login |

Sons of Anarchy: vége az 5. évadnak – írta Ingorion

2012. 12. 06. 20:22 - Írta: vendegblogger

76 hozzászólás | kategória: kritika,

Lezárult a Sons of Anarchy 5. évadja és ugyan korántsem szólt akkorát a finálé, mint szólhatott volna, de a 3. szezonos után talán a legerősebb évadzárást tették le az asztalra. És abban is biztos vagyok – már csak a külföldi kritikusok véleményéből kiindulva -, hogy idén sokkal kevesebb lesz a csalódott hang a konklúzióval kapcsolatban, hát még ha az egész évadot nézzük.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

– You had a chance to be different.
– Maybe I’m not so different.

Ez lenne a válasz évad során többször is feszegetett kérdésre. Szerencsére, mint ahogy a fenti idézet is mutatja, Sutterék megkíméltek minket a sablonos, lesarkított, tanmesébe illő válaszoktól, a folyamat nem állt meg, Jax még most is változik, mondhatni egy elágazáshoz érkezett: válhat azzá az emberré, aki szeretne lenni, vagy azzá, akivé lennie kell a helyzet jelen állása szerint. Az biztos, hogy idén rengeteg plusz árnyalatot kapott a karakter, ami könnyen elsülhetett volna rosszul is, de a készítők kiválóan egyensúlyoztak, nem lettek hiteltelenek a változások.

Érdekesség, hogy (előre is bocs, a kritikában még többször fogok rá hivatkozni) Sutter egy finálé utáni interjúban említette, hogy Jaxben mindig is megvolt a hajlam a kvázi sötét oldallal való ismerkedéshez, Opie halála csak felgyorsította ezt a folyamatot. Így vagy úgy, de csak nem árulta el Tiget, illetve de igen, elárulta, ám megmentette végül. Pope pedig ezennel le is köszönt, a klub bosszúja így lett teljes. A halála… nos, én több szenvedést vártam volna, de Jax egy huszárvágással elintézte a dolgot, Tig pedig megadta a kegyelemdöfést.

Az évad során többször is említettem, remélem ott egy nagyobb terv, aminek titkon alárendelik a cselekményt és ez valamennyire igaz is lett, hisz az elnök két legyet ütött egy csapásra: Pope kiiktatva, Clay-ért pedig  – a logika legalábbis ezt diktálja, kérdés, vajon mit és mennyire kever majd meg Sutter – hamarosan eljön Mr. Mayhem. A terv ugyan működött, de közel sem volt olyan átütő erejű a csattanó, mint két éve… Akár azt is mondhatnám: kevésbé volt nagyívű, érződött, hogy rögtönzött Jax – talán maguk az írók is -, nem volt aprólékosan kidolgozva az egész, nagyon sokszor a szerencse játszott közre, ahogy azt maga Tig is megemlítette.

Ahogy azonban a fenti kép is demonstrálja, következetes zárással van dolgunk (nincs SoAévad hajléktalan nő nélkül, ugyebár). Gemma karakterét, illetve az ahhoz kapcsolódó rendkívül szövevényes kapcsolatrendszert – akár a Clay-jel vagy Neróval, illetve a Tarával és Jax-szel való viszonyát vesszük példának – tökéletesen vitték végig. Utáltuk és együtt éreztünk vele, hogy aztán most a legvegyesebb érzésekkel köszönjünk el tőle a következő évadig.

Amikor nem igazolja Clay-t vagy mikor beszélget Neróval kicsit megvillantotta a karakter mindkét arcát, Sagal ismételten hatalmasat alakított, ez ugyanúgy igaz Perlmanre is. Eddig is jól játszottak Sutterék a karakter a megítélését illetően, de mikor tudatosodik benne, hogy az árulta el, akit legjobban szeretett, én egy pillanatra meg is feledkeztem mindarról, amit eddig tett. Az interjúk tanúsága szerint nem csak megtérésről, hanem belefáradásról van szó, egyszerűen Clay-ben nem maradt több erő további harcokra.

Nero karakterével érdekesen jártak el: a történetét körülbelül lezárták, viszont simán folytathatják is, ha a színész esetleg visszajön a következő évadra, ez ugyanígy igaz Augustra is. Nyilván érthető lenne a jelenléte, tekintve, hogy ő vette át Pope helyét: bár a klub kiszállt a fegyverbizniszből, bizonyos ügyeleteknek élniük kell továbbra is. Nerónak pedig megadatott a kiszállás lehetősége, a kérdés, hogy él-e vele. Jax mindenesetre felajánlotta a szabadulást, nyilván a vágyait is kivetítette a mexikóira… de jelenleg Charming szorítása erősebbnek bizonyult a családnál.

Only men need to be loved, sweetheart. Women need to be wanted.

A finálé rengeteg aspektusára kitérhetnék, de inkább a konkrétumokra koncentrálnék… Na jó, amit mindenképpen meg akartam elmlíteni: nem sok köze volt a fősodorhoz, de a kutyaviadal és az azt követő képsorok veszettül élvezetesek voltak. Sokak szerint az ilyen akciózások miatt nem veszik komolyan a sorozatot a nevesebb díjátadókon, de remélem ez nem befolyásolja az ilyen jól megkoreografált üldözések megalkotását. A The Wire-féle nosztalgiáért meg külön piros pont, ott láttam ennyire közelinek és zsigerinek az utcán történő eseményeket. (Na, meg a The Shield-ben, de nem akarok eltérni a tárgytól.)

Ami jó hír és előrevetít valamicskét abból mi vár ránk jövőre, hogy a marsall figurája visszatér a hatodik évadra is. A karakter kapcsán muszáj a készítőt idéznem: ”I think the dangerous side is when you find out he is Harvard-educated and you see him reading fuckin’ Artaud.” Ebből úgy tűnik Zobelle óta először nem csak egy szinte teljhatalmú és brutális, de intelligens ellenfelet is kap a Sons, ami érdekesnek tűnik, tekintve, hogy nem feltétlenül fizikai, hanem mentális síkon történő összecsapásokra számíthatunk. Persze, nem becsülném le a marsall erőszakos énjét sem: három klubhoz közel álló személy is (kettő, ha Clay-t nem számoljuk) elérhető közelségben van most számára.

És ha már börtön: Otto azt hiszem, átlépett egy határt, ezúttal végleg. Van az a fajta jelenet, amit nem lehet nem fintorogva nézni. Örömmel kijelenthetem, megint sikerült egy ilyet összehozniuk. Sutter ezzel megspórolta magának a fáradságot, nem kell többet szöveget tanulnia.

Mint a bevezetőben írtam, a finálé nagyobbat is szólhatott volna. Nem tette; az atomrobbanás helyett petárdák pukkantak, de a különböző műveletek kivitelezése profin sikerült. Tara és Gemma konfliktusát csak végigvitték, hosszú idő után először Sagal karaktere maradt a nyeregben, a végső képsorokat látva azt hiszem kijelenthetjük: egy hosszú és meglehetősen destruktív kerülő után Gemma végre visszatalált a “helyes” útra.

A klub meg ezzel párhuzamosan megindult a hanyatlás útján: Bobby a zárómontázsban lemondott alelnöki posztjáról, két tag – a nomádokkal együtt öt – kikerült a képből. A SAMCRO-nak csonkán és sebzetten kell szembe néznie az újabb kihívásokkal, csakúgy mint tagjainak, ez pedig nem sok jót sejtet a jövőt illetően.

Hogy kicsit másról is szót ejtsek: idén (is) odatette magát minden színész, a forgatókönyv pedig rendkívül hálás módon megadta mindenkinek a teret a bizonyításra; a zeneválasztás újfent pazar volt, mindegyik szám illett az adott jelenethez és magában hordozta azok, illetve a sorozat sajátos esszenciáját, hangulatát. Összegzésül tehát: a Sons of Anarchy egyik legjobb, ha nem a legjobb szezonját zárta idén, és a jelek szerint az elkövetkező években sem vesz vissza, sem történetmesélés, sem színészi játék terén. Mindezzel pedig mi, nézők járunk jól.

A végére még itt egy kép, ami tökéletesen reflektál a tavalyi finálé záró képsoraira, és állít görbe tükröt azoknak.

I’m here, baby.

76 hozzászólás Ne habozz!

dacecc - 2012. 12. 06. 21:02

nagyon durván bejövős volt ez a finálé, volt benne mindenből elég. Külön tetszett, hogy szinte minden szálat úgy mozgattak, hogy nem pont erre számítottam. Lehet, hogy újráznom kéne az évadzáró részeket, meglepődtem ezen a hajléktalan nős dolgon:D az új főellenséget is szépen felvezették. az egyetlen gond az egésszel, hogy messze még a 6. évad

kisby - 2012. 12. 06. 21:20

Szerintem egyáltalán nem rögtönzött volt Jax terve. Nem lett kimondva, de se ő se Gemma nem véletlenül ment korábban az adott helyre annál mint ami a terv volt, aztán nyilvánvalóbb részletek mint Clay fegyverének használata azt sugallja hogy nagyon is részletesen meg lett tervezve a színjáték. Tig hangáras része talán tényleg kicsit ingatag pont volt, de teljesen jól úgy számolt Jax hogy Pope úgyis a hosszabb utat fogja választani az ügy lezárására, nem egy gyors golyóval intézi el.

yaze - 2012. 12. 06. 21:27

Az évad nagyon magas színvonala fölé ugyan nem tudott menni a finálé, de emiatt már csak ne legyen bennünk hiányérzet.
Pope kivégzéséből nekem nagyon hiányzott az “i got this”, viszont tetszett, hogy nem volt túlfeszítve. Nem mondta el az élete sorát se ő se Jax, se Tig, amikor ott volt a lehetőség, lőtt.
Clay sorsát nagyon durván elrendezte Sutter, de így nekem hiányzott a pont az i-re, mondjuk egy késelés a börtönben. Még egy szezont így már csak az 5×13 megcsúfolásával lehet Clayből kihozni.
Az, hogy Nero sorsa attól függ, hogy Smits milyen pilotot kap… szomorú realitás.
Tara-t valószínűleg nem Gemma dobta fel, hiszen akkor ahogy Tara el is mondta, Jax szétszedné. Clay is tudott a keresztről, akár.
Ez így mind rendben is van, egyedül Bobbyt nem értem. Mi ez a hülyeség, ami mellett kiáll? Dobd vissza kenyérrel? Ő egy jutalomutazást adott volna Claynek azok után amit tett? Érthetetlen.

norby - 2012. 12. 06. 21:30

Azért amikor August összefoglalta a történteket, úgy éreztem, kaphat Jax egy golyót, biztos, ami biztos alapon :)
Jó, nyilván nem, ő a főszereplő, de elég átlátszó a mese. Tényleg, Tig-et hogy magyarázzák ki, miért marad életben?

Egyébként nagyon lendületes volt, még sörért sem mertem kimenni. Aztán Sutter jeleneténél már nem is bántam, most is rosszul vagyok, ha eszembe jut…

bruti - 2012. 12. 06. 22:13

Ma álltam neki darálni az évadot, de érzem nagyot nem tévedhetett Kurt Sutter és csapata. Ha végeztem, még visszanézek ide :)

JcGross - 2012. 12. 06. 22:21

Az évad nagyon jó volt, a finálé elég langyos.

blogen - 2012. 12. 06. 22:38

Tara ezen a ponton többet tud ártani a SAMCRO-nak mint Otto, ha részletes vallomást tesz a klub általa ismert viselt dolgairól, akkor a gyerekeivel együtt megy a tanúvédelembe, ami Oregonnál rosszabb, de a börtönnél jobb és bosszúnak nagyszerű, Gemma pedig olyan öreg, hogy ezt már nem látja át, kész csoda, hogy még a családtagjait felismeri! Mindez csak azért, hogy játékban tartsák Clay-el együtt, aki dettó életben maradt. Ha a sorozat írói már nem tudnak máshogy összeszedni egy évadra való történetet, akkor jobb lett volna, ha itt abbahagyják, minthogy rég lejárt szavatosságú szereplőket tartanak játékban képtelen csavarokkal. Ez az utolsó mondat pedig akár az előző évad záróepizódjának konklúziója is lehetne.

Úgy tűnik csak a Justified, a Walking Dead és a Breaking Bad tudja a magasra tett lécet nem leverni idén.

Tatar - 2012. 12. 06. 22:39

Kicsit sántított nekem a finálé. Ha Clay nem hal meg – amire azért jó esély van – megint nagyon könnyen egy RICOval állhat szemben a klub…

kopee - 2012. 12. 06. 22:44

Azt a kutyaütő, senkiházi karaktert remélem eltüntetik, akinek műanyag kezei vannak a garázsnál és csak a papírokat rakosgatja egész nap, na meg hát a fő dolga annyi, hogy mikor bármelyik 2 ember bemegy az irodába akkor őt rögtön kizavarják.

De ez túl snassz lenne, ezért mindig motyog valamit közben.
Egy részen belül 3-4-szer eljátszani, meg előző részekben is sokszor, már uncsi.

A másik Nero, ahogy epizódok óta ijesztgetni próbálja a népet, hogy ha ő most visszatér, akkor kő kövön nem marad, most minden más lesz, az élet megváltozik, ha Nero visszatér az utcákra. De mondjuk 3 valamirevaló ember sincs a bandájában…

Ezt leszámítva nagyon jó a sorozat.:)

A US Marshalnak nagy szerepe lesz még sztem is, ahogy ott ült az ágyánál, ami tele volt fegyverekkel, lehet ő lesz a köv. évad fő ellensége, aki ellen majd lehet drukkolni a SoA-nak, bár néha én már pont a határán vagyok annak, hogy esetleg éppen ellenük drukkoljak:)

Sok ártatlannak kellett meghalnia már a SoA miatt, pl. Pope lánya, Opie felesége stb. (Tig ugye mindkettőben a gyilkos, én őt simán hagytam volna lelövetni Popékkal.)

Vagy épp most a Marshal nővére ápolóként. Remélem kicsit megritkítja a SoA tagokat, Ottót pl. kínozza majd sztem egy ideig nyelves csókok nélkül is.:)
És tényleg ott lehet Clay meg Jax felesége is még.

Don'tfuckwithJaxTeller - 2012. 12. 06. 22:55

yaze: számomra az évad momentuma volt, amikor Bobby levágta a címkét. Az egyetlen karakter, aki számomra hű maradt a SoA szellemiségéhez. Bobby-nak NEM az volt a (fő) baja, hogy Jax felelősségre akarta vonni Clay-t, hanem az, hogy eközben Jax is olyanná vált, mint Clay. Ő azért támogatta Jax-et alelnökként, mert abban bízott, hogy egy tisztább vezetője lesz a klubnak, és nem csak az “üzlet” terén, de morálisan is. Ha végignézed az évadot, Jax végighazudta, manipulálta az eseményeket, nem volt őszinte sem a belső körrel, sem Tarával, Clay-ről is csak a végjáték előtt tálalt ki Chibs-éknek.

És úgy tűnik, a kisebbséghez tartozom idén, de nekem csalódás az évad. Jelenleg biztosan. Mielőtt elolvastam ezt a cikket, ugyanez fogalmazódott meg bennem, hogy robbanás helyett csak néhány pukkanás a vége. Már a finálé előtt is szkeptikus voltam, de vártam valamit, ami majd felteszi a pontot az i-re. Ehhez képest elmaradt a katarzis. A Clay-szálon valóban lehet úgy nézni, hogy a létező legnagyobb büntetést kapta, mert elárulták, akikben bízott, de azért ott van még Juice, aki bizalmas viszonyban van a seriffel, aki maga sem tűnt túl elégedettnek a cinkosságával, itt lehet még csavar. Hacsak nem az lesz, hogy megadóan odakínálja a nyakát a börtönben, de az megint szembe menne mindennel, ami Clay.

A Pope-os szálon mindenki sejtette, ahogy a kommentek alapján láttuk, hogy nem adja fel Tiget csak úgy (bár benne volt, hogy járulékos veszteségnek tekinti, ezt Tig helyében nem felejteném el csak úgy), de a “leszámolás” nagyon erőtlenre sikeredett. Opie halála úgy volt zsigerig hatoló, hogy nem volt pátoszos 12 kör és heroikus küzdelem, hanem gyorsan és brutálisan vége lett. Ehhez képest az, hogy Jax még csak meg sem említette Opie-t, hogy ezt érte is kapod, te rohadék, és végigcimborálta vele az évadot annak ellenére, ami idén megváltoztatta a személyiségét, ez nekem nagyon sántított.

Az évad legfőbb tanulsága a “talán mégsem vagyok annyira más”, és bár Sutter most magyarázza, hogy Jax-ben mindig is ott volt a sötét oldallal való kacérkodás, számomra elidegenítette a karaktert. Egyszerűen nem tudok igazán együtt érezni vele, Nerót egy sokkal őszintébb figurának érzem, aki valóban komolyan gondolta a kiszállást. Jax viszont olyan helyzetbe hozta Tarát, hogy a szar egyenesen házhoz jött, bár még nem tudni, ki hozta mozgásba a gépezetet. A kíváncsiságom még él, de már nem Jax sorsa érdekel elsősorban, hanem hogy mi lesz a klubbal.

Ami engem illet, a Breaking Bad idén elhúzott, Gilligan jobban keverte a kártyáit, még ha a budis reveláció a szó szoros és átvitt értelmében is övön aluli volt.

Kriszta - 2012. 12. 06. 22:56

Ez lehetett volna sokkal jobb is. :-(((

Sigismundus - 2012. 12. 06. 23:03

Úgy általában nagyon meg vagyok elégedve az évaddal.

Az évadzáró pedig nagyon odavágott, és nem Ottó nyelvharapása, őróla tudtam hogy egy állat már rég.
Inkább a csapdák Clay ellen, Pope ellen, ezek voltak a nagyok.

Végre kiesett egy fontos szereplő is, nem csak nimandok. Gemma végre vissza volt kénytelen venni a gőgjéből, az utolsó részek kivételével. Clay remekül manipulált, Jax jól taktikázott, megszabadulni a drogtól, kartelltől, Pope-tól. Ja és szépen bedilizett, várható volt, egy csapatnyi őrült állat vezére nem lehet más mint egy őrült állat dettó. Mert ebben az évadban jött elő leginkább hogy ezek az arcok bizony egy csomó torz lelkű szociopata. Könnyen kinyírnak miattuk, körülöttük egy csomó ártatlan embert,de a sérült kutyáért milyen könnyek hulltak.

Vártam ugyan még egy fejes halálát a fináléra (Gemma vagy Clay, vagy Tig) de végül így se lett rossz, már nem kíméli annyira Sutter őket mint korábban, ez volt nagyon a gyengéje számomra sokáig.

botha84 - 2012. 12. 06. 23:10

Nekem Nero karaktere abszolut pozitívan hatott, a bandájában meg ott van maga Dave Navarro (ex-Red Hot Chilli Peppers) :)

Remélem ő visszatér (Nero). Végül amekkorát ütött az első rész az évadból, a végére nálam leült kicsit. Hogy Jax miért meg hogyan lett ekkora trágya alak lehetett volna erőteljesebb.

A klubba meg kellenének új, fajsúlyosabb karakterek, mert már elég vékonykára fogyatkoztak. Bár gyanítom inkább az a terv, hogy elfogynak szépen, már a Shieldből kiindulva.

dok7 - 2012. 12. 06. 23:13

Zseniális finálé. Minden a helyére került , és mégis sok nyitott kérdés maradt.

Holdenper - 2012. 12. 06. 23:23

Nekem Sutter jelenete tetszett a legjobban. Igazi SOA-s…kegyetlen, meglepő, brutális, őszinte.
A vége gyenge volt…bár lehet azért mert annyira egyértelmű volt, hogy Tarával valamit kezdeni kell (illetve nekem nem is szimpatikus a karaktere).

A Tig-Jax-Pope szál kicsit tényleg furcsa, de egész jól oldotta meg Jax. Viszont nem hiszem, hogy ennyivel véget ér ez a dolog.

Clay börtönbe kerülése nekem nem tetszett…olyan se vele, se nélküle helyzet. Lehet még a készítők sem döntötték el, mi legyen a sorsa. De egy ír ellen-klub is érdekesebb lett volna, ha meg mondjuk Tig/Juice öli meg azt is elég drámain tudták volna megoldani, ha meg Jax, akkor az ismét egy lépés a karakterfejlődése során.

De ezt a pár negatívumot leszámítva korrekt egy rész volt, és egy nagyon jó évas

deus - 2012. 12. 06. 23:46

“Sutter ezzel megspórolta magának a fáradságot, nem kell többet szöveget tanulnia.”

Na ezen nagyot derültem. :)
Remek kritika és mivel az évad tényleg nagyon keményre sikerült nem bántam a szolidabb levezetést. Hozzáteszem, jópár sorozat örülhetne, ha legalább ekkora záróepizódot kaphatna.

Sutteréknek pacsi az egészért, neked pacsi a kritikák miatt, Ettinek meg pacsi a fordításért. :)

Minden jó ha vége jó, várunk mindenkit vissza szeptemberben, addig is:

Magyar Sons of Anarchy Fan Klub a Facebookon:
https://www.facebook.com/groups/msoafk/

m76 - 2012. 12. 06. 23:53

Szerintem eddig ez volt a sorozat legsimább évadzárója. Úgy értem egyáltalán nem emelkedett ki, semmi meglepő nem történt, otto megoldásán kívül. Pope esetében egyedül az lepett meg, hogy August nem aktív részese volt a leszámolásnak.
Egyszerűen nem éreztem évadzárónak, eddigi évadzárókban a fő vonalak lezárultak, itt viszont nem igazán, inkább még több apró mellékszálat nyitottak meg, pl bobby lemondása, clay és tara letartóztatása, a marsall se csinált semmi érdemlegeset eddig.

Az egész résznek inkább volt évadnyitó hangulata. Az eddigi évadzárókban legalább többé kevésbé az alagút végén levő fény felé fordulnak, és csak a következő évadnyitóban mennek megint km-eket a bányába lefelé. De most már az évadzáróban is csak befelé somfordálnak el a fénytől. Ez a trend továbbra sem tetszik nekem, hogy 1 probléma megoldódik, de kreálnak helyette 5 másikat minden egyes alkalommal, eddig legalább az évadzárók kivételek voltak ez alól.

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a sorozattal, mert minőségileg továbbra is elsőrangú, de történetileg nem tetszik.

polovcev - 2012. 12. 06. 23:56

Kövezzetek meg, de én kiszállok még mielőtt a túlzottan fifikás Jax be nem motorozik Moszkvába és lövi agyon a békésen sétáló Putyint.
Ott van ugye Pope, aki azért nem akárki- hatalmát és befolyását tekintve- s ilyen egyszerűen kinyíratja magát? Rendes gengszter a büdös életbe nem jutna ilyen magasba efféle emberismerettel. Azt meg, hogy Pope embere nem lőtte ott helyben agyon a motorost egy rossz vicc…

psychocska - 2012. 12. 07. 00:22

“Hogy kicsit másról is szót ejtsek: idén (is) odatette magát minden színész”

Kivéve Charlie Hunnam, aki valami egészen borzasztó színész.

Bruzsy - 2012. 12. 07. 00:28

Szerintem meg a legjobb. Na, kinek van igaza?

psychocska - 2012. 12. 07. 00:31

Hát, amennyiben nálad az artikulált ordítás, mint egyetlen érzelemkifejező eszköz nagy színésszé tesz valakit, akkor neked.

f.fredericks - 2012. 12. 07. 01:50

Érdekes évadzáró volt.
A végén én vártam volna egy olyat, hogy ül Clay a két feka mellett a rabszállítóban, és egyszercsak szíven szúrják, na az nekem jobban ütött volna, mint az a hatásvadász beállítás, hogy Gemma úgy áll Jax mögött, mint anno JT mögött, vagy tavaly Tara Jax mögött. (mivel Tara nem tud állni JT mögött ezért a variációk lezárultak, mert egy Tara-Gemma páros nem nézne ki jól).
Pope kinyírása sajnos várható volt, bár én az utolsó pllanatig bíztam benne, hogy nem nyírják ki, és Tigy megy, érett volna. Ehelyet mit kaptunk egy halott Popeot, meg egy még jobban becsavarodott Tigyt.
Viszont az Ingorion által is idézet: “Only men need to be loved, sweetheart. Women need to be wanted.” szösszenet Gemmától nálam kb az év idézete. Gemma tényleg visszatért.
Remélem Jimmy Smits pilotjai nem úgy alakulnak, ahogy eltervezi, és visszatér Charmingba, mert nagyon kell ő ide, főleg hogy Bobby is lelép, muszáj Jackie boynak egy mentor.
Amúgy ahogy már fentebb is írta valakit a SoA totálisan széthullott. Van egy félclayesedet Jaxünk, egy szinte teljesen megkattant Tigünk, egy összetört Juiceunk, egy Happynk karcolással a fején, egy teljesen kiábndult Bobbynk, egy dagadt prospectünk, meg egy Rat Boyunk, aki már részek óta nem szerepel, valamint Chibbs, akivel nem kezdtek az évadzáróban semmit a készítők, igaz már kapott szegény eleget, így lehet úgy voltak vele, hogy most békén hagyják.
Tara viszont zseniális volt, amikor letartóztatták, és látszott rajta, hogy a gondosan eltervezett kis világa omlik össze benne, és csak annyit tud mondani, hogy “sír a kicsi”, majd rögtön miután viszik ki, mondja Jaxnek, hogy hívja Lowent, az sztem zseniális.
Összességében a 3. évad végét nem tudja überelni, de mindenféleképp a jobbak közé tartozott.
Már várom a következő évadot, benne a szakállas, rasszista, okos, bosszúszomjas nyugdíjazott US Marshallunkat.
Ja és Sutter nyelves jelenete nagyon ott volt. Otto figurája tényleg állat.

huh, sorry ha kicsit hosszú lett, de hirtelen ennyi. Aztán lehet így is a fele még bennem maradt. :)

f4sk4l4p - 2012. 12. 07. 07:39

Nem értem miért lett volna helyes Tig-et beáldozni?Azért mert elcsapta Pope lányát?”Szemet szemért fogat fogért” ez igaz de Pope három életet követelt a lányáért cserébe(Tig lánya,Opie és Tig).Ha Pope kinyírja Tig-et és békén hagyja a lányt és a klubbot sztem Jax tovább tudott volna lépni.De Pope nem az egyszerűbb hanem a nagymenő gengszter vonalat követte.Nem elégedett meg Tig lányának szadista halálával és egy (ebben az ügyben) ártatlan klubtag áldozatával még Tig is kellett volna neki ezek után.
Pont ezt a döntést hoztam volna én is Jax helyében.Egy hozzám 100%-ig lojális tagot nem dobok oda egy olyan embernek aki a klubbomat kutyává alázta már le és ki tudja ezek után még mit lépes tenni ellenem és a családom ellen.

f4sk4l4p - 2012. 12. 07. 07:52

Ami sokkal inkább nem tetszett az Otto karakterének sorsa.Sutterben nem kevés mazochista hajlam lehet, hogy ezt műveli a karakterével.Következő évadban a farkát fogja lecsapni? :D
Egy kicsit erőltetettnek éreztem ezt a nyelvleharapásos move-ot.
Mindenesetre Sutter remekül ért ahhoz hogy egy karakter árnyalatait szempillantás alatt tudja megváltoztatni.Otto az előző évadban egy már-már szerethető figurává lényegült akivel tudtunk azonosulni, hiszen az összes szereplő közül ő hozta a klubbért a legtöbb áldozatot és hihető volt, hogy besokalt és összeroppant.Elvesztette a klubját , a feleségét és mivel a klub érdekében kinyirt egy pár tagot a börtönben a pár éves büntetése helyett mehetett a halálsorra.Ez a vonal folytatódni látszott ebben az évadban is(Lásd a Taráva való jeleneteit) ami aztán szempillantás alatt megváltozott a nővér kinyírásával.Innentől Otto számomra teljesen hiteltelen figurává lényegült és a nyelvleharapás sem ütött nálam akkorát mint amekkorának szánták a készítők.Feleslegesnek is érzem most már a karaktert és remélem a következő évadban megkapja az injekciót ezzel emgkímélve őt is és minket is a további szenvedésektől.

Anthonz - 2012. 12. 07. 08:23

@f4sk4l4p: igen, mindent megtett a klub érdekében, amég ki nem derült, hogy Bobby kúrogatta a feleségét, majd a klub azt hazudta neki, hogy kinyírták a felesége gyilkosát, közben meg életben volt, mert kellett valami businesshez. Szóval nem tudom mit lehet ezen csodálkozni: a klubot megmentette, de akiket felelősnek érzett, azokat azért megszívatta.

A finálé: páran azért csalódtak szerintem, mert megint olyan évadzárókra számítottak, mint a korábbiak, amikor durván lerendezik az ATF-es csajt, meg hasonlók. De nem lehet minden évadzáró ilyen akciódús.

Jax karaktere már régóta előrevetített bizonyos dolgokat. Tarával már sokszor kiszállhattak volna, de Jaxnek mindig volt még valami elintéznivalója, valami kifogása. Most is ki volt találva Sutterék által, hogy amikor már nincs mire fogja, hogy mért nem akar Oregonba menni, hanem be kellene szépen vallani, hogy élvezi amit csinál, akkor elviszik Tarát.

A következő évad kapcsán mindenki az új főellenségről beszél. Persze ott van a Marshall, de a következő évad szerintem inkább a belső viszályokról fog szólni. A klub most tényleg megbonlott: Clay el, Juice megkattanva, Tig, Bobby szintén. Jaxnak lassan már csak Chibs, és a kopasz csávó maradt. Másik kérdés, hogy ki nyomta fel Tarát (ha Gemma, akkor ott lesz még érdekes Jax-Gemma-Nero probléma).

Lion78 - 2012. 12. 07. 08:24

Azért ne feledje el senki hogy Tig miért is ölte meg Opie feleségét, vagy Pope lányát. Clay tehet az egészről. Úgyhogy valahol Tig ártatlan.

Lion78 - 2012. 12. 07. 08:27

Amúgy meg meg kellett volna mondani Ottonak hogy a felesége azért cuppant rá Bobbyra mert Bobby rájött hogy csal a könyveléssel és így kussoltatta be.

Pyra - 2012. 12. 07. 09:12

szerintem jó lett az évadzárás, bár…

…volt benne sok hatásvadász elem, pl. a fájdalomtól üvöltő mexiköcsög fél feje tele szöggel, mindez nagytotálban 3 másodpercig…

Pár rendezői hiba is…
…Otto jelenete zseniális, de ha a hitelességre megyünk túl kevés a vér egy ilyen sérüléshez, mivel kifele nem jön, minimum fulladoznia kellene tőle…

…a másik a kutya…
Egy sérült kutya, simán bemorog, hogy ne menj közelebb, illetve oda is kap, hogy hagyd békén. Pláne egy argentin dog. Ettől függetlenül Tig-et sikerült a szívembe zárni, tetszett, ahogy elkattant a feje a kutyák miatt! Nagyriszpekt!

…érdekes, hogy Eli és járőrtársa teljesen ignorálta Juice-t a letartóztatás során…

..Tara kezén a piros csíkok az ultrahangnál. Ennyi idő után még az égés is “kifehéredik”…

…illet volna legalább egy 2-3 másodperces spot: köszi a mexikói lovasságnak!

Aztán:
Erőltetettnek éreztem a Tara-Gemma viadalt, ezt Gemma hamis tanúskodása, meg a Nero-s jelenet sem tudta feloldani.

Tara szerintem túl sokat moralizál az utóbbi időben, hol van az a karakter, aki miután túl van egy majdnem sikeres nemi erőszakon, egy szövetségi ügynök kicsinálásán, egy jó ízűt kefél a vérébe fagyott hulla mellett? A fagyi most visszanyalt. Eleve nem értem az erőlködést azzal a papírral, hiszen Jax nem fogja aláírni, hacsak Tara be nem zsarolja, hogy kiterít, ha nem írja alá.
Ez a verzió még azt is megengedné, hogy Tara saját magát nyomta fel lelkiismereti okokból, pl. ami a jóízű kefélés óta nyomasztotta, ill. családvédelmi jelleggel (You can’t hurt me anymore, Gemma). A letartóztatásnál az arcán lévő döbbenet hajazhat Krisztus gecsemáné-kertbeli gyötrődéséhez, vagy az “úristenmittettem” szindrómához.

Jax mesterien húzta be a csőbe Clayt és Pope-ot egyaránt, miközben lebüntette egy “kicsit” Tigit.
August-nek nagyon nehezére esik nem telipofával vigyorogni az ölébe hullt lottóötösnek. Szerintem Tig innentől lekerült a halállistáról.

A Prospecttel kellene már valamit csinálni.
Se fazonja, se kisugárzása, se szerepe…
Úgy néz ki, mint egy WOW kattant geek, aki pinát max. interneten lát, de azt is csak két-három havonta.
Kellene pár tökös arc a csapatba, mert előbb-utóbb colorcsere lesz, és nekik kell majd vetkőzni!

Bobby-t nem értem. Clay-nek minimum Piney miatt mennie kellene, bár lehet úgy van vele, nem akart ő lenni az öregember a csapatban.

Jaxnek mentor kell. Chibbs jó alany lesz, nagyon jó az a jelenet, amikor kiül a féltés az arcára és próblja Jax-et meggyőzni, hogy ketten Tiggel kevesen lesznek.
Gondolom Ő lesz az új VP, hacsaknem alszik egyet ra dologra Bobby, akire szerintem szintúgy ráférne egy jó dugás!

Mindezektől függetlenül nagyon élveztem ezt az epizódot. Szeptemberig szerintem elvonási tüneteim lesznek! :D

Pyra - 2012. 12. 07. 09:21

Ezt a 10. epizódnál kérdeztem, de senki nem reagált, szóval bekopizom, mert van némi képzavar bennem azóta is:

Sons Live, Redwood Bleeds

“Lécci segítsen valaki!

Valahol elvesztettem a fonalat, hogy Otto miért is tartott most be Jax-nek, ill. miért pont neki?

…ha jól emlékszem, se ő se a kisöreg nem tudnak arról hogy más ül már az asztalfőn (Ez a mostani Clay látogatásnál is kiderült)…”

dean23 - 2012. 12. 07. 10:28

Eléggé hiányérzetem maradt! Végig azt vártam, hogy a copfos exmarshall mikor vakolja ki Tara agyával a falat! :D E helyett szimplán zsebre vágják a “nagy” Pope-ot, meg kapunk két letartóztatást!

Bandido - 2012. 12. 07. 10:29

A Pope os tipp bejött ahogy sokan gondolták.
Clay megszívatásán meglepődtem erre nem gondoltam.

Ahogy néztem a részt egyszer csak azt hittem, hogy rosszul hallok. A kutyaviadalos résznél amikor mennek be a házba és felérnek a teherlifttel. Bobby nyitja ki a liftet 15.-ik perc 11-12.-ik másodpercnél tisztán hallani egy “gyerünk gyerünk” felkiáltást. Visszahallgattam vagy 8 szor és tisztán hallani. Barátnőm is meghallgatta ő is hallotta. Aki tudja nézze már vissza, hogy más is hallja e.

“Pyra” Az a blöki szerintem egy síma fehér pitbull volt. Nem pedig argentín dog. De majd ha hazamegyek meglesem mégegyszer.

kempmove - 2012. 12. 07. 11:54

Bobby nevetséges az elveivel azért.

Bobby is bárkibe beleeresztene két golyót ha mondjuk csak ellopnák a motorját…

Itt minden bandatag esetében kőkemény gyilkosokról beszélünk, akik tucatnyi embert lőttek már szét.

Kb. mindegyik azt a sorsot érdemelné amit Otto él át éppen pár éve.

Otto a király, félszemű, nyelve sincs már, de még él.

Ketket - 2012. 12. 07. 12:21

a kutya argentin dog, nem pitbull:) Egyébként az sztem is nagy rendezői hiba, hogy egy kutyaviadalon edzett szerencsétlen állat (mellesleg túltáplálva – hitelesség szempontjából nem jó, viszont örülök h nem éheztettek ki egy állatot emiatt, ellenben megtrükközhették volna) 1000% támadóan lépett volna fel bárki ellen, nem ám, hogy tűri hogy betegyék a kivégző fekhelybe, aztán csak úgy ölben hurcibálják.
Viszont a kutyával smárolós Tig cuki volt, korábban is vmi nagy kutyaszerelme volt, ez legalább szerethető hülyeség, nem úgy mint a nekrophilia.

Pyra: Azért tartott be Jaxnek, mert hazudtak neki arról h meghalt a felesége gyilkosa, igaz később kinyírták, de az már mindegy.

Sztem azért nem ütött már akkorát ez az évadzáró, mert hozzáedződtünk a sok szarhoz ami itt van. Pl undorító volt az a nyelvleharapás, de már nem lépődtem meg. Túl sok minden történt az 5. évadban, érdekes hogy sokaknak nem tetszik Hunnam játéka, pedig rengeteget fejlődött és sztem már jól is csinálja, ahogy Jax is fejlődik, csak hát ugye senki se várta hogy ettől a temérdek erőszaktól, kisebbik rossz döntésektől majd glóriát fog növeszteni? Nekem bejön hogy ilyen irányba megy, ellenkező esetben lenne hiteltelen, de mégis érzem hogy ha rendeződnének a dolgai (majd ha vége a sorinak) akkor még csinálhatnak rendes embert belőle, ha ki nem purdel:D
Bobby esete érdekes, már egy ideje érik a lemondás, ill amikor Jax lett a Prez sem értettem h miért nem Chibbs a VP, nade a lemondása nem jön össze úgy hogy megtartja a jelvényt….legalábbis erkölcsileg (ha létezik ilyen) sántít, hogy sima tagként marad.

Tarát nagyon meg tudom érteni azért hogy el akar menni a kölkökkel, még Jax elvesztése árán is, abszolút hiteles hogy visszaköszön a kis erkölcscsősz énje, és hogy ő ezt nem tudja tovább csinálni. Most persze megszívta, és szeretném hogy Gemma legyen aki felnyomta, a dolgok alakulása is erre utal, túl gyorsan ért Jaxékhez miután elvitték bilincsben Tarát.
Ebből még jó kis konfliktus jöhet ki, mert Tara börtönben, Jax anyu a bűnös, de ha rajta bosszút áll Jax akkor nem marad senki aki a gyerekek gondját viselné, azt pedig senki sem veszi be, h majd apu fog cumiztatni 2 leszámolás között. Már az is technikailag elképzelhetetlen hogy Opie csaja magára vállalta a gyerekeit, ilyen sztem IRL nem történne. Vajh mit csinálnak a dedek míg pótanyu a Diosaban madamkodik?

Bocs h ilyen hosszú lett…

Pyra - 2012. 12. 07. 12:21

@Bandido: szerintem nem pitt, hanem dogo, de ez legyen a legnagyobb tévedésem! :)

Pyra - 2012. 12. 07. 12:57

@Ketket: ezt vágtam, amiatt lett a RICO Case…

Volt Tarának egy kijelentése a 10. rész végén, amikor épp azt meséli Jaxnek, hogy bent volt Ottonál és már nem kell a bűnszövetkezeti vád miatt adggódni:

“…megmentette a klubot, de ártani akart neked, ahogy te ártottál neki…”

na itt van a képzavar, mert nem tudom hogyan állt ez így össze Ottoban és miért pont Tarán keresztül rúg bele Jaxbe…

Ketket - 2012. 12. 07. 13:01

Pyra: nekem ez tiszta, egyrész mert úgy rúghat a legnagyobbat, másrészt feleség-feleség, fifty fifty. Legalábbis sztem, de már régen néztem és összemosódnak.

mukuru - 2012. 12. 07. 15:02

lehet én néztem be valamit, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy Jackson nyomta fel a kedves nejét. esetleg anyucival közösen megszervezve. abból lenne jövőre az igazi DRÁMA.

Seth - 2012. 12. 07. 15:08

Nem értem Bobby mi a pöcsért moralizál, miközben korábban simán le tudta lőni a kikötői felügyelőt, plusz ugyanolyan hétpróbás gazember mint a többiek, most szinte atyai jóságtól vezérelve, akár egy félresikerült télapó próbálja Jaxet a helyes útra terelni.
Ha jól tudom Jax zsenialitását dícséri, hogy ki tudnak(tényleg, vajon így lesz?)szállni a kartell bizniszből, ami mutatja ,hogy Jax a helyes útra akarja vezetni a klubot, csak most éppen egy kicsit elszállt agyilag Opie miatt.
A Tig-Jax-Pope leszámolás szerintem is vérszegény volt ahhoz képest, hogy Jax amilyen impulzív(lásd Wendy belövését),Pope nagyon egyszerűen megúszta, pedig volt ott még egy szociopata Tig is.
Folyamatosan felmerül itt a kibeszélőben, hogy a Jaxet megformáló személy szar színész, én nem tudom ,hogy ezt mi alapján lehet megítélni, de véleményem szerint a szerepet hozza, nem találok benne kivetnivalót.

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 16:28

Sziasztok!

Először is köszönöm Ettinek a feliratokat, láttam, hogy szoktál erre járni.

A kedvenc sorozataim: 24, Damages, Justified, Prison Break, SOA, The Wire

Emellett szoktam még ajánlani: Breking Bad, Dexter, Person of Interest

Ha valakinek hasonló az ízlése szívesen veszem az ajánlásokat, mert kifogytam a nézhető sorozatokból.

A SOA az egyik legnagyobb kedvencem, de egyre inkább a szerethető kategóriából átkerül a nézhetőbe és élvezhetőbe.
Nekem nagyon bejött ahogy felvezették az egész sorozatot, van egy klub ( aki bűnözésből él ), de a klubon belül komoly szabályok és értékrendek mellett folyik az élet. Fontos szerepe volt a barátságoknak, a testvériség érzésének, az összetartozásnak.
Aki élt hasonló közegben ( nem feltétlenül bűnözésből )
az tudja milyen érzés ez és milyen erős kötelék.

Mostanra ( de sajnos már hamarabb is ) oda jutott a sorozat, hogy a klub mint olyan nem létezik és nincs is értelme ( Opie mondta arra gyűjtjük a pénzt hogy túléljünk, akkor mi értelme ).

Túl sok már a dráma, túl sok a karakter, akiktől az embernek erős hányingere támad ( még akkor is, ha tudjuk, hogy a sztori zömében bűnözőkről szól ), és semmi értelme annak amit tesznek, mert ha van is célja bárkinek, abból senki semmit nem ér el.

Számomra a sorozat arról szól, hogy Jax öntudatra ébred, miután megtalálja az apja leveleit, és megpróbálja abba az irányba kormányozni a klubot, melyet az apja levelei mutattak számára. Jó karakter.

És van Clay a klub vezetője aki a másik utat járja. Rossz karakter.

Plusz Gemma aki Jax anyja, JT volt felesége, Clay jelenlegi nője.

Szerintem innen indult az egész sztori.

Ezért is gondolom azt, hogy Jax a mai napig szerethető és értékelhető karakter ( a forgató könyv szerint zseniális is, ahogy és ahányszor kimentette már a klubot a szarból ).

Clay viszont egy senkiházi haszonleső, aki már az S01-ben átlép a klub szabályain, és Tigen kívül leszar mindenkit.

Gemma a legaljasabb, legmocskosabb szarkeverő, aki minden bajnak okozója és generálója.

Vissza az S05-re.

Pope, számomra teljesen elfogadható volt, amit tett a lánya meggyilkolása után, hogy ez mit eredményezett a klub berkein belül, egyék meg amit főztek, nem Pope kezdte. Opie elvesztése számomra fájdalmas volt, de így teljesen érthető, ahogy lement az évad.
Pope a feltételein túl, mindig, mindent betartott, amit ígért és amiben megegyezett Jax-xel, ez számomra szimpatikussá tette, és szerintem a jelenetei Jaxxel húzták ezt az évadot ( ahogy irányt mutatott és tanítgatta Jaxet ). Én végig arra gondoltam, hogy ő és Nero lesznek azok akik segítenek mind Jaxnek, mind a klubnak kikeveredni ebből a szarból, amibe a mocskos Clay és az aljadék Gemma belerángatta őket ).
Meglepett a vég, de így hogy Jax mindenkit kinyírt, aki felelős volt Opie haláláért érthető. A belsősöket nem és ez számomra komoly fájdalom ( Clayt, Gemmát, Tiget ).

Augie és Jax ígéretesnek tünik.

Jaxet leginkább Wendy elleni dolgáért hibáztatom, plusz azért mert Tarával szemben is sunnyog, hol ott Tara szinte mindent azért tett és tesz, hogy kivonja Jaxet a klubból.

Tarát és Gemmát bármilyen szinten is összehasonlítani óriási tévedés. Tara rengeteget segített a klubnak és csak szenvedést és hazugságot kapott legtöbbször. Gemma a legmocskosabb karakter ebben a sorozatban aljasabb Claynél és mindenkinél állandóan hazudozik, állandóan manipulál és legtöbbször csak a saját érdekében. Jobban megérdelmelné a halált mint bárki ebben a sorozatban ( remélem Tara vagy Wendy kinyírja a mocsodék ribancot ).

Vesézhetném a többieket is, de most elfáradtam.

Szerintem még mindig az egyik legjobb sorozat a SOA, de az fáj hogy ennyire érvényesülnie kell a beteges Jewllywoodi szemléletnek, minél több mocsok, minél több aljasság, minél több pusztítás annál jobb.

Jelen állás szerint mindennek és mindenkinek pusztulnia kell az utolsó évad végére, mert sosincs pozítiv irány, sosincs előremutató lépés csak a még mélyebb szar.

Ennek az évadnak a végén lett volna lehetőség elindulni kicsit a pozitív irányba, de úgy nézz ki más célok vezérlik az írókat.

Értem én , hogy dráma, de akkor is szar úgy nézni egy sorozatot ( ami szerintem kiváló ), hogy semmi jóra nem számíthat az ember.

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 16:45

A zenék az első évadtól zseniálisak.

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 16:50

yaze ebben a sorozatban bármi rossz történik az Gemmától származik velejéig romlott, erkölcsileg totál nulla, csak a saját érdekeit nézi.

Ő dobta fel Tarát másképpen nem lenne értelme a letartoztatásának, az ügyvéd elmondta Tarának, ha Otto nem vall ellene, csak vétséget tudnak ráhúzni.

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 16:56

yaze Bobbyban 100 százalékban egyetértek veled, nincs magyarázat rá, miért akarta életben tartani Clayt.

Sokan Bobbyt hirdetik itt a jó fiúnak, kíváncsi lettem volna hogyan kormányozza a klub hajóját, főleg ha külsősökkel kellett volna akciózni.

Jax zseniálisan levezényelte a dolgokat, csak Tara felé volt álszent ( nem érzem benne a szándékot a kiszállásra ).

Grash - 2012. 12. 07. 17:01

Többen is megemlítették a dagadt prospect csávót. Nem tudom én vagyok-e eltévedve, de ő már nem prospect, mivel ott volt az asztalnál amikor Clay-ről szavaztak, illetve a hátán is ott van a kaszás (ha jól tudom a prospecteknek csak egy “prospect” kiírás szokott ott lenni, kép nélkül)

Viszont ha meg már nem prospect, akkor tényleg kezdeni kellene vele valamit, mert a csávó csak elvan, néha feltűnik a háttérben, de kb a nevét se hallottam még a sorozatban és tényleg semmi szerepe nincsen. Illetve tényleg jól jönne már egy kis vérfrissítés a klubbon belül is, ha már a nomádokat is gyors úton kiírtották. :)

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 17:03

norby

Én a filmeknél már túl vagyok azon, hogy a mese résszel foglalkozzam, mert akkor egy filmet sem lehetne elfogadni.

Pont ez a lényege ez nem a valóság, ez film, így fogadom el ( pl. az akció filmek zömében a főszereplők bármilyen golyózáporba kerülnek mindig túlélik, a rossz fiúk meg peregnek, mint a legyek ).

Számomra a karakterek túljátszása fájó és idegesítő lásd Clay ( nincs az a norma, mely szerint még élnie kéne ).

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 17:34

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a sorozattal, mert minőségileg továbbra is elsőrangú, de történetileg nem tetszik. idézet m76-tól

Nagyon így érzek én is.

egy igazi szakember - 2012. 12. 07. 17:43

Anthonz nem a klub hazudta neki, hanem a “jó Bobby “!

yaze - 2012. 12. 07. 18:03

Don’tfuckwithJaxTeller : “Bobby…Az egyetlen karakter, aki számomra hű maradt a SoA szellemiségéhez”

Érdekes gondolat, de szerintem ez a szellemiség csak álmodozó nézőkben létezik. A klub szabályai szerint Claynek sokszorosan mennie kellett. Valaki írta már, de kíváncsi vagyok, hogy vezetné egy ilyen gondolkodású ember ezt a hordát. “Ejnye Clay, ne legyél rossz ember.”

Nem tartozik szorosan az évadzáróhoz, de itt is eszembe jutott, és régóta le akartam írni, hogy milyen viccesen zárták le azt a dolgot, ami miatt juice köpni kezdett. Nyilván nem lehet rasszistának beállítani kedvenceinket, így aztán mindegyik értetlenül mosolygott és nem szolt semmit amikor juice-ról megtudták, hogy a néger faterját nem merte bevallani. Szóval a soa szellemiségéhez pl ez is hozzátartozik.

Sunsetjoy - 2012. 12. 07. 18:50

Pár résszel ezelőtt még Chibs mondott valami olyasmit Jaxnek négyszemközt, hogy “csak ömlik a szar…” vagy valami ilyesmi.

Na az egy helyt álló megállapítás volt kétségtelenül. Akárcsak a néhai Opie “azért gyűjtjük a pénzt, hogy túléljünk” mondása.

Ezek jellemzik a sorozatot, amely ezek ellenére is kellően lavíroz a brutális valóság és a túlvizionált őrültségek között.

Amúgy a némák nem tehetnek vallomást? Csak hogy leharapja a nyelvét Otto, és akkor már semmi beszéd? Vagy persze lehet, hogy a nem beszámíthatóságra játszik…

yaze: valamelyikben szó volt róla, és mondták is, hogy nem ártana felülvizsgálni a klubszabályzatot. Mert ugye nem 2 éves a klub, és egy másik érában szocializálódott gondolom.

Zsu - 2012. 12. 07. 21:18

Ez jó volt. A tavalyi zseniális volt. Ez csak jó. Végre mindenki megkapta a maga büntetését… vagy fogalmazhatok úgy is, hogy nagyon sok mindenki pofára esett, és már eléggé rájuk fért! Várom, hogy mit hoz a jövő év…

Pyra - 2012. 12. 07. 21:51

@Grash: tudjuk, hogy megkapta a Colort… :)

De egyetlen szó jut az eszembe az egész karakterrel kapcsolatban: INDOKOLATLAN!

symor - 2012. 12. 07. 22:32

Még két évad, 26 rész.
Ha így folytatják lesz itt akkora sírás, mint a Shield búcsújánál volt. De sose szégyellje senki, valamit érdemes így búcsúztatni, a Sons pedig ezzel az évaddal afelé halad :)

winnie - 2012. 12. 07. 23:07

symor: ne írj ilyet, mert mindenki tovább adja és tényként fogja kezelni:)

Don'tfuckwithJaxTeller - 2012. 12. 07. 23:22

Bobby-hoz: van magyarázat, hogy miért akarta életben tartani Clay-t. Valóban, némileg sántít, hogy egy motoros nehézfiú, aki kinyírt már nem egy embert, nem akarja letépni a fejét annak, aki megölt egy First Nine tagot. DE: ahogy nem egy klubtagnál, Bobby-nál is látszott, hogy besokallt már. Volt egy olyan jelenet, hogy Jax és Chibs ölelgetik egymást a klubház előtt, és Jackie Boy arról beszél a sebhelyesarcúnak, hogy vér fog folyni és Bobby nem biztos, hogy ki lesz békülve ezzel, így szüksége van az írre, hogy mellette álljon.

Mégegyszer mondom: Bobby azért állt Jax mellé, mert úgy érezte, a klubnak “megtisztulás” kell és Jax-szel új útra léphetnek. Ehhez képest VP-ként azt látta, hogy Jax egyre inkább hasonlít Clay-re. Plusz Bobby azt is megjegyzi, hogy nem akar több testvért temetni. És ami a legfontosabb: nem akarja, hogy Jax még mélyebbre süllyedjen. Mert oké, Clay sáros egy csomó szarságban és megölt egy testvért, ezért bosszúból Jax is megöl egy klubtagot. És ez egy ördögi kör. Szerintem ebben van ráció, miután azt mondtam, hogy jóformán Bobby-ban van már csak meg az összetartás, testvériség szellemisége.

Másrészt olyan durván megy a kavarás, annyi a Sutter ex machina, hogy győzzed nyomon követni. Tig feláldozható lett volna, mert megölte Pope lányát, Pope elégette Tiggy lányát, kinyíratta Opie-t és megölte volna Tiget. Tig volt a hibás a Pope balhéért, mert elgázolta a főgengszter lányát, aki épp együtt lóg a Niners-vezérrel, akiről Tiggy úgy tudja, megpróbálták kiteríteni Clay-t. CSAKHOGY: Clay-t Opie lőtte le, de a RICO-vád miatt nem halhat meg, így Jax beavatja Opie-t,de csak őt és a Niners-re kenik. KI IS A FELELŐS OPIE HALÁLÁÉRT?!

Innentől kezdve számomra Jax hiteltelenebb, mint Bobby.

Lily - 2012. 12. 08. 00:02

Bandido

Nem azt mondja, hogy “gyerünk”, hanem, hogy “get her”. Legalábbis szerintem. Mert később, mikor Jax kérdezi, hogy hogy van a kutya valami olyasmi a válasz, hogy “she’ll be fine”. Szóval lány.
De lehet hogy nem. :D

David R. Blake - 2012. 12. 08. 00:34

@Don’tfuckwithJaxTeller:

Istenemre mondom, nem kötekedni, vagy szőrszál hasogatni akarok, de muszáj vagyok ezt kijavítani!
Chibs nem ír, hanem SKÓT, csak Belfastban nőt fel!

gnd - 2012. 12. 08. 09:11

Én is arra tippelek, hogy Jax nyomta fel Tarát a zsaruknál. Annyira közömbös volt az arckifejezése az egész letartóztatás alatt, meg amikor kérte Tara, hogy hívja az ügyvédet, erre meg kényelmesen üldögél a konyhában és játszik a gyerekkel. Gemmának meg végig értetlenkedés és megrökönyödés volt az arcán, hogy hova viszik a zsaruk Tarát.
Szerintem azért csinálta ezt Jax, hogy a priuszos Tarát ne vegyék fel az oregoniak – meg talán kicsit helyre is rakta a Wendy gyámság ügy miatt – és maradjanak továbbra is Charmingban. Azt meg ugye tudja, hogy börtönbe úgyse viszik Tarát, mert Otto nem tanúskodik.
Amúgy szerintem zseniális volt az évadzáró, annyira jól összefutott az összes szál, és olyan jól lezárta Jax az egész történetet, hogy én csak pislogtam, totál nem gondoltam volna, hogy ezek fognak történni.

Peter - 2012. 12. 08. 12:56

@psychocska

“Hát, amennyiben nálad az artikulált ordítás, mint egyetlen érzelemkifejező eszköz nagy színésszé tesz valakit, akkor neked.”

Jax egy motoros banda vezére, hogy fejezze ki magát, sírógörccsel? Vagy idézzen Villon-versekből? Akkor jó színész lesz? Arra tippelek, neked valamiért nem szimpatikus az ember, ezért elkönyveled pocsék színésznek, Bruzsy-nak adott válaszod stílusából meg kitűnik, hogy bárki más véleménnyel van róla, az szerinted dilettáns.

egy igazi szakember - 2012. 12. 08. 14:29

Don’tfuckwithJaxTeller

Egy pillanat nem egy first nine tagot nyírt ki hanem hármat.

John Tellert
Keith McGeet
Winston Pineyt

Érdekes Bobbyn kívül senki másban nem merült fel, hogy Clayt nem kellene kinyírni.

Nincs bizonyíték, ezt a süket dumát.
Clay Morrownak el kell pusztulnia, sőt már el kellett volna az előző évad végén, de megbocsájtható az íróknak, hogy nem tették, mert sok érdekes szálat kavartak köré ebben az évadban.

Viszont most már mennie kell Claynek ( August kiadta rá a halált ), s milyen az élet, egy olyan dologért pusztul el, amit el sem követett.

Thrasher - 2012. 12. 08. 18:10

Sutter sokszor gondolja sokkal jobb írónak magát annál, amilyen, ez az egyetlen baj a sorozattal

rockneverdie - 2012. 12. 09. 02:24

Azért végigolvasva a kommenteket…bárki bármit is mond nagy hatással volt ránk SOA-sokra ez az évad is. Senkit sem hagyott vélemény nélkül lefeküdni menni.
Azt gondolom csomó kifutása lehet a következő évadoknak.
Minden karakternek (szereplőnek) adott legalább két irány, ahova az írónk tovább sodortathatja az eseményekkel együtt.
Otto-Sutter kimondta a lényeget, amire itt többen is felfigyeltetek, de nem lett kihangsúlyozva igazán: a Sons-nak élni kell, sőt, mi több élni fog, de akik idáig juttatták, azoknak menniük kell (még neki is, vagy akár kezdve magával).
A SoA igazából egy életérzés, a szabadság, a törvényen kívüliek szabadságának, az úton levésnek a megfogalmazása (ezekről JT is beszél leveleiben és a fiatalabb Jax is néha, mikor jobb napja van). Amelyet megpróbáltak követni néhányan, alakítva egy motoros klubot a Sons of Anarchy Redwood Originalt Charmingban. Azonban, mivel a sok bűntől, melyet érte, s a nevében tagjai elkövettek, elkorcsosult mostanra. Ezért el kell pusztulnia, hogy az eszme, amit képviselni akartak az alapító 9-ek ne tűnjön el végleg. El kell pusztulnia minden rossznak, hogy aztán valami jobb nőjön ki a helyén. Ugyanabból a talajból, ugyanazzal a hévvel és hittel, de egy új szellemiséggel.
Erre, hogy ezt elősegítse több esélyt kap még mindig, s kapott eddig is, a mi jó Jaxünk. Lényegében erről szól a sorozat. Próbálkozásokból, melyek kudarcba fulladnak. Ahhoz, hogy ez megtörténjék, s drámaibb legyen, segítők is kellenek.
Ott volt az első pillanattól,a régi-új barátnő-feleség Tara, amíg meg nem mérgeződött ő is attól a mételytől, ami körülveszi őket. Amitől már szabadulna, de sosem fog feltételezhetően, mert már a fejéig süllyedt a szarban. S ha mégis (mondjuk egy vádalkuval), akkor sem tesz sokat hozzá SoA megmentéséhez.
Aztán ott volt Píney, aki csak későn ébredt rá, hogy mit kell tennie SoA-ért, s gyakorlatilag csak asszisztálni tudott saját tragikus, de egyértelmű meggyilkolásához.
Vagy ott van a fia, Opie, aki már a felesége halálakor jelezte a rossz irányt Jaxnek, s hogy, ez már nem az a testvériség, melyről ők gyerekként álmodtak! Mivel ráérzett a helyes útra szükségszerű volt halála. Melyet Jax üzenetként is felfoghatott volna, hogy itt az idő lelépni, de nem tette. Sőt, még mélyebbre merült a bosszú, a düh, a gyűlölet mocsarában.
Jött Bobby, aki segíteni akarta. Szintén látta benne a reményt, hogy ő fogja megtenni SoA-t a teljes eltűnéstől. Azonban azzal a Jaxxel, akivé várhatóan válni fog főszereplőnk, már nem tud együtt építkezni. Így ő is lelép a süllyedő hajóról.
És itt tartunk most. Az ellenfelek, szép lassan felszámolódnak, ám mindeközben az, ami a SoA-t jelentette, már a köd homályába vész csak.
Akik a tönkretételben, vagy másként fogalmazva az egyébként soha-létre-sem-jövésben mélyen benne voltak (pl. Gemma, Clay) időről-időre hátrébb-előrébb mozognak a storyban. Clay a csúcs gonosz szerepében tetszeleg. Akiről szerintem még ki fog derülni egy nagy titok (talán pl. hogy ő Jax vér szerinti apja, s így érthető lenne a főhősünkben lévő rossz oldal előre törése is. Mondjuk minél később derülni csak ki ez, annál nagyobbat ütne!) Clay valahogy meg fogja úszni a börtönt, s még visszatér, hogy bosszút álljon.
Gemma, pedig…Talán ő ártott a legtöbbet a klubnak, azzal, hogy mindig csak a klub érdekeit szem előtt tartva akart cselekedni. De sajnos a saját érdekei bezavartak a képbe, s ebből lett a baj.
Szóval, a bukás ilyetén formában a műhelynek elkerülhetetlen és egyben szükséges is. Csak még azt nem tudhatjuk, hányan hullanak el, kit áldoz be Sutter, s kik viszik tovább a hitet, a nevet, az igazi testvériséget, amire egy jobb SoA felépülhet.

coligny - 2012. 12. 09. 04:15

Én nem mennék bele az évad, vagy az utolsó rész elemezgetésébe jelenleg, de a hét idézetére (vagy mi a neve) javasolnám Chibs “That would be a good catholic thing to do” mondatát. Nekem ütött, pedig nincs is dramaturgiailag fő helyen:)

vargatom - 2012. 12. 09. 06:28

Izé, akik mindig csalódottak azért hogy Clay nem halt meg, azok szerint akkor pontosan mi lenne a történet azután?

Tudtommal a sorozat erősen a Hamleten alapul, amelynek – SPOILER :) – ugye az a vége, hogy meghal Hamlet, de előtte még bosszút áll az apját elveszejtő anyján és annak új férjén. Szóval itt páran azt hiányolják, hogy a királyfi miért nem ölte meg a második felvonásban Claudiust…

psychocska - 2012. 12. 09. 10:55

@Peter

Eltaláltad. Tényleg nem szimpatikus az ember. Ennek pedig egy oka van, a színészi játéka. :)
Amikor például rendőrök viszik el a feleségét az otthonából, akkor is ugyanazzal az ábrázattal áll és néz ki a fejéből, mint gyakorlatilag az összes részben.
A drámai jeleneteknél jön az ordítás és ennyi.
Én meghagyom másnak is a véleménynyilvánítás szabadságát, cserébe én is hadd mondhassam már el az enyémet.

magabi24 - 2012. 12. 10. 15:23

Szerintem ez az évad jóval kevesebbet hozott, mint amit a 4. szezon zárórésze ígért. Eléggé hanyagolva volt a kartel téma, se klubélet, se egy jó buli (pedig a Diosa Norte megynitója lehetett volna egy durva berugós motoros party).A Mayan mexi köcsögök se sok vizet zavartak,egy-egy durvább jelenet kivételével(Opie halála, autós üldözés, nyelvleharapás) szinte csak Jackyboy nyüszögéséről szólt, ami igazából csak az utolsó részben nyert értelmet.
Azt el kell ismerni, hogy elég jól megoldotta a dolgokat,Bobby lázongását én sem értem , nem sok lehetősége volt Jackynek. Abból a mély szarból amit Clay összehozott nem nagyon lehet tiszta eszközökkel kimászni. Amúgy meg egyszer nem hallotam Bobbytól az ő “békésebb” kiszállási tervét.Ha jól emlékszem Jax meg is mondta, hogy a kiút a mocsokből hosszú,és nehéz lesz.
Amúgy meg elég messze van még Jax Claytől.Jax akármi jót vagy rosszat tesz az mindig a klubért van, senkinek a klubban nem ártott még önös érdekből Clayel szemben.

Azért természetesen nekem is tetszett az évad várom a következőt, ami sztem Clay halálával indul.

norby - 2012. 12. 10. 21:54

Úgy látszik, mindenkinek határozott véleménye van az évadról, ezek szerint sikeres volt Sutter:)

Pont most láttam az első epizódok közül egyből egy rész: Jax nagyon gyerekképpel szétcsap egy fickót, mert az ráült a motorjára. Ez egész sorozat nem szól másról, mint az ő felnőtté válásáról. És lássuk be, a naplementébe motorozós romantika mögött ezek mind bűnözők. Bobby gondolkodás nélkül lelőtt egy embert, mert azt mondták rá, hogy az rossz. Opie lelőtt majdnem mindenkit, akinek köze volt a felesége halálához, levegőbe repített egy teljes anarcho-redneck bandát, mert csak. Ők mutatnák a jó utat?

Szóval szerintem nem érdemes moralizálni, ez nem egy erkölcsi kódex, hanem egy remek sorozat, ami nem bírt elfáradni az ötödik évadra sem.

Amy - 2012. 12. 11. 00:17

Blogen:

Attól, hogy valaki az idősebb generációhoz tartozik még nem fog a kedvedért elmenni nyugdíjba, vagy ahogy sztem jobban szeretnéd, a jégmezőkre meghalni. Ne feledd szavad mikor ennyi idős leszel és a fiatalabbak elküldenek megdögleni. Fel fogsz háborodni. Úgyhogy mostantól mellőzd ezt a megnyilvánulást.

Sutterről:) Nem néztem meg sosem ki az író, mármint hogyan néz ki. Sem Ottot. Most viszont elolvastam a Sutterrel készült riportot és kooopppantaaaam:))))))
Sutter=Otto
Bakkeeeer:)))) Leharapta a nyelvét, majd elájultam:)

Tara: Na vééégre. Ha nem is marad benn de legalább most megkapta a sok szarkeverésért.
Jax: Hmm…összetépte a papírokat. Ezzel szembeköpte a feleségét is.

Violka - 2012. 12. 11. 11:31

A hajléktalan lánynak mi a szerepe?

Bobby nem hagyta ott a Samcro-t, csak a VP-ről mondott le. Chib szerintem jobb VP is lehet.

Zetor - 2012. 12. 13. 10:36

Szerintem nagyon nagy volt ez az évad és várom a következőt!
Clay- szerintem tuti, hogy “megy” ezt sugallta az is, hogy két néger között ült a buszon.
Juice is ki lesz iktatva, mivel Jax azt mondta neki, hogy jóvá teheti a bűneit, de asztalhoz viszik az ügyet, és mivel megölt egy társat, mennie kell!
Szerintem Jax tudta, hogy Tarát lesittelik, sőt ő rendezte így szerintem, Gemma szólt neki, hogy el akarja vinni a gyekereket és belement Gemma őrült tervébe.
August nagyon jól tudta, hogy Jax ölte meg Pope-ot, hiszen az előző részekben is utalt rá Jax, hogy milyen türelmes egy ember… August is megkapta amit akar, ő lett a vezető.
Új szereplőket várok a következő évadra, hiszen eléggé megfogyatkozott a létszám. Clay ment, Juice is menni fog szerintem, és a békebíró is leszed pár embert majd a skulóival!
szóval én nagyon várom az új évadot!

Csaba - 2012. 12. 14. 16:59

Szerintem ez egy zseniális sorozat. Nekem mindegyik évad tetszett eddig. Nagyon örülök, hogy annak idején hallgattam azokra az emberekre akik ajánlották. Csak így tovább!!!

gevin - 2012. 12. 15. 02:01

Bobby nem azért nem akarta, hogy kinyírják Clay-t, mert nem lett volna jogos, hanem csakis Jax miatt.

Mert ha megteszi végleg olyan mélyre kerül, ahonnét már sehogyan sem tud majd felkapaszkodni. Ördögi kör, ahogy valaki írta.

És nagyon úgy néz ki, mint ahogy a Breaking Bad is áll, hogy a SoA-nak sem lesz happy end a vége. Legalábbis Sutter homlokegyenest a negatív irányba vágtat, ez az évad kiváló bizonyíték rá.

Brynden Rivers - 2012. 12. 15. 13:23

Tetszik ez az élénk beszélgetés :)

Hamlet SPOILER (?)
Lehet, hogy a motoros Hamlet előbb áll bosszút a nevelőapján, mint az anyján? Mindenesetre az utóbbi is érik, ha Gemma jelentette fel Tara-t. Apropó a Hamletben a főszereplő barátnője is meghal.

winnie - 2012. 12. 15. 15:09

http://www.youtube.com/watch?v=40ekd4CSEro

egy kis peter welleres before the anarchy

AdamBan - 2012. 12. 20. 09:56
wondorog - 2013. 09. 12. 16:35

Lesz évadnyitó kibeszélő?

winnie - 2013. 09. 12. 16:39

nem tudom. nem jelezte senki, hogy írna.

wondorog - 2013. 09. 12. 18:09

Remélem Ingorion folytatja a tavalyihoz hasonló heti kritika írást. Most daráltam le egy hónapja, és jó volt az utolsó évadnál már minden részről olvasni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz