login |

Az utolsó angol úriember (Parade’s End) – írta symor

2012. 10. 26. 23:29 - Írta: vendegblogger

45 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, minisorozat,

– I’m done for you. I’m not going to listen to you.
– You were let down at the beginning by a brute. So you have the right to let down a man. It’s woman against man. Now and ever has been.

Mi tudna jobban beszámolni az elfojtott érzelmekről, mint egy brit sorozat? Hisz a szigetország viktoriánus felvirágzása egészében az etikett és a kimondatlan társadalmi szabályok bűvkörében zajlott. A Brit Birodalom az úriemberek és úrihölgyek illúziójára épült, akik a királyság visszafogott érzületeit láttatták kifelé, de befelé már nem feltétlenül tartották magukat azokhoz. Elnyelve a belső morajlást, a szerelmi indulatokat és előtérbe helyezve az osztálytudatot és erényt, akár az emberi ösztönöket is visszafogva.

A BBC2 és az HBO legújabb történelmi minisorozata viszont épp azokról a nyílt, vagy titkolt szabályszegőkről szól, akik elkezdték felülírni ezt a látszatvilágot. A lappangó engedetlenekről, követeljenek bár maguknak egyenrangúságot, tiszta érzelmeket, vagy pajzán örömöt. Megtörve a hagyomány és kötelesség “börtönfalait”. Közülük is egy utoljára lázadóról, egy utolsó úriemberről mesél a sorozat, akinek ehhez az átalakuláshoz előbb újjá kellett születnie a szerelemben és meg kellett törnie az I. világháború poklában.

A mindössze 5 részes évad megírását ezért nem is vehette volna jobb író a kézébe, mint a kosztümös dekadencia hátterében is mindig nagy egyéniségeket és izgalmas történeteket alkotó Sir Tom Stoppard. Stoppard majd 50 éves pályája során vált a történelmei litertúra sajátos nézőpontba helyezésének mesterévé.

Irodalmi körökben is elismert színdarab- és forgatókönyvíróként neki köszönhetjük olyan filmek rossz mondatainak, megfogalmazásainak kiigazítását, mint a Brazil (1985), A nap birodalma (1987), az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989), vagy a Schindler listája (1993). Önálló művei közül pedig két leghíresebb munkája a kiváló Rosencrantz és Guildenstern halott (1990), valamint az Oscart érő Szerelmes Shakespeare (1998).

Mint filmíró, a hányatott sorsú szkriptek doktoraként, magas értéket képviselő dialógok kincstárnokaként vált nevezetessé. Ezért is figyelemre méltó, amiért Susanna White (Generation Kill, Pusztaház örökösei, Jane Eyre) rendezőnővel karöltve minisorozatként adaptálta Ford Madox Ford 1920-as években írt négyrészes regényciklusát, a Parade’s End-et. A közreműködők pedig előre sejtették, hogy itt valami nyelvi leleménnyel megírt ínyencség van készülőben a britek kedvenc történelmi műfaját a romantikus drámát tekintve.

A Parade’s End cselekménye az angliai magasabb körök életébe pillant bele az első világégés időszakában (1908-18). A sorozat főszereplője Christopher Tietjens (Benedict Cumberbatch) a Királyi Statisztikai Hivatal éles elméjű köztisztviselője, aki egy túlfűtött találkozás után veszi feleségül a gyönyörű, de manipulatív Sylviát (Rebecca Hall).

Kétségtelenül azért, hogy megmentse a nőt egy házasságon kívül született gyermek gyalázatától. Habár kétséges, hogy a gyermek az övé, vagy Sylvia egyik aktuális szeretőjéé-e. A tovább mögött folytatom kisebb spoilerekkel.

Manapság szinte szokatlan vonás egy hős esetében, hogy önzetlensége okozza saját tragédiáját. Tietjenst viszont épp tisztessége teszi izgalmassá, ahogy fejlett intellektusa ellenére kínzó belenyugvással tűri felesége hűtlenségét, vagy ennek ellenpólusaként szembefordul kortársai képmutatásával. Nemes érzésekkel kíván megfelelni egy kihalófélben lévő brit életformának, melyről úgy hiszi a kötelességtudat irányított. Saját idejében viszont már a pénz, az önzés, a törtetés és a hamis politika tönkretette ezt az elvet. Számára a becsülete a “lázadás” az elhajlók között.

Emiatt pedig felesége Sylvia, egyszerre megveti és vágyja őt, mint az egyetlen egyenes férfit az életében. Tietjens a jellemének megfelelni kívánó ember gyötrelmét viszont csak akkor ismeri meg igazán, mikor egy ingatag barátjával, Macmasterrel (Stephen Graham) töltött vidéki kirándulás során megismeri a női jogokért küzdő ifjú szürfrazsettet, Valentine Wannopot (Adelaide Clemens).

Ettől kezdve lehetünk tanúi Tietjens és a fiatal Val éveken átívelő beteljesületlen vágyának, melynek elmulasztott pillanatai legalább annyira felkavaró varázzsal bírnak, mint a beteljesülés ígérete. Mígnem Tietjens a kusza magánéletét illető alattomos pletykák és vakmerő felesége elől, mint hitelét vesztett ember veti bele magát az I. világháború borzalmába. Ahonnan, vagy mint holt, vagy mint magát újjáépítő élő tér vissza.

Az, hogy a sorozat főszereplője számára minden, ami szilárd angolságából, kötelességtudó jelleméből fakad, negatívan hat vissza az életére csaknem szórakoztató kifigurázása az úriemberek iránti elvárásoknak. Mivel itt mindig a “leghelyesebben” cselekvő kénytelen szenvedni tetteiért. Mindez a brit kötelességtudat szatíráját nyújtja. Stoppard és White ezzel a látványos, kissé groteszk, azonban minden ízében kidolgozott történettel mutat ferde tükröt a szinte mindenki által áthágott, korabeli felettes brit erkölcsnek. A történetbe ágyazott tanulságokon túl a készítők azonban sohasem felejtik el, hogy első sorban szórakoztatni kívánnak.

A Parade’s End ezért a dráma és a kulturális elitizmus műértő illusztrálásán kívül látványvilágában is hatásos kíván lenni. Az Angliában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban játszódó sztori tobzódik a csodálatos belső terekben, festői tájakban és megmunkált kosztümökben. A lövészárkok szürkeségét és gyászát is képes ugyanakkor érzékletesen demonstrálni.

Az azonos időt és a témát felölelő elegáns korszak szinte megköveteli a Downton Abbey-vel való összehasonlítást is, mely széria sikere nélkül talán nem élné reneszánszát maga a műfaj sem. Nos, összevetésként legyen elég annyi, hogy a mostanában fakóbb Downton Abbey-hez képest a Parade’s End-ben még a Yorkshire-i köd is sokszínűbb. A sorozat lényegében eleven bizonyítéka annak, hogy milyen intelligens érzelmi kifejezőerő lakozik egy klasszikus műgonddal megírt történetben, amelynek szereplői mindannyian komolyan vehető, többrétegű karakterek.

Stoppard különleges figyelmet fordít szereplőkre, így a női jellemek komplexitására is. Két főszereplőnője Sylvia és Valentine lényegében mindketten korabeli modern nők. Előképei a mai uniszex kozmopolitáknak, akik képesek meghatározni szexuális és érzelmi igényeiket, de bizalmukat mindig csak a legkörülményesebben helyezik a férfiakba.

Sylvia számára a vonzalom egyfajta hiú játék, mely során olyan kisfiúkká alacsonyodó szeretőkkel folytat viszonyt, akikkel alkalmilag ugyan jól érezheti magát, de sohasem lehet igazán elégedett. Rebecca Hall pedig ezt a tragikát ruházza fel páratlan érzékiségével. Színésznői bravúrjával hozzátéve azt a többletet, amellyel az antipatikusnak tűnő karakter ugyanolyan szívszorítóan széppé válik lélekben, mint testben.

A sorozat másik főszereplőnője az idealista Valentine viszont egy egészen más társadalmi osztály tagja, mint a ledér Sylvia. Ez megjelenésében, korszerűen rövidre vágott hajában és praktikus viseletében is látszik, ami eleve megteremti a kontrasztot azon két fontos nőalak között, akik Tietjens életét befolyásolják. Val a kor értelmiségi hölgyeinek egyetlen kiútjaként tanítónőként dolgozik, amikor épp nem regényíró anyjának (Miranda Richardson) asszisztál. Így Tietjens számára szellemi és nem csupán fizikai partner, mint Sylvia. Az elbűvölő Adelaide Clemens egyébként sem marad el Hall teljesítményétől, mi több felnő hozzá. Megrendítően tiszta érzelmekkel ajándékozza meg Valentine-t, aki akkor is kiáll a szabad akarat mellett, ha az egy házas ember karjaiba vezeti.

A viszonyok körtánca viszont mit sem érne a sokak számára Sherlockként népszerűvé vált Benedict Cumberbatch nélkül, aki mint tökéletes, skatulyából kihúzott, opálos szemű és puha állú angol ismét csak eléri, hogy utánozhatatlan teljesítményén ámuljunk. Egy intelligens, elvhű, bár világával tökéletesen tisztában lévő, mégis vágyainak ellenszegülő, gyötrődő főszereplőt állít elénk bámulatosan.

Stoppard forgatókönyve remek pillanatokat tartogat azonban vendégszínészeinek is. Legyen az akár Rufus Sewell bomlott elméjű, latinul is obszcén plébánosa, Stephen Graham teszetosza, karrierista Macmastere. Steven Robertson megtört ezredese, amint elmeséli, hogyan kell megkülönböztetni a tüzérségi lövedékeket, vagy Patrick Kennedy kiállhatatlan katonatisztje, aki úgy vív elmepárbajt Tietjens-el, hogy annak 2 és fél perc alatt írt szonettjét 3 perc alatt fordítaná latinra, mindezt a háború közepén. Még egy olyan idétlen mellékalak is megállja a helyét, mint a Sylvia ágyába vágyó Tom Mison. Mindenki megkapja szerepe gondos kidolgozását.

Ezt a fajta gondosságot tükrözi ugyanakkor a Parade’s End-ben jó néhány felejthetetlen dialóg is, amelyek néha klasszikusokat idéző „kétfenekű” tartalommal bírnak. Mint mikor Clemens és Cumberbatch egy kandallónyílásnyi távolságra egymástól a “tisztességről” beszélnek, de valójában szerelmet vallanak. Visszafogott energiáik szinte életre kelnek és együtt hálnak a másik kisugárzásában, ténylegesen azonban egymáshoz sem érnek. Mi több a jelenet töréspontján elszakadnak a másiktól. Ahogy Cumberbatch felszarvazásából született gyermekét altatja, vagy mikor a lövedékek közelítő hangjáról mesél feleségének, és ahogy Rebecca Hall beszél a szexuális elhanyagoltság “pézsmaillatáról”. Ezek mind felbecsülhetetlen mozzanatok.

A sorozat pedig csordultig van az ilyen szubtilis intenzitással. Ami által egy értékes dráma és annak egyedi humora bontakozik ki az elragadó színészi jelenlétekből. Melyek így együtt, egy megkapó történelmi tabló 8/10-es értékét nyújtják.

45 hozzászólás Ne habozz!

r.zsofi - 2012. 10. 26. 23:49

A kritika nagyon tetszik, igényes, jól megírt, egy dolog viszont nem tetszett, márpedig hogy bepróbálkozik a DA összehasonlításán….
Egyfelől annyira más a téma, hogy már “másabb” nem is lehetne. Egyetlen közös pont, hogy azonos időben/helyen játszódik….de teljesen más a nézőpont, a történet, az érzelmek, a problémák, minden.
Külföldön volt már ebből nagy(obb) botrány, egymásra mutogatás, színészek, készítők részéről is….az, hogy kinek melyik tetszik jobban, teljesen egyénfüggő.
Én pl ennek a sorozatnak untam jó néhány jelenetét, mindamellett, hogy oda vagyok a kosztümös sorozatokért, főleg, ha brit, mini és ilyen jó színészek játsszák, mégis, valahogy nem fogott meg annyira.

Ami ennek a sorozatnak a legnagyobb értéke, az a színészi játék. Azt el kell ismernem, hogy remek volt, nálam maga a történet, a főszereplő teszetoszasága vált egy ponton nehezen elviselhetővé. Megértem, hogy pont ez a kulcsa és mozgatórugója a történetnek, de ez nem változtat a tényen, hogy nekem nem jött be.

emese - 2012. 10. 27. 00:31

Remek sorozat, mégis többet ígér az 1. rész, mint amilyen érzésekkel az 5-et záró stáblistát néztem. Ez egészen biztosan nem a színészi játékon, vagy a részletek kidolgozottságán múlott. És nagyon sajnálom, hogy nem vitték egészen végig a 4 regényt. Az én ízlésemnek a Ford Madox Fox-féle zárás jobban megfelel, így úgy éreztem, megálltak a célszalag előtt… Ezzel együtt is megéri a 8/10-et!

Bazsi - 2012. 10. 27. 01:00

Még nem láttam ezt a sorozatot, de ezzel az igényes kritikával felkeltetted az érdeklődésemet, valamikor tuti bepróbálom.

cat - 2012. 10. 27. 01:13

Az első részt láttam, de mondjuk inkább úgy, hogy végigszenvedtem. A látvány nagyon rendben van, a színészi játék is, a sztori azonban rendkívül vontatott és unalmas. Nem hiszem, hogy végig fogom nézni, nem bírom rávenni magam. Sajnos.

LuPuS - 2012. 10. 27. 08:04

Plussz:
Kitűnő színészi játék mindenki kiemelve, számomra külön kiemelve Rufus Sewell világmegváltó gondolataival.

Mínusz:
Mind a 4 regényt be kellett volna sűríteni az 5 részbe, vagy akkor inkább egy 8-10 részben megalkotni FMF művét.

JKJ - 2012. 10. 27. 08:06

Nagyon jó írás. Több ilyet!

Ineteq - 2012. 10. 27. 08:24

Jo iras, meg fogom nezni. De mostanaban gyengebb Downton?? A harmadik evad baromi jo.

mgitta - 2012. 10. 27. 09:09

A színészi játék és a látvány valóban lenyűgöző, de szerintem nagyon sok lehetőséget ott hagytak a történetben. Mivel nem olvastam a regényt, ezért nem biztos, hogy jó, amit írok, de számomra nagyon sok minden érthetetlen volt (minek mentek oda, ahova, miért ismerték már azt a valakit korábban,…) Egészen a 3. részig kellett eljutnom, mire leesett, hogy a Ruppert Everett által játszott karakter a főszereplő testvére.
Azt érzem, hogy amit írtál a kritikádban, hogy a kor társadalom-kritikáját is meg akarták fogalmazni, de számomra nem tudták kellően megvalósítani. Csak bele-belekaptak, főleg mellékszereplők révén, de egyszerűen nem magyarázták el, hogy ez miért kapcsolódik ennek a szerelmi háromszögnek a történetéhez.
Nekem az egészből a szerelmi történet maradt, az érthető volt, de a számomra kidolgozatlan melléktörténetek rengeteg időt elvettek, és így vontatottnak, ugyanakkor mégis túlzsúfoltnak éreztem az egészet.
A színészek miatt viszont tényleg érdemes megnézni.

jellycat - 2012. 10. 27. 09:13

Minden elismerésem a kritikáért, nagyon jól tükrözi a Parade’s End csodás összetettségét. Engem nagyon megfogott a sorozat története, a szereplők, a színészi játék, a párbeszédekről nem is beszélve.

Apropó dialógusok: nyilván az irodalmi alapanyagnak köszönhető, de néhányuk olyan szépen van megírva, hogy muszáj volt többször megnéznem, mert teljesen elvarázsoltak. Christopher és Valentine kandallós beszélgetése és Sylvia vallomása a férjének tényleg felejthetetlen jelenetek. Természetesen a színészi játék is nagyban hozzájárul, de ennél a két jelenetnél én elfelejtettem, hogy egy TV sorozatot nézek, annyira együtt éltem a szereplőkkel.

A Parade’s End bekerült a nagy kedvencek közé. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még többször előveszem, mert nem egyszer nézős alkotás.

fehér cipő - 2012. 10. 27. 09:15

Egyetértek emesével, az 1. rész nagyon sokat ígért, a többit viszont szinte már untam, bár egy-két emlékezetes pillanat mindegyik részben akadt.
Ami a két női főszereplőt illeti, szerintem Valentine nem érhet Sylvia nyomába, de erről inkább a forgatókönyvíró tehet, aki jóval összetettebb szerepet írt Sylviának (meg persze a színésznő, aki eljátszotta). Valentine-nal kapcsolatban gyakran volt az az érzésem, hogy gyerekesen viselkedik, és szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy ugyan mégis mit remél egy nős embertől, akivel egy kezemen meg tudom számolni, hányszor találkozott életében.

Dark Energy - 2012. 10. 27. 09:17

Igényes sorozat (gyönyörű fényképezés, pazar színészi játék, minőségi rendezés), ugyanakkor sokakat elrettenthet az első rész bizonyos vontatottsága, lassúsága, szokatlan jellege. A kritika remek, nagyon jól átadja a feelinget. A brit angol szerelmeseinek kötelező darab és azoknak is, akik szokatlan stílű sorozatra vágynak.
Nagyon jó kritika, jó volt olvasni, gratula!

Zsu - 2012. 10. 27. 09:45

Imádtam. Benedict Cumberbatch fantasztikus, mint mindig. Nagyon szeretem, ahogy játszik, szinten minden szerepben hiteles.
A vicces az egészben, hogy a leginkább idegesítő az egészben Tietjens állhatatossága volt, és az hogy mindenféle fordulat ellenére egészen a végéig kitartott az elképzelései és a tanult erkölcsi alapelvek mellett. Néha már erőteljesen Sylviának drukkoltam, hogy végre kihúzzon belőle valamit… legyen az szenvedély, gyűlölet, megvetés, agresszió… bármi…

yeeeyha - 2012. 10. 27. 10:04

A kritika előtt le a kalappal, részletes, átgondolt írás.
A Parade’s end legnagyobb “hibája”, hogy jobbára fejben játszódik le. A jellemek a lényeg, a sztori az majdhogynem harmadlagos, annyira nincs mozgás. Telnek az évek, a szereplők találkoznak más szereplőkkel, akik ilyen meg olyan hatással vannak rájuk, és ettől változnak, és így teszik meg a következő lépésüket. Valra és Tiejensre még kitérek, de őket leszámítva a cselekmény majdhogynem ellenszenves. Egyetlen momentumra emlékszem tisztán, az utolsó részekben, mikor Tiejens a seregben van, és igazgatják a frontra induló csapatokat, de a parancs folyton változik, és Tiejens mikor ezt egyik reggel megint megtudja felkiált, hogy “nem igaz”! Valami ilyesmi volt, na ez tetszett, ennek az egész szála jól meg volt csinálva.
A mellékszereplők érdekesek voltak, maradjunk ennyiben, Macmaster hatalmas csalódás, a színész briliáns volt, de Macmaster jellemének változásai… őt is, meg a szeretőjévé vált r*bancot is pofán csaptam volna egy bébiborjúval… Már elnézést. Ők ékes példái voltak a rossz jellemeknek.
A romantikus szálat viszont imádtam, Christopher és Valentine története szerintem gyönyörű. Imádom a ködös jelenetet, az elejétől a végéig. Abba most ne menjünk bele, hogy hányszor akadtak össze a sztori alatt, de az utolsó részben a happy endjük csodaszép volt. Igazából az egész sorozat legnagyobb jelenetei a ködös rész, meg mikor Christophernél ott van Val, meg a háborús bajtársai és váltakozó képsorok vannak.
Mint Silvia, mint Valentine gyönyörű volt, és annyira jól mutatták meg, mennyire másképp. Silvia kábé a két lábon járó szex, Val viszont annyira tiszta és gyönyörű, hogy szinte vakított. Egy jelenetben morgolódik az anyjának, miközben esznek, hogy megint csak halat kaptak hús gyanánt, és a szokásos fehér ruhája, meg egy sárga sál van a nyakában. Ott elképesztően gyönyörű volt.
És mivel Benedict Cumberbatch nálam egy isten, én ő utána csorgattam a nyálam… Érdekelne olyan véleménye, aki szerint ő ronda, mert így csak Val szemével tudtam ránézni, naná hogy szurkoltam nekik.
A downton abbey-s összehasonlításba én is belekötnék, mert bár az elején bennem is voltak ilyen gondolatok, hiszen a kor, meg a társadalmi osztály nagyjából ugyanaz, de erről már az első rész elején letettem, annyira különböznek. Bár ne olvastam volna, de sajnos olvastam egy megjegyzést a Downton Abbeyről, hogy egy kosztümös szappan sorozat. Van neki egy olyan oldala is, de van még ezer másik, szerintem az egyik legjobb sorozat napjainkban. A cselekmény, meg az egész mondanivaló annyira más a két sorozatnál, hogy nem érdemes belekezdeni az összehasonlító elemzésbe.
Végezetül: egyébként csak nekem volt furán hiteltelen az egész sztori startja? Hogy Tiejens meg Silvia etyepetyézett egyet a vonaton. Christopherről ezt annnyira nem bírom elképzelni még akkor.

polka - 2012. 10. 27. 10:11

Zseniális sorozat, számomra Rebecca Hall játéka a legemlékezetesebb. Kevés olyan történet van, ami ennyire elgondolkodtató.

plushbird - 2012. 10. 27. 10:15

Nagyon szép írás egy csodálatos sorozathoz. Egyszer szeretnék majd én is hasonlóan igényes kritikát írni! :)

Bogyó - 2012. 10. 27. 10:30

Beleolvastam, megfogott, letöltés indul.

winnie - 2012. 10. 27. 10:55

akit érdekel symor eddigi munkássága a blogon, annak ez a link jól jöhet: http://www.sorozatjunkie.hu/?s=%22%C3%ADrta+symor%22&searchbutton=keresek

Coimbra - 2012. 10. 27. 11:06

Az első részt megnéztem angol felirattal, de sok mindent nem értettem, aztán magyarul már nem néztem meg, majd valamikor, ha lesz kedvem, befejezem az egészet.A képi világa nagyon jó, Benedict még jobb, na majd belevágok.

gromit - 2012. 10. 27. 11:30

“ennél a két jelenetnél én elfelejtettem, hogy egy TV sorozatot nézek”

Az idei Genti Filmfesztiválon levetítették moziban is :)
Volt külön egy tévéfilmes/minisorozatos szekció (versenyen kívül, de akkor is), merthogy a “legjobb filmeket néha tévére csinálják”. Ráadásul a Parade’s End még egy kicsit belga is, kerítettek is neki díszbemutatót meghívott vendégekkel, igen, Benedict Cumberbatch is jelen volt. Persze már elővétben minden jegy elkelt.

horka - 2012. 10. 27. 14:18

Kiváló sorozat, nagyon szép megvalósítás. (Nem is csoda, Stoppard előtt csak leborulni lehet.)
Szerintem egyáltalán nem vontatott, csupán – ahogy mások is írták – a történések “fejben” zajlanak. Bár ez nyilván szokatlan a túlnyomórészt a felszínen zajló történésekkel operáló sorozatokhoz szokott éneinknek.

barátfüle - 2012. 10. 27. 15:33

Hm, látom elég vegye a megítélése. Nekem is sokszor volt unalmas és nem értettem, mikor szeretett Tietjens és Miss Wannop egymásba, amikor részenként kb. 1-szer találkoztak. a képi világ és a dialógusok is szuperek voltak egyébként, csak engem nem kötött le.
Maradok a Downton Abbey-nél, még ha szappanosabb is. ;)

r.zsofi - 2012. 10. 27. 16:16

Winnie, nagyon jó hogy linkeltél egy teljes Symor keresési listát, köszi!

Symor, (OFF) látom főleg angol és külföldi sorozatokról írsz, ahogy gyorsan belegörgettem a linkbe.
Most választás előtt kérdezem, mivel engem a Borgias nem szippantott be (sajna, de még majd próbálkozom), egy esti izgi tekerés közben lekötő sorozatra vágyom, melyik legyen a kiszemelt:
In treatment (nem a hazai)
The Shadow Line
Luther
Broen
???
Ezeket néztem elsőre, bár tudom, hogy az utolsóról nem Te írtál kritikát….ha jól néztem, a többiről igen.
Aki ezekben tapasztalt, jöhet a vélemény…:-)
Köszi!

symor - 2012. 10. 27. 16:37

r. zsofi:

Broen vagy Luther
– mindkettő kiváló darab. Az első egy elég érdekes főszereplőnővel. A második erős férfi főszereplőjében és mellékszereplőnőjében is. Egyiket sem fogod megbánni.

Nem olyan leterhelőek, mint az In Treatment, vagy a The Shadow Line, amelyeket nem egy esti tekerésre ajánlanék, hanem egy olyan időszakra, amikor tudsz időt szánni arra, hogy elmerülj benne.

Az In Treatment ebből a sorból a legjobb (1. és 2. évad, a 3. sajnos már nem), legmaradandóbb, nagyon ajánlom, hogy egyszer kezd bele. Viszont vigyázni kell a fél órás részek miatt egy este alkalmából könnyen megnézel egy tucat részt és észre sem veszed.

A The Shadow Line megterhelő, nem feltétlenül ajánlanám, bár nem tudom milyen a tűrőképességet, klasszis, de nagy türelmet kívánó és elég keserű sorozat.

sarkanyolo2 - 2012. 10. 27. 18:21

Ezen kritika alapján éreztem, hogy neked már a Wallanderről is kellett írnod, és így is van!
Gratula az eddigi munkássághoz! ;)

napocskin - 2012. 10. 27. 19:28

A főszereplő teszetoszasága? Mert nem találta a helyét egy olyan világban, amihez morálisan nem tudott igazodni? Én szimpatizáltam vele inkább, sőt, fájt érte a szívem. :-)

Jó kis sorozat volt, az biztos, tele nüanszokkal, így aztán olyan, amit elő lehet venni többször is. Nagyon jó volt a színészi játék, főleg Rebecca Hall tetszett, aki hihetetlenül ügyesen egyensúlyozott, hogy ne lépje át a buta liba és a (túl) érzékeny úrinő közti határvonalat. Ja, és képileg valami gyönyörűség.

És nekem is nagyon tetszik az írás.

emese - 2012. 10. 27. 19:41

Fehér cipő, abban pedig én értek egyet veled, hogy minden részből vissza lehet idézni valami emlékezeteset. :)
A Val-t alakító színésznőről kint azt írták, ellopta a show-t, ezzel nem tudtam egyet érteni. De nem is hasonlítanám Rebecca Hall-hoz, aki nagyon tapasztalt drámai színész.
Szerintem ha belerakják a 4. regényt jobban, amely már Val-nak a Tietjens-szel való közös életét részletezi Val levelein át, minden keserűséggel és kudarccal, akkor lehetett volna igazán kerek a történet, bár akkor még ennyire sem lett volna happy end, amit én személy szerint nem bánnék.
Ez meg egy jó írás arról, miért nem volt igazán sikeres a UK-ban a sorozat (mert ahogyan olvastam menet közben a kinti kommenteket, tényleg nem volt az, mondjuk azt nem tudtam felfogni, ők hogyan nem értették Benedictet, mikor én értettem, pedig nem nevezném magam jónak hallás utáni szövegértésben): http://www.telegraph.co.uk/comment/columnists/charlesmoore/9562068/Goodness-is-not-suited-to-tellys-vulgar-shapes.html

Dor Ka - 2012. 10. 27. 21:28

Nagyon szeretem az angol sorozatokat. Igényességben, aprólékosságban (szerintem) messze túlszárnyalják az amerikaiakat. De sajnos a fent említett mini-sorozatból én is csak az első részt bírtam végignézni… pedig ígéretesnek tűnt.

Stöki - 2012. 10. 28. 17:23

Én bírtam nagyon, de azért sokszor eszembe jutott ez:
https://www.youtube.com/watch?v=TjC3R6jOtUo

Látszik, hogy 1920-as években írt történetet adaptáltak, ma már kell hozzá egy kis türelem.

panda - 2012. 10. 29. 00:31

A kritika nagyon igényes, pont mint a sorozat, nagyon jó volt olvasni.
Ami a sorozatot illeti, az 5. rész végén csak ültem, majd szép lassan megjegyeztem magamban, hogy ezt is csak azért néztem végig, mert Benedict Cumberbatch. Mert Rebecca Hall. És itt meg is tudok állni, ha arról kell beszélnem, hogy mi tetszett benne. Persze, a kor, a helyszín és az a morális, ill. erkölcsi kérdéssor, amit feldolgoz mind szép és jó, gyönyörűen van megformálva és előadva, de maga a történet… igen, ez valóban fejben játszódik le, és gyanítom, hogy pont ezért a könyv sokkal érdekesebb lehet. Számomra lassú, vontatott volt, ugyanakkor a kíváncsiság hajtott előre, hogy Miss Wannop és Tietjens szerelme beteljesül-e vagy sem, Sylvia győzedelemeskedik-e vagy sem, stb. Töredelmesen bevallom, végig az utóbbinak drukkoltam, nem igazán értettem, hogy Val és Chrissie hogyan is tudott egymásba szeretni, hiszen jó ha ötször találkoztak, és Val, ez az éppen 20 éves szüfrazsett hogyan tudott leragadni pont egy olyan embernél, mint Christopher. Számomra nem illettek össze, a lányról egyfolytában egy tinédzser fruska jutott eszembe, és mindemellett a színésznővel sem voltam kibékülve – nem értek egyet abban, hogy felnőtt volna Rebecca Hall mellé a sorozat végére.
Az én szememben Cumberbatch és Hall szereplése vitte el a hátán a sorozatot, totálisan elhittem, hogy akkor ők most Christopher és Sylvia Tietjens, abban a korban, azon a helyszínen, abban a szituációban. Emberi volt, és valósághű (ezt hiányoltam Clemensnél, nem éreztem valósnak). Bámulatos.

Lilith - 2012. 10. 29. 11:19

Felvettem a listámra ezt a sorozatot.Cumberbatch miatt,meg a sztori miatt :)

Brynden Rivers - 2012. 10. 29. 12:58

Nagyon jó sorozat, Benedict Cumberbatch és Rebeca Hall közös jelenetei voltak talán a legemlékezetesebbek.

Számomra csak egy komoly hibája volt:
felirat nélkül nem értettem mindig mit mond Cumberbatch :)

r.zsofi - 2012. 10. 30. 13:23

Symor, köszi a gyors választ!
Ezek szerint mindet nézzem meg csak szépen egyenként, egymásutánban.:-) Nem is baj, mert van egy-két gagyi futó sorozatom, amiket úgy unok már, hogy azt hiszem kaszálom és inkább ezek.

The Shadow Line hasonló mint a Tetovált lány, vagy a 8MM? Vagy Nicolas Cage féle mentős éjszakát bemutató film? Mert ezeket nagyon szerettem…illetve ez hülye szó, mert nincs mit szeretni rajtuk, de bejöttek.

B. Cumberbatch meg szegény azzal a két jókora barackmaggal a szájában, amit végig tartogatnia kellett, nem csoda, hogy úgy beszélt néha mintha pocok módjára emésztene közben.:DDD Sztem amúgy ez nem volt jó rendezői ötlet, nem nézett ki tőle “kövérebbnek”, ellenben kölcsönzött egyfajta együgyüséget az arcvonásainak, ami nagyon nem állt jól neki….plusz Ő sztem csodaszép kiejtéssel beszél és ezt is nehezen érthetővé tette.

Eltiron - 2012. 10. 30. 13:52

Remélem, még olvasod ezt, szeretném megköszönni az ajánlást. Tegnap este megnéztem az első kettőt, és – ilyen még nem volt – 10/10-re értékeltem. Alig várom, hogy este nyugodtan nekiülhessek a maradék 3-nak.
Tökéletes történet, óriási alakításokkal.

symor - 2012. 10. 30. 13:55

r.zsofi:

A Shadow Line se nem Tetovált lány, se nem 8MM. Attól még mindig kicsit óvnálak, nem azért mert ne lenne jó, csak nem mindenkinek van türelme hozzá. Nem egy olcsó ijesztgetés, vagy amolyan jól komponált borús darab. Ténylegesen egy a maga brit módján rossz szájízt adó remekmű, ami után nem nő az ember kedélye, hanem inkább latrinamélységekbe esik.

Egyébként ha az elkeserítve elgondolkodtató sztorik bejönnek ez is tetszeni fog, a tempót még így is szokni kell.

És igen, persze, hogy nézd meg mindet (lassan), hiszen ne maradj le semmi jóról.

A helyedben így kezdeném:

1. Luther
– nem szinkronnal, szigorúan eredeti nyelven (esetleg felirattal), 1-2. évad

2. Broen

3. In Treatment
– 1-2. évad, a 3-ra ne pazarolj időt.

4. Shadow Line
– ne számíts semmi boldogítóra, ennek ellenére nagyon jó sorozat

symor - 2012. 10. 30. 14:01

Eltiron:

Szívesen, örülök, hogy tetszett!
Bármikor írhattok ide kommenteket, winnie is és én is észrevesszük és elolvassuk őket, akár hetekkel és hónapokkal később is ugyanolyan fontos a véleményetek!

r.zsofi - 2012. 11. 01. 14:17

Köszi még egyszer, akkor nekiállok a letöltéseknek!:-)

e - 2012. 11. 02. 16:23

Symor, remek írás, gratulálok. Felkeltette az érdeklődésem, végig is néztem. Vagy nem vagyok elég “entelektüell”, vagy csak rossz napom volt, de gyakorlatilag végigszendvedtem az egészet. Bár rajongok az angol filmekért és sorozatokért, ez nem az amelyet bárkinek is ajánlani fogok.
De! Rebeca Hall?! Miben is láthatom ismét…:)

ThomasGreg - 2013. 02. 04. 20:59

Még anno olvastam ezt a kritikát, be is jelöltem a filmet “megnézendőnek”.. :)
Most lestem meg az első részt és tetszett.
Szóval köszi az ajánlást!

symor - 2013. 02. 04. 23:29

Továbbra is szívesen mindenkinek :)

nike22 - 2013. 05. 21. 20:54

Valaki megtudná mondani, hogyan végződött a történet, mármint maga a regény?
Köszi a választ!

Luciananda - 2013. 06. 21. 14:59

Briliáns kritika! Csak is emiatt ülök neki

nike22 - 2013. 07. 18. 14:37

07. 15-i a hír, hogy a regény megjelenik nálunk, kötetenként. A fordítója Bujdosó István, már dolgozik az elsőn. Reméljük, még idén kezünkbe vehetjük.
A rajongók hangja tehát elért a kiadókig, örüljünk neki!

Lilith - 2013. 08. 31. 00:41

Gyönyörűen megfogalmazott kimerítő,ámbár érdekfeszítő véleménynyilvánítás.Köszönjünk symor :)
Épp percekkel ezeltt fejeztem be a sorozatot és még teljesen a hatása alatt vagyok.
A színészek játéka elképesztő.Annyira tetszett az egsz,hogy kész vagyok elolvasni a könyvet is.

Ancsa - 2013. 10. 06. 13:13

Köszi a kritikát! Anno elszaladtam mellette, most direkt rákerestem, hogy újra nézem a sorozatot.
Másodszori nézésre is odáig vagyok, meg vissza.
Jó, hogy a könyv is elérhető lesz itthon, ezután biztos elolvasom.

kabuki - 2013. 11. 22. 16:44

A kritika tökéletes, minden sorával egyetértek. A sorozatig még csak most jutottam el, de mindjárt le is pergett 2 nap alatt :) Zseniális!

Továbbá jó hírként szólok, hogy 2013. nov. 15-én megjelent az első kötet magyarul, azonos címen! Én már el is kezdtem :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz