login |

The Walking Dead: vége a 3. évad első felének

2012. 12. 03. 18:25 - Írta: human

162 hozzászólás | kategória: kritika,

Hát basszus, lehet, hogy Darabont távozása jót tett a sorozatnak? Mostanra már muszáj feltenni a kérdést, mert tavaly még eléggé kijelölte az irányt mielőtt kilépett, de idén elszabadult az őt váltó Mazzara, ami előnyére vált a dolgoknak. Ez azzal járt, hogy populárisabb lett az egész, viszont abban csúcsra lett járatva, ez a pozitív kommentek mennyiségén látszik. A folytatásban spoilerek.

Igazából a második évad is jó volt, viszont egyértelműen az emberi drámára mentek rá erősebben, a zombik csak a háttérben voltak, idén viszont a túlélés és a baromi nehéz döntések, veszteségek kapják a főszerepet. Nem olyan mély az összkép, viszont egyre több szereplőt mozgatva mégis hatnak a nehézségek.

Rögtön a lecsóba vágva: bár értem miért nem tették meg, viszont örültem volna a Kormányzó halálának. Az meglepetés lett volna a kiszámítható, de mégis izgalmas fogolyszöktetés közepén. Természetesen sikerült a mentőakció, viszont nem volt igazi összetűzés Rick és a Governor között. Azért Michonne jól meglazította az akváriumgyűjtőt, hiszen érthető okokból bosszút akart állni rajta, össze is csapott vele annak lakásában, kihasználva a felfordulást amit a fogolyszöktetés okoz. Kár, hogy a vak és szerelmes Andrea bejött és félbeszakította az erőszakaktust. Kicsit erőltetett a szőke nő karaktere most, talán a leggyengébben megírt az utóbbi hetekben, remélem lassan észhez tér.

Viszont az nagyon jó, hogy a testvérharcot egy huszárvágással… elhalasztották? A kormányzó profi politikusként kiszúrt egy ismert bűnbakot, jó öreg félkarú redneckünket, és odadobta népe elé, hogy ő az áruló. Azok kaptak is az alkalmon, hiszen Darylt is elfogták a lövöldözés közepén, akinek gyorsan kiderült a családneve, így érhető indoknak tűnt, hogy a Dixonok közösen dolgoznak. Már a nép szemében. Ezzel rögtön egy oldalra is helyezték tesókat, így megelőzve mindenféle árulásos klisés kavarást. Gondolom azért az arénában kapott lefelé fordított hüvelykujj helyzetet fel fogja oldani 1-2 füst- és könnygázgránát.

Ami érdekesebb szál, hogy megjött Coach. L4D2 rajongók előre? Az ottani Coach szinkronhangja alakítja Ty-t a képregényből. És befutottak a börtönbe, szó szerint. Kellett már némi friss hús az “alap csoportba” is, és a zombikon átgázoló 5 (-1) fős új csapat bizony jól fog jönni. Plusz megdobja az érdeklődést a folytatás iránt, hiszen a Kormányzó kicsit kiszámíthatóan lépkedett a fináléban, ezt fogja folytatni szerintem, így a friss emberekre szükség van. Kíváncsi vagyok, mit fognak tenni, Rick-ék hogy viszonyulnak hozzájuk, ilyesmi. Az látszott, hogy a red zone-ban ők bizony jobban megszívták. Míg az évad elején a fő túlélőnk kocsikkal lépek meg a hordák elől, addig ők két lábon, lőfegyverek nélkül ropták.

Igazából voltak durva cliffhangerek idén, olyanok amiket nem a legjobban oldottak fel, most pedig kaptunk egy hagyományos cliffhangert és hathatós, működik, mikor jön már a következő rész!!4?? Sajnos sokára, hiszen most lesz a félévadok közötti hosszú-hosszú szünet, egészen februárt 10-ig kell várnunk. Ezt most hagyom leülepedni.

162 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2012. 12. 03. 18:30

Egy pillanatra megállt a szívem… SHAAAANE!!! Annyira szerettem volna, hogy igaz legyen!!! :SS

szpojleres mókus - 2012. 12. 03. 18:37

Nagyon királyok ezek a kibeszélők. A sorozatot kaszáltam, annyira a történet nem érdekel hogy nézzem, de így elolvasva kb. mindig képet kapok róla mi történt.

paradicsomleves - 2012. 12. 03. 18:41

Coachon felnevettem amikor meghallottam a hangját.
Egy excuse me-t ellőhettek volna :(

Anthony - 2012. 12. 03. 18:44

Jó mozgalmas rész volt, erre lehetett számítani.

Sajnos a tűzharc jeleneteket kissé elrontották, mert az nem volt reális, hogy abban a helyzetben Rickék onnan kijussanak. De végülis ez nem feltétlenül lényeges.

A bosszantóbb számomra, hogy Michonne nem képes egy szót sem szólni, 2 kulcsjelenetben is. Ez nem igazán magyarázható még azzal se, hogy furcsa szegény.

A másik, amit nem értek (lehet túl sok beteg filmet láttam), hogy mi a nagy szó abban, hogy a Governor fejeket tart egy akváriumba? Meg hogy a lányát nem nyírta ki?

Kellettek az új szereplők, mint egy falat kenyér, mert kezdtek már nagyon megfogyatkozni :)

Nema - 2012. 12. 03. 18:45

OMG, de rohadt jó lett ez a félévadzáró, te jó ég!

Az évadnyitóra 9 pontot adtam, ez simán megér 10/10-et. Nagyon jól megcsinálták. A cliffhanger és a következő részek előzetese pedig még fokozták is a hangulatot és nagyon váróssá tették a folytatást.

Érdekes lesz a 4 új ember a börtönben, akik csak úgy random odakeveredtek. Carl egyre badass-ebb. Hol van már a 2. évados ütnivaló kisköcsög?! :D

A mentőakció is jól sikerült. Volt ott minden: belopózás, füstgránátok, géppisztolytűz, vér, verejték stb. Nem számoltam, de jópár woodburyi lakos meghalt.

Michonne és a Governor harca meg epic lett. Amikor könyörög neki a kormányzó, hogy ne bántsa a zombi kislányát, Michonne meg először döbbenten néz, aztán kegyetlenül átszúrja a gyerek fejét a katanával, hogy a száján jön ki a kard vége: A legdurvább jelenet a részben.
Végre a szálak is összeérnek: Andrea is rájött, hogy itt bizony a régi csapatáról van szó a terroristák kifejezés mögött. Mondjuk ha Michonne kicsivel bőbeszédűbb lett volna, már a találkozásukkor elárulhatta volna neki, hogy mi a szitu.
Andrea szála engem is zavar kicsit, mert a 2. évad végére egész jól felépítették a karaktert, most meg részek óta butul vissza. :/
A végén, amikor Merle megjelent, már sejtettem, hogy a Governor nem hagyja annyiban, hogy az a nő vakította meg fél szemére, akit Merle a saját elmondása szerint megölt. És Merle még nem is tudja, hogy a kormányzó tudja ezt. Szóval szerintem nem csak úgy esett rá a bűnbak szerepe, hanem érthető okai voltak.

Nema - 2012. 12. 03. 18:46

Ja, és RIP T-Dog-pótlék csávó! :(

Maxim - 2012. 12. 03. 18:51

Én csak annyit mondok… TYRESE! Baromira örülök, hogy csak belerakták, már megbarátkoztam a gondolattal, hogy ő nem lesz.

pwnerer - 2012. 12. 03. 18:55

Nema: köszi, hogy beírtad a Merle-Kormányzó dolgot. Reméltem, hogy másnak is feltűnik majd.

A sorozat készítőinek: Daryl nem halhat meg! :)

Nina - 2012. 12. 03. 19:00

Hát. Jó volt, de nem eléggé ütős… a vége SEM. A színvonal továbbra is nagyon magas, de ettől a résztől többet vártam. Ettől függetlenül tetszett. Csak…

ooo - 2012. 12. 03. 19:16

Mit keresett benne Shane? Vagy ennek mi értelme volt?

suttyom - 2012. 12. 03. 19:20

Komolyan mondom, Carl egyre szerethetőbb karakter lesz! Rengeteg lehetőség van még a szerepében (egy kisfiú, akinek rekord idő alatt kellett férfivá érnie), csak el ne baltázzák!
Az új szereplők érdekesek, sajna látszik, ki közülük az instant hullajelölt.
Oscart sajnáltam, szimpatikus karakter volt, de Axelnek szerintem vaj van a fején (erőszaktevő, vagy valami ilyesmi).
Pont jó lett a cliffhanger: nehéz lesz kivárni a februárt, de nem elviselhetetlen.

Kenny - 2012. 12. 03. 19:22

Michonne agyatlansága bosszantó méreteket kezd ölteni. Ennyire nem lehet pöcsarcú, hogy nem képes 2 szót kinyögni Andreának…”A csávó egy pszichopata, foglyul ejtette a régi csapadot két tagját akiket valószínűleg megöltek volna, ha nem jövünk, ja és igen amúgy, a “terroristák” a régi csapatod.” De nem, megint az idegesítő szótlan nyomorék fejeket vágja. Áááá de irritál az a karakter.

Kenny - 2012. 12. 03. 19:25

Ja amúgy Carlt az előző évadban én is legszívesebben agyonvertem volna szívlapáttal, viszont egész szerethető kezd lenni a karaktere valóban és szerintem is jó irányba megy…
Andrea vakságát meg egyszerűen nem értem. Meg…”mik a fejek?” “áh, csak emlékeztetnek arra, hogy mennyire rossz odakint” “á, oké, sima” és halálnyugalommal meg szerelmesen vagy én nem tudom tengeti tovább az életét…
Az se tudom, hogy leesik-e neki, hogy Merle-et hogy felültette a kormányzó…ja és itt megint csak két szó kellett volna kb. Michonne-tól: “Utánam küldött 4 embert levadászni”. Most lehet azt mondani, hogy úgyse hinne neki, de legalább mondana valamit az az agyatlan némber.

ALDO - 2012. 12. 03. 19:32

Shane-et szerintem csak Rick haluzta, hiszen 1-2 résszel korábban volt egy enyhe idegösszeomlása, amiből talán még nem épült fel teljesen.
A rész jó volt. A zombi kiscsaj kinyírását sajnáltam, mert mindig megráz, ha gyerekeket látok meghalni, még ha az zombi is.
Ha a kormányzó eddig nem rágott be, akkor most ezzel a húzással sikerült rendesen felidegelni. Kíváncsi leszek mikor jön el a nagy összecsapás a két tábor között. A néger rab halála is meglepett egy kicsit, de számítani lehetett rá, hiszen egy komplett új csapat érkezett a börtönbe, meg kell ritkítani a felesleges karaktereket.
A testvérharcra kíváncsi leszek.

human - 2012. 12. 03. 19:33

ALDO: ne már, tényleg?

superpityu - 2012. 12. 03. 19:37

na most várhatunk…
andrea tényleg kezd egyre hülyébb lenni, meghagyják neki az összecsapást a kormányzóval az évad végére. legalábbis ebben reménykedem.
michonne rohadt kemény volt, ahogy kinyírta a kiscsajt, meg a kormányzót is szépen rendben hagyta. viszont tényleg beszélhetne többet, mert az rohadt irritáló, hogy andreának sem volt képes odalökni, hogy a pasija elrabolta glennéket.
az új szereplőknek örülök, kellenek a friss karakterek. így máris 5tel többen vannak, ugye csatlakozott michonne is a csipetcsapathoz. azért vicces, hogy amint megjelenik a következő néger karakter, akkor azonnal kinyírják az előzőt.
van egy érzésem hogy az utolsó rabbal lesznek még gondok, bár szerintem könnyen orvosolják egy fejbelövéssel. előbb utóbb nem lesz elég egy, hogy Carol rá szól. bár az ahogy elbeszélgettek arról leszbikus e Carol hát azon kacagtam egy sort.
Carl kemény kis csávó lett idén, örülök, hogy nem kívánom minden részben halálát.
amit nem értek, hogy börtönbe hogy van még mindig ennyi zombi, értem, hogy nincs teljesen megtisztítva, de akkor is.

suttyom - 2012. 12. 03. 19:45

Spekuláljunk! Nem ismerjük Michonne múltját. Sok-sok hónapot töltött a “vadonban” egyedül (ha a két “ölebét” nem számítjuk). Ki tudja, hányan akarták meggyilkolni, kirabolni, megerőszakolni, stb.? Andrea volt az első megbízható társa, megmentette az életét, de ő mégis inkább maradt az idegenekkel, mint Michonne-al. Csoda, ha nem bízik senkiben? Tudjuk, hogy vágyik az emberi társaságra, de mindenre és mindenkire gyanakszik. A Woodbury-be induló csapathoz csak bosszúvágyból csatlakozott, vagy segítőkészség is volt a szándékában? A tápszert a baba iránti részvét miatt cipelte magával, vagy hogy bevágódjon a börtönlakóknál? Talán ha összekovácsolódik a csapattal, ő is beszédesebb lesz.
De lehet, hogy csak a forgatókönyvírók nyúltak mellé a karakterével. Majd meglátjuk.

Pörkölt - 2012. 12. 03. 19:47

Azért a fekák felhasználása már kicsit vicces, szegény melák csak arra volt jó, hogy a T-Dog és Tyreese közti néger-üresjáratot kitöltse.

Tier - 2012. 12. 03. 19:48

Darabont szerintem nem szállt ki, sőt most van beszállva igazán:
Seed (14 October 2012) – Writer (developer)
Sick (21 October 2012) – Writer (developer)
Walk with Me (28 October 2012) – Writer (developer)
Killer Within (4 November 2012) – Writer (developer)
Say the Word (11 November 2012) – Writer (developer)
Hounded (18 November 2012) – Writer (developer)
When the Dead Come Knocking (25 November 2012) – Writer (developer)
Made to Suffer (2 December 2012) – Writer (developer)

Glen : ) Mazzara executive producer.
Egyetértek, hogy egy nagyságrenddel jobb a S3 eddig, mint a 2, bár nekem utóbbi is nagyon bejött.

human - 2012. 12. 03. 19:52

Darabont kiszállt, nem ő a showrunner, ennyi. Végig kapja a kreditet, mert ő alkotta meg a sorozatot, de ennyi.

suttyom - 2012. 12. 03. 19:53

@superpityu: Az elején láthattad, hogy a börtön hátsó fala leomlott (talán egy robbanástól), abba a részlegbe szabadon bejárhatnak a zombik. Még hőseink sem ismerik az egész terepet, hiszen csak a lakóblokkot pucolták ki teljesen. Valószínűleg az Andrew által beengedett zombik is még ott vannak az udvaron, ahová T-Dog zárta őket.

Nema - 2012. 12. 03. 20:01

Egyébként elég érdekes a készítőktől a négert négerre cserélünk koncepció. Eljátszották T-Dog esetében is, és most az őt pótló rabnál is ez a helyzet: Jött más, ő már nem is kell.
Remélem azért Michonne-ra nem terjesztik ki, mert ugye most feltűnt egy csaj is a képen..

winnie - 2012. 12. 03. 20:01

tier: aki egyszer a készítő, az mindig a készítő marad. darabont a 2×07 óta nincs. pár utána lévő szkriptben még benne volt, de a forgatásokon azóta sincs (plusz-mínusz pár rész). nem is lehetne, hiszen ő már egy ideje az la noir-on dolgozik (előbb a piloton, majd a berendelt sorozaton), aminek a főszereplője egy bizonyos jon bernthal lesz.

(a showrunnerséget nem írják ki külön, de az egyik exec producer szokott lenni, jelen esetben mazzara.)

superpityu - 2012. 12. 03. 20:03

@suttyom: azt értem, hogy nem térképeztek fel mindent, szerintem most Tyreese-ék érkezésével jött be pár, de vannak ajtók amiket zárnak, mert a sikolyok alapján most is közel voltak a túlélők celláihoz. persze jelenleg ez a legkevesebb amibe bele tudok kötni :)

Llew - 2012. 12. 03. 20:08

Nálam nem ennyire pozitív az összkép. A tavalyi után az idei évad nagyon bejön, de ez a rész lehúzza az évad első felét. Az elején remekül indult, utána is jó, de a végére nagyon elszúrták.

Az, hogy két perc alatt behoztak 5 új szereplőt, az elég lendületes kezdés volt. A nőt kicsit tán korai volt kiírni, főleg így, hogy pár óra alatt belehal egy karharapásba. Mondjuk megmutatták, hogy a fekete faszi is elég jó vezető anyag. Nagyon kell az erősítés Rickéknek.

A falu viszont nagyon béna volt. Már az hé láttam ám magukat beszökni őrnél fogtam a fejem. Ennyire nem lehetnek zombik a bent lakók.
Után hőseink két füst gránát között kirángatják a foglyokat az őrök kezei közül, de utána nem sorozzák le őket, mert csak, hogy később az után lövöldözhessenek rájuk. Persze csak a szerencsétlen töltelék fekát szedik le, de nem gond, az elején kaptunk másik kettőt.

A legnagyobb WTF az Andrea karaktere. Eddig is hülye volt, de ez kész amit művelnek vele. Sokkal rosszabb, mint, hogy Michone dramaturgiai okokból senkivel nem közöl lényeges információkat. Az még belefér, hogy először nem látta meg a fejeket, meg a lány tetemét. Na, de hogy utána a szar válasz ellenére simán napirendre tér felettük, mikor a múltkor a boksztól, hogy kiakadt. Utána meg csak áll és bambul a csarnokban Darryl bevezetésekor? Legalább megnyikkanhatott volna.

Az a jelent amúgy is vicces volt. Előtte támadták meg őket 5-6 embert,d e simán ráérnek lakógyűlést tartani úgy, hogy a Kormányzó legjobb emberei éppen Merlet fogják le. Faszán behülyítette a népet senki nem kérdezi miért jöttek a támadók, de abba nem gondolt bele, hogy ha két fogoly miatt eljöttek, akkor most, hogy a közelben vannak Darrylért nem ugranak vissza? Remélem a következő rész közvetlen ez után játszódik, hogy Rickék berombolnak, mert amúgy elég hülyén lesz feloldva.

Cliffhangernek elég gyenge volt szerintem.

Kenny - 2012. 12. 03. 20:37

Oké, hogy Michonne-nal lehet, hogy szörnyű dolgok történek korábban a “vadonban”, de az nem bizalom vagy nem bizalom kérdése, hogy legalább megpróbálom közölni az egyetlen emberrel, akiben úgy-ahogy bíztam előtte, hogy miért vagyok ott. Vagy megmagyarázni akár 5 szóban, hogy mi is folyik itt. Értem én, hogy dramaturgiai okai vannak ennek, de akkor is nagyon gagyinak hat számomra, hogy soha meg se mukkan. Mivel veszélyeztetné önmagát vagy bárki mást azzal, hogy pl. megmondja, hogy utána küldte a kormányzó Merle-éket levadászni? Vagy hogy Merle elfogta Glennéket? Őrület.

suttyom - 2012. 12. 03. 21:07

Fura, hogy mindenki csak a négereket számolja. Az fel sem merül, hogy jött három új fehér szereplő, de hogy velük jött két fekete is, az már fura. Hogy Oscar EMBER volt, az szót sem érdemel, csak hogy meghalt a “T-Dog helyettesítő kötelező néger”. Fura szemüvegen keresztül nézitek ti a világot…
Tekintve, hogy az USA lakosságának alig 13 %-a afroamerikai, a rasszarány a TWD-ben nagyjából megfelel a valóságosnak. Ha Kaliforniában játszódna a történet, valószínűleg több latint látnánk benne.

pwnerer - 2012. 12. 03. 21:11

Olvasva a hozzászólásokat, többeknek ajánlanám a Kirkman meg Mazzaraval készült interjúkat. Ott elég sok itt feltett kérdére választ lehet kapni, hogy ki mit és miért csinált.

Kenny - 2012. 12. 03. 21:15

suttyom, ez nem “szemüveg”, ez a hollywoodi valóság :). Ugyanolyan ez is mint pl. a nők, akik a filmek 99%-ban semmi értelmesről nem képesek beszélni a férfiakon kívül (legalábbis filmekben), minden mást elbanalizálva.

Nabu - 2012. 12. 03. 21:19

Na végre, már kezdtem morcos lenni, hogy a kedvenc karakteremet kihagyják a sorozatból, de örülök, hogy megérkezett Tyreese. Viszont nagyon vicces, hogy minden alkalommal, amikor bemutatnak egy új négert az előzőt megölik. Az epizód nagyon jó volt, csak így tovább, veri magasan az előző 2 évadot. A második évaddal nekem sem volt különösebben bajom, csak az, hogy a drámázást sem csinálta túl jól, volt egy-két jó rész, de összességében a a karaktereket nem kezelték jól. Viszont ebben az etapban Carl-nak több kifejezetten ütős jelenete is volt, főleg ebben az epizódban, Lorit gyorsan kinyírták így ő nem okozott sok gondot többet és Rick is sokkal badassebb lett, ami jót tett az egész csoport dinamikájának.

_Peter - 2012. 12. 03. 21:22

Legalább úgy csinálták volna, ha már Michonne nem beszél, hogy nem találkozik Andreával, csak távolról látják egymást a városi harcban. Nyilván megmagyarázzák miért így történt… de ha a készítők interjúja kell minden rész után magyarázatként, akkor valamit csak rosszul csinálnak. Nekem furcsa amikor Kirkman interjúban olyat olvasok, hogy T-dog főkarakter drámai halála. Ok drámai volt az önfeláldozása mikor már mindegy volt neki, hiszen megharapták, de T-dog mint főkarakter? Nem is ismertük, nem is szólalt meg 2 évadon át szinte, csak poénból sajnálta mindenki a halálát. Egy T-dog és Michonne párbeszédet azért megnéztem volna! :)

pluhi - 2012. 12. 03. 21:33

Baszki mit agyaltam rajta, hogy honnan ismerős Tyreese, hát a Drótból a bokszoló.
Amúgy Michonne most meg akarta ölni a kormányzót vagy nem? Mert én a karddal nem fojtogatni kezdtem volna, ha igen…

mosiah - 2012. 12. 03. 21:35

Én arra számítottam, hogy Michonne elengedi a lányt, az meg letámadja a kormányzót és szétcincálja. De azt hiszem ez a jövőre nézve túl egyszerű lett volna.

bohocHAL - 2012. 12. 03. 21:39

Srácok,

Kifogásoljátok, hogy Michonne miért nem beszélt, de tudhatta egyáltalán, hogy Andrea Rick-ékkel van? Szerintem nem. Lehet Andrea se mesélt el mindet ( bár 8 hónapig voltak együtt) , és Rickék se beszéltek neki Andreáról. Nem tudhatta tehát, hogy Andi ismeri Glennéket.
Vagy tévedek?

Anthony - 2012. 12. 03. 21:41

@Llew
Egyetértek. Meg @pluhi veled is.
Lehet Michonne-t úgy kellett volna megírni, hogy néma :D Sokkal egyszerűbb lenne a magyarázat akkor.

Ha már itt vagyunk ugye, akkor Daryl sem szól a tömegnek, hogy hello, mi csak kiszabadítani jöttünk az embereinket. Bár ez utóbbi még megtörténhet.

sziki - 2012. 12. 03. 21:49

Michonne a kedvenc karakteremmé érik szakadjak meg. Mindenki fikázza, pedig a legnagyobb. Megkeseredett, ő csak csinálja, amiben hisz és nem alkuszik meg senkivel. Andreának meddig próbáld a lelkére hatni? Most csak annyit mond: ‘B.szd meg a kormányzódat.’ Tudta, hogy pár másodpercen belül körül fog nézni, amint ő elment.
Minchonne az igazi Tarantino karakter, akinek a becsülete éri a legtöbbet.
Kicsit csalódtam én is a befejezés miatt és a lövöldözős jelenet tényleg nem volt túl életszerű. De üsse kavics, nekem nagyon bejött ez az egész fél évad.
A Shane dolog jó poén volt, ennyit megért. Én nagyon sajnáltam, hogy neki így alakult a sorsa, de ez van.
Még a végén Merle is szépen beáll Rickék mellé. :D

pwnerer - 2012. 12. 03. 21:49

_Peter: nekem úgy tűnik, hogy van néhány ember, aki nem érti Michonne nem beszédét, másoknál meg fel sem vetődik. Mint, ahogy az életben is van olyan, hogy nem érted, hogy valaki valamit miért csinál. Ekkor vagy megkérdezed tőle, elmondja, te megérted, vagy magadban “dühöngsz”, hogy miért tette azt, amit. Egyébként mielőtt elolvastam volna a Kirkman interjút, már a rész nézése közben is elég sokat sejtetett Michonne nézése Andrea felé.

pwnerer - 2012. 12. 03. 21:52

sziki: nem tudni még mi lesz a vége, de én Merle első feltűnésekor is, annak ellenére, hogy hozatták vele a negatív karaktert, úgy éreztem, hogy fog ő még meglepetést okozni, és nem olyan biztos, hogy végül nem Rickék mellett köt ki.
Mondjuk félek, hogy meg kell halnia most már végleg, de reménykedem, hogy szánnak még neki szerepet.

sziki - 2012. 12. 03. 21:52

Illetve kb. Minchonne belepusztult ebbe az egész Andreás dologba. Hogy ő min vitte keresztül, mennyit segített neki, mennyiszer mentette meg. Aztán csont nélkül nem hitt neki egy percig sem, amint bejutottak ebbe a táborba. Gyakorlatilag sokkhatás érte őt. Arról nem is beszélve, hogy Andrea még fegyvert is fogott rá.

Dav3883 - 2012. 12. 03. 21:53

valahogy én is éreztem hogy a kormányzót nem fogják megölni, mert még terveik vannak vele, Andreát tovább hülyítse stb. de komolyan ez a csaj akkora fogyatékos, nem áll neki össze a kép… mit gondol Michonne mért verekedett vele csak úgy viccből mert nem volt neki szimpatikus? kb 9 hónapon keresztül egymásnak voltak csak, megismerték eléggé egymást, erre nem esik le neki hogy mégis mi történik… most hogy meglátta Daryl-t remélem összeáll neki a kép hogy Rickék nem csak úgy gyilkolászni mentek oda, mert ők nem olyanok.

messze van még ez a február…

Nema - 2012. 12. 03. 22:03

“nekem úgy tűnik, hogy van néhány ember, aki nem érti Michonne nem beszédét”

Néhány? :D Szerintem a többség ide tartozik. Ok, hogy nem egy szószátyár típus, de ez már túlzás és röhejesen idegesítő, amit csinál.

Hor1 - 2012. 12. 03. 22:04

Wire-t nem nézett senki? Az új néger nekem elsősorban onnan Cutty, nem pedig L4D2.
Amúgy úgy tűnik ennek a sorozatnak a sajátja, ha elhullik egy idegesítő női karakter gyorsan kapunk helyére egy (kettő?) másikat..

Vasile - 2012. 12. 03. 22:57

Amúgy ezek a szünetek mi célt szolgálnak?

Soldierdsgn - 2012. 12. 03. 23:01

Llew: Gondolom az az őr, aki szerintem nem is az a főőr, amikor bement, hogy látta a mozgolódást, gondolom azt hitte, hogy belső emberek/gyerekek mentek be szórakozni, stb, és nem “terroristákra” számított.

haliaki - 2012. 12. 03. 23:16

úgy láttam februárra lerohad carl fejéről a kalap. :)

koka - 2012. 12. 03. 23:21

A ködből előlépő Shane vízió az egyik fénypontja volt az évadnak. ‘Overwhelming Badassness’

Crias - 2012. 12. 03. 23:22

SPOILERES

Az az őr az nem is volt őr… (fegyvere se volt, meg még járkáltak kint városlakók is akkor még)
Szerintem valamiféle kufirc lehetett a dologban és oda szoktak elbújni…

A részről:
Igaz én részletekben tudtam megnézni, lehet ezért, de nem ütött akkorát mint vártam a lövöldözés nekem nagyon gyengére sikerült (Rick percekig nézegeti shane-t, addigra 10* lelövik meg folyamatosan kínálták fel a heccsátokat, meg valaki írta is fentebb hogy az első rajtaütésnél még véletlenül se iktatnak ki 4-5 őrt, aki később veszélyes lehet rájuk), viszont minden más rendben volt.
Glen tényleg nagyon kemény lett, az a trükk a zombi kezével fincsi lett :)

Nálam csak egy kérdés maradt Merle túléli-e vagy sem, mert ha meghal akkor Deryl fog bosszút állni ez tuti, ha meg túléli akkor mi lesz? Mert Rick-ék ezek után nem fogják befogadni az majdnem biztos.
Jah a pedo rabbal még tényleg baj lesz…
Carolnak remélem lesz annyi esze hogy elmondja Rick-nek… (Habár ha jól sejtem mit csinálnak az őrtoronyban akkor ez így most kizárt)

Llew - 2012. 12. 03. 23:22

Soldierdsgn:
Nyilván ezért mondja, hogy “I saw you moving from outside.”
Tök valószínű, hogy az éjszaka közepén bújócskázó gyerekekre számított. És nem a táboron kívülről jövőkről beszélt.

cat - 2012. 12. 03. 23:33

Végre @bohocHAL, pont ezt akartam írni, miért gondolja mindenki, hogy Michone tudja, Andrea Rickékkel bandázott? Talán fotókat mutogatott a régi csapatáról?? Ettől függetlenül tényleg idegesítő a néger csaj, annyit mondhatott volna, hogy ez a k.csög rámküldött 4 embert, hogy kinyírjanak.

tomex - 2012. 12. 03. 23:36

Most nagyon gondolkodok h csak megnézem a 2. évad számomra hiányzó részeit és nézem a 3. évadot, mert annyi jót írtak róla. Csak egyszerűen nem visz rá a lélek h azt az 4-5 részt megnézzem! Egyszerűen azt unom ha csak rá gondolok. Pedig ez az évad nagyon felkeltette az érdeklődésem újra!

dvs - 2012. 12. 03. 23:40

Merle-ről állandóan a Nagy Feró jut eszembe, hát még amikor megszólal.

Ingorion - 2012. 12. 03. 23:42

Cutty otthagyta Baltimore-t?
Viccet félretéve az évad rohadt erős eddig, de nálam a sorozat nem lépett ki a 7/10-es mederből. Minőségi szórakozás, de jóval kommerszebb és ebből adódóan sokkal kevésbé alkot maradandót, mint pl. a szintén AMC-s Breaking Bad. Az évad folytatását persze várom :))

dvs - 2012. 12. 03. 23:43

*Axel meg gyakorlatilag a TWD-beli T-bag… már most megmondom. :D

winnie - 2012. 12. 03. 23:45

“Amúgy ezek a szünetek mi célt szolgálnak?”

azt például, hogy ne uborkaszezonban menjen a sorozat, hanem reklámszempontból a legerősebb hónapokban. vagy, hogy az amc-nek ne legyen most 5-7 hónap anélkül, hogy valami újdonságot adnának.

bartowski - 2012. 12. 03. 23:45

Már a múltkori epizóddal kasza szintre került nálam a sorozat, de mondom még várok, hátha lesz változás. Andrea, valamint a kormányzó karaktere egyszerűen irritál, valamint februárig legyen Daryl sorsa is kérdés, aki az utolsó indok hogy maradjak a sorozatnál. Most jött el az ideje, hogy abbahagyjam úgyérzem.

superpityu - 2012. 12. 03. 23:48

@Crias: hát carol nem igazán tűnik annak a fajta nőnek aki hagyná magát egy ilyen bajszos majomnak. ha meg igen akkor mindegy lett volna ha ott marad abban a lyukban, sok lenne az ostoba női karakter. ő maradjon csak daryl jóbarátja. de személy szerint úgy érzem, hogy ő fogja kiiktatni a csávót még Rick-ék hazaérkezése előtt. leeht túl sokat látok a karakterbe, de azért remélem nem csak azért maradt életben, hogy ne csináljon semmi érdemlegeset. amúg is kell a hely 4 új embernek akik közül szerintem a feleségét elvesztő csávó még kihullik a közeljövőben. Tyreese és sasha (ha jól emlékszem a nevére) elég keménynek tűnnek. a fiatal srácot meg meghagyják a jövő generációjának.

E - 2012. 12. 03. 23:49

Brutál, nem gondoltam volna, de a TWD a jelenleg futó legjobb sorozatok közé emelkedett, és ez a rész sem vett vissza a 3. évad minőségéből, nálam legalább is nem!

Nem hiányzott semmi a félévadzáróból, bár a végső összecsapás még várat magára, de legalább egy kis ízelítőt már kaptunk börtön vs. falu összecsapásból.

Valószínűleg Michonne nem kapott részletes leírást Andrea-tól a többieket illetőn, ezért nem is tartja fontosnak, hogy megossza ezeket az információkat. Nincs tudatában annak, hogy Andrea Rickék csapatából származik, ezért nem is tartja fontosnak, hogy megossza vele ezeket az infokat, más ésszerű magyarázatot nem találok.

Crias - 2012. 12. 03. 23:49

tomex
Ha egyben darálod le akkor nem vészes a 2. évad sem, csak a részek között nem volt minek felkeltenie az érdeklődést, amúgy ott is az évad 2. fele volt a jobb, miután megtalálták Sophiát, azután indul be a történet.

Llew
Ez azt jelenti hogy láttalak mozogni KINTRŐL én láttalak kintről nem azt hogy ők kintről jöttek, egyáltalán nem tudta hogy beszivárgás van folyamatban…
-Tudom, hogy itt vagy.
-Láttam a mozgolódást. [Kintről]
-Rendben. Nem kellene itt lenned, te is tudod.
-Ki van ott?

Ennyit mond a faszi, ergo egy bizonyos személyre számított…

dvs - 2012. 12. 03. 23:53

@Winnie

“nem is lehetne, hiszen ő már egy ideje az la noir-on dolgozik (előbb a piloton, majd a berendelt sorozaton), aminek a főszereplője egy bizonyos jon bernthal lesz.”

Erről jól lemaradtam és biza elég jól hangzik.. Van bármi köze a Rockstar games “LA Noire” c játékához?

Reméljük nem lesz csalódás mint a Michael Chiklis-es Vegas mert akkor nagyon várós.

David R. Blake - 2012. 12. 03. 23:55

@tomex :
Én speciel egy részt sem láttam a 2. évadból, csak az évadnyitót, a többiről meg itt olvastam!
Bőven elég volt, hogy képbe kerüljek az új karakterekkel kapcsolatban, meg, hogy pl. Sophia, meg Shane miért nem él!
Szóval nem feltétlenül muszáj pótolnod a 2. évadot, úgymond nem vesz el sokat a 3. élvezeti értékétől!

Norbi_023 - 2012. 12. 04. 00:00

@sziki:”Michonne a kedvenc karakteremmé érik szakadjak meg. Mindenki fikázza, pedig a legnagyobb. Megkeseredett, ő csak csinálja, amiben hisz és nem alkuszik meg senkivel.”

Csatlakozok!!!Michonne egy igazi tökös csaj.Nem drámázik fölöslegesen,nem picsog és nem egy hülye p.csa.Michonne nem kérdez,Michonne lecsap:))
Abszolút kedvenc karakter lett.Csak így tovább:)

Michonne leigázza a kormányzót és ő lesz Woodbury vezetője és onnantól kezdve lesz a város neve Silentbury:)

paranoid android - 2012. 12. 04. 00:10

Szerintem sosem az volt a baj a második évaddal, hogy nem elég mainstream. A harmadik évad nem azért jobb, mert felülírta a korábbi “mélységet”, hanem mert elkezdte használni a karaktereket. És persze emellett akciódúsabb is lett, de szerintem be kell látni, hogy akármilyen jó filmeket rakott le Darabont az asztalra, a TWD-nél nem állta meg a helyét. A sorozat, mint médium sokban különbözik a filmtől. Milyen ütős volt a pilot, aztán szép lassan leeresztett közepes szintre a sorozat. Okos döntés volt a showrunner váltás. Így pedig még inkább, hogy ilyen jó lett a harmadik évad.
A félévadzáróhoz pedig annyit, hogy én kifejezetten sajnáltam Oscar halálát. Bár egyértelmű volt, hogy kell egy áldozat, és a többiek túl fontosak hozzá, de engem érdekelt volna ez a karakter. A nyugodtsága, megfontoltsága remek kontrasztban állt magával a ténnyel, hogy rab. Kíváncsi lettem volna rá, hogy miért ült. Viszont kaptunk új karaktereket, ami mindenképp pozitív. És ugyan várható volt, hogy nem szabadulnak meg ilyen könnyen a Kormányzótól, de ennek is örülök.

painkiller91 - 2012. 12. 04. 00:14

Hát Andrea testesíti meg a szőke nőt a sorozatban.Az agyán végig se fut hogy mi a fenének menne vissza Michone bosszút állni amikor annyira el akart menni?Hát a governor egy igazi asshole,neki se lennék a barátja.

jim455 - 2012. 12. 04. 00:18

A rész rohadt jó volt megint, viszont a végére valami nagyobb cuccot vártam, pláne úgy, hogy Mazzara sokkoló zárást igért, és azt mondta, hogy még ő is meglepődött.
A jelenet jó volt meg minden, de nem volt ez nagy cliffhanger.
Amikor bevezette Merle-t először azt hittem, hogy kinyírja, mondjuk ráereszt pár walkert, azok elintézik, és így kiderül, hogy a kormányzó tényleg egy elvetemült állat.Még mond valami hatásos szöveget a végén arra utalva, hogy mennek Rickék után, és vége.Na így ütött volna a zárás.
Ja még akkor néztem volna nagyot, ha feltűnik az 1. évados apa a fiával, de jók ezek az új karakterek is, látszik, hogy ennek a négernek már nagyobb szerepe lesz mint T-nek és a rabnak.
Az évad kiváló, várom a folytatást ezerel.

Llew - 2012. 12. 04. 00:22

Crias
Jogos. Viszont így is szar, mert Rick konkrétan kétszer elmondja a faszinak, hogy a sajátjaikért jöttek. Ez elég kontrasztos a végső terroristák ok nélkül megtámadnak minket szövegggel. A faszi egyszerűen csak egy béna megoldás volt arra, hogy kiderüljön, megtámadták a várost.

David R. Blake - 2012. 12. 04. 00:23

@dvs:
“Van bármi köze a Rockstar games “LA Noire” c játékához?”

A címen és természetesen a helyszínen kívül semmi.

Csiki - 2012. 12. 04. 00:26

Hát nem tudom a rész epic volt, de Michonne nálam egyre inkább elássa magát… Pedig én annyira akartam neki még esélyt adni… Viszont most, hogy kis híján kinyírta az egyik kedvenc karakterem, remélem hamar a fűbe harap… :D

Llew - 2012. 12. 04. 00:33

Csiki
Komolyan kérdezem, hogy hogyan lehet a Kormányzót kedvelni?
Amit láttunk belőle az alapján egy beteg, hatalommániás rohadék. Mert nem a városért cselekszik. Az mellékes, hogy valakik a haszonélvezői a tettinek. Nem lehet átérezni a családja miatti tragédiáját sem, illetve amit azóta tett azt nem menti.
Még Merlet is jobban lehet kedvelni, pedig ő is egy ütni való szemét.

winnie - 2012. 12. 04. 01:03

paranoid android: nem váltás volt, hanem ő szállt ki, mert el lett lehetetlenítve – az amc mindenfélébe beleszólt, plusz ugye a költségvetés csökkentése is gázos volt.

paranoid android - 2012. 12. 04. 01:32

winnie: Értem. Én is úgy tudtam, hogy ő szállt ki, de én arra gondoltam, hogy azért, mert érezte, hogy ez nem neki való. Legalábbis a második évad eleje úgy érződött, mintha egy a projektjéhez már nem annyira elkötelezett ember irányítaná a dolgokat. De lehet csak én voltam így vele.

Kenny - 2012. 12. 04. 01:38

Én örülök neki, hogy nincs már Shane, tudom, egyesek kedvelték, de engem az ő karaktere is baromira tudott irritálni…
Aki pedig azt írta, hogy Michonne nem feltétlenül tudja, hogy Rickék Andrea volt csapata…akkor miért mondta azt Andrea néhány résszel ezelőtt, hogy M mindent tud róla, viszont ő M-ről kvázi semmit? Vagy hiperbola lett volna?
A másik meg azt is simán lett volna mondania, ahogy már írtam korábban, hogy ez a szarházi suttyó 4 embert utánaküldött levadászni, meg hogy egy másik csapat emberből kettőt foglyul ejtettek és őket jöttek kiszabadítani. De nem, bambulunk inkább aztán elmegyünk, mert az a logikus, túl nagy a trauma két mondathoz, ami ha nem is garantálná, hogy Andrea drága végre rájöjjön, milyen fantasztikus figura a szeretője, de legalább elgondolkozna jobban a dolgokon (bár a fejes reakciók után…amúgy azok közül az egyik nem a halott katonáé volt? azt nem látta?)

Kenny - 2012. 12. 04. 01:39

*elég lett volna mondania

Soldierdsgn - 2012. 12. 04. 02:11

Elvileg Andrea nem látta a pilótát, mert lábadozott még úgy ahogy, max Michone,de szerintem ő sem.

Lehet Michone az a jöjj rá magadtól figura, és nem egy információ-központ, mint a legtöbb lány :)De engem is tépett az ideg, hogy mondja már meg Andreának…de úgy tűnik NEM MA!
Maga a rész jó volt, kb amit vártam, kíváncsi vagyok mi lesz a Dixon családdal, és hogy milyen szemfedője lesz csoda Governonnak. Remélem Rickék nem mennek vissza börtönbe, előbb vissza kéne menniük…
Ty feltűnése is nagyon pozitív, kíváncsi voltam, hogy írják bele, ez sem rossz! :)
Lil’Shane vagyis Judith elég halk típusú, ez ha így marad előny is lehet nekik, ha esetlegesen terepre kell vinni, mondjuk biztos akkor sírna.

Mark Bolt - 2012. 12. 04. 02:19

Rick honnan szerezte azt a fasza gépkarabélyt? Darylnél meg kalasnyikov volt. Ezeket honnan?

Soldierdsgn - 2012. 12. 04. 02:20

Börtönből gondolom, ott volt minden fincsiség :)

T Doggy Dog - 2012. 12. 04. 03:36

Most komolyan egy ilyen szituban (Andre fegyvert fog Michone-ra, mert lenyesné a Kormányzót), majd elkezd magyarázkodni Michone, hogy mi történik, amikor korábban, nyugis körülmények között sem hitt neki Andrea. Ez nem arról szól, h vértocsogós élethalál harcok közepette leülünk és elmeséljük töviről-hegyire a történéseket :) Valaki írta és tényleg, Michone igazi Tarrantino karakter. Axel és Carol beszélgetésén meg jót nevettem :D Fura, h csak így maguk közé engedték, jó segítettek, amikor gebasz volt, de attól még vmiért ültek. Kérdezte tőlük bárki is, h miért? A másik meg az, h nagyba darálják egymást a füstfelhő közepette, potyognak is az emberek rendeyen, de Merle véletlenül sem kap egy golyót sem, 9 élete van annak a szemétládának :D Azt sem értem, hogy ha tudták, h lyukas a börtön fala, miért nem zárták el vmivel? Ha jól tudom, az volt az első dolguk, hogy a kerítést leellenőrízték. Persze nagy a börtön, de ha csak így ki-be járkálhat akárki, akkor nehéz lesz veteményeskertet ápolgatni az udvaron :D A nap idézete pedig a Governoré: ” Senki ne legyen okosabb nálunk.” :D

paranoid android - 2012. 12. 04. 03:43

Miért lenne Michonne Tarantino-karakter? Tarantinonál mindenki fossa a szót.

Kenny - 2012. 12. 04. 04:18

De nem kell egész estés népmesét mondania, csak annyit, hogy “Oh by the way, lover boy here sent 4 guys after me to hunt me down” vagy valami…Annyira már csak ismeri Andrea, hogy tudja, hogy nem talál ki random kamusztorikat a csaj.

sziki - 2012. 12. 04. 07:53

Én írtam, hogy Tarantino karakter.
Miért a Becstelen Brigantykban mindenki f.sta a szót? :) A karakterek fele inkább csak gyilkolászott. Lásd Eli Roth vagy Til Schweiger karaktere, de a többiek is milyen lelkesen skalpoltak mindenkit. :)
Mellesleg nem is a beszédről van itt szó, hanem a tettekről és Tarantino minden karakterét elsősorban ez jellemzi. A Kutyaszorítóbanban Mr. Blonde is kinyírja a zsarut, csak mert eldöntötte, hogy ki fogja nyírni. :)
Aztán a végén is a párbeszéd hiánya okozza a karakterek halálát.
Na de mindegy, nekem tipikusan olyan karakter és bármelyik Tarantino filmben el tudtam volna képzelni. :D Főleg a Kill Billben. :D

Csiki - 2012. 12. 04. 08:35

Llew: Hát nem tudom… én a negatív karaktereket mind filmben, sorozatban, sőt könyvekben is jobban csípem, mint a pozitívakat… :D

jnsz - 2012. 12. 04. 08:44

A kormányzó honnan tudta, hogy Daryl Merle testvére? Volt rajta névtábla? Vagy lemaradtam valamiről?

Llew - 2012. 12. 04. 09:27

jnsz
ezen a kérdésen a forgatókönyvírók elegánsan átléptek
Biztos volt idejük kedélyesen elcsevegni, vagy Daryl azt kiabálta elfogáskor, hogy Merle tesója vagyok.

CK22
Nem ész nélkül törölnek, hanem te írsz be ész nélkül (már másodszor) képregényes információt a sorozatos topikba, mikor milliószor el lett mondva, hogy nem kéne.

Parallax - 2012. 12. 04. 09:36

Carl badass-ebb lett? bakker, csak engem irritál még mindig a kisköcsög? komolyan, egy ilyen kis mitugrász ne játssza már a rambót. Jó, mondjuk azt belátom, hogy lehet, a karakter attól jó, mert érzelmeket vált ki, de attól még nagyon hálás lennék, ha valamelyik diétán lévő zombi kicsit megstukkolná már azt az okostojás felnőttet játszó fejét. Egy zombi-apokalipszis ugyan nem játék, de nehogy már egy kisfiú legyen a helyi seriff…

CK22 - 2012. 12. 04. 09:44

Llew

Akkor olvasd el még egyszer lassan, főleg az eszes aki kitörölte, mért ne lehetne hozzászólásban leírni a “képregény” szót, magát csak a szót, úgy hogy ráadásul életemben nem olvastam és nem a jövőre vonatkozóan spoileresen írtam

winnie - 2012. 12. 04. 09:45

ck22: képregényes spoilert írtál. és most még egyszer beírtad. no komment. ne tedd. van, aki még nem olvasta a képregényt. van, aki most fogja elkezdeni. ennyiben legyünk tekintettel egymásra.

zulu - 2012. 12. 04. 09:48

Mert Daryl visszament Merle miatt. Nyilván megadta magát, ha sikerült “békésen” elfogniuk, különben előbb lőttek volna és utána kérdeznek. Nem nagyon látom hogy máshogy kerülhetett volna fogságba, mint Merle említése.

Red "Bloody Face" John - 2012. 12. 04. 10:06

Nagyon kíváncsi vagyok lesz e összecsapás Carl és az új kölyök között a kis szöszi lányért.:)
Bár az is lehet hoppon maradnak, mert a bajszos legény lenyúlja előlük. :))

CK22 - 2012. 12. 04. 10:08

Örülnék annak, ha Merle a jókhoz csatlakozna, bár a kis kínaiék nem örülnének neki:)

Red "Bloody Face" John - 2012. 12. 04. 10:13

Szerintem a bratyó szólt az embereknek, hogy ha látnak egy hozzá hasonlóan jóképű fenegyereket, aki szeret ujjatlan cuccokban mászkálni és tell vilmosnak képzelni magát, akkor az illetőt élve kapják el, mert az öcsikéje.

Red "Bloody Face" John - 2012. 12. 04. 10:21

Én azt szeretném majd, ha Merle kinyomná a sofőr másik szemét is és az “erre csörög a dió” zombi apokalipszis változatát játszanának vele.

Red "Bloody Face" John - 2012. 12. 04. 10:22

játszanák*

CK22 - 2012. 12. 04. 11:58

Winnie utolsó megjegyzésem ehhez,de aki nézi ezt a sorozatot, első résztől kezdve idáig elolvassa a sorozatjunkies kritikákat is mellé, annak ez nem spoiler a képregényre nézve? Már eleve az, hogy nézi??! :)

Jó, kihagyom a képregény szót ezentúl(amit nem is olvasok), de érted na.:)

Szóval az évad és ez a rész 10/10-es eddig, februárban re

jim455 - 2012. 12. 04. 12:35

Érdekes, hogy Merle meg Daryl hova fog menni ha netán megszöknek, mert Rick gondolom nem engedi vissza Merle-t, ebből lesz még konfliktus.
Az tényleg vicc amúgy, hogy nem kérdezték meg a rabokat, hogy miért ültek.Rick amilyen körültekintő kb. a 2. kérdése kellett volna, hogy legyen.A bajszos pl. tuti egy beteg állat, és ugye ő már bármit hazudhat a múltjáról, mert egyedül maradt mint rab.Fog ő még galibát okozni.

Gutowsky - 2012. 12. 04. 12:42

Volt szó a rabokról, hogy miért ültek.
Egyik rablásért, a másikra nem emlékszek.

chulo - 2012. 12. 04. 12:47

Jó kis ütős rész volt szokás szerint (és tele hülyeségekkel szokás szerint). Az új arcok behozatala nagyon randomra sikeredett, csak úgy hipp-hopp 4 új szereplő. A feka főnök tök rendes volt hogy nem hagyta hogy a Carl egy tiszta fejlövéssel elintézze a lányt, inkább kalapáccsal széttrancsirozta :D
A kiszabaditás elég profira sikeredett, be lehet tojva a kormányzó, hogy ilyen bandával akadt össze. Woopi nagyon nem normális, két mondatot kellett volna kinyögni aztán nem lenne feszkó. Nem szeretem az olyat amikor direkt totál idiótaságot csináltatnak a szereplővel csak hogy legyen dráma. Meg kellett volna mondani, hogy a kormányzó elrabolt 2 embert, őket jöttek kiszabaditani (valszeg nem ismerte fel őket, hisz Andrea totál máshogy festhette le a farmos bandát, más volt a felállás, de akkor is…), plusz hogy miután szépen elengedte 4 embert azért csak utána küldött hogy megöljék. De neeeem, inkább elsétál.
Daryl elfogását se igazán értettem. Rendben, ott volt a tesója, de egy harci szituban inkább húzzon el, aztán másnap belopakodhat megint, vagy nem tudom.
T-kutya 2 rövid életű lett sajna, pedig rá kiváncsi lettem volna. Sőt én már a másik feka rabról is azt hittem hogy tovább húzza, olyan kis “ártatlannak” tűnt
A másik rabnál meg tuti előjön az, amit mondtam hogy lehet hogy nem azért került be mert lenyúlta a templomból a perselypénzt. Fura fickó, lehet rámozdul a kislányra. De a beszélgetése Carollal az nagyon ott volt :D
Shane megjelenése arra utalna hogy még mindig zizi kicsit Rick? Azért ha vki behaluzza hogy a halott feleségével beszélget telefonon az nem tiszta, és nem is múlik el a beszélgetés végére.

Smoke – egyrészt ott van egyel feljebb a next episodra vonatkozó poszt, tehát rohadtul nem ide kéne irni, mert ez az előzőre van megcsinálva. Másrészt mindig úgy vágják meg hogy kombinálgasson az ember, aztán rohadtul nem az van a részben mint amit az előzetes sugallt. Egy előzetest láttam amikor pár résszel korábban volt a jelenet a falon a nyilazós csajjal mikor Andrea kiugrott lecsapni a zombit. Az előzetes alapján teljesen úgy tűnt hogy Andrea szökni fog a városból. Szóval ennyire lehet komolyan venni az előzetest

Gutowsky - 2012. 12. 04. 12:48

Ja, Glenn koreai, nem kínai, ahogy már sokadjára írkálják itt.

A lövöldözős részek voltak egyedül a gyengék.
Ott futkosnak nyílt színen és senkit nem találnak el közülük.
Andrea is, aki jól tud lőni mint tudjuk, nem is messziről le ad három célzott lövést az egyikre és nincs találat…

Megint gagyi volt a város lakóit felvonultató kép.
Voltak ugye 73-an, abból 3 meghal Michonne üldözésénél, az öreg a kísérletnél meghalt, Maggie nyakon szúrt egyet a karcsonttal, többet lelőttek, stb, erre az arénában a kormányzót körülveszi vagy száz ember, közben meg elvileg a falakon is vannak őrök…

Kár, hogy ilyen dolgokkal elgagyizzák a dolgot, amikor nagyon jó a sorozat.

jky - 2012. 12. 04. 13:21

Hát nem volt valami nagy durranás. Megint pár helyen iszonyat gyenge és logikátlan volt. A CGI torkolattűz úgy nézett ki, mint valami 2 forintos paint effekt, azért ennyire ne legyünk olcsók már…

A cliffhanger meg egyenesen harmatos szar lett. Darylnek persze muszáj volt lemaradnia, pedig egészen addig végig egymás seggében mentek, itt most nem álltak meg fedezékben bevárni a társukat… hihető… Persze azért, hogy a végén a 2 tesó találkozhasson, micsoda drámai fordulat…

Nem volt rossz annyira, de azért nem voltam elájulva tőle, tavalyi félévadzáró sokkal ütősebb volt.

Lajoska67 - 2012. 12. 04. 13:25

Jóóóóó volt. Mintha az előző, 2. évad meg se történt volna. Mintha másik sorozat lenne. Csak jót tudok mondani róla.

jky - 2012. 12. 04. 13:25

” A feka főnök tök rendes volt hogy nem hagyta hogy a Carl egy tiszta fejlövéssel elintézze a lányt, inkább kalapáccsal széttrancsirozta :D”

Ja ez meg a másik… Bazzeg, ott fekszik a szerettem, nem, nem ám egy fejlövés és kész, inkább szétverem a fejét kalapáccsal. Ez qrva logikus és “humánus” megoldás…

Lajoska67 - 2012. 12. 04. 13:26

Ja és még egy: biztos itt is voltak logikátlanságok, mint a 2. évadban, de itt abszolút nem érdekelnek, mert van történés! És nem kell folyamatos mészárlás, egyszerűen csak legyen cselekménye a sorozat részeinek, ne egy farmon szenvedjenek egy évadon át. Ennyi kellett csak.

karit - 2012. 12. 04. 13:37

“Sajnos a tűzharc jeleneteket kissé elrontották, mert az nem volt reális, hogy abban a helyzetben Rickék onnan kijussanak.”

Nekem már az magas volt, hogyan jutottak be. Utálom az ilyen írói nagyvonalúságot. Meg azt, hogy Ricket cseppet sem aggasztotta, hogy a fiát és a gyengéket otthon hagyta védtelenül, miközben sejthette, hogy a másik fél kiveri a lakcímüket a foglyokból és nyilván családlátogatásra készül. És erre az se mentség, hogy az idegei eléggé topon vannak. Lori, Shane, legközelebb talán a fiát nézi Sophiának.

dean23 - 2012. 12. 04. 13:38

Meghalt T-Dog, T-Dog 2.0, de szerencsére megjött T-Dog 3.0. ;-)
Ez a félévad záró sztem elég összecsapott lett! Daryl elfogása ill. az arénában való óbégatás tűzpárbaj után kicsit furcsa volt!

winnie - 2012. 12. 04. 13:45

ck22: nem tudhatjuk, hogy ami a képregényben volt, az lesz/volt-e a sorozatban, mint ahogy azt sem, hogy ami a sorozatban lesz/volt, az lesz/volt-e a képregényben. a kritikák egy dolog, nem olvasom annyira őket, hogy tudjak javítani, de másról sem lehet feltételezni, hogy olvasta korábban.

Marcipáncica - 2012. 12. 04. 14:01

Ez a félévad-záró az előző évadban mennyei manna lett volna. Most meg egy csomóan csak siránkoznak :D Nekem ez az évad (meg a Dexter mostani) végre visszahozta a “mikorleszmárjövőhét????!!” érzést! És ebbe kisebb hullámvölgyek meg logikai bakik azért még beleférnek. Elnézhető mikor összességében egy fasza kis pörgős évadot kapunk cserébe!!!

FeketeS - 2012. 12. 04. 14:25

Engem csak egy dolog zavar itt a kibeszélőben, méghozzá az, hogy Carlt sokan idegesítőnek tartották a korábbi évadokban. Az jobb lenne, ha egy kisfiúból csak úgy alapból hibátlan killer machine lesz?
Ha belegondoltok, a való életben is 100%, hogy elmászkálna a gyerek először, majd ahogy egyre többet, és többet tapasztal, lenne egyre felelősségteljesebb. Ez így teljesen rendben van.

Ami nem tetszett a részben: Michonne miért nem a kormányzó fejét vágja le először?? Logikátlan, és valószerűtlen. Mindig azt az ellenfelet kell először megölni, aki veszélyesebb. A zombi kislány nem harapta volna meg addig, amíg lenyisszantja kedvenc államfőnk fejét.

Legyen már február :))

r.zsofi - 2012. 12. 04. 14:32

Na, ez jó volt….bár a fene enné meg hogy mindig kajával ülök le megnézni, épp csirkecsontot rágcsáltam, amikor Glenn elkezdte cafatokra szedni a zombikezet….:D
Régebben kerestétek a hangtompítós fegyvereket, hát most ott figyelt egy Carl-nál, bár azt nagyon nem értem, hogy ha van, akkor egy város lerohanásra mi a francért nem azt viszik el…

A kis szakállas rabbal még lesznek gondok…

Michonne-t én sem értem. Ok, hogy nem szószátyár, meg megpróbálta az élet, de könyörgöm, együtt élt Andreával, vagy mi. Marha kevés embert enged közel a szívéhez, de ezzel a lökött, buta és felszínes tyúkkal megtette, úgyhogy megért volna 2 mondatot odaszórni.
Na mindegy, azt mindenesetre megállapítottuk a rész után, hogy addig jó, míg nem kezd el beszélni, mert akkor tutti abban a részben meghal.:-)

Darylt sztem nem fogják kinyírni, mert annyira alapszereplővé vált és mindenki kedvence, plusz ugyebár eyecandy faktor is már akinek….ennyit nem akarnának kockáztatni.

Új szereplők nekem még formálódnak, ennyi nem volt elég ahhoz hogy megállapítsam, örülök nekik vagy sem. Carl viszont nagyon korrekt volt velük!

chulo - 2012. 12. 04. 14:34

FeketeS – akkor te lehet nem láttad az előző évadot :D
Carl márpedig tényleg egy idegesitő kis szarjankó volt, akit nyugodt szivvel hajitottam volna a zombik közé a hülye anyjával együtt. Persze hogy elcsászkál egy gyerek, de akkor talán nem, ha rá van szólva hogy üljön meg a seggén mert minden felé zombik mászkálnak akik meg akarják enni, és az anyja se volt képes megszervezni hogy a tizenpár ember közül 1 azért mindig figyeljen már a gyerekre ha már ő nem ér épp rá.
Mostanra ez megváltozott, nagyon laza lett a srác. Pl mikor kérdezi a szöszi hogy nem kéne az újakon segiteni? De, épp azt tettem. :D

jky - 2012. 12. 04. 14:40

Carl elég féltékeny volt a bajszos csókára :D Na meg az a leszbis szöveg is jó volt :D

Marcipáncica - 2012. 12. 04. 15:31

Fú, az a bajszos nem igazán szimpi nekem. Tuti valami erőszaktevő perverz, vagy pedofil faszi… Nem a fekete csókának kellett volna (újfent) kinyiffannia, hanem neki…

walker - 2012. 12. 04. 16:04

Régebben kerestétek a hangtompítós fegyvereket, hát most ott figyelt egy Carl-nál, bár azt nagyon nem értem, hogy ha van, akkor egy város lerohanásra mi a francért nem azt viszik el…

Kiváncsi lennén,hogy te egy AK47-re hogy szerelsz hangtompitót.

jky-on csak hangosan nevetni tudok.Hisz hétről hétre eljár ide fikázni a sorozatot,de azért az az első dolga minden hétfőn hogy megnézze….

Aki meg nem érti Michonnet az nézze meg még 1x az Andreás jelenetet aztán irkáljon,mine got….

yosha - 2012. 12. 04. 16:53

Michonne nem szolt Andreának egy szót se. Egész jó szinészi játék volt, egyből érezni lehetett, hogy: szolt már neki eleget, andrea leszarta. Választott, elárulta őt, hagyta menni, döntött. Nincs minek elmondja neki hogy mekkora köcsög a kormányzó, látja hogy az oldalán áll, kész, hadd maradjon, majd megbánja.

Tyrese meg Carl. Nem hagyta a felnőtt ember egy ismeretlen gyreknek hogy szétlője a rokonának a fejét. Már bocs. Egy iylen világban, ahol farkastörvények vannak és bizalom nincs, ez a legkevesebb. Ezt nem hagyod másra, főleg nem egy ismeretlenre, főleg nem egy gyerekre. A te felelősséged gondoskodni a tieidről. kalapáccsal vagy anélkül.

Darylt meg nem csak ugy elkapták. Szándékosan maradt hátra. Eleve be volt indulva Merle miatt, és találkozni akart vele. Simán le tudott volna lécelni, egyértelmü hogy hagyta hogy elfogják.

Carl meg keményebb mint az apja. egy idő után a komikban is az, de látszik már a promobol hogy ki fogja osztani a fatert.

nonecka - 2012. 12. 04. 17:07

yosha vigyázz mert mindjárt lefikáznak 10en amiért képregényből spoilereztél.

Soldierdsgn - 2012. 12. 04. 17:23

” A feka főnök tök rendes volt hogy nem hagyta hogy a Carl egy tiszta fejlövéssel elintézze a lányt, inkább kalapáccsal széttrancsirozta :D”

Gondolom nem akarta, hogy Carl tegye, a fegyvert meg úgy sem kapta volna meg!

Soldierdsgn - 2012. 12. 04. 17:36

Mindenki Carlon van leakadva, sírtak az előző évadokban, hogy kisköcsög, meg semmit nem ér, harapja meg a rézfaszúbagolyzombi, most meg volt egy rideg tél és “felnőtt” a karakter, full badass és most meg ez a baj?!

A bajszos muki tutkó, hogy nem adócsaló, túl mézesmázas nekem, és miért ő halljon meg a néger helyett? Így lesz vele még bonyodalom legalább.

Szerintem Daryl elkapásával sem volt gond, sok megoldás lehet arra is, hogy a Kormányzó honnan tudhatta, hogy Merle öccse, pl. elkapták és mondta, hogy vigyetek Merlehez, a bátyámhoz, vagy csak kikövetkeztette, vagy szimplán elárulta, vagy direkt így akarta, és akkor mondta, majd lehet kiderül.

jky - 2012. 12. 04. 17:44

@walker

“jky-on csak hangosan nevetni tudok.Hisz hétről hétre eljár ide fikázni a sorozatot,de azért az az első dolga minden hétfőn hogy megnézze….”

Te nagyon benézted. Egyáltalán nem fikáztam a harmadik évadot (eddig részeit), írtam ha valami nem tetszett, de ez az évad fényévekkel jobb, mint az első kettő (másodiknál főleg). Viszont attól még ebben és az előző részben is megint előjött sok logikátlan baromság, ami főleg az előző évadot jellemezte. A cliff meg szar volt, gyenge, ócska, hatásvadász húzás. Igen, ezt fikázom, mert az az évad nagyon jó volt, erre megint átment gagyiba pár helyen.

Azt meg nem tudom, hogy te honnan tudod, hogy én mikor mit nézek meg először.

jky - 2012. 12. 04. 17:46

*elírás, javítás: eddigi részeit; ez az évad nagyon jó volt….

Maximoff - 2012. 12. 04. 17:52

Szerintem jól felvezették a jövő évre a Woodsbury vs. Börtönlakók meccset. A rabokról már korábban is írtam, hogy vélhetően nem véletlenül tartották őket bent az írók, valamint nem véletlenül kuncsorogtak vissza olyan hamar a csapathoz. Bár megvallom őszintén azt hittem Oscar-nak nagyobb szerepet szánnak, és együtt terveltek ki valamit Axel-el, de szerintem így Oscar kiesésével úgy látom egy “random” leleplezést fognak csinálni, hogy Axel pl. nők elleni erőszakos cselekményért ült, és most sem fogja magát visszafogni, de majd kiderül. Valaki írta, hogy Rablásért, vagy hasonlóért ültek, nos azt ők maguk mondták, mint ahogy a kormányzó is azt állította magáról, hogy maga a messiás, csak azt felejtette el közölni az embereivel, hogy hobbiból fejeket gyűjt.

Én szeretem Michonne szótlanságát, bár megértem akiket ez irritál. Mindenesetre törvényszerű volt, hogy nem szólnak egymáshoz Andreával, a részben vagy 4-5 alkalommal lehetettek volna szájtátós találkozások mások között is, de valahogy véletlenül senki nem látott meg olyat, akit úgymond nem kellett volna.

Tyreese nagy lehetőség, kíváncsi vagyok mit hoznak ki majd belőle, a kis csapatának én nem adok nagy jövőt, szerintem a nagy összecsapásban gyorsan kiírják őket.

Micson - 2012. 12. 04. 18:01

Tudom hogy amin lehet spórolnak, de fura hogy egész wúdböriben csak egy fal van, ahol posztolnak az őrök.
Itt van a nagykapu is, ahol és kizárólag megy a személyforgalom. Akkor ha nem itt akkor hol jöhettek be?
Mert akkor a rágcsálók is be tudnak tévedni nem?
A füstgránátos móka meg…
Eleve villanót dobok a csapat elé, amikor szöktetek.
Ha fegyveresek kísérik akkor lövök rájuk, mert utánam jönnek és szitává lyuggatnak. A pad mögött fetrengés meg egyenesen kacagtató volt. A gépfegyver simán átviszi azt a 3 milis fémrácsot, teljesen komolytalan volt.
Akárcsak a fedezet nélküli kóricálás a füstben. csak a torkolattüzet kell nézni és ki is lehet lőni Rickéket.
Még sérülés sem sikeredett, 1 lethal bodyshotot leszámítva. A betoji lakók hogy kaphatták el a náluk sokkal képzettebb Derilt, ráadásul úgy hogy Merle csak akkor vette észre amikor kicsomizták a nagyszínpadon, már csak hab a tormán :)

tkitn - 2012. 12. 04. 18:06

Eddigi legjobb évad ez a harmadik, valamit nagyon eltaláltak benne. A legvégén bőven elképzelhető volt hogy a Kormányzó élet-halál harcot rendez Merle-Daryl párosításban. Istenkirály lett volna. Axel meg nem hinném hogy valami kurtizán lenne mert a, a rabok ekkor gond nélkül megölnék a pedokat és erőszaktevőket b, miután megtudta hogy Sinead O’Connor nem leszbi eléggé felcsillant a szeme :D

Isteee - 2012. 12. 04. 18:37

Hát ez a rész borzalom volt számomra…

Carol nagyon jó volt, még nevettem is, még ilyen lekoptató szöveget :D
Még Carl is jó volt most kivételesen.
A kormányzót sajnálom, hogy nem nyírták ki, most februárig bosszankodhatok rajta…
Andreával meg mi a fene van?
Remélem Daryl és Merle lenyomja a kormányzót, bár az elvileg Rick dolga lenne.
Ryreese-re és a másik csapatra kíváncsi leszek :)

Szóval mindent úgy összevetve igazából nem nagyon izgat, hogy februárig várnom kell…

suttyom - 2012. 12. 04. 18:54

Tekintve, hogy a végén Rickék hangosan ordibálták: “Gyere, Daryl!”, nem lehetett túl nehéz kiokoskodni a védőknek, hogy melyik behatoló lehet Merle Daryl nevű öccse, akit el kell fogniuk…

tkitn: Biztos, hogy ismered a “kurtizán” szó jelentését?

tkitn - 2012. 12. 04. 19:41

tudom hogy nem azt jelenti, csak olyan szép szó és szeretem használni.

Llew - 2012. 12. 04. 19:50

suttyom
Miért akarták volna elkapni bármelyiket is? Különösen Darylt? Az, hogy a Merlet bedobja bűnbaknak, azt kb. a mi franc történt kérdése után döntötte el a Kormányzó? Ráadásul előtte direkt kiadta az ukázt, hogy nincs fogoly ejtés, hanem lőjenek le mindenkit.

Nema - 2012. 12. 04. 20:24

Egyeseknek úgy látszik nagyon rövid az emlékezete: Merle-t azért dobta be bűnbaknak a kormányzó, mert az a Michonne vakította meg a fél szemére, akit Merle 1-2 résszel korábban megölt a saját elmondása szerint.
Szóval várható volt, hogy nem ússza meg egy ejnye-bejnyével.

Llew - 2012. 12. 04. 20:55

De az nem egy hosszas konspirációs terv volt. Az epizód vége max pár óra alatt történhetett, és a Kormányzónak Michone megpillantásakor, meg után a harc, a gyász, a sérülés közben biztos nem az volt a legfontosabb gondolata, hogy Merle átbaszott.
Kb. akkor dönti el, hogy Merlenek vége, amikor az berombol a kórterembe és megkérdezi, hogy hát veled meg mi történt. Akkor vág egy erősen na te most megdöglesz baszki, az történt fejet.

JcGross - 2012. 12. 04. 21:13

Érdekes, hogy mikor meghalt T-dog, jött egy másik fekete, mikor az is meghalt jött Cutty (Ty). Őt már a Wire-ban is szerettem, úgy látom most is hozza a szintet. Jó volt, jó vólt, nem nagyon van mit mondanom ezen kívül. Várom a folytatást!

MikkaMakka - 2012. 12. 04. 21:43

nálam kiakadt a mérő Andreanal,ennyire nem lehet hülye, ezt így hogy gondolták az írók? kiírnak egy halál idegesítő hülyep*csat erre csinálnak egy másikat, szerintem Michonne-nak jó oka van rá h már ne bízzon meg benne
amúgy meg hogy tudjátok még mindig utálni azok után h helyre rakta a governort? öröm volt nézni:)

Nema - 2012. 12. 04. 21:51

@Llew: Most magaddal vitatkozol? :) Az utolsó 2 mondatodra meg: You don’t say.jpg.

Soldierdsgn - 2012. 12. 04. 21:55

“Kb. akkor dönti el, hogy Merlenek vége, amikor az berombol a kórterembe és megkérdezi, hogy hát veled meg mi történt. Akkor vág egy erősen na te most megdöglesz baszki, az történt fejet.”

Igen, mert akkor eszébe jutott, ezért lett ő a bűnbak/áruló. Nem random volt szerintem!

Llew - 2012. 12. 04. 22:17

Nema
Nincs más egyenrangú partner. :D
Egyébként neked válaszoltam, mert úgy véltem a te kommented nekem jött részben legalább. Előtte meg suttyomnak, ahogy írom is, mert ő láthatóan valami bonyolultabb tervet sejtett Daryl elfogása és Merle feláldozása mögött. De ha nem nekem írtad, akkor én is jöhetnék neked ilyen meme idézetekkel.

Soldierdsgn
Az volt benne a randomság, mert utána mentek is a csarnokba lakógyűlésre. De nem vagyok róla meggyőződve, hogy ha nem fogják el Darylt akkor is beáldozta-e volna már most Merlet.

asd - 2012. 12. 04. 22:28

2. évadnál mindenképp jobb, de a 3×01 volt az igazán jó rész, többi meg sem közelítette.
Ha nem lett volna a Merle/Daryl-es cliffhanger a végén kicsit sem várnám a folytatást, így is csak minimálisan, valahogy úgy is megoldják, talán Merle-t ki(ny)írják, Daryl-t semmiképp, túl kiszámítható, nincs miért izgulni.

Nema - 2012. 12. 04. 22:32

@Llew: Ezért jó a skizofréneknek :D

Szerintem simán bedobta volna koncnak a tömeg elé akkor is, mert 1) kellett valakit okolni, 2)abban a felfokozott állapotban nem hiszem, hogy sokáig bírta volna nézni, hogy Merle szabadon jár-kel, mintha mi sem történt volna. Plusz így Merle-nek esélye sem volt a menekülésre, védekezésre, mert jelentős túlerővel állt szemben. Nézett is, amikor lefegyverezték és fegyvert fogtak rá a 10 perccel korábban még mellette harcolók.

Al_Bundy_ - 2012. 12. 05. 05:59

Egyébként vicces a “terrorista” szóhasználat, már kihalt az emberiség 99%-a, de a maradékot még mindig meg lehet félelmiteni ezzel a szóhasználattal? hmm

Shamat - 2012. 12. 05. 14:41

Carl 4 president!

altradan - 2012. 12. 05. 14:59

hatalmas rész volt, tátott szájjal néztem végig. Csak egy apró kérdésem lenne, lehet, hogy én vagyok a hülye, de pontosan miért gyűlöli ennyi Michonne a govenort?:O

Tusán - 2012. 12. 05. 16:06

Huh! Hát a véleményem nem férne ki kommentben, itt van hát bejegyzésben:
http://svenk.freeblog.hu/archives/2012/12/05/Borzasztoan_eros_a_The_Walking_Dead/

clark - 2012. 12. 05. 16:09

a csont fegyverek elég coolak voltak:D
amúgy nem voltam elájulva a résztől,volt egy kis vendette,meg a 3 évadban megszoktt zombimészárlás ,én nem várom,hogy hú még mikor lesz feb 10.

Danee - 2012. 12. 05. 17:48

@altradan
Például az ártatlan katonák megöléséért? :) Vagy , hogy a Govenor megakarta öletni? Oka az van bőven. :)

neaira - 2012. 12. 05. 18:11

Michonne nem mondta el se Rickéknek h megtalálta Andreát, se Andreának Rickéket… ááá, vagy elmebeteg a nő, vagy van vmi nagy-nagy későbbi terve, vagy totál irreális az egész. A kormányzóval való harc nem tetszett. Mármint az tetszett, h összecsaptak, azt is elfogadom, h nem sikerült győzni Andrea miatt, de maga a harc nem tetszett. Már megint az utolsó pillanatban egy “elhullott” tárgy segítségével kiszúrni a szemét… hát… Mellesleg mi volt rá az esély, h hátrafelé vaktában pont a szemébe talál, és nem mondjuk a sokkal kézenfekvőbb homlokába? Aztán meg amikor megtalálta a zombi kislányt és elengedte, mielőtt leszedte volna a fejéről a leplet… hát csak ámultam a hülyeségén. Mit gondolt, h egy igazi élő kislány van kényszerzubbonyban, bekötött fejjel kiláncolva???
Elkezdtem szeretni a karakterét, de a némaságát nem bírom, úh elegem lett belőle.
Andreát nagyon megszerettem, és erre tessék. Belőle is egy hülye lesz! Remélem a legvégén jól megöli a kormányzót.
Szerintem is kissé életszerűtlen volt, h ilyen könynedén meg tudtak szökni a tűzharcban, de ez tényleg a legkevesebb.
Tudom, h a “gonosz rednack” még fontos lesz, főleg, h így lett vége, és tetszik is nagyon, de amikor Glennt késsel fenyegette és a csaj 2 cm-ről sem merte lelőni, az hülyeség volt!!! Ott akkor le kellett volna lőnie!!! Vagy úgy rendezni a filmet, h ne legyen lehetősége lelőni, mert így ez hiba volt.
Persze amúgy minden más nagyon tetszik, és Carl is szuper lett. Remélem nem romlik el, mint Andrea.

Soldierdsgn - 2012. 12. 05. 18:28

neaira: Szerintem ő nem célzott csak hátraszúrt, és gondolom véletlenül a szemébe, továbbá az nem egy elhullott tárgy volt, eléggé ki kellett szenvednie az akváriumból. Továbbá, ha a homlokába ment volna, akkor a governon szálnak vége lenne, de íg lehet folytatni, ennyi :)

Valezius - 2012. 12. 05. 20:05

Úgy álltam fel, hogy hibátlan rész volt. Olvasgatva a kommenteket már nem vagyok benne biztos, de nem is baj.

Az tényleg jó volt, hogy Michonne meglepődött, hogy Penny zombi. De, hogy miért nyírta ki a kölyköt azt nem értem. Nem mindegy neki, hogy +-1 zombi van a világon. Ennyire utálja a kormányzót? Jó, ki akarta nyiratni, megértem, hogy pipa.

Á Michonne és Andrea, ahogy ránéz, “mondjam? á hagyjuk, viszlát édes”.

Andrea ránéz az akváriumokra azt hittem itt leesik neki, hogy el kéne húznia, de nem.

Amúgy meg azt kellett volna, hogy pennyt ellöki, és utána leszúrja a kormányzót. Aztán ha nagyon akarja, akkor jöhet a lány. Ezt elrontotta, de mindegy.

Darylnél kb 10 mp lett volna egy olyan jelenet, hogy
Daryl: Itt maradok, megkeresem Merlet.
Rick: Daryl, gyere velünk, Daryl, a francba.

Ezt miért nem tudták belerakni?

Carl kemény volt, de kíváncsi vagyok, hogy a szöszi kivel jön össze a kisfiúval vagy az új sráccal, ajjaj, lesz itt még szerelmi háromszög :)

Összességében elég jó rész, a 3×04-hez nem tudott fölérni, de 9/10.

Az évad nézőszámait nem gyűjtötte valaki össze? :)

m76 - 2012. 12. 05. 21:49

Eddig jó volt ez az évad de ez a rész ezer sebből vérzett. De a 2. évadhoz képest még így is ég és föld, nem is tudom hogyan vészeltem át kasza nélkül. Na mind1, az a múlt, legyen szó a jelenről. Nem köntörfalazok, nekem nem tetszett ez a rész, egyszerűen beáldozták a logikát a nem is tudom minek az oltárán, mert meg lehetett volna ezt csinálni okosan is.

Ok kellettek új szereplők de miért így? A faluban van elég potenciális új szereplőnek hely, nem hiszem el, hogy ott mindenki agymosott zombi (azok is akik nem zombik)

És az agymosott zombiság. Ez a középkorban még lehet, hogy működött volna, hogy adj kenyeret és cirkuszt a népnek és elégedettek lesznek. De ezek az emberek pár hónapja még 21. századi civilizációban éltek többnyire gondtalanul, mitől lett belőlük hirtelen középkori értelmi szinten leledző gondolkodni képtelen csürhe?

Amikor a szamurájidjot ki akart menni a faluból, akkor nem volt kiút, most meg simán besétáltak? WTF? És akkor a walkerek hogyhogy nem talláták még meg azt a bejáratot?

A governornak kifogyhatatlan készlete van a nem kérdezek semmit csak lövöldözök emberekből, akik gondolom én a többi ember között élnek, amikor éppen nem más túlélőket írtanak ki. Mégis mintha az egész falu totál fogalmatlan lenne azzal kapcsolatosan hogy mi is megy a háttérben. De ez még kisebb marhaság.

Én akárhogy próbálok logikázni nem tudom elképzelni, mi a motivációja governornak arra, hogy minden túlélőt ki akar nyírni aki nem közülük való. Egyszerűen fingom sincs, hogy mi a fészkes fene lehet a motivációja erre, és miért követik vakon akik rendszeresn végzik ki az embereket? Ez eleve egy hazárd játék, mert bármikor belefuthatnak egy olyan csopportba akik erősebbek náluk, mint ahogy most ez meg is történt. Miért éri meg kockáztatni a háborút mindenkivel?

Egyáltalán mikor döntötte el, hogy ok most már elegen vannak a faluban, több embert nem veszünk be, hanem mostantól leöljük őket. ROTFLMAO, így leírva még röhelyesebben hangzik mint nézés közben volt.

És végül de nem utolsósorban a szamurájidjot aki nem hajlandó beszélni pedig a végén csak annyit kellett volna mondania andreának, hogy hé te idióta ezek itt tartották fogva a pincébe glennt meg miss Volkoffot vagy mi a neve, és rickék azért lőtték szét a falut, hogy kiszabadítsák őket. De nem, inkább hallgat.

Ráadásként pedig amin eldobtam az agyam az szintén szamurájidjothoz fúzhető. Elkezdi folytogatni a governort a kard markolatával. HEEEE? Ennél a jelenetnél esett le a pontszám 4/10-ről 3/10-re.

szocsika - 2012. 12. 05. 23:32

walker – 2012. 12. 04. 16:04

“Régebben kerestétek a hangtompítós fegyvereket, hát most ott figyelt egy Carl-nál, bár azt nagyon nem értem, hogy ha van, akkor egy város lerohanásra mi a francért nem azt viszik el…

Kiváncsi lennék,hogy te egy AK47-re hogy szerelsz hangtompitót.”

Elárulom neked, hogy nem a hangtompító “felszerelése” a probléma ugyanis az AK család szinte minden tagjához gyártottak hangtompítót, hanem a csökkentett lőportöltetű lőszer beszerzése a macerásabb. Ugyanis 43M acélmagvas lövésztölténnyel nem fogsz tudni “csendesen” gyilkolni. LoL.

Soldierdsgn - 2012. 12. 06. 02:24

Amúgy a poszt címe nagyon durva, főleg ha abba van belegondolva, hogy a “Vakok közt a félszemű a király” :)
Ez eléggé faszán beleillik, átvitt értelembe a város helyzetébe… Ha ez ezért is van, akkor grat. a névválasztásért! :)

pöttöm - 2012. 12. 06. 14:48

,,És az agymosott zombiság. Ez a középkorban még lehet, hogy működött volna, hogy adj kenyeret és cirkuszt a népnek és elégedettek lesznek. De ezek az emberek pár hónapja még 21. századi civilizációban éltek többnyire gondtalanul, mitől lett belőlük hirtelen középkori értelmi szinten leledző gondolkodni képtelen csürhe?”

a ,,kenyeret és cirkuszt” most is működik… a valóságban a 21.századi civilizált emberből is ilyen gondolkodni képtelen csürhe válna, hidd el. Lehet, hogy hamarabb, mint a sorozatban.

Govenor meg mesterien vezeti a népét. Nem tudom, hogy ő korábban, még a zombiság előtt mi volt vagy volt-e erről szó, de nagyon érti a dolgát.

lluvy - 2012. 12. 06. 18:09

Én eddig egyedül Glenn és Maggie karakterében nem csalódtam, ebben a részben is az tetszett a legjobban amikor kijutottak. Andreat is megkedveltem a 2. évad végére, de ahogy most viselkedik… nem sajnálnám, ha őt is kiírnák a sorozatból.

Lord Picard - 2012. 12. 08. 07:12

Most értem a félévad végére, kicsit lassan adagoltam be, mert tudtam, hogy két hónapig hullacsend lesz (mondjuk a TWD esetében vicces a csendes hulla esete :D). Nekem a második évad is tetszett, kellő dráma volt, de ez a harmadik évad… Csak kapkodom a fejemet, nagyon bejött. Woodbury-t remélem hamar lerendezik, Rick-ék helyében valahogy felrobbantanám a torlaszokat aztán hagyj jöjjenek a zombik :D Általában valamilyen szinten bírni szoktam a negatív karaktereket, de a Kormányzót szívesen látnám már kiterítve, Merle-t jó volt viszont látni, remélem, hogy ő is és Daryl is megússzák ezt a szorult helyzetet. Michonne karaktere is tetszik, noha én is néha a fejemet fogom, miért nem tud értelmes infókat mondani? Rick-éknek is elmesélhette volna, hogy üszke 8-9 hónapig flangált egy szőke bigével, akit Andrea-nak hívnak. Rick-ék rákérdeztek volna, ő meg elmondja, hogy valami farmon éltek egy darabig és tadam, leesik a zombikar, akarom mondani, a tantusz. Az se semmi, hogy egy kvázi olyan központi figurát kiírtak, mint Tancredi nénit (Vagy nem? Prison Break-ben még a lefejezést is túlélte, apropó, csak nekem volt vicces, hogy ismét börtönben van? És még az orvosi szobáról is ejtettek szót :D) Szóval eddig nagyon rendben van az évad, úgy tűnik a vasárnap a legjobb sorozatoké lett végérvényesen (TWD, Dexter, Homeland, Family Guy)

Viszont pár résszel ezelőtt valami eszembe jutott, és nem emlékszem, hogy az évadnyitónál ki lett volna tárgyalva, ha igen, akkor bocsi. Szóval, a második évad végén láthattuk már a börtönt, nem is volt messze a csapatunk, mégis merre fele keringtek ezek télen, hogy hónapok alatt jutottak el oda? Ugyanez igaz Andrea-ra és Michonne-ra, ők sem lehettek sokkal messzebb tőle. Amúgy megnéztem volna egy téli évadot, remélem lesz is még alkalom rá, mert a téli táj zombikkal keverve “szép” lehet :D

Soldierdsgn - 2012. 12. 10. 03:10

Lord Picard ezt a börtönüldözősdit a sorozatban is taglalták valamilyen szinten, mivel, hogy ők furán haladtak és bemérték nagyjából a környéket, de a zombihordák miatt nem tudtak mindent feltérképezni, meg talán az is elhangzott, hogy körbe-körbe jártak, és így a véletlenre bízták az írók a dolgot. Michonék meg lehet, hogy egy egészen másik irányba mentek. A 2. évad végén meg csak mi láttuk, hogy x kilométerre ott van egy börtönnek álcázott épület :) ők nem láthatták…

Valezius - 2012. 12. 12. 12:01

Hátha mást is érdekelnek a számok:
dec2 The Walking Dead – 10.484M; 18-49: 5.4, #1
nov25 The Walking Dead – 10.427M; 18-49: 5.4, #1
nov18 The Walking Dead – 9.214M; 18-49: 4.9, #1
nov11 The Walking Dead – 10.373M; 18-49: 5.6, #1
nov4 The Walking Dead – 9.270M; 18-49: 4.9, #1
okt28 The Walking Dead – 10.509M; 18-49: 5.4, #1
okt21 The Walking Dead – 9.547M; 18-49: 5.1, #1
okt14 The Walking Dead – 10.872M; 18-49: 5.8, #1

Illetve a viszonyítás:
http://www.sorozatjunkie.hu/2012/10/15/nagyot-buntetett-a-the-walking-dead-3-evados-premierje/
The Walking Dead – 1×01: 5,34M (18-49: 2.7) (részletek)
The Walking Dead – 1×06: 5,97M (18-49: 3.0) (részletek)
The Walking Dead – 2×01: 7,25M (18-49: 3.8) (részletek)
The Walking Dead – 2×13: 8,99M (18-49: 4.7) (részletek)

Gyöngyi - 2012. 12. 13. 11:37

Kedves Kenny!

A 2012. 12. 03. 19:22 hozzászólásodra szeretnék reagálni.

Michonne némasága bosszant engem is. De, sajnos nem biztos, hogy igazad van. Hiszen nem biztos, hogy a másik csapatnak bőbeszédűen elmesélte, hogy kivel is ment a Kormányzó városába… Ha pedig nem tette, gyanítom, hogy nem, akkor nem is tudja ő sem, hogy megtalálta Andrea barátait. (Feltételezem, hogy ez van, különben szóba került volna, hogy megkeressék a városba a lányt.)
Hogy miért nem tud két mondatot kinyögni, csak a “szerintem valami nem kóser” stílusú, észérvekkel meg nem indokolt mondatai vannak. Talán a múltja akadályozza, talán valami más, ki fog derülni lassan.
Az, hogy most már nem is igazán áll Andreával szóba, azt is jelenti számomra, hogy elvesztette Andrea iránti bizalmát. Hiszen, valljuk be, Andrea is kezd olyan lenni, mint akinek agyára ment a hidrogén. Remélem, hogy most már ki fog az ő szeme is nyílni, hogy milyen embert dobott el magától a Kormányzóért cserébe. Talán nem lesz hozzá késő!

Neaira - 2012. 12. 13. 11:45

m76: Igen, ezzel nagyon egyet értek. Az mondjuk igaz, h a kenyeret és cirkuszt ma is működik, de nem olyan formában, mint a filmben. Kb. 1, 1,5 éve jelentek meg a zombik, ha jól számolom, és ez a falu, v kisváros teljesen eszét vesztette. Mondjuk még mindig van áramuk, folyik a víz, esetleg van fűtés (tél kimaradt, úh nem tudjuk), ez nekem furcsa, még ha van is egy-két generátor.
Szerintem a nép nem lehet ennyire buta, h semmit se kérdezzenek soha. Furcsa a falu struktúrája, nekem se tetszik, irreálisnak tűnik.
Michonne harcát a kormányzóval már írtam, h vicc volt. Jó ötlet lett volna, de a kivitelezés…

Lord Picard
Igazad van, nekem is feltűnt, h 8 hónap alatt, ha a környéken maradtak, ráadásul a red zoone-ban, h az életbe nem találtak rá a max. 5km-re lévő hatalmas börtönre???? És Andreáék is milyen irányba mentek??
Szerintem, ha körbe, körbe, akkor végképp rá kellett volna lelniük. Meg hát télen, terhesen, a red zoone-ban pajtáról pajtára haladva életben maradni? Erős.

Bence7y - 2012. 12. 15. 15:28

Na ne már, nem hiszem el hogy egyesek azon problémáznak hogy de miért nem találták meg hamarabb a börtönt. Tételezzük fel hogy balra volt tőlük a hely, ők viszont elindultak jobbra, majd úgy alakult hogy idővel elfordultak és ott lyukadtak ki.

Egyébként meg számos sorozatban annyi meg annyi ilyen “pontatlanság” vagy nevezhetném inkább logikátlannak is egyes esetekben, ami sokkal jobban szúrhatná a nézők szemét. Ugyan így a TWD-ben is megvannak az ilyen dolgok, át kell siklani felettük, el kell fogadni, nem lehet mindig minden úgy magyarázva hogy mindenki 100%-ig elégedett legyen. És azt se feledjük hogy cliffhanger volt….

Marcipáncica - 2012. 12. 17. 20:06

Most találtam, és szerintem jópofa (elnézést ha már lett volna!!!) :)
http://szemnek-blog.com/?p=20503&o=1

Danee - 2012. 12. 18. 18:30
Hozzászóló - 2012. 12. 21. 00:40

Még ugyan nem olvastam végig a hozzászólásokat, de azért én is elmondom az észrevételeimet… (lehet, hogy már elhangzottak).
Én egy dolgot egyszerűen képtelen vagyok felfogni: miért kell a filmek minden egyes verekedős jelenetében elkövetni egy olyan részt, amikor az egyik szereplő a földre kerül és emberfeletti erővel próbálja elérni az egyik ujjával a gyilkos tárgyat (általában 1-2 cm-re van), míg az őt nyúzó addig szintén emberfeletti erővel tépi/marja/rúgja/töri/fojtja/stb. (Kormányzó vs Michonne)… ilyen részt ebbe a sorozatba nem vártam volna.

A menekülés a szabadítás után is elég elnagyolt volt, mint egy ZS-kategóriás akciófilmben, ahol idétlenül rohannak, majd lőnek, majd ismét rohannak, majd elrejtőznek egy faléc mögé, majd így tovább.

Szerintem nem jobb/rosszabb mint a farmos (2. évad), csak itt egy börtönben zajlanak az események.

sam - 2012. 12. 24. 23:37

nah, gyorsan ledaráltam ezt a 8 részt
fincsi volt, legyen már február :)
Michonne-t azért elcseszték, remélem feljavul a későbbiek folyamán, mert szerettem a képregényben..

Gyöngy - 2012. 12. 26. 18:24

Én semmit nem tudtam a sorozatról eddig, és most sikerült ledarálni egyben.Úúúú.
Biztosan bele tudnék kötni, de nincs kedvem:)
Messze van az a február.:)

tobias88 - 2012. 12. 28. 15:37

Nah, én most fejeztem be, nem is rég kezdtem a sorozatot, viszont szerintem a 2. gyengébb évad után ez megint jó volt.

A sorozat nálam azért nem 10/10, mert sokkal inkább horror mint thriller, és még inkább dráma mint horror. Első évad első részében mikor Rick jön ki a korházból az isteni volt, viszont utána sokkal inkább rámentek a tömegjelenetekre, ami nem lenne rossz, de az sincs az első évad Atlantai tankos szinten sajnos, ezért is lenne könnyebb kicsit a thriller felé vinni a sorozatot, mint amikor a Kormányzó ül a székében a sötét cella előtt.

Kobravezér - 2012. 12. 29. 00:44

Most darálom a harmadik évadot (5. rész).
A képregényt nem olvastam, nem olvasom.

Felmerült bennem a kérdés (ha már megválaszolták, akkor bocsánat), hogy hová tar a sorozat?

Mivel sikeres, ezért még 5-6 évadon keresztül fogjuk nézni a zombiirtást?
Vagy találnak egy nem fertőzött helyet, ahol élnek, míg meg nem halnak?
Vagy megszüntetik a járványt (ez a kifutás nagy hülyeségre vallana)?
Vagy csak meghal mindenki szimplán?

Nem kukacoskodni akarok, csak szeretném tudni, hogy mi lehet az írók elképzelése a sorozat jövőjéről.

Akinek van ötletem, az válaszoljon nyugodtan.

Danee - 2012. 12. 30. 10:46

@Kobravezér
Ez nem a megoldásról szól, ahogy nem is ez előzményről. Csak a túlélésről.

croni - 2013. 01. 03. 17:26

akit érdekel a játék is itt az újról egy kritika Activision készíti, de ez eddig harmatgyengének tűnik :)

BigBlaster - 2013. 01. 09. 08:02

Én nem vagyok egy sorozat rajongó, nem is nézek mást csak a TWD-t. Mivel szeretem a posztapok témákat, így nekem a sorozat is nagyon tetszik. Szerintem elég jól egyensúlyoznak a készítők a látvány a történet és a drámaiság között. Sokakkal ellentétben nekem nincs bajom a megformált karakterekkel és a színészekkel sem. A megjelenített szituációban alapvetően reálisan, hihetően viselkednek és lehet hozzájuk kötődni.

Sok olyan hozzászólást olvastam itt, ami szerintem az empátia, beleérző készség, fantázia hiányáról árulkodik és nem a sorozat hiányosságából fakad.

Most csak egy dolgot említenék, Andrea sokak szerint irracionális viselkedését a kormányzóval szemben. Én úgy látom, hogy ami a filmből konkrétan kiderül Andrea és a kormányzó kapcsolatából az alapján miért kellene gyanakodnia? Andrea nem ismerheti azokat az információkat, ami alapján mi tudjuk, hogy a kormányzó nem egészen olyan, amilyennek mutatja magát azok előtt akiket meg akar nyerni. A másik tényező, hogy Andrea számára a kormányzó egyértelműen pozitív figura. Felépített és védelmez egy kis közösséget, ahol az emberek a kinti világhoz képest normálisan, biztonságban, élhetnek. Talán kicsit szerelmes is belé, hiszen jó kiállású, sármos, jó modorú, az ő életét is gyakorlatilag megmentette azzal, hogy befogadta és számára is normális, nélkülözéstől mentes életet biztosít. Ilyen helyzetben az ember (főleg ha nőből van) simán elsiklik néhány esetleg zavaró momentum felett és nem teljesen racionálisan látja a dolgokat. Szóval Andrea viselkedése teljesen hihető számomra.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz