login |

Pilot-mustra: Last Resort – 1×01

2012. 10. 04. 12:24 - Írta: winnie

21 hozzászólás | kategória: 2012/13, kritika, pilot-mustra,

(Előzmény: human pilotkritikája.) Az év talán legszerializáltabb sorozatterve jelentkezik, amelyben Shawn Ryan az egyik készítő, a története szerint pedig egy tengeralattjáró fellázad Amerika ellen (mindig is szerettem a What if…-sztorikat), amikor annak kormánya tűzparancsot ad ki ellene. Jól hangzik, szerintem borítékolni is lehetett, hogy jó lesz a pilot, azonban a nagy kérdés az, hogy a folytatás képes lesz-e felnőni az első részhez.

LAST RESORT – 1×01 – 7/10


Az az igazság, hogy a kezdést nekem simán elvitte a jelenlévő feszültség és a bezártság okozta stresszben vergődő szereplők kálváriája – nem semmi szituációba kerültek a tűzparancsot kapó katonák. Egyetlen sajnálatom, hogy még a legrövidebb alapsztori-leírás is elég sok mindent elárult a történetből, így csak elképzelni tudom, hogy milyen élményt és mennyi felfedezést jelenthetett a Last Resort pilotja annak, aki mindenféle előtudás nélkül leült elé, mondván megnézi magának, hogy milyen is egy tengeralattjárós sorozat.

Persze idővel nyit a történet, nem csak a tengeralattjáró a helyszín, a folytatásban pedig ez fokozottan igaz lesz, hiszen jórészt egy szigeten fog játszódni a történet, ami washington-i jelenetekkel, és talán flashback-ekkel fog kiegészülni. A jelenleg fő szál (miért?) egyelőre elég limitáltnak tűnik, nagyjából az évad első felében választ fogunk kapni a fő kérdésekre, így idővel mindenképp koncepciót kell váltania az íróknak, vagy legalábbis új szálakat behozni.

Ettől nem félek, hiszen elég nagy a legénység (még 12 nő is van), őket szép lassan meg lehet ismertetni a nézőkkel, nyilván nem mindegyikük ért egyet a kapitány döntésével, mely lehet, hogy az egész életére kihatással lesz. Plusz a szigeten is van ez-az, arról nem is beszélve, hogy a legfőbb szereplőkben is bőven van potenciál – ki tudja, talán nekik van valami közük a történtekhez, bár kétlem, hogy Andre Braugher bevállalna egy főgonosz szerepet. (Egyelőre a washington-i szál sem érdektelen szerencsére.)

A lényeg, hogy a pilot jó volt, de a folytatás már másmilyen lesz, nem hiszem, hogy ezt a feszültséget és bizonytalanságot sikerül egyhamar reprodukálnia Shawn Ryan-éknek. Mindenki elvár valamit a sorozattól, az 1×02 után kiderül, hogy kik elvárásainak fog megfelelni a Last Resort. Remélem, az enyémeimnek, ha lehetek ennyire önző. Vagy a nézettségmérős háztartásokban élőknek. Mert a Last Resort és a Revolution hosszabb távú sikere ismét meggyőzhetné a nagy csatornákat, hogy érdemes átívelő szálas sorozatokba fektetni.

21 hozzászólás Ne habozz!

Junkieka - 2012. 10. 04. 12:34

Én egy picit följebb pöckölném: 8/10 :D
A dinamikája miatt.
És a színészek is jók.
És az is jó, hogy nem annyira kaptafa. Valahogy jól vannak megírva az egyes jelenetek, nem úgy, mintha a nagy klisékönyvből fénymásolták volna össze, többnyire itt szokták elcseszni a dolgot az ilyen soriknál.

dragon1986 - 2012. 10. 04. 13:37

off: szerintem winnie te ajánlottad valahol Daisy Betts mint eyecandy a Persons Unknown-ban. Abban rohadt idegesítő, a hülye kirohanásaival, főleg amikor felveszi a telefont. Mi nézők, hogy egy gyerekhang szólalt meg erre nagyon idegesen “ki az”, és csak akkor ismeri fel a saját lánya hangját, amikor a lány újra megszólal “anyu?” :D Mondom jó kis anya vagy :D

on: nekem is bejött, nem zavart a hangulat váltás sem, egyszer érzelmes kapitány majd hirtelen őrült bombarobbantó mániákus. :D Vagy sírva fakadó kemény legény sem zavart, főleg hogy előtte még a társát is siratta. :)

lostfanka - 2012. 10. 04. 13:51

Nemtom nekem olyan kettos ez a pilot, van egy alapvetoen marha jo sztori. Erre valahogy a szineszek annyira hiteltelenek, tisztara olyan erzesem volt mint anno a Terra Novanal, egy jo sztori, gagyin kivitelezve. Azert meg maradok meglatom mire mennek ezzel az egesszel:)

winnie - 2012. 10. 04. 13:55

nem írtam a kritikában, de nekem például színész szinten tényleg minimális kivétellel nagyon bejött. persze ha braugher a főszereplő, akkor már nagyon jó a iindulási alap:)

jim455 - 2012. 10. 04. 14:08

Nem volt rossz tényleg, voltak nagy pillanatok, de nem hiszem, hogy ez hosszú távon működni fog.Eleve sokat dobott a részen a tengeralattjárós rész meg a feszültség, kíváncsi vagyok, hogy ha innentől csak a szigeten lesznek, akkor mi fog történni ennyi részen keresztül.Még pár részre maradok, meglátjuk merre viszik el a sztorit.

Theo - 2012. 10. 04. 14:46

Az alap sztori egy jó 24 évadnak is beillene, de mint tudjuk azt is el lehet rontani, kíváncsian várom itt mi lesz.

inferno88 - 2012. 10. 04. 14:50

Nekem bejött a pilot,de van egy olyan gyanúm,hogy a későbbiekben a tengeralattjáró csak említés szintjén szerepel majd,de könyörgöm,ne legyen igazam.

Megmondom őszintén,a második képen látható jelenetnél csak néztem,hogy most mégis “MIAJÓÉDESLÓFAKKOSDURVANAGYMAMIÉRT” kell ilyen szánalmas vetkőzős részt bedobni.Olyan volt,mintha Jack Bauer egy atombomba hatástalanítása és egy terrorista agyonlövése között meghúzott volna egy túszt…nesze sötét amcsi,itt egy kis didkó,ugye milyen jó ez a sorozat?

Én maradok továbbra is,mert nagyon jó az alap,csak az előbb említett suttyó részeket spórolják ki.

winnie - 2012. 10. 04. 15:08

nem kell mindennek nagy jelentőséget tulajdonítani. (az elementary-nél is volt egy kérdés, hogy miért volt benne pánikszoba. csak egy részlet:) adott egy kis karaktert (nem olyan jólfésült, mint a munkájában, van élete, viszont meló mindenek előtt) és személyes viszonyt a szereplőnek (szingli, vagy éppen van egy kapcsolata), aki kortyolgathatott volna teát is otthon a karosszékben. de valamit írtak neki, és ezt írták. ezt is ugyanúgy lehetett, mint mást.

(mondjuk itt van egy érdekesebb aspektusa a dolognak, miszerint a fegyverlobbista csaj eredetileg férfi karakter lett volna, így ő szakadt volna ki a hír miatt egy egyéjszakás kalandból (vagy barátnőtől). ez nőiesítve így nézett ki:)

ha az embernek van élete, akkor szexuális élete is – erre is lehet célozni. rég elmúltak az idők, amikor valaki egy kivillanó láb miatt nézett meg egy sorozatot. aki be akar indulni, átkapcsol egy olyan csatornára, vagy netezni kezd, nem feltétlenül van ebben manipulatív szándék.

Dark Energy - 2012. 10. 04. 15:52

Nekem tetszett de félek a következő részekben egyre kevesebb lesz a tenger alatt és egyre több a sziget. Sok potenciál van benne, egyelőre maradok, mert érdekel milyen irányt vesznek az írók.

ALDO - 2012. 10. 04. 17:06

Én is az elszappanosodástól félek és attól, hogy egy jó alapötletet nagyon elrontanak. A szereplők közti konfliktusból is sokat ki lehet hozni, és ha megfejelik némi politikai szállal, akkor még jó is lehet.
Azt viszont nem tudom, hogy az alapsztorit meddig lehet elhúzni.
Nálam már az is pozitívum volt, hogy Pakisztánra kellett kilőni a tölteteket, nem valami fiktív országra.

Seth (GIE) - 2012. 10. 04. 17:15

Tegnap éjjel néztem, nekem is olyan 7-8/10.
Maradok sztem pár részre, azt meglátjuk

fm! - 2012. 10. 04. 22:29

Alig pörgettem bele, szóval nem volt, idén az első újonc, ahol nézek 2. részt. De 90%, hogy ez is simán ellaposodik, kár lenne érte.

Colonel Casey - 2012. 10. 04. 22:57

Én egyáltalán nem néztem utána ennek az újoncnak (a legtöbbnek igen) de gondoltam egy próbát megér amikor láttam itt a kritika egyik képén hogy andre braugher és engem marhára lekötött a pilot, jó volt a casting, zseniális az alapötlet (mondjuk kicsit sajnos korlátolt ideig lehet kibontani mielőtt unalmassá meg erőltetetté válik…bár a lostnál is ezt hittem) és volt egy kemény zárás ami nagyjából előrevetítette hogy mire számíthatunk a captain-től, már ha addig nem volt egyértelmű. én tuti maradok 8-9/10

sanyika - 2012. 10. 05. 21:58

Ki az a marha, aki egy relatíve apró szigeten egy hegy lábához épít radarállomást? Eléggé illúzióromboló… Amúgy nálam 7,99/10

gulyasm - 2012. 10. 06. 13:23

Azt hiszem ez nem az én sorozatom. Engem ez a rész is bosszantott. Egy különleges egység egy nyílt terepen, középen, mindenféle biztosítás nélkül sétál. Azt már meg sem említem, hogy egy tengeralattjárón mindenkinek teljes harctéri felszerelése van.
A másik amit már más sorozatnál sem értettem. Egy ekkora költségvetésű filmnél nincs keret egy katonai szakértőre? Rohan, közben csípőből tüzel. Rohan szemben az ellenséggel mint Rambo. Azon a jeleneten elröhögtem magam, amikor a nő üvöltve rohan szembe a különleges alakulattal.
Az is fura volt, hogy itt mindenki csak úgy betelefonál a védelmi miniszterhez, az orosz tábornok nappalijába, etc… Szerintem ez nem így működik, hogy feltárcsázunk egy telefonszámot.

Másnak bejön, valószínűleg én vagyok már előítéletes a sorozattal szemben, de nekem egyenlőre ez ennyi volt.

NikoXXX - 2012. 10. 07. 11:29

kellene kibeszelo rola.
Amugy a masodik resz nagyon jo volt,eltekintve egy bakitol ha kijonnek a szigetre es a komplett vezerkar fent van a tengeralattjaron nincs senki,siman szabadszemmel kilohetnek a tengeralattjarot.Hogy fenebe kepesek ott hagyni ha az egesz amcsi es orosz flotta rajukmegy,WTF????
Kellene egy osztag aki a szarazfoldon tevekenykedik egy meg a vizben,amugy masodik resz kb 7/10 :D

winnie - 2012. 10. 07. 13:11

ez a kibeszélő

Neoprimitiv - 2012. 10. 07. 13:17

Az már az első részből látszott, hogy aki bármilyen szintű katonai hitelességet vár a sorozattól, az ne ezt nézze. Tele van és vélhetően lesz is hasonló marhaságokkal, mint a nyílt terepen rambózás, vagy a magára hagyott tengeralattjáró. Ennél csak a kommunikáció viccesebb a “felhívom az orosz admirálist” jellegű ötletekkel (túl sok Tom Clancy-t olvashattak). Ez egy vagy megszökik vagy megszokik helyzet, ez van, aki nem tud túllépni rajta, az gyorsan abba fogja hagyni. (Engem pl. zavar, de még nem tudom megmondani, hogy a bosszankodás vagy az érdeklődés győz majd bennem.)

A második rész nekem jobban bejött, mint az első. Gondolom maradni fog ez a séma, hogy a részekben hol az egyik, hol a másik szál a hangsúlyos, a többi inkább csak azért van, hogy ne feledkezünk meg róla. Ami nekem hiányzott – de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet -, az az elképzelés ismertetése, hogy mégis mit akarnak? Már persze azon kívül, hogy lehetőleg senki ne lője szét a seggüket. Berendezkedni mini atomhatalomnak? Tisztázni a nevüket? Az utóbbi lenne a logikus, de erre nem sok jel utalt.

Neoprimitiv - 2012. 10. 07. 13:19

@winnie: ki lehetne rakni a posztot oldalra, a kibeszélőkhöz? Vagy csak ha pörögni fog?

winnie - 2012. 10. 07. 13:23

ez kint lesz, csak véletlenül vettem le, de szerintem úgyis lesz heti írás.

s - 2012. 11. 03. 03:43

Csodalom, hogy meg senki nem emlitette a Battleshipet… Nekem total olyan erzesem van, mint, amikor azt neztem. Kelloen idiota az egesz, de nagyjabol mukodik a dolog.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz