login |

Dexter: vége a 7. évadnak

2012. 12. 17. 15:15 - Írta: human

189 hozzászólás | kategória: kritika,

– Happy new year!
– What?

Bár az évad elején még egységesnek tűnt a jobbnál jobb jelzők dobálása, de úgy tűnt, hogy a közepe felé elkezdett csökkenni a lelkesedés. Na, nem nálam, teljes spoiler, de idén valami hatalmasat dobott a Dexter. Ez nem drámacsúcsot jelent, de kihozták a karakterből és Michael C. Hallból a maximumot.

A tovább mögött spoilerek, de ha valaki abbahagyta mondjuk Trinity után, az nézzen vissza a sorozatra!

Azért említettem a drámacsúcs elmaradását, mert idén a Dexter sokkal inkább egy izgalmas thriller volt, mint dráma. Bár boncolgatták a karaktert, az érzéseivel érdekes utakra vitték, hiszen ismét szabadon értelmezte a kódot, sőt, fel is rúgta azt, de annyi szálat raktak elénk, amiből régen 3 évadot tettek volna össze.

A legfontosabbnak természetesen a szerelem bizonyult. Itt is rögtön túlzásokba estek, mert nem elég, hogy az új nője rögtön a lelke mélyére látott és elfogadta (sokkal jobban, mint “Pardon my Tits”), de ugye Deb is megtudta idén, hogy hova megy éjszakánként a hajójával a bátyja. Ami mellé ugye ott volt, hogy Deb még tavaly rájött: szerelmes a testvérébe. “You’re a serial killer and I’m more fucked up than you are.” Már ez a helyzet is elég lett volna jó sok részre, főleg, hogy a két nőt egymásnak is ugrasztották az írók, miközben Dexter ott hánykolódott közöttük.

Emellé még egy egész komoly ellenfél is feltűnt a főszereplőnk számára. Az évad elején ugye az egyik gyilkossága a maffia köreiből szedte az áldozatát, nosza, az egyik legkegyetlenebb emberük utána is eredt. Szintén olyasmi, amivel régen 12 részen át foglalkoztunk volna, főleg, hogy ez a figura, Isaak Sirko nem is volt olyan rosszul kidolgozva. Rendes háttérsztorit kapott ehhez a bosszúhoz, és olyan old-school tartást, amivel film noirosan összebólinthatott Dexterrel a száluk lezárásakor. Megvolt a kölcsönös tisztelet, illő véggel.

Basszus, ez még mindig nem volt elég, hiszen eközben LaGuerta nem nyugodott Doaks, Motherfucker és a Bay Harbour Butcher ügyében. Évad elején talált egy vérmintát, ami arra utalt, hogy a hentes még él, így nem lehetett Doaks az. Kicsit Best-Of érzés volt, hiszen Dexter ismét úgy került ezzel bajba, amit már láttunk, gondolom azért is kapott ez történet csak pár részt, viszont ekkora mennyiségben bőven jó volt. Arról nem is beszélve, hogy végül ennek a végén kaptuk meg a cliffhangert, ami mindent átértékel.

Az egész évadot arra építették, hogy Debra küzd a bátyjáról kiderül dolgokkal. Szedi rá a gyógyszert, mert ő jó ember, viszont mindent megtesz közben Dexternek. Segít nyomokat eltüntetni, és hát az évad végén magát alávetve a szakadékba ismét bizonyítja szeretetét: lelövi LaGuertát. Engem ezzel megleptek, azt hittem Dex beavatja a kubait is, vagy tényleg megöli ezzel Debra megutálja, hiszen ő tényleg ártatlan volt, még ha akkor is, ha a természetét leginkább a bitch szó tudná leírni. Mondjuk csak egy pillanatra, hiszen nem kalapból előhúzott fordulat volt azért ez sem, szépen felépítették, pont azzal, amit az előbb írtam.

Innen hova tovább? Baromira kíváncsi vagyok.

Az a helyzet, hogy 1-2 jelenetért a színészeknek lehet járna valami díj, de maga a sorozat a veszettül szórakoztató kategóriába csúszott inkább. Teljes popcorn lett a maga módján, de szerencsére nem cápaugráshoz vezetett ez, hanem egy remek évadhoz. Hétről-hétre vártam idén, hiszen a The Walking Dead mellett Dexter kalandjai színezték be a hétfőket (néha keddeket).

A nagy lelkendezés közben nem feledkeztem ám el Quinnről. Angel bárját és visszavonulását még elnézem, bár kicsit az is felesleges szál volt, de Quinn és a sztriptíztáncos viszonya, annak a lezárása mi a fenének kellett? Rendben, eltüntette a szálakat a maffia vonalon, de milyen nevetségesen már? Aki ezt beleerőltette a részekbe, annak most 1-2 évnyi írói szünetet javaslok.

189 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2012. 12. 17. 15:31

Szerintem egy nagy lejtő volt az évad: A tetején kezdte, és a mélyben végezte. Igen, szerintem szar volt a vége. Kb onnan kezdett el szar lenni, hogy behozták a csajt, akit én eddig sem szerettem, erre csak rárakott a karaktere… RÁADÁSUL MEG SEM DÖGLÖTT!!! Nehogy visszahozzák!
Isaak nagyon jó volt, jobban örültem volna ennek a végén.
Laguera meg… nos ez a baj, ha sok sorozatot néz az ember: Évad első kibeszélőjében leírtam, hogy ez lesz a vége? Megmondtam? Megmondtam! Meglepődtem? Nos, nem.
Ráadásul a vége is tök gyorsan vége lett… /sigh

6,5/10 az utsó rész. Összességében meg kb egy 8.

Perlaki - 2012. 12. 17. 15:31

Debra, mint kapitány esetleg? A legnagyobb irónia az egészben pedig az lenne, amit az ex-kapitánnyal tett. El tudok képzelni egy ilyen lépést.

Dorinanna - 2012. 12. 17. 15:39

én abszolút egyetértek a kritikával, mindig nagyon vártam a hétfőt, szerinte, ez egy zseniális évad volt, leszámítva Nadiát meg Quinnt.
és amúgy *Doakes, nem Doaks :)

Adäm - 2012. 12. 17. 15:55

Baromira bejött az évad! Dex és Deb olyan szintű karakterfejlődésen ment keresztül, hogy azt fantasztikus volt nézni. Quinn szála teljesen súlytalan volt sajnos, Masuka a pár poénját leszámítva eltűnt… Angelért nagyon izgultam nehogy kiírják, így viszont szép búcsút kapott a karaktere, remélem azért látjuk még egy-egy részben :)
Pontozni nagyon nehéz ezt az évadot, nekem a Trinitys az all fav – attól talán egy kicsivel gyengébb volt: legyen erős 9/10.


Egy kérdés felmerült bennem a végével kapcsolatban: Ugye LaGuertának megvolt már a parancs, hogy lekövethetik Deb GPS-ét vagy híváslistáját (nem emlékszem pontosan).
Ad1 – Ezt még adott esetben a parancs segítségével más is meg tudná nézni később, bár nyílván ezt az írók nem fogják eljátszani, hamár egyszer kiírták LaGuertát.
Ad2 – Dexter terve az lett volna, hogy azok ketten megölik egymást. Estrada megölésével LaGuerta része úgymond le is van tudva. Mit fog a rendőrség gondolni, hogy LaGuerta egy helyszínen meg nem talált fegyver által halt meg?! Mert nyílván nem hagyták ott Debra fegyverét, az automatikus Game Over lenne.
Ad3 – Debra kért a központtól egy helymeghatározást LaGuertáról. Elvileg akkor tudniuk kéne, hogy a helyszínen tartózkodott. GPS meghatározással Dextert és Debrát is a helyszínhez lehet kötni.

Túl sok benne a buktató? Mi lett a terv? Vagy hagyták inkább a francba Dexter eredeti tervét és simán eltűntették a testeket? Akkor meg Dexter kerülhet gyanúba, mert LaGuerta gyanúsította meg őt, és a hirtelen eltűne felkeltheti a gyanút, hogy hoppá talán mégis ő a BHB.. Érdekes szituáció :O

sisan - 2012. 12. 17. 15:55

A Quinn-es dolgon én is le vagyok döbbenve. Ezt a karaktert lehetett volna a legjobban használni az egész évad alatt, de valamelyik írónak sikerült megint egy röhejes mellékszálba visszaszorítania. Egész egyszerűen nevetséges, hogy mennyi következetlenség van a karakter körül. Az hogy lehet, hogy csak úgy dobta a Dexterrel kapcsolatos ellenérzéseit? Ha eddig csak sejtette, hogy Dexterrel van valami probléma, akkor legalább a letartóztatás során azért illett volna erre rájönnie. Ehhez képest még egy jelzést sem kaptunk arról, hogy most neki is leesett valami. Aztán meg ott van a Laguerta dolog. Az 5. évadban felfüggesztette Quinn-t azért, mert gyanakodott Dexterre, most meg a nyomozása során egyáltalán nem emlékszik erre. A Koshka dolog meg NO COMMENT. Bizonyítékot lop, embert öl és még csak visszhangja sincs a dolognak???? Hihetetlen, hogy ebben a sorozatban a legnagyobb potenciállal bíró karakter a legegyértelműbb filler. (Ja, és most meg a babysitter flörtöl vele? Az a babysitter, akit tavaly olyan kínos helyzetbe hozott részegen???)
Egyébként nekem az évad sem tetszett. Tényleg nagyon jól kezdődött, de egy kissé szétzilálta az amilyen röhejesen a szálakat elvarrták benne. Mike Anderson halálát még értettem, de Louis és Isaak gagyi kiírása enyhén szólva is amatőr volt. A fináléban is csak egy szálat sikerült feloldani és azt is lehetett sejteni, hogy melyik lesz az. Azt viszont nem akarom eltagadni, hogy érzelmileg hatásos volt, de elsősorban a színésznők és nem a forgatókönyv miatt.

ooo - 2012. 12. 17. 16:01

A Quinn-szálat én se értettem, pláne, hogy pl. semmi következménye nem lett annak, hogy eltüntette a bizonyítékokat. Szerintem az lett volna korrekt ezzel a szállal kapcsolatban, ha börtönben végzi.

Nekem nagyon tetszett az évad, Yvonne rendkívül megdobta a minőséget. Annak se kerítettek nagy feneket, hogy végülis akkor Hannah megmérgezte-e Debet, vagy Debra saját akciója volt, hiszen egyből az elején bevallotta Hannah.

Kíváncsi vagyok, hogy Hannahval mit fognak kezdeni a jövőben. Meg akarja majd ölni Dexet? Vagy egyáltalán a Laguertás dologgal mi lesz, hiszen Debra fegyveréből jött a találat, így nem lehet Hectorra kenni.

Pocok - 2012. 12. 17. 16:12

“végülis akkor Hannah megmérgezte-e Debet”

Szerintem egyértelműen kiderült, hogy megmérgezte.

állat - 2012. 12. 17. 16:20

Én is egyetértek a kritikával. Mint már korábban leírtam ez az évad teljesen más felépítésű volt mint az előzőek. Sokaknak ahogy látom ez nem is jött be, nekem viszont rohadtul. :)
Tényleg a Dexter és a Walking Dead vitte most ősszel a pálmát. (úgy hallottam a soa is ütős volt, de azt még nem néztem)
A bakik (amik közül pár, hát kicsit necces volt) ellenére egy laza 8/10-est simán megér az évad. Pár szó mint száz teljes mértékben jóvátették a 6. évad közel katasztrófáját.
A francba srácok miért nem ezt kaptuk a 4., de oké, legvégső esetben az 5. etap után???!!!

horathius - 2012. 12. 17. 16:26

Ahogy Debra lelövi LaGuerta-t, aztán rohan is oda… Valahol olvastam hogy az elvileg nem is volt a script része, csak Carpenter improvizált. Én adnám neki az Emmy-t vagy a Golden-t, de minimum a jelölést. Az egész évadban valami hatalmasat alkotott. Hall is jó volt persze, de Carpenter sokat fejlődött (vagy csak most kapott jó forgatókönyvet?)

Szerintem nem úgy kell nézni az évadot, hogy Isaak, Hannah aztán LaGuerta, hanem hogy ezek hogyan hatottak a Dexter-Debra viszonyra, meg ugye rájuk külön. Az mindenképpen említést érdemel, ahogy Dexter eljut odáig, hogy ő “csak egy creep-motherfucker”. Megkérdőjelezte Deb, Hannah, aztán “Harry”.

A showrunner-váltás úgy néz ki nagyon bevált. A zárás egyébként mennyire ütött? Ahogy megfogták egymás kezét, mint két gyerek, akiknek fogalmuk sincs hogy most mi fog következni. Nekem sincs, de nagyon várom a következő évadot.

Danee - 2012. 12. 17. 16:29

@Pocok
Igen, ezt írta ooo is.

Anthony - 2012. 12. 17. 16:44

Talán sosem volt ennyi lyuk a forgatókönyvben, mint idén, pedig egész jó irányba vitték el a sztorit.

Debra meg fog kattanni úgy látom. A lényeg: kellett egy ilyen személy Dexter életében, akihez nagyon mély érzelmek fűzik, és akinek nagyon erős a morális iránytűje. Csak Debra lehet az, aki ráébresztheti Dextert, hogy le kell álljon a gyilkolászással. De hogy ezért Debra mekkora árat fog fizetni, az még kérdés.

mkfad - 2012. 12. 17. 16:51

Nagyon jó volt a finálé. Carpenternek meg emmyt a laguertás jelenetért!!! :P

Risi92 - 2012. 12. 17. 17:03

végig izgultam, reménykedtem, hogy háááátha… de nem. sajnálom LaGuertát.
amikor Debra ott állt a konténer ajtajában a pisztollyal, bíztam abban hogy az írók tökösek lesznek, és mondjuk Debra a lehetetlen szituációban saját magát lövi le. vagy Dextert sebesíti meg, ezzel elindítva a 8.évados, Dexter börtönben sztorit:D
mindegy. jóvolt szépvolt, lehetett volna jobb is.

mkfad - 2012. 12. 17. 17:11

Yvonne Strahovski is egyetért velem :)
https://twitter.com/Y_Strahovski/status/280539669471588352

dave - 2012. 12. 17. 17:13

Én egy ideig azt hittem ,hogy Debra önmagát mérgezte meg, hogy evvel rávegye Dextert arra, hogy megölje Hannát.

Anthony - 2012. 12. 17. 17:17

Mit tudunk a további berendelésekről? A 8-ik évad lesz az utolsó, vagy ezt még nem lehet tudni?

urboli - 2012. 12. 17. 17:18

Sajnos nekem már túl kiszámítható, hogy meglepődjek, annyira sablonokban dolgoznak. Ha jól emlékszem az első évadokban még tényleg egy hihető sori volt most már csak önmaga paródiája lett. (Ezt nyilván emlékekből írom így, ezért újra kellene néznem pár régi részt, hogy kijelenthessem teljes bizonyossággal)

Két dolog tetszett viszont: Ray Stevenson szála és a végső jelenetben ahogy Dexter “feladja magát”.
A mérgezést nem is értem, Hannának tudnia kellett hogy halálos adag vagy nem, tehát ha ő mérgezte Debet, akkor biztosan számolhatott, hogy Dexter kitalálja a még élő Debtől mi történt. Debra meg mondta hogy mindent meg tesz hogy megállítsa szóval azt sem várhatta hogy majd hallgat, ezek után hazudik Dexnek róla. Persze hogy nem bízhatnak egymásban. Szerintem sokkal nagyobb eséllyel hihető, hogy Deb játszotta el a mérgezést, bár a fenti okok miatt kicsit nagyobb “szerencsét” kellet volna fakelnie, hiszen ő is tudta Hannah milyen “profi”. Hannah viszont megemlíti a Xanaxot, szóval valószínű hogy a hajszál, nem Deb műve.

winnie - 2012. 12. 17. 17:18

Az elmult napokban ketszer is irtam posztban, hogy meg nem lehet tudni. Siman lehet, hogy lesz 9. Evad

Timi - 2012. 12. 17. 17:28

Az utolsó jelenetnél tudtam, hogy Debra le fogja lőni Laguertát, mivel ha Dextert lőtte volna le, akkor értelemszerűen nem folytatódhatott volna a sorozat (most hagyjuk ezt, hogy akár meg is sebesíthette volna Dextert, vagy lelőhette volna saját magát… mindenki tudta, hogy ott Laguerta vagy Dexter fog meghalni, de mivel a sorozat megy tovább még 1 évaddal, ezért egyértelmű volt a kapitány halála.) Mindezek ellenére még mindig sokkolva vagyok… nagyon… nagyon durván a mélybe taszították ezzel az írok Debrat és nem vagyok benne biztos, hogy ezzel valaha is megfogok békélni. Nagyon szeretem a karakterét, de ez így, ebben a formában már nekem is sok volt. Baromira sajnálom ezt az egészet, de mégis tudom, hogy ez kellett. Kellett, mint ahogy anno kellett Rita halála is, habár akkor azt is óriási kitolásnak éreztem. De ezt akkor is emésztenem kell… az a durva, hogy Dexterre nem tudok többet úgy nézni, mint korábban. Régebben ő volt nekem a “f*sza csávó”, aki elteszi a rossz bácsikat láb alól. Persze volt 1-2 mellényúlása (pl: Doakes), de ezzel a Laguertas dologgal, most nagyon messzire ment és az első gondolat ami eszembe jut, hogy ez az ember bármire, de tényleg bármire képes, h ne bukjon le. Itt van viszont Deb, aki mostanra a kedvencem lett, de most őt is ilyen mélységekbe taszította… jó, persze, senki nem mondta Debnek h lője le Laguertat, de ez a helyzet akkor is kész volt és épp ésszel fel nem fogható.
Egyébként persze arról az oldalról is nézhetjük, h számomra Laguerta is egy kedvelt karakter volt, én sokkal jobban néztem volna tovább őt, mint pl Quinnt. Mennie kellett, de számomra ő egy elég nagy veszteség és végül is jól felgöngyölítette ezt az egészet és hihetetlen, h Dexternek semmi sem szent. Fájó kimondani, de remélem megkapja a börtönbüntetést. Még így is imádom Dextert, de most már nem vagyok ennyire elfogult a karakterével kapcsolatban. A végén is manipulálta Debrát, amikor mondta neki, hogy “Tedd amit tenned kell”… ott MCH felhúzta egy pillanatra a szemöldökét és szerintem ez tudatos volt, mintha Dex is azt várná, h ezzel egy utolsó ráhatást tud gyakorolni Debrára. És igen…sikerült neki…

Jah és Jennifer Carpenternek EMMYT. MOST!

Timi - 2012. 12. 17. 17:31

Atyaég, ez az Yvonne twittelés nagyon jó!!! És mennyire igaza van!!!

pizsamasbanan - 2012. 12. 17. 17:35

amíg megy a Homeland és Claire Danes benne van(miért ne lenne?), addig nem fog Emmy-t kapni JC.nem egy súlycsoport.amúgy Carpenter is jó meg szeretem is

Coimbra - 2012. 12. 17. 17:39

Timi: Doakes haláláról azért nem teljesen Dexter tehet, sokáig gondolkodott, hogy mit csináljon vele, aztán Leia közbeszólt, nem biztos, hogy megölte volna Doakes-t, bár ma nem tudnánk megmondani, hogy mi lett volna, ha.
Én arra egy percig se gondoltam, hogy Debra akár magát is megölheti, de ha azt lépik meg, na, akkor nagyot nőttek volna a szememben a készítők tökösség szempontjából, mint ahogy Rita halálát meg merték lépni.

Timi - 2012. 12. 17. 17:49

pizsamasbanan: nézd, én nem nézem a Homelandet, szóval erről sajnos nem tudok nyilatkozni. Én csak azt látom, h Claire Danes már nagyon sokszor el lett ismerve, Jennifer pedig még csak a jelölésig sem jutott el. Szerintem ez azért nem igazságos, hiszen az első évad óta remekül játszik, de egy jó 2-3 éve már biztosan ott kellene lennie az elismertek között.

Coimbra: igen, végül is igazad van, Doakes ügye nem biztos h úgy végződött volna, de a finálé után most már elég sok esély tennék rá, h őt is elrakta volna láb alól.

Nimand - 2012. 12. 17. 17:54

A végén a fegyverből adódó konfliktust viszonylag könnyű lesz feloldani: Lt. Morgan lelőtte Capt. LaGuertát, mert épp rajtakapta, hogy végez Estradával.

Amúgy azok közé tartozok, akik szerint a sorozat lejtmenetben van. Debra összezúzása teljesen karakteridegen, és bár várható volt, hogy kiderül Dexter igazi énje, szerintem nem jól oldották meg az írók, hogy ezt az utat választották hugicával kapcsolatban. Bár meg fogom nézni, nem várom a következő évadot. És egyébként is: feltűnt, hogy ez a rész úgy van lezárva, hogy akár maga a sorozat is véget érhet, ha esetleg valami miatt nem sikerül folytatni.

Anthony - 2012. 12. 17. 18:02

Annyira kár, hogy Laguertával nem a szokásos módon végzett Dex. Olyan jók ezek a jelenetek. Most is Estradával, nem? :) Laguerta nézett volna, mint hal a szatyorban, meg kérdezgette volna, hogy mért Dexter?

Timi - 2012. 12. 17. 18:13

a sorozat készítője azt nyilatkozta, h valóban nem volt megírva az a rész előre, amikor Deb odafut Laguertahoz.

pizsamasbanan - 2012. 12. 17. 18:22

@Timi:a jelölést idén meg fogja kapni, az szinte biztos, mert tényleg jól játszott a drámai részeknél(pl mikor elmondta, hogy szerelmes Dexbe). az előző évadokban viszont semmi nem indokolta, hogy akár csak jelöljék is egy ilyen gálán.

chinaski - 2012. 12. 17. 18:23

Timi: mondjuk ennek ellentmond, hogy az az odafutás kb öt különböző beállításból volt összevágva (=minimum ötször vették fel), de persze ettől még lehet, hogy Deb elsőre tényleg improvizált csak, aztán a rendezőnek megtetszett az ötlet

blogen - 2012. 12. 17. 18:23

A korábbi gyengébb évadjai után ez üdítő volt. Igaz, hogy se nem dráma, se nem tragédia, hanem csak komédia, de annak feszes és összeszedett volt szemben számos idei drámank tervezett sorozattal. Külön jó pont, hogy évadokkal ezelőtti szálakat fonnak tovább és láthatóan az íróknak van stratégiájuk a teljes sorozatra, ami a Lost-ból például úgy hiányzott, hiszen Dexter személyiségfejlődését következetesen követik végig évadról-évadra. A vége meg ennek az évadnak jobb volt, mint egy cliffhanger, amikor Dexter a tüzijáték alatt megy valahova a bele kapaszkodó kis hugicával, hogy lassan meg kellene ölnie Debrát, mert míg ő, a tulajdonképpeni főgonosz, akinek alaposan megtervezett ámokfutását hetedik évadja követhetjük, ha nem is teljesen saját akaratából de még mindig tartja magát az erkölcsi kódjához, hiszen végül nem ölte meg Laguertát se és még a fő-fő gyilkos, mindennek az okozója is kése alá került, addig Debra, aki egyszerűen csak helyesen akar cselekedni, már csak egy lecsúszott gyógyszerfüggő rendőrgyilkos bitch, akinek nejlonon a helye és nem úgy mint Hannának. Egy ilyen pöpec szituáció előidézése mindenképp az írókat dicséri!

Pocok - 2012. 12. 17. 18:30

chinaski – 2012. 12. 17. 18:23

Igen, valószínűleg így történt.

A. - 2012. 12. 17. 18:31

azt hiszem ti linkeltétek be egyszer a reggeli hírekben J.C. twetjét, hogy mennyire kikészült a finálé forgatása után (ült az autójában utána és remegett/sírt, ilyesmi)

az az odafutás a lövés után, ha betervezett volt, ha nem, az egyik legjobb pillanat volt, annyira emberi.

Scofield - 2012. 12. 17. 18:31

“A végén a fegyverből adódó konfliktust viszonylag könnyű lesz feloldani: Lt. Morgan lelőtte Capt. LaGuertát, mert épp rajtakapta, hogy végez Estradával.”

Hát szerintem akkor a rendőrséget hívták volna nem pedig elmennek bulizni :D
Nekem ez az évad egy az egyben csalódás sajnos :( Joey-s szál tök felesleges volt. Erre a karakterre már évadok óta nincsen szükség.
Az utolsó jelenetről meg csak annyit hogy az életemet fel mertem volna tenni rá, hogy a LaGuertát fogja lelőni.
Engem nem tudtak meglepni :( Trinity óta hatalmasat csökkent a színvonal!!!! Ez az évad meg egyszerűen nem tudom leírni mekkora csalódás volt :((((

ggbuffon - 2012. 12. 17. 18:38

vártam a befejezőrészt, de sajnos feleslegesen..számomra kifejezetten csalódás volt, mert túlontúl kiszámíthatóra sikeredett..ráadásul egy halom lyuk volt és maradt a szálakban ami jelzi az írók trehányságát..vagy inkább úgy fogalmaznék mint az Assassin’s Creed 3 esetében: egy kicsit túlvállalták magukat a készítők, túl sok vasat akartak egyszerre a tűzben tartani, csak ez a minőség rovására ment. Kár érte..

A végső Laguerta-Dexter párbeszéd meg szerintem nagyon hiányzott az egészből

Timi - 2012. 12. 17. 18:58

@A. egyetértek! :-)

szerintem - 2012. 12. 17. 19:04

nem volt rossz az evadzaro, szerintem nem lett rosszabb, mint az evad maga, kapkodos, felszines, logikatlan volt mindketto.
most nagyon sulyosat leptek az irok a finaleban, Debra egyertelmuen atkerult a sotet oldalra. erre nincs mentseg, akarmi volt is a helyzet. nekem mar az is tul gyors volt, ahogyan elfogadta Dexter valodi enjet, majd ahogyan eloszor segitett neki eltuntetni nyomokat, majd asszisztalt a kilengeseihez, az utolso par epizodban meg mar ugy beszelgettek a dologrol, mint valami szukseges rosszrol, Dexter meg viccelodott is temaval kapcsolatban (ami mondjuk kifejezetten gaz). szoval nekem tul gyorsan fogadott el Debra mindent, de hogy megolte LaGuertat, meg annal is elfogadhatatlanabb.
az mekkora gagyi volt, ahogyan Estradat elfogta a parkban? vajon mennyit fizetett a gyerekeknek, hogy Estrada eppen a nyitott csomagtartoju kocsijanal fulladjon ki a futastol?
LaGuerta nagyon jo karakter volt, az elozo evadtol eltekintve szerintem mindig eleg jol megirt sztorija volt, igazsagtalan, hogy kinyirtak, jo nyomozo volt, nem ezt erdemelte volna. jo lenne, ha a kovetkezo evadban mondjuk Angel gyanakodni kezdene es nekiallna folytatni a nyomozast. esetleg a meltatlanul hanyagolt Quinn segithetne neki. kulonben quinn szerintem nincs is az orson, amikor Dextert letartoztatjak, ugyhogy gondolom, lemaradt a dologrol, kulonben biztosan eszebe jut (hacsak nem itta mar el a maradek eszet), hogy o is egeszen kozel kerult dexterhez annak idejen.
akarhogy is lesz a kovetkezo evad, dexternek bunhodnie kell, alig varom, hogy valaki vegre elkapja es mindenert megbunhodjon. mert o csak egy creep mutherf*cker, semmi mas es nem erdemel kegyelmet. es most mar debranak is bunhodnie kell.

Ingorion - 2012. 12. 17. 19:14

A finálé nem ért fel az évadhoz, de ez a legtöbb idei sorozatról elmondható. A szezon viszont valami hihetetlenül jó lett, az első és a második etap legjobb pillanatait idézte néhol. Remélem jövőre stílusosan elbúcsúztatják a sorozatot és nem húzzák még évekig feleslegesen.

tobias88 - 2012. 12. 17. 19:30

Nekem kifejezetten tetszett az évad, az 1. szintjét idézte a 12. rész kivételével. Promonál mindenki ecsetelgette itt az oldalon, hogy ki mit gondol mi lesz és mindegyik verzió izgalmasabb és jobb volt mint ez. 46:30-tól 49:00ig értékelhetetlenül gyenge pl a rész, nem is értem hogy ezt miért nem tudták 2 és fél perc izgalmas beszélgetéssel megtölteni, pl La Guerta előbb felébred és beszélget Dex-el…

Legalább Saraht, őh…, Hannat nem nyírták ki, aki még smink nélkül is eszméletlenül szép :D

tobias88 - 2012. 12. 17. 19:34

Am tippem a végére: Deb átváltozik 1 vagy 2 évad alatt egy gyilkossá akit végül Dexnek kell megállítania vagy úgy hogy együtt halnak meg, vagy úgy hogy a sorozat vége hogy a reptéren van és vesz egy jegyet Argentínába :)

szerintem - 2012. 12. 17. 19:50

eltunt a kommentem, pedig azt hittem, szepen fogalmaztam. probaltam ujra elkuldeni, de felismeri, hogy ezt mar egyszer kuldtem. kerek segitseget a helyzet megoldasara.

m76 - 2012. 12. 17. 19:53

Az egész évad jó volt, kivéve az utolsó részt. Ez majdnem negálja az egész eddigi érdemeit az évadnak. Nekem quinn szállal se volt nagy bajom.

De ez a befejezés nagyon nem tetszett. Első körben amiatt, hogy Hanna tényleg megmérgezte Debra-t, ez totál értelmetlen volt, lehet, hogy gyilkos, de nem hülye, legalábbis nem úgy mutatták be, ezzel pedig tudhatta, hogy Dexter nem fog neki megbocsájtani. Vagy tán gondolta, hogy nem derül ki? Ezzel megint visszakanyarodunk oda, hogy nem hülye, tudnia kellett volna, hogy dexter nyomozni fog ha meghal a mostohatestvére.

Sokkal elfogadhatónak tartottam volna azt, amit legtöbben gondoltak az előző rész után, hogy debra saját magát altatózta be, hogy Dextert maga mellé állítsa. Ez simán belefért volna az mo-jába. Viszont laguerta lelövése abszolut nem fért bele, ez tényleg cápaugrás volt. Mert ok, hogy bizonyítékokat tüntet el, meg falaz neki, nade egy ártatlan megölése akármennyire is szerelelmes nem fér bele.

És akkor itt van Dexter akit szintén leromboltak azzal, hogy felrúgta a kódot simán hezitálás nélkül, az egyszerűbb utat választotta a kóddal szemben. Az előző rész végén volt három karakter Debra, Dexter, Hanna akik közél én mindhármukat el tudtam fogadni, az utolsó részben viszont mindhármukat totál lenullázták a szememben.

Nem is tudom hogy egyáltalán érdekel e a következő évad ezek után. Iszonyatosan lelombozódtam emiatt.

Így már mégis kinek drukkoljon az ember? Azért, hogy mindannyian megdögöljenek? Annak mi értelme? Ha az évad 8/10 akkor az utolsó rész 2/10. És nem a minőség miatt, hanem a történet iránya, és a totál karakterellenes cselekedetek miatt. Innen nem lehet úgy továbbvinni a történetet, hogy az tetszen nekem, akár kaszálhatom is a sorozatot úgy érzem.

m76 - 2012. 12. 17. 19:57

Sokan írják, hogy a végén le kellett lőnie Laguertát Debrának, mert nem volt más kiút mert másképpen nem folytatódhatott volna a sorozat. Ez teljesen igaz, ebből a helyzetből valóban nem volt más kiút, eleve nem kellett volna ilyen helyzetbe írni a karaktereket, ahonnan csak a cápaurás a kiút. Hadd ne sajnáljam már az írókat azért, mert körbefalazták saját magukat.

Michael - 2012. 12. 17. 20:04

Most, ismétlem, most lett volna a legjobb, ha lezárják a sorozatot!

Minimális változtatás lett volna csak szükséges szerintem, mégpedig:

Dexter éppen készül lelőni (keze már a fegyver ravaszán lett volna, elsütésre készen) Laguertát, pontosan ekkor lépett volna be Debra és lőtte volna le Dextert mindenféle habozás nélkül.

Ez lehetett volna méltó lezárása a sorozatnak!!!

Azért, mert Laguerta, aki a hibáival együtt egy viszonylag szimpatikus karakter és NEM GYILKOS, az ő megölése már túllépett volna azokon a falazásokon, amit eddig is megtett Debra Dexterért. Ennek kellett volna lejátszódnia az utolsó momentumban.

Ez lett volna perfekt húzás a rendezők részéről!!!
E helyett, Dexter Morgant egy hidegvérű sorozatgyilkossá avanzsálták!!! Gratulálok nekik :(

Sajnálom ezt az utolsó részt, mert tényleg itt lehetett volna a legbölcsebben lezárni, ehelyett csúnyán elcseszték (innentől kezdve, már csakis a pénzről szól a készítők számára, és nem fognak tudni semmi újat mutatni, valamint kimászni ebből a sz@rból, majd meglátjátok!!!)

Ez van. Reménykedek, hogy nem lesz “happy end” a sorozat legvégén és Dexternek nagyon csúnyán vége lesz, továbbá Debra is megkapja a büntetését.

Innentől számomra már nem szimpatikus karakterek és a sorozat is jelentősen vesztett az értékéből!!! Ezzel a véleménnyel sem vagyok egyedül!!!

Michael - 2012. 12. 17. 20:08

Szia m76!

Maximálisan egyetértek az általad írott nézőponttal.

Látszik a hozzászólásodon, hogy komplexen, holisztikusan veszed górcső alá az egész sorozatot.

Pocok - 2012. 12. 17. 20:10

Michael – 2012. 12. 17. 20:04

Szerintem nem lett volna jó, ha azonnal lő. Szerintem úgy lett volna jó, ahogy lett is… csak dextert lövi le, miközben bőg. Remek vég lett volna.

wisteria - 2012. 12. 17. 20:11

Nagyon drámai lett ez a befejezés, majdnem annyira, mint az előző évad.
Nekem is eléggé darabos volt az évad,számomra akkor indult meg lefelé a színvonal, mikor Isaak elkapta Hannah-t (annyira elcsépelt ez az elrabolom a párját/gyerekét történet) elkezdtek Dex-el bratyizni, aztán Sirko szálnak vége lett.
Az végső jelenetben én nem éreztem provokációnak, mikor Dex azt mondta “tedd amit tenned kell” Én úgy éreztem, hogy akkor Dex készen állt volna a halálra. Laguertát Deb miatt akarta kiiktatni, őt mentve ezzel. Mikor Harry arra akarta rávenni, meneküljön, az volt a válasz, hogy nem akarja Deb-et ennek kitenni.
Dexter ezzel megszegte a code egyik legfontosabb részét, Deb pedig feláldozta az ártatlansága utolsó morzsáit is. Egymásért áldozták fel önmagukat, ez volt az egészben a legdrámaibb. Hogy lehet ezt túlélni – főleg Debrának – az majd a következő évadra marad. Basszus majd egy évet kell várni, nem hiszem el…..
Jennifer Carpenter szenzációs volt, persze ez leginkább a forgatókönyvnek köszönhető.

tobias88 - 2012. 12. 17. 20:14

Nem tudom ti mért akarjátok ennyire lezárni a sorozatot. Dexter ne haljon meg most még, csak csináltak volna egy normális évad véget akár La Guerta halálával, de mondjuk ez a Dexter anyagyilkos menekülés közben megölte volna véletlen. Az is elég nagy lelki probléma lett volna Debnek amire lehetett volna építeni.

blogen - 2012. 12. 17. 20:14

Dexter mindig is egy hidegvérű sorozatgyilkos volt Michael, mikor remegett a keze korábban? Na jó, a legdögösebb hidegvérű sorozatgyilkos Hannát kivéve? :D

Persze értem én, de úgy se igaz, mert ahhoz, hogy átlagos gyilkossá váljon meg kellett volna ölnie Laguertát, amit nem tett meg, csak majdnem. Ám a kritikus pillanatban saját magát ajánlja lelövésre a húgának Laguerta helyett, hogy mentse őt. Szal ő még a kódjánál van.

Biztos, hogy ugyanazt a finálét néztük?

Michael - 2012. 12. 17. 20:15

Hello Pocok.

Igazad van. Most, hogy mondod és belegondolok, az is egy tökéletes lezárás lehetett volna az egésznek.

Nagyon, nagyon, nagyon nagy kár az egészért!!! Amit felépítettek eddig baromi hosszú és nehéz munkával, azt egy pillanat alatt lerombolták!!!

Michael - 2012. 12. 17. 20:18

Hello blogen.

Igen, azt néztük.

Dexter tudta, hogy Debra nem őt fogja lelőni. Majd nézd meg az arcát, amikor “felajánlja” magát. Nagyon ravasz és aljas húzás volt ez Dexter Morgan-től!!!

Coimbra - 2012. 12. 17. 20:20

blogen: a testvére megölése után asszem nem ment neki az ölés, akkor kellett neki valami másik ráhatás, amitől újra beindulhatott a gépezete.Kb. ugyanolyan jelent volt, mikor a testvére után akart valakit megölni, mint mikor Hannah-t nem tudta, csak tartotta fent a kést, de nem szúrt le vele.

Amúgy nekem az is érdekesen groteszk volt, mikor Deb és Dex ültek az autóban, majd hátul felkelt Estrada, Deb megkérdezte mi ez, majd mikor megtudta, úgy szállt ki az autóból, mint ahogy amúgy is kiszállt volna. :D

_Peter - 2012. 12. 17. 20:25

“Persze értem én, de úgy se igaz, mert ahhoz, hogy átlagos gyilkossá váljon meg kellett volna ölnie Laguertát, amit nem tett meg, csak majdnem. Ám a kritikus pillanatban saját magát ajánlja lelövésre a húgának Laguerta helyett, hogy mentse őt. Szal ő még a kódjánál van.”

Nem. Dexter már LaGuerta házában eldöntötte mit fog tenni, ha Deb nem ér oda a kikötőbe simán megöli LaGuertát a túlélés érdekében ahogy eltervezte. A kódot ezzel végleg felrúgta, Harry mondta is hogy fajult idáig. Az egész évad erről szólt, már Louis kapcsán is felmerült egy nem gyilkost, de őt veszélyeztető embert kinyírhat-e?Az, hogy ajánlotta magát Debnek, hogy őt lője le, csak azért tette mert sajnálta hogy Deb belekeveredett. Egy utolsó lehetőség volt Deb számára, hogy mentesítse magát. Dexter meghal, ő bedilizik (így is egyébként), LaGuerta kitünteti és elfelejti a benzinkutas videót amiért megmentette az életét.

Pocok - 2012. 12. 17. 20:27

Amúgy elkezdődött az új évad forgatása már? Milyen poén lett volna… ha annak ellenére lelövi dextert (és meghal), hogy azt mondták, hogy lesz folytatás. Aztán mondanák, hogy mégsem lesz… így izgalmasabb volt a vége, nem? Egyszer meg kéne valahol játszani.

winnie - 2012. 12. 17. 20:28

nem, nyár körül fognak forgatni.

Coimbra - 2012. 12. 17. 20:28

Michael: “E helyett, Dexter Morgant egy hidegvérű sorozatgyilkossá avanzsálták!”

Eddig mit néztél? A korábbi évadokban is ölt már ártatlanokat, legalább háromról tudok: előbb a fotós ürge, akit a haverja helyett ölt meg, mert azt hitte, ő a tettes, aztán Rita halála után valami csöves egy csónakházban, ill. az előző évadban egy marihuánaültetvényest, útban Trinity fia felé vidéken egy motelnál.Ők mind ártatlan áldozatok voltak a szó Dexter-kódjának értelmében.Tehát a készítők már korábban másfelé terelték Dextert (még ha a fotósnál biztos is volt benne, hogy ő a tettes, a másik kettőnél nem).Illetve Miguel testvérét is ő ölte meg, akkor önvédelemből.

Amúgy a fotós eltűnésének sztoriját is jól félbevágták az évad közepén, mikor LaGuerta a fényképes dobozt akarta megvizsgálni, de Debra kiszedte belőle a Dexterről készült képet.Azzal a szállal azt hittem, fognak valamit kezdeni.

Pocok - 2012. 12. 17. 20:29

Ahha… Sejtettem.
De egyszer meg kéne lépni ezt valamelyik sorozatnál… nagyot néznének a nézők. És most a szándékos félrevezetésre gondolok :D

m76 - 2012. 12. 17. 20:30

@blogen

De Dexter nem azért van a kódjánál mert azt választotta, hanem puszta szerencse miatt, ha 5 perccel később lép be Debra akkor már nincs a kódjánál. Ő döntötte el, hogy megöl egy ártatlant azért, hogy saját magát mentse. Innentől fogva valóban nem más mint akármelyik gyilkos akik eddig az asztalán feküdtek befóliázva. Függetlenül attól, hogy végül meghiúsult a terve, mint ember lenullázódott a szememben.

Coimbra - 2012. 12. 17. 20:32

Pocok: vagy az mekkora lett volna, ha Debra nem úgy improvizál, hogy LaGuerta lelövése után odarohan hozzá, hanem úgy, hogy Dextert lövi le. :D

m76 - 2012. 12. 17. 20:33

@Coimbra

Hidegvérű gyilkos az igaz, de óriási különbség van, a között, hogy tévedésből megöl egy ártatlant, vagy hirtelen felindulásból megöl valakit aki vele kötekszik. És a között, hogy előre megfontoltan aljas indokból meg akar ölni egy ártatlant.

Michael - 2012. 12. 17. 20:37

Hello Coimbra.

m76 megválaszolta azt, amit írni szerettem volna neked:

“Hidegvérű gyilkos az igaz, de óriási különbség van, a között, hogy tévedésből megöl egy ártatlant, vagy hirtelen felindulásból megöl valakit aki vele kötekszik. És a között, hogy előre megfontoltan aljas indokból meg akar ölni egy ártatlant”

paranoid android - 2012. 12. 17. 20:42

Nem volt egy hibátlan évad, a közepe felé eléggé hullámzott a színvonal, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy nem volt egy klasszikus íve az évadnak, szóval könnyen lehet fogást találni, ha kritizálni kellene, viszont én baromira élveztem, rengeteg pozitívum is volt.
Ami a legjobban tetszett az az, amit itt fentebb kifogásoltatok – a karakterek formálása, változása. Én egyáltalán nem érzem karakteridegennek a fináléban történteket senkitől. (Cápaugrásról beszélni meg durván overreaction.) Dexter karakterét már nagyon régen építgetik a csak a kód szerint élő, érzéketlen gyilkosból, és én nagyon örülök, hogy ez az építkezés nem abban csúcsosodott ki, hogy “megbánja bűneit, és további napjait vezekléssel tölti”, amit még mindig sokan sorozatzárásnak képzelnek el. Ehelyett szép lassan átcsúszott a még negatívabb területre, ahol egyre nehezebb szimpatizálni vele, vagy legalábbis a tetteivel. És ennek az asszisztálásához remek volt Hannah, örülök, hogy megmarad a karaktere, és remélem még használni fogják valahogy. Debra meg egyre jobban szétesett az évad során, szóval én bármilyen reakciót elhittem volna tőle ebben az állapotában.

Danee - 2012. 12. 17. 20:44

Plusz Miguelnek valakijét is megölte a 3. évadban.

“Who are you?”
“Who are YOU?”

blogen - 2012. 12. 17. 20:55

A ravasz és aljas húzás ellenére ő maga se gondolja komolyan, hogy Debra nem őt fogja lelőni, úgy meglepődik a lövéskor, hogy az Laguertát éri Michael. Háromszor is újranéztem és most mégegyszer ez előtt a válasz előtt és ez jön ki:

1. Dexter megpróbálja megértetni Debrával, hogy szükséges lépés L. megölése.
2. Miután L. Debra ártatlanságára apellál Dexter stratégiát vált és ő meg Debra szerelmére apellál azzal, hogy az ártatlanságát védve magát ajánlja, de ez már őszinte, mivel:
3. Maga Dexter komolyan is gondolja ezt -mint korábban már annyiszor most is igazat mond egy kritikus pillanatban, félig-meddig taktikázva is ezzel- és ő maga lepődik meg, hogy Debra nem őt választja.

Ezt nem először lépik meg a készítők, hogy bekövetkezik egy olyan esemény, ami Dexter érdekében áll, amivel Dexter meg is tud végső soron békélni, de amit konkrétan nem akar végrehajtani és meg is próbál akadályozni. Doakes is így halt meg és a velejéig jó, de mindig rosszra kényszerülő Debra pont ellentéte Doakes gyilkosának, a velejéig rossz Lilának. Le is merném fogadni, hogy ebből az utalásszerű fekete-fehér szembeállításból a következő évadban azt is ki fogják hozni, hogy a Debra gyilkossága bajt hoz Dexter fejére ellentétben azzal, hogy Lila megszabadította Dextert a legrosszabb ellenfelétől és elmélyítette a kapcsolatát Ritával is.

Michael - 2012. 12. 17. 20:55

Aah, még mindig mérges és szomorú vagyok.
Kapják be a rohadt rendezők!!!

Michael - 2012. 12. 17. 21:00

blogen.

Tudja a fene, nekem nagyon gyanús volt Dexter, viszont amit írtál érdekes és elgondolkodtató számomra.
De, még így is, nagyon keserű ez a ballépés…
Szegény sorozat, mi lesz így veled :(

blogen - 2012. 12. 17. 21:02

Igen, szerencse m76, de ott van! Nullának eddig is nulla volt, hiszen egy gyilkosról beszélünk, aki nem először öl ártatlanokat. Ezt a sorozatot az teszi rendkívül szórakoztatóvá, hogy egy elvetemült gyilkosnak drukkolunk, mi több hangosan röhögünk a gaztetteivel szembesülve, mint amikor Estrada rugdalódzni kezdett a kocsiba és elhangzott az félszavas párbeszéd Dexter és Debra között, ami után Debra csak kiszállt és eloldalgott!

tadimo - 2012. 12. 17. 21:07

blogen: Hannah ugyanezt mondta neki, mikor ő meg akarta ölni.

sziki - 2012. 12. 17. 21:09

Egyre kevesebb az ember mondhatni, így egyre több lesz a gyanú Dexterék irányába. Ráadásul tuti eltűntek LaGuertát valahová.
Ez a GPS lenyomozásos dolog elég érdekes, de könnyen lehet, ,hogy a főnökökről lehet ilyet kérni, hogy ha van valami, akkor bármikor a segítségére tudjanak sietni és csak a bizonyos telefonszámok tudják ezt lekérni.
Szerintem egyértelmű, hogy Deb meg fog halni, ez lesz egy újabb csapás Dexternek, amely évadról évadra sújt le rá. És igazából ez gyökeresen mindent meg is fog majd változtatni, ebben biztos vagyok.
Mondom, nem lehetne egy kibeszélő arról, hogy hogyan lehetne/kellene lezárni a Dexet?
Amúgy mikor a képzeletbeli beszélgetésében az apjával bejött ez a menekülés ötlete, hát kis híján agyfaszt kaptam.
A sorozat írói viszont vagányok, a mérgezés és a letartóztatás dolgot is fél perc alatt lerendezték az elején! :DDD
Azért ez egy jó évad volt. Ha nem ér fel az első kettőhöz, meg a negyedikhez, de ott van mögöttük.

dante - 2012. 12. 17. 21:24

a gyújtogatós szál át fog nyúlni ezek szerint a következő évadra? vagy lemaradtam valamiről?

Anthony - 2012. 12. 17. 21:26

Hát ez irtó vicces, hogy egyesek számára most lett unszimpatikus Dexter, mert megölt egy ártatlan embert :D És az összes többi ember, akit megölt, az nem számít, mert azok gyilkosok voltak?? Furcsa egy logikával működnek egyesek.

Am. azon gondolkoztam, hogy még 1-2 évad, és Dexter megsemmisíti a teljes Miami Metrot :D
Quinn ugye egy dirty cop, aki embert is ölt, ő előbb-utóbb vagy lebukik, vagy Dexter rájön a dolgaira. Debra átment a sötét oldalra, dettó ugyanaz. Az eredeti csapatból már csak Masuka és Angel marad. Most elég valószínű, hogy Angel elkezd nyomozni Laguerta halálával kapcsolatban, és nem vonul vissza. Lehet ő kapja el Dextert végül?

Attis - 2012. 12. 17. 21:29

Szerintem kár volt Debrát ennyire bevonni. Egy rendőrnek már az is elég megterhelő, h ezzel a tudattal kell élnie, h a testvére gyilkos és ráadásul szerelmes is belé. Ezzel szerintem csak azt érték el, h a végén -mivel Dexter úgy is elbukik- elbukik Debra, aki egyébként jó ember volt. Ezt azért csinálják, h Dexter antipatikus elemmé váljon (pedig átlagos értékítélettel már így is az), ez pedig egy annyira rossz amerikai szokás, amit csomó filmben és sorozatban alkalmaznak.

Michael - 2012. 12. 17. 21:34

Engem csak az érdekel(t) a sorozatból, hogy vajon mikor kapják el végleg Dextert. Amit tesz, azt elítélem, attól függetlenül, hogy gyilkosokat öl(t) meg (legtöbbször).

Ugyanakkor, nem egyszerű a kérdés, hogy egy gyilkost meg szabad-e ölni, ha tudjuk azt, másképpen nem fog leállni, hanem folytatni fogja mindig a gyilkolást?

Persze, a kibeszélő most nem erről szól, tehát elnézést, hogy felhoztam ezt a témát.

Magaszarik - 2012. 12. 17. 21:35

Estradanak volt pisztolya, a felesége adta oda a parkban.
De így, hogy Debra lőtte le, gondolom el kellett tüntetni a hullákat.
A GPS követés csak a templom tűz napjára volt érvényes.

szerintem - 2012. 12. 17. 21:36

nagyon furcsa es erdekes, hogy pusztan amiatt, mert ez egy sorozat, es nem a valosag, es a foszerepben egy sorozatgyilkos van, egyesek mennyire maskent latnak egy gyilkost, egy sorozatgyilkost, mint ami. nem tudom, a keszitoknek mi a pontos celjuk, de akarhogyan is, a vilagba olyan ertekrend kell, ami szerint dexter rossz, nagyon rossz. ezt szerintem vegig szem elott kell tartani szerintem. dexter bunos es bunhodnie kell.

Michael - 2012. 12. 17. 21:43

Azt soha nem fogom tudni megérteni, hogy miért kell a sorozatokból 8-9-10, 20, 100 évad???

Mi a fenéért nem lehet mondjuk 100 epizód (pl. 4-5 évadban)?
Persze, hát mindig a több és a több kell, aztán csodálkoznak, hogy “sokat akar a szarka…”a sorozat pedig el van b@szva!

BobaFett - 2012. 12. 17. 21:52

Ez a GPS visszamenőleg nyomozós dolog olyan 24-es irtó nagy badarság volt. Mert a telefontársaság hónapokra visszamenőleg mindenkiről őrzi hogy merre járt…. na persze… Az oké ha megfigyelnek valakit és onnét dokumentálják, de itt nem erről volt szó…

paranoid android - 2012. 12. 17. 22:01

@Michael
Oké, értjük. Neked nem tetszett. Másoknak meg igen. Ebben az esetben csak winnie sokszor elhangzott bölcsességét tudom parafrazeálni: a nézőnek is tudni kell kaszálnia.

@szerintem
Csak a vita kedvéért: ki lehet-e jelenteni olyat, hogy kell a világba egy univerzális értékrend? És hogy Dexter eszerint “nagyon rossz” ember? Az kétségtelen, hogy nem a legalitás talaján mozog, de ha nem lenne ez a legális akadály, akkor felmerül a kérdés, működhetne-e Dexter a moralitás területén.

m76 - 2012. 12. 17. 22:01

Ja a gps-t sokszor mágikus kardként használják az írók, minden formában. Visszamenőleg meg cm pontossággal tudnak pozíciót adni emberekről a telefon gps-e alapján. Holott annak a megbízhatósága legjobb esetben is a 10m-es nagyságrendben van, de simán lehet benne 50m-es hiba is.

Arról nem beszélve, hogy eleve be kell hogy legyen kapcsolva a telefon gps-e folyamatosan, na meg eleve személyiségi jogokat sértene ha a szolgáltató tárolná a mozgásodat, akárcsak cellainformáció alapján.

Itsuki - 2012. 12. 17. 22:05

Sok logikátlanság volt benne,felépítettek 1 szinte hibátlan Dexter jellemet és ezzel az évaddal lebontották,kellett egy nagy vérfrissítés,de ez nem tetszhet mindenkinek,nekem nagyon nem tetszett ez az évad,kiszámítható,siralmas volt.

Coimbra - 2012. 12. 17. 22:39

Azt már tudjuk, hogy nem biztos, hogy az utolsó évad jön, mert lehet lesz 9. is, de azt mikorra tudhatjuk meg, hogy hány évad lesz még?Tavaszra pl.?

winnie - 2012. 12. 17. 22:40

nem tudni. bármikor lehet. a weeds-nél is csak évad közben derült ki, hogy biztos vége lesz.

Coimbra - 2012. 12. 17. 22:43

Illetve azt akartam még a kérdéshez hozzátenni, hogy egyáltalán bejelentik-e a 8. évad előtt, hogy ez lesz az utolsó, vagy csak az évad után, amikor mondjuk az utolsó részből következtetni lehet rá, hogy lesz-e még folytatás.Ha pl. nem tudunk semmit, de azzal zárul a nyolcadik, hogy Dexter átlőtt fejjel fekszik Debra lakásán, akkor talán nem is kell bejelentés, hogy vége.

Coimbra - 2012. 12. 17. 22:45

De amúgy türelmes vagyok/leszek minden dexteres hírrel, mert az előző évad vége nagyobb csattanóval zárult, és azt is kibírtam, szóval 9 hónapig megint elleszek találgatás nélkül, sőt, most még az első rész első 5 percébe se fogok belenézni, mint év elején, mikor kiadták az első 5-öt a templomi Deb-Dex párbeszéd elejét.

Lokoto - 2012. 12. 17. 22:48

Nem értem a felháborodást a Laguerta halálával kapcsolatban. A kódba nem illett bele, de szerintem az se akit az 5. évadban egy bárban csak úgy megölt a Dexter. Debrának meg mégis mit kellett volna választania? Lelövi a mostoha-testvérét akivel együtt nőttek fel, vagy a nőt aki jó párszor keresztbe tett neki és megint sakkba szorította őket. Akkor lett volna kemény vége, ha saját magát öli meg, Dexter meg a következő évadban teljesen bekattan, hibát-hibára halmoz és teljesen elszabadul felette a gyilkolási-vágy. Szerintem Debra mindenképp öngyilkos lesz, csak így tudnák el varrni a szálat a karakterében történt pálfordulása miatt, ahogyan Harry tette, és hát az ő lánya ugye…

Blood Spatter Analyst - 2012. 12. 17. 22:53

Nekem az évad úgy általában tetszett, egyedül a Hannás szál lezárásával nem voltam kibékülve, mert ott történnie “kellett2 valaminek, elvégre Yvonne cak vendégszereplő, Dexter “nem maradhat” vele. A szőke méregkeverőnek volt ugyan motivációja, de messziről bűzlött a “na, hogyan írjuk akkor ki Hannát” bullshit.

Ahova kifutott az évad, azzal nem volt problémám, de elképesztő ziccert hagytak ki a készítők, hogy nem Debra sírástól eltorzult arca volt az utolsó kép és BUMM! a sötét képernyő alatt. Oké, nyilván Dexter nem halhat meg, de akkor is, jövő szeptemberig ment volna a találgatás, hogy akkor most a, lelőtte LaGuertát b, belelőtt Dexterbe és börtönbe viszik, c, akármi, de miért nem lehetett ezt nyitva hagyni? Óriási írói baklövés volt “lelőni a poént” szerintem.

Ami a falakat illeti, Debrát tényleg elég kilátástalan helyzetbe sodorták, innen már nem sok lehetőség van. Vagy átáll a sötét oldalra és Piszkos Herrietta lesz belőle vagy összeomlik, de karakteridegen lenne, ha ezt csak úgy megemésztené. Egy sorozatgyilkos lelkiterpi azért elég morbid lenne, ahogy Dex előadást tart a sorozatgyilkosok lelkivilágáról, elvégre kezd kialakulni a lelkivilága, ahogy “Harrynek” említette.

Hannát szerintem nem fogják viszahozni, a gyilkossági helyszínt meg Dexter úgy rendezte el, ahogy akarta, simán benne van, hogy kiszedte a golyót és belelőtt egy másikat, ha már a szúrásnyomot is így tüntette el. Az meg amatőrség lenne, ha a végzést ott hagyta volna LaGuerta lakásában. Matthews lehet még érdekes, Estrada és Doakes-né is hirtelen elhalálozik, miközben Dexter szóba kerül, mint Bay Harbour Butcher. Khm…

Blood Spatter Analyst - 2012. 12. 17. 22:55

sorozatgyilkos lelkiterápiára gondoltam, csak elfogytak a betűk…

jim455 - 2012. 12. 17. 22:58

Hát kíváncsi vagyok merre viszik el a sztorit, remélem azért nem ismétlődik meg teljesen ez az évad Angel nyomozásával.Azért érdekes fordulat lett volna, ha Dex gondol egyet és menekülőre fogja, azért abban is van potenciál, de lehet a sorozat végén megkapjuk ezt is.
Az évad jó volt, de lehetett volna jobb is, én is hétről hétre vártam a részeket, de bizony van sok negatívum.Mint már többen is írták előttem, néhány szálat gagyin, gyorsan elvarrtak, igazából csak a Laguertásból lett egy komolyabb végkifejlet.
A Louis sztori volt talán a legnagyobb csalódás, a Quinnes meg a legidiótább.
Remélem Hannát nem hozzák vissza, nekem a vége felé már sok volt belőle.
Doakes vendégszerepe baromi jó volt, kicsit olyan sorozatfinálé hangulatot keltettek ezek a visszaemlékezések.
A végén valami elképesztően nagyot alakított Carpenter, sztem megkapja az Emmyt.Sajnos az írói döntések miatt Dex és Deb is egyre kevésbé szimpatikus.
Amúgy nem lepne meg ha nem az utolsó évad lenne a következő, kérdés mennyire számít a nézettség, mert a finálé sztem sorozatcsúcs lesz, meg hát jó párost alkotnak A Homelanddel, gondolom a csatorna folytatni akarja.

FreeBSD - 2012. 12. 17. 23:14

A telkószolgáltatók a cellainformációkat itt is és USA-ban is minimum 1 évig tárolják, hatósági kérésre gyakorlatban parancs nélkül is kiadják.

FreeBSD - 2012. 12. 17. 23:16

Ja, ezt csak azért írtam, mert egyesek ezen akadtak fenn. Ettől eltekintve ennek az évadnak a sztorija is milliónyi sebből vérzik, a rendezőket jól valagba kellene már rúgni

Zsolti - 2012. 12. 17. 23:18

Még nem néztem meg, szóval nem is olvastam vissza semmit, csak egy kérdésem van: akkor most mégsem ez az utolsó évad? (Lemaradtam valahol a kanyarban?) A válaszokat egy gyorsan felismerhető “Zsolti:” után várom, köszi :)

Clapko - 2012. 12. 17. 23:23

Lehet kérdezték már előttem, de mi történt abban a jelenetben, amikor Yvonne csókolózott Dexel a börtönben és elkezdett vérezni Dex szája? Ez nem tiszta nekem…

Nikki - 2012. 12. 17. 23:30

Zsolti: Nem az utolsó volt. Lesz 8-ik évad. Erről nagyon lemaradtál, többször is le volt ez már írva itt az oldalon :)

Clapko: Nem kérdezték :) Szerintem simán megharapta a száját.

dean23 - 2012. 12. 17. 23:32

Ebben az évadban Debra szétgyógyszerezte magát, hogy bírja Dexter tempóját, vajon a következő évadban mi lesz vele most, hogy lelőtte a kollégáját?! :O Érdekes lett az évad.

jim455 - 2012. 12. 17. 23:34

Zsolti: sőt, lehet még a következő sem az utolsó.

szerintem - 2012. 12. 17. 23:34

@paranoid android: pontosan igy ertettem, nem kifejezetten legalis, hanem sokkal inkabb moralis ertekrendre gondoltam.

@zsolti: ez semmikeppen nem az utolso evad volt, ez szoba sem jott. amin a “vita” folyik, az az, hogy a kovetkezo evad lesz-e az utolso (nem tudni meg)

@clapko: hannah beleharap es verezni kezd (kicsit eltuloztak mondjuk, a ver mennyisege lattan minimum szajsebesz kellett volna, hogy osszevarja dexter arcat)

_Peter - 2012. 12. 17. 23:38

A kibeszélőben azt írtam mitől megoldás Dexter számára LaGuerta megölése? Ki veszi be az Estradával cowboy párbaj mesét? Ha meg elsüllyeszti az óceán fenekére a hullákat, Matthews és Angel kezdik keresni. Őket is kinyírják?

Én sok “sztori érdekében muszáj” hibán túlteszem magam, pl. Louis, maffia szálak gyors elvarrása, egyedül odacsalta LaGuertát a kikötőbe, reméli LaGuerta nem küldött el másolatokat Matthews-nak stb. apróságok, de azért pl. egy-két komoly wtf felmerül így is:

1. Angel miért nem rakta össze ezt: Quinn belezúg az ukrán maffia táncoslányába, valaki az örsről ellopja az az ukrán maffia fejes elleni bizonyítékot, Quinn megdobja lazán Angelt 10 ezerrel az étterméhez, Angel tudja George lelövésekor nem áll meg Quinn verziója. Hát az ilyen nyomozó menjen is inkább szakácsnak.

2. Quinn korábban nyomozott Dexter ellen Rita halála és Trinity kapcsán, tudta Dexter lehetett Kyle Butler, LaGuerta felfüggesztette, felbérelte a kirúgott zsaru haverját, akit aztán Dexter megölt de Quinn volt gyanúban a cipőjén lévő vér miatt, viszont Dexter kihúzta a bajból. Na most LaGuerta rájön Dexter a BHB, tudja Doakes okkal szállt rá és nem jut eszébe Quinn korábbi nyomozása? Ugyanez Quinn részéről is: beviszik bilincsben Dextert, hogy ő egy sorozatgyilkos mindenki erről beszél és Quinn oda se szól LaGuertának “héé én is tudtam valami nem stimmel Dexterrel” vagy valami?

3. Matthews tényleg csak a zsíros nyugdíját akarta vissza? Most mikor beszélgettek LaGuertával azt mondta az előző részben megtalált fólia Doakes raktárában (amit ugye Dexter rendezett nekik) elég bizonyíték hogy Doakes volt a BHB. Ennyi? Erre LaGuerta miért nem azt mondja neki de basszus most volt ott egy befóliázott konténerben ahova Dexter anyjának gyilkosát követte? Minimum gyanús a fólia és a láncfűrész.

Sorry ha hülyeségeket írtam, de bosszantó ez a sztori érdekében csinált szelektív emlékezet, hiányos kommunikáció a szereplők közt.

Zsolti - 2012. 12. 17. 23:39

köszi a válaszokat, így már beugrott, hogy korábban képben voltam, de aztán összekutyultam a fejemben az évadokat :P

tobias88 - 2012. 12. 18. 00:11

Engem az zavar, hogy felejthető volt az évad lezárása. Mindig sikerült valami olyasmit nyújtani a 4. és 6. évadban is (5. nagyon gyenge volt) a végén, hogy utána mivel este néztem, egy 1.5 órán át azon töprengtem. Itt meg nagyjából fél perc volt ez és vége is lett…

sziki - 2012. 12. 18. 00:12

Én azt vártam amúgy a végére, amikor Dexterre ráközelített a kamera, hogy majd csak egy lövést hallunk, egy meglepett Dexter arcot és akkor lehet találgatni, hogy most kit lőtt le, mellé lőtt-e, magát lőtt-e le stb. Azért az erős is lehetett volna. Amúgy a Dexter befejezését is valahogy így tudom elképzelni, nyitva. Legyen már egy kibeszélő erről! Lécci, lécci, lécci! :D

m76 - 2012. 12. 18. 00:12

A quinn szálat még el lehet sikálni azzal, hogy most legkisebb baja is nagyobb annál, minthogy az érdekelje, hogy dextert jogosan tartóztatták e le. Amennyit ivott azóta lehet el is felejtette már hogy valaha nyomozott dexter után.

De egyébként bizonyíték valóban nincs ellene, tehát hiába gyanakszik rá mindenki, amíg nem vall nincs semmijük. Más kérdés, hogy ha mindekni csak azt nézi, hogy végre hibázzon akkor nincs sok esélye. Ezért is lett volna sokkal logikusabb döntés a menekülés. Csak ugye az nem fér bele a sorozat keretei közé. De spinoffnak jó lenne. Dexter on the run. És minden részben más városban cserkész be és öl meg valakit.

haliaki - 2012. 12. 18. 00:15

nem szivesen mondom ez a kedvenc sorozatomra, de a csucson kell abbahagyni és dexternek kellett volna meghalni.

jim455 - 2012. 12. 18. 00:18

sziki: Hmm, nem is lett volna rossz, én is valami ütős cliffhangert vártam amúgy.

szerintem - 2012. 12. 18. 00:24

@_Peter: a kerdesek jok, de valodi valasz nincs rajuk.

1. Angelt most mar teljesen parkolopalyara tettek, heti 5 perc szerepet sem kap. ebbe sajnos nem fert mar bele, hogy gondolkodjon barmin. raadasul, ha nagyon akarom, kiegett zsaru, mar semmi nem erdekelte, csak hogy nyugdijba mehessen. nem tudom, hogy a jovoben latjuk-e meg, de meg lennek lepve, ha nem kezdene el motoszkalni a fejeben valami LaGuerta halalaval kapcsolatban a kovetkezo evadban es nem kezdene el a sajat szakallara nyomozni. esetleg Quinnel kozosen.

2. Quinn elitta az eszet es kesz. kulonben mar feljebb irtam, konkretan nem volt ott az orson, mikor Dextert bevittek, tehat nem latta, hogy mi tortent. es mondjuk pongyolasagbol elofordulhatott, hogy bar a buliba este elment, nem hallotta, mi tortent aznap vagy mar akkor be volt malnazva. majd a kovetkezo evad elejen talan eszbe kap.

3. Matthews egy szinten kiegett ven zsaru. a penzt nagyon akarta, de ennyi. ne felejtsd el, hogy nagyon jo baratok voltak harry-vel, dextert es debrat kisgyerek koruk ota ismeri, szoval elfogult veluk szemben es persze utalja LaGuertat. nem is ertem, hogy miert hozza fordult, miert nem mondjuk Quinnhez (vissza a kettes kerdeshez), vagy Angelhez, akiben tutira megbizhatott volna. most mar keso.

whoareyou - 2012. 12. 18. 00:25

Szerintem az egész évad nagyon jó volt. Tény, hogy igencsak sűrű, de nekem bejött.
Szerintem nem baj, ha egy évadzáróban maradnak elvarratlan szálak, amiket majd a következő évadban elvarrnak szépen. Ha ez a rész a sorozat befejező része lenne, na akkor lenne gáz. A színészek tényleg remekül játszottak, Michael C. Hall hozta a szokásost, Carpenternek pedig tuti hogy a legjobb alakítása volt ez az évad.

psychocska - 2012. 12. 18. 01:01

Ezek után egyértelmű a folytatás SAJNOS. Viszik tovább a szerelmi szálat, össze fog feküdni Debbel. Elbaszott egy beteg valami lesz ez a végére.

Miroul - 2012. 12. 18. 01:03

@szerintem: Quinn fél méterre állt a megbilincselt Dextertől, és bambán pislogott a kócos fejével jobbra-balra mint a többi statiszta. Nekem már az előzetesben feltűnt, h ott áll mögötte, gondoltam is h majd jön az “én megmondtam”-mal, de hát nem így lett…

Ironikus, hogy Dextert végül a kifejlődő emberi érzései teszik “emberileg nulla”, “antipatikus”, “egyszerű” sorozatgyilkossá – az előttem szólók jelzőiből szemezgetve. :D

JcGross - 2012. 12. 18. 01:04

Az évad hatalmas volt, de a finálé kicsit lapos lett. Eddig a dexter fináléi mindig jók voltak, vagy a folytatást harangozták be nagyon jól egy cliffhangerrel, vagy lezárták szépen az egész főszálat. Most viszont… Kicsit több expozíciót vártam. Deb lelőtte LaGuertát, aztán ordított egy kicsit (ami amúgy szerintem elég jó kis alakítás volt) aztán 2 mondatban Dexter lezárta. Ennyi?! Ez édeskevés! Főleg egy ilyen évadhoz. Na mindegy, igazából csak azért vagyok ideges, mert megint kell egy szűk évet várni a folytatásra!

Nikki - 2012. 12. 18. 01:24

Részemről egy remek évadot láttam. Végig. Jó és nagyon jó részek váltották egymást. Bár évad közben éreztem úgy, hogy kicsit sietnek és túl hamar lezárják a szálakat. Ha másképp alakították/ vitték volna tovább őket, akkor most más lenne az összkép is. Így is, úgy is érdekes lett volna, csak valószínűleg a fordulatok száma és az izgalmi hőfok lett volna más.. mint ahogyan a mondanivaló is (gondolok itt Isaak és a gyújtogató esetére).
A finálé szintén nagyon jól sikerült, bár most nem hagytak lógva olyan szemetül, de ettől még kíváncsian várom a folytatást.
Az első dolog amibe most még belemennék, hogy LaGuerta miért ment oda egyedül? Eszébe se jutott erősítést hívni? A másik meg, hogy mi lett volna ha az egész börtönösdit kihagyják Hannah-val és pont evvel a lelépős végkifejlettel megoldják az egészet, csak hamarabb.

figo! - 2012. 12. 18. 02:03

ez az évadzáró betegre sikerült… de ezért szeretjük ezt a sorozatot:)

bmb - 2012. 12. 18. 07:19

Moralizálás
1) Az első 70 hozzászólást olvasva én is vakartam a fejem – Dexter nem most lett “gonosz”, az általa követett kód egy (elnézést a nevetségesen nagy szavakért) morális szempontból teljesen súlytalan racionalizáció. Az a felvetés, hogy Dexter az évad folyamán “lesüllyedt” volna a hétköznapi sorozatgyilkosok erkölcsi szintjére végképp furcsa: ha valami igaz Dexterre, az épp az, hogy a “hétköznapi sorozatgyilkosoknál” rosszabb, mert ő nem szükségből hanem élvezetből öl. Ha valamit mégis Dexter javára írhatunk, az az, hogy a kezdőévadokban például kifejezetten jó báty, férj, apa, stb volt. Ha Dexter süllyedt valamit erkölcsileg, az inkább ahhoz köthető, hogy azzal, ahogy Debrát magával rántotta, elvesztette ezt az utolsó megváltó tulajdonságát is (a többi már rég leépült).

2) Úgy tűnik, mindenki egyetért abban, hogy a fináléban Debra erkölcsileg elbukott, és átállt a sötét oldalra. Szerintem az ellentétes forgatókönyv (Dextert öli meg) ugyanilyen problémás lett volna. Ugyan mitől lett volna annyira erkölcsös Debrának eldobnia a számára hatványozottan legfontosabb embert? Mitől volna olyan kifogástalanul jó cselekedet a közjó (vagy közerkölcs) érdekében feladni a szeretetet? Persze mondhatjuk, hogy Debra nem a közerkölcsöt, hanem Laguerta életét adta fel: de megint csak, ugyan kitől várható el, hogy két ember közül, ha az egyiket meg kell ölnie, azt adja fel, akit jobban szeret?

És a sorozatról:
3) Egyébként Laguerta volt az egyik kedvenc szereplőm, nagyon sajnálom hogy távozik, és még egy rendes beszélgetést sem kapott Dexterrel.

4) Ez az egész évad tele volt morbid és humoros jelenetekkel, nemcsak az “autóban ülés – mi van hátul – estrada” jelenet volt ilyen, de például az is, ahogy Dexter Hanna papájának vigyorogva mondta, hogy nem, nem az ördög, csak én (mármint Dexter).

5) És igen, Dexter tényleg egyre gonoszabbnak látjuk. Valaki írta, hogy azért, mert annyira rossz hatása van Debrára, de úgy érzem, azért is, mert egyre inkább Dextra szemszögéből látjuk őt. Vagy ki tudja, lehet hogy saját magát is egyre gonoszabbnak látja.

bmb - 2012. 12. 18. 07:21

mármint Dextert látjuk gonoszabbank, Debra szemszögéből

Nella - 2012. 12. 18. 07:42

Nagyon jó évad, csalódottságot okozó finálé. Nagyon vártam, erre elég lapos lett. Számomra túl kiszámítható volt az utolsó nagy jelenet.
Jennifer Carpenter viszont tényleg odatette magát az évadban, fantasztikusan játszott.

dextermorgan - 2012. 12. 18. 08:04

sziasztok,

meglepődve látom mennyi filmkritikus gyűlt itt össze :)
félre értés ne essék nem gúnyolódni vagy ironizálni akarok, tényleg remek dolog , hogy mindenki leírja a véleményét és az elvárásait az egyik kedvenc sorozatáról. nekem személy szerint nagyon tetszett ez az évad, bár a befejezés történhetett volna másként is :/ ( bár sosem volt szimpatikus a mindenkin átgázoló karrierista kapitány de ezt azért nem kívántam neki – főleg nem deb keze által ) kíváncsi leszek a köv. évadban , hogy fogja ezt a helyzetet kezelni ?
ez a fejezet is úgy volt jó ahogy volt, a film készítői legalább munkát adtak Nekünk , műkedvelő kritikusoknak :)
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek !

dex.

blady - 2012. 12. 18. 08:15

Dexter évadzáró végén nekem még nem szorult össze ennyire a gyomrom. Teljesen egyetértek a kritikával.
Carpenternek Golden Globe-ot. Hihetetlen mit művelt az egész évadban, főleg az utolsó részben, nem találok rá szavakat.

LaGuertara tényleg a bitch illik leginkább, de ugyanakkor mégis egy szerethető karakter (volt?), pont a tettei miatt..én nagyon sajnáltam. Mindig szükség van egy olyan valakire, aki a tökeit szorongatja állandóan a kedvenc szereplőinknek.
Hát mikor leült Debbel dumálni töklazán és hirtelen a semmiből forgatta meg a hátában a kést, bemutatva neki a benzinkutas felvételt, én lefordultam a székről.
És talán Debet sajnálom a legjobban, amilyen elbaszott élete van, nem csoda, h még jobban meg fog zuhanni. Amennyit az évaf folyamán zuhant az se semmi.

A Quinnt játszó színész vmi elképesztően pocsékol néz ki..nem szoktam bulvárt olvasni, de tuti nem kóser nála vmi, szóval mindezek fényében nem lepődöm meg azon, h háttérbe nyomták a karaktert.
Vártam volna én is vmi kirohanást tőle, mikor bilincsbe vágták Dextert, aztán bevillant, h végülis tartozik Dexnek és nem csoda h megkukulva pislogott, mint hal a szatyorban. De azt ő szála rémesen gyenge volt végig.
Úgy várnám, h adjanak esélyt Masukának is, vmiféle mellékszállal. Ami anno a bizonyítékos mizériával volt mellékszál, az édeskevés volt.

A Hannah-s jelenetekhez írt zene lenyűgözött :D annyira visszaadta a karakter jellemét, h még! Viszont Hannah nekem nem volt annyira szimpi és halvány lila gőzöm nincs, fel akarják-e még használni a jövőben vagy sem, de mindenképpen mozgatórugó lehet Dexterino életében a későbbiekben.

Simán el tudom képzelni, hogy Deb és Dex úgy megy vissza a rendőrségre, mintha mi sem történt volna..az már más kérdés, h Deb idegei úgy fognak elpattanni, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva.

Évadzáró, de még maga az évad is ugyanolyan újranézős, mint a többi (najó az 5. nekem talán kevésbé).

Beteg az egész, de én ezért szeretem :)

winnie - 2012. 12. 18. 08:31

dextermorgan: akinek vélemény van, az nem feltétlenül kritikus:)

m76 - 2012. 12. 18. 09:33

“Ironikus, hogy Dextert végül a kifejlődő emberi érzései teszik “emberileg nulla”, “antipatikus”, “egyszerű” sorozatgyilkossá – az előttem szólók jelzőiből szemezgetve.”

Nem tudom te miről beszélsz, az az emberi érzés, hogy simán haszonvágyból a saját bőrének mentésére meg akar ölni valakit aki nem is érdemli meg?

A legpitiánerebb legundrítóbb emberi jellem, az amikor nem vállalja valamiért a felelősséget, még egyértelmű bizonyítékokkal szemben is a képedbe hazudik. Az ilyeneket le tudnám köpni. Ez lenne szerinted a kifelődő emberi érzés? Akkor valami nagyon elfuserált értékrended lehet.

Én pont annak szurkoltam, hogy Dexter végre szeret valakit, erre slussz, egy cápaugrással az egészből lószart csinálnak. Ha ilyen ember tud csak lenni dexter, akkor inkább jobb volt érzelemmentes gyilkológépként.

LiszkaY - 2012. 12. 18. 10:39

Nekem nem tetszett a lezárás. A legjobb évad volt, ilyen kemény kezdés után a legegyszerűbb megoldással lezárni. Az dobott a helyzeten, hogy nem Dex lőtt….

Marcipáncica - 2012. 12. 18. 11:40

A többséggel ellentétben nekem nagyon bejött az egész évad, utolsó résszel együtt. Mondjuk szemét módon úgy vágták meg az előzetest hogy a bilincses-kísérős részt beletették, ebből már lehetett sejteni hogy ez csak egy kis intermezzo lesz a részben, és nyilván nem a lezárás. Nekem Hannah megszökése nevetséges volt, nem nagyon írtátok, pedig én ezen jobban fennakadtam mint Dex döntésén. Persze az valamilyen szempontból jó, hogy Hannah elszabadul hiszen így van esély látnunk a következő évadban, és összességében szerintem egy érdekes karakter, talán még szerethető is. Nem csodálom hogy Dex teljesen belezúgott, hisz minden megvan benne ami az eddigiekben vonzotta – és végre összesűrítve egy nőben! :D
Quinn szála – na ebben óriási az egyetértés – félelmetesen szar volt, és az éved közben kis ugrálások, történetlezárások is furcsák voltak, bár ettől nekem még nem csökkent az “élvezeti érték”. Talán azt kell mondjam még életszerűbb is így az egész hogy nincs egy előre kiszámítható egy-évados-ív, mint általában.
A többiek (Masuka, Angel…) felejthetőek voltak. Nagyon remélem hogy Angel-t nem nyírják ki a következő évadban, valamiért nagyon tartok ettől.
Dexter és Debra… Hm. Úgy gondolom Dex a “kód”-ot már többször felrúgta, szerintem nem is lenne ezzel nagy baja a többségnek ha nem LaGuerta-t akarná kinyírni, hanem egy teljesen “idegen” nyomozót mondjuk. Csak azáltal lett különösen morbid a helyzet, hogy együtt dolgoznak, ismerik egymást…stb. Azért lássunk reálisan: Dexter eddig is egy gyilkológép volt, kód ide-vagy oda, egy sorozatgyilkos, mégha azonosultunk is vele néha, és szimpatikus, de akkor is. Addig amíg ideológia volt a gyilkosságai mögött (és az sem mindig!) addig szerettük, most meg hogy menteni akarja magát és a testvérét most már utáljuk? Ugyanmár… Amikor LaGuerta elkezdi nyomni a szöveget Deb-nek, megváltozik Dexter arckifejezése, feladja. Nem akarja a hugát olyan helyzetbe hozni, amiről tudja hogy nem képes rá, hogy nem tudná feldolgozni. Teljesen biztos vagyok abban hogy az nem blöff volt Dexter részéről amikor azt mondja Debnek hogy lője le, hanem őszinte kérés. Egy lehetőség a hugának arra hogy jó ember maradjon, hogy jó döntést hozzon. Hogy “megmeneküljön”. Persze Deb döntése a történet szempontjából kiszámítható volt, de ez nem baj. Baromi érdekes évadnak nézünk elébe, irtóra várom!!
És valóban: Díjat Carpenternek!!!

fzsolt - 2012. 12. 18. 11:40

“m76 – 2012. 12. 18. 09:33
“Ironikus, hogy Dextert végül a kifejlődő emberi érzései teszik “emberileg nulla”, “antipatikus”, “egyszerű” sorozatgyilkossá – az előttem szólók jelzőiből szemezgetve.”

Nem tudom te miről beszélsz, az az emberi érzés, hogy simán haszonvágyból a saját bőrének mentésére meg akar ölni valakit aki nem is érdemli meg?”

Szerintem arra gondolt, hogy megtanult szeretni, gyűlölni, érezni az emberek iránt, tudja mi a barátság a család. Ami hosszú éveken keresztül csak színjáték volt az valósággá vált. Épp ezért nem képes mindent eldobni és menekülni de leginkább a bűntudata(!) az ami erre a tettre késztette: Deb ne bűnhődjön miatta. Persze értem én, hogy ezzel csak saját felelősségét próbálja kisebbíteni, de ha nem alakulnak ki benne az alapvető emberi érzelmek soha nem jutott volna ilyen mélyre.

_Peter - 2012. 12. 18. 11:49

@szerintem

“1. Angelt most mar teljesen parkolopalyara tettek, heti 5 perc szerepet sem kap. ebbe sajnos nem fert mar bele, hogy gondolkodjon barmin.
2. Quinn elitta az eszet es kesz.
3. Matthews egy szinten kiegett ven zsaru.”

Hát ja kb. ez van és még ők jártak jobban. Hiszen Doakes, Lundy, Anderson, LaGuerta hova jutottak az okoskodásukkal. A másvilágra. :)

Azért jó évad volt a csapongó, üres szálak ellenére. Ütött a vége, de megértem azokat is akiknek nem tetszik akár Dexter változása vagy Debé. Vagány utcai rendőrből, becsületes hadnagyból, aki mindig utálta a LaGuerta féle szarkavarókat, fúrásokat és játszmákat most egy bekattant rendőrgyilkost csináltak, fater nem lenne túl büszke…

SpockCooper - 2012. 12. 18. 11:54

Én procedurális szemsözgből néztem az utolsó jelenetet. Debra fegyveréből származó golyó van a százados testében. Ha átment, az jó, de ha ki kell halászni belőle, az undi lenne. Most Laguerta testére kerültek Debra ruhájáról a mikroszálak, valamint Debra ruhája is véres lett.
Igen, tudom, ilyen szemléletmóddal semmilyen sorozatot nem lehet nézni. Így csak dokumentumfilmeket nézhetnék.
Meglepő volt a vége, azt elismerem, a karakterben benne volt többféle befejezés is.

jim455 - 2012. 12. 18. 12:50

Azért sajnáltam Laguertát, tényleg csak a barátja nevét akarta tisztázni erre…
És tényleg kelett volna a végén egy párbeszéd Dex és L. között, mondjuk úgy, hogy L. már korábban felébred amikor Deb még nincs ott.
Amúgy mindenhol azt olvasom, hogy a Showtime döntése a folytatás, szal sztem jó esély van rá, de persze ott vannak a színészek is.

winnie - 2012. 12. 18. 13:03

nincs semmilyen döntés, csak arról beszélt a csatorna vezetője, hogy nincs szó még folytatásról. a nyolcadik évad meg fix.

jim455 - 2012. 12. 18. 13:14

Úgy értem a csatorna dönt a folytatásról, ha ők akarják a készítők továbbírják.

Nikki - 2012. 12. 18. 13:33

Gondoltam hogy ebből kihúzom magam és nem megyek bele a moralizálásba mert elég nehéz ilyenkor megfogalmazni a dolgokat.
Dexter a mostani törvény és morál szempontjából is bűnös: önbíráskodó, gyilkos “igazságosztó”. Ezt logikusan mindenki tudja. Ez alól a kódja miatt sem kéne felmenteni vagy elfogadni. De mégis szimpatizálunk vele; hogy miért, azt igazából nem tudom megmagyarázni.
Tény, hogy eltakarítja az utcákról a “szemetet” és a törvény markából kicsúszott gyilkosokat öli meg evvel valahol jót téve a társadalomnak és valószínűleg egy csomó ártatlan emberi életet megmentve. De vajon mindez egyensúlyozza-e azt, hogy közben (mint már föntebb is írták legalább 3) ártatlan áldozatai is lesznek?
Továbbá azt mindig is tudtuk, hogy Dexter nem normális. Beteg. Ez mennyire számít? Életfogytiglan, halálbüntetés vagy pszichiátria? Valamint mindez mennyire az ő hibája? Ha az ürge nem ad parancsot az anyja megölésére és Dex nem nézi végig az egészet majd ül 3 napot a vérben, akkor… és ha Harry nem így neveli?
Visszatérve: aki ilyenfajta sorozatgyilkos, szerintem annak nincs ahova süllyednie. Mindig is a mélységben volt. Legfeljebb a körülmények soha nem kényszerítették még ilyen dolgokra. De ettől még mindig is képes volt rájuk. Soha nem szabad alábecsülni azt, hogy egy ember mire képes, ha úgy adódik. Engem nem lepett meg semmi. Világos, hogy ha van rá mód, akkor magát fogja megmenteni. Ez minden emberbe bele van kódolva, elemi ösztön. Az más tészta, hogy ő saját magát másképp, gonoszabbnak látja; erre többször is utal.
Hiszem, ha nem lett volna Harrison és Debra is mindezek miatt pácban, akkor valóban követné a kódját és menekülne. De így nem. A konténeres jelenetből amit többször is megnéztem, nekem az jött le, hogy Dex kiutat ajánl Debra-nak, hogy megmentse és a tágra nyíló szem és szemöldökfelvonás egyfajta biztatás, mert utána látszik a döbbenet az arcán, amikor Deb mégsem őt lövi le. Sőt, amikor odaguggol a LaGuerta-t ölelő zokogó Deb mellé, az arckifejezése szintén nagyon beszédes.
Debra: na igen, ő nála nehezebb. Az egész dolog nem légbőlkapott volt. Előkészítették már akkor a terepet, amikor az 5-ik évadban elengedi Dexter-t és Lumen-t. Itt megint csak előjön az, hogy ha eleve nem lenne meg benne ez a hajlam, akkor ott nem tette volna ezt meg. Továbbá nem fogadja el Dexter-t és így tovább. Minden ember másképp kezelte volna a helyzetet. Szóval ez valahol ott volt benne, csak nem tudott róla, hogy erre is képes lenne, ha a helyzet úgy hozza. Minden a döntéseken múlik. Attól mert igazságos és jó, nem jelenti azt, hogy nem tud másmilyen is lenni. Az már más lapra tartozik, hogy ezt képes-e megemészteni. Azt hiszem, ezt még senki sem írta, de lényegében magát is mentette, hisz ha le is lövi Dex-et és ez elrendeződik, őt akkor is meghurcolják. Az Ice Truck Killer volt a vőlegénye, a BHB a bátyja, továbbá akkor is lenyomozták volna a GPS alapján, hogy bűntárs volt: oda az élete, a karrierje és még börtönbe is került volna. Vagy a zárt osztályra.
Ami pedig a nagy lezárást illeti: bármilyen véget el tudok képzelni. Az életben sem mindig úgy van, hogy a bűnösök megbűnhődnek…

Nikki - 2012. 12. 18. 13:36

Ahh, lemaradt az elejéről, hogy akkor valamilyen szinten mégis belemennék :P

@SpockCooper: ahhoz képest, hogy véres lett volna a ruhája, a szilveszteri bulin immár Dexter-rel karöltve (ami külön érdekes és felkaptam rá a fejemet, hogy ő meg a gyilkolászós öltözékében van) ugyanabban a ruhában van, ami makulátlanul tiszta.

Marcipáncica - 2012. 12. 18. 15:30

Nikki, teljesen jól megfogalmaztad amiket én is gondolok. Sokan szeretnek fekete-fehérre egyszerűsíteni dolgokat, de ez a helyzet itt nem ilyen. Főszereplőink most hoztak döntéseket, jót/rosszat ami nyilván megváltoztat sok mindent a későbbiekre nézve. Ám Dexter nem ettől lett elítélendő rossz. És főként nem most. Eddig is egy bonyolult, összetett karakter volt, aki mindkét irányban meglepő végletekig el tud menni. Néha szivszorítóan emberi (a szó pozitív értelmében), néha viszont tényleg egy kegyetlen őrült állat aki hidegvérrel gyilkol. És abban is biztos vagyok hogy Debra is ezerszer meg fogja bánni ezt a döntést, de ha másként cselekszik, azzal ugyanúgy nem tudott volna együtt élni. Ez egy nagyon nehéz szituáció volt, és a készítők a folytatás érdekében így oldották meg. Szerintem jó volt, izgalmas, és bár nem egy feltűnő logikai baki volt benne attól még kitűnő évad lett belőle! :)

sanddio - 2012. 12. 18. 15:51

Amikor a kód megsértéséről beszéltek, az nem teljesen igaz. Az is benne van a kódban, hogy ne kapják el. Nyilván ez nem magyaráz meg egy ártatlan megölését, de szigorúan a kódba beleférhet.

Chimera - 2012. 12. 18. 16:11

Az idei évad alcíme lehetne: Breaking Deb

Seth - 2012. 12. 18. 16:17

“Azt soha nem fogom tudni megérteni, hogy miért kell a sorozatokból 8-9-10, 20, 100 évad???

Mi a fenéért nem lehet mondjuk 100 epizód (pl. 4-5 évadban)?”

Igazad van Michael, én a Rambokat is egyben vártam.

Qinn szál, próbálom megérteni ,de befejezetlen, amolyan töltelék jellegű dolognak tűnik számomra.

Meglepődtem ,hogy a hetedik évad végére végre eljutnak oda, hogy felmerüljön a kommunikációs technológia bizonyítási eljárásban történő felhasználása.
Eszem megáll, hogy Dexter úgy telefonál hullák mellől, amit utána ő helyszínel, hogy fel sem merül benne, hú bazd+, ha lekérik a híváslistát és összelövik pár emberöléssel, akkor magyarázkodhatok.Ehhez képest a szenzációs The wire sorozat szinte erre épület, aztán valamelyik okos kitalálta, hogy talán lehetne valamit kezdeni a telefonokkal.

A másik meg, hogy egy zsarunak sem jutott még eszébe, hogy megnézzék, kik kértek le adatokat a személy nyilvántartásból, pillanatok alatt kiderülne, hogy Dexter vérelemző létére folyamatosan olyan emberek adatait kéri le,
a, akikhez semmi köze
b, a lekérést követően rövid időn belül eltűnnek.

Egy drámai sorozatnak nehezen tudok elképzelni happy endet, kevés esélyt látok arra, hogy Dex lelépjen és új életet kezdjen, bár meg kell hagyni, a sorozat nem tűnik annyira sötétnek és ridegnek mint pl a The shield, ahol tényleg annyi volt már a mocsok, hogy az lett volna a csoda, ha valaki a végére megússza tisztán.

luxusbatar - 2012. 12. 18. 16:33

A Debra-Dexter-LaGuerta háromszögből úgy látom kihagytátok, hogy LaGuerta keményen megszorongatta Deb-et a benzinkutas videóval. Ebből a szemszögből nézve Deb döntése már nem is volt annyira meglepő. Itt már nem csak Dex-ről, hanem magáról is szó volt. És egyébként is. Akkor amikor ott a templomban segített neki, már ott eldőlt, hogy melyik oldalt választja. Épp ezért tűnt kicsit kapkodósnak LaGuerta eltakarítása. Bele sem kellett volna őket ebbe a szituba írni. Vegyük sorba:
Lelövi Dex-et: Nem teheti, mert mi lesz a 8 évaddal?
Öngyilkos lesz? Ez túl egyszerű. Dex megöli LaGuertat, és rögtön két gonddal kevesebb van a vállán.
Maradt az, ami megtörtént. Még ezzel a befejezéssel lehet a legtöbbet kihizni a továbbiakból.

szerintem - 2012. 12. 18. 20:43

szerintem tevedes Debrat szamitonak beallitani, akarmilyen slamasztikaban is volt mar az evad vegere. az egesz lenye harcolt az ellen, amiket tudomasul kellett vennie, amik felett szemet kellett hunynia. nem veletlenul elt gyogyszereken. Debra nem birta a terhet, amit cipelnie kellett, mar az elso pillanatban sem, es azota megsokszorozodott a teher. amit o a kontenerben tesz, az szerintem semmikeppen sem vegiggondolt vagy elhatarozott tett, es biztos vagyok benne, hogy lesznek kovetkezmenyei Debrara es a kettejuk kapcsolatara nezve. ugyanakkor Dexter ennek eppen az ellentete, es bar nem szivesen olte volna meg LaGuertat, mindenkeppen megtette volna. egy percig sem gondoltam, hogy Debranak valoban felajanlja magat, epp ellenkezoleg, nagyon tudatosan kezelte a helyzetet es azt sugallta Debranak, hogy nem ot kell leloni, hanem az ellenseget. aki ennek az ellenkezojet latta Dexter arcan, az nem tudom, milyen sorozatot nezett eddig. vagy ez is csak azt igazolja amit evek ota hajtogatok, hogy MCH megsem olyan jo szinesz, ha ennyire ellenetetes dolgokat lehet leolvasni az arcarol (mert nulla mimikaja van nagyjabol, de ez off)

a moralis kerdesre visszaterve en alapvetoen azt gondolom az elso epizodtol kezdve, hogy dexter nem valo a tarsadalomba, mert velejeig romlott es nem olhet csak ugy embereket kenye-kedvere azzal az indokkal, hogy o egy creep motherf***ker. soha nem volt szimpatikus es en mar az elso evadban is doakes oldalan alltam. megiscsak egy sorozatgyilkosrol van szo, tokmindegy, hogy kodja van vagy nincs. szerintem.

gegory - 2012. 12. 18. 21:29

Én teljesen más végre számítottam. Kicsit laposabb lett a vége mint amire az ember számított. Mondjuk Deb halála az elégé nagy dobás lett volna és mondjuk Dex a börtönbe kerül és csak a következő évadba játszották volna meg ezt a bizonyítékos balhét akkor most teljesen oda és vissza lennék, hogy “úristen 1 év műlva lesz csak a következő évad”. De így. Nem mondom, hogy nem várom de az előző évad végéhez képest ez egy lapos befejezés volt. :)

mivanmar - 2012. 12. 18. 21:59

Coimbra és Timi:

Azon az estén, mikor Doakes meghalt, Dexter fel akarta adni magát (és el akarta engedni Doakesot). Még csomó papírt is aláíratott Debbel, hogy gond nélkül rá szálljon az összes vagyona.

Nikki:

Nem mentek el a rendőrszilveszterre Angel éttermébe, csak simán mentek haza. Miamiban, ahol ilyenkor is nyár van, elég nehéz lehet szilveszter éjjel úgy közlekedni a tengerparti kikötőből Deb tengerparti házához, hogy nem futsz bele tengerparti buliba :) Azt meg, hogy egy fekete flitteres 100% poliészter ruhán mennyire látszik félhomályban, hogy vérfoltos-e, nem tudom megítélni.

BobaFett - 2012. 12. 18. 22:15

FreeBSD: erröl valami konkrét link esetleg ? mert kötve hiszem. De ha igaz is, itt nem cellainformáciokról, hanem konkrétan a telefon GPS kordinátáiról volt szó és jóval több időről mint 1 hónap. És igen, nekem nagyon szúrta a szememet.

mivanmar - 2012. 12. 18. 22:23

BobaFett: Itthon a Zsanett-ügyben is elő tudták venni a rendőrök hollétére vonatkozó adatokat.

Szerintem valós időben minden rendőrről meg tudják mondani, hol van, hogy a segítségére tudjanak sietni (ha ezt nem akarja, biztos kikapcsolhatja), és tárolják az adatokat, egy konkrét múltbeli időpontra vonatkozóan viszont már felmerül a személyes adatok védelme, úgyhogy akkor már csak végzéssel lehet kikérni ezeket.

danzig - 2012. 12. 18. 23:57

szegeny Debet ennyi szarral sokkolni, a kovetkezo evadban lehetne egy ilyen epizodcim:
Exorcism of Debra Morgen
:D Jennifer mar rutinosan hozna

Coimbra - 2012. 12. 19. 00:47

mivanmar: köszi, ilyen részletre már nem emlékeztem.

Ezek szerint az utolsó jelenetes buli nem Angeléknál volt?Mondjuk végül is mindegy, hol volt, semmiképp sem érdemes véresen bárhova menni, főleg nem tömegbe, ahol véletlenül valakibe ütközve “átrakódhat” a vér, egyéb DNS.

dvs - 2012. 12. 19. 02:01

Én ha genya akarnék lenni, évad végi cliffhangernek meghagytam volna a “Debra vajon melyiküket fogja lelőni” jelenetet. Így tulképp megint egy jórészt lezárt évadot kaptunk amivel persze nincs baj, egy teljesen új történetet építhetnek majd föl, reméljük hasonlóan jót!

Az kiderült már, hogy a 8. után lesz-e tovább? Én elnézném az örökkévalóságig de persze tudjuk addig nem tarthat, nekem a hűségem konstans töretlen maradt a sorozat iránt a kezdetektől fogva, még az 5-6. évadok alatt is.

mivanmar - 2012. 12. 19. 02:04

Coimbra: Az egy szabadtéri buli volt a tengerparton, Angelé meg beltéren volt.

Szerintem túlspilázod ezt a vér-ügyet :) De ha azzal indít az új évad, hogy valaki beküldi a pólóját a rendőrségre, mert a szilveszteri bulin nekiment valaki és piszkos lett, akkor megkövetlek.

ms198602 - 2012. 12. 19. 03:05

mivanmar, Coimbra, Timi

“Azon az estén, mikor Doakes meghalt, Dexter fel akarta adni magát”

Ez így nem igaz.
Dex valóban úgy futott neki a napnak, hogy elbúcsúzik és feladja magát, de miután eltöltött egy napot a tengeren Ritáékkal és vacsorázott egyet Debrával rájött, hogy ő ezt nem akarja elveszíteni.

Végül is úgy döntött, hogy Doakes-ot ugyan nem nyírja ki, de megpróbálja rákenni a gyilkosságokat.

Meow - 2012. 12. 19. 03:21

Nekem ez volt az első Dexter-évadom, mivel a barátom nézi, a 7×01-et együtt néztük, aztán itt ragadtam, darálni meg nem volt időm. Ez így biztos fura, de mindegy. Összehasonlítási alapom nincs, de nagyon tetszett az évad, és minden írói döntéssel egyetértek.
Én is azt hittem amúgy, hogy Deb saját magát mérgezte meg, de akár még így is kiderülhet később. Kíváncsi vagyok, hogy oldják meg, és bár az évad elején még szimpatizáltam Dexterrel, nagyon jónak tűnik az az ötlet, hogy Angel mégis marad, és neki lehet majd szurkolni, mert azért a bűntetés érik, ezt már Dexter is érzi. Én viszont nem örültem, hogy odarohant, mivel kizárt, hogy a fehér gipszére ne kerüljön rá valami, meg elmozdítják…de aztán Dexter tekintete ezt feloldotta, beleláttam valami olyat, hogy ledöbben, hogy így reagál egy normál ember arra, ha éppen megölt valakit. Jó kis sorozat, sajnálom hogy így valószínűleg nem kezdem előlről, ha igen, akkor a karakterfejlődés miatt, mert az összes spoilert ellőttem magamnak, de megdöbbentően erős cliffhanger volt a részek végén, muszáj volt folytatni.:)

ms198602 - 2012. 12. 19. 03:25

Na ha már itt vagyok akkor mondok is véleményt:

Ülök a gép előtt, Daniel Licht zenéje sípol a fülesben, és ha megírtam ezt a kommentet kb. századszorra fogom megnézni az évad utolsó perceit.

Eszeveszett durva volt ez a vég, és az egész évad is végre újból olyan izgalomba tudott hozni mint anno az 1,2,4. Voltak benne logikátlanságok, meg felesleges jelenetek de nem érdekel.
Igen, mikor Deb helymeghatározást kért Laguertára már tudni lehetett hogy oda fog keveredni és azt is, hogy mi fog történni.
De ahogy megcsinálták és előadták! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!
Marha kíváncsi vok mi lesz a Deb-Dex duóval, vajon közelebb hozza őket ez az éjszaka, vagy hosszútávon tönkreteszi a kapcsolatukat? Dex a köv. évadban lehet nem egy újabb szőkével fog kavarni.
Szal’ lehetnek itt még beteg dolgok…

ms198602 - 2012. 12. 19. 03:38

Na még a karakterekről kicsit:

Dexter esetében van ez a vita morális kérdésekről, kódról, stb. Jó ember aki rossz dolgokat csinál, rossz ember aki jó dolgokat tesz? Laguerta kinyírása (aminek ő ugyanannyira felelőse mint Deb, nem is kérdés!) változtat valamit ezen?
Igazából ez mind tökmindegy! Dex egy elmebeteg gyilkos, és mint ilyen veszélyes és kiszámíthatatlan. Az ilyet el kellene zárni. Pont.
És akkor jön az a jelenet amikor kérleli Debrát, hogy őt nyírja ki…
És nem halljuk a gondolatait, nem jelenik meg Harry szelleme, a írók nem mondják meg, hogy mi az igazság, és az igazság BÁRMI lehet. Az ő esetében lehet A is, B is vagy a kettő egyszerre.
És pontosan ez a kiszámíthatatlanság írja le a legjobban az ő -vagy akármilyen elmebeteg- lelkét.
Tudjuk, hogy szereti a húgát, de azt is hogy egy beteg állat.
Na most akkor melyik beszélt éppen? :)

ms198602 - 2012. 12. 19. 03:59

Debráról: Ha belegondolunk milyen élete volt szegénynek…
Anyja meghalt rákban, Apja öngyilkos lett (szívbetegségnek álcázva), az egykori jegyese megpróbálta kinyírni. Aztán beleszeret Lundy ügynökbe. A szerelemnek az lesz a vége, hogy életveszélyesen megsebesül, és az utolsó dolog amit lát mielőtt elájulna az Lundy halott tekintete.
A csaj egész életében lényegében a testvére jelenti az egy biztos pontot amire mindig támaszkodhat.
Vita volt arról, hogy karakteridegen volt a gyilkosság, nem neki kellett vna, nem így stb.
Én igazából úgy látom, hogy két Debra létezik: Az egyik erős, jó zsaru, jó ember, a másik pedig sérült és magányos. Igazából erről szólt a döntés is a végén. Azt választja ami helyes, vagy azt akit szeret.
Sokan mondják, hogy Deb a köv. évadban biztos megőrül (egy kicsit biztos meg fog), de én csalódott lennék ha arra pazarolnák, hogy egy sírós-rinyálós liba legyen. Biztos lesz vívódás, de szerintem Deb végleg leteszi a voksát a família (Dex) mellett, és ha nem is fog aktívan részt venni a belezésekben, de sztem alapvetően egy gonoszabb bitch lesz belőle.

mivanmar - 2012. 12. 19. 09:59

ms198602: Rég néztem meg azt az évadot újra, kösz a pontosítást. A lényeg az, hogy akkor még felmerült benne, hogy inkább feladja magát, minthogy megöljön egy ártatlan rendőrt (és a végén is életben akarta hagyni). Most viszont Laguertának esélye se volt, mert Dexter már Debet is magával rántaná, nem beszélve Harrisonról stb.

venezia - 2012. 12. 19. 10:55

Marha jó évad volt szerintem, egészen amíg meg volt még Sirko. Ez a Laguerta szálnak nem kellett volna ennyi epizódot adni.

Az igazán sokkoló vége akkor lett volna, ha addig húzzák a konténerben, míg Dexter kénytelen rátámadni/megsebesíteni Debrát, és közben véletlenül lelövik stb Laguertát. De Deb továbbra se adja fel Dextert, és így egy belső ellentét lett volna az örsön, amiből több lehetett volna mint anno a Queen vs Dexter-ből.

De ettől 10/8,4

imi - 2012. 12. 19. 10:58

Spoiler féle…

Azért ha fél perccel hamarabb zárják le az évadot, mondjuk úgy, hogy a konténert kívülről mutatják, és csak egy lövést hallani, akkor elég jó véget lehetett volna adni az évadnak, így viszont nyugosan fogjuk várni a záró évadot.

perfect0 - 2012. 12. 19. 11:50

A finálé ismeretében megerősödött bennem az a remény, hogy a következő évad az utolsó lesz. Dexter Morgan szimpatikus, erkölcsileg védhető, “Amerika kedvenc sorozatgyilkosából” közönséges gyilkossá süllyedt le, ráadásul magával húzta Debrát is.

Az írók által meghúzott lépések is egészen nevetségesek, mára a realitás és a következetesség legkisebb szikrája is kiveszett a sorozatból, csak az évadzáró alatt kb. 10-szer mondtam magamban, hogy na ezt így hogy? Egyetlen példát engedjetek csak meg, bár az ilyen megoldások hemzsegtek az évadban: hogy lehetnek annyira bal..szok a rendőrök, hogy egy gyilkossággal gyanúsított személyt megbilincselés nélkül őrizetlenül hagynak a kórházban? És persze az is milyen életszerű, hogy a szökés után nem figyeltetik a barátja lakását, ezért nyugodtan felkeresheti azt… Ez a lehető legolcsóbb, legkényelmesebb írói megoldások egyike, és kb. a nézőre is sértő, amikor ennyire hülyének nézik.

Szóval jöjjön a 8., egyben utolsó évad, aztán felejtsük el az egészet, illetve emlékezzünk csak a szépre, jóra, mert a Dexter valamikor tényleg a legjobb sorozatok közé tartozott, a 7. évad végére azonban – a fő karakterekkel együtt – iszonyatosan mélyre zuhant, ha komoly sorozatként tekintünk a Dexterre. Színes-szagos popcornnak viszont még mindig tökéletes, csak éppen én nem ezt a szintet várom egy ilyen kaliberű Showtime műsortól.

winnie - 2012. 12. 19. 12:30

“viszont nyugosan fogjuk várni a záró évadot.”

kérdés, hogy az a 8, a 9. vagy a 10. lesz.

Nikki - 2012. 12. 19. 12:50

Olyasmibe belekötni, hogy ki mit nézett eddig, elég érdekes dolog. Mindenki másképp értelemezi azt amit lát. Ennyi.

mivanmar: hm, igazad lehet a szilveszteri bulival kapcsolatban, hogy csak áthaladtak egyen; de a ruhát akkor is tisztának látom :D

sanddio: köszi az emlékeztetőt, erre már nem is emlékeztem a kóddal kapcsolatban.

mivanmar - 2012. 12. 19. 14:52

perfect0 : Mutatták, hogy Hannah a hordágyhoz van bilincselve (műanyag bilinccsel). Gondolom, ha valóban valamilyen rohamot kapott volna, nem ébredt volna fel ilyen hamar.

poirobi - 2012. 12. 19. 19:26

Jól kezdett az évad, megkaptuk a már nagyon várt leleplezést Debra részéről, csak jöhetett volna mondjuk 2 évvel hamarabb is. Igaz, akkor nem láthattuk volna a tökfelesleges Lumen szálat többek között. Voltak jó pillnatok nem vitatom, vártam is az új részeket úgy az évad 3/4-éig. De igazán újat nem nyújtott számomra, a testvérviszony változásain kívül. Végre nem csak mi, nézők voltunk tudatában Főhősünk elbaszott mivoltának, hanem egy normálisnak mondható, úgymond civil is (nem sorozatgyilkos). Újdonság volt-e a maffia szál? Szerintem nem. Volt már hasonló, hogy DEx összehaverkodott egy szintén nem komplett fazonnal, majd segített neki “alábbmerülni”. A szerelmi szál sem volt teljesen ismeretlen, bár “I Love You” kijelentést talán még nem hallottunk. A lebukásra is volt már esély, várható volt, hogy most sem kerül villamosszékbe.
Kaptunk 1-2 kliséhegyet, a mindennapokat csak füvezéssel kibíró tinilányt, zsaru-sztriptíztáncos románcot,…
A random beinjekciózásokról már esett szó elég sokszor, de a finaleban Estrada bealtatása már nagyon gáz volt. A játszótér kvázi sarkán a sakkozó nyugdíjasokkal szemben,5 mp-el miután a kisgyerekek elfutottak előtte véghezvinni röhejes volt. De nem is a realitása miatt szeretjük a sorozatot, és nem is Angel ultradivatos ingei, vagy bulijai miatt (ahova ha fizetnek se mennék el).
Ahogy a kritikában is elhangzott: jó kis popcorn ez, nem életszerű, nem is mindennapi. A 8. évad kezdésekor is ott leszek, de lassan unalmassá válik, remélem tudnak még valóban újjat húzni.

jim455 - 2012. 12. 19. 21:14

Ha valaki nem olvasta volna, a finálé csatornarekordot hozott nézettségben, szóval egyre több esély van a folytatásra.

Benjy - 2012. 12. 20. 00:10

Ez gáz.Mármint hogy nem tudom mit írjak.Megleptek, hiszen azt hittem, hogy a csöppet igénytelenül összedobált évad után hasonló lezárást kapunk, erre…Tetszettek a flashbackek, tetszett az egész résznek a dinamikája, Deb alakítása (egész évad alatt brillírozott).Ezek ellenére néhol kilógott a lóláb, pl a követésnél a fejemet fogtam, hogy a nő a kocsi mellett megy el és nem veszi észre Dexet.Vagy hogy LaGuerta miért nem hívott erősítést.Az éjszaka közepén kihívnak a semmi közepére, ha nem is az egész kapitányságot, de legalább egy-két embert.
Összegezve ez így 8/10 volt, amit felhúzott nálam a feszesség, plusz a cliffhanger. Teljes homály folytatásról.

Az évadról már kevésbé tudok pozitívan vélekedni, kicsit olyan érzésem volt, hogyha 2 főbb szállal egyszerre nem tudnak mit kezdeni.Ha Hannah került előtérbe akkor Sirkot tolták hátra, és fordítva.2 részes sztorikat írtak, amiket vagy nem tudtak összekötni, vagy csak mint az ételbe belekóstoltak és eltolták a tányért.
Dexter fejlődése még egy érdekes dolog.Nekem semmi bajom nincs azzal ha egy karakter fejlődik, de ha mondjuk egy karakternek az erkölcsi értékrendjébe taposnak bele az már gáz.És itt most nem a feleség vagy a gyerek a gond, vagy a megvalósítás (az a bizonyos szex-jelenet nem tudom kinek a fejéből pattant ki, de azt is tiltsák el az írástól), hanem az, hogy ártatlan emberek megölése már túlságosan túl van a határon(Jeff Lindsey vágja az ereit?).De lehet hogy csak én vagyok ennyire konzervatív.

Benjy - 2012. 12. 20. 00:16

“kérdés, hogy az a 8, a 9. vagy a 10. lesz.”

Szerintem ez is lehetett volna az utolsó évad, hiszen igazából minden szálat elvarrtak évadzáró végére.Valóban megérné a Showtimenak kisajtolni a sorozatból azt amit még tud, de szerintem a csúcson kell abbahagyni.

bestyen - 2012. 12. 20. 00:17

Batista szerintetek akkor benne lesz a 8.évadban?

gyerecske - 2012. 12. 20. 14:02

Szerintem benne.

andlor81 - 2012. 12. 20. 16:46

Ez úgy ahogy van ZSENIÁLIS volt, de ez csak az én véleményem.

cyborgwings - 2012. 12. 20. 17:25

nekem nagy csalódás volt ez a finálé. szörnyen kiszámíthatóra sikeredett, össze-vissza kapkodtak, komolytalan volt az egész. egyedül a doakes-féle jelenetek dobták föl a hangulatot, örültem, hogy kicsit előszedték a fickót, ha már annyi szó volt róla.

így utólag, valamint a finálé fényében az egész évad egy nagy kapkodás volt, egy kicsi ez, egy kicsi az… louis hosszasan építgetett szála pillanatok alatt következmények nélkül elvágva, sirko gyakorlatilag ugyanez, pedig a beszélgetős jeleneteik zseniálisak voltak dexterrel, hannah akkor működött volna, ha a két színész között is akadt volna némi szikrázás…
egyedül deb mentette meg ezt az évadot, amire nemrég még azt írtam a hét kérdésénél, hogy a legnagyobb pozitív meglepetés volt az idei sorozataim közül. ahogy egy remek finálé vagy rész végi pár perc jóvá tud tenni egy egész részt vagy sorozatot/filmet, úgy jártam most én is csak negatív irányba.
a laguerta-dexter beszélgetést én is hiányoltam, legalább ennyire megerőltethették volna magukat az írók, nagyon kellett volna az oda.

a park melletti beinjekciózáson meg sírni tudtam volna. sok minden fölött hajlandó vagyok elsiklani, nem firtatok nyilvánvaló dolgokat, amikre akár hibaként is tekinthetnénk, de ez már tényleg mindennek a legalja volt.

fölvetették páran, hogy miért épp most akad fönn a többség a morális kérdéseken, főleg, hogy dexternek már akadt néhány ártatlan áldozata. nos, én úgy gondolom, talán azért volt ez most annyira szembetűnő, mert mégiscsak olyasvalakiről volt szó, akit évek óta ismert, akivel együtt dolgoztak és nem valami “jöttment”, akihez ne fűzte volna semmi.

menetközben elégedett voltam a szezonnal, ezért valami katarzis jellegű finálét vártam, mint amilyen a 4. évados volt, de most jól lelombozódtam és kb. annyira várom csak a folytatást, mint az ideit – nem túl lelkesen.

carpenter tényleg elképesztően jól játszott idén, de ne feledkezzünk meg a 4. évados parkolóbeli jelenetéről sem. már azért 15 gg-t meg 9 emmyt kellett volna kapnia. akárhányszor visszanézem, elbőgöm magam rajta.

mendelényi - 2012. 12. 20. 17:30

Mindet megnéztem, mire hajszálpontosan el tudtam találni, mikor csapja le a szúnyogot!:D Imádom.

jim455 - 2012. 12. 20. 18:14

Nem értem miért hagytak ki ekkora ziccert mint a végső Dex, Laguerta párbeszéd.Kivesézték volna mi történt Doakes-al stb., erre benyomnak egy gagyi pont akkor ébred fel amikor Deb bejön jelenetet.A parkos beinjekciózás meg az egyik legnagyobb hülyeség az évadban.

MrTakingsider - 2012. 12. 21. 00:38

sajnos az évadban láthatóan csak az első részre fizettek írói csapatot és forgatókönyvet
a sorozatnak pont az volt az erénye (eddig), hogy nagyjából következetesen volt megírva, nagyjából gondoltak mindenre, nem voltak ordító hibák, amiktől a falnak megyek, most azonban olyan balfogások voltak, és tucatjával, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni
csak pár példa: repülőtéren ölök, mert szükségem van rá,; beengedem Isakot a lakásba, mintha a postás csengetne, ő meg nekem önti ki a szívét, és nem öl meg, fél, pedig rettenthetetlen, kiderül olyanoktól, akiket könnyen el lehet intézni (fényes nappal szúrja le Dexter az egyiket egy nyilvános sportlőtérre), bent hagyom az autóban a LaGuertát stb.

a történet gyenge volt, a részletekkel egyáltlán nem foglalkoztak, a karakterek viszont faszák voltak

MrWhite - 2012. 12. 21. 01:23

Sok mindent megírtatok már előttem, úgyhogy én nem is elemeznék, értékelnék, de amit észrevettem az alapján nem Hannah mérgezte meg Debrát (inkább Deb magát véletlenül, mert már nem volt elég neki az egyszerre egy tabletta, gondolta gyárt magának koktélt)mivel Debra Alprazolam-ot szedett, ez látszik a fiolán is, meg a laboros is ezt a gyógyszert említi Dexternek. Ellenben a bíróságon Hannah (aki tudjuk nem hibázik)a Xanax-ot emlegeti fel szinte gúnyosan, ezzel bűntudatot próbál kelteni Debrában. A börtönben pedig azért ismeri be Dexternek mégis,mert látja, hogy az előbb hisz a húgának, mint neki. Nem erőlködik a tiltakozással, sőt már a bosszút forralja, erre utal(hat) a harapás is. Ezekből kifolyólag Hannah ott lesz a következő évadban is, ráadásul a sisakvirág búcsúajándéknak…hát az felér egy hadüzenetnek.

Szerintem.

karit - 2012. 12. 21. 10:21

“Ellenben a bíróságon Hannah (aki tudjuk nem hibázik)a Xanax-ot emlegeti fel szinte gúnyosan”

Vagyis járhatott az autójában, Deb kesztyűtartója tele volt vele. (Azért valami sisakvirágos víz kissé gyanúsabb lett volna, így meg maradt a kétely.) Persze, akár a váltógombot is bekenhette volna valami egzotikus cuccal, majd “jaj, de szép gyűrűd van!” ‘véletlenül’ megkarcolja Deb tenyerét, de akkor nem születne erről ezer komment. :)

szerintem - 2012. 12. 21. 11:25

@MrWhite: lehet, hogy felreertem, amit irtal, de az alprazolam egy hatoanyag neve, a xanax pedig egy gyari nev. a xanax hatoanyaga az alprazolam.

mivanmar - 2012. 12. 21. 14:24

MrWhite: Nem sisakvirágot hagyott ott, hanem orchideát. A Xanax-alprazolam egyezést meg már más is leírta.

Nekem is csalódás volt amúgy, hogy Hannah került ki elkövetőként, de most úgy tűnik, ez a valóság.

mary - 2012. 12. 21. 15:24

Vicces, én is most akartam írni a xanax-alprazolamot. :)
Nekem tetszett az évad, igazán jó részeket csináltak és a színészek is nagyon jól adták elő. Debra egyre jobban szét fog esni, kíváncsi vagyok, merre lép tovább.

Benjy - 2012. 12. 21. 16:29

“fölvetették páran, hogy miért épp most akad fönn a többség a morális kérdéseken, főleg, hogy dexternek már akadt néhány ártatlan áldozata. nos, én úgy gondolom, talán azért volt ez most annyira szembetűnő, mert mégiscsak olyasvalakiről volt szó, akit évek óta ismert, akivel együtt dolgoztak és nem valami “jöttment”, akihez ne fűzte volna semmi.”

Nem.Ezelőtt Dexter nem tudatosan ölte meg az ártatlan áldozatokat (kabinos ürge hirtelen felindulás volt, és valamelyest tudatos, de nem tervezte meg előre, 4.évados divatguyról pedig nem tudta, hogy ártatlan), most viszont úgy cserkészte be Hannah apját, mintha egy bűnöző lett volna.

cyborgwings - 2012. 12. 21. 17:01

valószínűleg rosszul fogalmaztam, mert ez a válaszod némiképp félrement, mivel pont azok jöttek ezzel az “ártatlan” magyarázattal, akik kiakadtak, hogy miért most tűnt föl a népnek, hogy dexter hidegvérű gyilkos. (bár nagyjából egyszerre futottam végig a ~150 kommentet, lehet, összemosódtak a dolgok és mégiscsak a másik oldal mentegette ezzel dextert…)

amúgy laguertáról beszéltem, nem hannah apjáról, illetve egyébként is csak magán a “jelenségen” gondolkodtam el, hogy miért épp most merült ez föl többekben. nem azt írtam, hogy bármire is mentség lenne, hogy már ölt olyanokat, akik nem érdemelték meg.

szóval továbbra is úgy gondolom, hogy azért vetették föl a finálé után többen is, hogy dexter elbukott a szemükben (annak ellenére, hogy eddig is csak egy sorozatgyilkos volt), mert most olyasvalakit tervezett megölni, akit nemcsak pár rendőrségi jelentésből és némi megfigyelésből ismert, hanem akivel hosszú éveket töltött együtt az őrsön, és aki már a nézőkhöz is valamilyen szinten közel került, még ha sokan nem szerették is a karaktert.
(uramisten, ha torgyán látná ezt a körmondatot, sírva könyörögne a receptért. :D)

Benjy - 2012. 12. 21. 20:11

cyborwings: Nem olvastam végig 150 kommentet, de akkor tényleg félreértelmeztem a mondanivalódat. LaGuerta megölésével nekem nem volt gondom, hiszen kiemelték, hogy a “túlélés” érdekében ölné meg.Plusz ugye a további áskálódása Deb életére is hatással lett volna, amit dettó el akart kerülni, ezért kvázi bele lett kényszerítve ebbe a szituációba.Szóval itt nálam nem nagyon lógott ki a lóláb.

MrWhite - 2012. 12. 21. 22:54

szerintem: Igazad van, azóta jobban utána olvastam ezeknek a dilibogyóknak.

uberwitcher - 2012. 12. 23. 07:41

Masuka for captain! Na jó, ez kicsit erős volt, de tényleg előtérbe hozhatnák. Hiányolom a hülyébbnél hülyébb beszólásait. :)

allegravelli - 2012. 12. 23. 09:48

Michael
“Ez van. Reménykedek, hogy nem lesz “happy end” a sorozat legvégén és Dexternek nagyon csúnyán vége lesz, továbbá Debra is megkapja a büntetését.

Innentől számomra már nem szimpatikus karakterek és a sorozat is jelentősen vesztett az értékéből!!! Ezzel a véleménnyel sem vagyok egyedül!!!”

Szerintem te magadban valamilyen cukormázzal vontad be Dextert. “Ó, jó ember ő, csak a gonoszokat öli meg.”
A művészet és a morál két külön dolog. Te moralizálsz, ahelyett, hogy megértenéd, mi is történt itt.

Ez az évadzáró és maga az évad is megmutatta azt, hogy mennyire relatív a jó és a rossz fogalma. Valamint azt is, hogy életében először Dexter felismerte, hogy a saját döntése szerint öl, mert ez teszi boldoggá (ld. Hannah apja), vagy mert a lebukástól/kivégzéstől való félelem készteti arra (LaGuerta).

Az pedig nagy lépés volt az íróktól, hogy Debra “mocskosszájú vagyok, de talpig becsületes” karakterét sikerült árnyalttá tenni, és a végére egész hihetően kifordítani önmagából.

Dexter nagyon találóan fogalmazta meg: a hamis, kreált világ egyre valóságosabb. Én is úgy látom, hogy mindkettejüknek most kezdődik el valami valódi az életében.Dexter szembenézhet azzal, hogy nem a dark passenger, hanem ő dönt. Debrának pedig ki kell találnia, ki is ő. Fájdalmas, akár bele is roppanhatnak (főleg Debra), de jóval igazabb, mint a korábbi életük.

cyborgwings - 2012. 12. 23. 12:57

@Benjy: jam, hannah apjának megölésével szerintem is inkább fölrúgta a harry-féle szabályokat, mint laguertáéval tette volna.

Dreya - 2012. 12. 24. 12:55

Huhh most fejeztem be a darát, és részemről abszolút erős kezdés – so-so közép – erős befejezés volt jellemző az évadra :) (Szerintem az évad közepe sem volt gyenge egyáltalán attól, h végre nem 100-as pulzussal néztem végig a részeket lol)

A végét többen is megtippelték már az első 2 rész kritikájánál, és számítottam is rá, örülök, hogy bejött ^^ Szerintem fontos része volt az évadnak az is, ahogy Dex kiállt végül Deb mellett Hannah-val szemben, újabb szintre emelte a kapcsolatukat, ami végül a konténerben történtekhez is vezetett.

Jöhet újabb egy év várakozás… o_O

Dreya - 2012. 12. 24. 13:08

Ja, és kiderült persze, hogy azért Dexternek is van egy iszonyatosan szimpla, tipikus pasi oldala, hiszen minden józan érv ellenére huzamosabb ideig együtt maradt Hannah-val… ^^

Louist meg jó gyorsan elintézték, ennyire nem hiányzott senkinek? XDD Szerintem ez előjön majd még :) Angel tutira nem fogja annyiban hagyni LaGuerta halálát…

Dreya - 2012. 12. 24. 15:07

Beleolvastam 1-2 kommentbe is gyorsan, és szerintem vannak, akik nem értik/értették Dexter valódi/eddigi énjét, belső motiváló erőit, illetve hogy most, még ha ártatlant ölt is volna, mennyivel emberibben kezdett el gondolkodni és viselkedni, hiszen ő talán még vállalta is volna a lebukást, de Debráért még Harry szabályát is képes lett volna megszegni! Debrának ezt azért biztosan éreznie, vagy sejtenie kellett, hogy ezt érte is tenné…

A másik meg, h az első és legfőbb szabály, h “Don’t get caught!”, ez megelőzi még azt is h ne ölj ártatlant, tehát ilyen értelemben abszolút követte Harry tanítását ^^

teisfiambluetooth - 2012. 12. 25. 13:16

Az évad számomra az utolsó előtti, ha a kapkodást és következetlenségeket nézük akkor pedig az utolsó.

Az egész sorozattal kapcsolatban akik folyamatosan moralizálnak Dexteren, illetve végzik a szerecsenmosdatást azok jobb ha belegondolnak, ha Dexter és még pár ártatlan ember társaságában kikerülnének egy lakatlan szigetre előbb utóbb hullani kezdenének az ártatlanok mivel Dexter beteg gyilkos aki élvezi a gyilkolást, szüksége van rá, függő. Számtalanszor szánkba rágták már, ebben az évadban még többször.

Cave - 2012. 12. 26. 00:22

Szinte mindenki ki van akadva Dex átalakulásán. Sérelmezik, hogy ártatlanokat öl. De elfelejtik, honnét indult.Állatokat ölt a gyilkolás kedvéért.( Deb kiskutyáját miatta kellett elvinni ) Egyszerűen visszatért oda, ahonnét elindult.Ő egy gyilkos, akit egy ideig mások szabályai szerint élt. Most lett újra önmaga.

németh györgy - 2012. 12. 26. 12:03

Örülök a sokféle véleménynek! Azt gondolom, Dexterrel semmi gond, egy sorozat mely hét évig tartja a szintet, már önmagában elképesztő. Minden epizódjában eleven energia parázslik, messze kiemelkedik az olcsó, rikító, feltűnést keltő sorozatok tengeréből.

Anne - 2012. 12. 26. 14:09

Na, én meg épp a kiskutyás résznél akadtam ki megint Szent Harryre, aki ahelyett, hogy valamilyen szaksegítséget igénybe véve lehetővé tette volna Dexternek, hogy valahogy feldolgozza az átélt traumát és nagyjából normális emberré váljon, inkább bebeszélte neki, hogy “te egy szörny vagy, fiam”, és kiképezte egy önbíráskodó sorozatgyilkossá, mert idegesítette, hogy egyes gyanúsítottak kicsúsznak a kezéből.
Nekem elég fura, hogy mindenki Dextert ítéli el, Harry szerintem sokkal gázabb.

molkovi - 2012. 12. 27. 17:08

Többen “tippeltétek” az évad befjezését. Az első dexter könyvben az utolsó jelenet ugyanez, annyi különbséggel hogy rudy van ott nem pedig dex mamagyilkos.

Benjy - 2012. 12. 27. 23:46

Akkor most én leszek az ügyeletes good guy aki Harry védelmére kel, annak ellenére, hogy igaz, hogy ő tanította Dexet gyilkolásra.Szóval arra nem gondol senki, hogy Harry csak azt nem akarta, hogy Dex egy diliházban vagy egy börtönben rohadjon meg, ugyanis a szabályok nélkül elkapták volna.Az más kérdés, hogy így saját malmára is hajtja a vizet, de hát win-win, mindenki nyer.Szóval nem kell az ő feje felett sem egyből pálcát törni.

xyxy - 2012. 12. 28. 09:07

” valamilyen szaksegítséget igénybe véve lehetővé tette volna Dexternek, hogy valahogy feldolgozza az átélt traumát és nagyjából normális emberré váljon,”

Az lett volna mint a bátyjával.
Egy időre diliházba zárják, majd mivel az elmebetegeknek is vannak jogaik, meg szegély ártatlanfiatalbűnözők, kiengedték volna, aztán egy tucat gyilkosság után elkapják, mint a bátyját.

Társadalom szempontjából a leghasznosabb, ha még gyerekként kivégzi.

krekacst - 2012. 12. 30. 10:31

Nem volt rossz évad. Fordulatos volt, eddig mindig 1 sorozatgyilkos vagy sorozat gyilkos banda, most az utolsó részekig változott ez a helyzet. Laguertának már kijárt, megérdemelte amit kapott. Olyat is lehet olvasni, hogy 8. lesz az utolsó évad és 16 részes lesz.

Syta - 2012. 12. 30. 19:04

Szerintem minden várható volt. Már az első évad első részénél tudható volt, hogy ennek jó vége nem lehet. Dexter ha akarja, ha nem, de mindenki életét tönkre teszi maga körül. A sorozat vége csak tragédia lehet, hiszen Dexter nem tud leállni, előbb utóbb elkapják, vagy megölik. Mivel Debbel ragaszkodnak egymáshoz, az is várható volt, hogy előbb-utóbb őt is magával rántja. Független ettől sajnálom, hogy így alakulnak a dolgok.
Ez az évad annyira nem jött be, de örültem, hogy végre az évadon belül is záródnak le szálak, mert eleinte mérget vettem volna rá, hogy ez az évad az ukrán maffiás évad lesz. És az összes évad közül (minden hibájával együtt vagy ellenére) szerintem ebben volt a legtöbb feszültség, amikor úgy éreztem, hogy ebből már tényleg nem fog tudni kikeveredni. Debet pedig kimondottan szerettem ebben az évadban, majdnem hogy vele sírtam, minden kiborulásánál.

2Bvx2B - 2013. 01. 19. 21:45

A sorozat szabadszájúságához méltóan:

Kibaszottul elbaszott évadzárás!

niti - 2013. 04. 18. 22:38

Facebookról:
“SPECIAL ANNOUNCEMENT:
To thank you for your love and support over the
last seven years, we wanted our Facebook fans to
be the first to know that the upcoming season will
be the final season of Dexter.”

Vérnarancs - 2013. 05. 18. 01:59

Pont itt kellett volna véget érnie a sorozatnak:) Legalábbis valamilyen szinten semleges volt. Dreya-nak igaza van, az első és legfontosabb szabály, hogy soha ne kapjanak el és ez felülír mindent. Mondjuk így elég érdekes paradoxon lesz, elviszik Dextert ‘sötét’ irányba, pont mikor kezdi érezni az életet, rájön, hogy saját maga a gyilkos, nem az útitárs..kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak majd ki az egészből.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz