login |

Sons of Anarchy – 5×12: Darthy – írta Ingorion

2012. 11. 30. 21:00 - Írta: vendegblogger

62 hozzászólás | kategória: kritika,

Ezen a héten felvezetést láthattunk, méghozzá a jobb fajtából. A Robotzsaru megint odatette magát, a rendezés ismét elsőosztályúra sikeredett, az akció, a dráma és a karaktermomentumok egészséges egyveleget alkottak. Akkor mégis miért álltam fel keserű szájízzel az epizód megtekintése után?

Mert megint hasonló helyzetbe kerültünk mint tavaly. A negyedik évadfinálé megosztóra sikeredett (én speciel imádtam), de idén nem szabad a könnyebb utat választaniuk, ezt nem szabad elrontaniuk, terítéken van minden, hogy tátott szájjal nézzük az elsötétedő képernyőt jövőhéten. És pont a kétségek zavaróak. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

Szinte rögtön megtudtuk miben is egyeztek ki Bobby-ék a múlt heti rész végén: Clay előad mindent, nomádostól, halott feleségestől mindenestül, cserébe életben maradhat. A szavazások általában mindig feszültek, van tétjük és súlyuk, de ahogy a volt elnök életéről döntenek, az messze a legemlékezetesebb ilyen kaliberű jelenet a sorozat történetében… még ha lehetett is tudni mi lesz a végkimenetele.

Clay a legrosszabbat megúszta, de azért végre kapott egy kiadós verést, jó volt látni, ahogy Jax hosszú idő óta először igazán kiadja magából a dühét. Kétségem sincs afelől, hogy ökölöllel hajtotta volna végre a hógömböst bravúrt, ha a többi tag nem lép közbe. Bobby ígérete azonban nem lett megszegve, Morrow legalább még egy epizódon keresztül boldogít majd minket.

Szerintem akik a férfi tavalyi kiírása mellett kampányoltak is belátják, idén sokkal nagyobb tétje lenne a halálának, tekintve, hogy felruházták végre emberi vonásokkal – amikor elsírja magát az irodában, szerintem egy kicsit mindenki megsajnálta -, nem csak egy mesebeli gonosszal, hanem egy érdekes karakterrel lenne kevesebb a pusztulásakor. Viszont véleményem szerint most is megússza…

Ha Sutter holtan akarná látni lezárta volna most ezt a szálat, ehelyett belengetett egy lehetséges menekülés útvonalat: Clay Írhonba vándorolhat, oda pedig nagy valószínűséggel Jaxék nem fogják követni. Ez persze meghiúsulhat, ugyanakkor ha sikerül tető alá hozni a szökést, akár egy érdekes koncepció is kisülhet az egészből: a charmingi és a belfasti chapter háborúja az elkövetkező egy-két évadban? Nem hangzik rosszul, a kérdés, hogy ebből mi valósul majd meg.

Pope és Jax is végső elhatározásra jutottak Tig sorsát illetően: Jax egy nap múlva, azaz a fináléban átadja klub társát a gengszternek, hogy az beteljesíthesse a bosszúját…, habár ez már rég nem a megtorlásról szól véleményem szerint. Persze nem azt akarom mondani, hogy minden úgy megy majd, ahogy Jax előadta azt, akár száznyolcvan fokos fordulatot is vehetnek az események. Megint egy szál, amit ügyesen kell majd elvarrni vagy továbbszőni, ez is csak növelheti a kétségeimet az évad megítélést illetően.

You can’t sit in this chair  without being a savage.

Az évad során először tekinthettünk bele abba a káoszba, ami most Jaxben uralkodik, a dolgok amiket mondott elgondolkodtatóak és ijesztőek is: hol van már az első évadok többé-kevésbé becsületes és a klubjáért mindent feladó hőse? Nem merem kijelenteni, hogy eltűnt, de megroggyant az egyre csak halmozódó borzalmak súlya alatt, még ha azt az eddigiekkel ellentétben nem is nyavalygással, hanem kőkemény tettekkel illetve döntésekkel mutatja ki.

Hunnamet minden dicséret megilleti, eddig is kitűnően hozta a szerepeket, amelyeket Sutterék kiosztottak neki, de még ennyi idő után is képes újat és hiteleset mutatni, ami impresszív, tekintve hol állt színészileg a sorozat elején. A SoA esetén is azt érzem, mint a The Wire-ben: nem csak a színésztől, hanem a jól megírt karaktertől is függ, hogy mennyire hiteles az adott alakítás.

Ahogy azt próféta módjára múlt héten megjósoltam, nem olyan könnyű kilépni a bizniszből, pláne ha ekkor hatalmú érdekfelekről van szó. A kartellnek persze muszáj volt beleszólnia a dolgok folyásába, pláne hogy azok elkezdtek pozitív irányba elmozdulni – itt mondjuk éreztem az írói kezet, egyszerűen kellett ez a lépés a történet alakulásához. Mindenesetre ezt egy kicsit profibban is megoldhatták volna.

A szarból persze megint Nero húzta ki őket, akit viszont a nagy humanitáriusság közepette sikerült lerántani néhány szinttel lejjebbre. Kezd visszatérni egy régi, általunk nem ismert része, ami a jelek szerint a mexikói eddigi mércéjéhez mérve jóval brutálisabb. A pénz amit adott, viszont megtette hatását: Wendy kiszabadult az egyre antipatikusabb IRA-vezér karmai közül, ezzel előkészítve a terepet a nagyszerű záróképsoroknak. Erről viszont majd a végén.

Most tudatosodott bennem mennyire rémisztőek a Tarában lezajló változások. Nyilván Maggie Siff (remek) alakítása is közrejátszik, de mikor kiüresedett vagy éppen kétségbeesett arccal mered a semmibe, abba beleborzongok. A jelek szerint azonban nem a legradikálisabb megoldáshoz folyamodik, egyszerűen csak elhagyni készül a várost, hisz megkapta a munkát. Ez mondjuk szembeköpése lenne az előző évad végi ígéretének, de a karakter szempontjából nézve teljesen érthető. Ami viszont borítékolható, a halott nővér testvérének (innen hallom a “szakálla van, tehát John Teller”-elvet valló rajongók csalódott sóhaját) lesz még beleszólása mindebbe.

Nyilván nem voltam következetes és valami felett elsiklottam, de azt hiszem, már csak a remek záró-montázs kitárgyalása maradt. A The White Buffalo The Whistler című száma alatt eltávolítják Clay tetoválásait, láthatjuk az éppen imádkozó(?) Tarát, a gyógyszerek és fegyverek társaságában könyvet olvasó marsallt, valamint az újra egymásra találó Gemmát és Nerót. Jax pedig megérkezik egy lakáshoz bemegy és tesz valami olyat, amit azért emészteni kell, még ha a családja védelmében tette is. Ezzel vajon végleg átlépett egy határt, ahonnan nincs már visszaút?

Amondó vagyok, legkésőbb jövő héten kiderül.

62 hozzászólás Ne habozz!

benkitteh - 2012. 11. 30. 21:10

ahh nagyon nem tetszett az utolsó jelenet, úgyérzem jax rossz útra tért nagyon

pheeter - 2012. 11. 30. 21:47

Sztem Tig-szálon meglesz a 180 fokos fordulat, kizártnak tartom, hogy meghaljon, Clay annyira fűzi, hogy csatlakozzon hozzá. Sztem Tig-et csalinak használva, végeznek Pope-el, és a helyére Pope jobb keze, August kerülhet, hiszen a részben is volt egy JAx-August jelenet, és az kicsit gyanús volt… :)

Másrészt nekem van egy olyan meredek gondolatmenetem, h következő évadra kialakulhat egy csoport Clay vezetésével, Tig-gel és Juice-szal és velük szemben állna az SOA JAx, Chibs, Happy, stb., de lehet ez totál hülyeség, csak az én borult elmém szüleménye :D

yaze - 2012. 11. 30. 21:57

Jax romlása még mindig belefér, akinek nem, annak nem való sutter lelki világa. Az kifejezetten tetszett, hogy már Tig is rákérdezett Wendy háza előtt, hogy biztos-e magában – Hunnam arca mindent elárult.

A Clay-Romero jelenet (amikor nem akart Jax helyébe lépni) óta mondom, hogy Sutter közelebb akarja vinni a nézőkhöz az addig sátánként feltüntetett Clayt, de abban már nem vagyok biztos, hogy a halálát akarta még erősebben felvezetni. Most még egy jó szezon benne van Clay-ben, simán el tudom képzelni, és meg tudom bocsájtani.

Egyebekről:
Siff még mindig a legjobb színészi alakításokat hozza.
Nero züllése ugyan hiteles, de nem tetszik.
Nagyon összecsapott volt a Galen-el való kézfogó után a cia amatőr balhézása.

A nagy kérdés, és elképzelésem sincs a hogyanról, az Tig sorsa. Még talán azt látom bele, hogy a részben elhagzott beszélgetés (payback by proxy) Jax és Pope között nem Clayről szólt, hanem Pope-ról.

Ingorion - 2012. 11. 30. 22:04

Igen, ez az ami a kritikámból kimaradt. A hatalomcsere Pope és August között. Na, majd kiderül.

mkfad - 2012. 11. 30. 23:06

Nekem van egy olyan sanda gyanúm hogy Tarának harangoztak. Mintha részek óta a halálát vezetnék fel.

RexpecT - 2012. 11. 30. 23:15

Egyébként az utolsó jelenetekkel tényleg átléptek egy határt…

kiez - 2012. 12. 01. 00:35

Claynek mennie kéne, főleg most hogy próbálták emberibbé tenni a karakterét.
Nem fogják szerintem meghúzni, de Tignek is mennie kellene.
És mindkettő Jax által…

Bush84 - 2012. 12. 01. 02:22

Hunnam egy hatlmas ripacs. A sorozat ettől még jó, és sok mindenben kiemelkedő, de színészi teljesítmény terén épp nem.

dvs - 2012. 12. 01. 02:34

Már az S01 óra meg akartam kérdezni, hogy Charlie Hunnam-nek konkrét céllal tanítják ezt járást, vagy ez Ő maga lenne? Mert egyébként a badass-biker karakteréhez pontosan passzol..

asche - 2012. 12. 01. 08:13

Arra lennék kíváncsi Jax mit mondhatott Gemmának amikor bement hozzá és leült és rágyújtott :) Igen jelentős lehetett, az arckifejezéséből ítélve, meg Gemma is utána olyan volt mint aki búcsúzkodik Nero-tól.

Sztem teljesen rendben van Hunnam színészi teljesítménye, nem tudom mi bajotok van vele.

Clay és Tig együtt egy bandában? Esetleg még Juice? Szétválnak a Sons of Anarchy útjai? Vagy jön a nagy halál? Pope maradt egyedül aki felelős Opie haláláért, ill. Tig valamilyen szinten, és szerintem Jax senkinek nem kegyelmez.

Várjuk nagyon.

gabbb - 2012. 12. 01. 09:05

Csípem mikor megpróbálom előre megmondani, hogy mi fog történni és aztán Sutter nem hallgat rám :) Most viszont halvány gőzöm sincs, hogy mire készülhet. Na jó Augie-nak adok egy sanszot mint Pope utód, ami nyilván azt jelenti, hogy jobban meglepődnék, ha Tig meghalna, mintha nem. De az is esélyes, hogy mindkettő, Pope és Tig is megy, ahogy asche említi.
Nem hiszem, hogy Claynek harangoztak, viszont az utolsó jelenetsor igen hatásos volt, mikor lefedték a tetoválásait. Zseniális zene, zseniális képek, és Perlman is abszolút odatette magát.

Bandido - 2012. 12. 01. 09:21

Pope ot tuti, hogy hidegre teszik. Nem véletlen volt az a mondat Jax szájából, hogy “…hűséges vagy. Vagy csak kitartó” amikor August al beszélt. Gemma meg szerintem lelécel írországba Clay el. A marshall kispajtás meg elrabolja Tarát. Ez utóbbi csak tipp de az első kettőre fogadni is mernék.

Anthony - 2012. 12. 01. 09:46

@Bandido: én is mernék fogadni arra, hogy Gemma még Clay közelében sem akar lenni, nem hogy elszökjön vele. Szerintem nyilvánvaló, hogy ő már Neroval van.

Mért van mindenki kiakadva az utolsó jeleneten? Kicsit bedrogozzák Wendyt, még mindig ez a legegyszerűbb módja, hogy megszabaduljanak tőle. Akár ott is hagyhatták volna az íreknek :)
Remélem Pope-ot kinyírják, és előtte még elköszönnek tőle.
Clay-en meglepődtem, nem hittem volna, hogy őszintén megbánja amit tett. De lehet csak azért sírta el magát, mert kirakták a szeretett motoros bandájából. Már rég meg kellett volna halnia neki is, de én mondjuk azt se bánom, ha marad még egy évadra.

Bandido - 2012. 12. 01. 10:08

“Anthony:én is mernék fogadni arra, hogy Gemma még Clay közelében sem akar lenni, nem hogy elszökjön vele. Szerintem nyilvánvaló, hogy ő már Neroval van.”

Ezt sugallják, hogy Nero val marad. Éppen ezért nem lesz úgy és le fog lépni Clay el. Mint ahogy azt sugallják, hogy Tiget átadják Pope nak aki majd kinyirja. De éppen ezért fogják Pope ot kinyirni.
No de majd meglátjuk. Kíváncsi leszek.

Bumerli - 2012. 12. 01. 10:58

hunnam egyéb filmjeimben is ilyen “szélesen” jár (pl green street hooligans) :D a pacific rimben azért lehet h egy kicsit furcsa lesz.

Bumerli - 2012. 12. 01. 11:01

*-m,azért ott még nem tartok :D

Irodai Patkany - 2012. 12. 01. 11:03

Az megvan, hogy Nero említette az egyik The Shield-es bandát, a Byz Lats-et?
Rá kellett gugliznom, hogy biztos jól emlékeztem-e, de igen, a Byz Lats volt az egyik banda a The Shield-ben.

danibacsi - 2012. 12. 01. 11:45

Szerintem a soa eddigi legjobb reszei a belfastos reszek. Orulnek meg tobb olyannak!

gabbb - 2012. 12. 01. 11:49

A One Niners is a Shield-ben kezdett. Sőt azt hiszem volt ott egy motoros banda is, a The Horde. Menő lenne találkozni velük a SOA-ban.

Q - 2012. 12. 01. 15:35

“Nekem van egy olyan sanda gyanúm hogy Tarának harangoztak. Mintha részek óta a halálát vezetnék fel.”

Az nagyon durva húzás lenne! Ott lenne csak igazán katarzis :D

PatrickBurnsRed - 2012. 12. 01. 15:53

Hát én bele se merek gondolni, hogy mi lesz Jaxből, ha Tarát kinyomják :D Amúgy meg eszméletlen kemény ez az évad, Hunnam és a többiek is zseniálisak, Sutter meg egy zseni. Elképzelni sem tudom, hogy mi lesz az évadzáróban, de az biztos, hogy nagyot fog ütni.

Don'tfuckwithJaxTeller - 2012. 12. 01. 16:22

Érdekes, ami Taráról elhangzott, kedvelem Maggie Siffet, de amit az évad előtt felvezettek, hogy milyen döntésekkel szembesül és Jax és ő lesz az új J.T. és Gemma – ehhez Tarának nincs gyomra, bebizonyosodott, hogy ez nem járható út, meghasonlott önmagával és kétségbeesetten keresi a kiutat. Kicsit úgy tűnt néha, hogy sutter nem is tud igazán mit kezdeni vele, az évad második felében már csak megtörténtek vele a dolgok, nem ő alakította azokat. A halála mellett szól, hogy az új Jax-verzumban nincsen számára perspektíva, ő nem akar a klubházban anyaméh lenni, sem könnyes szemmel várni minden este az urára, Jax jelenlegi elborult állapotában pedig nem úgy tűnik, mint aki békésen piknikezik Oregonban. Tehát vagy Tara megy a gyerekekkel, vagy Tara megy és pont. Még egy évadot nem játszhatnak el azzal, hogy Tara vár Jaxre.

Az Augie-s szál (?) is érdekes, most megtudtuk a nevét, valami készül. Amúgy végig csípte a szemem, hogy Jax bosszút forral a világ ellen, de hálálkodva parolázik Opie halálának felelősével – itt még valaminek történnie kell. Amennyiben Bobby igazat mondott és “csak” annyi van a háttérben, hogy nem akart még egy barátot eltemetni, számomra ő “az utolsó állva maradt ember”. Amire korábban utaltam, azt most Sutter Jax szájába is adta, miszerint vadállattá változik mindenki az elnöki székben, íme a tanmese, Jax sem kölönb Clay-nél. És nem is. Úgy álltam fel a rész végén, hogy “Jax is nagy geci lett”. De el is mondta Bobby-nak, hogy Opie halála óta kiveszett belőle a testvériség, bajtársiasság érzése.

Ráadásul már ő is az önigazolás útjára lépett, mert “a gyermeket az önző érdekei vezérlik, egy férfi olyan döntéseket hoz, ami másoknak jó”. Ha ez így lenne, már pakolna, hogy Oregonba menjenek és jó legyen Tarának és a gyerekeknek, nem az önző érdekeit hajszolná, hogy beteljesítse a bosszúját. Lehet, hogy nem nekem való Sutter lelkivilága, de számomra sokat vesztett az eredetiségéből a sorozat azáltal, hogy Jax nem eszmélt rá önmagára és nem tudták szembesíteni a változásaival. Sutter sokszor dícsérte Vince Gilligant és úgy látszik, tudatosan vagy tudat alatt, de ő olyan rossz embert csinált Jaxből, aki végig azzal mentegeti magát, hogy de hát ő másokért teszi, és a cél szentesíti az eszközt. Persze még nem tart ott, hogy elvesztette a családját és már ő akar a legrohadtabb motoros törvényenkívüli lenni a vliágon, de jó úton halad affelé, hogy ő legyen az új Clay. És ez számomra a Breaking Bad után már nem nagy szám.

MrZombieEater - 2012. 12. 01. 18:09

Hülye ez a Wendy. Nem tudom mit gondolt. Miért lenne annyira brutális amit Jax csinált a végén? Teljesen ésszerű megoldás, nem fogja hagyni, hogy elvegyék tőlük a gyerekeit.

Sigismundus - 2012. 12. 01. 18:21

Az az utolsó jelenet az extraszemét volt.. :-(

Ami az évadot illeti, valakinek, egy fontos szereplőnek még biztos hogy végleg mennie kell. Nem Juice vagy Unser szintűnek, feljebbről, Tara, Gemma, Tig, Jay, valamelyik.

Alabamasraya - 2012. 12. 01. 18:24

Nagyon tetszett a rész, egyedül a mexiköcsögök akciója volt kérdéses, viszont a további feszültségeknek ez volt a kiindulópontja. Az utolsó képsorok teljesen korrektek voltak, ez még egy relatíve “humánus” megoldás volt, létezik ennél rosszabb is. Kezdem azt hinni Clay megússza, és kap még 1 évadot legalább. Eddig abban a hitben voltam, hogy Pope lesz a következő évadban a főgonosz, viszont lehet még az utolsó részben el lesz takarítva. A báttyus megjelenése hoz egy új vonalat, amit nem hiszem, hogy az utolsó részben el lehet teljesen varrni. Nekem fekszik Jax karaktere, a terhek az Ő vállát nyomják teljesen, és egy ilyen bandát csak kemény kézzel lehet egyben tartani. Tig-el nem tudom mi lesz, ez Pope sorsának függvénye. El tudnám képzelni a jövő évadra a Gaalam-Clay és a marshall lenne az ellenfele a SoA-nak.

and1 - 2012. 12. 01. 19:36

Amikor Jax bement Wendy-hez, azt gondoltam, hogy megöli (Ó nem, ezt nem teheted meg!!! -kiáltottam fel magamban)
Amit tett az szerintem a halálnál is rosszabb egy exjunkinak…

Bertollnok - 2012. 12. 01. 20:25

Mondom a tutit (tippjeim az évadzáróra):
– Clay életben marad. Tig is.
– Tara meghal.
– Pope-nak is sanyi. Bár ez papírforma. Aki kívülről árt a klubnak/akármelyik klubtagnak vagy családjának, lehet bármekkora császár, úgyis holtan végzi.

Amy - 2012. 12. 01. 21:10

Jax egyre inkább egy állathoz kezd hasonlítani. Még ha nagy ritkán indokolt is a viselkedése.
Wendy-t meg Tara kavarta a szarba. De erről persze mélyen kussol. Amikor Wendy kitálal, hogy mindent tud a kisfiú elrablásáról akkor Tara mélyen hallgat arról, hogy ő hívta Wendy-t, hogy a gyerekeket rá akarja bízni ha velük valami történne. Nem Wendy kavarta a szart hanem Tara. Persze amikor Tara a kis pi..kezdi bajban érezni akkor persze csak ennyit kérdez: Mit csináljunk? nem azt, hogy igaza van Wendy-nek, a gyerekeknek veszélyes a helyzet. Minden anya így reagálna.
Tara nekem jópár rész óta csak egy kis szarkeverő. Részemről neki meszeltek. Clay mellett őt utálom a legjobban a sorozatban.
Opi-t nagyon hiányolom, és az őt alakító szinészt is nagyon megkedveltem.
Gemma-t meg hol kedvelem, megértem, hol meg agyon tudnám csapni. Nagyon összetett a szerepe…A férje meggyilkolásában közrejátszó nő, az unokáiért rajongó nagyi, a sexy vamp Nero oldalán, és az összevert-megalázott feleség Clay mellett. Nagyon jó szerepet írtak neki.
Clay-t meg Tara-t meg tudnám fojtani egy kanál vízben! ( :) )

dean23 - 2012. 12. 01. 21:41

Remélem hullani fognak, mint a legyek! Clay-en kívül felőlem az egész brigád mehet a levesbe! :D

norby - 2012. 12. 01. 22:22

Két dolog nagyon nem tetszett: Clay és a kartell dolga.
Egy évadnyi vergődés után túl egyszerű és gyors megoldás, hogy Clay beismert mindent, lemond mindenről, majd elhúz. Lesz még itt csavar (amúgy a tetoválós jelenet iszonyat brutál volt, legalább annyira, mint a hegesztős…)
A kartel belépése meg annyira erőltetett és értelmetlen volt, hogy nagyon kilógott az egyébként szépen tekeredő szálak közül. Kár érte, lehetett volna valami szebbet kitalálni.

Vadpörkölt - 2012. 12. 02. 00:51

norby
Azért a hegesztős rész sokkal brutálisabb volt ott leégették a hátát a formának itt meg csak szétsatírozták a tekóit a kettőt nem lehet egy lapon említeni ugyanis az egés hatványozottan jobban fáj ott be is kellett vinni a kórházba itt meg bekeni krémmel iszik rá 1-2 üveg whiskey-t azt jónapot.

Szerintem Clay és Tig marad viszont Pope és Tara elhalálozik.

Seth - 2012. 12. 02. 08:30

Fura nekem ez az óriási lojalitás az írek részéről Clay felé, még csak fel sem merül bennük kérdésként, hogy ugyan miért is lett kibaszva a klubból, pedig az már nem csak olyan dologért járt, mert fingott egyet az asztal mellett.
Gallan, a kőkemény, merev arcú és szabályoknak élő ír szeme sem rezdül, sőt csak Clayben bízik, Clay akár ír népdalokat is énekelhet kecskedugás közben, de ez őt nem zavarja.

Unser nagyon jó genetikával rendelkezhet, simán elfért volna a dr House-ban is,ott 1-2 epizód alatt elvisz akárkit a rák, ő meg simán túlél mindenkit.

Egyébként nem értem miért írjátok ,hogy Jax eltorzult volna és az utolsó húzása már annyira kemény volt, mint Kövér László bajusza.
A családját veszélyeztető tényezőt igen okosan iktatta ki, nem tesztoszteronból oldotta meg, hanem szürkeállományból.

Popenak szerintem sem osztanak jó lapot, túl sok volt az elejtett megjegyzés, Pope alvezére is nézett nagyot ,amikor filozofálgatott neki Jax, plusz Jaxnek is volt olyan megjegyzése, hogy Ope halála óta nem önmaga.Fog még itt vér folyni Ope miatt, kérdés, hogy Tig-et beáldozza-e, mert közvetve ő is felelős Ope-ért.

idioty - 2012. 12. 02. 09:55

Én nem érzem úgy, hogy Tig felelős lenne Opie haláláért. Az egy dolog, hogy olyan dolgot tett, aminek a végeredménye Opie halála lett, de akkor már Tig szüleit is hibáztathatnánk, amiért életet adtak Tignek (vagy a négert is hibáztathatnánk, aki felszedte Pope lányát…).
Pope-nak szerintem is mennie kell.
Egyéként Gemma és Nero jelenetét a végén én úgy éreztem azért van, mert Gemma teljesítette a feladatát, nem kell többé Nero-nak hazudnia, és a megkönnyebbüléstől vezérelve ment Nerohoz.
Tara ha meghal, Jaxnek vége. Akkor már kb rosszab lesz, mint Clay. Clay legalább haszonszerzés (vagy hataloméhség) céljából csinált mindent. Jax-et ezzel szemben a bosszú, és az őrület hajtja. Ha meghal Tara, akkor szerintem végleg be fog kattanni.
Az évad elején sajnáltam, hogy Clay életben maradt. De most már örülök neki. Érdekelne egy Clay-banda – Jax-banda összetűzés. Viszont szerintem Tig és Juice nem fog Clay-jel menni, mert mindketten nagyot csalódtak vezérükben.
Bobby meg nagykirály az egészben. Ő a legmegfontoltabb, ő gondolkozik a legjózanabbul. Bár nem értem azt a kijelentését, hogy nincs bizonyítékuk Clay ellen. Ha bevallotta a többiek előtt (függetlenül attól, hogy Bobby-val egyeztek meg), akkor elvileg egyértelmű mindenki számára, hogy Clay a felelős, és mennie kellene.

norby - 2012. 12. 02. 14:31

Vadpörkölt:

nem a fájdalomra gondoltam elsősorban, de ahogy körülállták komor arcal a bukott főnöküket, és Happy dühösen satírozta, az nekem durva volt.
Tényleg, maradt még valaki a First 9-ból?

idioty:
Bobby arra célzott, hogy ha nem egyezett volna meg Clay-el, akkor nincs semmi a kezükben, kellett a beismerő vallomás.
Sutter val’szeg elfelejtette, hogy Piney miatt lógott még egy itélkezés.

Vadpörkölt - 2012. 12. 02. 15:00

norby:

7-en már meghaltak csak Clay Morrow és Lenny ‘The Pimp’ Janowitz élnek,de Clay-t ugye kiközösítették a másik meg gégerákos és sitten ül!

http://sonsofanarchy.wikia.com/wiki/First_9

idioty - 2012. 12. 02. 16:32

@norby: tudom, hogy Bobby ezért csinálta, csak hogy erről a megegyezésről a többiek nem tudtak.

f.fredericks - 2012. 12. 02. 17:15

Jó kis rész lett volna, ha nem csinálják meg azt a karteles baromságot. Az elrontotta az egészet. Amúgy érdekes, hogy van egy generáció (Galaan, Romeo), akik nem bíznak Jaxben, és nem tekintik vezetőnek. És a másik oldal (Lin, Alvarez) akik Jaxet elismerik. Ha Sutter helyében lennék, én még összehoznám Clayt a Grim Bastards-szal is, akik nem nagyon zárták szívükbe Jaxet, a múltkoriak után.
Én amúgy szívem szerint örülnék, ha Jax átadná Tiget Popenak, pedig Tig az egyik kedvencem, de az úgy korrekt lenne. Clay biztos megmenekül, és szerintem Tig fog vele menni Belfastba, és Gemma marad Neroval, de aztán lehet, hogy tök másképp lesz. Amúgy Clay Nerot is ki akarja nyírni, és ha marad Jimmy Smits a következő évadra (nagyon szeretném), akkor itt még lehet a két öreg között egy nagy hirig (sajnos Nero halálával, mivel a sorozat végére a nagy Jax-Clay leszámolás elkerülhetetlen). De aztán lehet ez is tök másképp lesz, és Clay a jövőhéten meghal, mint ahogy azt páran mondtátok.
Tara ügye kérdéses, a leghumánusabb az lenne, ha fogná a srácokat, és lelépne Providencebe, de gondolom Sutter fejében ilyen dolog meg se fordul.

Nagyon várom a jövő hetet, biztos tépni ogom utána a hajam, és csak nézek ki a fejemből, mint Tara, mert tuti nagy durranás lesz.

Don'tfuckwithJaxTeller - 2012. 12. 02. 17:27

Úgy látom van némi “szakadás” a SoA rajongótáboron belül, hogy Jax durva/nem durva. Nekem tetszett, hogy Sutter elborult, tetszett, hogy a karakterei elborultak, az nem tetszik, ahogy Jax-et kiforgatta önmagából. Egyrészről ezt meg lehet indokolni Opie halálával, egy testvért veszített el, abba alighanem én is belebolondulnék.

Másrészről ettől függetlenül úgy érzem, hogy Sutter helyenként túllő a célon VAGY pont ez a cél. Jax pokoljárása, megtörni a karaktert, “aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét minden fájdalmától”. A másik kulcsmotívum pedig, hogy “a kalapács, az elnöki szék mindenkit megváltoztat” és ezzel árnyalja Clay jellemét, bemutatja, hogy milyen motivációk állhatnak a megkérdőjelezhető tettek mögött. Sok esetben érthető, amit Jax tesz, ez a Wendy-s “megoldás” szemét húzás, de összetörte már a kis prosti arcát is egy ízben, amiért fegyvert fogott Tarára, de annál inkább furcsa, hogy kinyírják a Grim Bastard-es latino unokatestvérét, előtte lelőtt valakit Jax a tetőn is, Pope-pal szemben mégis simaképű, megalkuvó és hideg fejű tud lenni. Persze lehet ez a terv része, és mondhatjuk, hogy Jax még nem árult el senkit, nem ölt meg klubtagot, úgy mint Clay, ezért is vagyok nagyon kíváncsi Tig sorsára. Mert ha azt a határt is átlépi, onnatól fogva nagyon kevés morális alapja lesz ítélkezni.

Pyra - 2012. 12. 03. 02:00

Kíváncsi vagyok mi jön be ebből a tippsorból:

Clay: lelép
Tig: dettó, de igazolt eltávval…
Gemma: Goto Nero
Tara: megússza, de ugrik Oregon
Juice: nem…
Unser: sem…
Pope: ki lesz iktatva, de csak a következő idényben, kell hogy realizálható legit biznics legyen Charming lankáiból…
Jax (S06): bevállalja hogy visszahozza Tig-et Belfastból, közben hidegre teszi Clayt és Gallant
Eli: szövetkezik az US Marshallal
Mayans: majd jövőre
A kartell: valahogy csőbe húzzák majd, Romeo és a haverja to meet Mr. Mayhem

Apropó!
Bobby nem alapító tag?

Etti - 2012. 12. 03. 10:49

@Pyra: Bobby nem alapító tag, pár hsz-szel fentebb találsz egy First 9 linket, amit érdemes átolvasni.
Az alapító tagok közül már csak ketten élnek, Clay és Lenny the Pimp (aki börtönben ül).

norby - 2012. 12. 03. 13:16

@Etti:

Annyira bírom, amikor ilyen, a sorozatban nem szereplő háttér épül fel. De hol kerül említésre pl. a többi alapító tag története? Mert a sorozatból én nem emlékszem rá.

Etti - 2012. 12. 03. 14:59

@norby:
A sorozatban emlékeim szerint nem minden alapítótagra tértek ki, csak ezekre: JT, Clay, Piney, McGee, Lenny the Pimp.
Őket ugye ismerjük és szerepeltek/szerepelnek valamilyen módon.
A többi First 9 tagról a SOA app-ból lehet tudni. A 3. évadban nagyon komoly háttértörténetet adott Sutter a cselekményhez (pl. Belfast és a SOA kaocsolata, az IRA, First 9, John Teller törénete, stb.). Az alkalmazás fizetős volt, és először tudtommal csak iPhone-ra létezett, de aztán a többi platformra is elérhető lett. Persze a tartalom már az első megjelenéskor kikerült rengeteg internetes oldalra, kis utánaolvasással sok dolgot meg lehetett tudni. Pl. a 3 és 4. évad között játszódó rövid ún. appizódok is a SOA alkalmazás által voltak első körön megtekinthetők

Brynden Rivers - 2012. 12. 03. 16:35

Clay eddig egész olcsón megúszta, olyan egyértelműen pozitívabb karakterekhez képest mint pl. Tara. Not fair.

Nekem a Wendy-s jelenet nem volt olyan WTF, a nő azzal fenyegette Jax-et, h, megfosztja attól ami életében az az egyik utolsó jó dolog.
De az ebszolút nem értettem miért húzott újat a Grim Bastards-al, az nagyon nem volt értelmes lépés.

Holdenper - 2012. 12. 03. 16:39

Szerintem a Tarát játszó színésznő alakítása elég egysíkú. Én bírnám, hogy ha elintéznék, és Jax teljesen kifordulna magából (mondjuk nekem az évadból amúgy is az a kedvenc jelenetem, miután megölik Opie-t, Jax meg megfenyegeti az őrök vezetőjét).

Juicenak is mennie kéne, már régóta érik neki. Tig, ha meg is hal, nem Jax miatt szerintem, hanem esetleg mikor elteszik láb alól Popeot. Vagy az is lehet, hogy túléli, és Clayjel tart.
Clay nem hiszem, hogy meghal, de szerintem nem lesz már állandó szereplő.

Gemma Neroval marad.

A volt marshall fontos szerepet fog játszani a következő évadban szerintem. Az is lehet, hogy a Grim reapersszel, vagy Clayjel, esetleg (ha nem hal még meg) Popepal szövetkezik majd Jax, meg a klub ellen.

Bár aztán lehet pont az ellenkezője fog történni:D

yaze - 2012. 12. 03. 16:53

Tara egysíkú? Nézd meg azt a jelenetet ha jól emlékszem 5×11, amikor a műtétet nézi.

Sigismundus - 2012. 12. 03. 17:19

szerintem ez a Wendys utolsó jelenet azért jött ki így, mert JAx mindenhol máshol vereséget kudarcot szenvedett, kartel, írek, klub, Popenak nyalnia kell, hát fogta magát és karikalábain elkarikázott exdrogos exéhez, aki a leggyengébb, és megmutatta hogy milyen kemény fickó ő.
Kezd bedilizni ez felé megy a karakter, ez tény.

Tara szerintem ha ezt megtudja, hóna alá kapja a két gyereket és elhúz az új munkahelyére, ez lesz az évad záróképsora, szerintem.

Nimand - 2012. 12. 03. 19:34

Ahhoz mit szóltok, hogy:

Jax: valami akkora további marhaságot csinál, hogy Bobby az Asztal elé viszi a kérdést és “megbuktatja” Jackie Boy-t. A maradék 2 évadból egyben Bobbynál kell lennie a gavelnek, ahogy állnak a dolgok, ezt érzem ki belőle.

Gemma: a nerós jelenetből én azt vettem ki, hogy inkább búcsúzik tőle. Egy utolsó, nagy ölelés.

Clay: lelép, de nem lesz nagy “háborúskodás”. A következő évadban biztosan nem. Később lehet, felerősödve visszatérhet az új bandával Charmingba.

Tig: mindkét verziót hihetőnek tartom. Odáig fajultak a dolgok, hogy -bár lelkem mélyén nem hiszem el- el tudom képzelni, hogy Jax tartja szavát és “odaveti” Tiget.

Tara: érdekes a felvetésetek, hogy annyi neki, de szerintem csak szimplán, szó nélkül lelép a gyerekekkel együtt. Ahogy annak idején Mrs. Mackey az első évad végén.

Pope: szerintem csak felvezették, a következő évadban lesz az igazi főgonosz

Unser pedig tényleg túlél mindenkit :)

Thrasher - 2012. 12. 03. 21:05

ne idegeljetek már, Jackson idénre lett igazi karakter, nem pedig egy egydimenzionális, álszent idealista.

azt egyedül én nem értem, hogy most mi van a papírokkal? Clay tényleg csak nosztalgiából őrizgette őket annak ellenére, hogy fájdalmasan nyilvánvaló bizonyítékok voltak? mert akkor az megint egy az SoA-ra (top 3-ba való tartozása ellenére is )néha jellemző idegesítően buta dolgok közül.

norby - 2012. 12. 03. 21:52

@Etti

Ezt az app-ot nem tudtam, utánanézek, köszi. Ezekről az appizódokról mit lehet tudni?

(Ja, és ahogy leírtam a neved, akkor raktam össze, honnan ismerős. Egy pár évadot a te szövegeddel néztem, ezúton köszönöm)

norby - 2012. 12. 03. 22:01

Akkor megteszem a tippjeimet én is:

– Clay elmegy parkolópályára Írországba, de előtte még csinál valami nagy disznóságot
– Tig vele megy, mert végzett Pope-al, és hogy szemmel tartsa Jax-nek
– Tara állása úszik, megy a dutyiba (Sara Tancredi párhuzam?)
– Gemma Nero oldalán rendezi a mexikóiakat
– a marshall és Eli a klub életét keseríti, nappal egyenruhában, éjszaka fusiban, ők lesznek az új tényező a piacon

(az appizódokat megtaláltam :)

PatrickBurnsRed - 2012. 12. 04. 00:30

Amúgy nekem az is megfordult a fejemben, hogy erről az átpasszolósdiról mindvégig tudott Tig és Jax titokban tudatta vele, hogy mi az ő titkos terve (ha van ilyen persze), mert nekem kicsit túlságosan is gyanús volt az a “ugye szeretsz, Tiggy?” vagy valami hasonló kérdés, ami elhagyta nem régiben Jax száját, lehet épp erre célzott akkor, csak ki gondol erre és simán kinézem ezt Sutterből. Akár még azt is, hogy Clay is titokban szervezkedik Pope-al és amíg Jax azt hiszi, hogy van egy terve addig már Pope is felkészült, de kitudja, ezek csak az én idióta feltevéseim a nagy csavarra, de áá, nem is találgatok inkább, minden kiderül pár órán belül :))

idioty - 2012. 12. 04. 07:39

Én nem hiszem, hogy Bobby meg tudná győzi a többieket Jax rossz döntéseiről. Most mindenki nagyon hisz Jaxben, mindenki vele van. Még Bobby is egyébként, csak a lelkét próbálja megtenni.
Egyébként meg Jax karaktere tényleg rossz irányba ment: nem tisztel senkit sem. Ahogy beszélt Bobbyval, az nem tetszett, Bobby igazán tiszteletet érdemelni… :)

Violka - 2012. 12. 04. 15:15

Bobby szerintem sem tudná meggyőzni a többieket, azok túlságosan is vakon követik Jackie boy-t.
Pedig elég ferde szemmel nézi már Jax-t. Ahogy szerintem Bobby nem is lenne jó elnök sem.

Tara nekem is 90 %, hogy egysíkú, néha néha zökken csak ki.

Violka - 2012. 12. 04. 15:16

Nero-t sajnálnám, ha kiírnák, az ő karaktere jót tett ennek a sorozatnak.

Kriszta - 2012. 12. 04. 15:40

Én nem hiszem, hogy Juice véletlen kapta azt a fegyvert, olyan kiemelt jelenet volt, amikor zsebre rakta. Hogy magat vagy mást öl meg vele, nem tudom. Az 5×13-as promóban azt sejtetik, hogy Jax leszállítja Tiget, de szerintem pont ezért nem így lesz, kizárt, hogy ilyen nyilvánvaló dolgot előre megmutatnának.

Anthony - 2012. 12. 05. 18:33

Hát csak annyit mondok: it’s epic shit brother!

Andrash - 2012. 12. 05. 21:02

A 13. rész címe mit jelent?

PatrickBurnsRed - 2012. 12. 05. 22:30

Andrash: “I got this”

Andrash - 2012. 12. 05. 23:30

köszi a választ

Pyra - 2012. 12. 06. 09:42

@Etti: köszi!

@Norbi: Hol leltoogle agy ez ugyanaz mint az Official Site-ról (Androidra) a google store -on keresztül telepíthető cucc?

Pyra - 2012. 12. 06. 09:43

…ki vagyok a tapipadomtól…

Sorry!

a kérdés az lett volna hogy hol lelted?

norby - 2012. 12. 06. 10:46

Pyra, az appizodok a youtube-on voltak, 4 db.
Az app nem megy fel a telefonomra sajna.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz