(A nyári félévad kritikáját már korábban megkaptuk, s gondoltam, hogy a téli Leverage-részeket vezetem fel majd a kirakásával, de bealudtam sajnos, hiszen most folytatódott a sorozat és még promókat sem raktam ki, szóval az írás még a nyári 10 részről szól – elnézést mindenkitől és főleg Casey Novak-tól! – winnie)

Igaz, nem most volt már a finálé, hanem szeptemberben, de november 27-ig fellélegezhetünk, kiheverjük a sokkot, amit eddig ez az évad okozott, és újult erővel belevágunk a folytatásba! Pedig összességében nem is volt olyan rossz ez a 10 rész, mint amilyenre az első alapján számítottam: gyengén indult, (bár az 5×02 már a jó határát súrolta, aztán megint visszaesett a minőség), majd volt pár közepes epizód, és a vége felé magukra találta.

Ha nem is 1.-2. évados szinten táncolt a Leverage, de határozottan élvezhető részekkel zárult a nyár. A tovább mögött részletesebben, minimális spoilerrel folytatom.

Az ufós részről inkább nem mondanék semmit, nem éri meg pazarolni rá az időt. A negyedik, főzős epizódban került először előtérbe Eliot, és szinte végig ott is maradt, több részben is kvázi főszereplő (és mint végül kiderült, golyóálló) volt. Mr. Ford is külön figyelmet fordított rá a The Gimme a K Steet Job-ban, mintha a maga helyére szánná mastermindnak a szegény verőembert, de hogy miért, azt sem Eliot, sem mi nem tudtuk meg.

Ezt követően kaptunk megint egy régi történetet Leverage-karakterekkel felelevenítő részt, mint a 4×04-ben (The Van Gogh Job) anno, és ez már a jobbak közé tartozott. Az autótolvajos epizód személyes kedvenccé nőtte ki magát, de csak azért, mert Hardison feltesz egy engem is régen foglalkoztató kérdést Nate-nek: honnan a csudából látta előre, hogy merre fognak futni a szálak, mik lesznek a célpontok reakciói? Válaszul csak egy félmosoly és egy rövid megjegyzés érkezik: nem látta mindet előre… Na meg a Sophie-Eliot sírásós jelenet is említésre méltó.

Now I’m scared.

Az utolsó három epizód pedig, meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt két szomorú évad csúcsa: Parker saját sztoriban(!) tündökölhetett, pusztán telefonos segítséget igénybe véve, Eliot régi jó ismerősének segítettek terroristát üldözni, és nagyon örülnék, ha Michael Vance ezredest (Adam Baldwin) többször is láthatnánk még a csapat mellett, nagyon nagy arc, és ahogy Eliot üdvözölte, amiatt külön megéri végignézni a The Rundown Job-ot.

A 10. rész-ben pedig újra felbukkant mindenki kedvenc démonkirálya Jim Sterlingje. Van egyáltalán olyan szerep, amiben Mark Sheppard nem rohadt jó? (Költői kérdés) Nagyon jól lett összerakva a sztori, attól eltekintve, hogy ha bármikor a Leverage-ben véletlenül gyilkosság történik, azt egyszerűen sosem tudom komolyan venni, olyan, mintha egy Rejtő-regényben lenne véletlenül “igazi” krimi. De a kavarás a képekkel, Sterling beszólásai, és Sophie kis titka jól feldobták a hangulatot, elérték, hogy most már tényleg várom a folytatást, és nem ment el teljesen a kedvem ettől az évadtól.

Az első részben megpendített szál Nate szupertitkos ügyéről egyelőre lapul a fűben, hacsak az említett eset Eliottal nem ebbe a körbe tartozik, (szerintem nagy valószínűséggel igen), de úgy látszik, hogy tényleg valamiféle menekülő utat építenek ezzel az évad végére, biztos, ami biztos. De lehet, hogy az 5×11-től több hangsúly kerül rá. Remélem, nem. Viszont kicsinyes, vagy sem, én továbbra is tudni akarom Sophie igazi nevét!

Az évad eleje alig volt 4-5 pontos, de aztán felküzdötte magát 6, majdnem 7 közelébe, úgyhogy összességében egy biztató 6/10-et adok, a javuló tendencia miatt