login |

The Voice US: kezdett a 3. évad

2012. 09. 17. 23:20 - Írta: winnie

38 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

(Mivel nem kaptunk vendégkritikát, gondoltam legyen egy kibeszélési lehetőség, megy is ki oldalra – ha bárki küldene valamikor írást a reality-ről, vagy videóválogatást, azt szívesen fogadjuk.)

Korábban hírekben már írtuk, hogy az amerikai The Voice a 2012/13-as évadban meg fog duplázódni, nemsokára azt is el fogják dönteni, hogy a tavaszi szezonnak kik lesznek a zsűritagjai (pár perces az infó, hogy Shakira és Usher jön Christina Aguilera és Cee Lo Green helyére, a másik két zsűritag marad), de a 3. évadban maradt még Adam Levine, Christina Aguilera, Blake Shelton és Cee Lo Green. A formátum is kap némi felületi kezelést, mert itt is, Angliában is észlelték, hogy a vak körök után túl nagyot esik a nézettség. Ez többek között azt jelenti, hogy később majd lehet versenyzőt lopni.

Múlt héten 3 rész már le is ment az amerikai The Voice új szezonjából és egészen október elsejéig, azaz a 3×08-ig ezek a meghallgatások fognak tartani, ami elvileg 12 órányi anyagot jelent. (A 12 részes S1-ben 2 rész blind audition volt, a 21 részes S2-ben 5 epizód, most már 8+1.) Ebből egyébként az is következik, hogy lesznek bőven olyan énekesek, akik egyik csapatba sem kerülnek be (egyelőre?), mint az a 3×01 végén ki is derült. Tényleg csak a legjobbak maradtak?

Meg egyébként is, mindig érdekelt, hogy a Voice-néző énekesnek szurkol, vagy zsűritagnak? Csak mert több Team Shelton vagy Team Christina kommentbe futok bele, mint a versenyzők nevébe. Hirtelen nem is tudom, hogy ki nyerte a 2. évadot.

38 hozzászólás Ne habozz!

JimmyL - 2012. 09. 17. 23:23

A második évadot Alicia Keys vokalitája nyerte :)

Amúgy go Team Shelton ! :)

JimmyL - 2012. 09. 17. 23:27

Az az igazsag, ennek a musornak a blind auditions a sava borsa. Jo, hogy iden tobb ilyen kor lesz, engem is addig erdekel igazandibol. Kovetem utana is, de a lenyeg ott van. Tenyleg kellett valamit csinalni a tovabbi szerkezettel. Engem mondjuk az is zavart, hogy fixen, biztosan bejutott minden mentornak 1 versenyzoje a 4es dontobe… pedig tobbszor is nyilvanvaloan adodik, hogy jobb esik ki, mint aki a masik agon bentmaradt.

BSBsubs - 2012. 09. 17. 23:29

Nálam Christina és Adam a favorit, de 4-en alkotnak remek egységet. Kíváncsi leszek az új zsűrire. (Shakira és Usher mondjuk nem hangzanak rosszul.)

winnie - 2012. 09. 17. 23:32

“edig tobbszor is nyilvanvaloan adodik, hogy jobb esik ki, mint aki a masik agon bentmaradt.”

itt jöhet be ez a “lopás”.

Thomas - 2012. 09. 17. 23:32

Teljesen ellentétes véleményen vagyok, mert nekem itt az előre felvett részek elég erőltetettek, megjátszottak (főleg a párbaj szakaszt nem szeretem), ellenben az élő adások elég színvonalasra sikerültek. Szóval akárcsak az X Factornál, itt is alig várom, hogy átmenjünk élőbe:)

Thomas - 2012. 09. 17. 23:33

A lopás nem úgy volt, hogy a párbaj körnél lesz?

winnie - 2012. 09. 17. 23:40

neeeem tudom, nem értek hozzá, sosem néztem végig még évadot, nem ismerem a szerkezetet. lehet, hogy rosszul írom:) csak olyan ideális esetnek tűnne.

Thomas - 2012. 09. 17. 23:48

Most nem igazán találom a keresővel a hírt, de úgy emlékszem a párbajra vonatkozott. Már eddig is törtem a fejem, hogy fogják megoldani, mert ebben az évadban már 16-os csapatokat építenek, azok ugye a párbaj körben megfeleződnek, és mindenkinek lenne 8 előadója. De ha ellopják egymás kiesőit, akkor lesz akinek 9 vagy 10 is lesz? Akkor már nem fog beleférni a mezőny fele sem egy élő adásba! Vagy ha lopnak valakit, akkor a végén ki kell rakni 1 olyat, aki megnyert már egy párbajt? Na majd kitisztul:)

buffyboy90210 - 2012. 09. 18. 00:15

Igen, a lopás a párbajnál lesz. 16-ból mindenkinek marad 8 előadója és mindenki ellop 2 énekest, így lesz mindenkinek 10. Aztán jön egy új kör (knockout round), ahol 1 vagy 2 hét alatt mindenki hazaküld 5 énekest, tehát összesen 20-an maradnak az élő adásokra. És állítólag minden énekes fog énekelni minden élő adásban, nem úgy lesz, mint a 2. évadban, hogy egyik héten 2 mentor csapata, majd következő héten a másik 2 csapat.

Ja és hajrá Team Xtina! :)

Thomas - 2012. 09. 18. 00:28

Szóval még új kör is lesz, Knockout Round? Hát ez fantasztikus… Így is végeláthatatlan út vezet az élő adásokig, most még megnyújtják, de végülis nézettségileg igazuk van. Ha 20 előadó lesz, akkor lehet hogy 3 órás lesz az első élő? Bár 2 óra alatt is le lehetne nyomni (mint ahogy régen az Idolban is fel tudtak lépni 12-en 1 óra alatt), de akkor nem férne bele megfelelő mennyiségű pózőrködés, szóval kíváncsi vagyok, hogy oldják meg:)
Továbbá még arra befizetek, hogy a 20-ból egyből 8 lesz, aztán meg csak 4? Kemény 3 hét elő lesz? Nem hagyják, hogy lemenjen a nézettség:)

Thomas - 2012. 09. 18. 00:29

És akkor kettőt lopni kötelező lesz? Vagy akkor aki nem lop egyet sem, annak csak 3-at kell kiütnie a K.O. körben?:)

winnie - 2012. 09. 18. 01:09

már meg is írták konkrét hírként: Shakira és Usher jön Christina Aguilera és Cee Lo Green helyére, a másik két zsűritag marad

makaay - 2012. 09. 18. 02:21
sixx - 2012. 09. 18. 07:46

Team Shelton all the way!

vodka03 - 2012. 09. 18. 12:36

Én örülök, hogy kiteszik Christinát, nagyon nem szeretem, elképesztően ellenszenves. Blake illetve Adam fergetegesek, mint az előző évadokban. Shakira helyett jobban örülnék bárki másnak a női pozícióban. Ti kit tudnátok elképzelni helyette?

winnie - 2012. 09. 18. 12:43

nem tesznek ki senkit, csak ő végképp nem tudja vállalni a két évadot évente, hiszen más dolgai is vannak. a folytatásra vissza fog térni. a hír inkább az, hogy adam meg blake marad, ami meglepetés.-

buffyboy90210 - 2012. 09. 18. 19:55

Thomas: Igen, kötelező lopni kettőt.

Na akkor a 4. évadot én is kihagyom, ha nem lesz benne Christina, majd visszatérek, ha ő is.

carpediem - 2012. 09. 24. 05:09

Shakira pár napja bejelentette, hogy terhes, hamarosan gyereket szül, hogy fog így zsűriskedni,v agy naiv vagyok?

winnie - 2012. 09. 24. 08:27

lehet, hogy épp ezért zsűrizik. pár hónapos baba mellett laza pénzkereset. a voice tavaszi kezdésére már meg kell lennie a szülésnek, gondolom.

carpediem - 2012. 09. 26. 12:35

csalódás az új évad, a blind auditionok erőltetésével a műsör felét a sikertelen (értsd: senki nem forog:) meghallgatások és azok megtárgyalása teszi ki, amely egy-egy adás ütemét, hangulatát rontja. Másrészt nem volt még egy olyan hang, egyéniség igazán, mint tavaly Charlotte, Pip vagy Juliet Simms, s nem volt olyan “kiráz a hideg” élményem sem, mint amit voice australia top3 helyén végző énekes első előadása adott.

Más. a kérdésre visszatérve, én például szeretek egy-egy zsűritagot és, ha jól válogat akkor a csapatát is, de alapvetően az énekesnek drukkolok, tavaly Juliet Simmsnek. Kicsit az az érzésem, s ezt főleg a mostani Voice mutatja, hogy a “uk” és az “australia” verzióban sokkal inkább eloszlott,különvált hogy a zsűritag milyen zenei irányvonalat képvisel és ennek mentén szerveződtek a teamek, pl. Danny The voice uk) vagy Joel Madden (the voice austrlaia) csapata a különcöket, egyedi, alternatív hangokat és az un. emlékezetesebb arcokat szedték össze.
Az amerikai, eredeti verziónál a 3.évadra eljutottonk oda, hogy fogalmam sincs sokszor, hogy ki melyik előadóért akar küzdeni és megfordulni. Ez lehet egy koncepció is-magának a műsörkészítőknek a vágya,hiszen ez nyilván feszültséget generál és a monotonitás ellen van, meg a zsűri is a “nyerésre hajt”, de nálam éppen az ellenkező hatást, érdektelenséget, káoszt váltott ki..egyen előadókat hallok, látok és a zsűri reakciója is sokkal egyhangúbb lett, s nem azok a zsűritagok fordulnak meg azokra az énekesekre, akik azt gondolom a legjobbat tudnák kihozni belőlük… egyedül Christina maradt következetes ebben a tekintetben, s ezért egy hozzá hasonló arculatú teamet tudott létrehozni.

Ebben a szezonban a tehetségek többsége Adamhez kerül, ahogy látom.. de egy nevet se tudtam megjegyezni

fsanyee - 2012. 09. 26. 18:26

jo lesz ez, nekem bejon ez az evad is, vannak jo enekesek akiket szivesen visszanezek yt-n is, es a rosszak sem vicckategoriaba tartoznak.
szerencsere a “meglepetes” meghivasok szamat is kb 1/adas-ra csokkentettek, bar meg igy is sok :)
eddig akik bejonnek: Melanie Martinez a Toxicjaval, Adriana, Alessandra, Cassadee.
gondolom eszreveheto h ikabb a noi hangokert vagyok oda :)

AlrightSir - 2012. 09. 26. 20:57

Nem tudom, nekem olyan semmilyen eddig, habár a hétfői adásban volt 1-2 egész jó. Úgyis később indul majd inkább be, még adok neki esélyt.

fetomy - 2012. 09. 28. 01:23

Hát ez komoly. Első évadban óriási élmény volt látni, hogy egy noname kedvencem, Dia Frampton bekerült. Aztán második évadban nagy meglepetésemre egy másik noname kedvenc bandám énekese, Juliet Simms is bekerült. Álmomban sem mertem gondolni, hogy a széria nem szakad meg, és idén is lesz ilyen. De az utolsó előtti audition adásban erre is sor került :) Cassaadee Pope bandáját is már évek óta szeretem, hihetetlen, hogy ő is bekerült, ráadásul 4 székkel ráadásul Blake-hez :)

Ezért -is- imádom ezt a műsort. Nagyon jó érzés. Csak az a baj, hogy Dia és Juliet is 2. helyen végzett, szóval Cassaadee sorsa úgy tűnik megpecsételődött :D

Egyébként a coach-cseréről: Amíg Blake-Adam itt van, én is maradok. Ha ők mennek én is :D Blake abszolút kedvencem, de kell mellé Adam, nagyon nagy poén ahogy oltják egymást. Számomra azért vastagon viszik a műsort. Christina igazából néha már sok, ahogy amint kimond egy poént felsikít. Cee Lo meg jó arc, de annyira sokat nem tett hozzá, hogy nagyon hiányoljam – ha jó lesz az új -. Ushert meg már vártam melyikbe lép be, minden évben segédkedett valamelyik X-Factorban már.

fsanyee - 2012. 10. 02. 20:47

na ez az utolso blind audition volt a legjobb! fuuh, kar hogy ma csak best of lesz :S

-how old are you?
-im 16
-you gotta be kiddin me. what are they givin to this kids?
:DDD

bernispecial - 2012. 10. 09. 10:06

Szerintem baromi élvezhető volt az összzes blind audition. És annyira jó énekesek vannak mind a négy zsűritagnál, hogy lehetettlen egyet kedvencet kiválasztani. Nagyon-nagyon várom mindig a folytatást.
A zsűritagok meg jól nyomták eddig, szóval hajrá-hajrá…

AlrightSir - 2012. 10. 09. 10:57

Jajj de kár, hogy CeeLo nem Amandát választotta a végén. Mindig neki és a csapatának szurkoltam eddig, de Amanda miatt úgy tűnik ez megváltozik.

marcilu - 2012. 10. 09. 21:39

Még nem írtam véleményt az évad eddigi alakulásáról, úgyhogy gyorsan egy-két mondat a blind audition-okról: Eléggé elnyújtottnak találtam, túl sok volt nekem a háttérdráma, a családi történetek, a bizonygatása annak, hogy mennyire fontos a lehetőség. Ugyanígy túl hosszan mutatták a tovább nem jutókat, ebből egy maradt meg nekem igazán, a lány, aki Bob Marley-t énekelt – kétszer. Ő majd jövőre jut tovább, gondolom. A zsűri még mindig csúcs, nélkülük fele olyan jó sem lenne a műsor.

Battle rounds, 1 nap: Jó választások voltak, bár Nelly’s Echot sajnáltam. Amanda sztorija meg szépen megmutatta, hogy a párosítások hogyan mennek időnként. Berakják a biztos továbbjutó mellé a biztos kiesőt. CeeLo meg most jól pofáraesett. Amandáért nagyon szurkoltam már az audition körben, hogy bejusson egyáltalán, úgy látszik, kivételesen ráéreztem valamire…

Pityuerez - 2012. 10. 09. 21:49

Nekem ez az első Voice évad amit elkezdtem, és már az első rész elején megtetszett a műsor, és azóta gyakorlatilag folyamatosan egyre jobban tetszik!

Zseniális zsűri, remek műsorszerkezet, és ez a Stel ez valami óriási találmány szerény véleményem szerint!

Mind a 9 rész remek volt eddig, mert én a 9.-et kihagytam, tehát arról nem tudok nyilatkozni.

Nekem sincs kifejezett kedvencem, eddig, de tényleg rengeteg a remek hang!

marcilu - 2012. 10. 30. 21:13

Mókás azért, hogy a Knockout round szinte teljesen ugyanaz, mint a Battles… Viszont szerencsére minőségében határozottan jobb. Nyilván azért is, mert a gyengébb énekesek kiestek az előző körben, meg azért is, mert egyedül, saját választású dalt énekelnek. Szereztem is ezáltal új kedvenceket. Go: Amanda, Loren, Bryan Kieth, Nicholas, inkább nem is sorolom, amelyik párbajban volt preferenciám, ott az jutott tovább. Szép volt!

marcilu - 2012. 11. 07. 08:26

OH MY GOD!!!!
Amanda Brown egy állat! A tavaszi évadban Juliet Simms Roxanne előadása volt eddig a csúcspont számomra. Ez a Dream On porrá alázta azt a produkciót…
OH MY GOD!!!!

AlrightSir - 2012. 11. 07. 16:43

Amanda, atyaisten milyen volt. Az elejétől a kedvencem, de húúúúúúúúúú!!! Most aztán a többiek felköthetik a gatyát!

Egyébként a Hit The Road Jack-es csaj meg a spanyol számot éneklő csávó is bejött.

Pityuerez - 2012. 11. 07. 20:19

Hát igen, szerintem is fel van adva a lecke a többieknek, mert ezt nehéz lesz űberelni!

A spanyol gyerek nekem is tetszett, de ami eddig nagyon ritkán fordult elő (az általam látott tehetségkutatókban), hogy senki sem volt rossz, sőt nem is kell különösebben rendesnek lennem ahhoz, hogy azt mondjam minden énekes Jó volt!

naughtyL - 2012. 11. 11. 14:53

3×17-ben
Blake: “Who is Randy Jackson”-ja és az erre érkező
Adam: He is a country singer és
CeeLo: He is Michael Jackson’s brother:D, megint tiszta arany volt:D

lali - 2012. 11. 28. 23:09

cassedee a legjobb !!és meg is fogja nyerni

afterix - 2012. 11. 29. 15:09

Cassedeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!

Ezt az adást de jól összepakolták, csak pislogtam, itt aztán nincs bulvár meg fókusz… úgyhogy nem is tudom ki-kicsoda, csak azt, ki-kivel van… Megpróbálom a rajtsorrend szerint az e-hetit:

1.
Nem tudom ki ez a csaj, valamielyenamanda de úgy nyúltak hozzá a Someone Like You-hoz, hogy baromi jól szólt, az eredeti zongora dallamoknak hűlt helye volt, de mégis hasonlított, a csaj meg jól nyomta, szerintem lett volna még benne több is…

2.
Öcsém Queen-t énekelt a csávó és tetszett, hát ilyen még nem volt.

——kicsit sok a duma az edzőktől…—–

3.
= 0

4.
De most komolyan, hogy néz ki ez a lány? Rajzfilmekben vannak ilyen figurák… Nekem amúgy ez a feldolgozás nem jött be, a hangja pedig kicsit unikum, egy kevéske mindig jól esik, de ha egy egész üveggel kell meginni, világgá futok…

5.
= 0
(Christina Aguilera énekesiben Christina Aquilera a legjobb, sajnálom. Mellesleg 60%-ban miatta nézem a show-t.)

6.
= 0

7.
Az öreg Jedi, micsoda figura, le a kalappal, hatalmas klasszikusokhoz méltó hanggal, végre hallani ilyet is egy tehetségkutatóban.

8.
Tűzijáték…
Cassidee Pope, hát nekem nem rémlik a dal sehonnan amit énekelt, de tuti kb. 3x jobban nyomta. Nekem ez a lány, Alanis Morisette és a fiatal Avril összegyúrva, érzésre mintha őket hallanám, kinézetre pedig egy angyal…
Hmm – Christina nem értékelte?! :( – biztos az időhiány…

lyra89 - 2012. 12. 07. 18:14

nagyon remélem, hogy végre egy nő nyeri meg a Voice amerikai szezonját. nagyon drukkolok Cassadee-nek :)

afterix - 2012. 12. 12. 19:18

A műsor visszatért az eredeti szintjére…

Így az eheti adás már egy kicsit gyengére sikeredett, túl sok volt a duma, mindenki 1 számot énekelt, és az eredmény hirdetés is időhúzás volt, úgyis tökmindegy mit énekelt a két szerencsétlen, mindenki tudta, hogy az öreg Jedi és Cassadee lesz a befutó…
Amit mellesleg nem tudok megtippelni, az az, hogy ki nyer, mert tulajdonképpen már most van egy női-férfi nyertesünk, és itt jön képbe az a probléma, hogy itt vegyes csapatok vannak.
37 komment? Reméljük a The Voice Mo. hangja egy kicsit kövérebb lesz…

afterix - 2012. 12. 19. 06:47

Igeeeeen!!!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz