login |

South Park – 16×08: Sarcastaball

2012. 09. 30. 14:19 - Írta: CyClotroniC

31 hozzászólás | kategória: animáció, kritika,

16. szezonjának második felével tért vissza az aranykorát rég maga mögött tudó South Park, aminek azonban így is biztos helye van még a 20. szezonjáig a képernyőn, és ezúttal egy kifejezetten remek epizódot szállítottak.

Nem feltétlenül azért mert annyira viccesre sikerült, de ezt most nagyon okosan kibontották és rendesen beolvastak az NFL-nek. Nem, nem a bírókon lovagoltak, bár azért ők is kaptak helyet a részben, hanem az agyrázkódásos pereket és a kickoff esetleges eltörlését nézték ki maguknak a héten. A nagy kérdés, hogy a liga valóban megöli-e a játék hangulatát azzal, hogy egyre nagyobb biztonságot próbál nyújtani a játékosaiknak?

Persze lehet, hogy azért is jött be ennyire a rész, mert az NFL közel áll hozzám, és érdekes volt egy olyan epizódot nézni, aminek a 80%-ban csak szarkazmusok hangzottak el. A lényeg, hogy ez okos volt, így jár a 7/10 a Butters-szérum ellenére is, illetve erősen ajánlom az NFL-rajongóknak a megtekintését.

Talán ezt vesztette el a sorozat az évek során, hogy ma már kell a személyes érdeklődés is ahhoz, hogy bejöjjön az adott rész, míg régebben akkor is el tudtak szórakoztatni a készítők, ha ez éppen hiányzott.

31 hozzászólás Ne habozz!

Zirowe - 2012. 09. 30. 14:37

“Egyre nagyobb biztonságot”.

Ezek a paprikajancsik egy percig sem bírnák ki az igazi rugbyt.

Jeol - 2012. 09. 30. 14:38

Szerintem a South Parkból a “bárkinek beszólunk és szarunk a következményekre” mentalitás hiányzik a legjobban. Most is beszólogatnak, de közel sem olyan durván, mint anno.

Lucky!? - 2012. 09. 30. 15:09

nagyon jó rész volt szerintem, barátnőm is végig röhögött rajta :) buttersös részek mindig büntetnek :DDD

jjujj - 2012. 09. 30. 15:13

@Zirowe

azért ne legyél ebben ilyen biztos…

két QB akik nem a folyamatos ütéshez vannak szokva\szoktatva
http://www.youtube.com/watch?v=HlbHhqeyLnQ
hamarabb felállt mint aki neki ment, semmi baja nem lett
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ta7okvirMlA
1 snapet kihagyott de utána végig játszotta a meccset

ne tévesszen meg a védőfelszerelés, kőkemények ezek a játékosok is

Ale - 2012. 09. 30. 15:38

off

Nem az a baj, hogy a játékosokat védik hanem hogy kiölik a szórakoztató solgokat. (NFL = No Fun League) Pl. a TD-k fasza ünneplését mi a büdös picsáért kellett betiltani, sosem fogom megérteni.

winnie - 2012. 09. 30. 15:42

OFF: nincs betiltva, nem? mármint csak szankcionálják. de szerintem minden más sportban is. vagy tetljesen megengedik és belefér a másik előtt való táncikálás és mindenféle szexuális aktusra való felhívás – vagy pedig húznak egy határt, amit egyszerűen nem lehet konkrétra venni és onnantól kezdve már szubjektív mindenféle öröm megítélése.

Mammut - 2012. 09. 30. 15:48

“Talán ezt vesztette el a sorozat az évek során, hogy ma már kell a személyes érdeklődés is ahhoz, hogy bejöjjön az adott rész, míg régebben akkor is el tudtak szórakoztatni a készítők, ha ez éppen hiányzott.”

nem mondanám, nekem egyáltalán nem a szívem csücske az nfl, mégis tetszett a rész :)

winnie - 2012. 09. 30. 15:51

nana, most kezdtél el érdeklődni:)

jjujj - 2012. 09. 30. 15:59

Off:

csak az előre megtervezett TD ünneplésért jár bünti

Ocho és TO volt ennek nagy tudora, egy két gyöngyszem:
http://www.youtube.com/watch?v=3VKCS9y7r_I&feature=relmfu

zárójelben még annyit hogy pl a lambeau leap egy “előre megtervezett TD ünneplés” még sincs betiltva\nem dobnak rá zászlót

philippe - 2012. 09. 30. 16:05

Óriási South Park fan vagyok, de őszintén szólva néha már várom, hogy befejezzék. Az újabb évadokban is van még néhány rész, ami brutális /idén asszem pont a félévzáró volt, ami nagyon tetszett, Cartmen hozta a régi übertirpák formát/, de sajnos egyre kevesebb. 16 év és megannyi sírvaröhögős perc után nincs az az Isten, hogy elkaszáljam, viszont reménykedem, hogy hamarosan befejezik.

winnie - 2012. 09. 30. 16:18

“viszont reménykedem, hogy hamarosan befejezik.”

2016 előtt nem fogják befejezni.

Mr. X - 2012. 09. 30. 18:19

Nem értem, hogy várhatod hogy befejezzék? Ha nem tetszik akkor ne nézd, ha meg szereted nézd. Sajnos tényleg csak az évadok fele ami jó a másik fele általában elég gyenge. Szerintem az a sorozat egyik hibája, hogy már elég kevés az aktuális téma aminek beszólnak. A Tiger Woods botrány után egyből jött a “Sexual Healing” vagy Kanye West kirohanása után a “Fishsticks”. Ez a rész most pont kivétel volt.

CyClotroniC - 2012. 09. 30. 18:28

Mr. X: Részben erre utaltam én is, csak ehhez hozzá kell tenni, hogy bizony még a tájékozottabb hazai SP fanek se ismerhetnek minden amcsi belső hírt. Egyszerűen nem minden jön át hozzánk. Teszem azt, aki azt se tudja, hogy mi az az NFL, annak pl abszolút nem fog lejönni, hogy ez egy IRL reflektív poén. Érezni érezheti, és ha veszi a fáradtságot 2 perc alatt kiguglizhatja, hogy a héten miből csináltak viccet, de ha valaki még csak nem is sejti, az biztos, hogy elsiklik a humor egyik mélyebb síkja felett. Nyilván nem kell ismerni a hátteret az epizódokhoz, de többet kap az ember, ha ismeri, és biztos vagyok benne, hogy 3-ból 2 résznél tényleg van ilyen, csak nem mindegyik jön át mindenkinek. A gond azzal van, hogy a felszínen lévő humor lealacsonyult, pl nekem a Butters féle öröm-gyűjtemény sok volt. Nem vagyok prűd vagy ilyesmi, de ha már altesti poén, akkor legyen lecserélhetetlen funkciója, vagy valami, ne csak úgy ott legyen pluszban…

RolloJuve - 2012. 09. 30. 18:40

Nekem az tetszett legjobban, amikor a két bíró kétfélét mutat. A rész valószínűleg a Seahawks-Packers meccs előtt készült, de egyből ez ugrott be:

http://www.washingtonpost.com/rf/image_606w/2010-2019/WashingtonPost/2012/09/25/Sports/Images/152732551-5787.jpg

winnie - 2012. 09. 30. 18:59

rollojuve: elvileg pár nappal a rész leadása előtt készül, illetve tudnak frissében gageket belerakni. azért tud reflektív lenni. jól rémlik? a doksiban erről lehet, hogy volt szó

Mammut - 2012. 09. 30. 19:37

“nana, most kezdtél el érdeklődni:)”

bazz, minden egyes évben elkezdek érdeklődni, mikor elkezdődik az nfl, de mindig megunom 10 percen belül :D

Thrasher - 2012. 09. 30. 20:08

8/10
azért, ha őszinte akarok lenni, akkor beismerem, hogy a Butters goon nagyon érződött, hogy csak azért volt, mert mindenképpen akartak valami tróger poént is.

RolloJuve - 2012. 09. 30. 20:26

winnie: hűha, ez a doksi amire hivatkozol, nekem szerintem kimaradt, mindenesetre nagyon jól jött ki a dolog, valóban így lehet, ahogy mondod :)

winnie - 2012. 09. 30. 20:28

biztos elérhető: http://www.sorozatjunkie.hu/2011/10/10/delelotti-video-3-6-days-to-air-the-making-of-south-park/

a címe is beszédes, hogy “6 napra” utal, de én mér nagyon nem emlékszem semmire szokás szerint, szüval simánlehet, hogy keverem

jjncaa - 2012. 09. 30. 23:33

Mammut, mert nem NFL-t kell először nézni, ha már amfoci, hanem NCAA-t :p

RolloJuve - 2012. 10. 01. 09:44

kösz!

M76 - 2012. 10. 01. 13:31

Valóban jól összerakott rész volt, de ahogy cyclotronic írta nem vicces, ez sajnos már 3-4 évad óta hiányzik sp-ből. Néha van 1-1 jobb rész, de már rég nem röhögöm végig a részeket. Nekem ez 5/10-et ért. Ami komédiában nagyon rossz eredmény.

Ale - 2012. 10. 01. 14:38

jjncaa: Igen, az NCAA is jó, csak nem színvonalas. Legalábbis gondolom egyértelmű, hogy nem azér lesz egy meccs 70-63 mert mindkét offense-ben leendő Aaron Rodgers-ek, Calvin Johnsonok meg Julio Jonesok szaladgálnak… Egyszerűen annyi suli van és annyira szét van szóródva az a kevés tehetséges játékos, hogy nagyon kevés az igazá jó csapat.

jjncaa - 2012. 10. 02. 00:31

Azért lesz 70-63 egy meccs, mert csak az első osztályban 40-50 mérkőzést játszanak egy hétvégén (a forradalmat jelentő Air Raidről meg végképp nem itt fogok diskurálni, azt meghagyom a bowl.hu-ra :)), a “kevés tehetség” meg relatív, mikor több tízezer középiskolában űzik komolyabb szinten a futballt… Ja amúgy de, a két csapatban pont szaladgált pár leendő Julio Jones

vycman - 2012. 10. 02. 18:30

Nagyon sokat esett a színvonal, nem bírtam végignézni ezt a részt sem, a felénél kikapcsoltam, a 16 évad szerintem szörnyű. Én nem nézem tovább.

Gerosz - 2012. 10. 04. 21:26

Nyugi felemelték a lécet most már jobb lesz :)

wondorog - 2012. 10. 04. 22:26

A mostani rész marha jó lett :D

JKJ - 2012. 10. 11. 10:52

Insecurity rész nagyon jó lett. Legalábbis nekem kifejezetten tetszett. Nem is tudom mikor volt ilyen jó rész utoljára.

Gerosz - 2012. 10. 11. 21:04

Mint a régi szép időkben :) nagyon jó rész volt!

digweed - 2012. 10. 18. 17:11

Azt gondoltam,hogy mivel a 11es rész Buttersről szól,marha jó lesz szokás szerint…de ez elég gyenge volt. Megint sajnos.

Lucky!? - 2012. 11. 08. 20:50

hát ez az évad záró akkora volt :DDD
kész végem van :DD így összefűzni a két eseményt :DD

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz