement
login |

America’s Next Top Model: kezdett a 19. évad

2012. 08. 27. 16:16 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

A CW idő előtt elkezdte adni az egykori nézettségi nagyágyú, mára már csak szánalomból megtartott America’s Next Top Model 19. szezonját, melyben főiskolás és egyetemista lányok versengenek ezúttal. Mivel ez a reality utolsó esélye, ezért lecserélték a zsűrit, a fotós producert, és a szavazásba (nyilván csak névleg) bevonták a közönséget is. De mindettől nem lett sajnos értékelhető a 19. évad kezdése, ami nagyjából 3/10-et érdemel meg. Bár az is igaz, hogy ez csak afféle 19×00-s epizód volt, 30-ból választottak ki 13 lányt, ezért is volt ennyire érdektelen.

Fura belegondolni, hogy milyen sokáig néztem a sorozatot, mert bár egy ideje eléggé vonatszerencsétlenség lett, de mindig akadt benne olyasmi, ami korrekt volt. A 15. évad kezdésével nem volt gondom, de ott egyszerűen nem volt időm az ANTM-re, ki is maradt (és jó tudni, hogy bármikor ledarálhatom még), ez már előre jelzett valamit, de utána lecsúszott a 16. is gond nélkül. Viszont utána… Muszáj volt változtatni és a nézettség, no meg az érdeklődésem is megindult lefele, az 17., all star évadból és a tavaszi, 18. angol-amerikaiból is csak egy rész volt meg, utóbbiról már nem is írtam. (Mindez egyébként azért is beszédes, mert egy részből butaság ítélni a reality egészére vonatkozóan, és mégis… Közöny.)

A mostani szezon ötlete, a college edition-alcím elfogadható, akárcsak az alacsony lányok voltak a 13. évadban (bár a beauty school-ok és community college-ek is ide számítanak, szóval…), a nyitány nem ezért volt gyenge. Egyrészt a nyitó epizód már említett selejtező mivolta zavart (na, bumm, kihagyható, majd most indul az igazi szezon), de ennél sokkal fontosabb volt a többi tényező, melyekben nem sok pozitívumra leltem.

Taryn Manning, mint DJ. Jó alaphang volt, ehh. Új zsűri a kötelező angol figurával? Létezik Rob Evans-nél rosszabb választás? Minek? A beszédhibás producert egyelőre nehéz megítélni, mint ahogy a 4. taggal kiegészülő zsűrire sem érdemes még köveket dobálnom, főleg, hogy az igazi döntések a 19×02-től születnek. A lányok pletykálása már itt kiemelt figyelmet kapott, engem ez a rész hidegen hagyott így, hogy még nem is ismerjük őket és nem tudjuk, hogy ki fog bejutni (dehogynem tudjuk…), a konstans ujjongásuk pedig szokás szerint idegesítő méreteket öltött. (Az első napos anyunak való sírás pedig no komment.)

A szezon fő csavarja a nézők bevonása, a közösségi szavazás egyelőre hatalmas. Vagyis… Nem tudom, majd mindenki megítéli, lehet, hogy aki belefolyt a nyáron, az élvezte. A lényeg, hogy minden héten lehetett képekre szavazni, de hogy ne legyen spoileres a dolog, felteszem, hogy mindig, minden lány kapott fotót (WTF, tényleg?). De mindez ettől még csak porhintés, hiszen papíron kap 25%-nyi súlyt a nézői szavazat, de ennek nincs semmi kontrollja. Az pedig, hogy a képen SMS-üzenetek jelennek meg (bezzeg a képernyőn már kihomályosítják őket, akkor meg minek mutatják?) és beolvassák egy-egy randomjózsi véleményét (hol érdekel engem 1-2 kiválasztott vélemény? nyilván ezer pro és kontra van, semmi pluszt nem ad), pláne csak érdektelen időhúzás.

Nagyon unalmas volt ez a kezdés, a legtöbb változtatás többsége felesleges vagy semmilyen volt, nem azért volt mostanság gáz az ANTM, mert bizonyos alkotóelemek rosszak voltak, s sajnos a mostani lányok sem túl megnyerőek első blikkre. Mint ahogy az sem, hogy Tyra Banks ígérete szerint idén sokkal inkább rájuk fognak koncentrálni, így majd szappan és egyéb drámák várnak a nézőkre. Azért lehet, hogy a makeover-ig megnézem, de durva nagyot kellene változnia a dolgok állásának, hogy visszatérjek.

13 hozzászólás Ne habozz!

yeeeyha - 2012. 08. 27. 18:55

Anno kötelező program volt a viasaton, de már rég lemaradtam. Tyra az első képen nagyon gagyi, mintha egy zöldvászon előtt állna, és úgy rakták volna oda a könyvespolcot… Nem bírt volna beállni egy igai könyvespolc elé??

len90 - 2012. 08. 28. 01:20

Az igaz, hogy ez a műsor már nem a régi, az első pár évad tényleg remek kikapcsolódás volt, kreatív feladatokkal, fotózásokkal, és érdekes, szerethető vagy éppen nagyon utálható versenyzőkkel. A formátum valahol a 12-13. évad környékén dőlt be és vált nagyon kiszámíthatóvá, unalmassá, a fotózások, karakterek önismétlőkké. A 16. évad a “high fashion” témával nagyon jóra sikeredett, de az all-star és a biritish invasion széria értékelhetetlenül gyenge próbálkozások voltak, amik megásták a széria sírját. Sajnos szerintem ezekkel annyira elásta magát a sorozat sokaknál, hogy innen már nem tudnak visszajönni, a pénteki vetítési időpont már csak a jéghegy csúcsa. Pedig pont hogy ebben az évadban lenne lehetőség, a casting szerintem kivételesen erősre sikerült, Leila, Kristin, Victoria, Laura és Kiara például tényleg hitelesek lennének hivatásos modellként is, nem úgy, mint az előző két széria versenyzői…
A nézőszám is az említett évadoknál dőlt be, érdekes megfigyelni, hogy az elmúlt évben (17-18. évad, konkrétan a felére esett a nézettség):
14. évad: 3.29 millió néző
15. évad: 3.46 millió néző
16. évad: 2.52 millió néző
17. évad: 2.42 millió néző
18. évad: 1.52 millió néző
19. évad premier: 1.26 millió néző

bibi - 2012. 09. 02. 14:17

nekem a 2. rész kellemes meglepetés volt az előző, szerintem botrányosan rossz évadok után. tetszett ez az osztályozás, a ponttáblázat érdekessé teszi az értékeléseket, és jó, hogy végre látjuk, mit is gondol a zsűri egy-egy képről, számokban is kifejezve. a karakterek erősek, érdekesek, a fotózás témáját is ötletesnek találtam. engem az ostoba celebekkel telerakott fotózásokkal lehet kikergetni a világból (jersey shore, kardashian-anyuka), remélem ezeket mellőzik ebben az évadban. örülök, hogy eltűntek a jay-ek, bár ez a social media-dolog eléggé idegesít. na mindegy, remélem a legjobbakat! :)

Squazee - 2012. 09. 09. 20:13

Hát igen. Mondjuk a British Invasion a vége felé szerintem jobb lett.
A pontozás abból a szempontból jó, hogy legalább látni az értékelést. Viszont így is az van, amit kigondolnak, szóval lényegben nem változik semmi.
De ez az évad jobbnak tűnik, mint az előzőek. A zsűrit utálom. De a karakterek most érdekesebbek. Az anyás-lány haláli. :D Sose láttam még ennyire anyafüggő embert.
Hogy ki nyer? Passz. De eddig nem is rossz.

len90 - 2012. 09. 22. 14:54

LEILA!!! WTF???
Számomra itt bukott el a pontozós rendszer. Hogz lehet az első három részben legjobban teljesítőt ilyen szinten kipontozni és kiejteni a 4. héten??? Ráadásul még a fotójával sem volt semmi baj…

winnie - 2012. 09. 22. 15:20

részletezték, hogy mi volt? (akkor mégsem úgy tűnik, hogy megmentenek valakit, akit akarnak? vagy majd visszahozzák:) mondjuk itt is adja magát a dolog, hogy hiába jó sokszor valaki, elég egyszer legrosszabbnak lennie, bár írod, hogy nem az volt. na, ezt megnézem, mert érdekel.

len90 - 2012. 09. 22. 23:10

Egészen egyszerűen annyi történt, hogy a sorozat egyik legpocsékabb fotózását annyira összevissza pontozta a zsűri, hogy a két front runner került a pack aljára. A vicc az egészben pedig az, hogy Tyra, Brianboy és Johnny Wujek is lenyilatkozta, hogy az egyik kedvencük ment haza, és hogy a KÖZÖNSÉG ejtette ki, holott a közönségtől a második legmagasabb szavazatszámot kapta (6) Kristin után (6.1), csak a hülye Kelly Cutrone adott neki egy 4-est, a legalacsonyabb pontszámot, amit eddig osztottak…

Itt látszik egyébként, hogy mekkora kamu az egész közönség dönt duma. Mivel a közönség szavazat több tízezer szavazatból tevődik össze így természetes, hogy mivel mindenki mást talál jónak, illetve mást favorizál, plusz ugye gondolom mindenkinek családja, ismerősei neki tíz pontot adtak, mindenki másnak meg nullát, ezért mindenki pontszáma kb. 5 körül alakul, a legrosszabbak kapnak 4.x-et, a legjobbak általában 6.x-et…szóval a közönség tetszése, nem tetszése max. kb. 2 pontot számít, Kellz Cutron meg 3 ponttal adott rosszabbat Leilanak, mint a többi zsűritag, szóval az ő egyedüli véleménye döntött…

S. - 2012. 10. 20. 11:33

na gondoltam megnézem ki jön vissza a lányok közül végre… erre csak a következő részben derül ki… micsoda cliffhanger :P

viszont azt láttátok, hogy a 20. széria meg girls&boys lesz?

winnie - 2012. 10. 20. 12:09

itt írtuk a hírt: http://www.sorozatjunkie.hu/2012/10/17/hirszerda-226/

végül úgy döntöttek, hogy nem kaszálják, hanem inkább nyáron temetik el a sorozatot.

Len90 - 2012. 11. 17. 14:42

Na köszönjük, megint egy idegesítő, elkényeztetett **csa nyert, akit a fórumozók csak Annoying Orangeként emlegetnek…

Anita - 2013. 01. 07. 11:18

Sziasztok!
Van valakinek infója, hogy hol lehet ANTM-t visszanézni, akár fizetősen is? Találtam amerikai oldalat ahol lehetne, de más országból nem elérhető. :-(

winnie - 2013. 01. 07. 12:42

ha amreikából nem elérhető, akkor csinálj úgy, minth amerikában lennél. ipmaszkolással lehet esélyed. ld a fenti linkeknél a GYIK-et, ott van megoldás

bianka - 2014. 01. 07. 18:10

szavazok

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz