login |

The Mob Doctor: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta LaCRossE

2013. 01. 19. 14:32 - Írta: vendegblogger

9 hozzászólás | kategória: 2012/13, 2012/13 finálék, kritika,

All war is deception, Grace.

Nem hinném, hogy túl sok junkie követte volna velem egészen az évad végéig a The Mob Doctort, hiába kapott korrekt kritikákat winnie-éktől, a kibeszélő elég rendesen pangott. A dokis-maffiás sorozat már az elején sem nyerte el a nézők kegyét, így már a második rész után sejteni lehetett a sorozat sorsát, ami végül be is következett. A FOX, akármennyire is nyomatta, kénytelen volt elkaszálni azt.

Az biztos, hogy a The Mob Doctor nem váltotta meg a világot, azonban mégis hiánypótló volt: a House távozásával kellett egy újabb kórházas sorozat a FOX-nak, ráadásul maffiás sorozat sincs mostanság sok a tévében, így én kétszeresen is szurkoltam neki.

Az első részek még a középszer felé mutattak, azonban utánuk egyre jobb részeket sikerült produkálnia a sorozatnak, az átívelő szálak és a maffiás vonal is erősebb lett, így az én érdeklődésemet is fenntartották, végül pedig az utolsó két részben csúcsosodott ki a történet. Voltak persze idegesítő dolgok, néhány kórházas sztori meglehetősen unalmasnak is bizonyult, mások viszont tartogattak érdekességeket is (például a prosztatarákos nő, a Lazarus-szindrómás férfi).

Az évad első fele 5-6 pontos részeket produkált, míg a második fele már a 6-7-es részeket is simán szállítani tudta. Az évadra így egy erős 6.5/10-et adnék, a finálé pedig egy 7.5/10-et érdemel. A sorozat kaszája sajnálatos, de el kell fogadni, mindenesetre egy darára mindenkinek ajánlom a The Mob Doctort, főleg mert van befejezése.

Az ugyanis mindvégig kérdéses volt, hogy kap-e lezárást a sorozat. Én abban bizakodtam, hogy kap valami normális befejezést és nem hagynak túl sok kérdést nyitva, de ennek ellenére sem hittem, hogy sikerül egy kerek egész történetté formálni 40 perc alatt a The Mob Doctort, hiszen ahhoz túl sok szálat kellett volna elvarrni.

Valahogy mégis összejött, jó és teljes lett a befejezés, ezért mindenképp gratulálok a készítőknek. Bár abban biztos vagyok, hogy ha a FOX nem kaszálja a sorozatot, akkor nem így végződik az 1×13. És a sorozat. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Azt már a kezdetek óta lehetett sejteni, hogy Grace elől valamit titkol Constantine, így egyáltalán nem volt meglepő a nagy bejelentés: a maffiavezér Grace apja. Ez már szinte a pilottól a levegőben volt, mégis örülök annak, hogy nem hagyták szó nélkül a dolgot. A másik, ami már a pilottól kérdés volt, az az, hogy Grace munkatársai (a dögös nővérkén kívül, akinek a nevét még mindig nem tudom) miért nem veszik észre, hogy valami nem egészen kóser a nő körül. Szerencsére a készítők is úgy gondolhatták, hogy ez enyhén szólva irreális, így az a beszélgetés Constantine és Dr. White nagyon kellett.

Persze nem csak a pozitívumok voltak jelen: például nem vettem feltétlen örömmel, ami Grace-szel történt, hiszen a The Mob Doctor ilyen korai fázisába nem fért bele az, hogy a bosszútól feltüzelve kész legyen együtt dolgozni a maffiával, hogy elintézzék Trapanit.

A befejezés, még ha nem is volt minden igényt kielégítő, korrektre sikerült: minden szálat sikerült nagyjából elvarrni, ehhez pedig csak annyi kellett, hogy Grace kinyírja Constantine-t. Innentől világos volt, hogy a nő nem maradhat a kórházban, főleg, hogy a (fél)testvére, Nate a történtek ellenére is a rossz oldalon kívánt maradni. Ezért is vehető biztosra, hogy ha nem ez az utolsó rész, biztosan nem lépik meg Constantine halálát: a férfi kulcsfontosságú szereplő volt, innentől pedig nem sok felé lehetett volna vinni a történteket. Így az utolsó percekért ismét taps jár a készítőknek: tökösen zárták le a sorozatot.

ui.: szerencsére DVD-kiadást is kap az első (és egyben utolsó) évad, az én polcomon lehet, hogy ott lesz.

9 hozzászólás Ne habozz!

Casey Novak - 2013. 01. 19. 15:39

Tetszett a sorozat, anno vártam is nagyon a maffiás szál miatt, és az volt benne a legjobb: kis szívesség ettől, egy kis fenyegetés annak…fantasztikus, hogy hogy működik ez a világ :) Aztán meglepődtem, mikor elkezdtek igencsak okos orvosi eseteket felvonultatni, mert bár azok is nagyon tetszettek, de 40 percben nehéz elintézni két teljes sztorit. És mégis megoldották, nem éreztem hiányt egyikből sem, kőkemény House-rajongóként mondom, hogy gyönyörűen levezették a betegek sztoriját 15-20 percben. Annak ellenére, hogy Grace a világegyetem egyik legidegesítőbb karaktere volt számomra, mégis érdekelt a sorsa, és sikerült viszonylag karakteridegen húzások nélkül lezárni a sorit.
SPOILER
Nekem nem is az volt a legfurcsább, hogy segített Constantine-nek, hanem hogy végül ő is intézte el. Persze ez volt a legtermészetesebb megoldás, csak végig nagyon ágált az emberölés ellen, még akkor is, mikor ezzel a szívbeteg lány életét menthette volna meg. Oké, persze, Constantine volt a fő probléma, ha tőle megszabadul, azzal sok mindent megold, de annyira nem lehet naiv, hogy azt higgye, hogy ezzel vége. Lehet, hogy pont valamelyik öcsikéje veszi át a keresztapa helyét, aztán kezdődik minden elölről.
SPOILER OFF
Nem mintha bárhogy máshogy meg lehetett volna ezt oldani.
Külön tetszett, ahogy először megkedveltették a nézőkkel Franco-t, aztán megutáltatták, aztán megint megkedveltették :) A “Garce apja” dologra rögtön rájöttem, de hogy kinek dolgozik Franco, azt addig nem tudtam, míg konkrétan ki nem mondták.
Összességében tetszett, 7 pont simán megvan, kár hogy vége, de lehet, hogy a befejezés miatt megérte itt abbahagyni.

Hellhound - 2013. 01. 19. 15:50

Én szerettem a sorozatot, viszont sajnáltam, hogy elhagyták a visszamelékezéseket az elején és a végén. Két gondom volt csak vele: nekem semmi hullámzásom nem volt, végig utáltam Francot, és hogy megszökik vele a csaj, a másik meg Constantine végzete… De hát nem lehet semmi sem tökéletes, mindenesetre elég drámai volt.

Teppik - 2013. 01. 19. 21:45

Én is végig néztem és nekem is tetszett. Jó lett a lezárás is.

Danny - 2013. 01. 19. 22:05

Az egyik legjobb idei újonc. Szerintem. Rendkívül korrekt lezárást kapott.

nagydee - 2013. 01. 20. 12:03

“…hiszen a The Mob Doctor ilyen korai fázisába nem fért bele az, hogy a bosszútól feltüzelve kész legyen együtt dolgozni a maffiával, hogy elintézzék Trapanit.”

nem hinném, hogy bosszú lett volna a felbuzdulás oka. inkább ugyanaz a pragmatikusság, ami a közlekedési balesetet okozó rendőr megmentését is motiválta: van kisebb és van nagyobb rossz, márpedig a “nincs béke” beismerésig számára úgy tűnt, hogy Constantine jobb választás, mint Trapiani.

ha ez a beismerés elmarad, akkor simán folytatódhatott volna a sorozat, aminek a második évadjában lassan rájön Constantine igazi arcára, majd az évadfináléban beáll besúgónak. Menekülés helyett Franco ki is nyírhatta volna az FBI ügynököt (szerintem belefért volna a karakterébe). az egyetlen probléma Grace főnöke, amire most nincs ötletem, de nem is vagyok író, úgyhogy ez talán elnézhető.

szerintem jó adag potenciál volt a sorozatban, kár érte.

Tommy - 2013. 01. 20. 16:40

Kellemes csalódás volt ez a sorozat. A kórházas sorozatokat nem szeretem, így nem is vártam, de a maffia szál és a színészgárda miatt (ami elég jóra sikeredett) végül elkezdtem, és egyáltalán nem bántam meg. Attól amitől féltem hálistennek nem igazolódott be, hogy a maffia szál teljesen háttérben lesz, sőt inkább az volt már a hangsúlyosabb, aminek örültem, így a kórházas részek sem voltak unalmasak, meg volt az egyensúly. A lezárás viszont nem tetszett, bár máshogy nehezen lehetett volna megoldani.. Kár ezért a sorozatért még pár évadon keresztül elnéztem volna. Egy erős 7/10 volt nálam is.

_petrus_ - 2013. 01. 20. 22:46

kár érte :(

bartowski - 2013. 01. 21. 00:20

Nem igen tudok rosszat mondani a sorozatról. A fináléval kapcsolatos egyetlen rossz húzás számomra Constantine végzete.

marlun - 2013. 02. 13. 11:57

Én nagyon sajnálom, hogy befejezték. Igazán jó sorozat volt, amiből ráadásul sokat ki lehetett volna hozni szerintem. Évadokon keresztül. Kár érte, tényleg…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz