login |

Masterchef US: vége a 3. évadnak

2012. 09. 17. 22:00 - Írta: winnie

20 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Ajajj. Amennyire tökéletes volt a közepéig a Masterchef 3. szezonja, olyannyira megbicsaklott a vége fele. Pedig ugyanúgy 4-5 részenként daráltam az évadot, nem hetiben néztem, amely nyilván más élmény lenne. Lehet, hogy csak a játékosszám csökkenése miatt ez az érzésem, mert egyre kevesebb lett az emlékezetes arc és variációs lehetőség? Lehet benne valami, mert az évad mélypontjának a 3×16-ot éreztem, onnan viszont inkább már rutin volt a Masterchef-nézés, nem remek szórakozás, mint addig.

És még mielőtt félreértené valaki, nem az volt a bajom, hogy ki és mikor esett ki, vagy maradt benn, hanem úgy az összkép minőségét éreztem csökkenőnek. A főzős realty-knél egyébként alapvetés, hogy iszonyú szubjektív minden eredmény, hiszen csak láthatjuk a kajákat, de nem kóstolhatjuk, így muszáj hinnünk a zsűrinek. Még akkor is, ha nagy ritkán előfordult, hogy valakinek direkt tetszett az, ami másnak nem.

Mondjuk tény, hogy a random kiesések a végén gyakoribbak voltak (mármint azok, ahol bárkit hazaküldhettek volna annyi erővel), de azt semmiképp sem mondanám, hogy direkt a színes karaktereket akarták volna bent hagyni a legvégére, hiszen sorban a szórakoztatók estek ki, miközben kevésbé színesek bent maradtak. (Ide jöhetne most egy nem PC-poén a bőrszínről, de ízetlen lenne.) Amikor valami durva hiba történt, ott általában a zsűri sem tudott sok mindent tenni.

Az, hogy a kezdetektől fogva nagyon kiemelkedő amatőr séf nem volt, az nem csak azt jelentette, amit írtam korábban, hogy pár outsider kivételével bárki nyerhet, hanem ezzel együtt párhuzamosan azt is, hogy nehéz lenne a végső 2-re vagy 3-ra azt mondani, hogy megérdemelt a helyük a döntőben – szóval ez amolyan van/nincs sapka eset, mert az sem biztos, hogy jó, ha valaki kimagaslik. (Bár, ha akarom 1-2 játékosra rá lehetne húzni ezt, de inkább mégsem teszem. A tovább mögött spoilerek a győztes nevével.

Christine nyert.

Nem mondom, hogy bármikor is szurkoltam neki, nem volt unszimpatikus (igazából senki nem volt az, még Tali-n is jó volt szörnyülködni), és teljesen mindegy, hogy mennyit lát vagy nem lát, a kaja attól nem lesz rosszabb, sem jobb, ha mások a körülményei, és nála az évad első felében lévő apró megingásnál nem voltak nagy hullámvölgyek. Szóval a sikere akár megérdemeltnek is mondható, bár annyira nem volt karakterisztikus sem önmagában, sem főzésileg, hogy nézőként azt mondjam, hogy érdekel a szakácskönyve.

A másik döntős Josh volt (ő milyen könyvet tudott volna összeállítani…?), ami azt is jelenti, hogy a szememben nagyobb esélyesnek számító Becky és Frank korábban kipotyogott. Na, nem mintha Josh nem potyogott volna ki, de ő az év csavarjának számító második esélyt megkapta és köszönte szépen, élt vele. Előfordul az ilyen. Más reality-ben hamar ismét kiesik az illető (ld. az idei Project Runway), megint máshol lehet, hogy nyer. Ez lutri, semmiképp nem vonnék le ilyesmiből következtetéseket.

A 3×16-ot korábban azért is emeltem ki, mert az nagyon Hell’s Kitchen-ös lett (a három szték-feladat amúgyis dögunalom…), s a Masterchef-től nem ezt várnám. (Azt mondjuk egyszer megnéztem volna, hogy milyen az együttlakás, de az efféle reality-elemeket bölcsen abszolút eltüntetik a sorozatból, csak a szezon legelején volt némi komolyabb kommunikáció a kamera fele a játékosoktól, később inkább elejtett tekintetekből lehetett ítélni, amelyeket mások “kihallgatott” interjúira adtak egyesek.)

Azért séfmércének remekül használható sztékek ide vagy oda, idén is voltak jópofa feladatok, bár szinte mindegyik (minden második) rész ugyanolyan volt, s akadtak jó ötletek, jutalmas, előnyök is, olykor a zsűrit is okosan bevonták a feladatba, érdekes volt a sztárszakácsok meghívása, bár papíron elvileg nem oszt, nem szoroz, hogy milyen random ember mond véleményt.

4. évad jön jövő nyáron, persze, hogy ott leszek, ettől még nem lett rosszabb a szám íze, csak mintha tavaly pozitívabban nyilvánultam volna meg a finálét követően. Mondjuk akkor, emlékszem, volt tipikusan szívből utálható szereplő is. Itt a legtipikusabb villain hamar kiesett, bár Josh ellenében majdnem visszajutott.

20 hozzászólás Ne habozz!

Marco Materazzi - 2012. 09. 17. 22:33

Szerintem egyáltalán nem érdemelte meg Christine, főleg a keleti ízekkel remekelt ő, de nem tudott számomra elég változatos, színes lenni. Egyértelműen kiemelkedett Becky és Frank a mezőnyből. Én végig Franknek szurkoltam, lehet kicsit elfogult is vagyok, de nem igazságos hogy ha valakik szinte végig kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, míg mások egy átlagos teljesítménnyel jutnak el egy adott pontig, és utána egy kicsivel gyengébb teljesítmény és kiesik. Figyelembe vehetnék az egész teljesítményt szerintem.

winnie - 2012. 09. 17. 22:41

hát, igen.

ez egyébként örök vita a szubjektív reality versenyeknél, hogy az adott kör döntsön, vagy a múltra is gondoljanak. mindkettő mellett lehet érvelni, igazából nincs üdvözítő megoldás.

Marco Materazzi - 2012. 09. 17. 22:44

Úgy lenne igazságos hogy ha az adott körben csak kis különbség van köztük akkor igenis számítson a múlt, viszont ha valaki nagyon elszúr valamit akkor ne nézzék és essen ki.

geha - 2012. 09. 17. 22:46

nekem borzasztóan unszimpatikus volt christine, azzal, hogy teljesen vaknak állították be végig, pedig “csak” gyengénlátó… tudom, hogy erről nem ő tehet, hanem a műsor készítői, de nem szeretem amikor hülyítik a nézőket

Marco Materazzi - 2012. 09. 17. 22:48

Erről én teljesen lemaradtam, most akkor Christine vak vagy gyengén látó, mert tényleg nem mindegy. Nekem se volt szimpi sose de így…

winnie - 2012. 09. 17. 22:53

“Úgy lenne igazságos hogy ha az adott körben csak kis különbség van köztük akkor igenis számítson a múlt, viszont ha valaki nagyon elszúr valamit akkor ne nézzék és essen ki.”

ezt ők döntik el, ez már az ő dolguk, szóval ezért is nem foglalkoztam ezzel. ki milyen szabélyokat hoz.

geha - 2012. 09. 17. 22:53

én itt az oldalon olvastam róla, egy júliusi “hírcsütörtök”-ben volt:
A FOX pár hete jelezte, hogy Masterchef-es Christine nem 100%-ban vak, ezt sem ők, sem a versenyző nem titkolta, bár a műsorban nem kötötték az orrunkra, de azért sejthető volt. A játékos azt mondja, hogy mondjuk 30 centiről meg tudja számolni az ujjakat egy kézen, de ha erős a fény, akkor már kevésbé lát, inkább csak homályosan.

Lacrosse - 2012. 09. 17. 22:55

Csakhogy attól függetlenül, hogy Christine hány százalékban lát jól, attól még vak. Nem csak az számít vakságnak ugyanis, ha valaki a fekete semmin kívül mást nem is lát.

winnie - 2012. 09. 17. 22:56

“Christine vak vagy gyengén látó, mert tényleg nem mindegy. ”

a végeredmény szempontjából igazából teljesen mindegy, mert nem kapott plusz pontot semmiért, nem lett finomabb semmije attól, hogy lát vagy nem lát. viszont valamilyen hátrányban biztos volt. más kérdés, hogy a nézőkben milyen érzéseket keltett a dolog.

elvileg valamelyik részben kitértek arra, hogy mit lát (nem 100%-os vak, az elején mondták, hogy romlik fokozatosan látása talán – és a fox általában mindig óvatosan fogalmazott a narráció során is, plusz a versenyző társak megnyilatkozásai is ugyanezt mutatták, őt szinte mindenki szerette és segítette.

itt írtunk arról, hogy mennyire lát: http://www.sorozatjunkie.hu/2012/07/05/hircsutortok-210/ – emlékeim szerint az ew.com-on volt erről egy szösszenet, de rajongói fórumokon, reality boardokon biztos ki van vesézve a téma. ezeket bevallom nem néztem, nicns rá időm, de biztos sok infót fel lehet szippantani.

meg ez szemantika, ugye: aki 50%-os, az 50%-ig vak, vagy 50%-ig lát?:)

Marco Materazzi - 2012. 09. 17. 23:08

” a végeredmény szempontjából igazából teljesen mindegy, mert nem kapott plusz pontot semmiért, nem lett finomabb semmije attól ”

Nekem sokszor volt olyan érzésem nézőként hogy a vaksága miatt jobban nyomják kicsit, mintha amikor más is ugyanolyan jót főzött akkor nyerjen ő mert ő ezt vakon tette. De ezt lehet csak én láttam bele kicsit a dolgokba. Talán azért mert mintha őt sokszor sokkal jobban dicsérték volna mint mást.

Gedeon74 - 2012. 09. 17. 23:14

Lehet, hogy ez az évadzáróhoz off lesz, de ha nem baj, akkor idepötyögöm.

Ezzel az évaddal még abszolút elmaradásban vagyok, bár nem biztos, hogy rá fogom szánni magam. Az első szezont nagy elvárásokkal néztem, mert előtte pár évvel láttam egy évadot a John Torode és Gregg Wallace nevével fémjelzett angol változatból, és az hihetetlen mód bejött. Az amerikainál szakmailag sokkal érdekesebb volt, picit többet szólt az ételekről, mint a versenyről, a show-ról. Hogy mást ne mondjak, a döntősöknek pl. le kellett húzniuk egy-egy Michellin-csillagos étteremben egy műszakot, majd az ottani séf értékelt, (emellett naná, hogy megfordultak Heston Blumenthal-nál is) és ott talán a zsűri is jobban körüljárta az ételeket, nem csak megkóstolom és sejtelmesen nem szólok semmit. (Oké, tudom, nem mindig ez van. :) ) Érdekes, hogy az amerikanizált Hell’s Kitchen sokkal jobban bejön, mint az eredeti angol, a Masterchef-nél ugyanez fordítva van. Pedig nem is zárkózok el kifejezetten előle, csak azt vettem észre, hogy míg az első évadot még azért lelkesen néztem, a második évadot már csak úgy ímmel-ámmal, és lám, a harmadiknak pedig még neki se kezdtem. És nem azért, mert azt mondanám rá, hogy nem teszik, egyszerűen csak érdektelenné vált. Pedig sok tekintetben akár lehetne jobb is, mint a HK, mégis. De azért lehet, hogy nekiállok.

winnie - 2012. 09. 17. 23:23

“Nekem sokszor volt olyan érzésem nézőként hogy a vaksága miatt jobban nyomják kicsit”

jogos, végülis, tudatalatt is bejátszhatott ez a tényező.

minase - 2012. 09. 17. 23:56

Volt vele egy otthoni interjú, ott azt mondta a riporternek, hogy ha sétál, akkor észrevenné, de ha csak mozdulatlanul áll, akkor nem tudná, hogy van valaki a szobában.

Valószínűleg a zsűrinek egyébként is az a dolga, hogy hitelesnek látszódjon és végülis én el is hiszem, hogy Ramsay vagy a másik kettő nem istenítene olyan fogást, ami szar. Ami biztos, hogy ez az a szakácskönyv, ami a legvonzóbb lehet a top 5 versenyző közül. Az hogy “nyomják” megint csak lehet, hogy a vágás így kívánja alátámasztani a végkifejletet. Szinte biztos, hogy minden fogásról mondanak jót és rosszat, hogy a vágóknak legyen tere finomhangolni és ne legyen a kieső/nyertes teljesen egyértelmű.

Szinte minden zsűris-kiesős realitynél elég vakok vagyunk egyébként. Top Modellben folyton feljön, hogy nem a legjobb képet választják (illetve szerintem még ennél is nagyobb veszélyben aki Tyrával nem jön ki jól), Hells Kitchenben pedig elég erős a vágók keze. Project runway valamennyire kivétel, bár ott meg fel tud hozni a zsűri olyan dolgokat, amik befolyásolják az eredeti meglátásomat. Ott inkább a tuti nem nyertes, de érdekes versenyzők sokáig benntartása jellemző.

gruman - 2012. 09. 18. 07:45

Én személy szerint örülök Christine győzelmének. Ő az én meglátásomban Josh-sal szemben sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt mutatott. Ráadásul az ő egyedi ízérzékelési technikáját irigylésre méltónak tartom!

Nekem az aktuális kör (étel) alapján történő kiesési rendszer is tetszik! Nem kell az előéletet figyelembe venni, hiszen pl ha azt mondják egy étteremről, hogy jó, ajánlom, és te elmész, de az életed legrosszabb kajáját (élményét éled át) fogyasztod el ott, akkor soha többet nem mész oda vissza! Jó, a hasonlat nem a legjobb, hiszen itt “home cook” van, de itt is az aktuális ételről van szó! Technikai tudásról vagy éppen hiányosságról. (És aki mindet megugorja az mutat folyamatos képet a tudásáról)

Én nem untam az évadot, legjobban mindig a kicsit “szivatós” feladatok tetszettek (személy szerint kiosztott halfajták, egyeileg összerakott mistery box, amit aztán cserélj ki a másikkal :) mert “sosem ilyen könnyű”)
Én élveztem és az eredménnyel sem vitatkozom!

lostfanka - 2012. 09. 18. 22:18

Nalam Christine akkor lett gyoztes amikor egy az egyben megcsinalta azt a kajat amit a szemuveges shef talalt ki, azt a halasat asszem passion fruittal.

Josh dontobe jutasat nem ertem, becky es frank sokkal jobban megerdemelte volna.

Nekem egyebkent bejott az evad, mondjuk a csoportban fozos reszeket skippeltem, azok nem erdekelnek, mert arra ott a Hells Kitchen, de az meg megis untam egy evad utan, foleg amikor lattam hogy mennyire csunya emberek vannak benne radasul cigiznek is mint az allat. Sosem ertettem hogyan lehet egy dohanyzo emberbol mester szakacs.

winnie - 2012. 09. 18. 22:21

épp ez az, hogy nem lehet:) mármint mester nem. a HK-nál a cigi és a tetoválás alapkövetelménynek tűnik:)

szerintem - 2012. 09. 19. 15:30

en korabban is irtam, hogy tulsagosan elfogult vagyok egy-egy szakaccsal szemben ahhoz, hogy objektiven iteljem meg azt, amit nem lehet, csak szubjektiven, hiszen a kajaknak meg az illatat sem erezzuk.
de.
engem tartosan zavart most mar evadok ota, hogy egyszeri fozesi teljesitmeny alapjan estek ki aranylag stabil szakacsok es sokaig bentmaradtak olyanok, akiknek az volt a szerencsejuk, hogy mindig volt egy rosszabb etel. belatom, hogy nem lehet a musor ugy, ahogy nekem tetszik, ugyhogy akkor inkabb nem nezem ezentul, mert ezen nem tudtam tultenni magam sok esetben.
a masik meg christine. lehet, hogy amiatt, mert Franket tartottam a legjobbnak, de szerintem reszrehajlo volt vele szemben a zsuri. nem egyszer hangzott el, hogy annak ellenere volt jo, amit csinalt, hogy nem lat. ezen is lehet vitatkozni, hogy mennyire nem latott, de a kajamasolos feladatnal peldaul konkretan elhangzott, hogy sajnos nem lat. ertem, hogy finomakat fozott, csak eppen nem mesterszakacs, mert segitseg nelkul elesett volna a konyhaban, vagy segitseg nelkul nem tudta volna, hogy mikor van kesz mondjuk egy szufle. innentol fogva szerintem ne induljon ilyen versenyen, es akkor nem kell azon vitatkozni, hogy miert nyert. en peldaul rohadtul rosszul tajekozodom, ugyhogy csakazertis nem indulok tajekozodo versenyen.

winnie - 2012. 09. 19. 16:03

“akiknek az volt a szerencsejuk”

meg david nem egyszer győztes csapatban volt, így nem kellett főznie kiesésért:)

dragon1986 - 2012. 09. 21. 15:20

Joshról mint egy youtube-s komment is írta, mintha kavart volna egyik producerrel.

Amikor Ryan (azt hiszem ő volt)verte meg akkor is desszert volt, amikor visszatért szintén Ryan ellen dettó desszert, Frank ellen is desszert volt stb.

szerintem - 2012. 09. 21. 18:25

a desszertre en is ugrom, tobbszor irtam mar, hogy nem ertem, miert az a donto csomo esetben (az elso evadban szerintem egyertelmuen segitette a gyoztest), de Josh nem desszerten bukott meg, hanem lagytojason.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz