login |

JAws 2012: Legjobb nem amerikai sorozat

2012. 12. 28. 15:00 - Írta: CyClotroniC

86 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, Európa is létezik, szavazás, , , , , , ,

Eddigi győztesek: 2010: Misfits | 2011: Doctor Who

Ne feledjétek, érdemes a sorozatok idei szezonját értékelni.

Ez az egyik olyan JAws-mezőny, ami úgy tűnik, hogy kellően formálódik évről évre, így idén is tartogat új neveket, már csak azért is, mert az eddigi két győztest leszámítva (Misfits, Doctor Who), nincs visszatérő sorozat a tavalyi finalisták közül, ráadásul idén először képviseli magát 3 ország is a listán, és szintén először maradt brit újonc nélkül az élmezőny.

Az In Treatment magyar újragondolása, a Terápia és a francia zombis, nem-zombis misztikus Les Revenants újoncként kerülhetett fel a listára, és mérkőzhet meg az elmúlt két év győztese mellett, a Downton Abbey-vel, ami harmadik szezonjára összeszedte magának a kellő rajongótábort itthon, és a tavalyi évet átpihenő Sherlock-kal, amit január első két hetében sugároztak, mégsem felejtettétek el.

A tavalyi lista egyetlen hiányzója a Skins, ami még csak a Top10-be se került be, hiszen a Merlin, a Strike Back, a Broen, a Fresh Meat, az El Barco, de még az idén képernyőre sem kerülő Luther is megelőzte, így valamit nagyon elronthattak a 6. szezonjukkal.

Annak mindenképpen lehet örülni, hogy a briteken kívül már magyar, francia, spanyol, skandináv sorozat is található az élmezőnyben, vagy annak közelében, így jövőre is érdemes lesz majd odafigyelni, hogy mi zajlik az USA-n kívül.

A legjobb nem amerikai sorozat

  • Sherlock (49%, 2,626 Votes)
  • Doctor Who (13%, 702 Votes)
  • Terápia (12%, 634 Votes)
  • Misfits (11%, 606 Votes)
  • Downton Abbey (9%, 456 Votes)
  • Les Revenants (6%, 295 Votes)

Total Voters: 5,319

Loading ... Loading ...

86 hozzászólás Ne habozz!

stargatelost - 2012. 12. 28. 15:08

Nagyon jó, hogy bekerült a Les Revenants, megérdemli, ment is a voks! :)

horathius - 2012. 12. 28. 15:16

Nálam egyértelműen Sherlock, az egyetlen hibája hogy csak 3 részes egy évad, de amíg azok ezt a szintet hozzák, addig inkább csendben leszek.

f.fredericks - 2012. 12. 28. 15:20

A Sherlock és a Dr. Who nekem nem jött be, a francia filmművészet ezáltal a sorozatok (tudom előítéletes vagyok) nem az én világom, a Misfitset még nem próbáltam, a Terápiát pedig az első hét után pihentetem, mert nekem kicsit erőltetettnek tűnik (főleg a péntek tette be nálam a kaput), bár azt hallottam, hogy minőségi javulás következik be a második héttől, így még nem reménytelen.
A Downton Abbey pedig egy hangulatos kis sorozat, így rá ment a voks.

szaki - 2012. 12. 28. 15:24

Ez nagyon egyértelmű Sherlock győzelem lesz. Teljesen megérdemelten.

zombor - 2012. 12. 28. 15:25

Megérdemelten? azt akarod mondani, hogy mind a hat sorozatot láttad?

kasmat - 2012. 12. 28. 15:26

Sajnos a Misfits idei évadja számomra még a Skinsnél is nagyobb csalódás volt. :/
A Les Revenants és a Terápia tök jó, hogy bekerült, mindkettő nézését tervezem. :)

Vektor - 2012. 12. 28. 15:26

Na, ez egy remek lista. A Top6-ból ötöt nézek, a Misfits nekem kimaradt. A Sherlock és a Doctor Who meglesz az én szavazatom nélkül is, előbbi valószínűleg győzni fog, megérdemelten. A Downton Abbey a második évad óta nem az igazi, a harmadikban sem találtak vissza a helyes útra. A Terápia és a Les Revenants friss élmény, előbbinek még ott lesz a magyar kategória is, ezért a franciák sorozatára szavazok.

Bruzsy - 2012. 12. 28. 15:26

A négy brit sorozat lehet, hogy valamikor jók voltak, de az idei szezonjuk értékelhetetlen lett, nekem ne adja be senki, h a legjobb egy olyan sorozat, ami másfél évente 1 jó, 1 közepes meg 1 botrányosan gyenge részt tud csak összehozni. A Les Revből még nem ment le elég rész, h nyugodt szívvel értékelni tudjam, pedig simán győztes alapanyag lenne, így a Terápiára ment a voks.

cefetke - 2012. 12. 28. 15:30

Az e-mail-es listámnál ezt a rubrikát még üresen hagytam, azóta viszont rátaláltam a Les Revenants-ra,és… rég tapasztalt heves “nembíromabbahagyni”-érzést váltott ki. Talán kicsit igazságtalan, hogy úgy szavazok, hogy a többi “versenyzővel” nem teljesen vagyok képben, de ez egyszerűen annyira minőségi, addiktív, egy szóval fenomenális, hogy nem bírtam nem szavazni :) Hajrá-hajrá!

Desmond Wallace - 2012. 12. 28. 15:30

Sherlock

Gigi - 2012. 12. 28. 15:39

Szerintem egyértelműen Sherlock. :)
Idáig is erre lehetett számítani, hatalmas a sajtója, és mindenki odáig van érte. Nagyon jogosan. Igazi családi kedvenc lett belőle, megérdemli a győzelmet!

Orsi - 2012. 12. 28. 15:39

The Hollow Crown, de ez ugye nincs a listán… :(

VDani - 2012. 12. 28. 15:42

Moffat odatette magát az idén, a Sherlock és a DW is itt van, megérdemelten. E kettő között gondolkodom, a Revenants is bejön, de az még nem forrta ki magát…

Gzurumony - 2012. 12. 28. 15:43

A Doctor Who talán jövőre… idén nagyon gyengén szerepelt nálam. A Terápiára adnám tisztességből a voksot, de inkább a valódi legjobbnak, a Sherlocknak adtam végül.

LuPuS - 2012. 12. 28. 15:45

Sherlock Doctor Who között fog eldőlni

Mivel csak egy szavazat van: nálam Sherlock
Moffat így is nyer!!!!!!

VanillaSky - 2012. 12. 28. 15:45

Mindenképp Broenre menne, ha itt lenne a 6-ban:( Sokkal maradt le? Így a Les Revenantsra ment a voks.

perfect0 - 2012. 12. 28. 15:46

Kár, hogy az Accused nem fért fel a shortlist-re, nagyon jó kis sorozat.

jim455 - 2012. 12. 28. 15:47

Bruzsy +1, és én is a Terápiára szavaztam, korrekt minőség 40 részen keresztül.

trisztin - 2012. 12. 28. 15:47

Les Revből még túl keveset láttam,hogy szavazzak rá,
részemről Bronra vagy El Barcora ment volna a voks,azok nagy kedvencek!

cyborgwings - 2012. 12. 28. 15:48

hát itt már csak négyet nézek a hatból és a terápia – les revenants duó között vacillálok. gőzöm sincs, mi legyen, mindkettő győzelmének baromira tudnék örülni, de nyilván esélyük sincs az amúgy valóban remek sherlockkal szemben. ez a misfits már nem az a misfits, “másik” sorozatnak végülis nem volt rossz az idei évad, de elképzelésem sincs, hogy mitől volt még idén is olyan népszerű, hogy bekerülhessen ide.

talán tényleg én is maradok annál az elgondolásnál, hogy a terápiának még ott lesz a legjobb magyar kategória.

macilaci - 2012. 12. 28. 15:50

Elnézve a jelöltek névsorát látatlanba azt mondtam hogy óriási Sherlock fölény lesz amiről a szavazatom leadása után (Les Revenants) meg is bizonyosodtam.
Sajnos az újonc franciának nincs esélye mivel még elég friss és nem sokan látták nem hogy az évadot de pár részt se.
Azért hajrá Les Revenants!

JJ - 2012. 12. 28. 15:52

Downton Abbey annyira egyértelmű de hát persze hogy nem fog elől végezni pedig ezek közül ez a legelismertebb de hát ……………… ezek a szavazások nem a minőségről szólnak hanem a “mennyiségről” …..

winnie - 2012. 12. 28. 15:53

aki fontosnak akar látszani, az sok pontot rak?:)

a minőséget kéred számon, de akkor miért a downton abbey-nek kéne nyernie? (ez mekkora deílrium már, hogy “ami szerintem a legjobb, az a legminőségibb, amit nem ismerek, az nem lehet jobb”) nem azért mondom, mert a sherlock irtó elismert, hanem mert általános vélemény szerint is tele van a külföldi mezőny a DA 3. szezonját lazán verő sorozatokkal

“ezek a szavazások nem a minőségről szólnak hanem a “mennyiségről” …..”

:)) és a sherlock vezet, ami máris rád cáfol.

(oké, felőlem oda lehet írni minden szavazáshoz, ha ennyi kell az önigazoláshoz, hát legyen. de akkor legalább olyanokhoz, ahol tényleg az itthon legnézettebb vezet:)

gromit - 2012. 12. 28. 15:53

már január legelején úgy éreztem, ezt nehéz lesz idén bárkinek is überelni, aztán persze két hétre rá ők maguk tettek rá még egy lapáttal :D
szóval CSI Baker Street, akarom mondani Sherlock :)

Shannen - 2012. 12. 28. 15:53

Szívesen ment volna a voks a Terápiára (bár még nem láttam minden részt), de mivel Sherlock is a mezőnyben van egyszerűen lehetetlen nem arra szavazni.

yeeeyha - 2012. 12. 28. 15:57

Bakker, szép kis lista.
A Terápia nekem azért nézhetetlen, mert a pszichológiás szemináriumaimon ebből néztünk részleteket, hogy lássuk mit NE csináljunk.
Les Revenantsra nem volt még időm, a Doctor Who-n mindig is csodálkoztam miért istenítik (nekem gagyinak tűnik, meg nem tom hol érdemes elkezdeni, ha egyszer nekivágnék… a gépemen a 2008-as 4. évad pihen), a Misfits szerintem idén is erős volt, amíg Joe Gilgunt nézhetem, addig fan is maradok.
A Sherlock és Downton Abbey között vacilláltam. Számomra mindkét sorozat újranézős, csak míg a downton abbey bármelyik része mint az idei, mint az előző évadokból bármikor jöhet, addig a Sherlockból… nem. Szóval Downton Abbey, mert szerintem fejlődik is a sorozat, gyönyörű is, és mert elképesztő dolgot is megléptek ebben az évadban (aki nézte tudja).

yeeeyha - 2012. 12. 28. 16:00

Ja, és külön örülök a Fresh Meat megemlítésének :)))
A Skinssel meg az a baj, hogy alig emlékszem már az utolsó évadra, kivéve a finálé utolsó másodperceit – jó lenne már látni, mit hoztak össze búcsú-szezonra.

gisss - 2012. 12. 28. 16:02

Ez a Terápia kb olyan mintha készülne magyar Office. Nem értem hogy lehetne egy parányilag átdolgozott, többszörösen újrahasznosított koncepció “legjobb nem amerikai sorozat”. Mondjuk lehet vitatkozni hogy a Sherlock is egy alap koncepicóból indul ki, de ott olyan mértékű a kreatív munka, a frissítés, amekkorát én még sorozatban kevés esetben láttam. És ez felülmúlja a franchise jelleget. Doctor Who meg, még csak nem is teljes évaddal indul. Lement egy nudli negyed évad. Szóval 100% egyértelmű a Sherlock, még az amerikai sorozatos mezőnyben is kiemelkedne győztesként számomra, nemhogy ebből a mezőnyből.

paranoid android - 2012. 12. 28. 16:02

Nekem akkor is nagyon tetszett a Misfits negyedik évada, főleg úgy, hogy milyen nagy csalódás után kellett visszahozniuk. Bár ha bejutott volna a top6-ba a Fresh Meat, rá szavaznék, remek lett a második évad. A Skins meg valóban gyenge évadot hozott idén. Viszont én valahogy nem érzem azt a nagy Sherlock rajongást, persze nem lesz kár érte, ha nyerni fog.

winnie - 2012. 12. 28. 16:04

gisss: remake is lehet nagyon jó. többszörös remake is. de ha ezt ki is zárjuk, akkor is, hiba feltételezni, hogy mindenki látta az eredetit. tavaly a homeland és a killing, de ugye anno az office is jelölt volt, igaz azok csak egyszeres feldolgozások

Dorinanna - 2012. 12. 28. 16:05

azért ugye Miss Fisherre is szavaztak páran?

Benjy - 2012. 12. 28. 16:07

Sherlockra ment voksom.Megérdemli, hiszen az első évad után, a második évaddal még magasabbra tették a mércét.Szinte alig van valami kifogásolható a sorozatban.
Kár, hogy az évadok közt 1/5-2 évet kell várni.

Eltiron - 2012. 12. 28. 16:08

Azért a Downton Abbeyra ment a szavazat, mert egyben daráltam le idén, tehát annyira nem látom át, mennyire lett gyengébb (vagyis dehogynem, de értitek, mit akarok mondani:)). Ha csak a 2012-es epizódokat tekintem, akkor Doctor Who lenne, egyértelműen.

ooo - 2012. 12. 28. 16:08

Pedig azért a 6. évad se volt olyan rossz a Skinstől, a “skinses hangulat” simán megvolt. Csalódás.

Misfits legyen akkor.

blade78 - 2012. 12. 28. 16:09

Sajnos a Misfits az évad 5ik részéig nem annyira jó. De bőven nézhető.

bok92 - 2012. 12. 28. 16:11

Engem a Les Revenants nem győzött meg, ellenben a Tarápia nagyon is.Elképesztő milyen jó sorozat lett belőle.Ment is a voks rá. :)

blueberry - 2012. 12. 28. 16:16

szomorú vagyok, hogy a Merlin nem került be, idén szerettem bele igazán

CyClotroniC - 2012. 12. 28. 16:18

Bruzsy: Ha díjátadósan szavazunk, akkor elég 2 epizódot nézni, a Sherlock 2×03 utolsó 20 perce idén kb mindent vert (bár nem sok sorozatot néztem). Nem kell ám ennyire utálni, ami nem a US-ben készül, no ;)

CyClotroniC - 2012. 12. 28. 16:20

Ja és ugye tegyük hozzá, hogy mennyi minden fel sem került még ide, pl a dán Borgen, a The Hollow Crown, a Parade’s End vagy komédia léte miatt kissé lenézett, de mocskosul jó Fresh Meat.

Bertollnok - 2012. 12. 28. 16:20

Kár, hogy Luther nem fért oda a listára. Pedig az az elit nálam, és nem csak ebben a kategóriában.

Mind a hat sorozat kapott már esélyt, de csak a Misfitset néztem hetiben, míg a negyedik évad közepén el nem kaszáltam. A totálisan érdektelen új cast miatt már nem is fogok visszatérni.

Sherlock nálam óriási csalódás. Nagyon nem tudott magával ragadni. Az újszerű miliő, és a karakterek is unalmasak számomra, ráadásul a másfél órás formátum sok egy sorozatepizódra, szerintem.

Terápia nem rossz, de akkor már inkább In Treatment.

Downton Abbey-nek háromszor szavaztam bizalmat, és mindháromszor elaludtam rajta, a Doctor Who pedig nem tudom, mikor vált át gagyiból epikbe, merthogy az első évad (a gyilkos próbababákkal és a többi baromság) az én értékrendemben inkább röhejes, mint minőségi.

Így nem maradt más opció: Les Revenants. Bár tényleg gyerekcipőben jár még a széria, ebből a felhozatalból nyugodt szívvel nyomtam rá a voksom.

Hans - 2012. 12. 28. 16:21

Ha itt lenne, akkor Strike Back!!!
De, mivel nincs, így a Terápiára szavaztam. Mutattam pár ismerősnek, hát 100% a sikere náluk eddig.

Lilith - 2012. 12. 28. 16:22

Sherlock magas veri a többit nállam! :)

CyClotroniC - 2012. 12. 28. 16:25

Bertollnok: Azért nem fért oda a Luther, mert idén nem is volt Luther (másfél éve volt utóljára új rész belőle).

Bertollnok - 2012. 12. 28. 16:31

@CyClotroniC: Tudom. Sajnos észleltem. De ha a magyarországi premiert vesszük alapul, akkor már beleférne. A második évad idén debütált a Dunán.

Pr13m - 2012. 12. 28. 16:39

Doctor Who a legjobb, bár a Sherlockot is nagyon szeretem, mégis csak Moffat, de hát nem hiába fut már 50 éve a doki. :)Megérdemelné, hogy idén is nyerjen.

Lengabor - 2012. 12. 28. 16:40

Sherlockot a 2×02-nél kaszáltam, bár már korábban is untam, de addig azért valamennyire elszórakoztatott.
Misfits-szel lemaradtam, de ha össze kellene hasonlítanom a Terápiával, egyértelműen utóbbi győzne. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jellegű sorozat beránt, elgondolkodtat, de sikerült. Hiteles, profi színészi játék, meghatódás, helyenként igen jókat is röhögtem rajta, izgalom, feszültség, minden megvolt, ami kell. És persze magyar, ez is fontos szempont. Szóval a Terápia.

dzsiaj - 2012. 12. 28. 16:42

CyClo: de mivel a Dunán idén volt premierje, ezért az idei szabályok szerint idén is játszik, ha jól értettem.

” Doctor Who pedig nem tudom, mikor vált át gagyiból epikbe, merthogy az első évad (a gyilkos próbababákkal és a többi baromság) az én értékrendemben inkább röhejes, mint minőségi.”

A próbababák a pilotban voltak, tessék nézni több részt is. Amúgy tény és való, hogy nagyon sokszor gagyi(nak hat) a DW, de rengeteg pazar részt is tud szállítani, különösen a Moffat által írottak (pl. 1×09-10, 3×10, 5×04-05).

“azért ugye Miss Fisherre is szavaztak páran?”

Sajnos csak 1 szavazatot kapott.

Top 10 (szavazási sorrend):

1. Sherlock
2. Misfits
3. Doctor Who
4. Terápia
5-6. Downton Abbey-Les Revenants
7-8. Merlin, Strike Back
9. Broen
10. Fresh Meat

bartowski - 2012. 12. 28. 16:45

Downton Abbey

CyClotroniC - 2012. 12. 28. 16:45

dzsiaj: Szerintem erről sokan nem tudtak akkor, meg most jelöljem azért idén, amiért tavaly is jelöltem? Az kicsit fura… Szerintem az AHS:Asylum szenved még ilyen betegségben, hogy sokaknak nem újonc sorozat. Mondjuk én simán jelöltem :D

Tamas - 2012. 12. 28. 17:06

Skinssel szerintem az volt a probléma, hogy nem találta meg a közönségét. A hatodik évad teljesen más volt, mint a korábbiak, még ha a téma hasonlított is. Szerintem nagyon jól sikerült, az első generáció óta nem élveztem ennyire Skinset.

Norberto - 2012. 12. 28. 17:10

kicsit meglepődtem, hogy nincs bent a Continuum, majd talán jövőre
lehet tudni mennyi voksot kapott?

rheinfuss - 2012. 12. 28. 17:12

Ez tuti Sherlock győzelem lesz (én is arra szavaznék), de épp emiatt muszáj a Terápiára voksolnom. :)

tschaby - 2012. 12. 28. 17:15

Egyiket sem nézem, bár a DA-t elkezdtem anno az első évaddal, de úgy maradt, úgyhogy itt nem voksolok. Maradok Kanadánál.

danonino - 2012. 12. 28. 17:33

Nem volt olyan szabály, hogy évi 6 rész kell a JAws-on való jelöléshez? (Pl. a Chuck is kimarad ezért idén, aminek csak 5 része volt 2012-ben.)

jim455 - 2012. 12. 28. 17:36

“Doctor Who meg, még csak nem is teljes évaddal indul. Lement egy nudli negyed évad.Szóval 100% egyértelmű a Sherlock”

És?Még így is jóval több rész volt belőle mint a Sherlockból.

Lemoni - 2012. 12. 28. 17:38

A Les Revenants-t nézem, tetszik is, de azért nálam nem érte utol a kedvenc angol sorozataimat. Bármelyikre szavazhattam volna a Sherlock, a Misfits és a Downton Abbey közül, végül azért nyomtam a Misfitsre, mert a 3. évad után teljesen lemondtam már róla és ennek ellenére egy nagyon pöpec 4. évadot hozott nekem. Viszont úgy tűnik, muszáj lesz bepótolnom minél előbb a Terápiát :)

dzsiaj - 2012. 12. 28. 17:39

“Nem volt olyan szabály, hogy évi 6 rész kell a JAws-on való jelöléshez? (Pl. a Chuck is kimarad ezért idén, aminek csak 5 része volt 2012-ben.)”

Tessék figyelmesen elolvasni a szavazásra buzdító posztot:

“Jelölni 2012-ben sugárzott sorozatokat lehet (csonka évad nem akadály)”

Azaz, ha akár 1 rész is ment 2012-ben, hajrá.

MikkaMakka - 2012. 12. 28. 17:41

nagyon egyértelmű:)
viszont Luthert hiányolom a listáról

CyClotroniC - 2012. 12. 28. 17:59

MikkaMakka: 2011 nyara óta nem volt Luther, de ez a postban is ott van.

LoGi - 2012. 12. 28. 18:00

Nem igazán tudom eldönteni, hogy melyik érdemli jobban meg a szavazatom, a DW vagy a Sherlock. Rajongói szívem egyértelműen a DW felé húz, de ha most felelevenítek pár Sherlock részt, akkor tuti arra fogok nyomni, hiszen na. Mindkét sorozatban eszméletlenül jó karakterek vannak, szóval nagyon sajnálom, hogy választanom kell közöttük.
Megy a Sherlockra, bár a kommenteket olvasva, nincs sok szüksége rá.
De ettől függetlenül bíztatok minden sci-fit szerető junkie-t arra, hogy nézze a DW-t, még akkor is, ha az első évad még nem jön be egyáltalán. Ha jól emlékszem, akkor nekem elég volt 5-6 rész, és utána már nem volt gondom vele. Ja és Steven Moffat, aki a Sherlockért felelős, ő is írt jó pár DW részt. Promó vége, DW kárpótolva ^^

LoGi - 2012. 12. 28. 18:01

Uff, azért nem gondoltam, hogy ennyivel vezet :D

A. - 2012. 12. 28. 18:22

nincs semmi baj az első évados DW-val:(

lángos - 2012. 12. 28. 18:23

sherlock nagy telitalálat volt idén is de a misfits akármennyire is lehúzzák sokan nem volt rossz. mindig vártam hogy megnézhessem az új részt és jókat kacagtam rajta, nem volt ott semmi gond :) misfits +1 :)

Anthony - 2012. 12. 28. 18:36

Cobra 11!

De sajnos jövőre Tom is kiszáll is Semir már a 7. társát fogyasztja majd el.

Danny - 2012. 12. 28. 20:11

-nekem valahogy nem jön be a Sherlock. Annyira béna.

Lucky!? - 2012. 12. 28. 20:40

hát mivel a 3 jelöltemből (Doctor Who, Skins, A Touch Of Cloth) csak egy került be, így könnyű a választás: Doctor Who

Gaines - 2012. 12. 28. 20:52

Három sorozatot (Dokihú, Downton Abbey, Misfits) kaszáltam, ezeknek már nem láttam az idei szezonját; a Terápia jó, de az amerikai után nem sok újat nyújtott, ezért pilotnál tovább (egyelőre?) nem jutottam. Marad a Sherlock és a Les Revenants. Előbbinél volt egy rém gyenge második rész, meg egy nagyon szórakoztató első + harmadik. Utóbbi atmoszférateremtésben borzasztóan erős, szereplők, konfliktusok és történetvezetés terén viszont rengeteg bajom van vele. Végül Benedict Cumberbatch neve döntött, mert ez a legjobb név a világon, és muszáj szavazni rá. Éljenek a racionális szempontok!

m76 - 2012. 12. 28. 21:10

Én azt hittem, hogy a Downtown abbey fog toronymagasan vezetni, olyan dícshimnuszokat hallottam róla.

Dor Ka - 2012. 12. 28. 21:28

Downton Abbey – bár látom, miért nem lehet mindenki kedvence. Múltkor valaki az kommentelte, ha csak ülnének és 60 percen keresztül vacsoráznának a szereplők, ő akkor is nézné… hát, én is pont így vagyok ezzel. :)
(Mondjuk ez a nem várt fordulat eléggé betett a sorozatnak, szerintem nem is valami jól oldották meg, de ez van. Kíváncsi leszek, h. alakul a következő évad)

nyílméregbéka - 2012. 12. 28. 21:39

gisss – 2012. 12. 28. 16:02

“Ez a Terápia kb olyan mintha készülne magyar Office. Nem értem hogy lehetne egy parányilag átdolgozott, többszörösen újrahasznosított koncepció “legjobb nem amerikai sorozat”…”

talán úgy, hogy sorozat eredetileg izraeli, így minden tekintetben nem amerikai. :) de ha magyar office lenne, az is lehetne a “legjobb nem amerikai sorozat”, mert az meg eredetileg angol.:)))

szerintem - 2012. 12. 28. 21:52

ebben a kategoriaban otot ismerek (a franciat nem) es negyet nezek (doctor who valahogy nekem is iszonyat gagyinak tunt, hamar abba is hagytam es azota sem ertem, masok mit latnak benne). szoval maradt negy.
a downton abbey, mint mar annyiszor leirtam, szerintem durvan tul van hype-olva. sima szappanopera kozepes szineszekkel (kiveve persze Maggie Smith) gyonyoru kornyezetben es egy erdekes korszakban, de ennel nem tobb.
a terapia, annak ellenere hogy mar majdnem teljesen vegigneztem, nem valtotta be a hozza fuzott remenyeimet. kabe a harmadik hettol kezdtem el erezni, hogy ez nem tetszik annyira. nem rossz, de sokszor izzadsagszagu, kulonosen a penteki napok nezesekor feszengek. szoval arra sem.
a misfits ebben az evadban konkretan egy masik sorozat lett. megszunt a tortenet, megszuntek a karakterek, csak a beteg, morbid humor maradt, ami onmagaban, onmagaert nem mukodik. vagy legalabbis nalam nem.
szoval ebbol a mezonybol mindenkeppen a sherlock maradt es nyugodt szivvel jeloltem meg.
de azert a broen-ert kar.

szerintem - 2012. 12. 28. 22:40

ja, es a wallanderert is.

Hellhound - 2012. 12. 28. 23:02

Hol itt a kérdés? o.o Hát persze, hogy Sherlock! :D

Arsenal93 - 2012. 12. 28. 23:39

Csak kettőt nézek(DW,Sherlock),de a dokit erősebbnek éreztem így a DW-re szavaztam.

Miss Keamy - 2012. 12. 29. 01:27

Egyértelmű hogy DOWNTON ABBEY:) kár hogy csak 8%-ot kapott.

wmartin94 - 2012. 12. 29. 07:27

Engem személy szerint kicsit bosszant, hogy ennyien gagyinak látják a Doctor Who-t. :) Oké, mondjuk megértem, mert én is így voltam vele a kezdetekkor… 3 évad ledarálása után, azonban nem volt megállás. Mára már ez a kedvenc sorozatom, és arra a kérdésre, hogy “mások mit látnak benne ?” Csak azt tudom válaszolni, hogy: “Az egész teret és időt, mindent ami valaha történt és valaha fog.”

Ez az a sorozat, ami sosem fog unalmassá válni és könnyen elképzelhető, hogy 50 év múlva ilyenkor a 100. évfordulós részt fogom várni (ha megérem).

Rengeteg mélyebb tartalom lapul meg a gagyibbnak tűnő részek közt…

…Érdemes esélyt adni ennek a sorozatnak…

Hor1 - 2012. 12. 29. 12:43

Wow, nagyon örülök a Terápia jelenlétének, ment is rá a szavazat.

MelancholyR - 2012. 12. 29. 15:39

Én a Les Revenants-ra szavaztam..
Annyira erős és durva hangulata van, hogy veri nálam a Sherlock-ot is, amúgy arra adtam volna.

Bár szerintem a Misfits mostani szezonja is igen jóra sikeredett.

Réka - 2012. 12. 29. 15:45

Ez a top ötös a legminőségibb kategória, mindegyiket imádom, kár hogy csak egyre lehet szavazni. :)

Harmadik Eva - 2012. 12. 29. 17:06

Szívem szerint a Les Revenants-ra szavaztam volna, de esélytelen, a Sherlock viszont korántsem akkora dobás számomra, mint a francia zombizmus, úgyhogy a 2. helyezett Doctor Who dafke. (Egyébként a Sherlock-ot nálam a Misfits és a Vexed is beelőzi.)

humorpalanta - 2012. 12. 29. 19:20

Kár, hogy a Fresh Meat nem jutott be, pedig azonnal rányomtam volna annak ellenére, hogy imádom a DW-t. Mert amit idén a FM letett az asztalra, az egyszerűen hihetetlen. Volt olyan rész, amit másfél óráig néztem, mert röhögtem, leestem a székről, és ordítottam a monitorral, hogy NEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!! ezt tedd XD
Meg ez az Oregon… XD Na mindegy. DW: 1. rész ütött, de nagyot. Dínós feledhető. Cowboyos jó, Ben Browder feldobta nagyon. :D Az angyalos meg iszonyatosan jó volt. Minden érzelem, ami csakk lehetséges, kijött rajtam :D A 3-mak ereje (Bübi) meg nagyon lapos lett. Viszont a karácsonyi epizód óta nem tudok aludni… XD

Trolljaegeren - 2012. 12. 30. 04:14

Les Revenants. Nálam idén mindent vert, még úgy is, hogy az utolsó két részt nem láttam… a hangulat, a megvalósítás, az írás, az operatőri munka… le a kalappal, életem egyik legnagyobb sorozatos élményét nyújtotta 6 rész alatt.

Bbandi90 - 2012. 12. 30. 11:06

A Sherlock eredménye nem lep meg, viszont piros pont a Terápia számára, végre egy üde színfolt a magyar készítésű filmek/sorozatok terén (tudom, tudom feldolgozás de attól még … értitek :) ).

HomeX - 2012. 12. 30. 23:06

pfff, ez de nehéz volt :) mind :)

Downton +1 lett a vége

ThomasGreg - 2012. 12. 31. 00:33

Látom utolsó helyen tart a szavazásban a Les Revenants…
Pedig…
Na szóval: aki nem próbálta (még) be, annak ne vegye el a kedvét az utolsó hely, mert:
1. Erős a mezőny
2. Nagyon erős a mezőny (én 3at ismerek ezekből /Misfits, Les Revenants, Sherlock/ , de ha bottal ütnek, akkor se tudnék választani győztest teljes meggyőződéssel)
3. Vmi hihetetlen erős atmoszférája van, igazi “misztikus”. Nekem folyamatosan lúdbőrőzik a kezem/hátam a nézése közben.

winnie - 2012. 12. 31. 08:56

ez nem utolsó hely, az egyik legtöbb szavazatot kapta.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz