login |

2012-es őszi újonc szitkomkörkép

2012. 10. 02. 10:55 - Írta: CyClotroniC

15 hozzászólás | kategória: 2012/13, kritika, pilot-mustra, , , , , , , ,

8 új szitkomot hoztak nekünk idén ősszel az országos adók, és nem igazán vagyok elégedett a felhozatallal, sőt néhány kifejezetten elgondolkodtatott arról, hogy mégis kiket hívnak meg a próbavetítésekre, és egyáltalán mennyit keres az, aki összegereblyézi azokat az embereket, akik például zöld utat adnak a Partners-nek, hovatovább végigkacarásszák azt.

No azért nem olyan rossz a helyzet, 8-ból 3-ban van fantázia, sőt a maradék ötből is van, ami akár működhetett volna is, de idén szigorú leszek az újoncokkal, így nem kaphat mindegyik esélyt, ellenben ha már a pilotokat végignéztem, írok is keveset róluk, így akit érdekel egy másod-/harmadvélemény a szitkom-újoncokról, az bátran lapozzon, mindegyiket megtalálhatja a tovább mögött. Sorban: Partners, The Neighbors, Guys With Kids, Animal Practice, The New Normal, Go On, Ben and Kate és The Mindy Project.

A CBS idén mindössze két szitkomot rendelt be, a midseasont is beleértve, és elképzelni nem tudom, hogy a többiek milyenek lehettek, ha a Partners kellett nekik. De hé, ez volt az a tévéadó, aki a Made in Jersey-re is rábólintott, szóval gondolom, hogy most ott kemény átszervezések folyhatnak a csatornánál.

Hogy korrektek legyünk, el kell mondani, hogy nem hoz rossz számokat, de mindezt a How I Met Your Mother mögött teszi, és egyetlen másik adó sem ad ilyenkor szitkomot, hogy valami másra lehessen váltani félkor. Persze veszít a nézőkből jócskán, de ez talán annyira nem meglepő, hiszen igen kevés köze van a HIMYM-hez, így nem is értem a párosítást. Építészet? Na hagyjuk…

Mindenképpen ez a leggyengébb az idei felhozatalból, így sikítva kaszáltam, és most meg merném jósolni, hogy max a midseasonig húzza majd ki, és kötve hiszem azt is, hogy a Friend Me gyengébb eredményeket produkálna majd, de nem lennék meglepve, ha a TAAHM visszakerülne hétfőre, a Friend Me pedig a Big Bang mögött kapna esélyt csütörtökön.

A CBS-hez hasonlóan az ABC is csak egy 20 percessel nyitott, a The Neighbors-szel, ám ez várakozáson felül, az egyik legjobb nyitást produkálta nézettségre. Itt azonnal tegyük is hozzá, hogy a halálcsillag Modern Family mögött, ahonnan már a héten el fog kerülni, így mindenképpen jócskán várható nézettségesés.

A sorozat viszont a maga furcsa, űrlényes vonulatával együtt illik majd ebbe a családi-körképbe, a The Middle, a Modern Family és a Suburgatory mellé. A gond az, hogy egyelőre igen vérszegény karakterizációt kapott a földi család, így számomra annyira nem is működik a viszonyuk az idegenekkel.

Potenciál van benne, szó se róla, de pont a túl sok lehetőségtől tartok, elvégre ha egy űrlény családdal bármit megcsináltathatok, de tényleg akármit, mert űrlények, az pont a kreativitást és a koncepciót fogja megölni. Érdemes végiggondolni az eddig ismert szitkomokat, és rögtön lehet látni, hogy általában a legfrappánsabbak és legátgondoltabbak azok, ahol nagyon konkrét alapszituációval, viszonyrendszerrel és elmélyített karakterekkel van dolgunk.

A The Neighbors egyáltalán nem ilyen, és nem is biztos, hogy akar majd ilyen lenni. Családinak családi, így illik az ABC-szerdába, ugyanakkor felületesebb is egyelőre, és kérdés, hogy idővel kitart-e majd az újdonság varázsa, és hány részen keresztül lehet azon röhögni, hogy a szomszéd furcsa dolgokat csinál. Részemről kasza volt, de erről simán el tudom hinni, hogy 3-4 évre megmarad a csatornánál.

Az NBC szokás szerint agyonrendelte magát sorozatokból, hiszen nem igazán találta meg eddig a saját arcát a csatorna, a nézőit meg már évek óta keresi. Emlékeztetésül, ez az az adó, ahol tavaly a Whitney és az Up All Night is túl tudta élni, és hiába szerettem nagyon az előbbit, lássuk be, hogy ilyen számokkal, csak az NBC-n lehet második évadot kapni.

A csatorna védelmében tegyük hozzá, hogy azért a The Office, a PyRex, a 30 Rock és a Community is itt fut, szóval egyáltalán nem lehet őket ötlettelenséggel megvádolni, viszont közepesen teljesítő, elvegetáló sorozatokból már erősen telítve van a csatorna, és hamarabb megadja az esélyt egy közepesen teljesítő visszatérőnek, mint egy újoncnak.

Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy keresztet is vethetünk az Animal Practice-Guy with Kids párosra, akik igen hamar kiszállnak majd az éves versenyből. Utóbbiért annyira nem is kár, mert kifejezetten feszengtem, annyira túlmagyarázták és túlhúzták a poénjaikat néhol, ráadásul a gyerekeknek egyelőre nincs is igazán szerepük és már így is túltelített a sorozat.

Egyszerűen nehéz befogadni ennyi karaktert, és mivel egyáltalán nem is szerethető egyikük sem, így a néző nem is nagyon próbál meg ezért erőfeszítéseket tenni, nem mintha ez amúgy az ő dolga lenne. Az meg külön kínos, ha nézés közben már nem is azt figyelem, hogy mi zajlik a sztoriban, hanem azon filózok, hogy ha ez esetleg valami csodának köszönhetően 8 évig élne, akkor most hogy nézne ki a dinamikája. Vagy lehet, hogy jobb lett volna rögtön 2-3 éves gyerekekkel nyitni?

Amúgyis trend lett a gyerekszereplőzés mostanában. Az újoncok felében legalábbis van nagyon fiatal gyerek vagy baba, de csak egynek sikerült ezt igazán jól kezelni eddig. Az Animal Practice inkább állatokkal próbálja eladni magát a nézőknek, de egyelőre nagyon nem hatott a cukiság faktor. Na jó, JoAnna Garcia tényleg cuki, de életképes szkript nélkül még őt se vagyok hajlandó nézni, így rögtön eszembe is jutott az írósztrájk idején készült a The Hills című paródia-szösszenet (Mila Kunis és James Franco közreműködésével).

Az Animal Practice-ért amúgy kár, mert a két főszereplő között még úgyis van valami vibrálás, hogy gyakorlatilag nevetségesen esetlen és eseménytelen az írás, de egyáltalán nem annyi, hogy a nézők sorában tudjon tartani. Lehet, hogy csak bemesélem, de próbálkoznak Scrubs-osan elvontak és túlzóak lenni, de ahogy az ázsiai doki vergődik a kígyóval, az sokkal inkább hatott számomra görcsös koldulásnak egy-egy nézőkacajért, szóval mégsem akart összeállni a kép.

A The New Normal / Go On párosítás szerintem több, mint furcsa volt a csatornától, és eddig egyértelműen Ryan Murphy meleg párjáról szóló sorozata teljesített a gyengébben a nézőknél és nálam is. Igazából már ez is csúsztatás, mert egyáltalán nem is a melegek vannak a sztori középpontjában, hanem anyuka és lánya.

Velük nem is lenne baj, de valahogy mégis hiányzik a szerethetőség nekem a sorozatból. Se szeretni, se utálni nem tudtam, az unalom pedig nagyon kevés ahhoz, hogy nézzem hétről hétre. Már most is voltak képtelenségek, ráadásul Murphy-t ismerve, illetve a Glee-ből egyértelműen átvett karakterkoncepciókat elnézve, nem sok jót jósolok neki a jövőre. Hogy valami jót is mondjak róla, annak ellenére, hogy kaszáltam, valahogy rosszabbra számítottam előzetesen.

A Go On sikerének viszont végtelenül örülök, és annak is, hogy az NBC számára fontos sorozatról van szó, amit nem nehéz kitalálni, hiszen Perry a Jóbarátok óta húzónév, az Olimpiát is felhasználták a felvezetésére, majd a The Voice mögé rakták, ezzel hatalmas lehetőséget kínálva fel, amivel egyelőre élnek is a készítők, ráadásul valóban egy remek darabot tettek le az asztalra.

A Go On-ról azt el kell mondani, hogy jóval inkább dramedy hangulatot áraszt a pilot, mint szitkomot, de ez így is van rendjén, mert Perry-nek ez a megkeseredett srác szerepkör nagyon jól áll, ahogyan az is, ahogy iróniával próbálja elfojtani a negatív érzéseket magában a teljes depresszió és lemondás helyett.

Egyáltalán nem lepett meg, hogy berántott a sztori elsőre, elvégre én már a Mr. Sunshine-ért is oda meg vissza voltam, de ez még annál is átgondoltabb, összeszedettebb és kissé keserűbb dolognak tűnik. Ami egyelőre nagyon jó, hogy a személyes drámákon keresztül igenis meg lehet tartani a nézőket, legalábbis engem el kezdtek érdekelni a csoportba járó karakter, jobban mint 5 másik újonc szitkom főszereplői.

Az viszont felmerült bennem, hogy milyen távlatokat képzelnek el a Go On-nak az írók, mert teszem azt egy harmadik szezonban nem járhatnak össze még ezzel a csapattal, vagy ha igen, az kissé erőltetnek fog hatni. Egyelőre viszont a pilot remek volt, a többi részét direkt nem néztem még meg, ne befolyásoljon, ha már a pilotokat mérem össze, de engem ennyivel is megvettek, maradok.

Kicsit sajnálom a FOX-ot, hogy a nézők nem olyan nyitottak az újdonságokra, mint maga a csatorna, mert a teljes nézettséget nézve, a leggyengébb nyitást produkálták a sorozataik, pedig a két szitkomjuk a tavalyi legszerethetőbb országos 20 perces, a New Girl mögött debütálhatott.

Szerencséjükre 18-49-ben már vállalható számokat szállítanak, kérdés, hogy mennyit fognak esni a következő hétre. Egyelőre a The Mindy Project hozza az erősebb eredményeket, pedig ő kezdett későbbi sávban, és ő is fog maradni majd a New Girl mögött, így a Ben & Kate-nek össze kell kapnia magát, mert csak az nem fogja meghatni a csatornát, hogy a főszereplő párost is Fox-nak hívják.

Ha a nézettsége nem is szakította ki a plafont, de a Ben & Kate engem megvett a pilotjával. Tipikusan egy végigmosolygós, pozitív, optimista, kedves sorozat, érdekes sidekick ígéretekkel, akik eddig nem igen tudtak kibontakozni, de bőven van bennük fantázia.

Abból a háromból, ami tetszett, talán ez van a leghátrébb, ha a feelgood pilot-lezárással és az asztal alatti jelenetekkel nem hagyom magam elvakítani, azt viszont el kell ismerni, hogy Kate és a lánya tüneményesek és baromi szerethetőek. Egyelőre még maradok, mert tényleg szerethető az összkép, viszont úgy érzem, hogy ez a nézőknek és a FOX-nak is kevés lesz idővel, így valami pluszt kéne szállítaniuk.

Nálam az idei őszi országos szitkom-versenyt a The Mindy Project nyerte egy lazán 8/10-es pilottal, noha tele van olyan elemekkel, amik egyértelműen a gyengéim, így könnyű dolga volt. A The Office-ból távozó Mindy Kaling, aki producerként, rendezőként és íróként is bizonyított már a 9 évados sorozatnál, nagyon odatette a pilot szkriptjét ennél a saját maga köré írt történetnél.

Telis-tele volt az egész frappáns popkult utalásokkal, csak úgy záporoztak a filmes és sorozatos kikacsintások, és mindez olyan pörgős iramban tálalva, mintha egy stand-up rutint néznék. Az elején a narrálás is remekül működött, bár sajnos úgy tűnik, hogy az nem fog maradni, csak egyszeri poén volt.

A legjobb az egészben, hogy egyetlen epizód alatt kifejezetten szerethetővé vált a főszereplő karaktere, pedig Mindyt egyáltalán nem bírtam Kelly-ként a The Office-ban, sőt ott kifejezetten idegesített. Szintén öröm, hogy nem lett “csajos” a sorozat, amitől azért előzetesen tartottam, így aki így könyvelte volna el magában korábban, az nyugodtan adhat neki egy próbát.

Feltehetőleg a folytatás közel sem marad majd olyan feszes és tömény, mint a pilot volt, de egyelőre olyan okosnak tűnik az írás, hogy én mindenképpen maradok, és amúgyis remek példája annak, hogy egy ütős szkript hogyan tudja pótolni a kiugró alakításokat, mert itt azokról tényleg nem beszélhetünk, bár senkivel sincs baj ezen a téren sem.

Egyáltalán nem egy tucat 20-perces sorozat, sőt még az egykamarások közül is lelóg a stílusával, hiszen a popkult elemek mellett a többi dialógus is modernnek és frissnek hat, de egyáltalán nem mesterkéltnek. Oké, az nem a legtermészetesebb dolog, hogy még a legutolsó kétsoros mellékszereplő is frappáns és szarkasztikus, de kit érdekel, ha közben elszórakoztat.

Összességében idén a The Mindy Project és a Go On az a két szitkom az őszi adagból, amivel mindenképpen érdemes egy próbát tenni, hiszen egyik se tipikus darab, és már a pilotnál megtalálják a saját hangjukat. Rajtuk kívül még a Ben & Kate érdemel figyelmet, de az egyelőre inkább csak egy szerethető darab, de annak nagyon jó, félő viszont, hogy a testvérpárnak nézettségileg is el kell majd egy kis lökés, különben nem rajtam fog múlni, hogy néző maradok-e vagy sem.

15 hozzászólás Ne habozz!

fsanyee - 2012. 10. 02. 12:24

ezekszerint semmirol nem maradtam le, eddig csak a go ont es a the mindy projectet kezdtem el nezni, de ugy tunik, hogy nem is fogom boviteni a sitcom listat.

goodjohnwin - 2012. 10. 02. 12:35

97% egyetértek, de szerintem a Mr Sunshine jobb volt, mint a Go On, de ez már úgyis le van játszva :)
Az Animal Practice-t valamiért sajnálom, de valójában nem tudok a megszokott kórházi dolgozós sablonokon kívül semmit sem elképzelni vele kapcsolatban, és akkor már inkább a Scrubs…
És a “melegpáros” koncepciók elbaltázását is sajnálom, vágynék egy Will & Grace-utódra, de nem így, ahogy Kohanék vagy Murphy képzelik. Pontosabban a New Normal jó is lehetne, ha nem engedték volna szabadjára a kreaátort, aki telepakolta a rá jellemző klisékkel és modorosságokkal, hogy a végén Glee2 legyen belőle, az utolsó kameramozgásig bezárólag.

A Guys with kids nálam elsüllyedt a Baby Daddy “árnyékában” (pici kis árnyék az…) és a nagyon hamar elkaszált Men at work-nél is kevésébé volt szórakoztató.

A múlt évi újonc szitkomok és az ideiek felemelkedését és bukását közelről lekövetve csak az a kérdés merül fel, hogy az oly sokszor leírt, bemutatott és kifigurázott hollywood-i kiválasztási rendszer, hogy a fenébe tud kitermelni ennyi szemetet, amikor százas nagyságrendben áll rendelkezésre az alkotói tehetség.

Bullseye - 2012. 10. 02. 12:45

Go On és MIndy szerintem is ígéretes, de a Ben and Kate… Mivel itt így hype-oljátok talán adok neki még egy esélyt, de a shiny happy feeling nekem nem jött át, és azon túl, hogy ők is Fox, egyetlen jó poént találtam benne, igaz az (a dobszerkő), szépen előkészített és kivitelezett volt.

Worb - 2012. 10. 02. 12:59

Nem túl erős az idei sitcom felhozatal, bár az igazat megvallva engem a tavalyi sem nyűgözött le igazán (több volt az instant kasza, mint idén, és egyedül a New Girl élte túl).

Nálam egyértelműen a Go On a kedvenc. Pilotok közül is messze az tetszett a legjobban, és az eddigi részek alapján is úgy tűnik, hogy az megmarad. A Partners, a Guys With Kids és a The New Normal már áldozatul estek a kaszásnak, de nagy velószínűséggel követi őket az Animal Practice (amit a legjobban vártam) és a The Neighbors is. Ben & Kate és Mindy pilotoktól sem estem hasra, de azok kapnak még néhány rész esélyt. Kíváncsi leszek, hogy a midseason-ösök hogy teljesítenek majd, főleg a Friend Me és a The Goodwin Games.

winnie - 2012. 10. 02. 12:59

“ha nem engedték volna szabadjára a kreaátort”

szerintem ez nem baj – inkább szabaduljon el, más kérdés, hogy nem lett túl jó a TNN. de üdítő volt látni országos csatornán egy homofób értelmi fogyatékost, meg a “nincsenek határok” hozzállást, még ha csak pillanatokra is, mert a 3. részben már tanmese is volt, ami az elején nem igazá volt jellemző.

Eltiron - 2012. 10. 02. 13:07

A Ben and Kate olyan közepes (mégcsak nem is erős közepes) szerintem iszonyú sablonos, attól, hogy van benne jajdecuki kislány, nem értem hogy miért lesz 8/10? A Neighbors-t lehúzni pedig nem kell, nekem eddig ez a kedvenc újoncom. Annyit írsz róla, hogy szerinted majd nem lesz jó. WTF? Tudom, sokkal több sorit nézel/néztél, mint én, de azért csak így előre jósolgatni ex cathedra elég fura…

CyClotroniC - 2012. 10. 02. 13:11

A Ben & Kate-re én nem adtam 8/10-et, az winnie volt, szerintem se ért annyit a pilot, de kétségtelenül aranyos volt. A The Neighbors-nél meg pont azt írtam, hogy simán elélhet 3-4 évet, csak sajnos olyan irányt ígér, ami nekem személy szerint nem szokott tetszeni, de az tipikusan olyan darab, ami a heti random ökörködéssel vonzhat magához nem egy rajongót.

goodjohnwin - 2012. 10. 02. 14:56

Winnnie: szerintem már a legelejétől tanmesés a TNN, ez veszi el a jó kis beszólogatós élét.. de tény, hogy egyre inkább erősödik ez a vonulat

Danny - 2012. 10. 02. 16:36

Érdekes. Nálam pont azok jönnek be, amiket leszóltok, nem tudom miért. A The Mindy Project nálam megkapta az eddig látott legrosszabb 20 perces címét, egyszerűen szenvedtem a nézése közben.

winnie - 2012. 10. 02. 16:54

ez annyira nem meglepő, lehet, hogy csak stílus kérdése. akinek nem fekszik az, amint a mindy project képvisel (akár egykamera-többkamera vonalon), simán lehet, hogy nem jön be. nekem például fekszik, de ennek ellenére csak 4/10 volt.

a mindy mindenképpen olyan, hogy sokaknak eleve nem fog bejönni, hiszen az, hogy nem annyira megszokott, nem mindig jelenti, hogy jó.

AJ - 2012. 10. 02. 17:06

Go On és a The Neighbors eddig a kedvencem. A Ben and Kate-ben én talán egy poént találtam, szóval nem nézem, a The New Normal-ba a színészek miatt nem kezdek bele, meg az első másodpercek nem is tetszettek. A Guy With Kids sem az én ízlésemnek való. Az Animal Practice első része pedig nem volt annyira jó, hogy nézzem a sorozatot.

Matthew Perry nagyon jó, ismét. Szóval a Go On nézős, a The Neighbors, ha továbbra is ilyen stílusú lesz, persze kevesebb űrlényes poén, azaz megpróbálnak másra is poént írni, akkor jó lesz.

Csigusz - 2012. 10. 02. 19:32

a Mindy-nél várok a feliratra, a New Normal nekem nagyon nemgyerebe, a többinél meg jól tettem, hogy kivártam így legalább nem nézek olyat ami pár rész után úgyis eltűnik.

(így viszont nem is tudom átérezni ezt a mindenhonnan jövő Partners-utálatot – viszont a Neighbors annyira sz*r volt, hogy arra szavak nincsenek, erre mindenhonnan toljátok ezt a “van benne potenciál”-hülyeséget, komolyan kinek vicces ez? talán 10 évesként SE nevettem volna ezeken a “poénokon”)

winnie - 2012. 10. 02. 20:02

láthatod, hogy a neighbors mennyi pozitívumot kapott tőletek is. de tényleg tele volt a pilot remek ötletekkel, és főleg váratlan húzásokkal. ahogy írtam, egy csomó random dolgot lehet művelni, az egész teljesen kiszámíthatatlanná válik. de nem csoda, hogy nem tetszett, a kritikusok is iszonyatosan lehúzták.

Csigusz - 2012. 10. 02. 20:30

pedig rólam aztán mindent lehet mondani, de hogy ne bírnám a “nem-tipikus” sitcomokat azt nem. sőt a kedvenceim is a parks/community/office-vonal, stb.
de itt mindenki iszonyat steril volt, a szereplők, a környezet, nem hogy kémia nem volt a karakterek között, de nagyon interakció sem. a sportoló neves-húzás elsőre sem volt vicces, a színészek közül pedig a nők is csak tűrhetőt hoztak, de pl az apukák valami elképesztően idegesítőek voltak. (a lány-kisfiúról nem beszélve)

de most már csak azért is megnézem a második részt, hogy ne csak a semmibe beszéljek. sokat nem remélek, de meglátjuk. a pilot mindenesetre nálam 0/10 :)

Arsenal93 - 2012. 10. 02. 22:16

A Go on az nálam már biztos heti nézős,a Ben and Kate-ből eddig egy részt láttam az tetszett ha a folytatás ilyen akkor marad,Animal practice nálam a legvárósabb volt de nem jött be annyira de adok neki még egy rész esélyt.A Mindy project és a neighborsot még nem láttam de érdekelnek a többit már vagy láttam és kasza vagy nem is érdekel.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz