login |

The Mindy Project: 10 rész után

2013. 01. 14. 17:30 - Írta: CyClotroniC

20 hozzászólás | kategória: kritika,

– I think I see Joaquin Phoenix!
– What is he doing? Is he being weird?

Most, hogy láttam 10 epizódot a The Mindy Project-ből (a pilotról és az első pár részről már írtunk hárman is) megfoghatatlanabb, mint eleinte volt, ellenben az is igaz, hogy hihetetlenül bejön, de nehezen tudnám megmagyarázni, hogy pontosan miért is. Részről részre változik, hogy mi kap nagyobb hangsúly, ki lesz állandó szereplő és ki visszatérő, mégis képvisel egyfajta stabil színvonalat.

Nem is nagyon tudom skatulyába tenni, hiszen volt amikor a New Girl-t, volt amikor az Arrested Development-et, és volt amikor a The Office-t idézte vissza a humora, de még csak azt is nehéz lenne megmondani, hogy munkahelyi vagy baráti sitcom akar-e lenni, mert valahol a kettő közötti viszonyt fektették le eddig.

Szintén nehezíti a ragaszkodást, hogy a főszereplő karakter nem egy klasszikus néző-kedvenc figura, jóformán lehetetlen vele azonosulni, a látszólagos hétköznapi egyszerűségeket pedig nagyon elvont dolgokkal tudják olykor megtörni, ahogy a kínosság és egy-egy feelgood pillanat is teljesen váratlanul bukkanhat fel bárhol.

Mindy Kaling munkájának legészrevehetőbb “Office-os” hozadéka talán, hogy a karakterek egy része végtelenül civil, a másik fele meg nagyon is over-the-top, ráadásul annak ellenére, hogy a sorozat szereplői papíron egy magánklinikában dolgoznak, a 10 rész alatt már a klubtól kezdve, az iskolán és a jégpályán át, a karácsonyi házibuliig mindent bejártak. Mondjuk az is igaz, hogy betegekkel jóformán nem találkozni, főnökük pedig már azóta nincs, hogy egy levélben köszönt el tőlük, és hagyta rájuk az utolsó szendvicsét a hűtőben.

A birthday’s not an achievement. Everyone has a birthday. Serial killers, rapists. Believe me Mindy, you’ll find other opportunities to eat cake.

Az összkép 7/10-es, de eleinte járt feljebb, utóbbi hetekben pedig lejjebb is a pontszám, és még 10 rész után is érezhetően egy önmagát kereső, folyamatosan formálódó sitcomról beszélhetünk, amiben talán az az egy stabil, hogy nagyon okos a humora, gyakran hadarósak a dialógusok, és éppen ezért eléggé odafigyelős is.

Érezhetően értelmes és átgondolt munka, ami mintha már tudatosan kerülné a kliséket – vagy direkt beléjük fut, hogy kifigurázza őket – ezzel is megnehezítve a kötődést az átlag néző számára. Nincs igazán nagyszerű karaktere, vagy olyan sztorija, ami kapaszkodó lehetne, az írás viszont zseniális, és ha valaki ezt önmagában is értékelni tudja, annak mindenképpen kötelező darab és a legjobb választás az újonc 20 percesek sorából.

20 hozzászólás Ne habozz!

fsanyee - 2013. 01. 14. 18:07

szerintem is legjobb 20perces ujonc, nekem is bejon.

mkfad - 2013. 01. 14. 18:20

Időnként túl sok benne a felesleges fecsegés, és emiatt meg kevés a poén.

paranoid android - 2013. 01. 14. 18:27

Én még mindig nem tudom eldönteni, hogy összességében tetszik-e, mert tényleg voltak nagyon vicces részek, de kifejezetten gyenge epizódok is becsúsztak, és igazán nem is tudom megragadni mi az, ami az egyikben megvolt a másikban meg hiányzott. Az biztos, hogy a legjobb dolog benne Danny Castellano.

CyClotroniC - 2013. 01. 14. 18:46

Danny szerintem is a legjobb… jól működik Mindyvel és a brit faszival is (az autósiskolás és a nyugdíjas otthonos jelenetek is ültek). Az amúgy nagy plusz, hogy a Danny és Mindy szikrázás az csak nagyon nagyon halványan van jelen, mint anno a Jim & Pam is.

Nekem a két kedvenc részem talán a gyáva nyúl játék volt, amikor Mindy Dannyt akarta nőgyógyásznak, illetve a klubbos epizód. A leggyengébb meg talán most a 10. rész.

Tippre talán azok a jobbak, ahol közel azonos helyzetbe helyezik az aktuálisan aktív karaktereket, és kb ugyanannyi időt is kapnak. A gond akkor jön elő, mikor van egy dominánsabb rész, és a többieket csak úgy beleszórják, hogy nesztek, ők is itt vannak.

Utóbbiért gondolom az átalakítások is okolhatóak, elvégre az Office után már rutinszerű szerintem Kalingnál, hogy nem kell mindenkinek minden részben szerepelnie.

superpityu - 2013. 01. 14. 18:46

van benne valami jó, ami miatt mindig maradok. a gyors és okos párbeszédek bejönnek. de tényleg fura a történetvezetés, mert csapong mindenfelé, a legutóbbi rész is teljesen új helyzetet hozott, bár tény, hogy talán azon röhögtem eddig a legtöbbet.

cyborgwings - 2013. 01. 14. 18:53

a múlt heti rész nekem sem tetszett, mindy tesója szerintem hatalmas mellényúlás volt. viszont a karácsonyos nagyon jó lett, meg valóban a klubos és a nőgyógyászos is kiemelkedőek voltak. szóval azért vannak epizódok, amik magasra teszik a lécet, és emiatt nekem is a kedvenceim közé tartozik a sorozat. viszont egyelőre még tényleg elég nagy hullámvasút az egész, sosem lehet tudni, hogy mit dob éppen a gép, szórakoztató lesz-e vagy csak afféle “jól van, húsz percet még rá lehet áldozni egy ilyenre is”.
mindy karakterét nagyon csípem, rögtön az elején megkedveltem és a többiek is mind szimpatikusak, noha egyelőre nincs senki, akiért kifejezetten odalennék. talán majd alakul ez is.

CyClotroniC - 2013. 01. 14. 18:54

Mondjuk ez is beszédes az eddigi csapongásról, hogy 5 komment alatt egyszerre volt legjobb és leggyengébb az utolsó epizód :D

Dor Ka - 2013. 01. 14. 19:00

sose nézek 20 perces sitcomokat… de ezt nézem az elejétől és imádom! de hogy miért is? azt én se tudnám konkrétan megfogalmazni.:)

Kajuska - 2013. 01. 14. 19:24

Számomra az évad meglepetése. Jelenleg a kedvenc 20 percesem. Nagyon tetszik, hogy Mindy nem sablonos úgyhogy sose tudom mit várjak tőle. Danny karaktere pedig egyszerűen zseniális.

BSBsubs - 2013. 01. 14. 19:31

Az idei szitkomok közül a Ben and Kate-tel fej-fej mellett haladnak nálam a “legjobb” címért. Előbbi aranyosabb + BJ hatalmas karakter, a TMP-ben viszont nagyon jók a pörgős párbeszédek meg sokszínű valahogy az egész.

Talán az évadok végén kikiáltok egy győztest. :D

kuktin - 2013. 01. 14. 19:55

The Mindy Project meg keresi onmagat az igaz de friss es karakteres . Nem lesz vele gond

len90 - 2013. 01. 14. 20:00

Abban én is egyetértek, hogy nem tudom hová tenni a sorozatot, de nállam pont azért mert nincs állandó színvonal, vagy nagyon bejön, van nem: első három részt imádtam, negyediken el sem mosolyogtam, pedig vagy egy hónapot kellett rá várni, ezért még nagyobb volt a csalódás. Aztán megint jött egy-két üres járat, egy ponton már be isl engettem a kaszát, de mivel pont téli szünet volt, és nem volt sok újdonság, bepótoltam azt az egy részt, és most az utolsó két rész alapján megint úgy áll, hogy maradok. A három főszereplőért hatalmas pacsi, a többiek viszont nem tetszenek, főleg nem a férfi nővér, valamiért kifejezetten idegesít…

Nekem az legutóbbi rész viszont kifejezetten bejött, nem tudom miért osztja meg ennyire a közvéleményt, ahogy Mindy menetközben cenzúrázta a rap szöveget, azon szakadtam :D

len90 - 2013. 01. 14. 20:07

Viszont a sorsa nagyon nagyon érdekel, mert anno a FOX nagy bizalmat előlegezett meg neki, és egyből 24 részt kért, mostanság viszont 3 millió körül táncol, ami FOX-on azért elég halovány (kivéve a pénteki napot), és 18-49-ben is kb. csak azon a szinten van, mint az ABC-n már halálsorsra küldött Happy Endings & Apartment 23. Bár az is igaz, hogy jelenleg a FOX egész keddje elég gyengécske, a New Girl sincs már közelében sem a tavaly ilyenkornak, amikor gond nélkül nyerte a sávját 18-49-ben, úgyhogy a FOX kedd sorsa nagyon érdekel. Én simán el tudok képzelni egy olyan helyzetet, hogy a FOX úgy dönt, hogy csak 2 komédiát tart meg, és berendel egy 60 perces újdonságot keddre. A New Girl tuti túl élő, szerintem Ben & Kate megy a levesbe, a Mindy-t úgy tűnik szereti a FOX, der szerintem már csak az ismétlés jogok, meg amúgy is a puszta számok alapján a Raising Hope-ot tuti megtartanák vele szemben…

CyClotroniC - 2013. 01. 14. 20:26

Ezért furcsa, hogy ennyi gyurmázás van a karakterekkel és a sztorival, mert ezt ritkán tolerálják a nézők türelemmel. Viszont szerintem jó páros a New Girl-höz, az mondjuk kicsit cukibb, lazább, jókedélyűbb, mégis úgy érzem valamiért, hogy passzolnak. Pl a klubos rész nekem nagyon New Girl-ös volt valamiért.

goodjohnwin - 2013. 01. 15. 08:50

Nagyon bejön a szokatlansága, friss a humora, szimpatikusak a szereplők – kihagyhatatlan :)

JulianPlenti - 2013. 01. 15. 19:34

szerintem is sok néha a fecsegés, és Mindy hangja is sokszor tud idegesítő lenni, de azért még nézem, meglátjuk, meddig.

horathius - 2013. 01. 16. 11:57

nekem nagyon bejön a sorozat. a 10. rész kicsit gyenge volt, de a mostani 11-es visszaállította a rendet.

JuhG - 2013. 01. 16. 20:02

11-es rész sziporkázott. Danny+Mindy kombó pedig nagyon el van találva, nézzük milyen klisét hoznak ki belőlük az évek során :)

hrean - 2013. 01. 18. 01:09

Imádom, viszont folyamatosan az az érzésem, hogy kevés neki a 20 perc. Ettől ugyanis az egyes részek feldobott labdáinak nincs ideje leesni a következő epizódok során. Pattognak a 20 perceken túl, az egyes részek pedig szinte szeparálódnak. Ez idegesít, de fenn is tartja az érdeklődést még. Mindy a maga pancser-király nőciskedésével a legvagányabb bolond sorozatkörnyéken. Így hát borzasztóan mérges voltam az őszi foghíjakra a választás és egyebek miatt. Fűnek-fának ajánlom.

liliness - 2013. 02. 03. 23:46

Nekem nagyon bejön, ebédeléshez nem jó, mert tényleg kell figyelni a párbeszédekre, de nekem eddig nem okozott csalódást. Nagyon jó a humora Kalingnek, nekem kifejezetten bejön a karaktere, hogy végre nem egy teljesen transzparens főhős, hogy mindenki azonosulni tudjon vele. Remélem nem kap kaszát.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz