Advertisement
login |

Supernatural: kezdett a 8. évad – írta cat

2012. 10. 05. 19:13 - Írta: vendegblogger

529 hozzászólás | kategória: kritika,

8. évad! Ki hitte volna, hogy ez a tinihorrornak elkönyvelt sorozat eljut idáig? Komolyan, belegondolni is döbbenet, hiszen nem sok széria büszkélkedhet ezzel. És bár el kell ismerni, igazán komoly veszélyben eddig sosem volt, de ez akkor is kivételes  teljesítmény. Sőt, az sem kis dolog, hogy a pénteki halálnapról visszatért szerdára, ez azt mutatja, hogy a CW még mindig bízik benne, és a hírek szerint hosszú távon számol vele.

A fő kérdést persze a nézők jelentik. Nem titok, hogy két harmatgyenge évad után sokan elpártoltak a Supernatural-től és még a leghűségesebb rajongók nagy része is csalódottan, fásultan nyilatkozik a sorozatról. Sera Gamble-t, az elmúlt két évad showrunnerét pedig enyhén szólva nem zárták a szívükbe.

De most a helyére Jeremy Carver érkezett, aki az 5. évad óta nem vett részt a Supernatural munkálataiban, viszont korábbról íróként olyan kultikus epizódokat jegyzett, mint a Mystery Spot, az In the Beginning, vagy a Changing Channels. Ő lenne az esély, hogy visszakap valamennyit a Supernatural a régi fényéből? Bizakodhatunk? Nos, az évadnyitó azt mutatja, igen. A tovább mögött ki is fejtem részletesebben, miért. Spoilerekkel.

Félre ne értsetek, nem vagyok azért elájulva. Be kell ismerni, elég közepes rész volt a 8×01, a Road So Far, aminek kvázi az a feladata, hogy megalapozza az évad hangulatát, meglehetősen bénán volt összerakva – és úgy látszik, az AC/DC-korszaknak tényleg vége, szomorú -, és úgy különösebben nagyobb feszültség sem volt az egész epizódban. Ezzel együtt mégis jobb volt, mint az elmúlt két évad nyitányai. A fényképezés pedig mit sem vesztett az erejéből, a Purgatóriumos jelenetek kimondottan látványosra sikerültek, kaptunk Impalát és zeneileg is jobban teljesített a nyitórész.

Deant persze azonnal visszahozták, de ez kicsit sem meglepő, tudjuk – és hálistennek a készítők is tudják már -, hogy a két fő karakter egyszerűen nem működik egymás nélkül. Ami nagyon tetszett ezzel kapcsolatban, hogy nem játszották el a Nagy Drámai Összeborulást sokadjára, hiszen annak már semmi súlya nincsen. Így viszont a találkozásuk kimondottan viccesre és meglepőre sikerült. És úgy tűnik, mostanra túlléptünk a “deszeretlektesó, meghalnékérted”-picsogáson is, ami szintén pozitívum. Arról nem szólva, milyen jó volt látni Dean hamburgeres jelenetét – ezek azok az apróságok, amik a Supernatural savát-borsát adják.

A legnagyobb pozitívum azonban, amiben csak reménykedni mertem, hogy úgy látszik, ismét a démonok lesznek az évadban a fiúk fő ellenfelei. Végre valakinek leesett ott a háttérben, hogy már tényleg nincs hova emelni a tétet? Elgondolkozott rajta, hogy mikor működött igazán a sorozat? Lehet, hogy most a megfelelő ember került a showrunneri székbe.

És ha démonok, akkor Crowley, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki örül ennek. Mark Sheppard még mindig a sorozat egyik fénypontja, talán az egyetlen igazán erős mellékkarakter, olyan, amilyenre a Supernaturalnek igazán szüksége van, és még többre is szüksége lenne. Crowley és a Winchesterek kapcsolata eléggé ingadozó volt az évadok során, most viszont holtbiztos, hogy ellenfelek lesznek.

Mert adott a nagy harci feladat: bezárni a Pokol kapuját. Végleg. Ezzel eltűnik az összes démon a Föld színéről. Oké, ötletnek nem rossz, bár nem igazán értem, hogy fogják ezt a főszálat az évad végéig kihúzni. Mármint ha ez a terv. Mert a megvalósítása eléggé pofonegyszerűnek tűnik. Persze itt van még az is, hogy ki lehet Dean új BFF-je, és mitől lettek ők ilyen puszipajtások? Pont Dean, aki mindig zsigerből gyűlölt minden lényt, pont ő haverkodik össze egy ***-val (nem írom ki, lehet, hogy ez valakinek spoiler). Ty Olsson visszatérő szereplő lesz az évadban, és nagy potenciál van a karakterében.

A hírek szerint lesznek még flashback-ek is mindkét tesó elmúlt évéből, és bár Sam és a barátnője kevésbé érdekel, főleg hogy nem sikerült túl szimpatikusra a csaj bemutatkozása, de majd meglátjuk, hátha… Ha valamit, akkor a humort ugyan hiányoltam a premierből, de összességében pozitív irányba billen a mérleg.

Az első számok pedig azt mutatják, hogy a sorozat meg tudta tartani eddigi nézőit, sőt, némileg emelkedett is az előző fináléhoz képest. Szóval részemről megelőlegezem a bizalmat Jeremy Carvernek és az új évadnak.

További írások az évadról:

529 hozzászólás Ne habozz!

Bazsi - 2012. 10. 05. 19:39

Én Crowleyban, Castielben, és az erős javulásban bízok.

fringefan - 2012. 10. 05. 19:39

Jó volt,a flashback-ek nagyon ott voltak. Kiváncsian várom a folytatást. :)

Bazsi - 2012. 10. 05. 19:40

Ja és remélem purgatóriumos jelenetek is lesznek még, azok nekem is nagyon tetszettek.

KG - 2012. 10. 05. 19:42

Nem volt egy bombasztikus epizód, de javulni fognak, és mivel az első rész óta nézem, végig fogom követni őket még akkor is ha csak 40 percig ülnek és scrabble-öznek a srácok.

Whitelighter - 2012. 10. 05. 19:43

Remélem Crowley és Castiel is kap még elég teret és lehetőséget ebben az évadban (is).
Az új “BFF”-re én is kiváncsi vagyok.

D.T. - 2012. 10. 05. 19:57

Volt pár vicces, meg pár érdekes dolog, de összességében kicsit csalódtam. Persze a leviathan-os történethez képest, jobban érdekel az amit felvezettek, de maga ez a nyitány, nekem nem annyira jött be.

Amúgy teljesen lényegtelen tényező, de azért leírnám. Reménykedtem abban, hogy az új évadra végre elküldik Jared Padalecki-t fodrászhoz, de ehhez képest otrombább a fizimiskája, mint eddig bármikor. Még a részben is poénkodtak ezzel.

zoli - 2012. 10. 05. 19:58

Én ezzel a résszel kapcsolatban két gondolat menet merüét fel bennem.
Az első az volt hogy ha az ötödik évad lezárása után ez a rész tényleg nem nagy szám.
De az elmult két évadot összesen nem élveztem annyira mint ezt a részt és nálam igen 10/10-es lett így:):)

santiago - 2012. 10. 05. 20:03

spoiler

cas nem meghalt?

Casey Novak - 2012. 10. 05. 20:05

Nem rossz, nem rossz, az előzőekhez képest határozottan javult. Már féltem, hogy mit találnak ki a fekete trutymót vérző lények után.
Azon röhögtem, hogy az évadok során egyre több cuccal öntik le/vágják meg egymást a találkozásokkor, csak hogy minden lényt kizárjanak.
Viszont a flessbekkektől kiütést kapok, más sorozatokban is, remélem nem viszik túlzásba. És ajánlom, hogy Castiel visszajöjjön, bármilyen formában. Meg az AC/DC.

Csilla - 2012. 10. 05. 20:06

Nekem nagyon tetszett az évadnyitó. Örülök, hogy nem kaszáltam el a gyengébb évadok után. :)

jky - 2012. 10. 05. 20:09

Nagyon gyenge nyitány volt ez, nem igazán javult az előző évadhoz képest. Ott lett volna a potenciál egy darkos-horroros purgatóriumban (piros szemű dögök), végre lehetett volna valami hangulatos téma benne, erre simán átugorták, még 1-2 részt sem kapott. Kaptunk helyette bárgyú, erdőben beszélgetős flashbacket…

Az epizódban megint semmi érdekes nem történt, autóztak egyik helyszínről a másikra, most megkapjuk majd ugyanazt a témát, mint az előzőben, csak nem leviatánokkal, hanem 27 ezredszer is démonokkal és a rohadt idegesítő Crowley-val (nem tehetek róla, de iszonyatosan irritáló nekem a karakter)…

Én már csak a MOTW epizódokban bízom, ott talán szorul beléjük egy kis kreativitás, de igazából nem tennék rá 10 forintot sem :(

Nem hiszem, hogy nagy változásokat (javulást) hozna az évad, de a remény hal meg utoljára :)

Halfer - 2012. 10. 05. 20:18

SPOILER!

Sajnos én is eléggé felemás hangulatban néztem végig ezt a részt. Másra számítottam.

Fő bajom az, hogy a két testvér közti kapcsolatból nem tudnak többet kihozni az írók (talán nem is lehet), mégis újra és újra lefutják egymással az ilyen érzelgős köröket. Lehet szükség volt most rá, ilyen visszatérés esetén, de valahogy már érdektelen számomra a civakodásuk.

Nem számítottam egyből visszatérésre sem, így a flashback (főleg a dupla flashback) kicsit furán hatott. Inkább teljes részeket tudtam volna elképzelni flashback-ként. De tetszett a két flashback direkt különböző színi világa!

Persze nem csak rosszat akarok mondani. Itt egy jó is: Dean és a hamburger :) Mindenképpen maradok a sorozatnál, akkor is ha rosszabb lesz, mint az előző évad. Ilyen régóta favorit sorozatot nem tudok csak úgy elkaszálni :)

Angelus - 2012. 10. 05. 20:19

Háááát, számomra, ez egy gyenge nyitány volt. Ha ez nem évad nyitó, akkor oké meg minden, de így nekem nagyon kevésre sikeredett. Nem is tudom, az ACDC-t is elvették tőlünk, kaptunk, valami förmedvény zenebonát helyette, ami egyáltalán nem volt SupNatos, kár érte.
A purgatóriumos jelenetek tényleg nem voltak rosszak, de többet vártam tőle. De a flashbackek, alapból nem annyira jönnek be, ebben a sorozatban. Nekem ez max. 10/6…

Zsu - 2012. 10. 05. 20:30

Crowley-t nagyon szeretem, már csak Cas hiányzik neked nagyon, de nagyon :) Sam-et meg Dean-t nem kell kommentálni, felőle akárhány évad lesz, én nézni fogom :)

Nikki - 2012. 10. 05. 20:42

Kicsit húztam a számat az epizód után..de tényleg már a 8-ik évadnál járunk…mégis azt kell mondjam, hogy a leggyengébb az “eddig megtett út” volt, azzal a rémes zenével, hogy kerekre tágult szemmel rögtön a miezmiez?! dübörgött a fejemben. Azonban a pozitív kritika hatására még bizakodóbb lettem :)

asd - 2012. 10. 05. 21:12

Egyébként Jared Padalecki-vel csak nekem van bajom?
8 évad alatt kicsit sem sikerült megkedvelnem, szerintem sokkal jobb lenne a sorozat ha valaki más kapta volna meg a szerepet helyette.
Nem tudom, hogy rossz színész és az nem tetszik be, vagy csak valamiért unszimpatikus, de tényleg nem tetszik a sorozatban kicsit sem (a blooperekben egész jófejnek tűnik, szóval csak az alakítása nem tetszik).
Olyan szappanoperába való színésznek mondanám.

Lajoska67 - 2012. 10. 05. 21:17

A “közepes” tökéletes jelző erre a részre. Én is így éreztem. Bár hogy visszanyerjem a lelkesedésem, kicsit több kéne azért, legalább az elején.

eClipse - 2012. 10. 05. 21:18

Irtózatosan nagyot csalódtam! Az utóbbi időkben gyenge volt a Supernatural, de ez, csak szimplán szar volt. Dean persze megint csak úgy hirtelen visszajött, hogy majd lehessen sok flashbacket csinálni. Nem unják még ezt? Sam meg csak úgy, “egye fene Dean meghalt (megint) ideje továbblépni”? Ugyan már. Szerintem pont ez a lépés volt tőle rohadtul karakteridegen. Igen, uncsi lett volna, hogy megint mindent megtesz azért, hogy visszahozza a testvérét, de ez így szimplán nem Sam volt. Tudnám egyáltalán minek kell minden évad végén elküldeni az egyik főszereplőt valami nagy rossz helyre? Minek, ha nem élnek vele, nem tudják kihasználni?
Kutyás flashback? Witty vet? Really? Bár jobban belegondolva előzetesen a 8. évadból kb a beszólogatós nő lehet érdekes, mert ez a supernatural már nem supernatural. Legalábbis számomra. Semmi nem maradt meg a korábbiak hangulatából. 7 év után először vettem észre, hogy egyszerűen nem érdekel a plot, nem érdekel mi a gyíkja Deannek, nem érdekel Sam minden évadban változó attitűdje. Azt hiszem belefáradtam. Szomorú, mert az egyik kedvenc sorozatom volt, hosszú-hosszú éveken át.::(
Még adok neki egy-két rész esélyt, de nagy a valószínűsége, hogy részemről ez ennyi volt.

Kissur - 2012. 10. 05. 21:22

Nekem a 6.évaddal sem volt bajom. Sőt, kifejezetten tetszett, a számomra elég száraz és unalmas 5.évad után. A 7.évad viszont amilyen jól indított, annyira bullsh*t lett a végére.
Ez az évadkezdés tényleg közepes volt, de mégis tetszett. Feltettek sok kérdést, amire majd szépen megkapjuk a válaszokat (feltételezem az évad feléig, ahol jön egy újabb Road so far).
Tippre az lesz a pokol kapujával, hogy nem becsukni sikerül, hanem épp ellenkezőleg (ismét) mindent kiszabadítanak, hogy aztán keservesen keresve próbálják majd megtalálni, hogy hogyan kéne bezárni tényleg a kaput. De ez csak tipp. És így mondjuk visszajöhetne Bobby, az apjuk, Jo… és még sorolhatnám. Ez egy jó megvalósítással nagyon tetszene, de egy váratlan dolognak is nagyon örülnék. :)
Na tetszett a 8×01, de 7/10-nél többet nem tudok rá adni.

fringefan - 2012. 10. 05. 21:28

Kissur! Száraz és unalmas 5. évad? A sorozat csúcspontjáról beszélsz! Sőt, a 6-7. évad volt leginkább rossz, és nem csak szerintem. Jó, persze, a te véleményed, csak furcsa, hogy valakinek nem tetszett az ötödik évad.

Isteee - 2012. 10. 05. 21:47

Másra számítottam, de végül is kaptunk a régi hangulatból is, és kaptunk új hangulatot is :)

Crowley és Castiel kell mindenképpen, Ty Olsson-nak nagyon örülök, rengeteg soriban és filmben volt már, ezer arca van.

De akit a legjobban várok vissza: a Halál :) fantasztikus hangulatú és humorú részek voltak azok, amikor a Halál is szerepelt. Remélem látjuk még Őt is sokszor :)

Cassie - 2012. 10. 05. 21:48

No akkor enyhén SPOILER-esen.

Nekem bejött a nyitás. Sokkal jobb volt mint az előző két évad kezdése, ha a továbbiakban nem romlik a minőség én már akkor elégedett vagyok.
Érdekes dolgokat dobtak be, van ugye a fő sztoriszál a pokol kapujának bezárása és sok kisebb kérdés, pl. mi lett pontosan Castiellel? Ki Dean új haverja és mit akar? Crowley-t imádom továbbra is, remélem kicsit több szerepet kap, mint az előző évadban.
A tesókra is kíváncsi leszek, mert ugye megyeztek ha így eltűnik valaki nem keresik, de ezt sose tartották be és Dean azért csalódott, hogy most igen. Amúgy én teljesen megértem, hogy Sam kicsit belefáradt, többször ki akart ő lépni korábban is, most megint nem tudta hogy mi lett Deannel él-e vagy meghalt, azt választotta, hogy továbblép, kicsit még be kéne mutatni szerintem, hogy ez nem volt könnyű döntés a számára.

Amúgy szerintem ez pont jó lenne utolsó évadnak, hogy még kapjon egy szép kerek lezárást a sorozat, amit egyébként már az 5. évad után megérdemelt volna.

DrJanItor - 2012. 10. 05. 21:53

Ty Olson ugyanazt a lényt játsza, amit a 2. évad elején játszott? Nekem nem tűnt vámpírnak.

Isteee - 2012. 10. 05. 21:53

Cassie: egyetértünk, az 5. évad után kellett volna lezárni (vagy nem kellett volna váltani show runnert meg ki tudja még kiket)
A 8. lesz az utolsó évad? Azért akarják lezárni a pokol kapuját örökre? Mert így nem igazán lenne érdekes, ha tudjuk, hogy jön a happy end…

jky - 2012. 10. 05. 21:59

@Isteee

Ha nem esik a nézettség, akkor nem ez lesz az utolsó évad, mert a stáb azt nyilatkozta, hogy még sok-sok évig szeretnék folytatni… Én meg nagyon remélem, hogy nem folytatják, ha csak nem szakad rájuk egy “kreatív plafon”. Szóval lesz itt még rétestészta bőven….

winnie - 2012. 10. 05. 21:59

“Ty Olson ugyanazt a lényt játsza, amit a 2. évad elején játszott? Nekem nem tűnt vámpírnak.”

nem, ez elvileg másik karakter.

Kissur - 2012. 10. 05. 22:01

Istee: nekem a 4.évad volt a csúcspont. Az 5.évados huza-vona Luciferrel, meg az ügyek, meg hogy szenvedtek, hogy bízok benned, de mégsem, az nekem betett. Ellenben volt pár jó epizód, de kevesebb tetszett onnét, mint a következő évadból. A 6.évad első 11 része viszont nagyon ott volt szerintem. :) De hát amennyi rajongó, annyi vélemény és ízlés.

Isteee - 2012. 10. 05. 22:01

jky: örülnék, ha lenne folytatás, most az első rész után én bizakodom kicsit :)

Isteee - 2012. 10. 05. 22:04

Kissur: nekem az 5. évad lezárása nem tetszett (azt hiszem az volt az, amikor Dean és Sam megküzdött egymással) A 6. és 7. évadot nagyon hullámzónak éreztem, olyan egyszer fent, egyszer lent dolgot produkáltak, és jó pár nagyon rossz részt. :(
Mindenesetre tény, hogy immáron 8. éve lesz, hogy minden héten várom a következő részt :)

dori - 2012. 10. 05. 22:12

Nem volt rossz rész, de nem is várom annyira a következőt. Az egyetlen szál, ami érdekel most, hogy mi lett Castiellel. Gondolom Dean-nek el kellett árulnia, hogy kijusson, vagy talán meg is ölték.. Kevinnél találhattak volna erősebb karaktert is a próféta szerepre, olyan kis semmilyen.

sirLancy - 2012. 10. 05. 22:16

hát… ez 45 perc volt az eletembol, pedig az elso resz ota nezem a sorozatot, de ez harmatgyenge volt.

Angie - 2012. 10. 05. 22:24

Szerintem is egész közepesre sikeredett a nyitás és a Road so far-hoz is hiányoltam a Carry on my wayward son-t, mert ez a zene baromira nem hozta a Supernatural feelinget. És szerintem az is pozitívum, hogy Crowley-t behozták főellenségnek, ő sokkal inkább megtestesíti az ördögöt, mint Lucifer. És remélem, hogy Cas 8 epizódnyi szereplését, azért megdobják még párral menet közben. (Egyébként rá se kell már sokat várni, mert a kövi részbe feltűnik:)

BlackLee - 2012. 10. 05. 22:31

nekem elég erős hiányérzetem támadt a rész után, valahogy olyan semmilyen volt

SPOILER

a démonokról is már ezer meg ezer bőrt lehúztak, értem én, hogy más főgonoszt nehéz előhúzni csak úgy a kalapból, de elég erősen lerágott csont
a pokol kapujának bezárása se tudott annyira meghatni, egy kaput már bezártak, miért lenne most ez annyira más?
persze értem én, hogy most akkor az összes démont elűzik a földről, de nem csak démonok léteznek, sőt megkockáztatom, hogy ha az összes szörnyet egybeszámoljuk, a démonok mennyisége a felszínen eléggé elenyésző lenne hozzájuk képest

SPOILER OFF

szóval én a részre max 4/10et tudok adni, de azt is csak nehéz szívvel, mert úgy érzem, hogy még így is erősen túlpontoztam

kisame - 2012. 10. 05. 22:31

Nekem is elég közepesre sikerült ez a rész, mintha egyszerűen rosszul rakták volna össze, hirtelen vágások ide-oda…azért voltak pozitívumok is: Kevin elég szimpatikus karakter eddig, Crowley régi kedvenc, örülnék ha végre kihasználnák Mark Sheppard potenciálját és még Benny is elég érdekesnek tűnik eddig, pedig aggódtam. Volt néhány jó beszólás és helyzetkomikum is, de összességében elég súlytalan volt az első rész.

A problémák a flashbackekkel lesznek, eddig az gondoltam “bring it!” de az epizód nézése közben jöttem rá, hogy így tiszta Lost-érzés fog el, mégpedig nem a jó értelemben…egyszerűen nem fogunk eleget megtudni a purgatóriumról! Sajnos úgy érzem lesz 1-2 plothole ezzel kapcsoltban.

Én Sam-et 100%-ban megértem miért hagyta abba a vadászatot: ő volt az, aki egész életében a normális életre vágyott és teljesen racionálisan döntött amikor letette a nyílpuskát és a szenteltvizet egy jobb élet reményében.

Dean viszont kezd átmenni 2014!Dean-be( “Our fearless leader” anyone?) ami azt mutataja, hogy Jense Ackles még mindig remek színész, viszont egy keserű, humortalan Dean nem igazán lesz hosszú távon szórakoztató. Normális esetben nagyon vevő vagyok Dean hullámvölgyeire, de ez Cas nélkül most nehéz lesz elviselni.

Pr13m - 2012. 10. 05. 22:38

Sajna kezd kicsit már kifulladni a sorozat. Szerintem nagyon sok mindent rosszul csinálnak már. Dean és Sam már kevés sajna, kellenének az állandó mellékszereplők. Bobby, Cas, stb…de mindenkit kiírtak. Talán most lesz új, de hát az már mégsem ugyanaz. Dean megint hirtelen csak visszatért, és annyi érzelem volt abban a találkozásban (amit szinte már minden évad elején eljátszanak csak másik tesóval) mint egy cementesvödörben. Az alapötlet tetszik, hogy végleg be akarják zárni a kaput. Az tetszene ha olyan lenne az évad mint egy Lost rész, mutatnak kicsit a purgatóriumból, hogy mi volt ott aztán vissza a jelenbe. Remélem ilyen lesz. Kíváncsi vagyok erre a vámpír csávóra is. Nagyon bízom benne hogy ennél azért még többre képesek ebben az évadban, ettől függetlenül még mindig imádom a sorit, és Deanéket is, de már egy rohadt carry on my way sincs benne.

Grafithuszar - 2012. 10. 05. 22:48

Hát nekem is vegyes érzéseim vannak… Jobbnak tűnik mint a 7. évad, de valahogy olyan semmilyen… Már párszor leírtam, hogy az 5. évaddal alkotott egy kerek egészet a sorozat. Ettől függetlenül persze én még látok potenciált a 8. évaddal kapcsolatban Majd meglátjuk hogy sikerül :)

BlackLee - 2012. 10. 05. 22:49

sokan írjátok, hogy hiányoltátok a carry on-t a részből, pedig csak az évadzáró felvezetése volt mindig, az évadnyitóhoz mindig más és más zene tartozott

NikoXXX - 2012. 10. 05. 22:58

Gyenge volt,a specialis effektek meg borzalmasak voltak,amikor a sarga trutyi folyt ki Dean kezebol meg … gyenge volt.
Imapale es Dean egy plussz pont,hamburger is,kell ebbe a sorozatba Castiel o a legjobb szinesz mind kozul.
Nekem a kedvenc reszem a sorozatba az a nyullabas komedia reszt volt illetve amikor,szineszeket jatszottak el akik felveszik a Supnat reszt illetve amikor sajat lakasukba forgattak.
A humor erosen hianyzik belole… de maradok hardcore vagyok.Elso sorozatom,igazi verbeli sorozatom,21 eves fejjel mondhatom ezt meg gyerek voltam akkor.

Isteee - 2012. 10. 05. 23:12

Nekem a zenék fel sem tűntek…
A hirtelen vágások sem tudom hol voltak? Szerintem nem volt benne olyan…
A végén a lassított rész meg tök jó volt :)
Jó volt ez, egy változás sem könnyű :)

Sasha86 - 2012. 10. 05. 23:16

Várjatok! Az egészből most az maradt meg, hogy jól értelmezem, nincs ACDC a rész elején? Ne vicceljünk már!!!! Akkor Kansas sem lesz a végén? Én minden évadban, mint egy kisgyerek úgy tapsikolok, mikor jön, azért a jól bevált módszereket ne hagyjuk el, ha működik! Mindenesetre jó ezt hallani, illetve olvasni, hogy van még domb a nagy lejtő után!

dfhfsg - 2012. 10. 05. 23:16

Ha azért fikazzatok mert nem volt száz OMG, meg szuperizgalom, na az gáz…
7.évad hogy ért véget ? nah egy-két dolgot leszmítva az nem votl nagy cliffhanger
(egyébként szerintem elég durva évad volt a 7. is, érezhetően átjött, hogy elég komoly teher nehezedik rájuk, az ellenfél stb. történtek dolgok…)

Itt most remekül visszajött Dean, remekül felvették, zene, feeling, és annak is jólmegvolt az érzése, hogy 1 év eltelt stb.
azt vártam, hogy Samről több kiderül, meg hogy nehezebben tér vissza azt vártam, meg hogy konkrétan miért jött el a csajtól és tért vissza a vadászházba…pont akkor.
de ez is mewglesz magayarázva szal, igazából nem értem mi a probléma

jky - 2012. 10. 05. 23:20

@dfhfsg

Nyugalom, nem kell hisztizni, csak mert más szerint egyre szarabb a sorozat és nem Istenítik :)

Az előző évad végén ott volt a brutálisan jó cliffhanger (sötét purgatórium, piros szemű dögök), erre kapunk egy ilyen semmi kis nyitóepizódot.

Meh.

breakaway - 2012. 10. 05. 23:26

a kezdetektől nézem a sorozatot, rajongok érte, és végigszenvedtem jó sok nem túl jóra sikerült részt, és habár sosem fogom kaszálni, remélem jobb lesz a többi rész az elsőnél, mert szerintem baromi unalmasra sikerült. Max 4/10-et tudnék adni rá, talán az összes 7 évad plusz ez a rész közül ez tetszett a legkevésbé sajnos. De kitartok, várok.

Isteee - 2012. 10. 05. 23:32

Volt valami infó azokról a piros szemű lényekről, de nem emlékszem rá. Valaki emlékszik még?

dfhfsg - 2012. 10. 05. 23:33

Jogos, elnézést.

Danee - 2012. 10. 06. 00:28

@jky
HA egy kis plusz pénzt csepegtetsz a CWnek, hidd el, hogy nagyon jó kis pugratoriumos részek lesznek, sőt… De addig…

Johnny - 2012. 10. 06. 01:08

Csá
Szerintem Sam haja direkt ekkora, s mi tobb, ugyancsak tipp de szerintem ha sokáig meg még ez a Supernatural akkor nagyon konnyen meglehet, hogy hosszú haja lesz Samnek. Tudjátok, olyan buzis hosszú haj ami a seggéig ér majd. Egyébként a csaja nem rossz muff, csak nem is tudom, egyenlore még nem nagyon szimpatikus. De ha esetleg tobbet fog majd még feltunni, lehet hogy megszokom. Ami Dean-t illeti, hogy felkapta a vizet amikor a drága Sammy-rol kiderultek a dolgok (ami az elmúlt egy évben tortént, meg a vágottszemu proféta gyerek) hogy mennyire torkon szarta a buzigyereket (Kevint vagy mi a f*szomnak hívják)
Es ha már “Proféta” khm… akkor mi ez az új frizura Kevinnek? Talán Dean-t probálta utánozni? Most még buzibb lett mint volt de mindegy, meg a “széles” barátno, aki után sírni fog a szája, hát inkább ne, mert szerintem hiba olyan csaj után sírni, aki leszarta ot (lehet, hogy a kozben belé koltozott démon mondta azt, és nem is a csaj, na de mindegy)
A lényeg a LENYEG: A Pugra… Pruga… Purgatoriumos visszapillantások tényleg jok voltak.
En mondjuk konkrétan direkt ledaráltam a 7. évadot elotte és pont úgy jott ki, hogy a 7×23 után lestem meg a 8×01-et…
Ajánlom mindenkinek ezt a taktikát, sokkal jobban fog érdekelni a két fohos sorsa, mint ha csak simán hosszú kihagyás után a 8×01-el kezdenétek…
Nekem a rész 9/10-es volt, várom a tobbit is, na léptem, majd talán valahol, valamikor még felbukkanok! ;)

Zizi - 2012. 10. 06. 01:43

Ízig-vérig SupNat fan vagyok és valószínűleg akkor is fogom nézni, ha minőségében a Barátok köztig romlik :D
De nekem is elegem van már pár dologból: először is századszorra is lenyomjuk a “mi történt a pokolban/ketrecben/ purgatóriumban stb. – nem emlékszem” cuccot??? Ne mááár!
Másik dolog, hogy annak idején abszolút Sam- párti voltam. Aztán jött Ruby meg a démonvéres cucc és ma már legszívesebben seggbe rúgnám évekkel ezelőtti énemet, h “Sam? Most komolyan???” Valaki már itt írta: nekem is kezd egyre idegesítőbb lenni. Ez a barátnős dolog meg már akkor sem tetszett, mikor hónapokkal ezelőtt felmerült, és most tovább erősödött az ellenszenvem. Amúgy meg könyörgöm, de komolyan, könyörgöm, valaki vigye már el FODRÁSZhoz!
Amúgy meg vissza Mishát, tök mindegy, h milyen béna ürüggyel, csak hozzák vissza. (és Bobby-t is, bár tudom erre nincs esély… hacsak nem ő is a valamilyen oknál fogva a purgatóriumba került és kitaxizza Castielt magával együtt:) )

Amúgy szerintem sem volt nagy durranás a rész, az évadnyitók után általában azt szoktam érezni, h “most azonnal le akarom darálni a maradék 23 részt”, hát ez most hiányzott.
És nekem a Sam-es visszatekintésektől konkrétan gyomorfekélyem lett. NEm tetszik…

rinty - 2012. 10. 06. 06:58

Ez a visszatérés dolog kicsit nekem is furcsa volt, azért egy év a purgatóriumban, talán kicsit jobban is megviselhette volna. Esetleg egy sebhely, vagy ilyesmi, vagy legalább a haja rendezetlenebb lehetett volna. Talán egy kis Robinsonos szakáll, kicsit hihetőbbé tette volna az egészet.
A másik amivel nem tudtam mit kezdeni az Dean hisztije, hogy Sam felhagyott a vadászattal, alig két évaddal ezelőtt ő ugyanezt csinálta. Erre most előadta az “emberek haltak meg” beszédet.
De azért mindent egybevetve nem volt rossz, remélem sikerül ismét fellendíteni a sorozatot.

Jade - 2012. 10. 06. 08:08

Most tényleg a legfontosabb Sam haja? ha nektek ez maradt meg a részből hát csak gratulálni tudok…. Ki volt az aki mondjuk ott állt Sam és Amelia házánál? Egy biztos nem Dean…. erről gondolkoztak már? Nekem bejött a rész, nem lehet egy rész alatt megváltoztatni két évadnyi sz*rságot….. Várjatok még. Lesznek itt még OMG pillanatok!

Harlequin - 2012. 10. 06. 09:05

Hmm, lehet 2 évad kihagyás utána visszatérek hozzá….
Nagy szívfájdalmam volt abbahagyni, de a 6. évad első 10 perce nekem csalódás volt.

Desmond Wallace - 2012. 10. 06. 09:27

Elég közepes volt ez a kezdés, de maradok a folytatásra.

Isteee - 2012. 10. 06. 09:31

rinty: úgy kezdődött a rész, hogy véresen, meggyötörten és talpig koszosan tért vissza a Purgatóriumból. Az nem volt elég? :D

Dean - 2012. 10. 06. 10:21

Nekem baromira tetszett az egész.
És eszméletlenül nagy hülyeségnek tartom azt, hogy az 5. évaddal kellett volna lezárni. Peeeersze, Dean éljen normális életet, az öccse meg égjen a pokolban. Na ne nevettessetek már… így is úgyis kellett volna egy 6. évad, na egy jó évaddal lehetett volna lezárni.

winnie - 2012. 10. 06. 10:34

nincs benne semmilyen eszméletlen hülyeség, hiszen eleve eric kripke így gondolkodott. (nyilván, ha megmondják, hogy vége az 5. évadnál, akkor másképp fejezi be.) a sorozat készítője 5 évados sztorit akart elmesélni. aki akarta, az ott le is zárta. onnantól kezdve már mások folytatják a sorozatot a saját ötleteikkel.

jky - 2012. 10. 06. 10:46

@Danee

Pénz, ugyan már… Erdős jelenetek most is voltak, miből telt volna sötétre, hangulatosra megcsinálni ott 1-2 epizódot? Piros szemeket CGI-zni biztos rettenet pénz… Arról nem is beszélve, hogy az első évad elején (1×02 vagy 3 talán) ott volt egy Wendigo-s epizód, egy hasonlót csak sötétebb, ijesztőbb formában most is tudtak volna csinálni… Ki lehetett volna találni jó dolgokat aprópénzből is, csak egyszerűen kiégett már az egész brigád :(

Chicco30 - 2012. 10. 06. 10:55

De gáz lett ez a sorozat! Miért nem lehet visszatérni a kezdetekhez és az első pár évadhoz hasonlóan visszahozni a “impalával városról városra járjuk Amerikát és mindenhol egyedi szörnyeket, jelenségeket oldunk meg”. Ott még volt izgalom, minden rész meglepetés volt és érdekes. Amióta a 4. vagy 5. évadban bejött ez az Apokalipszis,Angyalok,Ördögök,Démonok baromság azóta totál érdektelen az egész. Szappanopera szintre merült.
NAGYON hiányzik a sorozatpiacról egy lightos X-akták, Végtelen határok féle sorozat.

eClipse - 2012. 10. 06. 11:02

Jade:
Arra gondoltál esetleg, hogy azért maradt meg sok emberben Sam haja, mert annyira jellegtelen volt az évadnyitó, hogy más szinte említésre sem méltó? Az meg, hogy kiáll a nő háza előtt, hát tényleg nagy rejtély, de annyira szerintem nem érdekes.

winnie - 2012. 10. 06. 11:04

“NAGYON hiányzik a sorozatpiacról egy lightos X-akták, Végtelen határok féle sorozat.”

OFF: azért akadt bőven elmúlt években olyan sorozat, amire illil ez a leírás, még most is van (a fringe-től kezdve a night stalkeren és a haven-ön át a masters of science ficitionig, hogy antológiát is említsek a végtelen határok mintájára. a természetfölötti, scifis beütés azért nem akkora hiánycikk. )

Dean - 2012. 10. 06. 11:36

Nagyon jól tudom, hogy Eric 5 évadot tervezett, de attól még elég nagy hülyeség lett volna, ha hagyják Sam-et a pokolban rohadni Luciferrel, és Mihállyal.
Tudja valaki annak a számnak a címét, ami akkor megy amikor Dean elindul a főút felé??

jky - 2012. 10. 06. 11:43

@Dean

Én nem, de itt megtalálod (vagy meg fogod később) a zenéket.

http://www.tunefind.com/show/supernatural/season-8/12465

Egyébként hasznos oldal, bármilyen sorozatos zene témában ;)

winnie - 2012. 10. 06. 12:04

dean: ha tudod, akkor érted, hogy sokan miért mondják, hogy az nekik jó lett volna utolsónak. de ezért is mondom, hogy akkor nem az lett volna a vége, ha kasza.

Viki - 2012. 10. 06. 13:44

Érdekes, én viszonylag hamar elfogadtam, h Sam nem kereste Deant, ill. feladta a vadászatot. Talán végre megértette, h az élet Dean nélkül is megy tovább.
Többen írtátok, h ez nem vall rá, de az igazság az, h anno Sam csak a barátnője halála miatt csatlakozott Deanhez meg az apjához. Ő már fiatalon feladta a vadászosdit, és később is csak nyűg volt neki. Mindig mindent csak a szeretteiért tett. Most, h Bobby, Dean és Castiel is meghaltak (legalábbis Sam tudomása szerint), már nem volt miért tovább harcolnia.
Persze, lehet, h tévedek.
Az is eszembe jutott az egyébként viszonylag jóra sikerült évadnyitó kapcsán, hogy Deanen még soha nem mutatkozott meg úgy igazán az, hogy nem ép. Úgy értem, érzelmileg. Hiszen már mindkét srác volt a pokolban, sokakat elvesztettek, stb. és igen, Bobby halála megviselte Deant, de úgy igazán soha nem hullott darabokra, mint Sam. Sam többször átment démonba, megbomlott az elméje… És azt nem gondolom, h Sam gyengébb karakter, mint Dean.
Remélem, h ebben az évadban elmélyítik Dean karakterét. Mert így is imádom, ő a legjobb, de jó lenne, ha felszínre hoznák azt, ami a világmegmentő jó zsaru felszín alatt van.

akbar - 2012. 10. 06. 14:31

Személy szerint elszomorított, hogy Sam olyan könnyen kezdett új életet, nem is kereste Deant. idegennek érzem ezt a mentalitást a karaktertől,még akkor is ha belezúgott abba a csajba. Hisz a sori egyik legfontosabb része a testvérek egymás iránt való önfeláldozó szeretete. Kíváncsi vagyok mi sül még ki belőle…

Csigusz - 2012. 10. 06. 14:32

Azért erős túlzás, hogy itt többen azzal jönnek mennyire jó volt a nyitó, holott egy totálisan közepes résszel indult a szezon. Majd meglátjuk mi lesz belőle, de aki ez alapján hivatkozik olyanokra, hogy “ez alapján megérte nem elkaszálni” meg ilyenek az vicc.
Más helyen olvastam olyat hogy valakinek ez a nyitó “jobb mint az előző 2 évad összesen”. Azért ne már :D

zerosource - 2012. 10. 06. 15:03

közepes rész volt (Dean mostmár hordhatna olyan pólót: Nem tudtok olyan helyre, küldeni, ahol még nem jártam), +ennek az évadnak a fő témájában nem látom a potenciált.
Sokan nem szeretik, de nekem az előző kettőben az jött be, hogy néhány új frakcióval erősen megosztották a súlypontokat, és többesélyessé tették a játékot.

Crowley jó mellékszereplő, de a Pokol kitályának sztem gyenge. az a 8. évad valszeg amúgy témáját tekintve egy újabb 4. lesz, ami arról szól, hogy hogyan nyílt meg annyira a pokol, hogy lucifer visszatérhet, hogy akkor csak lezavarja azt-az armageddont. (azért remélem az évad fele is elég lesz erre :-/) visszazárni megint nem lesz egyszerű, másrészt azóta eléggé bomlott a státusz quó azzal, hogy Cas a menny felét kiírtotta.

kíváncsi leszek mit hoznak ki. Remélem Isten hangsúlyosabban jelen lesz, mert Dean még a Halálnak is adós egy küldetéssel, hogy előrántja a kalapból aki állandóan feltámasztgatja őket, és aki Cassal is megtette (ez pedig valszeg Isten)

10. évad ismét emelkjk a tétet. vs. Isten, aki a winchesterekkel megtisztítta a földet, így most elérkezett nek látja az idejét az emberiség elsöprésének és navykkal való benépesítésének. :-)

bessie - 2012. 10. 06. 17:21

Közepesen kezdődött, de még mindig reménykedem, hogy lesznek jobb részek. Sorozatnyitásnak elment. Kicsit azért meglepődtem, hogy a két testvér első találkozásánál az volt az első, hogy megmutassák egymásnak, hogy nem monsterek. Deanből jobb vadász lesz ezután, legalábbis nagyon remélem. Sam valahogy nagyon visszafogottnak tűnt, persze a karaktere amúgy sem a túlzott érzelmekről volt híres. :)

Nagyon várom már Cas visszatérését. Örülök, hogy az évadban többször is láthatjuk majd. Bobby már a legelső pillanattól kezdve hiányzott. Igaz, én azt sem bánnám, ha az apjukat, Johnt még viszontlátnánk, de nem a fiatalabb formájában.

Crowley mindig is a kedvencem volt a srácok és Cas után, úgyhogy remélem még sokáig láthatjuk őt. Imádom azt a rafkós fejét. :D

Amelia eddig nem igazán jött be. Várom már a jövő hetet.

xyz - 2012. 10. 06. 17:29

Megfogadtam a 7. évad elején, hogy ha a köv. évadban is úgy oldják fel a cliff-et, hogy csak úgy előteremnek a semmiből, akkor végeztem a sorozattal. Így is tettek, szóval én távozok.
Amúgy sem vagyok már kíváncsi a testvérek állandó “hisztijére”, meg erre a se veled se nélküled szarságra.
Persze előjöttek a már-már védjegynek is nevezhető:
– együnk egy hambit, mert az a legjobb
– jön Crowley, pattog egy sort, elhúzunk a helyszínről
– vagdosási kényszer 2.0, minden részben fel kell magukat szabdalni, már reflexből: Hello! Dean… Sam… vágunk…?
Már a (6-) 7. évad is pocsék volt, ez a leviatan-os cucc is… évad utolsó pár részig azt se tudják, mit kezdjeneknk velük, csak mosószerrel locsolgatják őket, aztán persze saját maguk intézik el, hogy meghaljanak, a tábla nélkül semmit se értek volna a Winchester fiúk (persze közben visszatérünk az 1 részes random vadászósdihoz)…

Anachel - 2012. 10. 06. 17:40

Nagyon szeretem Dean karakterét de attól tartok történt vele valami a Purgatóriumban és hogy aki visszajött az már nem az a Dean aki volt.

chulo - 2012. 10. 06. 18:22

az mondjuk engem kicsit összezavart, hogy az hogy a fenébe lehet, hogy Crowley és a többi démon egyáltalán a próféta közelébe jutott. 5. évadban az volt a duma hogy Isten prófétáját a Menny legerősebb fegyvere, egy arkangyal őrzi. Az ázsiai csókáé épp szabadságon volt, vagy mi?
Sam visszaemlékezései qva gyengék voltak, a kis barátnője se lett a szivem csücske. Jaj meg az a szánalmas kutyulis jelenet. Pfff az nagyon nem tetszett. Sam hajat mosott :D Vicces volt a kis lobogó hajával látni az egyetemi jelenetnél.
Dramaturgiailag érthető, amúgy nem igazán hogy Crowley miért hagyja állandóan életben a srácokat, mikor lenne lehetősége kinyirni őket és még csak szüksége se volt rájuk akkor.
A Nagy Feladat most legalább érdekes, nem úgy mint a béna leviatános szál volt tavaly.
Dean *** haverja (hivjuk akkor igy :D) fura. Oké, hogy a kijutáshoz kellettek egymásnak, de miért spanolnak még mindig? Remélem erre választ kapunk majd
Ja és Dean belépője nem volt az igazi szerintem. Bár a pokolból való visszatéréses jelenetet nem igazán lehet űberelni, de ez akkor is gyengécske volt
Nekem az első rész alapján úgy tűnik, hogy MOTW lesz ebből az évadból, mert úgy tűnik hamar végre lehet hajtani a kapu bezárást. Gondolom itt is az lesz, hogy végy 2-3 hülye összetevőt, egy kis szeánsz és hipp-hopp kész is.

A leviatános évad után nem is nagyon vártam annyira mint pár éve, de azért elment. Egy olyan 10/6,5 talán…

Allison&Cameron - 2012. 10. 06. 19:56

Bizony Crowley az egyik legjobb fej, nekem a másik Bobby volt, jaj szegénykém… :/ xD Alig várom, hogy végre legyen időm megnézni.

Kat - 2012. 10. 06. 21:38

Nekem tetszett az évadnyitó. Érdekes lehet még Dean és az új BFF-je mi volt/van/lesz? És várom Sammy és a dokinő kibontakozását.Úgy vagyok,mint Viki, megértem, Sammyt, úgy érzete egyedül maradt,nem tudta merre menjen, és Amelia határozottsága pont jókor jött. Ha már Deannak volt családja egy kis ideig, akkor most Sammynak is kijár.
Jó kérdéseket feszegetnek, akár még egy jó kis évad is lehet ebből.Bízom benne!

Zirowe - 2012. 10. 06. 23:18

Két dolgot nem értek: hogy lehet, hogy a Purgatóriumba meg lehet ölni a szörnyeket, illetve ennek mi értelme?
Hiszen ugyanoda érnek vissza.

A másik, hogy volt a srácnak egy éve, miért nem vitte véghez magától a kapubezárós rituálét?

Bónuszként pedig érdekes, hogy egyik démonnak sem esett le, hogy a saját elpusztításukhoz viszik a hozzávalókat.

Kira - 2012. 10. 07. 01:37

Ami tetszett a részben: Az, hogy light-os volt, nem tették magasra a lécet, így nagyon elcseszni sem volt mit, mint az előző 2 évad során. (Előző 2 évad nagyon adhatta volna, hisz az alap jó volt. “Mindenek Anyja” és a Leviatánokból olyan sztorit lehetett volna csinálni, ami tényleg túl megy az Apokalipszis “csúcsságán”.)
Tetszett a részben, hogy kicsit visszakaptuk a régi Dean-t és nem az a picsogós mindenen sírós ember, hanem mint aki megedződött a Purgában. Tetszett az is, hogy Sam-et kivonták a Vadász életből, hisz ő mindig ilyen volt, Dean és a Sárgaszemű rángatta bele az egészbe, így az álláspontját, azt h erre vágyott újra, megértettem. A zenék is jók voltak.

Ami nem tetszett: A Purgatórium. Szimpla erdő, wtf… még nem csak nem is az, mint amit az évad végén bemutattak. Ráadásul a Tisztítótűztől kicsit mást vártam volna, hisz végülis az kéne h legyen…
Nem tetszett Kevin (álá Próféta), ezzel az új hajával nagyon gáz, bár eddig se rajongtam érte, Chuck legalább prófétásabb kinézetű volt, meg valahogy jobban illett az egész sorozatba. Nem tetszett az sem, hogy bár nem mondták ki, de egyértelmű h Dean hagyta megrohadni a Purgában Castielt. Vajon meghalt, vagy csak ott maradt? Isten most is visszahozza?

A Pokol Kapujának bezárása meg kicsit sorozatvége szaga van, feltéve ha sikerül.

kanka - 2012. 10. 07. 10:36

őőőhát jah.látom sokan nagyon csalodottak.én hardcore SPN fan lévén a végsőkig nézni fogom a sorozatot.és ha a nagy képet nézitek, nem scak ezt az egy kis szeletet szerintem, jól felépitette az az első rész az égész évad hangulatát.egy erős sorozatfinálénál a következő évad premieje szinte minidg light-osabb szokot lenni ezt nagyon sok ehylen láttam már.Szerintem oké volt a rész bár sam nője nekem abszolut nem jön be dehát majd meglássuk.a winchesterek ngy üdvözlése hát az tényleg nagyon epic.pofánszórlak sóval,meg leöntelek vizzel meg is váglak aztán nyomhatunk egy maciölelést LOL :P
ez az uj figura benny nekem nagyon dark….alig várom hogy kiderüljön mi az ábra vele és dean-val.spoiler:csak nekem van olyan érzésem hogy ezek ketten megölték castielt?vagy benny megölte castielt és dean hagyta vagy ez volt a módja annak hogy kijussanak?valami fura itt nekem…dean mintha nagyon tartoznak bennynek valamivel..én érdeklődve nézek elébe az uj évadnak :)

tbs82 - 2012. 10. 07. 10:52

Szerintem Dean a következő évadban Pandorán fog járni és a navykkal küzd meg, esetlegesen egy Endor bolygós ewokos spin-off részt eltudok képzelni még….
Sam meg gondolom az évadnyitó kutyás kalandja miatt pedig a kedvencek temetőjében fog hentelni…vagy egy Cujo remake..de nem tudom , mert elég sok a potenciál még a sorozatban…:)))

jky - 2012. 10. 07. 11:06

kanka

Megöltél volna Cast? Ha meghal egy angyal a purgatóriumban, akkor hova kerül? Vissza a mennybe? :D Ha rossz volt, akkor meg a pokolra jut? Netán örökre a purgatóriumban ragad? Áhh, ez a sorozat már nagyon átgondolatlan, elcsépelt és kiégett lett. De én is maradok, ennyi évad és epizód után már nem kaszálom el.

jky - 2012. 10. 07. 11:07

*javítás: Megölték volna Cast?

akbar - 2012. 10. 07. 12:09

Lehet, hogy az Amelia a kutya neve….

zerosource - 2012. 10. 07. 14:13

jky: szerintem van egy 4. hely, amit csak a rövidebben úgy hívnak: az a hely, ahová azok jutnak, akiket azon a helyen ölték meg ahonnan elviekben nincs továbbutaztatási lehetőség;-)

Amúgy nem teljesen átgondolatlan:
előző évadokban lefektették a lélek= energia.
Szal,most vagy az van, hogyha egy szörny megöli a másikat a purgatóriumban azzal őt 1. megsemmisíti a létezésben 2. elnyeli az energiáját
Kábé ez lehetett a pokol koncepciója is a démonok hierarchiájának.(már a kínzásos fogvatartunk-terrorizálás mellett)
a leviatánok azért lettek űbertáposak, mert a jóelején lekerültek, aztán meg csak ülniük kellett és csámcsogniuk a vérfarkasokat,robert patisonokat, meg hupikék törpikéket.

Ezen logika alapján megölhették Castielt, hogy az őbelőle felszabaduló energia árán nyissanak kaput. (és a + csavar benne, hogy ezzel Luci is egérutat kapott, akit Cas a fészbukján az előző évadben megjelölt mint átvállalt elmebéli szerető)

Vagy szimplán az van,hogy aki a Purgatóriumban meghal, az úgy is marad. A sorozatban semmisítettek már meg véglegesen más valási sitent, démont, angyalt stb.

Nekrato - 2012. 10. 07. 14:24

Egyet kell értenem több előttem szólóval. A sorozat nem csupán a színvonalából veszített, de a hangulatából is. Ehhez hozzátevődik a „stúdiószag”. A jelenség, amitől műnek tűnik az egész kreálmány. Valahogyan az első 3 évad életszerűbb volt. Valódibbnak tűnt, hihetőnek, átélhető volt. Akárki akármit mond, ez már az ötödik évadban is érezhető volt. A téma idén nagyon jónak tűnik, és valahogyan a srácok is jobban színészkednek, mintha seggbe rúgta volna őket valaki. De nem elég pörgős. Nem elég sűrű, nem elég feszített. Ezeken kellene változtatni, mert a sorozatot önmagában már nem lehet eladni a karakterekkel, mert valljuk be, kezdetben erre is támaszkodtak, a megfelelő történetvezetés mellett. Szeretem a sorozatot, de unom, ami azt jelenti, hogy az írók képtelenek izgalmat kelteni. Ergo a karakterek miatt nézem csak a sorozatot, de ha elcsépelik őket, akkor már értelmetlenné válik az egész.

7/10

zsomje - 2012. 10. 07. 16:30

A sorozat átlag szintjéhez képest lukewarm volt a rész, de ha megtartják a purgatóriumos flashback-eket, akkor még jó is lehet az évad. Az előző évadnál meg nem nehezebb jobbat csinálni.

Mistress - 2012. 10. 07. 20:05

Kövezzetek meg de nekem nem az jött át, hogy Sam Ameliába zúgott bele, hanem a kutyába. A kutyust simogatta meg, a kutya szaga érződött a kocsiban, és egy kutyát sétáltató nőről is az első találkozásuk jutott az eszébe. Arról nem is beszélve, hogy Sam mindig titkolta Dean elől a nőit…
Szóóóóval nagyon összezavartak.

Dean és a vámpír srác kapcsolat sem valami egészséges mondjuk.

chulo - 2012. 10. 07. 22:41

Mistress – Sam egyszer már gerincre vágott egy vérfarkast, szóóóóval lehet hogy tényleg tett még egy lépést előre :D

Csaby - 2012. 10. 08. 09:48

Amikor Dean kiszáll az autóból és a Man in the Wilderness zenéjére sétál, felejthetetlen. A flasbackek a helyén vannak, a hamburgeren meg szétröhögtem magam. Visszatért az igazi Supernatural!

toxi - 2012. 10. 08. 19:48

Gyenge,gyenge, gyenge. Dean megint az első 5 percbe kiszabadul az eddig tökéletes börtönnek beállított helyről, holott sokkal több lehetőség lett volna a sztoriba ha legalább egy vagy két részt ott tölt. Mondom ezt úgy hogy nekem nagyon úgy tűnik valami nagyon megváltozott benne legalábbis ahogy beszél a útitársával mintha a legnagyobb cimbije lenne.

Előre látom hogy 3-4 részig majd most megint megy lelkizés hogy de te nem kerestél hanem feladtad. Aztán jön majd az új cimbi aki miatt majd Sam fog lelkizni és ez lesz majd az évad negyedéig a főszál. Mert hogy a pokol kapuinak bezárása szálat nem viszik tul gyorsan ellőre az fix. Mondjuk ebből jó is kisülhet mert talán ezért visszatérnek a MOTW felálláshoz ami akár jó is lehet. Bár kérdés mit tudnak kitalálni így a 8. évadba.

Év végén meg majd megint meglépik hogy eljutnak a kapuk bezárásához de ott valami elromlik és nem bezárják őket hanem teljesen kinyitják hogy aztán a 9 évad 1 részébe megint megoldják majd azt.

reboot - 2012. 10. 09. 13:23

purgatóriumos részekben mi a nagy szám? sokan kiemelték hogy jók; de mégis mi jó benne? szerintem gyenge, én nem egy erdőt várnék a purgatóriumtól.

fyktyvf - 2012. 10. 11. 10:54

Hát elég langyos volt ez a kezdés is, de a második rész sem tette túl magasra a lécet. Maga a téma jó, de így kissé visszás, hogy kb. a negyedik évad óta nem lehet a démonokra komoly ellenfélként tekinteni. Hiszen a 4-5. évadban csináltak belőlük öltönyös bodyguardokat, illetve teljesen jellegtelen rosszfiúkat, akiket csak a szemük különböztet meg sima bűnözőktől (hiszen még az emberfeletti erejük sem működik, van amikor simán kézzel bucira pofozzák őket a srácok), és gyakran tízesével öldösik le őket egy-egy részben. Akkor ez annyira még nem tűnt fel / nem zavart, hiszen a sorozat akkorra már “szintet lépett” angyalok, sőt, arkangyalok voltak Sam és Dean ellenfelei, de most, hogy újra őket hozzák be a teljes évadot felölelő szálhoz, így kellemetlen, ráadásul most sem igazán akarnak ezen javítani. Más részről Crowleyt is nagyon kedvelem, kiválóan alakítja Mark Sheppard, de én olyan igazi főgonosznak egyszerűen gyengének érzem, mind jellemében, mind hatalmában. Most komolyan, elvileg ő a pokol királya, ehhez képest még semmi extrát nem mutatott (semmit nem mutattak belőle a rendezők és írók, más megközelítésben, ráadásul például a démonok ura is simán összeég a szenteltvíztől?), pedig elvileg ez extra erőt is adott neki, de ennek hiányában akár Lilith, akár a sárga szemű mellett is gyengének számít. Jellemében pedig (bár, mondom még egyszer, brilliáns a megformálása) egyszerűen olyan Hókuszpók szerű, aki gonoszkodik, ahol tud, de valahogy mégse árt (jó, jó erre vannak ellenpéldák, pl. Kevin csaja, de most őszintén, annyira érdektelen volt az a jelenet…).

A Purgatóriumos részek megint csak csalódást keltettek, ahogy fentebb írták, semmi extra, csak egy erdő tele szörnyekkel, de ezen talán még túl is lépnék, ha nem lenne az összes szörny ember formájú, emberi ruhában… Persze, elhiszem hogy nem lett volna pénz komoly CGI-t gyártani a szörnyekhez, de akkor is, az, hogy ezek a lények még a saját síkjukon is teljesen emberhez hasonlóan viselkednek, néznek ki, stb., az nagyon gáz.

Sammel meg a csajával nem is tudom, hogy mit kezdjek, annyira nem volt róluk még komolyan szó.

Összességében végig fogom nézni ezt az évadot is… De nagyon remélem változnak a dolgok a végéig, mert ez így egyelőre egy gyenge közepes.

wondorog - 2012. 10. 11. 11:26

Nekem egyelőre tetszett, a 2 rész sokkal jobb volt, mint a legtöbb 7. évados szenvedés. Sam csajára egyáltalán nem vagyok kíváncsi, mostanában minden évadban behoznak vagy neki vagy Dean-nek egy csajt, és kb. 3 résznyi szenvedést kapunk, aztán semmi szó róla.

wondorog - 2012. 10. 11. 11:29

Ja a másik, amikor bejött Thor kalapácsa, annyira örültem neki, fellángolt a remény, hogy visszahozzák Lokit, de úgy néz ki csak filler volt. Castielt meg hányszor akarják már megölni (bár úgy érzem most semmi baja, csak Dean hiszi azt)?

Lajoska67 - 2012. 10. 11. 21:42

Ugyanolyan átlagos rész volt, mint az első, szóval elment egynek. Az elején volt pár vicces dolog, az egész jó volt.

Altair - 2012. 10. 11. 23:27

Crowley kurva nagy arc, imádom a beszólásait, Kevin mamája meg badass.

És őszintén remélem, hogy visszakapjuk Gabrielt, ha már van egy normális írónk, aki több epizódjáért is felelős volt. Ha már Isten folyton visszahozza Cast, igazán visszahozhatná Gabrielt is, mert már ránk férne egy vicces epizód, plusz imádnivaló a karakter. És akkor nem Pepsi-reklámokat kéne bámulnom, hogy láthassam.

Ugyanakkor félek tőle, hogy Crowley, mint ügyeletes főgonosz, netán meghal az évad végén. Bűn lenne egy ilyen remek karaktert kinyírni.

Piemaker - 2012. 10. 12. 16:53

“én nem egy erdőt várnék a purgatóriumtól.”

A költségvetés ennyit enged.Szerintem jó ötlet.
Kihagyhatták volna arra hivatkozva,hogy nincs lóvé olyan megvalósításra amilyet elképzeltek,lásd a pokol esetében.

Piemaker - 2012. 10. 12. 16:54

A második rész szerintem zseniális volt,igazi supnat feelingje volt.

winnie - 2012. 10. 12. 17:09

túl egyszerű magyarázat mindig a költségvetésre hivatkozni. így is több millió dollár megy el egy részre, és sokkal olcsóbb sorozatoknál is látunk érdekes dolgokat. mármint megvalósítás szempontjából. lehet, hogy ez az ok, de a supnatban is voltak máskor effektek.

Holly - 2012. 10. 13. 12:00

Tényleg jobb volt, mint az előző két évad, de korántsem volt meg az “Odaát-élmény”. A purgatóriumos részek tényleg jók voltak, a színek nagyon tetszettek. Ellentétben a jelenben játszódó jeleneteknél. Szerintem nagyon hollywoodi szikrázó színek voltak, amik nagyon nem illenek a sorozathoz. Bár lehet, hogy ezzel akartak nagyobb kontrasztot hozni a purgatórium és a föld közé. Nekem ez annyira nem jött be. De azért bizakodom. Remélem ismét feléled a sorozat.

dori - 2012. 10. 13. 19:23

A 2. rész egy hajszállal jobb volt mint az évadnyitó. Én még látok reményt a sorozatban, előző évadnál mindenképpen biztatóbb. Kevin anyja hatalmas arc, lehetne többet, remélem nem tűnnek el hosszú időre.

Bloody Nine - 2012. 10. 14. 18:54

Antikrisztusos kis csávóval mi van? Szerepelt 1 rész, már nem is emlékszem melyik évadban és aztán ennyi?

Corvi - 2012. 10. 15. 08:40

Engem meggyőzött ez a két rész.
Amúgy a két főszereplőn kívül a legjobb karakterek az egész eddigi sorozatban: Gabriel (Loki), Halál, Crowley, Castiel, Boby és hogy leányzókat is mondjak Jo és Bella(bár a vöröshajú angyalka is tetszett).

chulo - 2012. 10. 16. 12:30

Corvi – a tavalyi évad végén volt a hekker csaj az is jófej volt

jky - 2012. 10. 16. 17:30

Irigyellek titeket, hogy nektek tetszett. Szerintem ez a 2. rész bűnszar volt, még talán az elsőnél is rosszabb… Ez az egész aukciós baromság, Istenem, csak fogtam a fejem a sok marhaságon… Egyszerűen nem tudnak kitalálni semmit? Ez a Crowley-s téma kegyetlen unalmas már.. Fentebb írták, hogy “hókuszpók”, de tényleg olyan… Egy gyagi, súlytalan figura, rettenetesen rühellem… A sárga szemű vagy Lilith ezerszer keményebb és jobb karakter volt, mint Crowley. Egyszerűen arról szólnak a részek, hogy mennek valahova, Crowley felbukkan, mondd pár gagyi poént, kis fight, aztán csók. Kreativitás, újítás zéró. Ez az ázsia próféta is gagyi, inkább lett volna az, aki régebben volt… ááhhh…

Nem fogom kaszálni, már eldöntöttem, már mondtam, hogy ennyi év után nem, viszont nagyon remélem, hogy ennél már nem lesz lejjebb… :(

m minnifield - 2012. 10. 17. 16:52

kicsit off leszek, de találtam eddie van halenről egy fiatalkori képet, nézzétek meg:
:DDD
http://imageshack.us/photo/my-images/824/vanjared.jpg/

Fishi - 2012. 10. 18. 11:28

Mi volt ez a FOS? jky, asszem kijelenthetjük, hogy a MOTW részek se váltják be a reményünket… :(
Részemről eljött a kasza, max. nyáron darálok, ha évadzáráskor pozitív lesz az általános hangulat. :(

energy - 2012. 10. 18. 11:28

I’m only gonna break break your break break your heart
Végre nem voltak angyalok és démonok.
Ez jó volt. Sam állandó nyavajgása lerontotta egy kicsit.

Ams - 2012. 10. 18. 15:43

az új rész nekem teljesen rendben volt. oldtime supnat hangulatot idézett :)

wondorog - 2012. 10. 18. 21:37

Nekem is tetszett, pedig nagyon féltem, hogy elszenvedik az időt a Sam csaja flashbackekkel, de szerencsére nem. Külön jó volt, hogy szinte végig húzták az agyunkat, hogy most akkor mi van, bár a levélnél már leesett, hogy Betsy az “anyuka” lesz.

Coldworld - 2012. 10. 18. 22:16

Nekem az (is) tetszik ebben a sorozatban, hogy mennyire tisztelegnek egyes zenekaroknak:
8×02-es részben: Mötley Crue
a mostani részben: Bon Jovi
Persze, aki kicsit nem jártas az ilyen zenekarokban, valamint,hogy hogy hívják az együttes tagjait, annak nem biztos, hogy leesik, hogy milyen FBI ügynök neveket használnak :)
Ezt a részt meg ugye JA rendezte, és még apukáját is “belevitte” egy rövid szerep erejéig, külön öröm volt látni :)

chulo - 2012. 10. 19. 02:03

Na most értem a rész végére
A kezdéskor amikor 10 perc után kiderült hogy a vmelyik gagyi filmben látott sztori lesz, hogy a gyilkos szervei gyilkolásra kényszeritik az új gazdájukat akkor majdnem elzártam. Végül is úgy-ahogy megoldották, ezzel az 1000 éves maja szállal feltornázták a 0-ról egy picivel. De a végén az a nyálas piknikes jelenet lerombolta az egészet a francba. Azok a direkt vidám szinek, ahogy ült a csaj a pokrócon, a torta, az aláfestő zene, meg a végén Sam ahogy ott mosolygott magában. Hát öléggé hányingerem lett. Pontozni nincs kedvem nagyon, de annyit le kell irni hogy eddig, ha nem is förtelmesen szar, de legalábbis szimplán szar az évad. Ez a rész eléggé lehúzta az első kettő által felépitett dolgot.

A leviatános száltól nem volt nehéz jobbat csinálni, de még ebbe is lehet belebuknak. A Purgatórium gyengén lett megcsinálva, nem egy szimpla szürkés erdőt vártam az előző évad végi jelenet után, ráadásul alig mutatták eddig. A Pokol kapujának bezárásával megint nagyot akartak mondani, gondolom húzzák-nyúzzák ezt is jó sokáig aztán 1 rész alatt megtalálják a megoldást. Bár 99%-os bizonyossággal mondom hogy azt úgyse lépik meg, hogy az összes démont eltakaritsák a szinről.
Idén se tetszik a Supnat logó a rész elején. A tavalyi fekete getvafröccsenés se jött be, ez meg gondolom Isten igéjét akarná szimbolizálni. Szerintem szar.
Valahogy se a fő szál, se a MOTW nem akar működni eddig, nincs meg a tesók közti kapocs. Annyi mindenen keresztül mentek, hogy nem is nagyon lehet már mit kitalálni. Illetve lehetne, csak jó irók kellenének hozzá. Nem bántam volna ha az újabb hipernagy feladat helyett kitalálnak valami indokot ami miatt járni kell az utat és random szörnyekre vadászgatni csak úgy. És akkor nem kéne Sam nyavalygását figyelni, hogy szegényke vissza akar menni az iskolába, hanem lehetne ütős poénokat irni nekik, meg érdekes szörnyeket és legendákat felkutatni.

Kaszálni nem hiszem hogy kaszálom, ha a hatodik, hetedik évadot végignéztem (az első ötöt kétszer, de az legalább jó is volt) akkor ez se fog ki rajtam. Remélem hamar kiderül mihez akarnak kezdeni az évaddal

chulo - 2012. 10. 20. 13:01

az a szomorú, hogy már a kibeszélője se pörög az évadnak

NikoXXX - 2012. 10. 22. 12:49

Gyenge nagyon gyenge resz volt,het csalodasa nalam.Szinte soha nem fordult velem elo hogy 3-4Xer megallitottam a reszt es neteztem egyet,kimentem a friss levegore egy keveset,huztam az idot hogy ne keljen nezni,elvegre ha reklam nincs benne akkor csinalunk mi bele egy kis szunetet.
Az effektetek eddig is xarok voltak de most valami Z kategoriaju horror filmre emlekeztetnek.
Aztan 4-5 hires elsportolo ugyanugy nez ki … baromsag most ha Bechkam elkezdene kezilabdazni Bradd Pitt neven attol o meg Beckham es es mindenki ismeri.
Supnat rajongo vagyok de 4/10 Supnat skalan,ha mindent veszunk 2/10.

chulo - 2012. 10. 22. 13:26

NikoXXX – ebből a szempontból ez még védhető is lenne. Ha most megjelenne mondjuk jégkorongban egy tehetség aki úgy nézne ki mint 20-30 évvel ezelőtt egy hires teniszező akkor vajon mennyi embernek tűnne fel? :)
Vagy ha már focit hoztál, akkor szerinted mennyire lenne feltűnő ha egy bokszoló feltűnne aki úgy néz ki mint Platini?

Judgement - 2012. 10. 23. 05:08

Furcsa kettősséget érzek. Ha csak nem történik valami csoda, egy középszar 8. évad elébe nézünk.
Talán nem lesz olyan hitvány mint a 7. de már látom is a “töltsük ki valamivel a részeket hogy túlegyünk ezen az éven is” típusú epizódokat.
Nem tudom ki intézi az utóbbi időben a castingot arrafelé, de ha már képtelenek belátni hogy elfáradtak kissé, képtelenek új ötleteket bedobni és azokat jól kivitelezni, legalább a sokévnyi klisé ismételgetésén túlléphetnénk már. Mert lássuk be, van elég részünk ami ugyanazon forgatókönyv alapján készült, talán az aktuális szereplők nevei lettek kicserélve…
Mi az ami működik?
Az erős mellékszereplők.
Trickster talán a legjobb epizódokat szállította nekünk, ma is emlékszem ahogy könnyes szemmel dülöngélek a frenetikusabbnál frenetikusabb poénokon.
Lucifer figurája is zseniális volt, még azokba az erőltetett részekbe is csempészett némi élvezeti faktort ahol Sam fejecskéjében múlatta az időt.
Castiel meg a harmadik tesó és pont, őt mellőzni (pláne kiírni) botrány. Láthattuk bőven vannak arcai amiket érdemes lenne kihasználniuk a pókerarcú szárnyas bibliaügynök figurája mellett…
Helyette olyan érdektelen, idegesítő, irritáló és antipatikus figurákat kapunk mint az x-y rasnya démon picsák, ez a tökéletesen jellegtelen próféta gyerek, semmi mélység vagy csöppnyi érdekesség sincs az arcban. Azt viszont már nem hittem el hogy kajak egy fél részen keresztül a sárga balféket és az anyukáját kell néznünk. Nem vicces, de legalább erőltetett és fárasztó. A nővel együtt az írókat is megdorgáltam volna egy lapáttal.
Inkább nézem Dean kéjenc fejét ahogy hambit zabál mint a többi szerencsétlent.
Nem tudom mennyi gázsit kapnak de Sam is egyre fáradtabbnak tűnik (pedig voltak neki jó jelenetei annak ellenére hogy nem valami nagy tehetség), és jelen állapotában inkább emlékezte egy pankrátorra mint Dean öccsére. sebaj, valakinek be kell rugdalnia az ajtókat is…
Amúgy nem szokatlan hogy a sikersorozatokat, közönségkedvenceket egy ráadás filmmel zárják le. Szinte látom is a nosztalgiában topzódó epizódot impalával, rákenróllal pitével.
Szedd össze magad Supernatural! :)

jky - 2012. 10. 23. 12:31

Még csak most néztem meg a 3. részt (nem siettem vele :D), fogyaszthatóbb volt, végre nem kellett Crowleyt meg a hót unalmas Kevint bámulni. MOTW epizód, aminek a vége szokás szerint egyszerű és gagyi volt, de legalább mégsem démonos baromság… Randa meg nem is volt olyan randa. :D Készülök, mert a köv. rész biztos megint démonos téma lesz, nézhetjük megint ugyanazt ezredszer :(

wondorog - 2012. 10. 25. 11:19

Érdekes rész volt, az elején egy darabig el is feledkeztem róla, hogy Supernatural-t nézek, míg a tesók meg nem jelentek nyomozni. Mindig is szerettem az ilyen különleges részeket, ezt is jól eltalálták. Azon külön elmosolyodtam, hogy csak miután lement a film, azután kezdték kiírni az írókat, producereket, stb., mint egy stáblistát a filmhez.

Lucky!? - 2012. 10. 25. 15:06

jaja elég jól megcsinálták, jó volt végignézni másik szemszögből az eseményeket :)

lirhen - 2012. 10. 25. 17:23

A történet nulla, de a megvalósítás.. na, visszakaptam egy kis hitet, hogy ez az évad még megérheti, ügyes volt.

fyktyvf - 2012. 10. 25. 17:37

Ja igen, volt még valami, amit eddig nem igazán tudtam megfogni, de most leesett, hogy mi is volt annyira visszás az első két részben: amikor meg akarták teremteni a hangulatot a főszálhoz, legalább egy pár jelenet erejéig elhagyhatták volna a vicceskedést, amíg lefektetik a nyomvonalat, hogy mire lehet számítani majd. Így egyáltalán nincs meg az a szokásos nyomott hangulat, ami többnyire a főszál epizódjait kísérte, és ami még az előző két évadban is megvolt. Mindig megszakítják valami poénnal, így nehéz a helyzet komolyságát átérezni, persze ezen az se segít, hogy Crowley alapvetően nem annyira velejéig gonosz karakteréből csinálják most a főgonoszt, akiről már három évaddal ezelőtt felépítettek a fent említett Hókuszpók image-et.

eLaNoR - 2012. 10. 25. 21:07

8×04

Kár, hogy ezt a “vegyük más kamerával” dolgot már elsütötték, de most a sztori nuku, a humor meg kimerült az office-romance poénban (?). Nekem nem jött be a 4. rész, vagy tucatszor megállítottam.

kabuki - 2012. 10. 25. 21:38

Nem hittem, hogy valaha ilyet mondok, de kész kínszenvedés volt végignéznem, hiába vagyok Supnat-fan. Nyilván közrejátszik, hogy én szívesen agyonverném, aki ezt a kézikamerás/találtkamerás baromságot kitalálta, de mindettől függetlenül is harmatgyenge rész volt.

Valaki már írta fentebb, hogy olyan érzés néha, mintha csak ki akarnák tölteni a részeket “legyünk túl az évadon” felkiáltással. Na, nekem ez ennek eklatáns példája volt. Mintha már arra se lennének képesek, hogy a tesók közötti dinamikát valamiképp érzékeltessék a sztori során, és hát itt nem is volt semmi dinamika, holott régen az vitte előre a sztorit. Mondjuk ez a sztori szót sem érdemel szerintem.

2/10 és ezt vérző szívvel mondom. Lassan minden reményem odavész.

Anyzen - 2012. 10. 25. 22:29

Most néztem meg a 8×4-et. Nem azt mondom, hogy a legjobb rész volt, mert nem az volt. De b.sszameg, annyira régen volt már meg ez a jóleső érzés ami eltölt, miután végignéztem az új (és jó) részt!
Nem feltétlenül jó a kamerás megoldás, de örüljünk, hogy itt lehetett látni is valamit. Rengeteg olyan kamerás kupacot néztem már amit 3 perc után leállítottam, mert semmit sem lehetett látni a fuilmből. Mindenképpen pozitívat csalódtam most, nagyon nagyon örülök hogy kivették a csaj kezéből a sorozatot, és Robert Singer producerkedik. Így tovább!!!!

Kissur - 2012. 10. 25. 22:37

Sajnos eléggé unalmas rész volt. Hiába volt érdekes a megvalósítás, szétuntam magam. Egyszer meg is állítottam. Ilyen talán még nem is fordult elő. Vagy talán az 5.évad nyomozós részeiben. Ezt kb. a Monster Movie című részhez tudnám hasonlítani. Az se tetszett. De ez egy különleges rész volt, úgyhogy jól halad az évad eddig. Jobban, mint az előző. (A 6.évad még mindig tetszetős volt nekem.)

wondorog - 2012. 10. 26. 11:17

Kissur – ez ritka, de én is szerettem a 6. évadot, bár néha hullámzó volt, produkált nagyon jó részeket (bár a premiernél megijedtem, mert az kritikán aluli volt).

doki - 2012. 10. 26. 16:54

Akárki akármit mond, sztem zseniális rész volt a 8×04, a sorozat eddigi egyik legjobbja! Ezzel a rohadt sötét hangulatú zenével, ami végig ment az epizódban, nekem klasszikus Supnatok között fog megmaradni. Sam és Dean pedig nem is voltak annyira háttérben, azért jól megoldották, hogy megfelelő arányban szerepeljenek a részben és azért eléggé nyomozós rész maradt ez is.

Evian - 2012. 10. 27. 12:07

Kicsit szajba ragos resznek ereztem, de Dean-nek megvolt az eddigi evad bestje:
“Clear eyes, clogged arteries, can’t lose!”

jky - 2012. 10. 27. 17:57

Na végre! Az igaz, hogy filler rész volt és nem volt a sztori sem egy nagy valami, de a megvalósítás, a rendezés és a zene nagyon jó volt. Végre valami új, valami más, már nagyon hiányzott egy ilyen. Nekem nincs bajom a kézikamerás témával, mondjuk sokkal többet is ki lehetett volna hozni a történetből, a végén azt hittem, hogy lesz folytatása az epizódnak, de úgy látszik ez ennyi volt. Srácok most mellékszereplők voltak, de sebaj, végre nem a Crowley-s Kevines szenvedés kellett nézni.

Mennyire jó volt a már a naplementés zárójelenet ezzel a zenével. :)

Még ilyen különleges/más epizódokat, még!

Zirowe - 2012. 10. 30. 23:51

Mondjuk eléggé hiteltelen volt az, hogy a srácok lennének elvileg a világ legjobb és legtapasztaltabb vadászai, és nekik nem esett le az első hulla megtalálása utáni percben, hogy itt bizony egy farkasemberről van szó, hanem inkább maja istenekre gondolnak?!
Seriously, wtf?!

chulo - 2012. 10. 31. 00:23

Hm, hát érdekes kis rész volt. Az 5. perc környékén már irni akartam egy kommentet, hogy mekkora rakás fos ez a rész, de aztán inkább végignéztem. Nem volt rossz, az elmúlt 2 évad top 5-10-be beférne. Ez a kézikamerás, amatőrös nézőpont néhol kicsit erőltetett volt, de a sztori jó lett, és végül is egy jó MOTW részt kaptunk.
10/6,5-7

wondorog - 2012. 11. 01. 14:18

Ez az 5. rész csak szerintem lett rohadt jó? Remélem Benny állandó lesz.

zolij - 2012. 11. 01. 16:05

kicsit fura volt stílusilag az 5. rész, de nagyon tetszett

Shawn - 2012. 11. 01. 17:19

a negyedik részt nem bírtam végignézni, fogalmam sincs mi történt benne, mert a felénél leállítottam, de ez az ötödik epizód nagyon bejött.

Dia - 2012. 11. 01. 18:38

Nekem bejött az ötödik rész, kivéve a Sam-kutya-nő szálat. Benny-t lassan jobban kedvelem, mint az öcsit. Más is így van vele? Amúgy valaki tudja, hogy mi volt az a fütyülős zene az első purgatóriumos flashbackben? Úgy a hatodik perc környékén?

wondorog - 2012. 11. 01. 18:59

Én először a Kill Bill fütyülésre gondoltam, de nem vagyok benne biztos, honnan ismerné azt Benny? Vagy inside joke?

Danee - 2012. 11. 01. 19:55

Nekem a fütyülés kicsit a Bitter Sweet Symphonyra emlékeztetett a The Vervetől.

Arky - 2012. 11. 01. 21:31
MrRedwing - 2012. 11. 01. 22:01

Hát kellett a 4. rész után(nem minősítem)egy ilyen 5.:)Ez meg oda….ott rendesen!Szeretjük…Kata és Lackó

Lajoska67 - 2012. 11. 01. 22:57

Engem ez a visszaemlékezgetős dolog baromira idegesít most már. A Sam/állatorvos hihetetlenül, a másik pedig azért, mert nyilvánvalóan egy konkrét és fontos történet van szétszaggatva most már vagy a 20. kis részecskére. Az identitászavaros vámpír ötlete, na, hát az egészen gáz volt. Főleg egy ilyen színésszel a szerepben. Lassan Twilight lesz a sorozatból (az “öreget” is azért játszotta ilyen csávó).

A végére már nem volt olyan rossz, de azért sok tekintetben nagyon nevetséges volt.

serra - 2012. 11. 02. 09:40

Nagyon jó kis rész volt, még több ilyet és nem lesz gond a sorozattal még jópár évadon keresztül.
A vámpírok fogazata nem hasonlított túságosan a leviathanokéra? Ez kicsit zavaró volt, de lehet, hogy mindig is így volt csak nem emlékszek.
Amikor a csaj nevét kimondta – Andrea Kormos – egy pillanatra azt hittem magyar lesz. De aztán kihozták görögre. :)

Desmond Wallace - 2012. 11. 02. 11:39

Most már ki merem jelenteni, hogy visszatért a régi Supernatural. A 4. epizódot leszámítva (az értékelhetetlen volt számomra) erős 6/10 eddig az évad.
Aki kaszálta az elmúlt évadok alatt, most bátran visszatérhet, és szerintem nem fog csalódni.

SG - 2012. 11. 02. 13:54

Eddig a 8. évad hatalmas csalódás a gyenge 7. évad után… az ötödik is elég gyenge rész volt sajnos. Azt gondoltam még annak idején, hogy a hatodik évadnál már nem lehet lejjebb – de lehet. Az alapötletek jók lennének, a kivitelezés fertelmes…

Monsi - 2012. 11. 02. 15:14

Nekem is nagyon tetszett ez a rész, pedig már nagyon-nagyon régóta csak a nosztalgia miatt néztem a sorozatot, de most elkezdtem reménykedni… :)

eLaNoR - 2012. 11. 02. 16:19

8×05

Na ez megint korrekt rész volt, élveztem, hamar elrepült a 40 perc. Pedig a csavarok elég kiszámíthatóak voltak, mármint hogy a csaj nem halt meg, illetve hogy az “öreg” külsőre nem is annyira öreg. Egy kicsit könnyen intézett el sok vámpírt Dean, de egye fene. Illetve azt nem értem, hogy Sam mi alapján szűrte le egy kézfogásból a lényeget? Nem ennyire jó, mert máskor meg a nyilvánvalót nem veszik észre, szóval ezt egy kicsit furcsálltam, de végülis a jelenet jól sült el.

lirhen - 2012. 11. 02. 16:26

A rész jó volt, tényleg és végre.
– nem számítva a love story-t
– a Purgatóriumos flashback-ek túlságosan szét vannak forgácsolva, Sam visszaemlékezései meg..
– Jared arca a végén csak szerintem volt méltó bármilyen Arany Málna-díjra? Mármint,WTF.

mary - 2012. 11. 02. 16:33

eLaNoR
Nekem az volt egyből az ötletem, hogy hideg a keze, de lehet, h tévedek.

chulo - 2012. 11. 04. 14:00

Úgy látszik mostanában mindig csúszva nézem a Supnatot.
Tegnap este néztem meg, de nem akartam már fáradtan semmit irni inkább.
SZóval a részről – ez is ilyen so-so rész volt. Jó volt abból a szempontból, hogy nem volt benne a prófétás hülyeség. MOTW-nek nem igazán lehet nevezni. Nem is tudom milyen volt ez a rész. Nem lehet rámondanom hogy tetszett, de nem volt azért annyira rossz.
Én jobban örültem volna talán még akkor is ha ez az évad úgy telik el, hogy a tesók külön vannak, és 2 szálon fut a sztori, az egyikben Dean menekülését néznénk, a másikban meg Samet amint először próbálja visszahozni a tesót, aztán szép lassan rájön, hogy nem tudja. Na az érdekes lehetett volna.
De igy nekem nem tetszik hogy fél percekre bevillantják a purgatóriumot, aztán fél percre meg Sammy bárgyú vigyora után a csilivili, szép szines emlékeit. Azt a hülye kutyát most már én csapnám el kocsival, annyira idegesit hogy ilyen hülyeséggel töltik ki a műsoridőt. Gondolom a szinekkel akarták mutatni a kontrasztot, hogy Deannek de szar volt, Sammy meg milyen happy volt, de akkor se jön be. Persze kell a dráma, meg lassan adagolják az infókat, de azért na…
Az egyetlen jó jelenet az volt amikor a végén Sam kezet fogott a Dean vámpir bro’jával. Na az a nézés ott volt
Ami meg marha nagy hülyeség volt, az amikor Dean lecsapta a lány fejét. Bakker ha hátulról azt látom hogy a haver BESZÉLGET valakivel akkor nem megyek oda és nem ölöm meg azt a másik személyt! Ő hátulról nem láthatta hogy épp kivillantja a fogait.
Annyira rá vannak állva a múltidézésre, hogy elfelejtették mondani, vagy én maradtam ki belőle, hogy mégis hogy működik ez a purgatórium dolog. Jó ember a mennybe, rossz ember a pokolba, szörnyecskék a purgatóriumba – oké ez tiszta. Bár azt nem értem hogy miért ilyen bonyoult módon csinálta meg Isten, hogy ha hiba van a Mátrixban és véletlen egy ember kerül a Purgatóriumba akkor miért titkos ajtókon meg egyéb hülyeségeken keresztül kelljen kijönnie, miért nem lehet egyből áttenni a mennybe vagy a pokolba, de ez mindegy, kell a sztorihoz. Szóval ha egy szörnyet kinyirnak itt akkor az megy a purgatóriumba, ahol egymást vadászgatják, és ha megölik ott akkor mi van? Végleg vége, és kész? Hogy lehet akkor az, hogy a leviatánok, nem pucolták még ki teljesen az egészet? Bár gondolom ennyire nem gondolták át ezt a dolgot a készitők se.

jky - 2012. 11. 04. 17:44

Ez ilyen közepesnél picit jobb volt csak. Azért, mert szerencsére nem szerepelt se Crowley, se nyomi Kevin meg a bárgyú démonos baromság, elintézték pár mondattal és kész. Remélem továbbra is ilyen lesz, ráérünk majd a végén lezárni ezt a gagyi Crowley-s sztorit.

A vámpíkalózos sztoriból lehetett volna valami nagyon jót is csinálni, nagyon nem használták ki :( A vége szokás szerint iszonyatosan gagyi volt. Megint egymással szemben állás, pofázás érdektelen, unalmas baromságokról percekig, aztán puff, megöli a főgonoszt és kész is. Mert ugye a főboss, a hatalmasságos nagy öreg, akit nehéz megölni, kiderül, hogy mégis könnyű, és persze akkora hadserege van a fészekben, hogy volt vagy kemény 4 vámpír, azt’ csók.

A purgatórium meg ugye a hatalmas kihagyott ziccer és ezek az erdős másodpercek továbbra is baromi érdektelenek.

mary - 2012. 11. 08. 17:35

Hali!
Vki nem tudja megmondani, mi volt akkor a zene, amikor mutatták, hogyan vándorolt az érme? Előre is köszi!

cs - 2012. 11. 08. 18:19

Soundgarden – Fell On Black Days

Casey Novak - 2012. 11. 08. 18:23

Volt pár rossz évad, rossz húzás, de kibírtam, mert szeretem. De ha még egyszer behozzák ezt a szerencsétlen Garth-t, én isten bizony kaszálom.
Már az első alkalommal is utáltam, de poénnak elment. Viszont most már túlzásba viszik. Akár hányszor meglátom, már előre tudom, hogy filler epizód lesz, amit meg külön utálok. A Bobbys dologgal meg egyszerűen átestek a ló sokadik oldalára.
Na. Ennek ki kellett jönnie.
Amúgy egész jó eddig, a tesók harcát külön komáltam, végre előjönnek a csúnyább dolgok is. A vámpíros szál jó, Sammy csaja szál kibírható, de jó lenne haladni is valahová.
Az biztos, hogy én Dean helyében érmével a kezemben Garth-t lyuggattam volna ki :)

@mary: Soundgarden – Fell On Black Days
Marhára passzolt a szövege! :)

mary - 2012. 11. 08. 19:36

cs: Köszönöm! :)

mary - 2012. 11. 08. 19:37

Casey Novak: neked is köszönöm! :) a ritmusa is nagyon jó volt, abszolút Supnat feeling volt az egész

Lajoska67 - 2012. 11. 08. 20:38

Ez a visszaemlékezgetés a romantikus történetre, ez vajon hogy jött a készítőnek? Elképesztően fos, érthetetlen, hogy került bele. Egyébként talán elfogadhatóak lennének a részek, de ez már majdnem a Szindbádra hajaz így. Komolyan, talán még Latinovits szelleme is megjelenik valamelyik részben…

Desmond Wallace - 2012. 11. 08. 21:17

Közepes volt a friss rész.
Garth nekem szimpatikus volt most. A múltkor nem annyira.
A romantikus flashback-ek viszont eléggé rosszak.

KékSarok - 2012. 11. 08. 22:11

Nekem visszatért a régi feeling. A hatodik és hetedik évad alatt egyszer sem kapott el az a tipikus “feelgood” érzés, mint ezeknél a részeknél… :)
Végre megint kezd visszatérni a régi vonalaira a SupNat. Démonok, ahogy kell…

Hiányzott már egy ilyen rész, amiben valamelyik tesót szállja meg valami. A Hammertime csengőhang a végén külön kis finomság volt. A délelőtti előzetest elnézve a kedvenc Cass-em is visszatér még. Crowley is lesz még. Áhhh…engem visszavettek kamatostul.

Jeremy Carver előtt le a kalappal!!! Lehet kivetnivalót találni a részekben, de hogy egy ujjal ezerszer jobban érzi a SupNat világot, mint Sarah Gamble két kézzel, az megkérdőjelezhetetlen. Csak így tovább… ;)

Leoben - 2012. 11. 08. 22:23

Csak szerintem szálltak el egy kicsit mostanában a sminkesek a srácok arcán?

Kissur - 2012. 11. 09. 15:31

Nem tudom, nekem tetszenek a Sam-es visszaemlékezések. Jobban, mint a heti esetek. Az egész évad jó így. Olyan 5.évad körüli hangulatom van. Szerintem, ha ez lett volna a 7.évad, és kihagyták volna a leviatánokat, akkor senki nem panaszkodna. A 6.évad első 1-2 része tényleg gyenge volt, de utána nézzétek vissza, egész jó részek jöttek. Ez a 8.évad meg szépen csordogál, és egyre javul. Remélem az évad végére újra magas színvonalú lesz, mert simán benne van. Nem tudom mit néznék, ha ez a sorozat véget érne. Nem tudok hasonló szériát.

chulo - 2012. 11. 09. 16:38

Jó volt, jó volt nem is az, de amikor jött a visszaemlékezés a háznál először akkor már fogtam a fejem. Ha annyira oda meg vissza vannak ettől a csajos száltól csináljanak meg egy rohadt töltelékrészt, bánom is én, aztán zárják le a francba, de én már a hajam tépem ha meglátom azt a szirupos visszaemlékezést.
Garth erőltetése mint Bobby nagyon nem jött be. Jó, az nem gond hogy átvette a háttérből segitő szerepet, de hogy majmolja Bobbyt az nem kéne (sapi, beszólások, talán még az a szakállkezdemény is).
Totál meg tudom érteni Deant, Sam rohadtul cserben hagyta, ha rajta múlik még mindig ott rohad.
Bár még mindig nem sikerült tisztázni, hogy is van ez a Purgatórium dolog, hogy mi van akkor ha ott lecsapják valakinek a fejét.

eLaNoR - 2012. 11. 09. 20:37

Ez a 8×06 egészen fantasztikus volt. Azzal kezdtünk hogy egy újabb teljesen hétköznapi dolgot (a férj az autó alatt szerel) félelmetes szituációvá varázsoltak, és halálra rémültem a jelenet alatt :D Még sok ilyet! Aztán Bobby emlékének is tisztelegtek, kaptunk nagyon jó poénokat, és a rész is érdekes volt, még ha nem is volt benne tripladuplacsavar. Igaz, teljesen azt hittem, hogy az inhaler volt a kulcs, úgyhogy a penny meglepett. Az ismeretlen katona meg tök jó volt, mint vadászni való MOTW. Egyszóval csak legyen ilyen a többi epizód is és elégedett leszek :)

wondorog - 2012. 11. 09. 22:50

A rész csúcspontja nálam az volt nekem, mikor a sok baszogatás után Garth leloltotta Dean-t, hogy Bobby nem csak az ő barátjuk volt.

wondorog - 2012. 11. 09. 22:51

Kissur: 100%-osan egyetértek veled a 6. évad első két része szörnyű volt, de utána tényleg jöttek nagyon jó részek, sokkal jobbak, mint a 7.ben (ott max. 5 rész ha tetszett úgy tényleg).

Nikki - 2012. 11. 10. 15:42

Nekem pont az előző rész nem jött minden pillanatában annyira be, de ez…remek volt. Tényleg. S azt már el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy ezt leírhatom.
Ez a rész idézte a régi Supnat feeling-et, az elején a poénokon, no meg a végén a Hammertime-on nagyon nevettem, s rész közben is jólesően tudtam mosolyogni a Bobby-re emlékeztető momentumokon. Garth csudapofa, szakadtam az ürgén, ahogy megölelgette a srácokat, a mobiltelókon, meg ha azt nézem, az egész ürge úgy ahogy van, a fizimiskája és felépítése is komikus, pláne így tálalva.
s végre a kimondatlan dolgok is ki lettek mondva, nagyon kellett már egy ilyen momentum. Szóval le a kalappal, nagyon kellemesen megleptek :)

Kajuska - 2012. 11. 10. 22:59

A 4. resz utan nagyon csalodtam (es meg gyengen fogalmazok,de bennem van a hiba mert en mar a 3x13at is utaltam) ugyhogy csak most neztem meg az 5.es 6. reszt. Eddig jobban bejonek az uj epizodok mint a 7. evad,mert azt tenyleg csak megszokasbol neztem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden tokeletes. Elvolnak ha az evadban nem volna tobb Garth jelenet es lezarnak az Amelia szalat mert romantikus lany letemre unom,teljesen erdektelen. Inkabb neznek tobbet a purgatoriumbol,amit jobban s kivielezhetnenek egy sima erdonel. Tudom, hogy keves a penz , de attol meg lehetne felelmetesebb. A vampirkalozos temat szerintem nem hasznaltak ki elegge,de az ismeretlen katona a regi idoket idezte ugyhogy azert jar a piros pont :)

Bloody Nine - 2012. 11. 11. 16:48

Lehet rosszul tudom, de nem úgy van, hogy egy szellem minden tárgyát el kell égetni hogy eltűnjön? Vagy csak azokat amik a halálakor voltak rajta? Bobby sapkája miatt kérdezem, mert ugye korábban a laposüveg miatt tudod a tesókkal maradni mint szellem. Akkor sapkával ez nem működne?

jky - 2012. 11. 11. 18:34

Nem volt rossz rész, de a tesók szenvedése és konfliktusa már nagyon unalmas számomra. Garth szerintem most egész jópofa volt, nekem nem volt bajom vele, hangulatos volt, hogy hárman nyomoztak. Jó volt a katonás téma meg a sötét jelenetek is, és külön öröm, hogy ismét vannak jó zenés betétek.

Csak a vége. Mindig annyira egyszerű, összecsapott és unalmas, hogy az nem igaz. :( Lehetne valami izgalmas, csavaros, valami bonyolított vagy mit tudom én, de sajnos mindig gyorsan lezárják és kész, semmi extra.

Ha lezárásokat jobban kidolgoznák és elhagynák teljesen a Kevin-Crowley témát és helyette kapnánk ilyen jó kis MOTW epizódokat, akkor egész szépen alakulna az évad. De azért eddig nem rossz…

Mistress - 2012. 11. 12. 01:25

Garthtal csupán annyi a baj, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Kétségtelenül visz egy színt a sorozatba, mint annak idején Ash tette, de nekem jelenleg úgy néz ki, mint a rendező unokaöccse, akit ottfelejtettek a forgatáson. Engem még nem vettek meg ezzel a Bobby-pótlék szereppel. Valószínűleg azért választották őt, mert kellett egy arc, aki ellensúlyozza a fiúk jóképűségét, hisz nem lehet mindenki Calvin Klein fehérnemű modell a sorozatban. A jókedvűsége, optimizmusa, bevállalóssága miatt bejön a karakter, meg egy kicsit rám is hasonlít, így azonosulni is tudok (nekem is így megárt az alkohol, mint neki), csak adjanak rá rendes ruhákaaaaaaaaaaaaaat, ne a Bobbyét.

Más:
Hamár behozták Benny-t meg Ameliát a történetbe ne csak visszaemlékezgessenek, hanem csapjunk már bele a lecsóba, mert a hajam tépem már. Ekkora előjátékot még a Leviatánoknál se nyeltem, mint most. Samnek kutyája meg nője van, nagy ügy. Dean mit is csinált mielőtt Sam visszajött? Ó igen. Szintén volt egy nője, meg kutya helyett egy gyereke. És már 6-rész óta ezen szenvednek, HOGY SAM BECSAJOZOTT ÉS BEFOGADOTT EGY KUTYÁT. Számomra ez a tény majd akkor válik érdekessé ha Kutyáról kiderül, hogy Shapeshifter, Ameliáról meg azt, ha kiderül hogy valójában férfi. Addig nem. Sam pontosan és szépen megfogalmazta a rész végén, hogy mit fogok én is tenni, ha Dean nem szakad le a témáról. Lelép.
Szörnyeket, túlvilági lényeket, csavaros történeteket szeretnék látni, nem egymásvállánsírást. NA!

wondorog - 2012. 11. 15. 11:05

Érdekes rész volt, alakul egy új szál, amiről egyelőre fogalmam sincs mi lehet. Mikor Kevin felolvasta a táblát, arra gondoltam, hogy Metatron is a Purgatóriumban volt és ő hozta ki Cass-t. Bár még mindig bennem volt, hogy lehet ő áll Amanda Tapping-ék mögött.

Lacrosse - 2012. 11. 15. 12:26

Kicsit jobban esett volna a nagyobb dózis Amanda Tapping, de érdekes nagyon a szerepe. Kíváncsi vagyok, mi áll pontosan a háttérben, mert valamiért nem hiszem, hogy annyira be akarja zárni Naomi a Pokol Kapuját.

Lajoska67 - 2012. 11. 15. 19:28

Amanda Tapping, szegény, igencsak megöregedett. De gondolom ő lesz Isten titkárnője, mert így a 8. évadban már kénytelenek lesznek őt is behozni nyilván. Mondjuk én tiszteltem őket, hogy mindenki volt, csak ő nem, szerintem sok ember érzékenységét ügyesen kímélték ezzel. Mert ugye milyet hozzanak be? Okosat, vicceset, szépen, csúnyát, nééé…gert (talán így nem lesz cenzúrázva), fehéret? Majd vele is viaskodnak a fiúk? Szóval érthető, miért nem volt eddig, de az is, hogy kell valami(valaki) ütős ebbe az évadba is.

jky - 2012. 11. 15. 19:39

Crowley-Kevin témát mocskosul unom, az erdős jelenetek szintén “boring”, de még nézhető volt az epizód, a végső “titkárnős” jelenet nem volt rossz, na meg a boszorkány csaj sem :)

chulo - 2012. 11. 16. 01:07

whaaaat?
Na az írók megint emelték a tétet úgy látom :D
Amanda Tapping valami nagyon turbós angyalka lehet, hiszen azért ilyenre hogy csak úgy ide-oda dobáljon egy angyalt még Lucifer se volt képes, pedig elvileg ő volt a legütősebb mind közül. Bár tény hogy a sztori kedvéért előszeretettel másítják meg a múltat az alkotók.
Mikor Castiel megjelent akkor kb az összes démon aki a Földön volt maga alá csinált, most meg Crowley csak úgy a hátsó szobában angyalkákat kínoz unalmában, és a többi démon se kapta a lábát a nyakába.
Nekem most bejött a rész, haladtunk a sztoriban, és unalmas se volt. Csak ezzel az újabb szintlépéssel nem tudom hova tudnak jutni még az írók. Ahogy fent írták Isten titkárnője már megvan, most már max Isten jöhet, de ő az 5. évadban mondta, hogy szarik bele az egészbe, elment másik bolygót csinálni vagy nem tudom.
Örömteli volt hogy nem láttunk semmit Sam csajából.

energy - 2012. 11. 16. 03:02

Tényleg nagyon unalmas volt és semmi sem tudta felhúzni. Újra eszembe jutott, amikor Cas kihozta Dean-t a pokolból és az összes démon teljesen beijedt, mert mégiscsak egy ANGYAL. Mostanra leredukálódott a sztori a spéci démon kés, angyal tör, leviatán gyilkos fejlevágás stb… szintjére.

Altair - 2012. 11. 16. 05:16

Huh. Naomit már most pofoznám. Alattomos kis ribanc, bár eddig Annán kívül az összes női porhüvelyben futkosó angyaltól a falat kapartam.

Crowley meg kb. aláírta a halálos ítéletét. Túl gonosz, kár, mert imádom. Sassy bastard. Bár még mindig érdekes kérdéseket vet fel, hogy milyen képességei vannak. Démontól eddig még nem láttunk ilyen csettintős felrobbantást, még Azazeltől és Lilithtől sem.

Samandrielt meg mentse már meg valaki, végre van egy normális, kedves angyal, aki tiszteli az embereket és felnéz Castielre… arról nem is beszélve, hogy milyen szép.

Ketket - 2012. 11. 16. 15:31

Végre egy rendes rész…amiben történt is valami a lelki szenvedésen kívül,mert az már az agyamra megy.
Amanda Tapping, yay, imádom azt a nőt!:) Sztem aki nézi a Sanctuaryt annak nem meglepő hogy ő is öregszik, de azért sztem még mindig jól néz ki, nincs szétplasztikázva legalább:)
Sztem eddigi legjobb rész az évadban, végre itt van Cas. Az egy kicsit vicces volt, mikor arról panaszkodott hogy koszos, elment zuhanyozni mint a pór nép, majd 5 perc múlva megújult ruhákkal kilép a fürdőből. Apró hibák, de all in all végre tetszett ez a rész.

Kissur - 2012. 11. 16. 19:17

Ez az évad eddig igen jó. Jobb, hogy lassan kezdtek, és kezdenek belelendülni a részekbe, mint a tavalyi 7.évadnál, ahol odadurrantottak két mocskosul erős részt, aztán úgy leült a sorozat, mint még soha.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a Menny terve. Először azt hittem, hogy azt akarják, hogy Cas akadályozza meg, hogy eltűnjön az összes démon, hiszen akkor nem lenne feladatuk az angyaloknak. De most így nem tudom mi van. Az biztos, hogy kettős ügynök lett.

Isteee - 2012. 11. 17. 12:44

Akartam írni sokat, de aztán végigolvasva a kommenteket, már írtatok minden félét… :)

Remélem azért tudnak az írók egy kicsit előrébb lépni, kicsit akciósabb lesz ez az egész és hagyják a fenébe az érzelmi drámát…

Kicsit mintha elfogyott volna szusz a készítőkből, úgy érzem.

Dean - 2012. 11. 18. 13:56

Nagyon király, végre Cas’ VISSZATÉRT! És nem 1-2 rész erejéig, hanem úgy tűnik az egész évadot a Winchester fiúkkal fogja tölteni. :) Királyság van. :)

Trickster - 2012. 11. 18. 16:34

Egyébként Naomi totális Silence-feelingeket ébreszt.

A 8. epizód meg… picsába, hogy egy hét kimarad. Rajzfilmes halálok és vicces epizód? Hm… hát nem is tudom, ki szokott ilyenekkel szórakozni… :D

Desmond Wallace - 2012. 11. 18. 19:58

“Kicsit mintha elfogyott volna szusz a készítőkből, úgy érzem.”

Én pont ellenkezőleg gondolom. Az előző két évadban csak vacakoltak, most viszont biztató a helyzet.

dori - 2012. 11. 21. 11:14

Trickster: lesz ma új rész, nem marad ki 1 hét. :)

Hihetetlen, hogy újra ennyire várós lett a SupNat. 2 év kellett hozzá, de kitartottam mellette. Megérte!

MrRedwing - 2012. 11. 22. 12:57

Szerintem a táblákat írkáló angyal visszatért,és ő mozgatja a szálakat(a vezető nélküli angyalok nyilván azonnal benyaltak neki csontig) felhasználják Cas-t,hogy a fiúk közelében legyenek,és visszatereljék az eseményeket az írott mederbe(porhüvely,végső csata stb)és kiengedjék a dinamit duót:)

Isteee - 2012. 11. 22. 17:29

Tényleg, Luciferrel mi a helyzet? Ő hol van most, ha Crowley a pokol királya?

Trickster - 2012. 11. 23. 08:27

Lucifer még mindig a ketrecben unatkozik Mihállyal együtt. Szerintem vagy állandóan tépik egymást, vagy szexelnek. Esetleg Luci megpróbálja áttéríteni Mihályt a Sötét Oldalra. Ami határozottan jó lenne, egy ilyen fanatikus karakternek nem sok kell hozzá…

Isteee - 2012. 11. 23. 08:37

Köszönöm, egy élmény volt ezt olvasni :D

Mistress - 2012. 11. 23. 23:10

Hát ha Metatront tényleg beveszik a sorozatba, akkor muszály lesz Alan Rickmant leszerződtetniük… :DDD

Amúgymeg én Naomit inkább Metatron titkárnőjének saccolnám, akinek anyag kell a “Winchester próféciákhoz”.

A tétet még lehet hová fokozni.

MrRedwing - 2012. 11. 25. 01:05

fogják is! Supernatural forever

Leoben - 2012. 11. 27. 19:13

Szerintem az átlag démonok még most is sikítva futnak az Angyalok elöl, pl előző évadban, mikor Cass elkezdett emlékezni, hogy ki is ő, ott a démonok kicsit ledöbbentek.
Crowley meg a pokol ura, persze, hogy nem fél egy angyaltól.

Trickster - 2012. 11. 28. 05:44

Most így elképzeltem Naomit, amint a főnöke rémes helyesírását javítgatja vésővel.

LaCRossE - 2012. 11. 29. 12:15

Ez a rész… beteg volt, minden tekintetben. :D
Rég röhögtem ennyit bármilyen sorozatrészen.

LaCRossE - 2012. 11. 29. 12:17

Ja, és hét idézete is rengeteg van a részből, de a legjobb:
“That’s all, folks.”

Ketket - 2012. 11. 29. 14:44

Funny funny, de ez már megint egy idióta, semmi értelme rész, ami nem vezet sehova. A 7. résznél már reménykedtem hogy újra visszatérünk a fő szálhoz és kerekedik vmi történet, de korán örültem.

Nikki - 2012. 11. 29. 14:53

Erre tudom azt mondani, hogy egyszerű, de nagyszerű. Ilyen részekkel bármeddig elnézegetném. Nem váltja meg a világot, de lazán, könnyedén elszórakoztat. Vicces volt és megnevettetett; mosollyal az arcomon zártam a részt, úgyhogy köszönöm, nekem ez így jó volt :)

christaylor - 2012. 11. 29. 15:00

Óistenem,de szeretem az ilyen vicces Supnat részeket. Végig volt min mosolyogni,Cas meg a vöröscica jelenete mindent vitt.

Krekit - 2012. 11. 29. 15:04

Nekem annyira nem volt vicces. Egy-két jó idézet volt, amin mosolyogtam, de számomra semmi extra. Az utolsó tíz percbe még bele is aludtam kicsit.

dori - 2012. 11. 29. 15:35

“That’s all, folks.” +1 szavazat! :)

Szerintem meg pont elég volt, hogy “csak” ennyire vitték előre a sztorit. A múltkori részben Dean visszaemlékezései kaptak zárást, most azt is megtudtuk, mi lett Sammel. Bár ez picit érdektelenebb volt, azért én nagyon sajnáltam. Most már düböröghet tovább az évad. Plusz, Cass ki van zárva a mennyből. Múltkor nem érdekelt, hogy miért szórakoznak az agyával, de most már kíváncsi vagyok.

wondorog - 2012. 11. 29. 15:48

A Changing Channel és a French Mistake után jött egy újabb zseniális alkotás, ezek a kedvenc részeim, amikor teljesen váratlan őrültségeket húznak elő. Kicsit vártam volna, hogy Cass és Sam pár percig még maradjanak a mesevilágban, de gondolom nem volt jog felhasználni a Looney Toones karaktereket.
Mindenesetre zseniális, eddig kedvenc részem az évadból.

Bazsi - 2012. 11. 29. 20:41

Valami kegyetlenül jól szórakoztam a rész alatt, tele volt jó poénokkal.
“I’ll interrogate the cat.” -> Abszolút kedvencem a részből, de még van pár óriási beszólás ezen kívül is.

Isteee - 2012. 11. 29. 22:49

Hát ez nagyon jó rész volt :)
Nem tudom, hogy a rajzfilmes beütés miatt volt-e így, de azt éreztem, mint a régebbi részek alatt: humoros volt, kifinomult, ütöttek a poénok, valahogy visszaadott a régi hangulatból egy kicsit :)
Ha még a Halált is beleszövik egy hasonló részbe, az mindent visz! :D

Lajoska67 - 2012. 11. 29. 23:41

Vicces volt, egynek elment. Castiel lehetne a későbbiekben is így velük, ha nem is mindig, mert jó volt tényleg.

Zirowe - 2012. 11. 29. 23:56

Még csak a 30. percnél tartok, de vmi rohadt ez a rész!:D

Ennyi poén rég volt egy részben.

Ami nagyon nem kellenének már ide, azok a csajos visszaemlékezések.

Trickster - 2012. 11. 30. 03:53

Közel sem volt olyan vicces, mint amilyenre számítottam. Ameliától sikítani tudnék, olyan idegesítő, unalmas és fake. Játszani se tud.

Cas meg már megint lelép pár epizódra, ez is már kurva unalmas. Nélküle és Crowley nélkül megáll az élet.

Naomit meg úgy rühellem, mint Zachariah óta senkit. Alattomos picsa. Eleve nem bízom az ilyen mosolygós üzletasszony-típusokban.

Corvi - 2012. 11. 30. 09:06

A macskás kihallgatás és a “That’s all, folks” beszólás nagyon adta a dolgot, még most is röhögök. És ebben a részben mikor kiderült, hogy Don vagy hogyishívják mégis él(t), rájöttem mi a célja ezeknek a visszaemlékezéseknek: Tudniilik a Supnatban mindig volt picsogás meg drámázás. Csak épp a nézők többsége már évadok óta unja a két testvér közötti ilyenfajta párbeszédeket (Még emlékszem mikor már a negyedik évadban beszólogattak ilyenekért a népek, pedig akkor nekem még fel sem tünt, hogy túlzás lenne.) Namármost ebben az évadban a “meg sem próbáltál visszahozni” téma lezárása után megpróbálják hanyagolni a két testvér között vergődést. Viszont hozni kell a nyáladagot, és ezt a készítők először a Cas-Dean majd Cas-menyország egyrészes érzelmi válságokkal, valamint a Sam féle visszaemlékezésekkel teszik meg. Nem mondom, hogy a legjobb módot választották, de legalább újítottak valamit.

Corvi - 2012. 11. 30. 09:07

sorry a spoilerért az előbbiben, bár talán nem olyan durva

chulo - 2012. 11. 30. 14:55

Épp most kezdtem el nézni, de MI A JÓ ISTEN AZ A SZIVECSKE az elején? Azt a qva, de hülyén nézett ki. (mellesleg a rész eleji összefoglalónál eszembe jutott hogy ha Carter őrnagyék akkora übertápos angyalok hogy csak úgy kikapnak egy másik angyalt a purgatóriumból a leviatánok keze közül akkor nem egyszerűbb lett volna ha egy LÁTHATATLAN valaki követi inkább Samet és Deant? Jó, persze sztori szempontjából nem, de logikusabb és kevésbé macerás lett volna

chulo - 2012. 11. 30. 18:03

jaaaaj visszaszivtam mindent. Nagyon ott volt :D
Csomó poén volt, jó kis supnat feelinges rész volt, nekem baromira bejött :D

Kissur - 2012. 11. 30. 20:16

Én vártam volna egy Szellemirtókos zenét, vagy utalást. Mekkora lett volna. A srácok, akik többek között szellemeket irtanak, szellemirtók zenét kapnak. :D
Kicsit erőltetett volt számomra az ügy megoldása, hogy csak egy rablás miatt használja ki. De akkor is jobb ez az évad, mint a 7.
Spoiler nélkül: a félévad finálé nem tűnik nagy durranásnak.

jky - 2012. 12. 01. 19:06

Könnyed laza rész volt, nem volt kiemelkedő, de tetszett. Ezerszer inkább ilyen részek, mint az “egy arcú” Crowley (“Hello Boys”-tól már hülyét kapok, annyira unom), meg a bárgyú Kevin. És ez legalább megint valami új, kicsit kreatívabb MOTW epizód volt. Még még még, nem érdekel a főszál, elég, ha az utolsó részben lezárják, sz@arom le magasról a táblát, Kevint meg Crowleyt, MOTW hell yeah! :D

NikoXXX - 2012. 12. 05. 20:14

Jo resz volt,majdnem megkozeliti a nyullabas reszt,nem tudom melyik evadban volt az.

wondorog - 2012. 12. 06. 12:13

Szeretem a Bennys részeket, ez is kifejezetten tetszett, viszont ez a szünet előtti “cliffhanger” harmatgyenge volt. Nagyon remélem, hogy ezzel az Amelia szállal valami komolyabb tervük van, és nem csak az időt basszák el vele.

Esther - 2012. 12. 06. 17:10

wondorog, az sem érdekelne, ha az időt basznák vele, ha nem basznák vele az idegeimet is, de azt teszik, basszus. Borzalmas, komolyan, többnyire már csak átpörgetem azokat a jeleneteket.

A félévadzáró egyébként nekem iszonyatos csalódás volt az eddig fényesen szereplő nyolcadik szezonban, semmi újdonság, semmi amit eddig már ne láttunk volna, néhány “fordulatot” már-már unásig. Uh, hát nem ezzel a szájízzel akartam volna téli szünetre küldeni az SNt, de hát ez van.

chulo - 2012. 12. 07. 01:25

EZ volt a félévadzáró? Fú basszus ez irtó gyengére sikeredett. Legutóbb már tökre örültem hogy megszabadultunk Sam asszonykájától erre most már real timeban is itt van. Szuper!
Ez olyan semmilyen rész volt, rohadtul nem tud érdekelni Sam nyűgje, a Bennys részek meg nem voltak olyan hú de izgalmasak.
Egyébként ahogy látom nem nagyon pörög a kibeszélő. Nem tudom 3-4-5. évad környékén hogy ment, de én már csak megszokásból nézem, mert néha azért még el tudnak szórakoztatni 1-2 jó jelenettel, de pl. a mostani rész alapján biztos nem ajánlanám senkinek a sorozatot

Desmond Wallace - 2012. 12. 08. 14:15

Hát ez a rész tényleg nem volt nagy szám. Amelia mehetne a kukába, mert nagyon untat ez az elcseszett romantikus szál.

jky - 2012. 12. 08. 18:06

Unalmas, semmilyen rész volt (de legalább nem volt Crowley-Kevin :D)…

Bennyt nem tartom nagy karakternek, számomra semmi extra, Sam magánéleti szála uncsi, ahogyan a tesók között mélyülő konfliktus is az.

A zenék jók voltak meg csaj sem volt rossz… Félévadzárónak ez harmatgyenge volt.

jky - 2012. 12. 08. 18:08

Bár félévadzárónak nevezni is túlzás, ha ez az évad is 22 részes lesz..

Winch Ester - 2012. 12. 09. 01:29

Az másnak is feltűnt esetleg, hogy a harmadik évad elején már szerepelt egyszer Benny ük-ükunokája, Elizabeth?
Pontosabban csak a színésznő, mert akkor más karaktert játszott. Mondjuk nem néz ki rosszul a csaj, szóval ilyen szempontból nem zavart a dolog, de azért egy USA méretű országban szerintem figyelhetnének arra, hogy az epizódszerepeket is mindig új színészek játsszák el.

Trickster - 2012. 12. 09. 02:27

Bennyt bírom, Amelia viszont kezd jobban idegesíteni, mint Ros a GoT-ban, ami azért teljesítmény. Hol van Azazel, mikor szükség lenne rá?

A promó izgalmasabb, mint az epizód volt… és örülök, hogy a Naomit védő “csak azért utáljátok, mert nő” nyávogók pofára estek, mert a kis védencük egy alattomos, szadista rohadék. Pontosan az, aminek kezdettől fogva tűnt.

Viszont ha nekem Samandriel nem éli túl…

Isteee - 2012. 12. 09. 22:43

Winch Ester – 2012. 12. 09. 01:29

A “csaj” az Alphasban játszott :) Egyébként nem tűnt fel előző részben, mert már régen volt… :D

Isteee - 2012. 12. 09. 22:45

Benny sok sorozatban játszott már, őt bírom :)

andus - 2012. 12. 10. 00:27

uh de régen írtam ide… :)

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Gyenge rész volt. Amelia már csak azért is idegesít, mert szerintem egyáltalán nem vonzó nő, meg egyébként az egész szál rossz. A Sam és Dean közötti konfliktus meg meg marhára idegesített, hogy képtelen hinni Deannek Benny ügyében. Ne csodálkozzon rajta, hogy megbízik benne, miután kijuttatta a purgatóriumból, ő meg hagyta volna ott rohadni.
Remélem a szünet után úgy folytatják az évadot, ahol elkezdték, nem akarok csalódni ebben az évadban (is).

Dean - 2012. 12. 20. 18:35

Nem jön egy írás így a szünetnél? Mint pl. a Vámpírnaplóknak.

winnie - 2012. 12. 20. 20:55

desmondot, bruzsyt vagy catet tessék bombázni levélben vagy twitteren:)

Zizi - 2013. 01. 15. 00:42

Nem tudtok valamit a SupNat 8. évad 10. részéről? sehol nem tudom megnézni… vajon leadták egyáltalán?

jky - 2013. 01. 15. 10:20

Holnap lesz, tehát csütörtöktől lesz elérhető.

Zizi - 2013. 01. 15. 16:51

csak, mert tvcountdown azt írja, h 5 day ago volt a 10. rész és 1 nap múlva lesz a 11…

jky - 2013. 01. 15. 17:48

Akkor az rosszul írja, de imdb-n is megnézheted, vagy a CW hivatalos oldalán. Január 16 a premier.

Zizi - 2013. 01. 15. 18:32

ennek örülök, mert már rosszul voltam, h egy hét után sem tudom megnézni. :)
Köszi az infót!

Maci84 - 2013. 01. 16. 23:47

Szasztok

Én még nem kezdtem el a 8as évadot. DE: Alapvetően egyetértek a fő cikk tartalmával, miszerint az elúlt 2 évad picit elcsépelt lett, stb stb. DE:) Szerintem az alapötletek marha jók voltak. (Púrgatórium, Leviatánok, castiel totális örjüngése, Sam örülete.. tök érdekes és kifejthető témák lettek volna, de minden olyan furán valósult meg végül. Lehet , sőt biztos azért mert Sarah Gamble gyenge női kéézben tartotta a sorozatot. …. pl. Mindenek anyját is milyen láma módon, gyorsnan elintézték.. szóval az alapok jók voltak, a megvalósítás kisiklott..DE nézhető volt bőven a sorozat…

Mondjuk sokáig úgy gondoltam hogy az 5ös évad után köbö vége az egésznek, mert tökéletes lezárás lett volna.. sokáig nem is kezdtem el nézni a 6ost és a 7est… viszont ha azt mondjátok hogy a 8asnak van esélye a javulásra, akkor neki veselkedek:D Jöjjön aminek jönnie kell!! Egyébként Crowley zseniális karakter! Azt aláírom.:) Jó színész

Lajoska67 - 2013. 01. 18. 02:18

Szerintem borzalmas volt ez a rész. Abba is hagyhatnák a sorozatot. Nem elég, hogy eddig béna volt, de hosszú volt a szünet, és most a visszatérésnek is ennyit sikerült. Ezért kár forgatniuk.

Trickster - 2013. 01. 18. 02:46

Remélem, Amelia egyszer és mindenkorra eltűnt. Kurva idegesítő az a némber.

Ezek HÜLYÉK? Nem figyelik a nézői reakciókat? Nem tudják, hogy az internet mennyire imádta Samandrielt?

zolij - 2013. 01. 18. 10:14

@Trickster imádta? Annál jobb. Így könnyebb gecinek beállítani Naomit.

Danee - 2013. 01. 18. 20:59

A 8. évad nem úgy indult, hogy Sam elmegy Amelia mellől, aki az ágyban feküdt a kutyával?

Trickster - 2013. 01. 19. 02:00

Naomi már eleve geci… remélem, csúnyán végzi. Mondjuk Mihály hazajöhetne (már igazán ideje lenne, hogy a srácok kiszabaduljanak, mert semmit se lehet véglegesen elzárni, lásd még minden fantasy cselekménye, ahol a Sötét Úr x ezer év után kiszabadul) és kissé szétrúghatná a bitorló hátsóját.

chulo - 2013. 01. 19. 13:44

most néztem meg. Hááát ez is fura volt.
Az Amelia szál nagyon kellett bele, megtudtuk, hogy egy gerinctelen kis nőci, aki lazán megcsalja a férjét. Lezártuk Benny szálát is.
A vallatás nagyon bénára sikeredett szerintem. Ez hogy belementünk az angyal “alapprogramjába” vagy mibe az nagy marhaság volt. Angyal tábla…ja, az nagyon kellett. Azt nem értem hogy Carter őrnagyék miért nem mennek le és pofozzák már fel Crowleyt. Nem szerettem sose amikor a sztori miatt direkt hülyeségeket csináltatnak a szereplőkkel. Emelik újra a tétet, most már kiderült hogy az angyalok azok is csak bábok. Szuper. Igy aztán a tesók még jobban meg vannak lőve. Mi a fenét tudnak vajon csinálni? Eddig azért körülöttük forgott a cselekmény, most meg 2 totál különböző szál van. Sam meg a kutyája, Dean meg a vámpirja, plusz a mennyei balhék. Nem tetszik. Nézem, mert annyira sok sorim nincs most, de már vagy 2-3 éve csak az elszalasztott esélyt látom a sorozatban

jky - 2013. 01. 19. 17:37

Minden megvolt ebben a részben, ami utálok: angyal-démon, Crowley, Kevin, tesók közötti feszültség, Benny, Sam csaja, iszonyat béna Samandriel + lobotómia, angyal rádió, Castiel is csak önmaga régi árnyéka…

Ehhez képest végig tudtam nézni, lehet hogy csak azért, mert minden rosszra fel voltam készülve. :) A legvége, az utolsó pár perc tetszett, hogy végre lezárták a gagyi szálakat és a 2 tesó újra együtt. Ennyi volt értékelhető ebben a részben.

yeeeyha - 2013. 01. 19. 18:38

ÖöÖöÖö…. Samandriel :( HOGY A FENE ENNÉ MEG A SZOMSZÉD BÁCSI LILA BUGYOGÓJÁT.

Ezt most kifejezetten utáltam, volt egy jó dean&cas pillanat az elején, és ezzel kifújt.
Sam göndör kis tündibündije remélem nem jön többet a képbe, mert egyszerűen nem értem a jelenlétét a sorozatban, nem értem a drámáját. Ha már Samnek normális életet akartak a készítők, akkor miért nem írtak neki egy normális csajt?
Bennyt én nagyon sajnálom, szerintem a srácok a harcban is a hasznát tudnák venni, mikor dean mondja, hogy segítség kell, rögtön ő ugrott be, aztán persze bejött Kevin, akit még mindig rühellek. Nem is értem, hogy a zseniális Chuck után hogy képesek kibökni egy ilyen prófétával a szemünket…
Naomi egy dög, ebben egyetértünk, remélem Cas kitalál valamit, amivel kijuthat legalább átmenetileg az irányítás alól és riadóztathatja dean-ket.
Az angyal tábla nem lep meg, valahogy logikusnak éreztem. Gondolom (és remélem), hogy a készítők egyáltalán nem akarják lezárni ezt az univerzumot, hogy valami hülyeség miatt egyszerre lehessen lezárni a mennyet és a poklot, kiírva így a démonokat és az angyalokat… Cassel ezt nem csinálhatják meg…
A záró jelenet jó volt, remélem túljutottunk egy darabig a drámán, mert még mindig van valami jó abban, hogy Dean és Sam együtt ülnek és vacsiznak.
Várni nem várom a következő részt, de nézni fogok. Most megyek, és kiteszek pár dühös samandriel posztot a tumblromra.

LaCRossE - 2013. 01. 24. 16:11

A mai rész cseszett szórakoztatóra sikerült, de ezen kívül nem volt semmi extra. :D Viszont az utolsó percen és Dean beszédjén konkrétan szakadtam a röhögéstől. :D :D :D

mary - 2013. 01. 24. 17:44

Ez a rész a szórakoztatásra ment, de az nagyon jó lett! Szakadtam a röhögéstől! :D Dean pedig, ahogy kinézett… :D :D

Lucky!? - 2013. 01. 24. 18:22

jó rész volt :D
ez meg simán megy hét idézetébe :DDD

– But the medical examiner said his body showed clear signs that he was killed by Belladonna.
– The porn star?
– The poison.

IV. Béla - 2013. 01. 24. 22:12

A hét idézete díjra jelölöm a “Call me maybe…” mondatot. Zseniális volt. :)

LaCRossE - 2013. 01. 24. 22:27

@IV. Béla: annál a mondatnál nekem is rögtön az ugrott be, hogy hét idézete esélyes lesz nálam. :)

Lajoska67 - 2013. 01. 25. 00:16

Marha jó volt, de csak a vörös csaj miatt. Mondjuk már az elején látszott, hogy ez most épp a vicces kategória rész lesz. A “call me, maybe” nagy volt.

meko - 2013. 01. 25. 00:19

Nekem ez is tetszett bár nekem a 6-7 évad is szvsz nem vagyok túlságosan mérvadó xD

Axel - 2013. 01. 25. 00:46

Inkább a “Garth Vader mindent lát” :D

v0m1t - 2013. 01. 25. 15:53

fujj
az egész rész alatt csak erre tudtam gondolni: http://youtu.be/R0K8ETJcmus?t=5m15s

Lajoska67 - 2013. 01. 25. 17:40

Ne felejtsük a Rettenthetetlen-utalást a végén, ami nagyon jó volt. Meg kell jegyeznem ugyanakkor, hogy ha ez egy ifjúsági sorozat állítólag, akkor a ’95-ös filmre való utalás talán nem annyira magától értetődő, mint a “Call me, maybe”. Hát már A gyűrűk ura maga is régebbi 10 évnél, nemhogy a Mel Gibbon-film.

Scouser - 2013. 01. 25. 20:54

Agent Taggert és Agent Rosewood? Beverly Hills-i zsaruból.Na én ott szakadtam a röhögéstől.Epic!! :D

chulo - 2013. 01. 27. 11:37

ahhh, hosszú idő után egy odab.szós rész, én végigröhögtem :D Kellett már mint egy falat kenyér. Nem bánom ha nem halad a főszál ameddig ilyen MOTW részeket kapunk.

Lajoska67 – 2013. 01. 25. 17:40
8 éve indult tinisorozatnak.

jky - 2013. 01. 27. 18:14

Ijfú Kiszeld Tünde kalandjai. Én nem röhögtem a részen, persze volt 1-2 mosolygós jelenet, de legalább nem démontáblás hülyeség volt megint. Legalább kis ötletesség szorult bele, még ha nekem annyira nem is jött be.

A Rettenthetetlen azért jó poén volt a végén :) A “Call me maybe”-ben mi volt a poén? Az azonos című szám vagy mi? Mert ez egy tök általános kifejezés, hogy “hívj majd!”. Vagy csak a szituáció miatt? :) Azért Gilda jó bőr volt, miatta +1 pont az epizódnak.

mary - 2013. 01. 28. 02:12

Ezt a “call me maybe” cuccot már én is akartam kérdezni, nem vágom, miről van szó. Jó volt ez a humoros rész, de az ilyenek után mindig olyan érzésem van, mintha egy nagy semmit néztem volna, azonnal elfelejtem. Mondjuk az is igaz, hogy mostanában sok egyéb Supnat epizóddal vagyok így.

Trickster - 2013. 01. 28. 05:01

Ez kurvanagy volt, de attól még nem bocsátottam meg, hogy kinyírták szegény ártatlan Samandrielt. Mit vétett az a kölyök az íróknak?

Corvi - 2013. 01. 28. 05:31

Nekem a Role Models című film járt végig az agyamban ez alatt a rész allat. Akinek ez tettszett annak csak ajánlani tudom.

Uhu - 2013. 01. 28. 17:40

Felfokozott hangulatban ültem le megnézni az epizódot és eléggé csalódott vagyok. Kár erőltetni ezt a gag-dolgot minden évadban. Voltak jó poénok, de ezeket máshogy is el lehetett volna sütni.

Hogy MOTW rész? Ugyan már…

Ahogy a Csilagkapuban is furán jött volna ki a 8. évad tájékán, ha mondjuk egy Zs-kategóriás goauld ellen harcolt volna a csapat, úgy is itt is fura ez….

elfeledettnick - 2013. 01. 29. 23:17

Még egy ilyen kupac *síp* és nyolc év után úgy suttyan a kasza hogy még. Gyenge sztori, gyengébb ‘poénok’, és ráadásul MOTW? Na ne már…

yeeeyha - 2013. 01. 30. 16:47

Szerintem ez hatalmas rész volt, Dean magára talált xD

wondorog - 2013. 01. 31. 11:08

Nem értem, ha képesek ennyire jó részeket írni, mint a mai is, miért húzzák az agyunkat állandóan?
Megkaptuk a kiegészítést a családi háttérről, most a Winchester oldalon, ráadásul egy új főszálat is, ez a Men of Letters érdekes lehet, és szerintem a sírnál emlegetett Atlantisz is elő fog még kerülni.

Lajoska67 - 2013. 01. 31. 15:29

Igen, hát ez a régi sorozatstílust idézte. Jó volt, az biztos. És annyira azért nem tűnt bonyolultnak, hogy ne lehetne gyakrabban megismételni.

LaCRossE - 2013. 01. 31. 20:48

Jó rész volt nagyon, illetve tök érdekes szálat sikerült behozni ezzel a Men of Letters, illetve a raktár dologgal – persze, csak ha szándékoznak is tenni vele valamit, vagy hagyják kifutni a semmibe.

Nikki - 2013. 01. 31. 22:17

Na ez az, erről beszélünk kérem szépen :D Ilyen egy jó részt, ritkaság…tudnak ezek, ha akarnak :D Baromira tetszett a rész, nem is számítottam rá, hogy ilyen kellemes 40 percben lesz részem. A hangulat, az egész.. valahogy nagyon ott volt. Ezen a vonalon kéne haladni, elfeledni a sok bénázást, a jó ötleteket annál is jobban megvalósítani, kihasználni az összes lehetőségeket, a szálakat újra felvenni – ha már rejtélyes módon elengedtek jó párat – illetve nem hagyni őket a levegőben lógni.

chulo - 2013. 02. 01. 00:33

ohhhohhhóóóó hát megy ez srácok. A múltkori poénosabb rész után egy tök komoly részt kaptunk ami simán jó volt. Nem kell ám állandóan a tétet emelgetni angyalokat ugráltató főangyalokkal, meg a hülye táblákkal. Lehet jó részt csinálni a régi dolgokhoz visszanyúlással is.
Nekem baromira tetszett ez a rész, remélem ezt a szálat fejtik ki inkább, végül is itt talán nagyobb befolyásoló erejük van a tesóknak mint a Carter őrnagy kis magánszámánál.
10/8

yosha - 2013. 02. 01. 15:08

Na ez nagyon fasza vvolt. Ezért a részért megérte eljönni idáig.

A raktárban lesz az angyal tábla. Évadvégi cliffhanger meg az lesz hogy Crowleynak kell a kulcs, senki se tudja hol a raktár. valahogy Crowley átcseszi őket, és kinyitja az ajtót és vége. Foylt. köv. Csak tipp. Lássuk mennyire kiszámitható.

Gzurumony - 2013. 02. 01. 16:31

Ötletben kiváló volt a rész, de a végén én egyből Castiel után kurjantottam volna, hogy gyógyítsák meg a nagypapit. A lövedékbe metszett démoncsapda jó ötlet, mindaddig, míg be nem csapódik a golyó, mert akkor a varázsjel eldeformálódik, így lőttek az egésznek. Erre nem gondoltak?

9. évad: Atlantisz

zolij - 2013. 02. 01. 18:35

@Gzurumony szerintem Castielben most túlzottan nem bíznak, na meg sejtették, hogy meg kell halnia (különben valahogy visszajutott volna a saját idejébe).

jky - 2013. 02. 02. 18:24

Na végre, ez már legalább a régi időket idézte kicsit: volt itt kocsikázás, éjszakai sírásás, kaja, 1 soros poénok, és nagyon hangulatos kezdés, és ugye a nagypapi. :) Egyedül a vége volt megint hót egyszerű és sablonos, az nagyon nem tetszett, de ettől függetlenül az évad egyik legnormálisabb része volt, végre!

Amúgy nem hiszem, hogy ez a történetet továbbpörgetnék, pedig ez érdekesebb, mint a tábla-Crowley-Kevin szarság.

chulo - 2013. 02. 02. 22:35

lehet hogy tényleg összehozzák a két szálat és a raktárban lesz az angyal-tábla

spedway - 2013. 02. 02. 22:48

Vissza a 11. részhez, akinek esetleg a “Call me maybe” nem jött át:

http://www.youtube.com/watch?v=FIfbghHdG1s

bocs :)

Trickster - 2013. 02. 03. 14:53

Tovább fogják vinni, a raktár lesz az új bázis az interjúk és előzetesek szerint.

Sann - 2013. 02. 04. 12:41

Nagyon jó hangulatú – régi időket idéző rész volt. Egyetértek a felettem szólókkal, nem kell állandóan növelni a tétet, így is lehet szuper részt készíteni. Annak is nagyon örültem, h egy “normális” démonnal akadtak össze, és nem megint a “helóbojz”ékat vették elő, akiktől kiráz már a hideg!

Balika88 - 2013. 02. 04. 13:50

Huhh hát ez a 8×12 tényleg nagyon jó volt. Nekem az előző tényleg csak ilyen poénkodásnak hatott, de ez az új most kárpótolt! :-)

Mistress - 2013. 02. 06. 21:53

@spedway: én meg azt hittem emiatt tették be a 11. részbe a Call me maybe számot:

http://www.youtube.com/watch?v=iCkYw3cRwLo

a lényeg 1:50 nél kezdődik.

LaCRossE - 2013. 02. 07. 12:26

Na, így kell ezt csinálni!

A készítőknek és az íróknak üzenem, hogy jár nekik egy büdös nagy pofon az első 10 részért.
Senki sem kíváncsi idióta kőtáblákra, prófétákra, angyalokra, Crowleyra, leviatánokra, angyalok táblájára. Nem kell állandóan emelni a tétet.

Ezzel a Men of Letters dologgal eszméletlen lehetőségeket hoztak be a sorozatba. Szívesen mondanám azt, hogy feltámadt a sorozat, de ahhoz először iszonyú gyorsan le kéne zárni ezt az egész kőtáblás és angyalos dolgot. Inkább koncentráljanak pl. a Thule-okra, akik elég érdekesek, vagy a Judah Initiative – igaz, csak egy taggal és a gólemmel.

wondorog - 2013. 02. 07. 14:55

Érdekes rész volt, nem gondoltam volna, hogy azonnal a Men of Letters-sel folytatják. Kíváncsi vagyok merre megy el ez az irány. A következő rész viszont megint kőtáblás lesz.

quimera - 2013. 02. 07. 19:53

A két utsó rész nagyon bejövős volt, itt kellett volna kezdeni az évad elején. Vagy inkább a hatodik évad elején… Ebben rengeteg potenciál lesz, lenne. Remélhetőleg élnek vele a készítők!

Zizi - 2013. 02. 07. 20:46
chulo - 2013. 02. 08. 08:05

én is azt mondom hogy h ilyet is tudnak akkor kár volt erőltetni a táblás hülyeséget. Az úgyis akkora volumenű hogy Sam és Dean hozzá se tudna szagolni a dologhoz, hisz Castielt is egy csettintéssel rángatják dróton.
Jó lesz ez a men of letters dolog, remélem ittmaradnak ennél
a gólem nagy arc volt amúgy :D

Nasu - 2013. 02. 09. 18:22

Végre. Nálam a leviatánok jelentették a mélypontot, akkor éreztem úgy, hogyha a következő évadban nem alkotnak valami nagyot, akkor ennek a sorozatnak annyi. (Bobby megölésén még mindig nem léptem túl.)

A nyolcadik évadot bevallom nem is kezdtem el időben, az egyik barátom hívta fel a figyelmem, hogy egyre normálisabb részek vannak, hozzam be a lemaradást. Így hát bepróbáltam. Az utóbbi két részig nem voltam meggyőzve, de most megtört a jég, teljesen belelkesedtem :D Oké, nem ez a hardcore rajongás, mint régen, de talán a sorozat elindult azon az úton, hogy ismét a kedvencem legyen.

A felettem szólókkal egyet értek, ez a men of letters szál baromi érdekes és izgalmas ötlet, és én is nagyon remélem, hogy nem merül feledésbe a dolog, mert ebből még nagyon sok mindent ki lehetne hozni. Én azt is megértem, hogy a készítők maradtak a “táblás hülyeségnél”, azért furi lett volna, ha hirtelen megfeledkeztek volna az egészről, hisz az előző évadban függőben hagyták a Kevin-Crowley szálat. Meg aztán úgyis valahogy össze fog kapcsolódni a kettő. :)

Amúgy aminek külön örültem, hogy végre Samet nem cseszték el valami abszurd hülyeséggel, már nagyon uncsi volt az előző évadokban, főleg ez a léleknélküliség… Mondjuk oké, helyette most úgy tették próbára a kapcsolatukat, hogy mindkettőjük megismerkedett valakivel, aki fontossá vált számukra. De pozitív, hogy ennek a drámáját sikerült ilyen hamar letudni. Remélem ez így is marad. Tényleg nagyok most a reményeim, ideje lenne kihúzni a sorozatot a gödörből…Remélem megmarad ez a hangulat, nagyon idézi bennem a második-harmadik évadot, amik a kedvenceim voltak. :) Szóval, hogy ne szaporítsam tovább a szót, én nagyon várom az új részeket!

Hunnenkoenig - 2013. 02. 09. 22:23

Utolso ket resz kiraly volt, de föleg az “Everybody hates Hitler”.

Nagyon jo hangulata volt es nagyon egyedi törtenet volt, pedig az elejen mar vigyorogtam, hogy na, a kötelezö nacis resz.

Casey Novak - 2013. 02. 10. 17:41

A 8×13 eszméletlen jó lett. Végre. Nem is emlékszem, mikor röhögtem hangosan SupNat részen utoljára, a sztori is lekötött, öröm volt nézni. Innen már csak lefelé mehetnek :D Neeeeem, ennyire nem vagyok pesszimista.

jky - 2013. 02. 10. 17:45

Ismét egy egész jó rész, remélem tényleg ezen az ágon maradnak és ezt kombinálják MOTW részekkel, és remélem, hogy minél hamarabb megszabadulunk Crowley+Kevin+angyalok+táblák témától. Még így sem éri el az első pár évad feelingjét (azt már soha nem is fogja), de még így is mérföldekkel jobb bármelyik “hellobojz”-os résznél :)

A náci téma és főleg a gólem rohadt jó volt! Bár lehetett volna még nagyobb, de így is durva volt :) Az fő bajom még mindig a konfliktushelyzetek (leszámolások szemtől szemben), azok még mindig nagyon gyengék, összecsapottak, ötlettelenek.

jky - 2013. 02. 10. 17:47

Ja és igen, volt jó pár elég jó beszólás Dean-től, rég nem mosolyogtam ennyit egy epizódon :)

Casey Novak - 2013. 02. 10. 18:25

Azért Crowley maradhat, mert imádom :) , csak más körítés kellene, nem a kőtáblás maszlag.

BéTé - 2013. 02. 11. 09:13

8×13: Szerintem is jóra sikerült. Az egész rész, a cselekmények, a bunker, a náci jelenség, a gólem mind halál -szóvicc maybe- laza.
– Az agresszív toronyházról (John DeSantis) egyből a B.brigantik és medvezsidó karakter ugrott be :D

– Negatívum picit nekem, hogy a misztikus tokban levő kulcs amiért pedig annyit pedáloztak végülis csak egy raktárkulcs(???) De ez se rossz, jó látni a vinyókat újra nyugodt körülmények közt, rég volt hogy saját kuckónak, vagy legalább ismerősnek tekinthettek egy helyet.
– Nagyon-nagyon-nagy szükség volna szerintem a lezáró akciójelenetek fejlesztésére. Mostanság nagyon jó alapanyagokat kapunk, de a lezárás terén az van, hogy bemennek hárman egy konzervgyárba és ketten jönnek ki. Nincs megrögzött akció-fétisem, de örülnék ha a harcok komplikáltabbak lennének.

Én bírom Crowleyt, (sőőőőt IMÁDOM! XD), felőlem feltűnhetne többször is ez a poklos történet. DE ahogy én érzem az utolsó két rész fog vele foglalkozni, addig a fiúk “vadászgatnak”.
Ami jó. Csak kicsit ez olyan beismerésnek tűnik az alkotók részéről: “-hát igen skacok ez van, a legfontosabbnak hazudott főszállal annyira nem is törődtünk.”
– Összességében rendkívül örülök, hogy így alakul az évad. Talán végül még arra is sor kerül, hogy Sera Gamble-t pedig hasonszőrű társaival le küldik a pokol aljára, mielőtt végleg bezárják a kapuit :)

chulo - 2013. 02. 13. 14:47

a főszál amúgy is egy kalap sz.rt se ér, nem is bánom hogy nem foglalkoznak vele. Valahogy a komplett első 5 évad után nehezen tudnak normális főszálat kitalálni. alfák, mother of all, leviatánok, táblák. Egy se fogott meg igazán. Az első 5 évadot 2x is ledaráltam, de az újabbak közül eszembe se jutott egy se

Danee - 2013. 02. 14. 19:57

Tetszett az új rész. Féltem, h valami Valentin napos különkiadás lesz.

FF - 2013. 02. 14. 23:01

Nekem erről a három próbatételről egyből a magyar népmesék ugrottak be, csak királylány meg fele királyság nélkül. Azért kíváncsi vagyok, ha bezárják a pokol kapuját, akkor a rengeteg szemétláda lelke hová fog kerülni a haláluk után? Megy mindenki a mennybe oszt csókolom, esetleg még előtte tesznek egy tiszteletkört a purgatóriumban. Vagy kitalálnak nekik valami új rehab helyet, ahol lehet gyógyulgatni a gonoszságból?

Cass már nagyon hiányzik, jópofa figura. Remélem a “gonosz” csillagkapus néni mihamarabb visszaengedi őt a srácokhoz!

Azok a szemüvegek nagyon csinik voltak!!! “Clark Kent look.” :)

Lajoska67 - 2013. 02. 15. 00:41

Nem volt rossz rész, viszont a nagy lelkizős párbeszédek nem illettek bele. Azok az 5. évadig bezárólag illettek a történetbe leginkább. A mai történetvezetés nem olyan tragikus, hogy ilyeneken filozofáljanak. Meg aztán vicces is mindez, amikor most néztem, hogy a 9. évadot már bejelentették, a 10. évadra már aláírtak a főszereplők, és még további évadokat se zárnak ki. Lesz még itt 50 éves Dean meg Sam.

gnd - 2013. 02. 15. 16:51

Jó kis rész volt ez is, nekem bejött nagyon.
Bár igen kicsit vicces volt Dean nagy monológja annak fényében, hogy tudjuk lesz 9. évad:-) tehát egyik srác se halhat meg a három próbatétel során.
Azért az a Blondie szám eléggé ott volt, végre egy jó kis zene, lehet elcsépelt volt már, de nekem akkor is hiányzik a Carry on.
Tényleg az milyen lesz már ha 40 évesen még mindig démonokat üldönek a srácok:P

Nikki - 2013. 02. 15. 19:54

Láttam pár előzetes képet ebből a részből és fel voltam készülve, hogy megint táblás lesz és valószínűleg nem olyan jó, de kellemesen csalódtam, ez is egy nagyon jól sikerült rész volt. Csak így tovább, remélem ez a színvonal kitart az évad végéig :)

Casey Novak - 2013. 02. 16. 17:42

Most honnan jött ez a három csapás dolog?? Még ha évad elején bevezetik, talán, de most már tényleg túl sok random ötletet dobálnak egymásra, hátha az egyik jól sül el. (táblák, korrupt angyalok, három próba…Tudom, hogy kapcsolódnak egymáshoz, de ez már így egy nagyon sok ismeretes egyenlet.) Dean öngyilkos missziója tényleg nevetséges, azt hittem mostanra már kinőtte ezt a gyerekes dacot, amit annyiszor előhúztak már, de nem. Viszont még izgulni lehet, hogy elpatkol-e valamelyikük évad végére, mert az sosincs kizárva, csak majd találgathatunk, hogy milyen égi csodával fognak ki tudja hanyadjára visszatérni az élők sorába.
Nem volt olyan rossz rész, de a múltheti sokkal jobb volt.

Casey Novak - 2013. 02. 16. 17:43

*sok ismeretlenes egyenlet, csak nem tudok gépelni.

Ja tényleg, a kilencedik évadról tudok, de azt még nem hallottam, hogy a tizedikre is aláírtak. Ez már biztos?

Desmond Wallace - 2013. 02. 17. 10:12

“tehát egyik srác se halhat meg a három próbatétel során”

Dehogynem. Attól, hogy meghalnak, még feltámadhatnak. Volt már rá egy-két példa.

jky - 2013. 02. 17. 15:43

Én is felkészültem minden rosszra, de (lehet, hogy éppen ezért) kellemeset csalódtam, ez sem volt rossz rész :) Hellhoundokat bírtam mindig is, volt ebben a részben jó zene is, valami kis CGI is (Dean arca durva volt, meg a farkasok sem voltak rosszak), szóval elég szép kis MOTW epizód volt, még ha kapcsolódott is a főszálhoz.

A lelkizés tényleg furcsa volt, de amikor írták/forgatták, még biztos nem volt berendelve az újabb évad, szóval elnézhető. Azt viszont remélem, hogy ha egyszer vége lesz a sorozatnak, tényleg valamelyik (vagy mindkettő) tesó halálával zárul majd. Jó lenne egy utolsó, durva, küzdelmes epizód, akkor lőnek, kaszabolnak stb. és gyakorlatilag csapdába esnek, körülveszik őket, és bár a világot megmentik, de közben feláldozzák magukat. El tudnék képzelni egy ilyen lezárást :)

elfeledettnick - 2013. 02. 17. 18:46

Na, így kell ezt csinálni kérem szépen. Az csak nekem volt fura viszont, hogy lévén találtak egy überbiztos helyet, nem költöztették át oda Kevint mint a huzat?

Axel - 2013. 02. 19. 22:17

“Na, így kell ezt csinálni kérem szépen. Az csak nekem volt fura viszont, hogy lévén találtak egy überbiztos helyet, nem költöztették át oda Kevint mint a huzat?”

Ezen gondolkodtam én is…

Leoben - 2013. 02. 21. 11:48

8×15: Jó rész volt, de nem hiszem el, hogy megint előhúzták a “Sammy azt hazudja Dean-nek, hogy jólvan” dolgot.

LaCRossE - 2013. 02. 21. 12:51

Jó rész volt, de az az utolsó 20 másodperc nem kellett volna. Nagyon nem.

Lajoska67 - 2013. 02. 21. 15:39

Olyan lesz ez is, mint a Szökés utolsó évadja? Vagy mint a Breaking Bad? Mennek a kezelésre időnként?

banditooo - 2013. 02. 22. 10:24

Nem kell izgulni lesz 9.évad valószínű Sam meghal az évadzáróban, majd évadnyitóban feltámad és egészséges lesz.

winnie - 2013. 02. 22. 10:45

nem valószínű, hanem biztos. a valószínú a 10. és 11. évad.

Danee - 2013. 02. 22. 18:14

Szerintem a valószínű Sam halálára vonatkozott :)

Csilla - 2013. 02. 22. 21:16

Nekem ez a mostani rész is tetszett. Főleg Dean.
Kicsit viszont tartok attól, hogy mi lesz a jövőben. Félek, hogy megint kifullad majd a sorozat, mint a 6-7. évad esetében.

chulo - 2013. 02. 22. 23:48

oppácska, csak nem beteg Sammy…tüdőrák, vagy egyéb nyalánkságok? Mondjuk ha ilyen módon patkolna el az bugyuta lenne, lévén hogy Castiel egy csettintéssel el tudná intézni, hogy elmúljon a betegség
Amúgy ez a rész is teljesen rendben volt, habár most se nagyon haladtak a fő szállal. Nekem mondjuk nem is hiányziott igazából

LaCRossE - 2013. 02. 23. 09:44

chulo: szerintem nem beteg, hanem a három próbához van köze a dolognak.

jky - 2013. 02. 23. 18:03

Egész tűrhető rész volt, a leányzó sem volt kutya :D (haha, szar poén)

De ez a vérző Sam téma nem tudom mi, remélem nem valami baromság lesz, amin megint lelkiznek majd végig…

chulo - 2013. 02. 24. 10:30

lacrosse: lehet hogy tényleg a próbákhoz van köze. Bár ebben a sorozatban fix, hogy a harmadik próba az lesz, hogy áldozza fel magát a delikvens, mert hogy a saját életünk a legnagyobb áldozat meg blablabla
aztán következő évadban Dean keresgélheti hogy hozza vissza a tesót ISMÉT

Trickster - 2013. 02. 27. 07:27

Baszki, itt mindenki utálja az angyalokat és Crowleyt? Mi a Chuck faszáért nézik az ilyenek még mindig? Nekem direkt felüdülés, ha a játszani nem tudó és unalmas random szörnyek helyett végre egy mytharc-epizód van.

chulo - 2013. 02. 27. 10:07

trickster – pont a random szörnyek miatt nézik sokan
az első 5 évadban az angyalok, démonok jók voltak, mostanra sz.ródtak el. lehet hogy neked ez tetszik, sokaknak meg nem. Szokj hozzá hogy nem mindenki azt szereti amit te

LaCRossE - 2013. 02. 27. 16:13

Trickster: nem utáljuk az angyalokat és a démonokat, Crowleyt, hanem egyszerűen már ugyanazokat az unalomig ismételt dolgokat hozzák velük újra elő és elő. És, hogy mindig emelni akarják a tétet, lásd, Lucifer, leviatánok, most a kőtáblák… ha így folytatják, mi lesz még? Semmi értelme állandóan überelni az előző főgonoszt, ez olyan elavult és felesleges. A Men of Letters szál pedig megmutatta, hogy nem is kell, hiszen tudnak még jókat kitalálni, anélkül, hogy egy állandóan egy még erősebb démont, angyalt, f*szom se tudja mit rángatnak elő a s*ggükből.

v0m1t - 2013. 02. 28. 16:15

hát sokadik fullretard cápaugrás de legalább nem felicia day féle idiótán, hanem rendesen vicces rész volt :D

Trickster - 2013. 02. 28. 19:02

Szánalmas Destiel-hater banda.

LaCRossE - 2013. 02. 28. 20:07

Trickster: fogjuk vissza magunkat a személyeskedéstől, rendben?

Danee - 2013. 02. 28. 22:15

Most komolyan megölték Zeuszt? Ne már.

wondorog - 2013. 03. 01. 00:28

Na ez megint marha jó rész volt, mondjuk engem mindig meg tudnak fogni az ilyen istenes cuccokkal, az elején a keselyű, ami ette Prométeusz szívét, már nagyot dobott a hangulaton. Felőlem jöhet a többi titán/isten: Kronosz, Hádész, Árész, Hephaisztosz, Herkules…

sledge - 2013. 03. 01. 00:58

Nem tudom, mi történt, de az utóbbi pár részben mintha kicserélték volna a készítőket. A bóvli mókás felfogás helyett elkezdték komolyan venni a részeket és jók a történetek, nem bohóckodnak folyamatosan. Crowley is ezért rossz gonosznak, inkább vigyorgok rajta, mint félek tőle.

andus - 2013. 03. 01. 01:27

Nem volt rossz rész, de nekem a rész csúcspontjai Jensen Ackles arckifejezései voltak :D

Zizi - 2013. 03. 01. 02:10

tetszik, hogy kicsit visszatértünk a “sima” vadászgatós részekhez, de ez konkrétan nem jött be.

nem igazán érthető számomra ez az Isten és mellette görög- maja stb. istenek dolog. most megölték Zeuszt, ne már. és ő is a Mennyországba jut Castielékhez??

amúgy meg az ókori görögök addig hittek a mitológiai istenekben, még lassan kihalt az egész és kialakult (megszületett) a kereszténység Jézussal és Istennel, akiről már pár évad szól. ő teremtette a világot, angyalokat, Mennyet, leírták a próféták (pl. Kevin) az Igéjét, ha jól emlékszem utóbbi időkben ez volt a sorozatban is, egyetlen Istennel, több létezésének állítását a Tízparancsolat is tiltja. most akkor menjünk ezen a vonalon, de véleményem szerint, akkor nincs helye görög isteneknek a storyban… bárki bármelyikben hisz/ nem hisz: a Bibliában nincs szó görög istenekről, Zeuszról, és az ókori görög mitológiákban sincs benne az egyetlen Mindenható Isten, Jézus vagy a tanítványok. Tehát a kettő együtt nem fér meg.
Van egy Isten, akinek Castiel is az angyala és még mellette vannak görög és más istenek is??? hát ez nem éppen logikus…
bár lehet én sem voltam most az, de remélem kicsit érthető mire céloztam. :)

jah és a bónusz: még a görög istenek is angolul nyomják… :D jóóó, tudom: ez már szőrszálhasogatás.

gyuri - 2013. 03. 01. 03:30

Ebben a 16. részben Dean mindent vitt :D Iszonyat jo volt, vegig rohogtem rajta :D
“ugy van toljad csak szepen azt a hamburgert befele” :D:D:D

Leoben - 2013. 03. 01. 10:38

Zizi: te nem láttad az 5. évados részt ahol felsorakozott vagy 10 vallás istensége akiknek Lucifer szétrúgta a seggét? Eddig is televolt régi és fél istennekkel a sorozat, de ők itt kb csak nagyon erős szörnyek.

Lajoska67 - 2013. 03. 01. 11:33

Nem volt most egy nagy szám. Hiányzott belőle valami. Zeuszt meg kár volt megölni.

andus - 2013. 03. 01. 11:49

@gyuri

Nekem hét idézete: “What are you, a real life Kenny?” :D

Hunnenkoenig - 2013. 03. 01. 13:26

Real life Kenny eltartott par masodpercig, mig leesett, de utana pusztultama röhögestöl :-D

Het idezetenek mehet.

Zizi - 2013. 03. 01. 18:37

@Leoben

de láttam, ott is kicsit logikátlannak éreztem, csak most bukott ki belőlem.

mindegy el kell fogadni ezt a gondolatmenetet, arra próbáltam célozni, hogy nekem így nem értelmes. :)

ha viszont így fogadjuk el, akkor felmerül a kérdés: melyik Isten volt előbb? :D mármint Isten megteremtette a Földet a görög és egyéb istenekkel együtt vagy előbb ők voltak és utána “lett” a Mindenható? de akkor mégsem ő teremtette a Földet? :D

oké, nem szaporítom a szót, akkor is az egyik örök kedvencem a sorozat és DEAN :)

Lajoska67 - 2013. 03. 01. 19:18

Zizi, felhívnám a figyelmet arra, hogy Isten nagy I-vel nem szerepelt a sorozatban, és eddig még nem is hallott róla senki.

Casey Novak - 2013. 03. 01. 22:12

De ha Prometheus nem tudta már egy ideje, hogy ki is ő valójában, akkor hogy tudott eddig rejtőzködni? Pláne Zeusz bandája elől! Artemis pedig pár ezer év után egy nyomorult kis halandó szavára nem csak, hogy átáll a másik oldalra, de ki is nyírja apucit? A kölyök meg rendbe jött, hurrá, nem fog többet elpatkolni, vagy legalábbis már csak egyszer, de amit most végignézett, az terápia egészen addig, mármint élete végéig.
És igen, a görög istenek beszélnek angolul, és az Egyesült Államokban intézik a családi ügyeiket. Végül is Görögországban most válság van.

Csak azt tudnám, hogy miért akadok még fönn ilyeneken nyolc év után. De most ezek különösen zavartak, ebben az évadban még semmi nem bökte a csőrömet, legalábbis nem ennyire, pedig voltak azért blődségek. Na de mindegy, azért szeressük így is a SupNat-ot. Erről már úgysem szokom le.
Hehh, amikor Hayley először megjelent a motelnél, és Dean kinézett az ablakon, azt hittem, hogy Keresztes Ildikó áll ott :)

Zizi - 2013. 03. 02. 01:12

@Lajoska67

hát szerintem meg rohadtul szerepelt benne. mióta angyalok megjelentek azóta, ha láthatatlanul is, de nagyon is szerepel benne, ráadásul több részben beszéltek róla, imádkoztak hozzá, az Igéjét fordítja a prófétája és még sorolhatnám!! tehát: azt a fajta történetet fogadják el, amelyben “Isten nagy I-vel” teremtette ezt az egész Földet, benne a sorozattal :D

@ Casey Novak
egyetértek és azzal is, h vannak benne elég nagy blődségek, de így szeretjük. ebből már nem fogok kigyógyulni, ahogy Sam sem!? :D :D :D

örülök, h elolvastátok a kételyeimet, számomra a téma itt lezárult, nem kattogok rajta :)

Corvi - 2013. 03. 02. 02:32

Én simán el tudom képzelni, hogy a görög isteneket nem az egy Isten teremtette, hanem szépen megvoltak egymás mellett amíg valaki meg nem teremtette az embereket. Ezután pedig elkezdődött a dolog a hívőkért való viaskodásban amit manapsag Az Isten visz. (persze az is lehet hogy ő teremtette őket. Az hogy a Biblia nem írja had ne legyen már a fantázia akadálya egy alternatív univerzumban. Én gyerekkoromban még hívő voltam, de nagyon tetszett a görög mitológia. Akkoriban úgy képzeltem el, hogy Isten igazából Zeusz v. Kronosz és a többi istenség pedig az angyalok, így feleltettem meg magamban egymásnak a két mitológiát.)

Zizi - 2013. 03. 02. 04:40

@ Corvi

persze, igazad van, simán lehet. amúgy is elég sok hihetetlen dolog van benne, melyeken nem akadok/dunk fenn. amúgy én is hasonlóképpen vagyok, csak én még most is hívő vagyok, de a görög mitológiát is szeretem. mondjuk biztos a hittan hatása, de a görög mitológiára inkább meseként gondolok, úgy mint ami nem létezett, csak kitalálták maguknak.
jah és mindig olyan akartam lenni, mint Xena és szerettem a Herculest is. (hamár sorozatjunkie) :)

wondorog - 2013. 03. 02. 11:49

Mintha annó valamit beszéltek volna erről az Isten/istenek témáról az 5×19-ben, de nem tudom volt-e pontos magyarázat, most nem nézem vissza.

Hunnenkoenig - 2013. 03. 02. 12:45

@Zizi: Szoval a görögök csak kitalaltak maguknak… de a katolikusok azok tutira tudjak… az nem mese… erteeeeem….
Föleg, hogy a görögök elöbb voltak… csak meg nem nyilt ki a szemük, mi? :-)

Semmi kedvem teologiai vitaba bonyolodni, csak annyira megmosolyogtato ez a bigottsag, amivel a kenyelmetlen kerdesek felett a hivök (barmelyik vallase) el tud siklani…

LaCRossE - 2013. 03. 02. 13:12

Szerintem az egész istenség dolog arról szól, hogy ezeknek az “isteneknek” a hatalma éppen attól függ, hogy mennyien hisznek bennük. Oké, ez így bután hangzik, de ez az egyetlen magyarázat arra, hogy Zeus pl. mára csak egy erősebb szörny.

jky - 2013. 03. 02. 18:33

Jól indult, még tetszett is, amikor kiderült, hogy Prométeusz a csóka, de aztán a végére tényleg egy nagy blődség lett az egész. Artemis meggondolja magát, a nagy Zeus megjelenik, megölik, megint a szokásos “raktárházas” unalomig ismételt, mindenféle kreativitást mellőző leszámolás. Egyszerűen nem tudnak normális befejezéseket írni az epizódoknak.

Pedig nem lett volna rossz a görög mitológia, de úgy kellett volna hozzányúlni, ahogy a múltkor a Gólemes témához. Ha már titán, akkor legyen kicsit más, nézzen ki hatalmasnak, erősnek, titánnak, nem pedig egy sima emberi forma, amit egy “Ryan Gosling Light” játszik el. Zeus meg aztán pláne vicc volt.

Artemis legalább dögös volt, Hayley is jól nézett ki, a “bunker” (barlang) továbbra is tetszik, de ezt a részt elrontották :(

Leoben - 2013. 03. 02. 19:19

Zizi: a biblia szerintem nem ír semmit vérfarkasokról, vámpirokról, ghoulokról, alakváltókról, azon miért nem akadsz fent?

Nasu - 2013. 03. 02. 21:36

Hm ez az új rész szerintem sem volt nagy szám, de a 8x17es rész promó alapján ígéretesnek tűnik! Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én mindig örülök, ha felbukkan Meg!! :)

Az évad vége kapcsán én csak annyiban vagyok biztos, hogy az utolsó próbatételben Samnek vagy magát kellene feláldoznia vagy Deant megölnie. De most egy érzés azt súgja, hogy egyikőjük sem fog meghalni. Nem tudom miért.:D A halált már ezerszer elsütötték, szerintem most más találnak ki. Talán valamelyik fiú elveszti majd az emlékeit (természetesen Sam) valami angyal-memóriakitörlés kapcsán… :D Aztán abból lenne a bonyodalom meg a lelkizés a kövi évad elején. De ez csak egy javaslat. :D Komolyan bárminek örülnék, ami kissé kreatívabb a szoksásos “meghalok-első részben visszajövök” sablonnál.

khaos - 2013. 03. 03. 05:19

” wondorog – 2013. 03. 01. 00:28

… az elején a keselyű, ami ette Prométeusz szívét…

öm,sas,és a máját :D

am én is azt tartom h a hit az istenek ereje,2. vagy 3. évadban voltak már pogány istenek,asszem a very supernatural christmas rész volt az,ott is már kisvárosi családként éltek és panaszkodnak h már senki se emlékszik rájuk holott régen mekkora hatalmuk volt

mistress - 2013. 03. 03. 09:39

Én külön élvezem ezeket a pogány istenes részeket mert rengeteg lehetőség van bennük, amit viszont sosem fogok megérteni az a “rájöttünk, hogyan ölhetjük meg” felfedezés minden részben, bármilyen szörnyike esetében. Mert ha az adott szörnyikéből csak 1 darab van az egész univerzumban, akkor honnan a manóba tudják hogy a kiválasztott módszer megfogja ölni, ha még nem próbálták ki? Ezért nem értettem hogyan lehetett mindenek anyját egy kis hamuval megölni csak így, vagy ez Oziriszt azzal a faággal. Valahogy az istenek nem bírják a speciális fákat… és utána feltámadnak?
Valaki elmagyarázná mostmár nekem? :)

jky - 2013. 03. 03. 10:37

Nasu
“Talán valamelyik fiú elveszti majd az emlékeit (természetesen Sam) valami angyal-memóriakitörlés kapcsán… :D Aztán abból lenne a bonyodalom meg a lelkizés a kövi évad elején. De ez csak egy javaslat. “

Inkább ne javasolj ilyeneket, mert a végén még tényleg eszükbe jut :DD Francnak se hiányzik, hogy megint lelkizés legyen, meg memóriatörlés… ááhhh… hülyét kapnék.

MrRedwing - 2013. 03. 06. 20:48

Az utolsó próba:Dean egy pokolkutya csontjából faragott gyertyatartóval áll miközben Sam énoki mintás fakorsóból démonvért iszik majd azt kiabálja,hogy helló boy és seggbeerőszakolja crowly-t-most olvastam a tábláról…..

Casey Novak - 2013. 03. 06. 21:03
Soldierdsgn - 2013. 03. 14. 01:38

Basszus, persze, hogy vannak benne hihetetlen dolgok, hisz fantasy, misztikus dráma, horror, ja és egy sorozat.

Azt, hogy Zeusz, meg mindenki tud angolul, azt a Te örömödért csinálták, hogy könnyebb legyen, ne keljen tolmácsolni, így is szokott pár idegen nyelv benne lenni. Azon meg, hogy miért mindenki Amerikában intézi az ügyeit, háát azt te honnan tudod, hogy Zeuszt pl honnan idézték meg? Hogy Promi miért került ide, mert gondolom menekült, nem emlékezett rá, de lehet ösztönös volt, itt csak egy kicsit a fantáziádat kell használni.

Istenről nagy I-vel csak utalások voltak, hogy ő mentette meg a srácokat Lucifertől, meg hogy az ő igéit fordítják, Cas elment megkeresni sikertelenül, továbbá még jó pár karakter tesz róla említést, bizonyítva szóban legalábbis a létét. Az 5. évad lezártával (amit utolsónak szántak anno) sokan Chuck-ot hitték Istennek, mert a rész végén elpárolgott és ilyet nem csinál egy próféta alapon őt mondták sokan a Mindenhatónak.

Az Istenek ereje attól függ, hogy kinek hány lélek “imádkozik”, mennyien hisznek benne, hisz Crowley is megmondta Cas-nek, és a Halál is említést tett a lélek értékéről!

mistress: Egy istenség megölését, vagy egy speckó fajét, úgy is meg lehet állapítani, vagy mítoszokat írni, hogy lehet, hogy valaki a történelem során már találkozott egy ilyennel és véletlenül (penicilin effektus) megsebesítette egy akkoriban egyáltalán nem különleges tárgyal és látványosan fájt neki, még talán fénylett is a seb, és ezt valaki lejegyezte. Vagy ezeknek is volt táblájuk és valamikor valaki lefordította és az Egyetemesek begyűjtötték az információt.

jky: Azt gondolom azért tudják, akik kérdezgetik, hogy miért emberi alakjuk van az Isteneknek, meg szörnyeknek… mert ez egy porhüvely, ami hasznos, mert illik beolvadni és nem egy csápos szörnyként rohangálni Amerika utcáin. De visszatérve az Istenekhez, a legtöbb emberi alakú is volt az ábrázolások szerint is régről(szobrok, festmények), mert az ember így képzeli el, lehet nincs is fizikai megtestesülésük, nem tudhatjuk. (Saját képére teremtett minket) :)

Ellahbanna - 2013. 03. 15. 14:42

Eddig semmi bajom nem volt a néha felbukkanó pogány istenekkel, de ennek a résznek a végén már a hajamat téptem. Hogy találhatták ki, hogy Artemisz szerelmes lesz valakibe? Csak úgy megemlíteném, hogy ő a vadászat mellet a szűziesség istennője is a görög mitológiában. És persze, nem feküdt le Prométeusszal, de hát már azért is ölt meg valakit, mert meglátta őt meztelenül(Aktaión), erre most szerelmes lesz. Egyszóval igazán szerepeltethettek volna egy másik istennőt, mondjuk… bárki mást.
De a következő résszel kapcsolatban én is bizakodó vagyok.

wondorog - 2013. 03. 21. 12:58

De rohadt jó rész volt, ráadásul ennyi beszólás nagyon régen nem volt egy epizódban. Kíváncsi vagyok Naomi mit akar az Angyal táblával, talán átvenni a hatalmat a Menny felett? Végre Castiel is meggyógyult, remélem így is marad.

Lajoska67 - 2013. 03. 21. 16:33

Furcsa egy rész volt, sok kedves Destiel-pillanattal. Egy baj volt, hogy nekem folyamatosan a Youtube-on lévő Dénes/Samu-paródia járt a fejembe, és ettől az egyébként poénkodásban gazdag rész még furcsább lett nekem.

v0m1t - 2013. 03. 21. 19:21

shut up, Meg :DDDDDDD

chulo - 2013. 03. 21. 19:58

ha ilyet is tudnak akkor nem tudom minek kellett idegesiteni minket a sok sz.r résszel korábban…
haladt a sztori, és tele volt poénokkal
simán 10/7 nálam
1 dolgot nem értek mondjuk – Crowley hogy a fenében volt Mezopotámiában ahol találkozott volna Naomival? Volt egy rész korábban amiben összeszedték Crowley csontjait és ha jól rémlik vmikor a középkorban halt meg Skóciában, szóval nem lehet több ezer éves

S0m30n3 - 2013. 03. 21. 20:35

Marha jó rész volt, semmit sem spoilereztem belőle, nem is tudtam, hogy ennyien szerepelnek majd a részben, perfekt volt. Meg-et nagyon kedvelem, kár, hogy most ez történt vele. Bár már akkor lehetett tudni, amikor elejtette a pizza rendelős szöveget…
8/10 simán kijár.

False - 2013. 03. 21. 20:58

Állat rész volt, több 7 idézete jelölttel!

Soldierdsgn - 2013. 03. 21. 22:35

Ez zsivány volt! 10/9!!!!

chulo: Ha lehet hinni a Super-wikinek akkor: “Crowley was born Fergus Roderick McLeod in 1661 Scotland.”

fyktyvf - 2013. 03. 22. 05:05

Ez a Crowley-s dolog nekem is megfordult a fejemben… Ráadásul azután, hogy a néhai Crowley fiának a szellemét is szerepeltették, egy picit nehéz lenne eladni, hogy a Fergus McLeod téma is csak kamu volt. Ha retcon lesz, akkor az elég a baltával agyműtétet végezni szitu.

De egyébként jó rész volt, tetszett, hogy sűrűsödik a cselekmény, és a fentieken túl nekem az keltette fel nagyon az érdeklődésem, hogy vajon honnan ismeri Naomi és Crowley egymást, a távolságtartáson kívül nem nagyon tűnt úgy, hogy túlzottan ellenségesek lennének egymással. Az összevágott Castiel/Naomi flashek nagyon ültek, Amanda Tappinggel rendesen beletaláltak a közepébe.

Asha Greyjoy - 2013. 03. 22. 06:38

Mezopotámia az új Budapest. “You and I remember Budapest very differenly!”

Crowley simán lehetett Fergus is. Régóta keringenek teóriák, hogy angyal volt. Ha ugyanúgy kivágta a grace-ét (faszom tudja, minek fordították magyarul) mint Anna, akkor emberként született újjá, aki lehetett Fergus. Aztán szépen eladta a lelkét és démon lett. Később pedig visszaemlékezett, ki volt valójában, vagy megtalálta a grace-ét és visszarakta. Úgyhogy most valamiféle hibrid. Ez megmagyarázza a hatalmát és azt is, hogy miért vannak démoni jegyei meg annak ellentmondók is. Mark Sheppard in régóta célozgatott rá, hogy Crowley nem démon.

És hát ugye “sauntered vaguely downwards”.

ZoL - 2013. 03. 22. 10:15

Ha az évad további részei is ilyen színvonalúak lennének, egy szavam nem lenne, tele volt jobbnál jobb beszólásokkal a rész és a történet is haladt.

A végén a gyűrűk urás poén a kocsiban állat volt :D

chulo - 2013. 03. 22. 10:26

egyébként mi volt Meg és Cass között ez a pizzarendelős dolog? Úgy tűnt mintha lett volna valami köztük, de nekem ez nem rémlik.

chulo - 2013. 03. 22. 10:34

ja, meg ezt nem értem, illetve nem emlékszem, hogy akkor Crowley most hogy is került a pokol trónjára? Nem a 6-7. évad környékén gyűjtött össze annyi lelket hogy ennyire vagány legyen? (pl a kés csak egy sima kis sebet ejt rajta…) Előtte egy sima kis crossroad démon volt csak ha jól emlékszem. Hogy ismerhetik egymást Naomival? Elvileg Naomi valami űbernagy angyalka, Lucifer kiszabadulása előtt meg nem nagyon voltak benne biztosak még a démonok se hogy vannak angyalok. Szóval hogy a fenében futhatott össze több ezer évvel ezelőtt egy démonnal aki pár száz éve még egy angol emberke volt? :D
Vagy most a táblás sztori miatt átírják a múltat picit és kész?

Ambriel - 2013. 03. 22. 17:40

@chulo: A pizzarendelés egy korábbi rész volt, amikor Cas pornót nézett, és abban éppen egy pizzás “büntettet” egy bébiszittert. Később Deanék és Cas összefutottak Meggel, és Cas lesmárolta Meget, majd megjegyezte: A pizzastól tanultam. :)

A rész nagyon tetszett. Rég nevettem ennyit, és öröm volt látni Castielt ilyen keménynek. :)

mary - 2013. 03. 22. 19:49

Ez a rész nálam abszolút nyerő volt! :) Örömmel konstatáltam már korábban is, hogy sorozatban adtak jó részeket és örülök, hogy ezt folytatták. Én nagyon élveztem, jó pár WTF volt benne ill. azok a beszólások is marha jók voltak! Cas már nagyon hiányzott! :)

Soldierdsgn - 2013. 03. 22. 20:17

chulo:
Crowley lehetett régen ember mivolta előtt más is, mint ahogy egy fentebb író is mondta, szóval még kiderülhet ez az. A másik, meg régebben amikor még Cas tanulgatta az emberi érzéseket/érzelmeket egyszer pornót nézett, ahol a jó öreg pizzafutár szexjelenet volt (Big Sausage Pizza).. na igen és abban a részben volt, hogy Cas lesmárolta Meget, meg valami démonkutyák elöli menekülős rész volt… :) És erre utaltak vissza.
De itt is van: http://www.youtube.com/watch?v=0ESOGHVt0pI

Soldierdsgn - 2013. 03. 22. 20:17
Lajoska67 - 2013. 03. 23. 13:12

Egész jó kis logikai bukfencekre mutattatok rá. Ki emlékszik amúgy vissza már egy 1-2 évaddal ezelőtti poénra holmi pornó nézésről???

wondorog - 2013. 03. 24. 14:13

Nekem például a pizzaman az egyik legemlékezetesebb supernatural jelenetem, nem tudom hányszor tekertem vissza már :D

jky - 2013. 03. 24. 15:34

Nem tudom, ugyanazt az epizódot néztük? :S Megint egy Crowley-s, táblás szar epizód volt, dög unalom az egész. Egyedül a végén autókázás és a Hobbitos beszólást ért valamit. :(

mary - 2013. 03. 24. 18:21

Jó hogy írtátok a pizzaman dolgot, nem emlékeztem rá, persze ettől függetlenül tetszett az a jelenet már eddig is. :) Vajon újabb izgalmas epizódok jönnek vagy átmeneti nyugalom és a bombát a végén akarják robbantani? Egy kérdés: hány részes lesz az évad? Néztem én, csak ellentmondó infókba botlottam. Előre is köszi!

Soldierdsgn - 2013. 03. 25. 03:05

Úgy tudom 21 részes lesz.

Nickerbey - 2013. 03. 25. 15:55

Soldierdsgn: 23 epizódos, ha nem tudod, ne írj.

mary - 2013. 03. 25. 16:57

Soldierdsgn,Nickerbey: pontosan ezt a 2 adatot találtam eddig és nem tudtam, melyik a jó :)

katata - 2013. 03. 25. 18:22

Mark Sheppard(Crowley)-tól is megkérdezték twitteren ezt a Mezopotámiás dolgot és azt mondta bs volt, szóval gondolom az egész a hogy verjük át a Winchestereket dolog része volt. :P

@Mark_Sheppard HOW could Crowley have been in Mesopotamia, when he lived in 17th century Scotland? Mesopotamia ended in 7th century!

Mark Sheppard ‏@Mark_Sheppard 21 Mar

@sevedra_wimbitt Did y’all ever consider that the whole Fergus story was BS?

Nickerbey - 2013. 03. 25. 19:58

A 22 epizódos évadhoz rendeltek még 1 részt, nem pedig visszavettek 1-et.

mary - 2013. 03. 27. 11:52

Köszi az infót! :)

anikros - 2013. 03. 27. 23:01

Irak csak 1920-ban lett Irak

itt egy térkép 1914-ből
Historical Map of WWI: Mesopotamia 1914
http://www.emersonkent.com/map_archive/mesopotamia_1914.htm

wondorog - 2013. 03. 28. 11:04

Ismét egy jó részt kaptunk, csak így tovább. A promó alapján a következő is nagyon jónak tűnik.

chulo - 2013. 03. 28. 19:21

akkor én máshogy látom
mocsok szar rész volt szerintem. Nem az a fő baj, hogy nem haladt a szál, mert MOTW-ből is csináltak az elmúlt időkben is marha jókat. De ez a vámpiros cucc irtó gagyi volt most

zagloba - 2013. 03. 29. 01:46

Hát ez szörnyű volt.
Dögunalmas, semmilyen sztori, plusz okostojás tinédzserek. A legrosszabb koktél.

Desmond Wallace - 2013. 03. 29. 11:58

Nem tetszett a friss epizód.

sepu124 - 2013. 03. 29. 13:34

hát ez nekem sem tetszett, pedig nálam ritka, ez az egy sorozat amit hetiben nézek, de ennél azért több kell..

sledge - 2013. 03. 29. 14:08

Időhúzás szaga volt az egésznek, nem volt különösen jó epizód, de azért a 6-7. évad jelentős részéhez képest még bőven jónak számított. Alapvetően azért ennél rosszabb részt ne lássunk, mert azért az utóbbi időben végre újra magasabbra tették a lécet.

Lajoska67 - 2013. 03. 29. 16:14

Nekem az volt vicces benne, hogy a sorozat elején 27 és 23 évesként kezdő két legény most tinédzserekkel kerül össze, és 35 meg 31 évesen már baromira nem egyértelmű, hogyan viszonyuljanak hozzájuk. Még messze nem a szülői korosztályuk, de már nem is a velük azonos korcsoport, ugyanakkor ők is maradtak a történet szerint két egyedülálló, vicces(kedő) ember, ebből pedig valóban adódhatnak bonyodalmak.

Bosco - 2013. 03. 29. 22:16

Csak nálam jött elő olyan késztetés, hogy egy Tefal serpenyővel egyfolytában fejbe szerettem volna csapni Krissyt?
A rész valóban visszaesés az előzőkhöz képest, de felvetett legalább pár érdekes kérdést: A részenként kihagyhatatlan ,,lehet-e valaha normális életünk/élete egy vadásznak?” mellé most behozták az új vadászgenerációt is, ami érdekes, hisz az elmúlt évadokban szép számmal hullottak a vadászok. Mellesleg szerintetek hogy fog meghiúsulni a kapu becsukása? Mert ugye alap, hogy ez nem fog megtörténni. Ha meg mégis, akkor is csak 4-5 részig maradna úgy.Tehát: Sam bebukja valamelyik próbát, vagy a betegségféléje győzi le őt? Vagy kiderül, hogy Kev’ rosszul fordította a táblát le? :D

Lajoska67 - 2013. 03. 30. 14:19

Nem, tényleg ütni való volt a kiscsaj. Ez annak lehet az eredménye, hogy 30-60 éves filmkészítők csak távolról látnak ilyen korú gyerekeket (ismerve őket: jó esetben), és saját emlékeik meg nincsenek már erről az életszakaszukról, így hát igen furcsa karaktereket ötlenek ki sok esetben. Például itt is túlzásba volt víve a tinédzser kötekedős, elviselhetetlen természet, és bár ez a lány legutóbbi szereplésénél még elment, most már inkább sok volt.

Amúgy ezt (könyv)íróknál is meg lehet figyelni. Egyszerűen nem tudják visszaadni a tizenévesek viselkedését életszerűen. Gondolom ez is közrejátszik abban, hogy rengeteg filmben huszonévesek játsszák a gimnazistákat.

Asha Greyjoy - 2013. 03. 30. 21:58

A résznél sokkal érdekesebb volt a promó és a sneak peek, végre valami történni fog, bár hogy az mind hogy fér bele 40 percbe…

jky - 2013. 03. 31. 17:11

Unalmas MOTW volt, de legalább nem Crowley-s fos volt megint. Csak nehogy spinoff legyen egyszer ezekből a tini vadászokból :D

Nickerbey - 2013. 03. 31. 19:57

Azert en neznem a spinoffot meg ezekkel a tinivadaszokkal is, ha lenne olyan jo mint az Odaat elso 2 evada.

Casey Novak - 2013. 03. 31. 20:15

Kenyeret és Castiel spinoffot a népnek! :)

mary - 2013. 03. 31. 21:13

Casey Novak: Támogatom! :D

Bosco - 2013. 03. 31. 23:55

Casey Novak: +1 Támogatás mindkettő követelésedhez :D

mib82 - 2013. 04. 02. 23:46

Hát ez egyre gagyibb lesz! Már csak a régi szép emlékek és a megszokás késztet rá, hogy nézzem az újabb részeket. Ezek már nagyon hemzsegnek a hibáktól és az érdektelenségtől………

Csibe - 2013. 04. 03. 00:54

Túlzásokba azért nem kel esni, igazán kimaradhatott volna ez a vámpíros, tinédzseres rész, mert valóban nem volt sok értelme, sőt messze az évad leggyengébb része eddig, de az évad ettől eltekintve kifejezetten jó, utoljára a 4. évad keltette fel ennyire az érdeklődésemet. :)

Hibák meg érdektelenség?
Én ezt nem mondanám, de tény, hogy a sorozat írógárdájára sürgősen ráférne a vérfrissítés, mert egyszerűen nem tudnak semmi újat mutatni, na jó néha azért tudnak meglepetést okozni, de érezhetően egyre ritkábban, egyre inkább hiányoznak az új ötletek, ez leginkább az ilyen töltelék részekből látszik, mint amilyen a legutóbbi…

winnie - 2013. 04. 03. 01:07

nem évad elején volt komoly frissítés?

Nickerbey - 2013. 04. 03. 09:30

Az csak showrunner volt. http://www.supernatural-daily.com

winnie - 2013. 04. 03. 10:39

de az írógárdában is voltak cserék, nem? minden évben jönnek újak, mennek régiek.

wondorog - 2013. 04. 04. 11:00

Tetszett ez a rész is, habár megfigyeltem kisebb-nagyobb sántításokat (a legfőbb az volt, hogy a Pokolnak nem így kellene kinézni, mikor a 6. évadban Crowley megmutatta Castielnek, egy örökké tartó sorban állás volt), jó volt Bobby-t újra látni, hiányzott már az “idijits” és a “balls”.

fyktyvf - 2013. 04. 04. 13:26

8×19 (gyenge) SPOILERVESZÉLY alant

Úgy érzem érezték a készítők is, hogy Crowley nem az az igazán komoly ellenség, amiket megszokhattunk eddig, most aztán rendesen odacsaptak a témának. Alapjában véve nem szeretem a komoly részek közé becsempészett poénkodást, de a bürokratás részen nevettem, azt nagyon eltalálták.

Rég volt ilyen jó rész, ha ez a színvonal marad, és még a sztoriba is hoznak egy-két csavart (ami sanszos, mert egyelőre nagyon bizonytalan, ahhoz képest, hogy 4 rész van már csak hátra az évadból), megint megmentik az egészet a végére, kb. mint a hatodik évadnál, ott is az utolsó (előtti) 2-3 rész volt, ami megakadályozta a kaszát nálam és szerintem még sokaknál.

Tudom, hogy valószínűleg nem jelent semmit, és csak rehashelték a CGI-t, de a végén mikor Naomi rátámadt Crowleyra, pont ugyanúgy fénylett fel a keze és a szeme, mint Lilithnek a harmadik évad közepén és a végén (amikor kiirtotta a rendőrállomást meg amikor rátámadt Samre az évad végén).

Ja és ha már CGI, azon kevés részek egyike volt, amikor – többé-kevésbé – korrekten megoldották, és nem kellett ’90-es éveket idéző effektek láttán fognom a fejem.

play93 - 2013. 04. 04. 15:01

Szerintem nagyon király volt a mai epizód. Izgalmas volt, plusz láthattunk még egy keveset a pokolból. Bobby visszatérése üdítő volt (“idjits”; “balls”). Várom a szezon végét.

Danee - 2013. 04. 04. 18:01

Érdekes rész volt. Abba nem megyek bele, hogy a pokol 10 billió lelke közül Bobby 10 méterre van Samtől, valamint ami Deannek majd egy évig tartott, Sameknek pár óra leforgása alatt sikerült…

Axel - 2013. 04. 04. 20:40

“Érdekes rész volt. Abba nem megyek bele, hogy a pokol 10 billió lelke közül Bobby 10 méterre van Samtől, valamint ami Deannek majd egy évig tartott, Sameknek pár óra leforgása alatt sikerült…”

Ugyanezt akartam írni.. Több millió lélek a pokolban, Bobby pedig pont az 5. cellában volt?:)

A Purgatóriumos részen nem akadok fenn,hisz ott volt Benny,a vámpír barátunk,tudta az utat..

Kajuska - 2013. 04. 04. 22:15

Nagyon tetszett ez a rész annak ellenére is, hogy Sam kb. 2 perc után megtalálta Bobbyt és hogy Benny pontosan tudta hol keresse Sammyéket a hatalmas kiterjedésű purgatóriumban. No comment. Jó volt viszontlátni Bobbyt. Naomit is díjazom. CGI is jó volt.

Nem akarok gonosz lenni, de számomra Kevin annyira irritáló (színész és karakter egyaránt), hogy nem siratnám ha végleg kivonnák a forgalomból és új prófétát kapnánk. Chuck karaktere mennivel jobb volt annak idején.

Danee - 2013. 04. 04. 22:18

@Axel
Jogos tényleg tudta. De mégha tudta is, mekkora az a purgatórium, hogy ilyen hamar kijöttek? :D Vagy csak nem mutatták, hogy 3-4-5-6 nap telt el, de sztem egy se. Egyébként a pokol tetszett, többet is lehetett volna ott.

zolij - 2013. 04. 04. 22:34

@Danee valszeg inkább nem mutatták. Azért szerintem Dean sem ér pillanatok alatt Mainebe, pláne hogy egyik az USA keleti részén, a másik pedig középnyugaton található.

zolij - 2013. 04. 04. 22:34

*másik = az epizód nagy része Missouriban játszódott

LaCRossE - 2013. 04. 04. 23:02

Jó rész volt, közben pedig pont azon gondolkodtam, hogy ha nem rendelték volna be a 9. évadot, simán le tudnák zárni a sorozatot, ráadásul egy jobb nyolcadik évaddal (egyezzünk ki abban, hogy a második fele egyelőre nagyon jó).

Bosco - 2013. 04. 05. 00:22

Esetleg valamelyikőtök nem tudja, hogy mi történt a Castiel által a srácok bordáiba vésett angyalok elől eltüntető jelekkel? Csak mert sorra ugrált Dean mellé a 6. és 7. évadban, na meg a 8. ban is Castiel. Naoimról a 8×19-ben meg nem is beszélve. Volt szó ennek a hatásnak a megszűnéséről, vagy csak írói feledékenységből adódott ez? (Az addig oké talán, hogy Samet miért látják, mert ugye ő meghalt azóta, de Dean csak átkerült a purgatóriumba, nem meghalt. Tehát ő még fizikailag ugyan az, mint Lucifer idejében.)
A másik: Csak szerintem ördögibb, képen törölnivalóbb és badass-ebb Crowley mint Lucifer? Mármint oké, Lucifer, Apokalipszis, nagy para, de…Crowley sokkal nagyobb intenzitással kavargatja az emésztési végterméket a fazékban. Ezzel a véleménnyel csak én vagyok így?

Soldierdsgn - 2013. 04. 05. 01:47

Kajuska: Gondolom azért találta meg olyan hamar, mert Sam ott volt, ahol akkor vagy, ha a Földről a Purgatóriumba érsz, gondolom oda “született”…

Asha Greyjoy - 2013. 04. 05. 02:03

Azért elég sok a plothole. Ha ilyen egyszerű bejutni a Purgatóriumba, és ezt még egy mezei keresztúti démon is tudja, akkor mit bénázott Crowley és Cas egy teljes vadon át?

Áh, legjobb lesz egyszerűen ignorálni Sera Gamble összes faszságát.

Crowley azért kemény tud lenni, ha a démonok így fosnak tőle. Lucifer túl jó modorú és csendes volt (kivéve, mikor kissé felaprította a fél pogány pantheont), meg hát Mark Pellegrino egyszerűen imádnivaló. Mondjuk én igazán nem félek Crowleytól. Emlékszem, milyen ijesztő volt Azazel, Lilith, még Alastair is.

Naomi meg kavarja rendesen, még abban se vagyok biztos, hogy Crowley izélt Kevinnel és nem ő. De Amanda egyszerűen zseniális, nagyon genya a néni.

Bennyt sajnáltam, de eléggé előre látható volt, hogy ez lesz a vége. Kár érte.

Bobby meg jobban teszi, ha nem ücsörög tétlenül a Mennyben, hanem megkeresi a többi vadászt és kicsit szétrúgják a jelen vezetés tollas hátsóját.

Komolyan, ezerszer inkább Mihály, mint Naomi, ő legalább nem sunnyogott és kavarta, mint a Piszkos Fred, hanem odacsapott, ha valami nem tetszett neki. Már amikor nem a családi drámával volt elfoglalva.

A kevés normális angyal meg, akiket Naomi különítménye terrorizál, igazán mehetne már a barikádokra, lehetőleg Cas vezetésével. Elvileg még vannak, akik az ő pártján állnak… Inias pl. hol van? A wiki szerint él.

Mondjuk imdb/twitter alapján jön két új (jóképű!) angyal is, nemcsak Metatron, aki igazán előkolbászolhatna már.

fyktyvf - 2013. 04. 05. 12:47

Bosco: Luciferben az volt az igazán hatásos (félig a karakterből, félig a zseniális színészi játékból adódóan), hogy folyamatosan azt éreztette, hogy neki nem kell hazudnia, nem kell cselt szőnie, senkitől nem kell félnie (még a saját testvérétől Gabrieltől sem, pedig ők ketten már hasonló kategória) mert ő annyival hatalmasabb mindenkinél, és ez nagyon fenyegető tud lenni. Erre a jelenlétre, Lucifer megállíthatatlanságából fakadó önbizalmára játszott rá ügyesen Pellegrino (és ez az amit aztán Jared egyáltalán nem tudott hozni, ezért volt olyan kontraszt a kettejük Luciferes jelenetei között).

Crowleynál csak most kezdik levetkőzni az előző évadok által beállított gonosz szerepét, ahol, hát valljuk be, egyáltalán nem volt fenyegető, de jó úton járnak egyébként, külön jó ötlet volt, hogy a karakter misztikumát egy kicsit visszaállították a Fergus McLeodos téma keresztülhúzásával (még ha kicsit radikális húzás volt is).

Bazsi - 2013. 04. 05. 18:17

Bosco: Nem fordítva van a halálozás? Dean meghalt a Hellhoundos mókánál, amikor eladta a lelkét. Sam pedig szerintem nem halt meg egyszer se, csak Luciferrel volt összezárva.
(bocsi lehet tévedek, rég volt már)

Bosco - 2013. 04. 05. 20:39

Bazsi: Igen, valóban, Sam tényleg nem halt meg akkor( “csak” a 2. évad végénél, ami miatt ugye alkudott Dean). Így viszont már tényleg nem értem hogy van ez az angyalok elől eltüntető írás dolog velük, de fogjuk rá, hogy valahol valamikor valami oknál fogva megszűnt.
fyktyvf: Igen, valóban másképp gonosz ő, mint Crowley, de én valamiért mégis az utóbbit érzem sikeresebb főgonosznak. Ez lehet abból fakad csak nálam, hogy Crowley többet szerepel( és néha enyhén szólva “bikának” van beállítva), mint amennyit Luci szerepelt eddig.

Soldierdsgn - 2013. 04. 05. 22:27

Egyszer mind2 testvért agyonlőtték a hotelszobájukba és akkor mentek fel ők a mennybe. Akkor elvileg mind2 meghalt, és Cas juttatta őket vissza, ha jól emlékszem.

Bazsi - 2013. 04. 06. 00:31

Ja ez jogos, viszont hosszabb ideig sose volt halott, Deannel ellentétben nem volt huzamosabb ideig a pokolban vagy a mennyben.

sepu124 - 2013. 04. 06. 14:23

de nem akkor szedték le róluk a pogány istenségek az énoki jelet amikor lucifert várták abba a hotelbe?

Bosco - 2013. 04. 06. 15:39

sepu124:

Volt benne valami, de most belenéztem neten abba a részbe, és felhozni felhozták ezt a témát, hogy a bordáit tisztítsák meg Samnek, de nem történt meg ha minden igaz, mert a következő jelenetben már a recepciónál hentelt Lucifer. Őt meg a recepciós isten hívta oda, tehát ez vakvágány.

chulo - 2013. 04. 06. 20:58

nekem egyébként csak az csipi a csőrömet egy ideje, hogy a 4. évadban még minden próféta vállán ott csücsült egy mennyei terminátor, még Lilith is betojt nagyon gyorsan a Chuckot védő arkangyaltól. Most meg mindenféle démonocska ott sündörög Kevin körül (az a gáz hogy csomó ideig kellett gondolkoznom hogy hivják, annyira érdektelen a karakter)
azt amúgy vki letisztázná nekem, hogy hogy lett a középkori emberkéből a pokol királya? Nem rémlik teljesen. Eleinte sima keresztúti bizniszelős volt, nem?

Bosco - 2013. 04. 07. 01:09

chulo:

Az apokalipszis elmaradása és Castiel hentelése a mennyben gondolom elég nagy káoszt okozott odafent (erről volt említés is párszor), lehet a próféta védelmezésére már nincs arkangyal, vagy csak alacsonyabb prioritása van annak, mint a mennybeli helyzetek rendbehozásának. Mellesleg akkor még érdekelte őket a Föld és az emberiség, mert kellet nekik a végső izomszagot árasztó megmérettetés, az apokalipszis. Miután annak lőttek lehet, hogy már végleg levették a kezüket az emberekről. Nem is sok angyalt láttunk ténykedni azóta. Legalábbis mostanáig. Crowley meg az 5. évad utáni 1 év(?) szabadság(Ez alatt a Dean féle normál életes kiruccanást értem) alatt vette át a pozíciót Lucifertől. Erről az első említést a vámpír alfa szökésekor tette, mikor kiderült, hogy ő hoz(at)ta vissza Samet és…Samuel volt a nagybácsi? Szóval őket és akkor derült ki, hogy miért is vadászik ő a purgatóriumra. Erről lehet tesznek utalást még. De mire Castiel segíteni kezdett neki, addigra már ő volt a pokol királya, mert a poklot egy hosszú sorrá tudta változtatni, tehát kedvenc angyalunk nem segített neki a pozíció megnyerésében.

chulo - 2013. 04. 07. 12:00

bosco
köszi, azt hittem ezt is úgy oldották meg, hogy felülirták a történelmet kicsit, de úgy látom volt magyarázat csak nem nagyon ragadt meg a fejemben.

amúgy kiváncsi leszek jövőre mit tudnak kitalálni, eléggé el lett már baszarintva a sorozat a folyamatos tétemelgetések hatására.
Lehet harmadjára is nekifutok az első 5 évadnak, meg esetleg az utána lévő 3-ból a jó motw-ekeket megnézegetem, aztán darára bevárom a 9. évadot, és a véleményektől teszem függővé hogy megnézem-e.

Guatrau - 2013. 04. 08. 00:11

Lehetne ezt még tetézni… Például megjelenhetne Isten az évadzáróban, hogy valami nagyon durva sztori miatt volt távol, ami nem csak ezt a világot fenyegeti, hanem mindent, a létezés bármely formáját. Bár ez már Dean-nek és Sam-nek is nagy falat lenne, ezért valami hatalmasabb erőt kapnának… Lehetne itt még emelni a tétet izgalmasan, de hát 8 évad… Hamarosan lefut…

Bosco - 2013. 04. 08. 12:31

Azt esetleg elképzelhetőnek tartom, hogy mondjuk a démonok befogják Halált a pórázra és megbízzák Isten halálának elhozásával és Dean-ék feladata lenne az öreget megmenteni. Mondjuk nem mintha a démonoknak annyi baja lenne Istennel, pár feltámasztást leszámítva nem nagyon okozott nekik gondot a jelenléte. De ez eléggé a jövő zenéje.

chulo - 2013. 04. 08. 21:43

szerintem ha emelik a tétet akkor csak még jobban elcseszik a sorozatot. Már a 6. évad is gáz volt, a 7. eszméletlen ratyi volt, ez meg megint olyan hogy a tesók csak diszek inkább, mert normálisan hozzá se tudnának szagolni a dolgokhoz annyira nagyok

Zirowe - 2013. 04. 09. 10:12

Jó rész volt.

Az elején jól láttam, hogy a crossroad démonnak nem fekete, hanem piros szeme volt?

Pokolnál én is hiányoltam a végtelen sorbaállást, az annyira ötletes megoldás volt.

Amúgy most elgondolkodtam azon, hogy hogyan tovább: ha sikerül bezárni a pokol kapuját, akkor kb egy alap ellenséggel számolnak le, és ezután nem marad érdekes ellen.
Kb mint az SG-1ban a goauldok legyőzése után.

Vagy a végső pillanatban elbuknak és elszabadul a pokol a földön, de ezt meg úgyse merik meglépni.

Amúgy csak engem izgat az évad kezdés óta, hogy mi történik azokkal a lényekkel, akik a purgatóriumban halnak meg?
Visszakerülnek megint oda, vagy végleg megsemmisülnek?
Mert ha utóbbi, és állandóan egymásra vadásznak, akkor nincs ott olyan sok lélek, mint ahogy Castiel és Crowley feltételezte, ha meg előbbi, akkor eléggé értelmetlen körforgásnak tűnik.

Zirowe - 2013. 04. 09. 10:14

Ja, meg azért Crowley mégiscsak “king of hell”, aztán ilyen könnyen adta magát egy “bürokratával” szemben.

Tisztázni kéne végre, hogy csak sima démoni erővel bír, vagy a titulusához járt vmi extra kraft.

Bosco - 2013. 04. 09. 11:31

Ha jól rémlik az összes crossroad démonnak eddig vörös szemei voltak. Ez afféle rangi megkülönböztetés lehet, mint Lillith-nél a fehér, Azazelnél meg a sárga szem.

Nickerbey - 2013. 04. 09. 15:57

A “pokol elszabadul”-os dolgot mar eljatszottak egyszer a 2 evadzaroban.
Amugy engem is nagyon erdekel hova mennek a purgatoriumban kinyirt szornyek.
http://www.supernatural-daily.com

Danee - 2013. 04. 09. 22:46

A purgatoriumban kinyírtak nem megszűnnek létezni? Én arra tippelek.

Én azt nem értem, hogy démonok miért kerülnek a tisztitóba. Vagy valamit rosszul értelmezek? Ugye a purgatóriumba elvileg csak a bocsánatos bűnben elhunytak juthatnak? A levatianokra mondjuk anno meg volt a magyarázat.

Zirowe - 2013. 04. 10. 00:06

Danee: de ha megszűnnek, akkor folyamatosan csökken a lelkek száma, két évaddal ezelőtt meg pont azon volt a hangsúly, hogy ott mennyi kiaknázatlan lélek, és ezáltal erő van.

Amúgy démonok sehogy, csak szörnyek kerülhetnek oda, nem?

Bosco - 2013. 04. 10. 02:01

A purgatórium tisztító tűz része igazából lehet kimerül egy rostában. Emberek mennybe mennek, vagy pokolba, a lényeknek meg ott a purgatórium, az örök börtön.(Mellesleg a purgatórium itt nem a bűnöket megvezekeltek raktára, hanem Isten szörnyeinek szelencéje. Ugye azért keletkezett, hogy a Leviatánokat oda küldje a nagyfőnök, majd ugye a többi kedves kis lényét is a halála után oda vezeti. Teremtmények gettója, ha lehet így fogalmazni.) Legalábbis nekem ez az elképzelésem. Az, hogy aki ott meghal, annak mi lesz a sorsa egy jó kérdés. Igazából a készítőkön múlik a válasz. Később mondhatnak erről valamit, de akár teljes csend is lehet ekörül a téma körül. Akik ott meghalnak lehet, hogy a purgatórium egy másik szintjére, vagy régiójába kerülnek, hisz ahogy azt hangoztatták: Hatalmas. Én például egy szintes rendszert is eltudnák képzelni oda, hogy minden halál után lejjebb kerül a purgatóriumi létrán az illető. Mint a ,,pokol legmélyebb bugyrai” csak ez itt nem pokollal, hanem purgatóriummal van. Vagy lehet, hogy mindenki aki ott meghal végleg eltűnik, csak épp még így is annyian vannak, hogy az Crowley számára nyereséges lehet. Vagy csak retconolták az előző két évadot (őszintén megértem), épp csak elfelejtették megemlíteni ezt a nézőknek.

Nickerbey - 2013. 04. 10. 06:29

Eltűnni szerintem nem tűnnek el, valahova csak kell kerüljenek. A démonoknak a Pokol, a “jó embereknek” a Menny a természetfelettieknek pedig a Purgatórium. Szerintem ez a nyírjunk ki egy Purgatóriumos lényt csak idő nyerésért van.
http://www.supernatural-daily.com

Zirowe - 2013. 04. 10. 13:24

Bosco: na igen, de a szintes rendszer is “véges”, tehát lejjebb már nem lehet menni, akkor itt megint előjön a kérdés: megszűnik, visszakerül az első szintre vagy újjászületik?
Az első ugye megint csak ellentmond a két évvel ezelőtti törekvéseknek, a második egy értelmetlen és végtelen körforgást eredményezne, az utolsóról meg még nem hallottunk.

Illetve ebből kiindulva az első, “érkezési” színt a legveszélyesebb, hiszen ott a legerősebbek lennének csak+a friss hús.

Aztán meg ott van a pokolban való gyilkolászás is.
Oké, most a késsel öltek, ami megszünteti őket, de mi van, ha nem a kést használták volna?

chulo - 2013. 04. 13. 15:19

én úgy értelmezem, hogy akit a Földön megölnek az ha rossz pokol, ha jó menny, ha valami természetfeletti dög akkor meg purgatóriumba jut.
A démon akit itt “megölnek”, kiűznek az irány vissza a pokolba. (bár furcsa hogy az első évadokhoz képest milyen sok démon grasszál a Földön)
Szerintem aki a purgatóriumban meghal az simán “respawnol” és kezdődik újra a vadászat. Épp ez a gáz benne hogy folyamatosan küzdeniük kell.
A pokolban is ez van elvileg Dean elmondása alapján. Minden nap darabokra tépték és úgy ölték meg, aztán másnap kezdődött előlről.
egyébként tényleg jó lenne ha Crowley erejét, meg múltját pontositanák, hogy volt-e múltátirás (középkori skót pasi aki pokolra jutott, vagy már Mezopotámiában is ismerte Carter őrnagyot)

Leoben - 2013. 04. 14. 10:38

Crowley erejét szerintem nem kell magyarázni, nagyon egyszerű:cross-roads démon aki minden alkuval erősebb lesz mert mecsapolja az ember lelkét amikor alkut köt. Egy idő után annyira erős lesz, hogy tud erőt meríteni a pokolban lévő emberekből is. Szvsz

Purgatóriumban meg örök körfogás van, eleve a leviatánoknak készült, őket meg nem akarta Isten kiengedni onnan.

wondorog - 2013. 04. 25. 11:17

Nem volt rossz rész, bár meg kell mondjam, kicsit azért csalódtam. Mikor elkezdődött, annyira reménykedtem, hogy megismétlik a kedvenc részemet, a “Changing Channels-t”, és több különböző stílusú játékot hoznak be, amelyekben Dean utazgat, kár, hogy ezt a labdát nem csapták le.
Charlie meg felőlem jöhet bármikor, de Garth-ot is visszahozhatnák, állandóan csak emlegetik.

play93 - 2013. 04. 25. 13:46

Garth az olyan mint a Jézuska. Midneki tudja hogy létezik, de mi sose látjuk :D Amúgy egy teljesen szokványos MothW epizód volt, jövő héten viszont Ben Edlund újra lecsap egy átívelő szálas résszel. So excited :D

zolij - 2013. 04. 25. 18:10

jó volt a rész végén a Star Warsos utalás:)

andus - 2013. 04. 27. 21:50

Nem volt a legjobb rész, de emlékeztetett arra, hogy miért is szeretem még mindig annyira ezt a sorozatot: a két testvér kapcsolata miatt. A végén az az ölelés, meg, hogy soha nem fogja elengedni… aww :)

chulo - 2013. 04. 28. 16:10

volt már jobb is

Nikki - 2013. 04. 29. 18:20

Ez a rész is kellemes néznivaló volt, plusz mindig öröm, ha kedvelt vendégszereplő is játszik; sajnálom, hogy a régieket már nem szerepeltetik.
Szeretem a motw részeket, s bevallom, kicsit tartok tőle, hogy mi lesz az évad végén ebből a táblás dologból; de eddig bizakodni van okom, mert jó lett ez a 8-ik évad :) Btw, ez a barlang meg nagyon király :D

play93 - 2013. 05. 02. 13:56

Mr. Edlund odatette magát ismét. Jó rész volt. A harmadik próba meg nekem nagyon zavaros, nem is tudom, hogy értették :D

energy - 2013. 05. 02. 18:21

Olyan vacak lett ez a sorozat. Évről évre rosszabb. Csak bonyolítják meg minden, már titkosszolgálatuk is van az angyaloknak. Istenről, mintha azt mondták volna csak mostanában tűnt el, azért van a felfordulás, most meg kiderül már régen lelépett stb. Mi értelme van így az egésznek? Egy nagy, értelmetlen katyvasz. Én még mindig arra gondolok, hogy néhány éve, még a démonok sem tudtak az angyalok létezéséről és rettegtek tőlük. A purgatórium meg a pokol szomszédságában van. Akkor meg mi a fenének keresték vagy egy évadon át? A sok alfa helyett, elkaphattak volna egy kaszást, azt kész.

Casey Novak - 2013. 05. 02. 22:44

Hát ilyen nincs, végre egy jó rész! :D (8×21)
Mármint ha az @energy által említett értelmetlen katyvaszt – fájó szívvel, de bizakodva – elfogadjuk kiindulási alapnak, akkor most végre elérkeztünk valahová, és most önmagához képest kezdi az évad hozni azt a fílinget, amiért a kezdetekben annyira szerettem. (Mert hol van már az, mikor a harmadik évad ominózus része után rohantam öt városon keresztül nyúllábat szerezni? Hmmm, szép emlékek)
Az egyetlen, ami kicsit piszkálja a csőrömet, hogy ha valami mély gödörbe kerülnek, ahonnan nincs kiút, akkor valahogy hirtelen lesz kiút. Mármint ez nem baj, csak lenne felvezetés, és ne történnének félévadonként csodák, amiket utólag megmagyaráznak fél percben.
De amúgy, mert ehhez már úgy is hozzászoktam, remek rész volt. Vagy csak nekem van jó napom, nem tudom, hátha másnak is tetszett.
Öröm volt látni, hogy végre Crowley-t is helyre tette valaki, most már érdekel a táblás sztori vége is ennyi nyűglődés után, kapunk egy alig használt Castielt, egy firnyákos harmadik próbát, és Metatron “az emberi faj szépsége a szabad választás” dumája meg külön tetszett. Na ez simán 8/10, és régen éreztem így SupNat epizóddal kapcsolatban.

Zirowe - 2013. 05. 04. 02:48

Tenyleg egy jo resz volt.

De megint a Crowley fele pocsoles: king of hell, de kb semmi plusz ereje, max “primus inter pares”, korabban Carter ornagy lenyomta, most meg csak pisztollyal tudott vaganykodni.

Viszont nem tudom hogyan tovabb, ha lezarjak a pokol kapujat, mert akkor a foellenseg demonoktol szabadulnanak meg, amit nem lehet.
De evadzaroban veszteni sem lehet.
Szoval biztos vmi olyan lesz, hogy lezarjak, de utana lesz vmi szokasos szopatos kiskapu.

Vagy, amire reg ota varok, szinre lep vegre Isten, aki ujra kinyitja a pokol kapujat, mondva, hogy az egyensuly es szabad akarat miatt szukseg van ra (bar akkor miert van lehetoseg a lezarasara).

Esetleg egy olyat is el tudnek kepzepni, hogy visszajon Isten, es akkor a Halal altal emlegetett regebbi es erosebb “erok” lesznek az ellenfelek.

Mindenesetre sajnaltam, hogy ilyen “rovid” volt a resz, mertost, hogy haladtak, vegre erdekes volt!:)

Bazsi - 2013. 05. 04. 11:12

Számomra is abszolút javuló tendenciát mutat a sorozat így az évad vége felé, kíváncsi vagyok a finálé mit fog hozni. Nem rémlik pontosan mi történik, ha bezárják a kapukat, lehet csak meggátolja a pokolból kijövetelt, a már kint lévő démonok maradnak a helyükön, és akkor azért maradnak még számunkra bőségesen.
Ami igazából jobban érdekel, hogy az angyalokkal mit fognak kezdeni. Közülük is eléggé sokan garázdálkodnak a mennyen kívül mostanában, plusz ugye az angyaltábla most Crowleynál van. Elképzelhetőnek tartom, hogy őket is parkolópályára teszik, bezárják a Mennyországot, vagy az angyalok erejét valahogy elveszik vagy elszívják. Ez utóbbit alátámaszthatja Misha Collins állandó szereplővé való átvedlése is. Teljes angyali erővel nem hiszem, hogy lenne értelme a tesók mellett szerepeltetni, esetleg csak akkor, ha a mostani részhez hasonlóan kapna egy egész évadon átívelő szálat, bár angyali erővel valahogy ez sem tűnik életképesnek.

Zirowe - 2013. 05. 04. 11:27

Bazsi: de Crowley most megint ott tart, hogy hiába van táblája, nincs prófétája, aki lefordítja neki, hiába mondogatta Kevinnek, hogy nincs rá szüksége, mert igenis van.

Ha bezárják a kaput, akkor is x időn belül le tudják vadászni a maradék démonokat, amitől viszont egysíkú, monoton lenne a sorozat.

A mostani felállás alapján megint egy angyal polgárháborút lehet sejteni, viszont az már volt, szóval megint unalmas lenne.

Fináléban vhogy Cartert is meg kéne buktatni, vagy jövőre ő is visszatér?

Hunnenkoenig - 2013. 05. 04. 14:36

Ez egy jo resz volt.

Azon kaptam magam, hogy izgatottan vartam, mi következik a következö jelenetben.

Jo ez a sorozat meg mindig.
Mondjuk en jobban szeretnek több men of letters hangulatu reszt…

fyktyvf - 2013. 05. 04. 15:22

Én pár résszel ezelőtt valami olyasmit vizionáltam, hogy talán a rituálé nem explicite a kapuk bezárását célozza (hiszen akkor miért változtatná meg Samet?), hanem aki megcsinálja a próbákat, abból lesz a pokol kapuőre, aki szabadon nyithatja/zárhatja a kapukat.

Mindenesetre valami komoly felütés kell mostmár a végére, mert 2 rész van hátra, és még mindig nem látszik körülbelül se, hogy mi lesz a végén.

Zirowe - 2013. 05. 04. 15:35

Viszont nagyon örülnék annak, ha nagyobb hangsúlyt kapnának azok a burkolt utalások, amik a magányos életükre és az ebből fakadó apró örömökből fakadnak.

Hogy ketten, semmilyen magánélettel harcolnak állandóan a gonosz ellen, semmilyen jutalmat nem kapnak, barátaik alig vannak, azok is állandóan hullanak, gyökereik sincsenek, család is kampec, az életüket számtalanszor feláldozták már, és határtalan szenvedésnek is alá lettek vetve többször is.

Csak ők ketten meg a kocsi.

Ezt törte meg most az új “főhadiszállás”, aminek Dean rettenetesen örül.
Végre van saját szobája, tudnak vhova visszamenni, kaját készíteni, stb.

Ezt az örömöt nagyon jól játssza el Dean, de már szinte annyira tökéletes ez az idill, hogy érezni a levegőben, hogy bmikor véget érhet.

Zirowe - 2013. 05. 04. 15:37

Ja, és eddig legalább abban bízhattak, hogy majd vmikor, amikor végre megengedik nekik, hogy meghaljanak, akkor a megérdemelt jutalom várja őket a Mennyekben, de most szembesültek a szomorú valósággal, hogy ez nem így lesz, mert ezt is meg fogják a démonok akadályozni, ahogy tették azt Bobbyval.

seed - 2013. 05. 04. 17:36

Rmélem azért Crowley-t nem írják ki, azért ki kell jelenteni, ő is egy húzó ember jelenleg a sorozatban, nem is akármilyen :D

Danee - 2013. 05. 04. 18:32

Egyébként amikor ők démont ölnek, embert is ölnek nem? Az meg kizárja a Mennyországból őket, automatikusan.

MelancholyR - 2013. 05. 04. 19:31

Azért remélem mindenki vágta a még 8×20-ban a Ripley és Hicks utalást. :)

Zirowe - 2013. 05. 04. 22:31

Danee: elvileg azok már eleve halottak, mert a démonként elviselt halálos sebeket csak azért élik túl, mert démonok, de amint kiszáll belőlük, rögtön meghalnak.

Mintha szó volt róla, hogy minden vadász a Mennybe megy, akárcsak minden kutya. :D

Bosco - 2013. 05. 04. 22:35

@seed:
Szerintem az apokalipszis megakadályozásával már rég bevágták maguk előtt a mennyek kapuját. Legalábbis ha az angyalokon múlik egyenes úton biztos nem jutnak oda a Winchester tesók.

Bazsi - 2013. 05. 04. 22:36

Danee:

Tuti nem kizáró ok. Sam, Dean, Bobby és más vadászok is a mennybe kerültek, gondolom inkább a cselekedetek mikéntje számít.

Arról amúgy mit lehet jelenleg tudni, hogy mi a helyzet Jon Winchester lelkével? A 2. évad végén ugye kiszabadult a pokolból, azután pedig eltűnt, a Mennyben pedig valószínűleg nincsen.

Zirowe - 2013. 05. 05. 00:29

De az armageddon megakadalyozasa miert lenne kizaro ok?
Pont, hogy azert jarna a legnagyobb jutalom, hiszen Lucifert visszazartak es artatlanok halalat akadalyoztak meg.
Max a renegad angyaloknak nem tetszhetett, de Istennek biztos okes volt.

Nickerbey - 2013. 05. 05. 07:47

Nyugodtan bezarhassak a Pokol Kapuit, ott van meg a Purgatoriumban a kicsi reszlet ahol nyugodtan johetnek a demonok.

S0m30n3 - 2013. 05. 05. 11:53

Meg amúgy most már teljesen halott, vagy még vissza tud térni valahogyan? Castielnek azért remélem lesz valami reakciója, amikor megtudja, hogy Meg meghalt.

Pokol kapus dolog szerintem is úgy lesz, hogy lehet bezáródik a kapu, de a kint levő démonok kint maradnak. Démonok nélkül elég érdekes lenne a sorozat, egy alapkövet vennének ki.

Castielt meg remélem nem úgy teszik állandó szereplővé, hogy megint megőrül, vagy akármi baja lesz…

Asha Greyjoy - 2013. 05. 07. 23:28

Szerintem Crowleyt fogják meggyógyítani (gondolom, ezt úgy kell érteni, hogy visszaváltozik emberré), remek büntetés lenne neki, ha elvesztené minden hatalmát, és Mark Sheppardot se kéne kiírni, ami viszont kár lenne, mert egy sassy bastard.

A Pokol talán bezárul, de hová fog kerülni a sok odavaló csirkefogó? Mindből kísértet lesz? Esetleg zombi? Ezt át kéne gondolniuk, ahogy Met is mondta.

Arról nem is beszélve, hogy mi lesz az egyensúllyal.

A Mennyben meg forradalmat kell csinálni, ebben talán segíthetne az angyaltábla, hogy hirtelen mindenki emlékezni kezdjen, hogy hé, hát itten évezredek óta manipulálnak minket. Aztán Naomi hamar rájöhet, hogy a népharag ellen kevesen vannak.

everest456 - 2013. 05. 09. 09:13

Ez nagyon f*sza rész volt, de szerintem elég megosztó is . Abaddon szökése viszont gagyin volt megcsinálva és Crowley-nak sem jósolok nagy jövőt, vagy a fiuk teszik jégre vagy Abbadon. Castiel próbái is érdekesnek néznek ki, vajon rá is olyan hatással lesz mint Sam-re?

Ja a köv. rész promóját ne nézzétek meg, elég sokat ellő a fináléból, szerintem.

Zirowe - 2013. 05. 09. 11:24

Ez a rész nagyon f*s volt.

Konkrétan azzal, hogy Metatron ismeri az összes tábla tartalmát (ez már az előző részben is feltűnt), az egész évad eddigi bohóckodásait érvényteleníti, hiszen nem kellett volna a kellett volna a két táblát hajkurászni meg a prófétával bajlódni, hanem egyszerűen megkeresni az írnok angyalt, ami nem is olyan nehéz, hiszen rögtön meglett.

Az lett volna a logikus, hogy ő csak lejegyezte amit Isten mondott, de elolvasni nem tudta, vagy ha tudta is, akkor rögtön törölve lett az emlékezete, vagy vmi hasonló.

A másik meg, hogy “keressünk meg egy démont és gyógyítsuk meg”.
Erre mit csinálnak, ahelyett, hogy mondjuk egy crossroad démont idéznének meg?
Megkeresik az egyik legkeményebb démont, akivel találkoztak, újra összevárjak, majd magára hagyják (!!!) pont elég ideig, hogy ki tudja magát szabadítani.

Értem, hogy szükség van egy erős démonra Crowley ellen, de ez nagyon gagyi megoldás volt.

Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy elvileg a “gyógyítás” után újra ember lenne a démon, viszont ez darabokra lett vágva, majd újra összevarrva.
Démoni erők nélkül azonnal halott!!

Hogy akkor az egész “zárjuk le a mennyországot” dumához hozzá se kezdjek.
Ott a félvér angyal, aki felismeri őket, de Castiel nem?
Erősebb náluk?
Wtf?!

Az az érzésem, hogy túl sokat akarnak az írók egyszerre harapni, túlzsúfolják az egészet, és a maradék egy rész nem lesz elég normális lezárásra.

wondorog - 2013. 05. 09. 12:37

Szerintem nagyon jó lett, és végre kapunk egy ütős finálét, a tavalyi hadd ne mondjam ki, mi helyett.
A régi szereplők legyilkolása jó ötlet volt, és imádtam Crowley inside joke-jait (telefonszám: 666, sms végén ördög smiley). Jövőre örülnék ha ez a színvonal a teljes évadra kitartana.

S0m30n3 - 2013. 05. 09. 14:00

Hát elég sok hülyeség volt a részben, Zirowe felsorolta őket, ezek mind nekem is szemet szúrtak. De most eléggé kötözködős kedvemben vagyok, kikapcsoltabb fejjel biztos jobban élveztem volna a részt. Kíváncsi vagyok mi lesz a fináléban.

chulo - 2013. 05. 09. 22:02

még ó hogy fárasztó nap után most néztem meg :)
nekem bejött. Bár utálom az ilyet mikor sehogy se haladnak a sztorival, aztán az uccsó részekben az arcunkba nyomnak mindent.
az az abomination az kicsit gáz volt. Aranyos pincércsaj aztán amikor ki akarják nyirni akkor egyszerre lecsapja Castielt meg Metatront, aki azért elég húzós angyal lenne

Bazsi - 2013. 05. 10. 11:29

A végén a Sarah haldoklása alatti Crowley monológ brutálisan erősre sikeredett, nagyon kemény jelenet volt.

zolij - 2013. 05. 11. 11:01

nem volt ezzel a félangyal lecsapással, Metatron írnok, el is mondta hogy egy kis senki az igén kívül. Castiel meg még lábadozik, nincs ereje teljében.

zolij - 2013. 05. 11. 11:01

*nem volt gond

Zirowe - 2013. 05. 12. 18:34

zolij: azert megiscsak egy tobb ezer eves teljes erteku angyalrol van szo!

Ja meg a masik.
Oke, hogy van a csavo, aki papirra veti a tesok “kalandjait”, mert ez a feladata, de hogy mind ezt ugy, hogy az aldozatok is pontosan beazonosithatoak legyenel, hogy ezt a roaszak fel tudjak hasznalni…
Hat, eleg bena cucc, Crowley meg csinalhatta volna akar elobb is.

Zizi - 2013. 05. 13. 01:37

én most néztem csak meg a 22. részt, elején Sam “monológja”, h milyen rosszul van.
hát a tünetek alapján inkább terhes… :D :D

zolij - 2013. 05. 15. 15:44

@Zirowe hogy egy általános mondással éljek válaszként: Isten útjai kifürkészhetetlenek :D

everest456 - 2013. 05. 16. 09:10

Nagyszerű finálé volt, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle köv. évadra.

a Metatronos csavart nem láttam előre, szóljon aki igen :) A Földre száműzött angyalokkal vajon mennyi probléma lesz, hiszen többségük elégé “aqymosott” és vajon mennyi képességük maradt (valamikor a 4. évadban volt már hasonló, de szerintem megint sok minden retcon alá fog esni) Kár, hogy Crowley maradt démon (tényleg az maradt-e?) és ha igen, ő lesz-e még King of Hell egyáltalán vagy Abaddon megpuccsolja?
Crowley dumái megint nagyok voltak
(Abaddon: “Hello, Boys!” Crowley: “That’s my line!”,

Band of Brothers”?”The Pacific”?
None of this
means anything to you?
All those motels, you never once
watched HBO, not once?
“Girls”?
You’re my Marnie, Moose.)

Szóval kiindulási alapnak jó volt ez a rész, de innen nagyon el is lehet szúrni a következő évadot.

everest456 - 2013. 05. 16. 09:12

és a Dean/Cas jelenet is nagy volt
Cas:Are you sure we should be drinking on the job?
Dean:What show you been watching?
:)

play93 - 2013. 05. 16. 10:10

Szuper volt az évad záró. Tényleg úgy éreztem, hogy nem kicsit emelték a tétet. Az a jelenet, ahogy megindult a csillaghullás, félelmetesen jó volt.

Bazsi - 2013. 05. 16. 11:09

Király volt az évadzáró szerintem is, úgy tűnik pár héttel ezelőtt beletrafáltam, amikor azt gondoltam, hogy Castiel elveszti az erejét. :D

Batistuta - 2013. 05. 16. 12:14

Epic :D Nagyon tetszett, minden a helyén volt, mikor lesz már szeptember? :D

A finálé 10/9 , az évad pedig egy erős 7-8-as.

Trolljaegeren - 2013. 05. 16. 12:53

Komolyan mondom a kedvenc évadommá vált a végére (ez nem azt jelenti, hogy a legjobb évad). Mi a fene volt végén a Batcave-ben az a sok cucc? Jó értem én, hogy reagált az angyalok elbukására, de miért, hogyan, wááá, most várom rohadtul a kilencedik évadot. :D

ZoL - 2013. 05. 16. 13:36

Amikor elkezdődött az rész és megszólalt Carry on my wayward son, már ott éreztem, hogy ez jó lesz, és basszus megcsinálták, a párbeszédek, Metatron szerepe minden stimmelt 9/10-es rész.

A cliffhanger a végén iszonyat jó volt, mikor lesz már szeptember? :)

Kirhal - 2013. 05. 16. 13:55

Állat,nagyon jó, rég volt már ennyi jó az évadzáró rész.

Jól megvezettek ezzel a címmel,meg minden mással ami az évad vége felé tartott.

Zirowe - 2013. 05. 16. 14:00

Jó rész volt végig, kivéve az utolsó 5percet.
Na jó, az utolsó perc okés volt, de az a 4 ami előtte volt, az nem.

Dean és Sam teljesen tisztában voltak azzal, hogy Sam a próbák végén meghal.
Mondta Castiel is, hogy ezt már ő sem tudja helyrehozni.
Ezért érthetetlen a hirtelen hátraarc, mintha vmi nagy igazságot mondott volna neki Naomi.
Haltak már meg, ez nem lehet gond.

De az, hogy inkább hagyjuk az egészet a fenébe, szenvedjenek az emberek, mert nem akarom, hogy Sammy még egyszer meghaljon, egyszerűen gagyi indok.

És akkor most Metatron lesz fent az úr, vagy ő is megy vissza a földre?
Mert a monológjából az jött le nekem, hogy csak ő meg a lelkek maradnak fent.

Kb mint amikor Cogliostro elárulta Spawnt a pokol trónjáért. :D

LaCRossE - 2013. 05. 16. 14:16

Hát, ez a finálé ütött rendesen. Rég láttam már ilyen jó SupNat évadzárót, rohadt jól sikerült, a végén az angyalhullás valami brutális volt.

wondorog - 2013. 05. 16. 14:39

Az angyalhullásnál konkrétan megborzongtam, régen volt ilyen hatással rám ez a sorozat.

Ellahbanna - 2013. 05. 16. 15:21

Jó lett az évadzáró, most már csak tudjuk kivárni a szeptembert ezután a függővég után – Crowley félig “megemberesedett”, Sam a kimúlás határán áll, Cas eltévedt az erdőben…na jó, az talán még túlélhető. De ha már róla van szó, akkor most Deanék kiképzik vadásznak? Nagyon remélem. :D

fyktyvf - 2013. 05. 16. 15:28

Kis gondolatébresztőnek: emlékeztek az 5×04 részre? Angyalok sehol, Lucifer nyert, Castiel ember lett, a Colt eltűnt, és mindezt 2014-re datálták… “Whatever you do… you will always end up here. Whatever choices you make… whatever details you alter… we will always end up… here.”

Balika88 - 2013. 05. 16. 15:29

Nekem is bejött az évadzáró! Eléggé ütősre sikerült! Az a jelenet pedig mikor az angyalok zuhannak vissza a Földre…brutál jól sikerült!! Várom a 9. évadot!

Batistuta - 2013. 05. 16. 16:15

fyktyvf:

Itt is van a videó, amelynek a végén beszélnek erről, és mondja is Sam/Lucifer:

See you in five years, Dean. :)

http://www.youtube.com/watch?v=9zqO5yDd8S0

v0m1t - 2013. 05. 16. 16:41

Nem mentek messzire ötletekért :)
http://www.youtube.com/watch?v=Y9mUe5vHYzs

Question - 2013. 05. 16. 18:50

nem volt rossz rész, de annyira azért jó se, engem a mennybéli mocorgás annyira sose kötött le (hiába hozták be Naomit) mint a pokolbéli.(amúgy végre, feltűnt az íróknak, hogy jó lenne már megkérdezni valakinek, hogy lett egy “szaros keresztúti démonból a pokol királya”, és talán próbálnak Crowley mellé állítani valami konkurenciát.

Ez a Luciferes kis jövőidéző nem lenne rossz, hiányolom.
egyébként vele mi is van?
Abban a ketrecben raboskodik két szuperlény, mihály és Luci,amit egy személynek terveztek neki. Elvileg már Sam Lelke sincs bokszzsáknak, csak az öccséé. Fura, hogy se kívülről, se belülről nem feszegetik.
Meg amikor Sam megkínzott lelke visszakerült bele, én úgy értelmeztem, hogy Lucifernek ezzel van egy kis ablaka a világra. Cas átvette ezt a tehet (már arra sem emlékszek mikor, mert annyi minden történt már vele), de azóta mintha teljesen elfelejtették volna.

Így nekem kicsit vérszegény az évadzáró, nagyon hiányoltam az egész évadban egy potens játékost a pokol oldalról.Az első évadokban azért mentek komoly “démon-hadnagyok”(Lilith, Sárgaszemű), ami mostanra arra apadt, hogy volt Crowley meg az ágyútöltelék sleppje. Így nekem a Abaddon, egy 60 évre a játékból kikerült démon nagyjelenete a végére már elég karcsú.

+ 6. évadban Halál küldetésbe adta a srácoknak, hogy derítsék ki, hogy ki támasztgatja fel itt a népeket suttyomban (sejthető, hogy Isten), de erre a szálról jótékonyan, vagy sem, megfeledkeztek.

muhaddib - 2013. 05. 16. 19:44

Nekem tetszett…száműzött angyalok. Lehet, hogy a bukás után elkezdődik a Földön az ami a mennyekben már Isten távozása után megkezdődött. Polgárháború. A szárnyuk elégett, így valószínűleg Anna sorsára jutnak. A kérdés az, hogy ki találja meg először a dicsfényt, vagy lehet, hogy az nem jött le velük. Plusz, mi lett azokkal az angyalokkal akik nem voltak fenn, mikor a takarítás elkezdődött?

Crowley lehet, hogy ettől még félember lett, sőt, lehet, hogy teljesen emberré változott, csak nem lett a próba befejezve, hiszen a papnak se kellett próba,és sikerült a gyógyítás.

Abaddon lesz az új pokol királynő, valószínűleg brutális letámadásba fog átmenni, és igen, ahogy többen is jelezték, itt az ideje Lucifer és Mihály kiengedésének a ketrecből. Kérdés, Misi akar-e még harcolni, hogy volt egy kis idejük odalenn beszélgetni. És él-e még? Elvégre Sam volt a Lucifernek szánt hüvely, a tökéletes hordozó, feltuningolva démon vérrel, míg Adam csak egy pót-hüvely volt, felkészülés nélkül, Lucifer lehet, hogy megölte odalenn.

A lényeg, hogy megint tiszta lappal indul egy évad. A pokolban káosz, a király eltűnt, új főnök van akit nem feltétlenül fogadnak majd jól. Odafenn senki sem maradt, mindenkit száműztek. A Földön sokan láthatták az angyalok bukását, akár káosz is kialakulhat. Nagyon kiváncsi vagyok az új évadra.

S0m30n3 - 2013. 05. 16. 19:48

Nekem végülis tetszett az évadzáró, kár, hogy tudtam arról, hogy Misha Collins maradni fog a kilencedik évadban, azóta tudtam, hogy az évadzáróban majd valahogy leamortizálják, elveszik az erejét, stb… Ez túl kiszámítható volt, mint ahogy Metatron terve is szerintem…

Az pedig eléggé bután jött ki, hogy Sam szimplán az utolsó próba utolsó másodpercében kihátrált, egész eddig arra volt felvezetve az évad, hogy Sam meghal, erre ilyen bugyuta módon elintézik azt, hogy mégsem? Milyen alapon? Deannek szüksége van rá, okés… és most ezért, mert nem fejezi be a próbákat, minden ezentúl a démonok által megölt/megszállt ember az ő lelkén fog száradni, hát gratulálok…

A zuhanó angyalok meg szimplán ütöttek.

wondorog - 2013. 05. 16. 19:50

Már csak Isten hiányzik. Amikor Castiel kérdezte Metatron-tól, hogy nézett ki, és az volt a válasz, hogy teljesen közönségesen, kezdtem reménykedni, hogy végre visszahozzák. Amikor elkezdődött az angyalok bukása, de még nem mutatták őket, csak a vibrációt, meg, hogy minden megbolondult, azt hittem ő tért vissza. A 4. évad óta lebegtetik már, remélem valamikor bevállalják.

everest456 - 2013. 05. 16. 20:13

Amúgy lehet kicsit elborult ötlet, de nem lehet, hogy Metatron=God?

Abaddon pedig Lucifer lojalista, szóval lehet, hogy megpróbálja kinyitni, de akkor megint meg kell törni 66 pecsétet (elvileg 100 körl van, van amit újra lehet csinálni, de pl Lilith-et nem lehet újra megölni) , vagy megint lesz valami hátsókapu?

A válaszokkal meg várhatunk októberig.

wondorog - 2013. 05. 16. 20:20

everest456: miután leírtam az utolsó hozzászólásom, pont ugyanez ugrott be, hogy Metatron lehet Isten.
A ketrechez meg szerintem is fel kell törni újra a pecséteket.

everest456 - 2013. 05. 16. 20:26

wondorog: Nem tudom, hogy meg merik-e ezt lépni a készítők és lenne-e célja. Ha csak úgy öncélúan behoznák, hogy “nesztek itt van Isten, lehet örülni” annak semmi értelme nem lenne, de pl bemutatnák, hogy hogyan vették át a hatalmat a többi istentől/vallástól (mert azt már említették a régi istenek a motelos részben az ötödik évadban, hogy ők voltak itt előbb és nem az angyal-brancs), akár flashback vagy még inkább időutazás formájában, annak tudnék örülni.

Batistuta - 2013. 05. 16. 20:36

Metatron=God?

Lehetséges. Olvastam is, hogy a Metatron név egyes vélekedések szerinti értelme Isten egyik titkos neve.

Illetve még annyit tudok elképzelni, hogy Isten jelenlétének bizonysága, tehát nagyobb jót akarja szolgáltatni.

wondorog - 2013. 05. 16. 20:53

Mondjuk ennek az ellent mondana, hogy Naomi a kis agykurkász gépével bele tudott túrni a fejébe. Bár az lehetett csak színlelés is.

Asha Greyjoy - 2013. 05. 16. 21:13

Nah, jó volt, egyelőre boldog vagyok, hogy Crowley életben maradt – vajon most majdnem ember marad? Bírnám, ha csatlakozna a fiúkhoz és Cashez, mint a régi szép időkben. Felügyelet nélkül nem lehet hagyni, mert mégiscsak ex-főgonosz.

De Abaddon porhüvelyét megsemmisíteni bűn volt, a színésznő gyönyörű, és most kénytelen lesz újat keresni.

A vége gyönyörűen nézett ki.

Viszont nem hiszem el, hogy képesek voltak megfeledkezni Naomi szárnyairól. Helló? Már Samandriel halálánál is hiányzott a szárnylenyomat, de azt még rá lehet fogni, hogy Crowley legvágta neki vagy mittomén. De Naomi? Ha közvetlenül az arkangyalok alatt dolgozott, kb. olyan rangban lehetett, mint Zakariás…

Amúgy meg jah, ideje kiengedni a fiúkat a ketrecből, főleg, hogy kb. ők az egyedüliek, akik kimaradtak a szórásból és szét tudják rúgni Metatron seggét. Lehet, hogy már kibékültek. Luci amúgy se akart harcolni már a Swan Songban sem.

Endverse fuck yeah.

Leoben - 2013. 05. 16. 21:43

Lucifer ketrecéhez lehet elég már csak a 4 gyűrüt összeszedni.

A következő évadban remélem lesz valamilyen káosz a földön, mert elég sok helyen felvillantak a piros pöttyök. Gondolom az angyal hullás globális esemény volt, nem csak Amerika kapott belőle.

Zirowe - 2013. 05. 16. 21:59

Szerintem Metatron semmiképpen sem Isten, hanem csak szimplán most ő lesz a főnök fent.

Gondolom a kilencedik évad arról fog szólni, hogy nyissák újra a Mennyeket.

De továbbra is gagyi, ahogy Dean meghátrált a végén.

Kissur - 2013. 05. 16. 22:47

Nagy hülyeségnek tartottam, hogy végül kihátráltak a Pokol Kapujának bezárásától. Persze, akkor Crowley meghal, nem lenne ellenfelük a fiúknak, és Sam is örökké ott maradt volna, úgyhogy tök egyértelmű volt, hogy nem fog bekövetkezni, de akkor is, szerintem nem így kellett volna megoldani. Ettől függetlenül nagyon jóvá nőtte ki magát ez az évad, úgyhogy nagy gratula hozzá! Visszanézve a 6.és a 7.évad így már nem is tűnnek jónak. (Jó a 7.évad elsőre sem volt jó, de a 6. kifejezetten tetszett.)
Emberek, így kell Supnat évadot készíteni. 8.évad 8/10

Soldierdsgn - 2013. 05. 17. 00:00

everest456: Szerintem azért nyomták le a régi isteneket, mert őket több lélek szereti, mármint hisz bennük/imádkozik. Hisz a lelkek a legnagyobb kincs.

Jó rész és évad volt. Szerintem nem Metatron az Isten, de a köv évad végén meg kéne jelennie valami jófajta jelenetben. Az 5. évad végén azt hittem, hogy Chuck az mert csak úgy köddé vált, és ezt nem prófétához való viselkedésnek vettem :) Lehet, hogy Isten olyan, akit már láthattunk valamikor, valahogy úgy lenne a “jó”, ha az apjuk lenne az, vagyis a megtestesülése, ha az apokalipszis vonalát nézzük Mihály=Dean, Luci=Sam… Apa és fiai. Na jöjjön a köv évad!!!!

Zirowe - 2013. 05. 17. 00:11

Kissur: szerintem nem halt volna meg, hanem visszaváltozik emberré, elkezd megint érezni és bűntudata lett volna.

Évad egyik mellékszála lehetett volna, hogy Crowley járja a vidéket és próbálja helyrehozni a “hibáit” bűnbocsánatért esdekelve. :D

Samet is biztos vissza tudták volna hozni.

Tyberius - 2013. 05. 17. 01:31

Pfff… hát egészen addig volt jó a rész, amíg Dean meg nem akasztotta a próbát, azt hittem meg merik lépni a készítők a pokol bezárását, de nyuszik voltak, nem merték. Csalódott vagyok, jó az angyalhullás meg ilyenek, de az hogy végül nem teljesítették be a próbákat és zárták be a kaput… ott leszek ősszel a startnál, de nem várom, ez így über foss megoldás volt, még akkor is ha sejtettem (tudtam) előre, hogy úgyse záródhat be a pokol kapuja, csak valami frappánsabbra gondoltam mint egy “szívszorító” monológ. A 9/10-es részből így lett kb. 2/10 és egyáltalán nem várom a folytatást…

Zizi - 2013. 05. 17. 04:45

nagyjából egyetértek az előttem szólókkal, kivéve talán, hogy Metatron lenne Isten. Bár ki tudja?

egyet tudok most hirtelen mondani: a fene vigye el, hogy most várni kell őszig… :)

Lion78 - 2013. 05. 17. 08:28

Én amiatt aggódtam kifejezetten hogy mi lesz ha bezárják a pokol kapuját. Akkor nem csak ki nem jön onnan senki de be sem. És az bizony nem jó. Azt reméltem hogy ezzel az indokkal döntenek úgy hogy nem zárják be. Biztos nem jutott eszükbe. :-) Szóval nekem azzal nincs bajom hogy nem zárták be. Az okot végül is el tudom fogadni.

Tyberius - 2013. 05. 17. 09:09

Hát nemtom, szerintem pont az lett volna igazán érdekes felállás, hogy akkor mit csinálnak, ha bezáródik a Pokol kapuja és se ki se be állapot áll fenn. Egyébként én ezen agyaltam, hogy alapból hogy gondolják a bezárást, hiszen akkor nem kerülhetnek be se lelkek oda, és ugyanez a mennyel is, ha mindkettőt bezárják, akkor a rahedli lélek ott kísértene a megrekedve x világ között. De az tök izgalmas lett volna. De mondom, tudtam, hogy nem záródhat be a pokol hiszen az az egyensúly felbomlása lenne valamilyen szinten, okkal létezik, de akkor is lehettek volna tökösek az alkotót. Az mondjuk már csak hab a tortán, hogy x-dik alkalommal eljátszani Sam halálát mondjuk eléggé súlytalan lett volna, de eleve az elcsépelt és hibázott lépés volt az íróktól, hogy feltétlen ultimate sacrifice-nak kellett lennie a próba végével, csak hogy aztán legyen ok a próbák lefújására és mégse kelljen bezárni a kaput.

Axel - 2013. 05. 17. 09:23

Szerintem jó volt,akár több szálon is futhat a következő évad.
-Abbadon ugye elmenekült,és nagyon dühös..
-Metatronnak elmentek otthonról,kérdés hogy most erősebb lesz-e
-Mi van Castiellel? Milyen ereje maradt? Emlékszik-e valamire? (tetszik az ötlet hogy vadász lesz,de nem nagyon hiszem hogy lesz MoTW epizód a következő szezonban)
-Crowley nem hiszem hogy meg gyógyult,szerintem alaposan kiherélték a következő évadra.
-A másik felvetés hogy kiengedik a dinamit-duót a ketrecből nagyon tetszik,de biztosra veszem hogy nem lépik meg.
-Olyan érzésem van hogy a következő szezon végén Isten is megmutatkozik valamilyen formában. (Nem hiszem hogy Deanék apja lenne,de van benne logika,szerintem csak Isten porhüvelye,amennyiben kell neki porhüvely.
-Ami biztos hogy lesz,az Sam “gyógyítása” ,valljuk be,egész évadon át a halálán volt,ennyivel csak nem intézhetik el,hogy “Engedd el”

Kicsit csalódott voltam,azt hittem Sam ezekkel a próbákkal kap valamilyen képességet,mint amikor démonvéren élt.

Nekem az évad 7,5/10
Az évadzáró 9/10
Amennyire várom a következőt 100/10 :D

Zirowe - 2013. 05. 17. 09:32

Tyberius: a Menny esetében nem inkább rebootról volt szó?

Szerintem oda a lelket mindenképpen fel tudtak volna jutni és csak az angyalokra vonatkozott volna.
A mostani helyzetben pedig biztosan.

Amúgy szerintem a pokol kapuja bezárást úgy kellett volna elképzelni, hogy egyirányúsodik, tehát kifele nem, csak befele mehetnek a lelkek/démonok.

De mondjuk itt a 100forintos kérdés: a három próbatétel ismert, most már seperc alatt össze tudják őket hozni.
Ha tisztázzák a tisztáznivalókat (vagy szereznek egy beáldozható embert :D ), akkor akár bmikor nekiállhatnak újra és akár 1 rész alatt le lenne zavarható a folyamat. :D

Question - 2013. 05. 17. 09:32

Többen írják, hogy most az lesz a 9. évad sztoryja, hogy meg kell nyitni a mennyt. De miért kellene? Be sincs zárva!!! Metatron csak száműzte a teljes angyalnépességet. Ugyanazt tette, mint Isten a Lucifer lázadás idején.

Sam meg simán meghallhatott volna, sokkal jobb cliffhanger. Meghal- mennybe megy-angyalrangot kap- és zuhan is le hála metatronnak zuhan is vissza, és Dean mondhatta volna zárszónak Welcome Back. Again.

Remélem Lucit kiengedik és rákacsint, a Mennyekre, mint a régi játszótérre. Visszagondolva ez az egész táblás dolog igen gyenge volt. a Leviatánok visszatérnek, és eszükbe jut a táblájuk. Oké. A démonok tudomást szereznek, hogy nekik is van táblájuk, és kell nekik. Ez is oké. (feltéve, hogy kihaltak közülük az egykori angyalok, de ha a Leviatánok tudtak Isten 2. bestselleréről a biblia után, ők hogyhogy nem), de aztán sebtiben minő meglepetés, bedobják van angyaltábla is, mert mekkora titok, nosza keressük meg, már harmatgyenge.

Lion78 - 2013. 05. 17. 09:35

Ha bezáródott volna a pokol kapuja meg tudtuk volna mi is okozta a Walking Dead-ben az zombisodást és a Supernatural Walking Dead spinoff lett volna. :-D :-D

Zirowe - 2013. 05. 17. 10:18

Question: mondom, az lesz a nagy poén, hogy majd kiderül, hogy van ember tábla is. :D

Question - 2013. 05. 17. 10:52

Ááá azon nincs semmi nagy titok max, a KFC csirkeszárny titkos receptje, mint az emberi rabság titka :D

Akkor mekkorát néznének a Winchesterek, ha felbukkanna az Egerek meg a Delfinek táblája. :D

Zirowe - 2013. 05. 17. 12:12

Question: szörnyek és purgatórium tábla is adja magát. :D

everest456 - 2013. 05. 17. 12:22

Itt írtátok valaki, hogy az angyalok úgy jártak mint Lucifer. Ő azonban megtartotta minden képességét, itt meg valószínűleg elég komoly kraftvesztés történt a tollas bandánál.
A Metatron/God-ra meg lehet az is a magyarázat, hogy ő volt az ész, a többi angyal meg az izom, így “inkognitóban” meg nem bánt vele kesztyűs kézzel Naomi ,de ez csak egy elmélet.
A hatalomátvételre meg úgy gondoltam, hogy az egy folyamat vége volt, hogy bennük hitt a legtöbb ember és nem a kiindulási helyzet.

everest456 - 2013. 05. 17. 12:25

Zirowe: a szörnyek táblája nem létezik szerintem, mert azok itt voltak korábban is és/vagy nem Isten teremtményei

kisame - 2013. 05. 17. 16:05

Eddig mindig tiszta fárszban voltam nyáron, hogy milyen lesz a következő évad! Most nem így lesz!

Húzzák a készítők az ember orra előtt a mézesmadzagot aztán meg ilyen gagyi módon zárják le az évadot!Mintha már kb nem is érdekelné őket, hogy valami minőségi dolgot kapjunk, logikátlannál logikátlanabb dolgokat kaptunk. Sam zsinórban a 3 éve adja nekünk a haldoklót, mintha ettől érdekesebb lenne…ja kösz a semmit, Amelia karkterének kb mi értelme volt egyáltalán?

Seriff Mils 3 perces kameója WTF??

Most Akkor Kevin anyja halott, csak így kinyírták off-screen?

Dean jött az E.T.-s szövegével, miért nem mondta egyszerűen Cas-nek, hogy maradjon? Ez szerintem nem csak nekem tűnt fel.

Zizi - 2013. 05. 17. 16:33

mondjuk egyet aludva rá, tényleg elég gagyi volt, hogy az egész táblás/próbás cucc ennyivel el lett intézve, hogy “engedd el”, holott az én értelmezésemben az évad fontos részei a történet szerint azok voltak, mikor a próbákat csinálták.
innen már a démon tábla is érdektelen, nem? hiszem a testvérek tudják, h mi a 3 próbatétel és azt a “csodaszert” is ismerik, amivel a környékről Kevin eltüntette a démonokat. vagy rosszul gondolom?

amúgy tényleg, most akk így ennyivel elintézték Kevin anyját, h Crowley egyszer kijelentette, h megölte és kész? oké, ez csak mellékes.
olvasom a sok 5letet, hogy mi lehetne a köv. évadban, de már nem is tudom, h minek örülnék. Castiel addig volt vicces, még az az angyal volt, aki nem sokat tud az emberi életről és megkérdezi Dean-től, h “biztos jó ötlet-e munka közben inni” vagy az “I learned that from the pizza man” beszólását. kérdés, ha nem lesz angyal, akkor emberként milyen lesz? bár nyilván most “integrálni kell a társadalomba/ az emberek közé”, ez akár még viccesebb lehet.

szerintem a 9. évad egyik fő témája az Abbadon elleni harc lesz, a másik meg az angyalok hazaküldése. az első részben majd vhogy meg kell gyógyítani Sam-et, összehozni őket Castiellel, és ismertetni, hogy Crowley mennyire maradt gonosz. bár szerintem itt az lesz a kulcs, h pár órán belül kitisztul a vére és marad a régiben, nem mernek ők egy ilyen erős karakterrel szórakozni.

Question - 2013. 05. 17. 17:43

everest456: nem biztos, hogy megtartotta Luci a száműzetés után a képességeit. Én inkább úgy képzelem el, hogy egyszál gatyában kilettek tessékelve a mennyből le a pokolba, ami egyszerűen azok helye volt akik nem voltak szívesen látva a mennyben (nem a Föld, de nem is a Leviatánoknak fenntartott placc). Ott már egész szép embertömeg gyűlhetett össze (ha időben Isten árvize után vagyunk, akkor pláne), erő nélkül ott Luciék egészen unortodox dologhoz folyamodnak, lelkeket lakmároznak, ami ugye feltápolja őket, és készen is vannak az instant főördögök.

Amúgy ez a magyarázat illik abba, hogy a Supnat már következetesen viszi a lélek mint energia teóriát, és az isteni pantheonok közötti erőviszonyokat is lényegében a Gamain féle amerikai Istenek szerint rendezi.

És egy purgatórium elmélet gondolatébresztőnek: ha purgatóriumban meghalsz, akkor nem kerülsz sem máshova, és nem is enyészel el, egyszerűen csak feltámadsz egy másik végén. Mert az-az igazi szívatás, és ez magyarázná, hogy miért olyan nagy a népsűrűsége (olyan nagynak lett mondva az a hely, mégis olyan kicsi erdőnek mutatkozik, ahol minden bokorban szörny veti rád magát) Nekem az jött le, hogy egyik másik szörnyfaj okos azért, de odalent mindegyik megy ÁÁÁÁÁÁzva meg a bunkót lengetve, mintha mindegy minden lenne, legyen fight oszt kész. Amúgy ha negatív irányba tudnák szabályozni a kis arénájukban a létszámukat, akkor az lenne, hogy ülne a purgatórium 4 sarkában 4 level 100000000000-os szörny, aki legyak mindekit, amit megint nehéz lenne elfogadni.

manutdfan93 - 2013. 05. 17. 19:55

Lucifer vissza hozatalával csak annyi a probléma hogy a Lucifert játszó színész a Tomorrow People című sorozatban (2013 ősz CW újonc)fog szerepelni :)

Hunnenkoenig - 2013. 05. 17. 22:52

Hat ez, hogy Sam meghatralt egyreszt nem vall ra(juk) masreszt szerintem tök logikatlan es esztelen dolog volt.

Nem tudom mit lehetett volna azutan csinalni a következö evadbol, de nem is az en feladatom tudni.

Az utolso jelent ütött.

Biztos, hogy ez lesz a tema a következö evadban, hogy a bukott angyalokkal kavarnak valamit.

En szerettem volna, ha Crowley meggyogyul.

Metatron = God bennem is felmerült.

Cupido melojanak eredmenye ütött.

Dean grimaszai fenomenalisak.

Padalecki sosem fog Oscart kapni.

Hunnenkoenig - 2013. 05. 17. 23:00

Ja, amit nem ertek, hogy ott van nekik egy fullosan felszerelt demonkinzo kamra a föhadiszallason es akkor a csaj fejet is valami raktarban Crowley-t meg valami szutyok templomban baszogatjak.

Ennek semmi ertelme nem volt.

Hunnenkoenig - 2013. 05. 17. 23:23

“Viszont nem hiszem el, hogy képesek voltak megfeledkezni Naomi szárnyairól. Helló? “

A mennyben nem latszik. A mennyben nincs szarnyuk, mert minek lenne? Az arra kell, hogy leszalljanak a földre.

A mennyben masok a fizikai törvenyek. Ott nem marad korom eges utan.

Es meg 100 amsik magyarazat lehetseges.

:-P

sabaku - 2013. 05. 18. 00:36

Már miért ne látsszana a szárnya? Rémlik még a Cas-es angyaltmészárlós jelenet?

Én már semmi csavarra nem számítottam a ‘minden ami tud az szarrámegy’ alapképleten kívül de a Metatronos húzás engem aránylag meglepett. Szerintem a 4. évadban volt még csak hasonlóan váratlan fodulat az utolsó epizódban. Persze közvetve megint Cas a hibás a dolgokért, és már én kezdem kicsit kínosan érezni magamat a készítők helyett amaennyit rugdosták már ezt a szerencsétlent. Szerintem meg kéne fogadnia Metatron tanácsát és gyereket gyártani, mert akármit cisnált csak ront a dolgokon.

Az angyalok bukása viszont kérdéses hogy mennyire teszi őket emberré, mert teszem azt Annának teljesen újjá kellett születnie még anno, míg Cas csak az erejét vesztette el több alakommal is. It valami hasonló lehet majd, elvégre láttuk hogy leesnek a szárnyaik vagy mi, de egy csomó hatalom nélküli angyal a földön csak annyi mintha a népesség kicsit nőtt volna:D Lesz itt valami szerintem.

A harmadik próba után annyira logikus volt az előzők fényében, hogy az elvégzője meghal, hogy nem is értem, miért lepődtek meg rajta ennyire. Az első után egy Cas-erejű angyal sem tudott mit kezdeni a sérülésekkel a második után meg már tényleg alig élt szerencsétlen. Honnan szedték egyáltlán, hogy felgyógyul belőle? Sammel kíváncsi vagyok mi lesz, mert a próbák félbehagyása mitt megrekedt az ‘alig élek, de az is fáj’-szinten, és bár meghalni még nem fog, haszna sem sok lesz ahogy elnézem.

A 9. évadban úgy tűnik a Cas-Dean duóé lesz a főszerep, aminek nagyon örülök feltéve ha a kommunikáció köztük nem csak egymás cseszegetésében fog kimerülni.

Néha sajnos annyira be kellett erőltetni egy-egy elemet, hogy kínosan logikátlan volt Deanék 1-1 cselekedete. A feladat, hogy egy démont meggyógyítsunk? Lehetőségek:
a) Szedjünk össze egy mezei démont, aki semmit se csinálhat ellenünk.
b) Kerítsük elő az egyetlen olyan démont akit alig tudtunk legyőzni, bőven erősebb az átlagnál és több szempontból is speciális. És akit ráadásul a feldarabolás mellett még be is betonoztunk anno, de hát az ilyesmin nem kell fennakadni.
Alap hogy a B-t kell választani, hisz nem vagyunk elég szrba alapból is.

Másik kedvencem hogy í készítőkúgy tűnik totál elfelejtették hogy Cas még anno anti-angyal betűket vésett a fiűk bordáiba, és random bármelyik angyal megtalálja őket ha úgy tetszik neki.

Eddig is tudtam hogy Mark Sheppard(Crowley) egy fantasztikus színész, de a mostnai epizóban állítom, hogy még önmagát is messze túlszárnyalta. Ha őt kiírják az lett volna az egyik legnagyobb hiba amit a sorozat valaha is vétett, pedig a 6.-7. évadban annyi bug volt hogy meg sem tudnám számolni.

Jared Padalecki bár nem a vilég legnagyobb tehetsége, de szerintem a beteget kifejezetten jól játszotta így az utolsó részekben. A záróepizódban viszont Janesn szerintem kifejezetten béna volt, főleg magához képest.

Szóval összességében remek igen jóféle volt ez, bár nálam el kellett telnie pár percnek hogy tetszeni tudjon. Kezd lassan túl hosszúra nyúlni számomra ez a sorozat ahhoz hogy az évad végi menetrendszerű katasztrófát változatossá tudja tenni. Még most ezzel a Metatronos csavarral is, már maga a tény, hogy megint mindent elbsznak(eddig csak az 5. évad vége volt kivétel) kiszámítható volt csakis azon az alapon, hogy ez SN évadzárónál ez a módi.

chulo - 2013. 05. 18. 01:39

ohhh nagyon kis fullos évadzáró volt. A Carry on-nál már libabőröztem.
Oké, tele volt hülyeséggel, de úgy látszik ha késő este nézem akkor nem zavar.
Metatron terve meglepett, totál nem számitottam erre a húzásra. Mellesleg 100% hogy nem ő Isten.
Az angyalok bukása….micsoda jelenet volt :)
Ez mondjuk engem is zavart, ogy csak ilyen simán lefújták a tesztet. Sam totál logikus volt. Dean mondja, hogy meghal a tesztek végén – So? Ja, mégis mit vártak? Egyre sz.rabbul lett minden teszt elvégzése után, és itt is folyamatosan esett össze.
De most akkor elővehetik a bűntudatukat, hisz Sam élete árán becsukhatták volna a kaput. Ezentúl minden egyes démonok által megölt ember az ő lelkükön szárad.
A gyógyitást nem értem hogy képzelik. Az angyalok se tudták megjavitani, végleg elromlott már az első teszt után. Most akkor ilyen rotty állapotban fogja végigszenvedni az évadot?

Ezektől függetlenül totál várom az új évadot. A 6-7. évad végén nem volt ilyen.

Hunnenkoenig - 2013. 05. 18. 01:48

“Rémlik még a Cas-es angyaltmészárlós jelenet?”

En ilyeneket nem jegyzek meg. Nem vagyok “die hard fan”.
En inkabb csak “permeteztetem magam” az ilyen sorozatokkal (ahogy a nemetek mondjak).
Abban a pillanatban elvezem, aztan el is felejtem.

Örülök, hogy Sam es Dean nevet meg tudtam jegyezni :-P

Bosco - 2013. 05. 18. 14:28

A fullos kínzókamra Crowley esetében nem jött volna be, mivel felszentelt hely kell a tisztítás elvégzéséhez. A legyőzhetetlen csaj összevarrásánál meg tényleg baromság volt egy raktárba cipelni. Tény, hogy sok a hiba a sorozatban, néha nagy logikátlanságok vannak benne, de ennek ellenére én örülök: Örülök, hogy még megy a sorozat és örülök, hogy végre javuló tendenciát mutat. A 6. és 7. évad…hát igen.
Én a démonokra leszek kíváncsi a jövőben. Anno az angyalok megjelenésénél rettegtek tőlük, és bár ez mostanra változott azért a földön lévő teljes angyalseregtől szerintem megint lehet félnivalójuk. (Már persze ha csak száműzve lettek a mennyből és az erejüket ettől még nem vesztették el)

belzebub - 2013. 05. 18. 15:46

Bosco – 2013. 05. 18. 14:28

Szerintem nem fognak tőlük rettegni, mert elvileg angyali mivoltukat veszítették el, tehát erő nélkül hullottak a földre. Nem véletlen mondta Metatron Castielnek, hogy éljen teljes életet, nő, gyerek, ház, jelzálog stb. No meg mintha az angyal lelkét is “kiköhögte” volna.

Nekem valaki azt magyarázza meg, hogy eshettek le ember alakban, amikor elvileg porhüvelyre volt szükségük.

Hunnenkoenig - 2013. 05. 18. 16:15

@Bosco:

Dehogynem. Arra van. Ott csinaltak a masik demon gyogyitasat is, amiböl kiderült, hogy egyaltalan lehetseges. Gondolom annak is felszentelt hely kellett. Tehat a sracok sajatbejaratu dunegone valoszinüleg fel van szentelve. Mert miert is ne lenne?

Mondjuk ez is homyalyos nekem, mert a flashbackben a hely inkabb arra a raktarra hasonlitott ahova aztan a csajt is vittek, de neha meg a Men Of Letters buvohelyere. Viszont en ugy ertelmeztem, hogy az a hely pont erre es ahsonlokra valo.

—————

/RANT

A csajt siman azert vittek a raktarba, hogy elszökhessen, mert a kinzokamrabol ugye nem tudott volna.

Ez bizony egy fenomenalis plothole.
Nem is ertem miert hoztak be a kinzokamrat a sztoriba, ha aztan nem tudnak vele mit kezdeni, illetve ha megakadalyozza azt, hogy a sracok ujra veszelybe kerüljenek.

Ez egy hatalmas figyelmetlenseg vagy a nezöt hülyenek nezes.

Bosco - 2013. 05. 18. 17:33

@belzebub:

Valóban, Castiel angyali…füstje (sorry, most elsőre ez ugrott be róla) fel lett használva a varázslathoz és Castiel emiatt erejét vesztette, de emlékeim szerint arra nincs utalás, hogy a többi angyal is emiatt elvesztette az erejét. Szerintem csak ki lettek tessékelve a mennyből. Mellesleg, ha halandókká lettek az angyalok emiatt, akkor kb most nyírta ki Metatron a fél mennyországot, ha nem az egészet. Mármint ahogy láttuk az angyalok már a levegőben elvesztették a szárnyukat, onnantól meg ha halandóként zuhantak, akkor palacsintává avanzsálódtak a végére a talaj közreműködésével. Mellesleg így nem sok mindent lehetne kihozni belőle. Így vagy egy csomó holttest hullott alá az égből, vagy egy csomó teljesen átlagos ember, akik túléltek egy magas zuhanást és a semmiből jelentek meg. Azon kívül, hogy kb a világ tudomást szerzett a paranormális jelenségekről (ami azért magában nem rossz, de nem is az igazi) nem igazán lesz “nagy” következménye. Ellenben, ha az angyaloknak a képességeik megmaradtak és úgy jutottak a Földre, akkor már érdekesebb a helyzet és többet ki lehet belőle hozni.

kabuki - 2013. 05. 18. 18:29

Elolvasva a fenti kommenteket nekem egy dolog tűnt fel: mindenki holtbiztosra veszi, hogy a három próba végén a “hős” meg kellett hogy haljon. Szerintem viszont a gyári elképzelésben nem ez szerepelt. Mármint mi a fenéért írta volna meg úgy Isten a próbákat, hogy az ultimate hero a végén kampec legyen? Ez tökre nem logikus.

Szerintem az van, hogy jelen esetben a letális eredmény kifejezetten amiatt következett volna be, mert Sam nyomta a triatlont, és nem más. Ugyanis többször is elhangzik, hogy úgy érzi, ezek a próbák őt is megtisztítják. Ha más csinálta volna, akkor gondolom a végén szimplán kapunk egy szentet, aki aztán kézrátétellel gyógyítja a rákot, vagy valami. De most ugye Samről volt szó, és ne felejtsük el, hogy benne démonvér van, vagyis a teste része. Mutatták is a Crowley-féle próbánál, ahogy a kezében lévő erek felizzanak, mint a tisztítótűznél. Magyarán szerintem azért halt volna bele, mert úgymond “kitisztul” belőle a teste egy része. (Remélem érthető, mit akarok mondani.)

Ha igazam van, a fentiekből viszont az következik, hogy Sam úgy gyógyulhat meg, ha újra teret enged a démoni felének. Azért ez elég jó kis konfliktusforrás lenne :D

Egyébként valóban voltak agyatlanságok, ennek csimborasszója tényleg az, hogy összefércelik Abaddont, ahelyett, hogy megidéznének egy nímand crossroad-demont. Majd mikor ez a terv füstbe megy, még tesznek rá egy lapáttal, és egyenesen Crowley a célpont. Mondjuk a roncstelepes jelenet miatt ez utóbbi hülyeség simán megérte. (Dean: “Előbb átolvasom a szerződést”, Crowley: “Hogyne” és kiteríti a nyolc méter hosszú pergament :D:D:D) Mark Sheppard amúgy vitte a részt egyértelműen, csak remélni merem, hogy a készítők veszik a merszet, hogy meghagyják ilyen félig helyrehozott démonnak, mert ez a rossz is, jó is akarok lenni egyszerre dolog kitűnő lenne, Crowley minden pozitívuma tündökölhetne benne.

Lehet, kicsit túlagyaltam a dolgokat, de rettentően boldoggá tesz, hogy egyáltalán agyalhatok a SupNaton, mert erre az utóbbi két évadban nem volt példa :) Az évad nekem amúgy 6/10, de az évadzáró felhúzta 7/10-re.

Armandai - 2013. 05. 18. 18:56

Az angyalok valószínűleg elvesztették a képességeket. Gondolok itt arra, hogy Metatron azt mondta Castiel-nek, hogy csináljon gyerekeket. Ha csak letaszítva lennének, de angyalok maradnának, akkor a gyerekcsinálással “Nefilimeket” kreálnának, ami ugye tilos, épp Metatron mondta ezt… :)

A Metatron=God vonal bennünk is megfogalmazódott. Először akkor, mikor a történetekről beszél. Szinte olyan beleéléssel mesélt a “sztorit hozol létre=univerzumot teremtesz” felvetésről, mint egy Alkotó… :)
Utána jött az a rész, hogy elmondása szerint Isten eltűnt, miután le lettek írva a táblák és maga Metatron is akkoriban tűnt el.
Bár az is kicsit fura volt, hogy a lekötözött székből hogyan tudott kiszabadulni és megölni Naomi-t… :)

Nekem – személy szerint – az évadzáró kissé homályosra sikerült. Mintha túl sok történést akartak volna belesűríteni és lehet, jobban ütött volna egy 24 részes évad, dupla évadzáróval, mint pl. a második évad végén… :)

Az viszont tény, hogy Jeremy Carver olyan ízt adott végre megint a SupNat-nak, amit Sera Gamble 2 évad alatt egyszer tudott csak megalkotni (a negyedik falas rész) és amit már hiányoltam egy ideje. Szóval tőlem kap egy 7,5/10-et :D

chulo - 2013. 05. 18. 19:25

ülepedett kicsit a dolog (plusz megnéztem újra az elejét meg a végét :D)
Az tényleg egy jó gondolat, hogy lehet hogy mégis eljutunk az Apokalipszishez – Luci azt mondta hogy 2014-ben már ő lesz a főnök. Teljesülgetnek is szépen a dolgok – angyalok sehol, Castiel is ember lett.
Egyébként Metatron nem pusztitotta el őket, hanem emberré tette csupán, de haláluk után visszatérnek a Mennybe (bár amilyen szenya némelyik, lehet hogy meglepődnek majd, hogy hova jutnak a haláluk után)
Viszont nem tudom a világ hogy fog reagálni erre a tömeges “meteorzáporra”
De tényleg örülök, hogy elértéék azt hogy tűkön űljek a következő szezonig

sabaku - 2013. 05. 18. 19:44

Tényleg lehet valami ebben a démonvéres dologban, de én simán kinézem Godból, hogy eleve így írta meg a próbákat. Ha tudja mibe kerül, akkor nem fogja valami jöttment random ember menőzésből elvégezni, csak az vág bele akinek tényleg fontosabb a Pokol bezárása mint a saját élete.

A pokol bezárása itt szerintem csak anyit jelent, hogy a démonok nem tudnak átruccanni az emberi világba, a gonosz lelkek vándorlása oda megmarad. De ennek is komoly követkemzényei lennének magára az emberiségre, pl. Crowley mondta hogy a Holdra csak alkuval lehet felkerülni, és ki tudja hány tudományos felfedezést/művészt/zenészt köszönhet ennek a világ. Az egyénnek természetesen jó lenne ha nem tudná eladni a lelkét, de az emberiség leleht megállna/lelassulna a fejlődésben emiatt. Legalábbis metatron szerintem erre gondolt.

Hunnenkoenig - 2013. 05. 18. 20:53

Az nekem is eszembe jutott, hogy ezt az angyalesöt nem lehet a vilagnak csak ugy ignoralni.

Ha meg feltetelezzük, hogy vizualisan csak azok eszleltek, akiknek van valami erzekük vagy erintve vannak, akkor is fura lesz a sok adat es mult nelküli ember feltünese a vilagban.

Akkor is ha nagy reszük el tudja titkolni a kiletet es nem kerülnek konfliktusba a hivatalos hatalmakkal es eszrevetlenek tudnak maradni, biztos sokan lesznek akik pont egy rendörörs tetejen keresztül a recepcioba hullanak (vagy hasonlo helyre). Na azokat hogy magyarazzak majd meg.

Elöbb utobb feltünik egy-ket embernek, hogy az egesz vilagon megszaporodott a John Doek szama…

A masik kerdes, hogy az angyalok emlekeznek-e majd ra, hogy kicsodak.

Bosco - 2013. 05. 18. 21:30

@Armandi:
Csak Castielnek mondta azt Metatron. És Castiel más eset, hisz nála az angyali füstjét felhasználta a varázslathoz. Ezzel szemben a többi angyalnál nem biztos, hogy történt ilyesmi. Ugye azt mondták, hogy azt akarja tenni, mint amit Luciferrel is tettek anno. Lucifer is száműzve lett a mennyből, de az ereje megmaradt. (legalábbis semmiképpen nem lett átlagember, megmaradt angyalnak.) Talán csak “repülni” nem tudott, amit a zuhanás közbeni szárnyelvesztés is indokol.

atis52 - 2013. 05. 19. 17:53

‘úgy Isten a próbákat, hogy az ultimate hero a végén kampec legyen? Ez tökre nem logikus.’

Dehogynem.
1. végső próba, feláldozza-e az életét is a próbatevő ? (jap, más is írta…)
2. jutalom, megy a mennybe a próbák után ?

Metatron=God – nem hiszem, minek kínlódott volna az egésszel, amikor mindenható ? Plusz a korábbi beavatkozásai, a srácok megmentése párszor, Cas felélesztése 2-3 alkalommal…nem ment volna szerintem mint Meta.

mib82 - 2013. 05. 21. 22:42

Ez most jó volt, már kellett!

chulo - 2013. 05. 22. 19:00

mehetne hét idézetének
(lehet nem pontos)
what are these?
angels. They are falling

lehetne már egy irás a szezonról

Vera - 2013. 05. 24. 01:50

Kifejezetten reményteli évad után rendkívül gagyi évadzáró. Lassan elkaszálhatnák.

Dean - 2013. 05. 24. 11:12

Vera, ezt nem fogják elkaszálni. :D

Kirhal - 2013. 05. 24. 16:34

Vera, nézni senkinek sem kötelező. Vannak még páran akik jól szórakoznak rajta :)

Hunnenkoenig - 2013. 05. 26. 17:34

@Vera: kaszald el te ha nem tetszik. En köszönöm szepen, tudnam nezni meg par evadon keresztül ilyen minösegben.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz