login |

Emlékeztető: A célpont

2013. 01. 05. 18:11 - Írta: CyClotroniC

19 hozzászólás | kategória: ajánló,

Ma. Cinemax 20.00. Hunted – 1×01-02 (magyar promó + pilot – 6/10 | finálé/évadkritika – 7/10)

A BBC és a Cinemax közös gyártású kémsorozatában Melissa George (Alias, In Treatment) egy magánhírszerzőcég ügynöknőjét alakítja, aki egy év eltűnés után kopog be az iroda ajtaján, hogy újra munkába álljon, beépüljön egy családhoz, illetve kiderítse, hogy egy korábbi akció során ki árulta el és ki próbálta eltenni láb alól.

A 8 részes, átívelős történet az igencsak döcögős és gyenge kezdést követően, idővel korrekt kerek egésszé nőtte ki magát, így a kissé fapados pilot és a szezonmélypontként felfogható második epizód után érdemes lehet kitartania a bizonytalanoknak, mert a harmadik résztől többé-kevésbé a helyére rázódnak a dolgok.

A Hunted összességében egy jó, de nem kiemelkedő sorozat, ami akció, dráma, rejtély és alakítás téren is rendben van, de mégsem áll össze valami különlegesen kötelezővé, mintha egy átlagnál jobban sikerült amerikai országos akciókrimi lenne. Mindezek ellenére, akinek van helye a sorozatnaptárában, az nyugodtan ránézhet, mert egyszer nézős töltelék-kikapcsolódásként maradéktalanul megállja a helyét.

19 hozzászólás Ne habozz!

sleepw - 2013. 01. 05. 18:20

Én az 5. résznél tartok és nem bántam meg hogy elkezdtem , nagyon jó kikapcsolódás! :)

Kissur - 2013. 01. 05. 18:30

Na, el is felejtettem, hogy jön. Az 1.részt megnéztem. Közepes volt. De akkor szinkronnal végignézem.

nagyonnagyon - 2013. 01. 05. 18:40

A tavalyi év egyik meglepetése volt nekem, történelmet nem fog írni de jó kis angolos, hűvös sztori. Kilóg a sok high tech szériából..Első epizód nem pont olyan amilyen majd a sorozat lesz, szerintem később jobb.

fm! - 2013. 01. 05. 18:46

Szerintem teljesen nézhető, én nagyon válogatós vagyok már sorozatok terén, de ezt végignéztem. Csak ajánlani tudom!

Nickey - 2013. 01. 05. 19:22

Nekem az első két rész annyira tetszett, hogy vagy 6szor megnéztem egymás után, 3-tól éreztem a mélyrepülést, de aztán az ötödiktől megint istenkirály lett, bár akkor is hiányzott az első két rész hangulata.

Érdekes, hogy mindenki máshogy látja rajtam kívül. Nekem évek óta a legnagyobb kedvenc!

Magaszarik - 2013. 01. 05. 19:32

Felüdülés az amcsi sorozatok után.

zoli - 2013. 01. 05. 20:03

király

winnie - 2013. 01. 05. 20:15

“Felüdülés az amcsi sorozatok után.”

annyi jó amerikai sorozat után egy közepes angol? végülis:) (aki nem a jó amerikai sorozatokat nézi, az magára vessen. nem az amerikai sorozatok hibája, ha fel kell üdülni)

m76 - 2013. 01. 05. 20:33

Hát sajnos az a nagy helyzet, hogy a legjobb amerikai sorozatokkal egy közepes angol is felveszi a versenyt. Mert Lutherhez vagy Sherlockhoz képest például valóban közepes Hunted.

jigsaw - 2013. 01. 05. 21:19

Nekem nagyon bejött :) (csak Melissa George ajakcsücsörítése idegesített…)

Dregnarr1 - 2013. 01. 05. 21:23

Hasonlítható az Aliashoz?

CyClotroniC - 2013. 01. 05. 21:26

Hááát, annyira nem… Ez kevésbé sematikus, nem olyan jelentős benne az akció és nincsen kincsvadászat része se. Mondjuk én az Alias-tól sosem voltam elájulva, lehet, hogy akinek az nagyon bejött, annak ez nem fog tetszeni egyáltalán.

Isteee - 2013. 01. 05. 23:56

“aki nem a jó amerikai sorozatokat nézi, az magára vessen”
teljesen egyet értek

“nem az amerikai sorozatok hibája, ha fel kell üdülni”
hanem? :)

A sorozatok nagy része amerikai. Mindig örülök, ha van valami, ami nem amerikai. :)

GodBadka - 2013. 01. 06. 09:07

Az őszi újoncok közül két sorozat van, ami jól sikerült szerintem. Ez az egyik. Remélem lesz folytatása, bár valószínűleg ez remény is marad.

isolde - 2013. 01. 06. 16:38

Nagyon jó hangulatú sorozat, én nagyon szerettem.

payskin - 2013. 01. 06. 22:13

Csak ideszúrom már, hogy szerintem irgalmatlanul elcseszték a végét, nekem nagy csalódás volt.

CyClotroniC - 2013. 01. 06. 23:40

payskin: Milyen tekintetben? Nem mondom, hogy nem volt az, de érdekel. Persze attól is függ nekem, hogy csalódás volt-e vagy sem, hogy még folytatják-e, én se éreztem jónak, de olyan 180 fokos elcseszésnek sem.

sorozat/gyilkos - 2013. 01. 07. 17:18

Három rész után: korrekt.

Nehezen szántam rá magam, de megérte, leginkább a hangulata miatt.

Casting: a színésznulla Aiden alakítójától eltekintve nem kiemelkedő, de korrekt. Melissa George (akitől ugyan minden pillanatban várom, hogy egy zacskó tökmaggal teríti be a képernyőt) tűrhető hitelességgel hozza a rejtélyes, lelkisérült, női Bourne-t.

Történet: 3 rész után: sablonosnak tűnő, de jól göngyölített (remélem, nem kxxxk el.)

Karakterek: viszafogott kézzel megrajzolt karakterek. Magányos, fásult, jellegzetesen brit figurák. Csipetnyi Le Carre.

Hangulat: Luther távolságtartó, fojtott-kirobbanó, ködösen metsző spleenje. Najó, hasonló.

+gyönyörű fényképezés

nick név - 2016. 08. 18. 13:40

Dregnarr1: Nem, egyáltalán nem. Az Alias azért több volt, mint puszta akció és kincsvadászat. Elég mély drámája volt és egy kifejezetten saját hangulata, atmoszférája. Persze nem kell feltétlenül szeretni az Alias-t, de az már csak objektíve is megállapítható, hogy a Hunted nyomaiban emlékeztet csak maximum az Alias-ra. Összetettségében, a karakterek elmélyültségében, a történetelmesélés eszközei tekintetében. A műfajuk azonos, de nagyjából ennyi ami közös nevezőként elmondható, Melissa George-on kívül.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz