login |

Így készült a Terápia (forgatási napló, 2. rész) – írta symor és Gaines

2012. 10. 19. 22:00 - Írta: vendegblogger

11 hozzászólás | kategória: insider, interjú,

Nem rajtunk múlik, nem mi hozzuk az áttörést, de a legjobbat akarjuk nyújtani.
/Krigler Gábor, az HBO ambíciójáról a hazai sorozatkészítés viszonyában/

(A forgatási napló első része itt olvasható.) A sikeres “kezelések” híre és módszere néha egészen gyorsan körbejárja a világot. Ez a Terápia pedig ott segít az HBO jóvoltából, ahol csak tud, hogy egyes országok tehetséges színészei, filmesei fel tudják tüntetni magukat a minőségi sorozatgyártás berkeiben.

A Terápia magyarországi változatáról először még 2009-ben lehetett hallani, amikor is az HBO a közép-európai régió hat országára vette meg a honosítási jogokat. A román verziót 2009-ben, míg a cseh és a lengyel változatot 2011-ben mutatták be. A magyar lesz a sorban a negyedik  – Szlovákia és Moldova utánunk fog elkészülni. A sorozatot emellett adaptálták Hollandiától kezdve Brazílián át Szerbiáig sok helyen – az amerikai változatot vendégkritikában is megénekeltük.

A BeTipul sikerét azonban nem csupán az adaptációk számából lehet lemérni – Izraelben hatalmas visszhangot váltott ki. “A sorozat jelenséggé vált” – nyilatkozta egy interjúban Hagai Levi az eredeti széria megálmodója. “Mindenki erről beszélt. Maguk a terapeuták között is általános beszédtéma lett. Sok ember visszament, sokan pedig elkezdtek járni terápiára, és nem egy terapeuta felemelte az óradíját. Nagyon izgalmas volt látni, milyen hatással van egy tévésorozat a való életre.”

Az, hogy a magyar változat is hasonló sikert fog-e aratni (hazánkban, ahol a terápia nem olyan széles körben elterjedt, mint mondjuk Amerikában), egyelőre még kérdés. A sikernek mindenesetre az HBO-nál nem feltétlenül ugyanazok a kritériumai, mint egy kereskedelmi vagy akár egy közszolgálati csatornánál – tudtuk meg Krigler Gábortól, az HBO kreatív munkatársától, amikor leültünk vele beszélgetni a Terápiáról. Fontos a nézettség, de az HBO számára elsősorban a kritikai visszhang lesz a döntő a sorozat sikerességének megítélésében.

Ehhez azonban még meg kell ismernünk majd a sorozatot, ahogy megismerhettük a gyártásának folyamatát előzőleg és leülhettünk beszélni egyik színészével is. Bár nem egészen azzal, akire kezdetben számítottunk. A tovább mögött folytatjuk a beszámolót.

Sztarenki Dórához jöttünk volna eredetileg. A 93 napos forgatás közepén kaptunk 5 időpontot, aszerint, hogy melyik színész napján szeretnénk meglátogatni a stúdiót. A lehetőségekből a Sztarenkivel való találkozást választottuk, mivel ő volt számunkra a színészstábból a legérdekesebb fekete hattyú. Egy táncművész, egy kezdő színész, akiről keveset tudunk, és aki mindkettőnk szerint az egyik legfontosabb szerepet kapta a sorozatban.

Az amerikai feldolgozás első évadjában, ugyanebben a szerepben Mia Wasikowska volt látható. Egészen a forgatás meglátogatását megelőző két napig rá készültünk, amikor is kiderült, hogy borul a táncrend és egy fiatal színésznővel való csevegés helyett a “mi” napunkon a vérprofi Nagy Zsolt forgat és vele beszélhetünk. Nagy Zsolttól én személy szerint kicsit féltem. Nem a személyiségtől és nem az embertől magától, inkább a tehetségtől. A jó színész hírnevétől, akihez így, mint gyakorlatlan kérdező érkezem.

Zsolt talán színészgenerációjának egyik legfigyelemreméltóbb tagja. Egy színész, akit a fiatal Madaras Józsefhez hasonlítanak a szakmában, és akire olyan stílusjegyeket aggatnak, mint az “érzékeny düh” jellemzője. Befutott tehetség, akinek ma már az egyéniségére írnak olyan szerepeket, mint a nagy sikert aratott Kárpáti Péter-mű, A pitbull cselekedetei. Ráadásul nem sokkal a találkozás előtt néztem meg Bergendy Péter A vizsga című filmjét, amiben Kulka János és Scherer Péter mellett nyújtott nagyszerűt. Emiatt kicsit meg voltam szeppenve.

Az érzést pedig csak fokozta a stáb beugratása, amikor a forgatáson a felvételeket figyelve megemlítettem, hogy később Nagy Zsolttal is beszélünk majd, erre így reagáltak: “Hajaj, akkor mi már nem leszünk itt…” – és felvázoltak egy szúrós szemű és véres szájú emberevőt, de látva a meglepettségemet előnyükre szóljon a végén azért ezt is hozzátették: “Ne aggódj, Zsolt nagyon jó srác.”

A beszélgetést egyébként más baljós jelek is megelőzték. Eleinte kaptunk volna 30 percet Zsolttal az ebédszünetben. Később kiderült, hogy az egész ebédszünet 30 perces, tehát nem egészen annyi lesz, mint amennyit először mondtak. Míg vártuk, hogy Zsolt feltöltődjön a büfébuszban és rendelkezésünkre álljon, kínunkban elkezdtük a beszélgetést Krigler Gáborral.

Ezt szakítottuk félbe akkor, amikor Zsolt megérkezett és dicséretére váljék, hogy azon nyomban készségesen kiült velünk a teraszra, pedig még rágta az utolsó falatot az ebédjéből. Így jutott ránk 5 perce, amiben eleinte lomhán kezdtük kérdezni a felkérésről, válogatásról, a szerepről.

Aztán látva, hogy egy stábmunkatárs már bőszen araszol felénk a jól felépítettnek gondolt kérdéssorozat ott kapott lángra a szemünk előtt. Hamar előszedtem a komolyabb kérdéseket, látszólag kicsit meg is zavartam Zsoltot az átmenet nélküliséggel, de mivel már láttam, hogy 1 perc és viszik is el tőlünk, kapaszkodtam keményen. Rávezetés helyett kérdeztük arról, ami eszünkbe jutott. Ezek pedig ennek a rövid lehetőségnek a benyomásai:

Zsoltról a felvételeken tapasztaltak alapján már írtam, hogy szinte állandóan mozgásban látni, ültében a telefonjával játszik a felvételek között (nem a beszélgetésnél, mert annál minden figyelme a tiéd!), a próbák alatt pedig kedélyes, adja a jó hangulatot, mindamellett, hogy láthatóan koncentrált. Olyan személyiségnek tűnik, aki legfeljebb akkor tud végigülni egy helyben egy órát, ha a szerep ezt kívánja, egyébként az energiái állandóan viszik valamerre. Ebből pedig ebben a pár percben mi is kapunk némi ízelítőt.

Zsoltnak a figyelmét a házassági válságban lévő, magasan kvalifikált feleségével szemben kisebbrendűségi érzésekkel küzdő Abonyi Máté szerepére az ügynöke hívta fel és így került a válogatásra. Az eredeti sorozatot, vagy annak amerikai feldolgozását nem ismeri, mivel saját elképzelései szerint kívánja alakítani a szerepet az előzmények befolyása nélkül. Kérdésemre, hogy nem lát-e hasonlóságot a mostani szerepe és a Vígszínházban játszott Othello között, amit végül a birtoklási vágy és féltékenység megjelenítése miatt túl nagy kihívásnak gondolt a maga számára, így felel: “Igen, egyértelműen van hasonlóság és néha nehéz, piszok nehéz, de ez fűt engem, ösztönöz, hogy jobb legyek minden szerepben.”

Amikor szóba kerül a szerep szerinti féltékenység és a kapcsolatokat mérgező alacsony önérzet Zsolt szerint ezek azok a dolgok, amiket “Senki sem vallana be, de mindenkiben benne van az önérzeti kérdés ezzel kapcsolatban“. Ennél a résznél említi meg némi gondolkodás után, hogy élete egy olyan pontján van, aminek konzekvenciái a szerepre is kihatnak. Így tapasztaljuk Nagy Zsoltnál mindazt, amiről Krigler Gábor korábban mesélt, hogy: “A sorozatban megjelenő komoly lelki változás, megérinti az embert, elkezd játszani az agyával“.

Minderre az önvizsgálatra pedig láthatóan az egész stáb fogékony. Emiatt olyan családias a hangulat a forgatáson, ezért kötnek fogadásokat a csapószámra, gyűjtenek saját csokikészletet, indítanak lottót egymás között. A stáb csaknem 50 tagja a munka önértékelő hatása alatt alkot közösséget. Zsolt látszólag a beszélgetésünk közben is benne van a szerepben, ugyanúgy hátradől, félrebillenti a fejét töprengően, mintha azon gondolkodna, mennyire adja ki magából a véleményét, majd megteszi.

Eközben pedig szinte gyötrődően komolyan veszi azt, hogy jól fejezze ki magát, annak ellenére, hogy mi erre nem vagyunk eléggé felkészülve és emiatt rövid időn belül a hatása alá kerülünk. Elmondja, hogy mint általában minden magyar színész ő is a Sztanyiszlavszkij-módszer híve. (Sztanyiszlavszkijt a Moszkvai Művészeti Színház alapítóját tartják a modern színjátszás atyjának. Tőle származik az a tétel, hogy a színész mindig tegyen fel egy alapvető kérdést, mikor a szerepét a jobb teljesítmény érdekében elemzi: “Ha én volnék ez az ember, ebben a helyzetben mit éreznék, hogyan cselekednék?”)

Az ilyen fajta önmarcangoló szerep, mint amilyen Zsolté a Terápiában pedig különösen gyötrővé tud válni a kihívás öröme ellenére, egy színésznek, aki úgy akarja hitelesen alakítani a figurát, hogy azonosul vele. „Ha sírni kell, sírni kell” – mondja erre Zsolt. Egyébként a szereplőn gondolkodva megjegyzi, hogy ma már szinte mindenki terápiára jár, de arra a kérdésre, hogy vajon a pszichológia csak kezelni tudja-e az ilyen problémákat, vagy meg is oldja a bajokat, elbizonytalanodik. Kivár egy picit ismét a válasszal, végül csak egy „Talán”-t enged meg magának.

Megkérdezem, hogy ő kiben bízna és kit tekintene példaképének ahhoz, hogy olyan elfogulatlanul beszéljen vele, mint a szereplő teszi Mácsaival. Erre ismét kicsit begubózik, de végül azt válaszolja: „Talán a Mesteremet.” Itt egyből a Színművészeti Főiskola valamelyik színészmentorára gondolok, akit Zsolt „Mesternek” nevez, de rá kell jönnöm, hogy tévedek. Nagy Zsolt ennél a pontnál ugyanis nem egy veterán színészről beszél az életéből, hanem harcművész oktatójáról, Kung-fu Mesteréről, akire felnéz. Zsolt 2009-ben kezdett kungfuzni, 2011 óta a Fehértigris Shaolin Kung-fu Sportegyesület válogatottja. Élete részévé tette a harcművészetet és annak filozófiáját, mely állítása szerint tudatosabbá és fegyelmezettebbé tette a munkában és a mindennapi életben.

Talán ennek is köszönheti, hogy nem találja olyan hosszúnak és megterhelőnek a munkát, a Nemzeti Színházban betöltött új helye mellett sem. A profin alternatív Krétakör Színház után ugyanis Zsolt egy ideig országhatárokon túlnyúló vándorszínésszé vált. Bár ez idő alatt megjárta Párizst, Törökországot, Hollandiát, a Berlinálé meghívottja volt, számot kellett vetnie az ilyesfajta élet előnyeivel és hátrányaival, mígnem megállapodott a Nemzetinél. Amit állítása szerint még “szoknia kell”, mivel az ottani nagyszínpad egy egész más műfaj, újdonság a számára: “Kemény, még birkózom vele.”

Hogy mindezek alapján, milyen is valójában Nagy Zsolt? Ha meg kell fogalmaznom valahogy így tenném: A felvételek szüneteiben inkább egy Jachie Chan, aki a kemény munkát is mókával üti el, majd élesben egy Bruce Lee, aki odavágja a szerepet zsigerből, ahogy, ha belelendül a válaszait is a kérdezőnek. Szakmája öntudatos művelője, akire akár sikerei miatt büszkék is lehetünk. Én mindenképp örülök annak, hogy ezen a forgatáson összefuthattunk.

Ezt a rövid, de tartalmas intermezzót követően ültünk össze ismét Krigler Gáborral, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Minél többet megtudva a sorozat gyártási folyamatáról. Első kérdéseink az írógárda összeállítására, az írószobában folyó munkára, az adaptáció folyamatára irányultak.

Krigler először Tasnádi Istvánt (Made in Hungaria; Hajónapló, 2009) kereste meg, hogy legyen a Terápia vezető írója. Korábban többször is dolgoztak már együtt, és választása többek közt azért esett rá, mert tudta, hogy bírni fogja a feszített munkatempót. A felkérést sikerült remekül időzíteni, Tasi ugyanis éppen akkoriban kattant rá a sorozatokra – gyorsan be is ajánlotta az írócsapatba azt az ismerőst Baráthy Györgyöt (a Centrál Színház fordítója és dramaturgja), aki megfertőzte. A csapat másik három tagját Gigor Attila (A nyomozó, 2008), Szekér András (Régimódi történet, 2006; Ópium, 2007) és Kovács Krisztina (Apacsok, 2010), mint „női író” adja.

Ezután következett a páciensek szétosztása. Feltették a kérdést az íróknak: ki az, akit nem szeretnének vállalni – valahol jelzés értékű, hogy így marad Tasnádinak Laura (Marozsán Erika) karaktere. A végén úgy jött ki a lépés, hogy mindenki olyan szereplőről írhatott, akinél érvényesültek az erősségei. Krigler megjegyezte, hogy legszívesebben persze azt mondaná, szándékos volt, és kezdettől így akarták, de ebben a leosztásban inkább a véletlen játszott szerepet.

A szereplőválogatás során viszont semmit nem bíztak a véletlenre, az összes szereplőhöz tartottak válogatást – még Dargay Andráshoz is, amin a magam részéről meglepődtem. Pedig mennyivel egyszerűbb dolguk lett volna, ha feljönnek néha a Sorozatjunkie-ra olvasni, hogy már hónapokkal a casting előtt is arról beszélünk, hogy alkatát és tehetségét tekintve Mácsai Pál tökéletes lenne a főszerepre.

Az HBO-nál azonban igyekeztek biztosra menni, a terapeuta szerepére Mácsai mellett meghallgatták Cserhalmi Györgyöt, Terhes Sándort, Gálffi Lászlót, még Kulka Jánoson is gondolkodtak, de végül nem hívták, mert jött Mácsai és vitte a szerepet.

A legnehezebb dolguk Laura szerepével volt, annak viszont külön örültek, hogy megtalálták Zsófit Sztarenki Dóra személyében. Bár Krigler nem győzte dicsérni: “Sztarenki Dórival nagy szerencsénk van, zseniális nüanszai vannak“. A kezdő színésznőnek mégis csak ez az első szerepe, ráadásul Zsófia karaktere az egyik legnehezebb szerep, rengeteg múlik azon, hogy természetesen és hitelesen keltsék életre. Krigler lelkesedése mindenesetre biztató.

Egy ponton sajnos az élet is közbeszólt és tragikusan megbolygatta a szereplőválogatást. Huszár Zsolt, a Krétakör Színház elismert alapító tagjának, a korábbi Új Színház érdemes művészének halála új helyzetet teremtett a forgatás elindulása előtt. Tamás szerepe végül így került Nagy Zsolthoz, aki maga is a Krétakör egyik színésze volt egykor. Különös, hogy a Krétakör milyen méltó módon képviselteti magát Csákányi Eszter által is, aki Ágnest, Mácsai szereplőjének terapeutáját, egykori mentorát játszhatja el. Mintha a sorozat magához vonzaná ennek a nem mindennapi színháznak a jeles tagjait.

A forgatókönyv elkészítésénél az írók a színészekkel és a rendezőkkel közösen hozták létre a karaktereket. Ha kellett, közösen változtatásokat is eszközöltek. Az eredetihez képest a legnagyobb ilyen változtatáson Máté (Nagy Ervin) figurája esett át, aki mind az izraeli, mind az amerikai változatban bombázópilóta volt. Hosszas folyamat vezetett odáig, hogy megtalálják ennek a foglalkozásnak a magyar “megfelelőjét”.

Egyeztettek Hagai Levivel, külön checklistet készítettek a legfontosabb személyiségjegyekről, arról, hogy mi mindennek kell teljesülnie a karakternél, és minden javaslatnál pipálták, hogy melyik igaz belőlük (legyen alfahím, a foglalkozás örvendjen népszerűségnek, stb.) Elvetették többek közt a rendőrt, a mentőst, a tűzoltót, és végül arra jutottak, hogy a kívánalmaknak leginkább egy Zwack Péterhez és Béres Józsefhez hasonló, valamilyen hungarikumhoz köthető üzletember felelne meg – így lett Máté egy gyógyszercég igazgatója.

Ezen egyébként volt alkalmam elvitatkozni Krigler Gáborral, miután olvastam az “új”” karakter leírását:

A neves gyógyszergyár ambiciózus, köztiszteletben álló első embere poszttraumás állapotban szenved: egyik munkavállalója, akit a gazdasági válság miatt elbocsátott, elkeseredésében lemészárolta a családját – VOX Mozimagazin (2012/4.)

Két fontosabb hozzáfűznivalónk volt, mikor Krigler már másodszor mondta el ugyanazt a kétségeinkre, hogy olyan saját tehetségével felkapaszkodott embert kívántak létrehozni, mint Zwack és Béres.

Az első (azon kívül, hogy nem egyszerűsítették, hanem túlbonyolították a szereplő hátterét) az volt, hogy a mai általános vélekedés a gyógyszeripar sikerembereiről nem éppen pozitív. Mikor Krigler a régi idők nagy magyarjait hozza fel, szerintünk elég hamiskás összehasonlítást végez a legújabb feltörekvők megítélésének tekintetében. Ebből pedig az adódik, hogy a szereplő veszít a nézői szimpátiából, ami legalább a foglalkozását megilletné, ráadásul a figura kezdeti nagyképűsége csak ront ezen.

A másik dolog, hogy az amerikai In Treatment 2. évadjában bemutatkozó John Mahoney szerepével ebben van némi hasonlóság. Tehát nem könnyítették meg a saját dolgukat jó magyar szokás szerint, de ki tudja talán ez még a figura előnyére is válhat. Jelentősége úgyis csak annak van, hogy a szövegkönyv ugyanolyan jó maradt-e. Nagy Ervinnel, akinek kifejezetten jól állnak az ilyen öntelt, mégis valahol őrlődő szerepek e tekintetben még nagy szerencséjük is van.

A térségben egyébként a magyar változat készítői rugaszkodtak el a legjobban az eredetitől, a román, a cseh és a lengyel adaptáció közelebb maradt hozzá. Amikor rákérdeztünk, hogy milyen tapasztalatokat szűrtek le a hamarabb elkészült verziókból, Krigler azt feleli: főleg gyártási szinten okultak a testvérsorozatok példájából. Ezen a téren jobbnak is tartja a magyar Terápiát, büszke arra, hogy magasabb színvonalú a vágás, a rendezés, a zene, és profibb a díszlet is. Utoljára még azt is a magyar változat új “hozadékai” között említi, hogy Csákányi Eszter alakításával valami pluszt hoz elődeihez képest. Olyan melegséget, érzékenységet visz bele Ágnes karakterébe, ami hiányzik az összes többi változatból.

A beszélgetés alatt Krigler Gábor végig közvetlen volt és hosszan válaszolt mindegyik kérdésünkre. Láthatóan nem csak hivatalból lelkesedik, hanem valóban rajong a sorozatért, és büszke annak létrejöttére. A beszélgetés után sem rohant el, hanem még témán kívül elcsevegtünk a forgatókönyvírásról. Arról, hogy az itthoni felhozatalból mennyire “hiányoznak a jó történetmesélők, nincsenek filmírók és a populáris kultúrában emiatt kiaknázatlan a jelenünk”.

Ennek kapcsán beszéltünk az HBO sorozatgyártásra vonatkozó terveiről is, a nem olyan régen meghirdetett pályázatról, de szóba került néhány adaptálásra érdemes magyar regény is. Végül megkérdeztük, hol tudná elhelyezni a magyar adaptációt az eddig elkészültek között: “Ízlés kérdése, de szerintem felérünk az amerikai változathoz.”

És szívből kívánjuk, hogy ez esetben ez ne csak remény maradjon. Hanem bizonyosság arról, hogy a Terápia október 22-től az HBO-n felér majd az elődeihez, mint kiváló magyar sorozat!

(A Terápiáról szóló harmadik rész a sorozatot alkotó rendezők és magyar színészek rövid portréját nyújtja majd.)

11 hozzászólás Ne habozz!

Voriss - 2012. 10. 20. 00:11

Kiváló anyag, csak így tovább!

David R. Blake - 2012. 10. 20. 00:28

Eddigi is kíváncsi voltam a sorozatra, sőt magyar sorozatot még nem vártam így (gyakorlatilag egyáltalán nem érdekeltek a hazai gyártású dolgok), de gyakorlatilag nekem most esett le, hogy pár éve sikerült élőben is találkoznom, sőt beszélnem Nagy Zsolttal, egy igen egyedi Hamlet-előadáson amikor még Krétakörnél játszott!
Ezek után még hatványozottabban várom a sorozatot!

Mellesleg, ha felemlegetésre került a tavalyi pályázat, arról tudunk valamit, hogy lett-e belőle valami?

David R. Blake - 2012. 10. 20. 00:30

Ja, és persze a cikk 2. része is rendkívül igényes, ugyanúgy mint az 1. volt, és várom a harmadikat! :)
Bocsánat a dupláért, meg az előző posztban lévő sok szóismétlésért!

winnie - 2012. 10. 20. 00:43

uhh, a pályázatról akartam íni anno. symor eljutott a személyes találkái is, és még ketten elég jól szerepeltek, de azt hiszem, hogy azok, amik végül maradtak, nem az olvasói körből kerültek ki, de majd valaki megcáfolhat.

megpróbálom összeszedni az információkból, hogy mi a helyzet.

symor - 2012. 10. 20. 00:49

Itt jelzem minden olvasónak, hogy a Nagy Zsolt beszélgetés egy része kimaradt a cikkből.

Pontosabban az a rész, ami Zsolt meglehetősen nyílt véleményét taglalja a mai magyar sorozatgyártásról és annak szereplőiről.

Amiatt írom ezt, mert a kihagyott rész okán kerültünk inkább a színész “hatása alá” Gaines-szel, mintsem az azt megelőző kevésbé heves megnyilvánulásai miatt.

Nem írom le itt ismét mi hiányzik az anyagból, de mindenkinek jelezni szeretném, hogy a cikk ugyan “nyírva van”, de a lényegét azért megőrizte.

Azt meg mindenkinek a saját fantáziájára bízom, hogy mit nyilatkozott Zsolt a magyar sorozatgyártást jellemző tendenciákról.

David R. Blake - 2012. 10. 20. 01:32

symor:
Csak saját olvasás céljából nem tudnád az “ollózott” részeket eljuttatni nekem e-mailben? Kíváncsi lennék rá, mert mint írtam volt már szerencsém találkozni Zsolttal, és szó se róla tényleg lehengerlő személyiség, így külön érdekelne, hogy mit gondol a témában! :)

symor - 2012. 10. 20. 01:45

David R. Blake és kedves mindenki, aki hasonló kérdésen gondolkodik:

Nemrég tudtam meg, hogy kifejezett kérésre maradt ki végül a kikerült cikkből az a rész Zsolttól.

Én magam pedig nem szeretném ezt a döntést aláaknázni azzal, hogy elküldözgetem a mellőzött részt az az iránt érdeklődőnek, akár csak bizalmi alapon is.

Hidd el, ha nagyon bosszantana a dolog megtalálnám az útját annak, hogy kikerüljön a dolog. Inkább azonban tiszteletben tartom azt a megállapodást, ami a kihagyásához vezetett.

Ezért hasonló kéréseket sajnos nem teljesítek!

A témát részemről lezártnak is tekintem :)

David R. Blake - 2012. 10. 20. 01:53

@symor:
Rendben, köszönöm a korrekt választ!
Megértem, hogy ha esetleg a kivágott és kikerült részek esetleg kompromittálóan/kínosan vagy bárhogy másképp hatnának Zsoltra, az HBO-ra, vagy bármelyik másik, az interjúban érintett félre, így logikus, hogy miért nem kerültek bele a leközlésre került anyagba, és, hogy miért nem tudod kiadni őket.
Még egyszer köszi a korrekt választ és várom a riportsorozat 3. részét! :)

pody - 2012. 10. 20. 12:12

Nagyon igenyes munka, gratula az elkovetoknek. Nekem bazi nagy kedvencem az amerikai verzio tobbek kozott Gabriel Byrne miatt is, aki egyik kedvenc szineszem (Miller’s Crossing nalam top 10es film, na de a Kozonseges bunozok sincs tul messze tole), de amit Wasikowska kisasszony “muvelt” az megismetelhetetlen. Azota kiemelten kovetem palyafutasat. Macsai Pal tenyleg adta magat erre a szerepre barmennyire is imadom Cserhalmit. Viszont az eddigi elozetesekbol, izelitokbol nekem megint ez a nagyon magyar szinjatszas jott at, megint a szineszek tulontul szinpadiasak voltak, ami szinte minden magyar produkciora igaz. Amit sose ertettem, hogy pl Macsai miert tud tokeletes lenni egy Tim Roth szinkronnal (a legtokeletesebb parositas amit el lehet kepzelni) es miert ennyire mas, ha filmrol van szo…

Dor Ka - 2012. 10. 20. 16:45

Végre, látni fogunk egy igényes magyar sorozatot? Nem akarom elkiabálni…

winnie - 2012. 10. 20. 17:18

idén is volt már, tavaly is, annyira nem lenne meglepő.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz