login |

The Crimson Petal and the White – írta samyramis

2012. 08. 28. 22:24 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, minisorozat,

Azaz a bordélyháztól a levendulaföldig. There’s no place like London – aki látta Johnny Depp főszereplésével a Sweeney Todd-ot, az tudja, hogy miről beszélek. A BBC2 négy részes minisorozata, a The Crimson Petal and the White (magyarul A bíbor szirom és a fehér-ként ismert Michel Faber regénye – korábban itt írtunk róla) ugyanabban a komor hangulatú városban játszódik, néha még ugyanazokat a kliséket is kapja elő, az időpont pedig a XIX. század, a Viktoriánus Anglia. Természetesen a minőséggel sincsenek problémák.

A minisorozat sztorija meglehetősen egyszerű, adott egy szajha, Sugar (Romola Garai), természetesen nem akármilyen, hanem éppen igencsak kelendő, a történetben egyenesen arra utalnak, hogy olyan titokzatos és elérhetetlen, hogy talán nem is létezik. Sajnálatos módon ezt kevéssé hitelessé degradálja a tény, hogy bizonyos Mr. Rackham (Chris O’Dowd) rögtön első este találkozik vele, és igénybe is veheti szolgáltatásait. Előfordul, mindenesetre lassanként feltárulkozik a lány sanyarú sorsa, hogy tudniillik ő nem ezt a pályát választotta, hanem belekényszerítették.

Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

A szajhák életének lefestésével nem sokat vesződött a készítő, már rögtön az első néhány percben az arcunkba kapjuk a bántalmazástól haldokló sorstársat, amint Sugar utoljára meglátogatja. A rendező még próbálkozott azzal, hogy kifejti a körülményeket, néha-néha az utcán szörnyűségeket vélhetünk felfedezni, de ezen és Mrs. Fox segélyegyleti tevékenységeinek említésén kívül elég sekélyes képet kapunk arról, hogy tulajdonképpen honnan is menekül főhősnőnk.

A felemelkedés is végtelenül egyszerűnek tűnhet, hiszen bár Sugar valóban megérdemli ezt, Mr. Rackham alig néhány alkalom után a kizárólagosságáért fizet, később házat bérel (vagy vesz) neki, majd pedig beleegyezik, hogy lánya nevelőnője legyen. Mondhatni sikersztori. Vagyis az lenne, ha nem lennének bonyodalmak és nagy gonddal megrajzolt karakterek, akik folyton át-átírják a terveket.

I need to know I’m not a monster.

A karakterábrázolás valóban nagyon jól sikerült, elhisszük, hogy Mrs. Castaway (Gillian Anderson) egy szívtelen madám, Mrs. Rackham (Amanda Hale) pedig szent vagy elmebeteg, esetleg mindkettő. Mégis, valahogy mindegyik karakternek hagyott az író egy hátsó kijáratot, ahol másnak mutatkozhatnak, mint amilyenek valójában. Mondanom sem kell, hogy a csattanó a történet végére marad, ahol végre fény derül arra, hogy William volt az, aki mindenkit megtévesztve álomvilágba kergette a feleségét, és ugyanúgy tönkre tette a lánya életét ezzel.

Beteges titkokra derül fény, hogy az orvos hogyan bántalmazza minden alkalommal Agnes-t, majd szinte rögtön utána párhuzamot vonva ezzel látjuk, hogy William lassan megerőszakolja beteg feleségét, és mentségképpen csak azt tudja felhozni, hogy milyen régen volt már. Tudtán kívül ő is téveszmék rabja, hiszen szereti a feleségét, és azt gondolja, hogy ezzel jót tesz neki, hogy ő csak az érzéseit mutatja ki. Pedig hányféleképpen tud fájdalmat okozni azoknak, akik szeretik vagy szerették. Elég csak belegondolni, hogyan találja meg Sugar az állítólagosan elrontott közös portrét.

You’re my angel.

A történet valóban nagyon komor hangulatú, mégis olyan üdítően ábrázolják, hogyan barátkozik meg napról napra Sugar Sophie-val, hogyan változtatja meg az életét, ahogy korábban az apjáéval tette, és hogyan segít Agnes-nek beteljesítenie várva várt utazását az apácákhoz, ahol mindenki gyengéd. Sugar valóban az angyaluk. De az egyetlen, aki ezt érdemben meghálálhatná, hátat fordít neki, ahogy mindenki másnak is. Sugar azért Sophie-ban és Agnes-ban önigazolásra talál. Agnes hajvágása kiváló ötlethez vezette az írót, le lehet olvasni a megkönnyebbülést Sugar arcáról, amikor arról értesül, hogy tévesen keltették halálhírét.

A színészek nagyszerűek. Chris O’Dowd egyszerűen kiismerhetetlen. Annyira sokszínűen játszik, hogy egyaránt el lehet róla hinni, hogy megtört szívű,de kedves lélek, ugyanakkor szörnyeteg. Az elején tartottam tőle, hogy nehéz lesz komolyan venni, mert ahogy ránéztem az első mondat, ami eszembe jutott róla, hogy “Próbálta már újraindítani?”. De tökéletesen illett rá a szerep, már a The IT Crowd tűnik kicsit idegennek. Romola Garai sokszínűen játssza a jólelkű szajhát, kifejezetten kellemes hangszínnel tesz hozzá a szerephez. Gilian Anderson is tud meglepetést okozni azoknak, akikben Scully-ként rögzült. Amanda Hale Agnes szerepében annyira kedvesen alakítja a már-már komikusnak ható Agnes-t, hogy csak szeretni lehet.

A sorozatot nem ajánlanám azoknak, akik esetleg amúgy is túl sokat gondolkodnak az élet kegyetlenségén, mert bár viszonylag megnyugtatóan fejeződik be, az ember hangulatán sokat tud rontani, ha belefeledkezik a történetbe. Ha a hangulatot nem számítom, simán elmegy 7/10-nek, de ez nem az a sorozat, amit az ember hamarosan újra akar nézni.

4 hozzászólás Ne habozz!

Henry - 2012. 08. 29. 00:27

Köszi a kritikát,még nem is hallottam erről a sorozatról,de nagyon szeretem az ilyeneket és biztosan megnézem.Romola Garai tetszett az Emmában és az Angelben is,jól áll neki ez a stílus,a kosztümös filmek világában megtalálta a helyét.Gillian Anderson és a The IT Crowd-os fiú? :) Érdekes,kíváncsi vagyok az eredményre. :)
Köszi mégegyszer!

Zirowe - 2012. 08. 29. 02:36

Nagyon szeretem Chris O’Dowdot, ezt még tavaly nyáron “szenvedtem” végig, számomra elég unalmas és nyögvenyelős darab volt.

m76 - 2012. 08. 29. 12:28

Én is végignéztem, de nekem csak most esett le, hogy a főszereplő az it crowd-ból van.

viky - 2012. 08. 29. 14:56

Nem mostanában láttam, de egyetértek azzal, hogy elég unalmas volt. Mindig vártam, hogy történjen már valami izgalmas, de hiába, csak az utolsó rész volt egy kicsit kiemelkedőbb. Ha több részes lett volna, biztos nem néztem volna tovább… De a színészek tényleg jók voltak, nekem főleg Romola Garai tetszett.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz