(Előzmény: human kritikája és további vélemények.) Így jár az, aki a pilot megnézése után nem írja meg rögtön a kritikát, mert pár hétre rá már alig emlékszik arra, amit látott. Az idei, kritikusok által gyengének tartott szitkomtermés egyik legjobbja állítólag a Go On, Matthew Perry keserédes szitkomja, melynek központjában egy terápiás csoport áll, ahova a színész karaktere páciensként kényszerül járni elhunyt felesége iránti, múlni nem akaró gyásza miatt. (Figyeled a csavart, Anger Management?)

GO ON – 1×01 – 6/10
GO ON – 1×02 – 4,5/10

Oké, nyilván az Anger Management előtt is volt jó pár terápiás csoportos szitkom, meg ugye az is film alapján készült, tehát szó sincs másolásról (a Go On a korábbi, egyébként), csak vicces, hogy legalább két szitkom bír most ezzel a felállással. Egyébként a Go On teljesen más, mint Charlie Sheen szitkomja. Ami fontos: egykamerás, nem tipikus poénos (ez lehet áldás és átok is), magas labdákat lecsapós, hanem olykor sunyi. És persze a hangulata is más, mint írtam, keserédes. Egyrészt a feleség halála a háttérben, másrészt a terápiás csoportban is ott pislákol a tagok tragédiája, tragikomédiája.

De a Go On-nak csak az egyik fele a terápiás csoport. Mivel Perry karakterének, Ryan-nek nincs magánélete, így félig munkahelyi is a sorozat (sport-rádióriporterről van szó, nagypofájúról, aki mostanság nem az igazi, ezért is utalják terápiára), a sok páciens és a pszichiáternő mellett behozták állandó karakternek az asszisztensét (a Terra Nova-s Allison Miller még pont az innenső oldalán van az aranyos-idegesítő szakadéknak). És sajnos behozták, tippre az eredeti szándékoktól eltérően állandónak a pilotban csak vendég John Cho-t, aki afféle főnök, de az 1×02-ben inkább barátként volt jelen. (Nem tanultak ezek az Up All Night-ból?)

Where are the cats?

A pilot mindenképpen biztató volt, aki nem látta benne a potenciált, az hazudik. (Viccelek.) Nem azért, mert dőlt az ember, hanem mert pár jól elhelyezett sziporka és Perry eladta a sorozatot, mely olykor minden további nélkül megpengette a drámázás húrjait is. És eladták a zizi karakterek a terápiás csoportból, akik közül az 1×01-ben csak Szakáll jött át igazán (de ő nagyon), a folytatásban már a többiek is elég jól. Ha ehhez hozzáveszem, hogy az 1×01-ben még Közönséges bűnözők-utalás is volt (volt már olyan veletek, hogy az utalás után muszáj volt megnéznetek egy filmet?), akkor simán meg tudtam bocsátani a hülye utolsó percet és a teljesen hiteltelen megtérést.

A pilot valamennyire sajátos hangulata azonban az 1×02-re mintha elillant volna. Eleve a kezdés értékelhetetlenül rossz volt, de később is valahogy furcsa volt, hogy a munkahelyi asszisztenses sztori és a terápiás csoportos mintha két különböző sorozatból lett volna véve, mintha nem lett volna homogén. Rosszat nem nagyon tudnék mondani a második részre, de egyszerűen csak volt. El lehetett nézni, ha fix nézős lenne a sorozat, azaz évadközepi lett volna a rész, biztosan nem zavart volna, de így inkább hidegen hagyott. Igen, ez a jó kifejezés.

Persze csalás az egész, mert nagy unalmamban (voltak jó dolgok, de akkor is…) az 1×02 utolsó 5 percének tetszési indexe elég magasra szökött, és tisztára olyan érzésem van, mintha maga a rész is remek lett volna. Még a drámai szál is visszatért. De engem nem vernek át, és nem nézem el a tötyögést, viszont abban biztos vagyok, hogy a Go On több esélyt fog kapni, mint a szokásos 3 rész, mert (és ez pozitívum!) nem tűnik kiszámíthatónak a sorozat, eklektikus, rengeteg a kiaknázásra váró karakter. És, ha a munkahelyi sztorik fel tudnak nőni a terápiások mellé, akkor még bármi lehet.

Szóval a 2. rész után azt tudom csak mondani, hogy maradok (nem a minőség, hanem a potenciál, a lehetőségek és a nem tipikus hangulat miatt), de John Cho miért van? (Az 1×02-es epizódok egyébként azért is jók, mert ilyenkor lehet böngészni az íróstábot, melyben meglepetten fedeztem fel a Nurse Jackie egyik készítőjét és showrunnerjét, aki ugye ott hagyta a Showtime-os sorozatot, és úgy tűnik, hogy itt kötött ki.)