login |

Revenge: kezdett a 2. évad

2012. 10. 05. 13:50 - Írta: winnie

92 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem kezdek retrospektívvel, pár hete mindent leírtam általánosságban a Revenge-ről a magyar premier előtt. Ott hagytuk abba, hogy az eleinte érdekes és izgalmas sorozat az évad közepétől elkezdett süllyedni ronda cuppogással a szappan posványában. Ez jórészt gyenge részeket eredményezett, de a finálé már élvezetesebb lett. Bár a szappan maradt és a legelcsépeltebb 4-5 fordulatot a készítők egy részbe zsúfolták bele, de ettől még szórakoztató volt, igaz utána éreztem, hogy muszáj lezuhanyoznom.

Éppen ezért bármennyire is ágáltam a szappan ellen, azt mondtam, hogy ha a Revenge a “mocskos szórakozás” kategóriájába megy át, akkor lehet, hogy maradok, mert valahol abban is van valami élvezetes, ha az ember röhögni képes pár ócska húzáson. Tudom, cinikus hozzáállás, senkit nem akarok megsérteni ezzel, a Revenge-et sosem fogom megtagadni, de csak azért írtam ide az érzéseimet, hogy érzékeltessem, hogy miért volt gyengécske a második évad nyitása. Mert nem volt benne ez a finálé által produkált élvezetszint, trainwreck-faktor. (Vagy csak én vagyok ilyen perverz?)

De tényleg, mi történt? Az jutott csak eszembe, hogy az új nézőkhöz próbáltak szólni – megvallom, hogy nem ilyen szemüvegen át néztem a 2×01-et. A kezdésre ismét flashforward-ot ígértek, szállították is: történik valami (nem látjuk, csak a végeredmény), és meghal valaki. Lehet tippelni, hogy melyik random vendégszereplő (most is kaptunk azonnal új karaktereket, lehet választani), esetleg arra is, hogy tényleg lesz-e halál (ez mondjuk biztosnak tűnik), de ettől még a remek 1. évados jövőbe tekintés helyett most egy olyan lelombozóan unalmasat kaptunk, hogy az csuda.

Oké, lehet, hogy annyi minden fog változni, hogy nem akartak semmilyen poént ellőni (mondjuk a változásokat jelezni előre is kíváncsiságfelkeltő húzás), de az az első pár perc nagyon nagy csalódás volt. Mármint a prezentációja, ha összevetjük az infókkal tele szórt 1. évados eljegyzési partival. Ugrottunk is egy kicsit az időben, hogy mindenki új helyszínen és/vagy állapotban kezdje a szezont.

Aki leginkább érdekes lehet, az Emily, aki például az arcot váltó Takeda-val (lecserélték a színészt) és egy ismeretlen sráccal nosztalgiázik – utóbbiról idővel sok mindent meg fogunk tudni. Illetve Nolan, ő pedig mintha fodrászt váltott volna (nem értek hozzá), idén barátnőt fog kapni, ergó gyorsan uniformizálták a karakterét, ráadásul egy erőltetett húzással Emily-hez költöztették. Előbbi lépés, ha így történt szánalmas, utóbbi akár még praktikus lehet.

A többiek a változtatásokra való törekvések ellenére is ott folytatták, ahol eddig. Jack lehetne ennél is szürkébb? Vagy Declan irritálóbb? Ashley vicces volt, hogy kapott egy saját Ashley-t, de nem tudom elképzelni, hogy az ő karaktere bármikor is hasznos része legyen a sorozatnak. Mármint Ashley-é. Conrad legalább megmutatta, hogy milyen szemétláda továbbra is, a cliffhanger-ről pedig megtudtunk ezt-azt, jól megdöbbentünk (NEM!), és már előre rettegek attól, hogy megmutatják, mi is történt pontosan, pedig teljesen mindegynek tűnik, haladjunk előre.

Szóval fura volt, hogy miközben majdnem 30 perc eltelt a felvezetéssel, szinte nulla konfliktust kaptunk. Persze botorság volt szédítő tempót várni, nyilván a folytatásban már több minden fog történni, ezért még 4/10-ről is hajlandó vagyok közepesre emelni az epizód tetszési indexét. A 2×01 vége felé azért már történt ez-az, akad érdekesebb szál is, megvolt a kötelező heti parti is, Nolan kamerázásának hála pedig Emily megint “jogosulatlan előnyt” szerzett.

Ja, és a vesszőparipám: a narráció továbbra is gyenge. Kell, hasznos, de nem igaz, hogy nem tudják érdekesre vagy ütősre megírni. Hihetetlenül közhelyes, mintha Reader’s Digest-ből olvasna fel Emily VanCamp.

További írások az évadról:

92 hozzászólás Ne habozz!

Junkieka - 2012. 10. 05. 15:45

Kénytelen leszek ezt is újranézni. :(
Nem aludtam el rajta ugyan, de akkorákat bambultam, hogy mikor néha magamhoz tértem, nem értettem a történetet. Ha most kezdeném: kasza lenne, de mivel már belegyilkoltam egy évadnyi érdeklődést, kap még egy kis esélyt, bár egyre inkább az az érzésem, hogy egyik szálon sem kapunk semmi kerek történetet, mindig csak újabb és újabb tekervények, amíg a nézők cérnával bírják.

scz - 2012. 10. 05. 15:57

Nocsak…Cari-Hiroyuki Tagawa?

ALDO - 2012. 10. 05. 16:39

Nem volt rossz rész, de annyira jó sem. Továbbra is tartja az első évad közepe-vége táján beállt szintet. Sajnos. Gondolom azt egy percig sem hitte senki, hogy a két “életveszélybe” került szereplő meghal. Habár elég merész húzás lett volna a készítőktől.
Még hogy esküvő lesz a flashforwardban. Ezzel viszont sikerült meglepniük, bár gondolom megint eltesznek láb alól egy mellékszereplőt, mert az állandó karaktereket nem nagyon merik megritkítani. Ami nagy kár, mert a szereplők jó része nem csak, hogy teljesen unalmas és/vagy idegesítő, de ráadásul még felesleges is és arra sem jók, hogy kitöltsék velük a műsoridőt.
Néhány epizódot még megnézek az évadból, aztán elkezdem felhalmozni a részeket és tartok néhány évadközi minidarálást, aztán lehet, hogy megköszönöm a készítőknek a fáradozásaikat és részemről ennyi volt.

napocskin - 2012. 10. 05. 16:42

Hát, winnie, nem hoztad meg a kedvem a folytatáshoz. :-)

winnie - 2012. 10. 05. 16:55

lehet, hogy ha spoileres lettem volna, akkor felkaptad volna valamire a fejed:) de most nem akartam a részletekbe belemenni.

napocskin - 2012. 10. 05. 17:20

Na jó, ha lesz egy üres órám, talán mégis adok neki egy esélyt. Csak attól félek, hogy ha ez még elkezdődni is kevésbé érdekesen tud, mint az első évad, akkor hová megy lefelé majd…? És nem szeretek évad közben kaszálni. Igaz, ott a lehetőség, ha kicsi is, hogy most meg érdekesebbé válik majd. Szóval inkább kivárok.

Mammut - 2012. 10. 05. 17:24

nem volt rossz az évadnyitó, bár tény, hogy nagyobb durr is lehetett volna, de nekem nem volt túlzottan gondom az első évad második felével sem, ez még csak századszappan, láttam már full szappant anyámékkal, na, az az emberkínzás :)

tiktak - 2012. 10. 05. 17:45

Nolan nem meleg? a barátnő idézőjeles volt?

winnie - 2012. 10. 05. 17:47

nolan a kinsey skálán hármas, ahogy anno mondta, vagyis neki annyira nem számít a másik neme. most lánnyal fog próbálkozni. (tippre szerintem emily-t is elviselné maga alatt, nem csak jack-et.)

tiktak - 2012. 10. 05. 18:00

ahha. köszi.
Remélem nem emily lesz.

Squazee - 2012. 10. 05. 19:38

Olyan közepes volt. Érdekel még, de nem annyira. Meglátjuk, hogy folytatódik.
Jack és Declan, hát, Declan még elmegy, Jack pocsék, hiába néz ki jól.

Andro - 2012. 10. 06. 07:11

Nem volt rossz. Meglepődtem a nézettségen, és valahogy számítani lehetett rá, hogy a fontosa szereplőket visszahozzák. Ashley se nem oszt, se nem szoroz, ő úgy megvan. Nolannek örülök, hogy újra látom, és az, hogy Emilyhez költöztették, talán még előny is a lány számára.

Conrad továbbra is szemét, Charlotte meg most mint áldozat szerepel a listán. Őszintén szólva, sajnálom szegény lányt. Nem elég, hogy halottnak hiszi az anyját, apuci még el is intézi, hogy drogosnak higgyék, és bezárja a szobájába.

Jack és Declan közepesek. Reméljük, Amanda visszatértével a dolgok izgalmasra fordulnak, elvégre, most kiéleződhet a helyzet a két lány között. Amanda Jack gyerekét várja – elvileg -, és szerintem nemcsak ő szerelmes Jackbe, hanem Emily is érez valamit a férfi iránt.
Declan kiborulása némileg érthető, hiszen 18 éves, készülne a főiskolára, erre annak is bumm.

Ha jól láttam, Emily anyjáról is volt flashback, kíváncsi vagyok, mi áll valójában a háttérben, és Victoriának mennyi köze van az eltűnéséhez. Most, hogy Emily tudja, az anyja él, nem fog nyugodni, míg meg nem találja, és ki nem derít mindent.

Szóval, nekem végül is tetszik az évadnyitó. Nem kaptunk túl sok információt, de nem is vártam, hogy most rögtön ellőnek mindent. Valamit kell hagyni későbbre is.

8/10

Sallang - 2012. 10. 06. 17:49

Eléggé lehúztátok, pedig szerintem jó volt ez a rész.

winnie - 2012. 10. 06. 17:59

azért az én közepesem nem olyan rossz, de az természetes, hogy valakinek bejön, valakinek meg nem, hiszen mindenki mást vár, viszont pár mondatban írd le szerintem, hogy mi tetszett, mert másoknak támpontot jelenthet. főleg az évadnyitónál lehet fontos, ha valaki nem tudja, hogy folytassa-e a sorozatot, ne csak az esetleges negatív kritikából ítéljen, hanem lássa a pozitív kommenteket is. (ld. fent pont volt egy ilyen komment.)

Léna - 2012. 10. 06. 18:39

Most is végig sötétben forgattak? Hihetetlen hogy az egész előző évadban nem lehetett semmit látni. Nem attól lesz valami rejtélyes, hogy nem látod a képernyőt!

Zyta - 2012. 10. 06. 19:04

Szerintem nem volt rossz ez az évadkezdés, mondjuk tény, hogy nem is vártam túl sokat tőle, sőt biztos voltam benne, hogy csalódni fogok és inkább az lepett meg, hogy nem így történt.:)
Bár az előretekintés tényleg nagyon gagyin sikerült, azt el kell ismerni… De a történet maradt nagyjából hasonló, kaptunk új rejtélyt, bemutatkoztak újra a karakterek. Sajnos egyébként az is igaz, hogy nagyon kevés jó szereplő van ebben a soriban, szerintem még az 5 ujjam is sok lenne a számbavételükhöz, de pl. most Charlotte ígéretesnek tűnt, hátha kezdenek vele vmi értelmeset.
Igazából nem is tudom… semmi különös nem történt, olyan a sori, mint eddig. Ez egy szappan, ezt már bőven bizonyították az első évadban is, nem is szabad tőle mást várni. Aki ezt elfogadja, az élvezheti, aki viszont nagy áll-leeséseket vár meg cliffeket, az inkább keressen magának vmi mást sztem.:)

winnie - 2012. 10. 06. 19:20

“aki viszont nagy áll-leeséseket vár meg cliffeket, az inkább keressen magának vmi mást sztem.:)”

de ez a szappan velejárója, hogy lesznek és vannak ilyenek. anyu például, meghal victoria, nem hal meg, terhes, féltestvér – ezek mind lehetnek idetartozók.

Zyta - 2012. 10. 06. 22:02

Hát akkor lehet rosszul fogalmaztam, igazából arra gondoltam, hogy itt azért olyan nagy rejtélyek, nagy meglepetések nem várhatók, bár a terhesség meg a féltestvér dolog tényleg az volt vmennyire, de Victoria sorsa pl. egy percig sem volt kérdéses. Igazából a klasszikus szappan-húzásokat lövik el, ezeken én általában nem tudok annyira meglepődni, de ennek ellenére vmiért mégis nézem a sorozatot.:)

winnie - 2012. 10. 06. 22:15

ja, oké, értem. (egyébként valójában, ha nem lenne ez a sorozatformátum, hogy zárórészes cliffhanger meg nem lennének hírek, vagy az ember nem lenne profi sorozatnéző, victoria meg nem halása azért ütős WTF, mint ahogy biztos, hogy sokaknak az volt.)

Zyta - 2012. 10. 06. 23:06

Jó, hát persze, ha nagyapámnak áramszedője lett volna…:D
De viccet félretéve, igen, aki nem hardcore junkie, az elképzelhető, hogy meglepődött ezen.:)

Dor Ka - 2012. 10. 07. 09:41

Nekem sem jött be az évadkezdő… de most már maradok a végkifejletig. Az epizód nem tűnt elég kidolgozottnak, bár volt benne egy-két jó húzás szerintem, pl. a vízalatti kiképzés, elmegyogyós rész – mintha operatőrt cseréltek volna, mert képileg érdekes(értsd: művészi) megoldások születtek. Emily VanCamp-et az Everwood óta kedvelem, ő meg Gabriel Mann a hátukon elviszik a show-t. Stowe felőlem mehetett volna valami atombunkerba is (nem bírom a szétműtött pofáját, meg a szenvelgését nézni). Emily-t valószínűleg pár rész erejéig összeboronálják ezzel a tai chi-s gyerekkel. A többi karakter elég gyengécske, törpe Jack (vagy csak VanCamp mellett néz ki a színész törpicurnak?) és a gyerekgyáros szál is untat. Akit még bírok, az a GG-s srác, de ahogy elnézem túl sokat alkotott az első évadban, most parkolópályára teszik. Ja, és Nolan rossz fodrászra tett! :D

Llew - 2012. 10. 07. 12:24

Baromimra unalmas volt. Én ezt most félre teszem.
Komolyan azt vártam, hogy mikor rántja le valamelyik szereplő az álarcát és derül ki, hogy Viktória az.
Az olyan gagyi húzásokról nem is beszélve, hogy a ~20 éve bezárt kórházban a bejárat melletti szobában továbbra is ott van minden dokumentum betegek adataival egyebekkel. Vagy, hogy a szuper fontos ügy koronatanúját a szövetségiek a szomszédban lévő erdei kunyhóban rejtegetik, mindenféle őrizet nélkül.
A Takeda cserét értem, de akkor is annyira szar. Plusz ha már levágatták a faszi fejét, legalább hagyhatták volna, hogy napoztassa kicsit és ne világítson ennyire. A nindzsa tanonc teljesen felesleges figura, semmi szükség nem volt rá, hacsak nem az a nyilvánvaló ok, hogy ő lesz Jack hajójában a hulla. Persze az előző szezon alapján az még bárki, két résszel hamarabb bemutatott randomjózsi is lehet.
Túl sok a szereplő. Ashley az előző évadban sem sok vizet zavart, évad végén simán kirúghatták volna. Ha nem a teljes szappanosítás lenne a cél Amandát is inkább kinyírták volna az írók, ahelyett, hogy teherbe ejtik.

Viki - 2012. 10. 07. 14:21

Sztem sem volt olyan rossz ez a rész. Az, hogy Victoria nem halt meg természetesen engem sem lepett meg, sőt nagyon természetesnek tűnt épp ezért hatásos sem volt igazán. Nekem inkább déjávüs érzésem volt sok. Pl.: az apa fonal kiégett, most nem akkor húzza össze a szemét Emily, ha az apjáról beszélnek, hanem az anyjáról, és a benézés is a hajón, az ablakon ,mikor meglátja Ashleyt, tisztára ez volt anno a legelső részben is, mikor meglátta Victoriát. Nolan haja nekem tetszik, meg a jó kis lelkesedése, és a dumái.:) Én még arra leszek kíváncsi, hogy Emilyt összehozzák-e újra az exvőlegényével, mert a srác még mindig eléggé oda van érte. Én egyébként még azt nem értettem, hogy hogy lehet köze Victoriának Emily anyjához, mármint mikor találkoztak Daviddel az anyja már élve, vagy halva de nem volt képben, vagy visszatért és újra részese akart lenni Emily és David életének? Ez a Conrad meg tiszta Jockey Ewing, de jó, amég ő van, nem lesz uncsi az biztos. Ja és hát az, hogy Emily megválasztotta magát Amanda gyerekének keresztanyjának, az csúcsvolt! :D Szóval hajrá Revenge, persze én is érzem ez már kicsit guilty pleusere, de azért van benne még lendület, sztem…

Squazee - 2012. 10. 08. 18:16

Úgy tűnik, mindennek a második része jobb, mint az első, a Bosszú is jó példa erre. Fordulatos, érdekes… oh Victoria, nem semmi nőszemély.
Nolan és a gatya dolog. :D

bernispecial - 2012. 10. 09. 09:56

Ashley Ashley-je volt a legjobb.
De Daniel-t miért hozták vele össze?
Ha én lennék Emily Ashley lenne az első akit kiiktatnék! :D
Amúgy lesz még jobb is a nem túl fényes kezdésnél… remélem.

oxigen - 2012. 10. 10. 16:17

Mi a fene volt ez, apasági gyorsteszt sürgősségi házhozszállítással??? Blöeeee

pod - 2012. 10. 19. 18:19

A harmadik most eléggé szét volt csúszva, ennyi random, tökéletesen értelmetlen cuccot még nem zsúfoltak egy részbe sem.
(Declan-wtf, emily&akcentusosfickó-wtf, anyuka&őszhajú-wtf, amanda-wtf, wtf-wtf)
Én már nem tudtam követni, mi folyik itt, szerintem beszívtak az írók.

Squazee - 2012. 10. 21. 21:08

Nekem tetszett. Rossz így egyedül lenni ezzel az érzéssel. ._.

stüni - 2012. 10. 24. 20:03

Nekem még mindig bejön :)

Henry - 2012. 10. 25. 21:41

Még egy hatalmas szappanoperás klisé!!! Ember leesik a lépcsőn. :) Annak örültem,hogy legalább nem legurult,mint Magdi anyus,hanem zuhant. :)

Cathy07 - 2012. 10. 27. 19:20

Sztem tök jó a 2. évad, örülök, hogy maradtam. Egyik rész se volt eddig uncsi, szappanos klisék, persze, de hát pont ezt is lehet várni a sorozattól. :) Sztem jó húzás, hogy Emily-anyu nem pozitív karakter. Már csak azt a pillanat késik, amikor Ashley átfekszik Condrad ágyába is, mert Condradnak úgy nem épp lesz hasznos a tyúk, ha nincs Daniellel. Ja és remélem Emily-anyu megszabadít minket Amandától. :D

oxigen - 2012. 10. 31. 22:21

Cathy: Hát abból a 3(+1)-ből amit heti szinten nézek, nekem is ez fúrja leginkább az oldalam, és vasárnap már alig várom, hogy mikor lehessen már nézni.
Ezzel együtt egyre jobban idegesít, hogy túl gyorsan halad a cselekményszál.

Ami leginkább tetszik eddig az évadban – eddig, az az, hogy nem pontosan úgy történnek a dolgok, ahogy Ems szeretné. Felpiszkálja a kíváncsiságomat :D

Irodai Patkany - 2012. 11. 01. 12:38

Én itt kaszáltam a sorozatot, bár azt sem igen értem hogyan bírtam idáig. Az eredeti bosszúból már semmi sincs, kiismerhetetlen a szereplők motivációja, Aiden és Kara borzalmasak, a Daclen szál teljesen érdektelen, Emily passzív-agresszivitása unalmas és idegesítő.

bbarbi89 - 2012. 11. 05. 08:21

Nekem tetszik nagyon a 2. szezon. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a vége, de nagyon jó:D Tényleg vannak benne nagy blődségek, pl a DNS-teszt eredménye este házhoz szállítva… De ezek kicsinységek. Anyuka visszatérte is tetszik. Mindenkit bírok, kivéve Ashley-t és a kocsmás srácot, az idősebbet:D Tök nyál:D

winnie - 2012. 11. 05. 08:53

korrekt lenne a 2. évad is, de erre (most tartok ott) komolyan húznak egy emeltről való leesést??:) ez így annyira röhejes…

LaCRossE - 2012. 11. 05. 14:26

winnie: de legalább nem lett komoly következménye, vagy éppen amnézia. Így belefér.

winnie - 2012. 11. 05. 14:31

persze, de az a pillanat, uhh…

LaCRossE - 2012. 11. 05. 14:50

Tény, ami tény, hatalmas telenovellás klisé.

oxigen - 2012. 11. 05. 16:31

Könyörgöm valaki magyarázza meg, hogy most honnan a fenéből jött, hogy Victoria Emily juvie-múltját emlegette fel??? Lemaradtam valamiről az elmúlt részekben, vagy csak szerintem borzalmasan random?

————
Az a bajom az egésszel, hogy néha túúúúúúúúl gyorsan történnek a dolgok. Amanda túl gyorsan gyógyult meg. Terhesen leesik az emeletről, vér, kóma, (plusz szerintem a hasára kellett volna esnie) de a következő részben már vígan rohangászik??? Na b+. Legalább látsszon már rajta, hogy szarul van… Amikor Ems ügyködik, olyan, mintha röpke 2 óra alatt elkocsikázna valahova, beoson, elemeli ami neki kell, visszakocsikázik, átöltözik, sminkel megcsinálja a haját, és még telefonálni és kompromittáló fényképeket készíteni is van ideje. És könyörgöm, egy DNS-teszt legalább pár nap, ha nem egy-két hét, nem pedig fél délután… Máskor meg fél nap, mire Nolan kikocsikázik Emshez. Tök random a timeline és ez egyre jobban zavar.

Ettől eltekintve tetszik, hogy nem teljesen Ems szája ízének megfelelően történnek eddig a dolgok, és hogy nem tudni, mit takar a jövő. Az előző évadot ugye tudni lehetett, Ems eljegyezteti magát Daniellel, ergo be kell magát fúrnia a család kegyeibe. Most sokkal bizonytalanabb, hogyan alakul majd az egész.
Nolan baromi jó, imádom a karakterét. Az új srácot is bírom. Tetszett a mai (tegnapi) Ems + Daniel jelenet amikor táncoltak. Anyura is kíváncsi vagyok. PLUSZ “heti bosszú” kilátása van a levegőben. :D

Squazee - 2012. 11. 05. 22:52

Nekem nem tűnt randomnak Victoria és a juvie-múlt említése, hiszen Emilyt sosem kedvelte túlságosan és Mason nagyon felidegesítette, szóval ilyenkor az ilyen Victoria-félék a legrosszabbal jönnek elő, ez Emily esetében az a pár év.
Mason is szuper karakter, nagyon izgalmassá teszi, az amúgy is gyors és érdekes történéseket. Több nagyon jó idézet volt a legutóbbi részben, a “Gun? How romantic.” és Nolan “Mr. Bondja” nekem nagyon tetszettek.
Én nem bánom a tempót, nem szeretem, ha valamin túl sokat rágódnak. :)

oxigen - 2012. 11. 07. 19:11

Azzal egyetértek, hogy nem szerette sose Emilyt ezért érthető. hogy kibukott neki egy “bezzeg”-momentumban.

Csak azt nem értem, hogy miért pont Emily-n csapódott le a bezzegje. Mert lehet én nem fogtam fel, de nekem az jött le az elmúlt részekben, hogy Emily elég low profile volt mostanában.
Szóval miért pont most, amikor nincs Victoria közelében? Miért nem mondjuk mikor még mindig együtt voltak Daniellel? Ha már le akarta járatni…

Szóval az időzítés miatt nem értem.

Nikki - 2012. 11. 08. 00:28

Nekem most nagyon bejön a sorozat és itt tetszik, hogy így pörögnek az események (mert nemrég egy másiknak még azt róttam fel, hogy sietnek), csak így tovább.
Anyuci szála érdekes, kíváncsi vagyok, van-e még valami amögött, ahogyan összejött az ősz hajú fickóval, valamit 1-2 dolog még nem tiszta, de majd legfeljebb később rákérdezek, mert hajlamos vagyok néha átsiklani a dolgok felett. Anyu valóban nem az ártatlanság és jóság mintaképe, de azt elhittem neki, hogy Amandát csak a betegsége miatt akarta bántani.
A szappanos húzások nem meglepőek – s most gonosz leszek – az annál inkább, hogy Amandát nem írták ki. Kapva kaptam volna az alkalmon, de hát… Jack sajnos beleszürkül a középszerűségbe és érdektelenségbe, Declan szintúgy, bár a random ‘raboljuk’-szála hozhat még érdekes fordulatokat, de inkább Kenny?Danny? (a TSC-be szerepelt utoljára) miatt.
Nolan továbbra is kedvenc, azt még nem sikerült eldöntenem, Padma-t kedvelem-e, az biztos, hogy szép, de ez még édeskevés :D
A legutóbbi rész nagyon tetszett, főleg Emily időzítése :D és biztos, hogy Daniel akar még tőle valamit, de szegény srácot már legalább annyira ellenszenvesnek találom, mint Ashley-t; ilyen szempontból tökéletes páros.
Tetszettek a flashback-ek is, továbbá Aiden az új személyes kedvencem, s sztem összeillik Emily-vel :)
Mason egy igazi genyó, de annyira szemét, hogy az már jó. Láthatóan ő összerakta a darabkákat és összeállt számára a kép…innen hogyan tovább? :)

winnie - 2012. 11. 08. 07:57

“Nekem most nagyon bejön a sorozat és itt tetszik, hogy így pörögnek az események (”

na, ezzel nagyon nem értek egyet. megírtam a kritikát, szóval abból idézek, amikor azt mondom, hogy eddig 6 rész alatt szinte semmi sem történt, minden összefoglalható 2-3 mondatban.

viszont nem kaszáltam, mert az 1. évad 15-21. botrányos részei után visszaállt a szint élvezhetőre.

” az annál inkább, hogy Amandát nem írták ki.”

kiírják nyilván, csak nem ott – de ez azért nem úgy működik, hogy örülnek, hogy leesett és kiírják, hiszen ők dobták le:)

de például nolannel sem értek egyet, de nem lövöm el, amit akarok írni. szerintem azzal, hogy elvették (ideiglenesen) emily mellől, meghalt a karaktere, legalábbis a régi nolan. így egy tipikus douchebag lett

Squazee - 2012. 11. 08. 08:24

@Oxigén:
Azért, mert Mason megemlítette, hogy nagy a “visszafejlődés” Emily Thorne-hoz képest. Hogy pontosan mi a visszafejlődés, azt nem vettem ki kristálytisztán, valószínűleg Daniel önállóságára célzott. És erre vágja rá Victoria, hogy “ha Daniel tudná, hogy Emily nem több, mint egy juvie-girl, aki tisztára mosta magát akkor…”.
Mert Mason kedvelte Emily-t, pont most láttam tegnap a magyar szinkronos Masont és hát Victoria így akarja megmutatni, hogy még a bájos Emily Thorne sem egy szent. Bár én azt hittem Daniel is tudja, hogy Emily juvie-girl, vagy csak azt tudta, hogy bántalmazták és védekezett? Hm…
A promo alapján szuper részre lesz kilátásunk. :)

bbarbi89 - 2012. 11. 09. 15:24

A visszafejlődéssel arra célzott, hogy most már Daniel a személyzet egy tagjával kavar, tavaly meg még az előkelő Emilyvel volt. És erre mondta lassúpislogi, h Emily honnan jött.

Nikki - 2012. 11. 10. 14:52

@winne

Látom igen eltérőek a vélemények, hisz ezzel a kijelentéssel egy előző kommentre reagáltam, ahol nem nyerte el az illetőnek a sietség a tetszését, s míg nekem megfelelt, szerinted meg nem nagyon történik semmi. Nem így látom, ebben nem fogunk egyetérteni, de nem is kell :) Bőven elég az nekem, hogy mivel nekem tetszik én jobban szórakozok :D

Persze tudom, csak nagyon nem kedvelem szegényt, azért is írtam mögé – lehet nem fogalmaztam túl világosan – hogy ha én lettem volna az írók helyében, minél hamarabb kiírtam volna. Tudom, gonosz, de örültem, hogy leesett, csak végeredménnyel nem voltam elégedett.

A Nolan-os dolgot nem nagyon értem, de akkor gondolom majd kiderül a kritikában :)

winnie - 2012. 11. 10. 15:08

nem hiszem, hogy amandát bárki kedvelné, a karakter is nagyon elsatnyult (pedig jól indult), a színésznő is elég gyenge, az akcentusának nincs semmi alapja.

nolannel kapcsolatban arra célzok, hogy amíg a hamptonsban mutatták, addig jó volt, vagy sidekick-ként emily mellett, vagy ahogy mindenkire csimpaszkodott. de most kivették a megszokott környezetéből és, ha nem ismernénk, hogy ő milyen, akkor ennyiből, a munkahelyén, padmával csak egy nagyképű, flegma valakinek tűnne, hovatovább szívtiprónak, akiben nincs meg az a báj, ami miatt megszerethette valaki.

és ez azért sajnálatos, mert már a legelején is, amikor még tényleg jó és szappanmentes volt a sorozat, ő volt a legjobb figura, a többiek zöme (jack, daniel, declan, charlotte, ashley) nagyon gyengék. most pedig már belé sem lehet kapaszkodni, cserébe többen felnőttek, plusz itt van aidan, akinek inkább pozitív lehet a fogadtatása, mint negatív. talán. de kár lenne nolanért. még akkor is, ha inkább lábtörlő volt emilynek.

oxigen - 2012. 11. 11. 19:24

Squazee: Köszi, mostmár felfogtam! :D Nagy pacsi!

Zyta - 2012. 11. 11. 20:46

@winnie
Nolannel kapcsolatban abszolút nem értek egyet, még mindig egyértelműen a legjobb szereplő, sőt, kb. az egyetlen, aki igazán szerethető, és szinte minden részben van valami jó beszólása vagy vicces jelenete.:) És azért Emily még mindig igen gyakran igénybe veszi a segítségét. Mondjuk azt én sem értem teljesen, hogy miért kellett kirakni a házából, hogy pár napra Emilyhez költözhessen? Annak nem volt túl sok értelme.

Amandával kapcsolatban én tök biztos voltam benne, hogy el fog vetélni, a leesés pont kapóra is jött, de meglepő módon mégsem így történt.

A legutóbbi részek alapján meg egyre esélyesebbnek látom Masont a hulla szerepére, bár lehet nem írnának ki egy ilyen jó kis állóvizet felkavargató karaktert.:)

N075 - 2012. 11. 11. 23:40

Na, látom vegyes a fogadtatás!
Hát ez már annyira szappan, hogy szinte habzik. Egyelőre még élvezem, -‘guilty pleasure’, ahogy mondanátok.

De könyörgöm, történjen már valami, 6 rész lement és sehogy sem áll a bosszúhadjárat! Mason úgy tűnik rájött valamire, gyanítom, hogy el lesz hallgattatva. (Méghozzá Amanda által.)

N075 - 2012. 11. 11. 23:45

És Jack, te jó ég, engem mennyire irritál. Örülnék ha eltűnne kocsmástul – nyilván nem fog megtörténni, mert egy Emily-vel való nagy egymásra találás még hátravan (nem is lenne szappan e nélkül!).

Squazee - 2012. 11. 12. 08:39

Hát Jack valóban szürke. Ha eltűnne az öccsével, az se befolyásolná a történetet. Olyan kirakat karakterek. :/ Danielnek legalább van szerepe és csinál valamit, bár szegény olyan bábfigura. :D A helyébe a falba verném a fejem, hogy Victoria és Conrad mellett ‘Emily’, Ashley, Aiden és még páran úgy játszanak vele, ahogy a kedvük tartja.

mse - 2012. 11. 13. 00:49

No, ez egy jó rész volt, Amanda már megint agyon akart ütni valakit, már azt hittem, az írók el is felejtették, hogy eredetileg egy pszichopata karaktert írtak… Masont pedig nem ölték meg, sőt, kifejezetten imádtam, ahogy lerendezték azt az ügyet, még ha ez egyelőre úgy tűnik azt is jelenti, hogy egy ideig nem hallgathatjuk azokat a gyönyörű, teljesen feleslegesen über-agyonkomplikált szófordulatait.

A gyengébb mellékszálakat se nyösztették most nagyon, aminek kifejezetten örültem.

Kicsit zavar viszont az, hogy merre halad az évad, a nagy gonosz cég szerintem nem Revenge-hez való, számomra a sorozat lelke mindig is az ember-ember konfliktusban volt, és félek, hogy ez elveszik és jön a kis ember a nagy gonosz ismeretlen hatalom ellen motívum. Ami nagyon nem passzolna a sorozat hangulatához.

oxigen - 2012. 11. 14. 21:57

Na jó kis rész volt, szerintem.
Nekem is tetszett a Mason-dolog, bár kicsit sajnálom, hogy csöndben lesz egy ideig.
Emilynek meg nagyon jól állt a fekete, főleg a sminkje tetszett! :D Milyen váltás a vajszín ruhái után.

NOLCORP VÁÁÁÁ!

kalem - 2012. 11. 18. 12:03

Nolan nem úgy volt, hogy a pasikat szereti?
Az első évadban minden jel erre mutatott, most meg hirtelen hetero lett?
Egyébként nekem ő a kedvenc karakterem, de Aiden is szimpatikus.

mse - 2012. 11. 19. 19:01

@kalem: Nolan biszexuális. Ezt mondja is, csak éppen utána kell nézni. (Kinsey skála 3 = “egyformán heteroszexuális és homoszexuális”)

Squazee - 2012. 11. 27. 22:44

Ez egy korrekt rész volt, kellett is egy kis múltbéli kitérő, bár most Emilyé nem volt annyira hű-de-jó. A többi viszont tetszett. Victoria nem semmi. De ezt eddig is tudtuk.

winnie - 2012. 11. 28. 08:20

a rész korrekt volt, de megintcsak semmit nem haladt előre a történet – na igen, mert flashback volt, szóval ez természetes. de vicces volt, hogy kiderült 3 karakterről is, hogy gyilkos:)

oxigen - 2012. 11. 30. 18:58

A flashback-epizód miatt mindenképpen más megvilágításba helyeződik az a mondat, amit Ashley kérdezett Danieltől, hogy biztos megbízhat-e Aidenben, mire Daniel azt válaszolta, hogy Aiden nem adott okot, hogy ne bízzon benne.
Ashley meg valószínűleg emlékszik a srácra pultosfiú korából, hihi.

winnie - 2012. 11. 30. 21:27

gondolod, hogy emlékszik? nem tudom, de bennem fel sem merült, hogy emlékezne. régen volt – arról volt szó, hogy ashley mennyire gyakori vendég vagy, hogy aiden milyen régen melózott ott? (plusz ashley nem biztos, hogy szórakozásból járt oda, ergó neki inkább kérhették az italt, nem?)

oxigen - 2012. 12. 01. 17:14

Hát felötlött bennem, hogy emlékezhet. Nem sokszor játszottak együtt eddig, kb. abban a bárban ahol Daniellel voltak, akkor semmi jele nem volt, hogy emlékezne rá.

Squazee - 2012. 12. 03. 21:53

No, hát van, ami terv szerint ment, van, ami nem. Daniel drága féltékeny. Lehet is, Aiden sokkal jobb nála. Jack jobb később, mint soha szinten kapcsolt.

Nikki - 2012. 12. 04. 23:05

Vajon reménykedhetek, hogy megszabadultunk Ashley-től? :P Még pár karaktertől kéne, mert csak fölöslegesen rabolják az időt a többiektől; de úgysem fog megtörténni… Nem szép tőlem, de remélem Daniel-t mindkét fronton kicsinálják.. féltékeny… van is mire :D Aiden mellett két nulla, nem egy :D És hajrá Nolan! :D

mse - 2012. 12. 05. 12:48

@Nikki: esélytelen, valahol majd csak visszakapcsolják a főplothoz, várhatóan akár a következő részben. Na de hátha értékelhető tagjává kovácsolódik a sorozatnak (haha, nem, ezt én se gondoltam komolyan :) ).

Elmélkedtem, hogy mi tehetné érdekesebbé a Charlotte-Declan-Jack szálat, és arra jutottam, hogy valamelyik főszereplőnek ideje már megtudni Emily titkát. Ők hárman pedig olyannyira távol esnek a főplottól, hogy simán, veszély nélkül be lehetne őket vonni ilyen oldalról. Na, majd az 5. évadban. xD

oxigen - 2012. 12. 10. 12:10

Mintha azt olvastam volna, hogy ebben a részben távozik valaki a szereplők közül – adná magát, hogy Ashleynek mondanak búcsút.

mse - 2013. 01. 15. 19:09

Ez a rész kissé gyengusz volt, de az előző hetiben kiváló volt a kiiktatós szál. Úgyis valamelyik Ryan gyerek lesz a hajós hulla…

Squazee - 2013. 01. 21. 23:16

Húúúha. Most maratonoztam le a 10-12 részeket. Nem semmi. Ezért szeretem ezt a sorozatot.

ati - 2013. 01. 25. 21:26

Szegény Aiden. Megérdemelné, hogy él a húga és csak átvágták őt ezzel a felvétellel. Kár, pedig szerintem jók voltak együtt Emilyvel. És szerencsétlen Jack-nek sem egyszerű az élete.

stüni - 2013. 02. 11. 12:39

Tök szenyóság, hogy beharangozzák a 12. végén, hogy a 13-ban kiderül, “kit veszít el Emily” és közben meg mégsem :(((

LaCRossE - 2013. 02. 11. 14:37

Na, ez a rész végre jó volt, az évad legjobbja eddig, sikerült az utolsó tíz percet véigmantráznom, hogy “b*zdmeg, b*zdmeg, b*zdmeg…” :D

zac.winters07 - 2013. 02. 18. 16:32

halnak itt meg az emberek, kérem szépen. durvul a helyzet. a s01e14 abszolút élvezhető, pörgős és “kemény” volt.

p.s. egyszerűen imádom nézni victoria arcát közelről =D

winnie - 2013. 02. 18. 23:17

“halnak itt meg az emberek, kérem szépen.”

oké, ezt már tavaly ilyenkor beharangozták, hogy most meg fog halni valaki, amikor még be sem rendelték a második évadot:)

de persze amíg csak olyat nyírnak ki, akiről tudni, hogy ideiglenesen van a sorozatban, addig azért nem nagy az izgalom és a sokk.

Bogi1008 - 2013. 02. 18. 23:25

Erre azért nem számítottam…

e - 2013. 02. 19. 08:44

Végre történt valami…

Nikki - 2013. 02. 19. 15:43

Sokkal hamarabb vártam már, hogy ezt meglépjék, de akkor nem lenne egy özvegyünk meg egy félárvánk. Na jó ez gonosz volt, pedig épp kezdtem megkedvelni Amanda-t. Viszont kapóra jött a halála meg az, hogy rákenhették Helen gyilkosságát. Csak az a baj, hogy így már megint szabad az út Jack felé, pedig kevésbé összeillő párt nehezen tudnék elképzelni. Na jó, azért a Daniel-Ashley páros is labdába rúghat.. Emily nem való Jack mellé; a legszívesebben Aiden-t látnám vele, de még az ifjú Grayson-nal is kezet foghat lassacskán..

Page - 2013. 02. 19. 18:50

Tudom, hogy sokan vártak már erre, de én sajnálom Amandát, a végére megkedveltem. És most majd már három férfi fog harcolni Emilyért?

mse - 2013. 02. 19. 19:02

Amanda halála mindig is várható volt, őszintén szólva én azon lepődtem meg leginkább, hogy eleddig húzták. Mindazonáltal jó rész lett (az előző 5-6 epizódból úgy általában véve volt néhány egész erős), az eldramatizált szappan épp tűrhető arányban volt még jelen. Remélem Burn Gormant is megtartják még 1-2 rész erejéig.

A legnagyobb reménységem abban rejlik, hogy Emily laptopja most minden bizonnyal a bár szellőzőjében pihen, úgyhogy végre valahára megnyílt a lehetőség, hogy a Declan/Charlotte/Jack hármasból valakit bevonjanak a fő történetszálakba, és enyhén érdekessé varázsolják őket.

Plusu az előttem szólókkal egyezve, azt én is nagyon remélem, hogy nem feküdnek rá a Jack/Emily dologra mindezek örömére, vagy legalábbis nem hozzák össze őket. Ha valami, az biztos megölné Emily hadjáratának a teljes plotját.

MaHolnap - 2013. 03. 04. 11:12

Most futottam bele, hogy egy hónapja kikerült a netre a hír, VanCamp főszerepet vállalt a a következő Captain America filmben. (Lehet, hogy itt is hír volt, de elkerülte a figyelmemet)

Jelentheti ez azt, hogy ő már tud arról valamit, hogy nem lesz harmadik évad?

winnie - 2013. 03. 04. 11:25

nem. épp azért vállalhatott főszerepet, illetve indult a castingon, mert nem ütközik a revenge-dzsel. a CA2 forgatása gondolom áprilisban indul és vége lesz júliusra, így tud benne dolgozni.

Squazee - 2013. 03. 18. 20:52

Hirtelen megijedtem, Daniel karakter kapott és elkezdtem komolyan sajnálni.
És újabb titokzatos múltbéli ismerős és Nolan fő-ellenfele. :) Szuper.

mse - 2013. 03. 26. 00:09

Nini, Jack kezd érdekelni. Charlotte és Declan viszont továbbra is katasztrofális, mi értelme van egyáltalán velük raboltatni azt a drága vászonidőt.

Az előző epizódnál Elinál arra tippeltem, hogy van valami rejtett hátsó szándéka, de igazából reménykedtem, hogy mégsem, az már túl nyakatekert és értelmetlen fordulat lett volna még Revenge-hez képest is. Masont is kár volt előrángatni ennyihez, a fickó simán kihasználhatta volna a lehetőséget, hogy alkudozzon Emilyvel. Padma és Nolan jelenete meg az egész “én szeretlek és nem akarok nélküled élni” szöveg röhej volt, de lehet, hogy csak én nem vagyok elég romantikus vagy mi.

Josh Bowman játékát mostanság konkrétan élvezem. Ami meglepő, mert anno ő irritált talán a legjobban Margarita Levieva mellett. Az utóbbi időben kicsit mintha belevinne egy kis Conradot is a szerepébe, ami kifejezetten jól áll Danielnek.

stüni - 2013. 04. 05. 13:20

Hát, ez is (2×18) érdekes volt. :D

Savanah - 2013. 04. 20. 17:30

Milyen az éven a Revenge? Én 2-3 részt láttam csak, nem azért mert kaszáltam volna, csak kevés az időm :( Tetszett a tavalyi évad, ezért aki képben van, megéri most ledarálni? Jó az évad?

Squazee - 2013. 04. 29. 21:49

Ejha. Sötét Jack érdekes, bár kicsit túl mesterkélt, hogy most ilyen lett, pláne a következő rész ajánlóját nézve.
Aiden… imádom. Jó rész volt ez is.

Savanah - 2013. 05. 05. 17:32

Felhoztam magam az aktuális részig… Nekem bejött az eddig leadott részek második felétől… Vannak benne kevésbé érdekes dolgok, meg mondjuk nem tetszik Jack átalakulása… Régi Nolant is visszahozhatnák. De egyre gyakrabban éreztem a “revenge”-t alevegőben újra. Aiden nagyon jó, Amandát sajnáltam… (habár nem kedveltem eleinte, mostanra elég szerethető lett).Érdekel az új elhagyott szereplő. A falcon csaj nekem túl fiatalnak tűnt.. Mármint ha már akkor programozott amikor David börtönben volt, azt hittem kicsit idősebb figurát választanak.
Emily-ről meg még mindig nem értem miért nem tudja a teste mellett tartani a kezeit…Csak engem idegesítenek azok az O-kezek?? Eddig azt hittem csak O láb van :D

Squazee - 2013. 05. 06. 22:25

Ú, hát ezek után végre jön egy érdekes finálé. Alig várom.

Lily - 2013. 05. 13. 09:46

FINÁLÉ SPOILER

Hát… na. :D Nekem tetszett az egész évad, bár kétségtelenül a második fele nagyobbat ütött. A finálé meg… rommá tett. És MI AZ ISTEN VAN AIDENNEL?? Csak úgy kérdezem. :D

Nyilván lehetett rá számítani, hgy Declan nem marad végig a képben, amikor meg Charlotte-ról kiderült, hogy terhes, akkor végképp lehetett tudni, hogy közel a vég. Mondjuk azt hittem, hogy Regina fogja megölni, vagy valami. Így még szomorúbb lett persze. Szegény Charlotte…

Conrad főgonoszsága? Érdekes helyekre vezethet. Teljesen azt hittem, hogy Victoria ott helyben megöli. “Ja, amúgy nincs semmiféle Initiative, csak egy pár nagyon gazdag ember összegyűlt, megdumálják hogyan lehet félelmet kelteni és megölni azokat, akik útban vannak, aztán még több pénzt csinálnak az egészből. Ja igen, és is tag vagyok, persze. Hát igen, én vagyok a rosszfiú. Kérsz egy italt?”

Nolan… jajj. :( Szegény, nem elég, hogy a fogadott kisöccse meghalt, nem sokkal azután, hogy élete szerelmét is megölték, kiderült, hogy Padmából kikényszerítettek egy ilyen vallomást vagy ő tényleg az ellenségnek dolgozott (na azért azt csak nem…), és hipp-hopp: máris ő az új David Clarke. Neki se volt jó éve, na.

Éés a fő szál, természetesen – Jack. Az első évad meglehetősen szürke karaktere most sem kezdte jól az évet szerintem, de… aztán igencsak bedurvult. Beszállt a játékba. Nyilván ehhez kellett az a sok rúgás amit kapott: a Ryan-ek, a halott feleség, most itt van Declan is – és a végén az erkélyjelenet. Nem csodálkoznék, ha úgy kezdődne a 3. évad, hogy Jack Emily felé fordítja a fegyvert és megkérdezi: NE HARAGUDJ, MIT MONDTÁL, MI A NEVED?? Egy nyugis bártulajból egy év alatt özvegy lett, aki elvesztette az öccsét, és most itt áll a gyerekkori szerelme, hogy – ja, bocs, nem haltam meg, vagyis igen, de nem, de itt vagyok. Igen, én vagyok Amanda. De ezt valahol mélyen úgyis tudtad.

Összességében szerintem nagyon jó kis duplarész volt, ügyes, bár nem mindig kiszámíthatatlan csavarokkal. És persze a nagy kérdésekkel, amik a levegőben maradtak: Aiden meghalt? Jack hogy fog reagálni a nagy hírre? És még inkább: hogy reagálnak majd a nézők a készítőváltásra? All in all, a szezonra egy 7/10-et adnék, míg a finálé nekem 9/10 volt. Nagyot ütött. :)

mse - 2013. 05. 13. 13:10

A fináléról egyelőre röviden és spoilermentesen annyit, hogy az évad minden időszakos mosléka meg van bocsátva, ez ütött mint a balta. Van néhány cselekménypont, aminek ha utólagosan nekimennék és utánanéznék, nem biztos, hogy megállná a helyét, de alapvetően egy izgalmas, fordulatos és főképp rohadt mozgalmas finálét kaptunk. Az egésznek a hangulata is valahogy más volt a megszokottól, bár úgy hirtelen nem tudnám megmondani, hogy miért éreztem így.

Lehet, hogy be is dobom még egyszer még ma. ;)

S84 - 2013. 05. 13. 19:38

Nagyon jó volt a zárás, végig pörgött és izgalmas volt.
Declan-t nagyon sajnáltam, de ez kellett hogy Jack darkosodjon, az Initiative meg jól kitervelte hogy Nolan-t bemártják.

Sajnálom a készítő távozását, évadközben tényleg kicsit szappanosabbak a részek, de ez inkább a túl sok rész miatt van (a készítő kezdettől fogva 13 részes évadokat szeretett volna).

Eddig is azonnali nézős volt, remélem a 3. évadban is az marad.

“Long live David Clarke”

christy - 2013. 05. 13. 22:04

Sokkolt. Ne-ne-ne-nem kicsit.
Jack még mindig nem szimpi. Sose volt.
Daniel pedig…nos még nem merem elhinni. Mert ha igaz, nincs az az íróifordulat, hogy megbocsássak.

Mikor tudjukmeg hogy lesz-e harmadik évad?????????????

winnie - 2013. 05. 13. 22:07

már megtudtuk. a poszt címe alatt a címkére kattintva elő tudod hívni az összes revenge-dzsel kapcsolatos infót.

christy - 2013. 05. 13. 22:22

Kössz. Megvagyok. Nyári sorozatok ide vagy oda, nagggyon messze van még az ösz… :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz