login |

Pilot: The Following

2013. 01. 23. 20:54 - Írta: human

176 hozzászólás | kategória: 2012/13, kritika, pilot-mustra,

A FOX csatorna talán legjobban várt drámája volt a The Following, ami most végre tévébe került, hogy gyorsan le is törjön minket. Előre szaladtam, de muszáj volt, hiába vannak jó pillanatok a részben.

A történetet gyorsan összefoglalnám, hogy lássátok, miért is vártuk: Kevin Bacon egy visszavonult nyomozót alakít, de visszahívják az FBI berkeibe, mivel ő az egyetlen, aki a frissen szökött sorozatgyilkost. Joe Carroll-t el tudja kapni. Klisés alaphelyzet, de innen jön a “fordulat”, miszerint a gyilkos amolyan kultuszt épített maga köré amíg börtönben volt, méghozzá követőkkel (followerekkel:). Avagy egy csomó sorozatgyilkos fogja követni a példáját.

Innen látható az alaphelyzet, miszerint a fő sorozatgyilkos, és a fő nyomozó szellemi játszmáját az “algyilkosok” elkapása fogja heti ügyekre bontani. Szóval, amolyan félig átívelő szálas történetnek néz ki, egy kis kémkrimivel megfűszerezve, mert majd biztos kiderül pár fontosabb szereplőről, hogy tulajdonképpen ők is a followerek.

Akinek hihetetlen, hogy miképp tekinthetnek emberek követendő gyilkosnak valakit, annak egy művészeti maszlagot is ráhúztak a sorozatra. Carroll Poe-megszállottként annak tanításaiban hisz, miszerint a világon a legszebb dolog egy szép nő halála. Ennek nyomán ölt meg rengeteg fiatal egyetemistát, méghozzá fejlett művészien, ami megérintett pár embert.

Valójában ezzel az egésszel az a baj, hogy semmi különleges nincs benne. Mármint a megvalósításában. Tipikus nyomozós sorozat bontakozik ki a szemünk előtt, ami nevetségesen fordul el a véresebb jelenetektől. Komolyan olyan érzés volt, mintha csináltak volna valami kábeles drámát, aztán megvágták és kicsit átírták volna.

A forgatókönyv hibája alatt azt értem, hogy az egyértelmű dolgokat még külön is a szánkba rágják. A történetekből és információkból könnyedén összerakható például az, hogy követői vannak a gyilkosnak, erre Kevin Bacon karaktere 2 percen át hangosan gondolkodik, és el is mondja ezt. Olyan volt, hogy “baszki néző, te hülyébb vagy, mint alapból gondolnánk, nesze, megrágtuk a krumplipürét is helyetted”.

Azért nem akarom teljesen lehúzni, mert voltak jó pillanatai a The Following pilotjának. Van benne egy emberrablást, és az azt követő jelenetek elég jól vannak megcsinálva, amikor Bacon és az elemlámpa a tök üres lakásban követi a vérnyomokat, de a többi teljesen “bland”, semmilyen. Képileg.

A színészek dobják még fel a dolgot. Egyrészt Kevin Bacon a megtört hős jó (szintén szájbarágott információ – itt említeném meg, hogy előtte meg tök jól árnyalták, amikor vizes üvegből iszik valamit, erre a rajongója ad neki a leheletére valamit…), másrészt pedig James Purefoy-ban van valami démoni, jó rosszfiú lesz, mindkét castinggal egyet tudok érteni. Gondolom a többi szereplővel is jó munkát végeztek, de egyelőre egybeolvadnak az FBI-osok.

Lehetett volna jobb is a kezdés, láttunk már 2 évadon át üldözött gyilkost teljesen darkosan, de még így is van benne valami, ami legalább 2 részre még visszahoz. Ha nagyon Gyilkos elmékké alakul, 2-3 perc átíveléssel, akkor viszont szevasz. Ja, pont is kéne? Akkor 6/10.

További írások a sorozatról:

176 hozzászólás Ne habozz!

LoGi - 2013. 01. 23. 21:00

Akkor még várok, hogy bepróbáljam, vagy ne.

Desmond Wallace - 2013. 01. 23. 21:00

Engem nem lombozott le a kezdés, és nem hiszem, hogy a folytatás a Gyilkos elmékre hasonlít majd (bár azzal a sorozattal nincs nagy bajom).

Ismerve Williamson eddigi munkásságát, nem kevés fordulatra számíthatunk a folytatásban.

Részemről azt hozta a pilot, amit vártam.

CyClotroniC - 2013. 01. 23. 21:05

Nálam vegyesek az érzelmek, de mindenképpen a várt alatti, talán a 6-os jól vissza is adja.

Ami tetszett:
– időben ugrálások, a háttér sztori jó ütemű csöpögtetése
– Purefoy továbbra is baromi hozzáértő az ilyen szerepben
– a Poe utalás és keret, míg nem lett túl szájbarágós
– az utolsó 5 perc, na abból szeretnék jóval többet kapni

Ami nem jött be:
– Bacon számomra nem hiteles ilyen Jack Bauer-szerű figuraként (puha volt)
– a nyomozás bántóan klisés és egyszerű volt
– és ha ez még nem lett volna elég, akkor még szájba is rágták
– nem volt elég sötét (őszintén szólva én egy új Inside-ot vártam tőle)

Trolljaegeren - 2013. 01. 23. 21:14

Többet vártam én is, de még így is bejött… és mivel Bacon, tuti maradok, még ha a béke popója alá esik a színvonal akkor is, annyira szeretem ezt az embert.

sherlock20 - 2013. 01. 23. 21:21

Nekem tetszett, részemről simán 7/10-es. Van benne potenciál. Remélem a nézettségen nem fog múlni a folytatás…

Wynonna - 2013. 01. 23. 21:22

Nem mondanám, hogy rossz lett volna, de nem rántott be egyáltalán, nem érzem úgy, hogy nekem ezt hetiben kellene néznem. Imádom Purefoy-t és nagyon várós volt a sorozat, de csalódás volt a pilot…

.tnm - 2013. 01. 23. 21:24

Én csak akkor fogom újra elővenni, ha istenítitek majd. :)
Én azt vártam, hogy valami jó kis intellektuális macska-egér játék lesz (igaz, hogy országos adó, de Fox-on néha akad – meg valahogy a The Good Wife is eléldegél még). De semmi “witty”/semmi ravasz, semmi igazán frappáns ötletre/csavarra nem futotta, ehelyett jött be a művészet meg a hasonlatok világa… NOT! Csak Poe Poe Poe.
A kilométerekről látható és teljesen felesleges romantikus háromszög pedig csak újabb klisé, amin külön ront, hogy ők maguk is kimondják, hogy csak azért volt, mert minden sztoriba kell egy ilyen. Az egyetlen szimpatikus karakterért pedig már innentől kezdve kár izgulni, pedig neki kerekíthettek volna egy Les Revenants-os depresszív vergődést.
Az egyetlen igazán pozitív ötlet, hogy a “főgonosz” (neve se maradt meg) az egészet írja és ilyen szemmel szemléli cselekedeteit, csak sajnos ez pontosan szabad utat arra az íróknak, hogy az történjen, amit csak akarnak, mindenféle racionális cél, logika nélkül, “csak az esztétika kedvéért”.

Innentől pedig a közönségnek nem maradt más útja, csak kocanézőnek és elfogadni mindent, ami kijön a képernyőből. Nem lehet agyalni, nem érdemes jeleket gyűjteni, következtetéseket levonni. Nálam ez már az unalmas definíciója sajnos.

De azért bízom benne, hogy rám cáfolnak az írók és 2-3 rész múlva ujjong majd a nagyon kevés számú, de válogatós nézőréteg érte.

todie - 2013. 01. 23. 21:33

basszus nekem tok ugy remlett, hogy ez lesz a hannibal sorozat, vegig mads mikkelsent vartam, hogy majd o fog segiteni elkapni purefoyt:) ennek fenyeben kicsit csalodas volt, de osszesegeben bejott, nekem mondjuk a kepi vilag es a fenykepezes kifejezetten tetszett, de a nyomozas tenyleg enyhen klises volt, ott meg javulni kell.

Gergoo - 2013. 01. 23. 21:39

Simán jó, jók a színészek… 8/10 van benne potenciál.

winnie - 2013. 01. 23. 21:44

:maga elé mormolja: “nekem úgyis be fog jönni, nekem úgyis be fog jönni”. muszáj bejönnie.

a nézettség egyébként teljesen jó volt elsőre, szóval örülnék, ha bejönne.

paranoid android - 2013. 01. 23. 21:53

Egyetértek az említett hibákkal, néhol túl redundáns volt, néhol túl szemérmes, de összességében nálam egy ponttal többet érdemelt, talán mert annyira nem vártam, így nem is csalódtam különösebben. Pozitív oldalon a remekül működő flashbackek (kérdés megmarad-e ez a későbbiekben) és a két főszereplő van.
Ha a heti ügyek mellett lesz egy értékelhető átívelés akkor nézős lesz, de egyelőre csak a 2-3 részes maradásom biztos.

winnie - 2013. 01. 23. 22:02

(ja, és nagyon kíváncsi vagyok az íróstáb összetételére. a köv. részek tartalmában nem látom az írókat. remélem akad benne pár jó név:)

Böszi - 2013. 01. 23. 22:02

Nekem tetszett, nem vagyok tőle elájulva, de rossz se volt. Várom a folytatást :)

fm! - 2013. 01. 23. 22:04

Szerintem teljesen jó volt, a pilot simán 7/10, ha nem válik heti nyomozóssá, akkor maradok…

Pocok - 2013. 01. 23. 22:05

Nekem a jumpscarekből lett elegem. Túl sok jutott egy sorozat részre. Ráadásul ilyen hülye hangos zenét is benyomtak alá.
Poeból nekem is elegem van, főleg hogy a mostani film is szar lett.
Az én verziómban elkapták a gyilkost, szóval game over, sorozat vége? :D Nem biztos, hogy folytatni fogom.

5/10

Lemoni - 2013. 01. 23. 22:08

Az első néhány perc White Collar-pilotos déja vu volt, de a folytatás már jóval keményebbre sikerült. Olyan érzésem volt, nagyon akar sokkolni a pilot, de eléggé elnagyolt volt a kidolgozás. A szereplők közül egyértelműen Purefoy tűnik egyelőre karizmatikusabbnak, sajnálom, hogy Bacon karaktere elég klisésre sikeredett. Maradok néző és bízom a két férfi főszereplő közti macska-egér kémiában, mert ahogy eddig lejött, a nyomozó-gyilkosné páros szál nekem nem fog bejönni, vagyis jó lenne, ha a bűnügyi vonal dominálna, nem a romantika.
6/10, de remélem, lesz jobb is :)

Junkieka - 2013. 01. 23. 22:08

Az első rész csak egy erősebb Gyilkos elmék epizódott hozott számomra, de mivel azt is bámulom hétről hétre, így ezt is fogom :D

A kritikával nagyjából egyetértek, semmi különösebb meglepi, bár én nem hiányoltam belőle az elmélyültebb durvulást.
Ez a műfaj már annyira lerágott csont, nehéz ebbe történetileg új dolgokat beleírni. Inkább a megvalósítás, a rendezés, a színészi játék vagy a párbeszédek jelenthetnének igazi csemegét, de itt egyik sem volt brilliáns csak jó. Pattogatott kukoricával elmegy. :)

+1 pont: nem rángatták benne a kamerát. :):):)

macilaci - 2013. 01. 23. 22:11

Eddig nem rossz persze kérdés nálam is mennyire lesz erős az átívelő szál. Ha nagyon epizodikus lesz akkor kevésbé várós.
A Pilot nálam megér egy 7/10-et.

Egyébként hány részesre is tervezik az első évadot 10 vagy több?

Junkieka - 2013. 01. 23. 22:15

Jah, a zenéről… Marilyn Manson passzolt ide, de ez a csilliószor hallott szám inkább negatív választás volt. Most komolyan?

winnie - 2013. 01. 23. 22:18

“Egyébként hány részesre is tervezik az első évadot 10 vagy több?”

15

Benjy - 2013. 01. 23. 22:36

Idén megfogadtam, hogy nem fogok előre inni a medve bőrére high-concept sorozatoknál, ezért én most nem puffantam akkorát.Valóban teljesen középszer volt a pilot, Alcatrazzal ellentétben viszont mindenképp pozitív, hogy itt nem akartak nagyot markolni.Szépen lassan építgették az alapokat, a flashbackekből pedig jöhet még több.Az átívelésről pedig annyit, hogy ha hétről-hétre kapunk válaszokat, akkor nem lesz gond.Meg hát ugye kéne valami kis plusz, mert utolsó 5 percen kívül tényleg nem volt semmi kiemelhető a részben.

Nem értem, hogy miért kell összehasonlítani Gyilkos Elmékkel.Egyrészt itt profán nyomozás folyik, nem profilozás, az egyetlen összekötő kapocs, hogy mindkettőben vannak sorozatgyilkosok.A hangulatról meg annyit, hogy aki még nézi CM-et az tudja, hogy ott mostanában sokkal darkosabb, nyomasztóbb a hangulat.Itt inkább csak úgy éreztem, hogy az erőszakkal csak feszültséget akarnak kelteni.

Számomra egyértelműen vízválasztó lesz, hogy a heti gyilkos történetét hogy fogják felépíteni, ha okosak lesznek maradok.

szini - 2013. 01. 23. 22:44

Nekem nagyon bejött a pilot! Kezdve a Sweet Dreams-el, ami a végén is nagyon illet hozzá. Irodalmi cucc is bejött, egyáltalán nem zavart, sőt megjött a kedvem Edgar Allan Poe-t olvasni. Színészek elsőre jónak tűnnek, én mindenképp maradok még. 7,5/10

Hellhound - 2013. 01. 23. 22:56

Azt mondja meg nekem valaki, hogy a kritikusok miért ilyen kritikusok mindig? Én komolyan mondom soha az életben nem láttam még valamit amiért igazán lelkesedtek volna (csak titkos utalásokban, hogy egyszer régen volt egy olyan xD), vagy max pontot kapott volna! :D És ez világszerte jellemző rájuk. Én úgy vagyok vele, hogyha valamit már elkezdtek nézni akkor nem csalódom benne. Ha nem tetszik, akkor viszont 1 percet sem vagyok képes megnézni belőle. Persze nem minden rész egyformán elképesztően nagyszerű, de hát nem lehet minden tökéletes, nem lehet mindenkinek megfelelni mindig. Én sosem szoktam rosszul érezni magam amikor vége a filmezésnek. Alig várom, hogy lássam már ezt is, biztos vagyok benne hogy nagyon tetszeni fog ha már eldöntöttem, hogy nézni fogom :D

winnie - 2013. 01. 23. 22:57

hellhound: olyan nincs, hogy kritikus. néző van. aki leírja a véleményét. te is az vagy. éppen ezért nincs is olyan, hogy általánosan jellemző rá. ki ilyen, ki olyan.

de eleve értelmezhetetlen, amit írsz. nem csak azért, mert minden sorozat, minden film, az emberek egy részének tetszik, a másik részének nem (és az ember azért olvas kritikát, hogy megtudja, hogy miért tetszik és miért nem – az lenne a legrosszabb, ha valaki leírja, hogy milyen isten valami, amikor nem is az, mert megvezeti aa véleményét olvasót), hanem azért is, mert nem csak itt a blogon (csak ma délután HÁROM 8/10-es kritikát olvashattál itt elkesedéssel), hanem mindenhol olvashatsz lelkendező kritikákat. (valószínűleg azért nem látsz minden nap 10/10-es osztályzatot, mert olyan epizód évente 1-2 van (nálunk talán 4 is volt tavaly))

OFF vége. ezt ne itt tárgyaljuk ki.

Anthony - 2013. 01. 23. 23:05

Szerintem meg tök rendben volt ez a pilot. Aggodalomra csak az ad okot, hogy innen hogyan tovább. Mert azzal, hogy James Purefoy karakterét rögtön el is fogták kicsit engem is lelomboztak, de végülis megint elszökhet akár a következő részben.
Nyilván a pilotra durva színészgárdát összekaptak, de ha a folytatás olyan lesz, mint az Alcatraz (basszus alig tudtam összekaparni a nevét, pedig mekkora high conceptnek indult ez is), akkor hasonló sorsra jutnak nálam: kasza.

c - 2013. 01. 23. 23:06

Nagyon tetszett! Van benne potenciál! Bacon + Purefoy telitalálat. A rész nekem simán 8/10.

Bertollnok - 2013. 01. 24. 00:59

Engem csak a Szalonna+Purefoy páros miatt érdekelt ez a pilot, semmi pontosat nem tudtam a sorozatról a két húzónéven kívül (az FBI+Serial killers kombináció még valahonnan megragadt).

Arra számítottam, hogy ex-Mark Antony (Purefoy hatalmasat alakított a Rómában) és Hollow Man sorozatgyilkosokra vadásznak majd minden héten, a’la Criminal Minds.

Ehhez képest meglepetésként ért, hogy ellenfelek lesznek. (A cold open így eleve ütött.)

És a két sztár el is vitte a hátán az egyébként elég unalmas és kiszámítható show-t. Olvasgattam az amcsi kritikákat, van közte néhány elrugaszkodott: thrilling masterpiece, drama of the year (január végén :D), ennyire azért nem jó.

Erősen kétlem, hogy ebben a plotban van akár csak egy szezonra való puskapor. Mert nem lenne túl szórakoztató, ha mondjuk 150 részen keresztül, minden epizódban elkapnának egy követőt…
De annyira mindenképpen érdekel, hogy tovább nézzem.

Kezdésnek a 6/10 korrekt osztályzat.

Stratocaster - 2013. 01. 24. 01:32

Nekem Bacon matt nem jött be a pilot, olyan színtelen-szagtalan, élettelen volt a játéka, de az is lehet, hogy nem illik ebbe a szerepbe. Egy karakteresebb színésszel simán 8/10-t adnék az első résznek, de így max 6-os. Purefoy viszont tényleg király volt.

energy - 2013. 01. 24. 05:02

Nekem már a téma sem jött be. Akkor be sem próbálom, meg úgyis kevés esélye van a sorozatnak második évadra.

Neoprimitiv - 2013. 01. 24. 07:03

úgyis kevés esélye van a sorozatnak második évadra.

Hogy lehet ilyet mondani egyetlen rész egyetlen kritikája alapján? Az egy dolog, hogy ha nem jön be a téma (pl. nekem sem), de azért, mert humannak nem jött be a pilot, kevés esélye lenne a második évadra?

Ez pl. egy tavalyi sorozat summázata volt évad közben: “Tipikus nyomozós, ahol az átívelő szál csak beetetés, az ügyekbe pedig nehéz csavarokat vinni, a 4. rész után kaszáltam is.” Igen, ez a Person of Interest volt. És nem, nem winnie és human írt hülyeségeket, hanem a pilot után egyszerűen annyi minden változhat egy sorozatban, hogy brilliánsan indulókból is lehetnek szarok és tucatdarabnak látszók is kinőhetik magukat must see sorozattá.

Ettől persze nem kell nézni a Following-ot, de a pilot szerintem legfeljebb arra elég, hgy az ember eldöntse, meg akarja-e nézni a következő részt.

jimy29 - 2013. 01. 24. 07:12

Végig olvasva a kommenteket, úgy látom egyelőre kevesebb embernek jött be a pilot. Engem megfogott, ahogy tavaly a midseason-osok közül a Missing és a The River is. Tudom totál más kategória. Van benne sok lehetőség, nekem egyelőre az újoncok közül ez tetszett a legjobban az Arrow mellett.
Persze biztos benne van, hogy a színész gárdát nagyon bírom egytől-egyig.:)

winnie - 2013. 01. 24. 07:52

Neoprimitiv: és még a nézettség is remek volt.

cashgame - 2013. 01. 24. 09:36

6/10 nálam is a pilot. Szerintem túl sok minden történt az elején, ha 2 részbe oldják meg jobban érezni lehetett volna a karaktereket. Viszont így lehet majd lesznek visszautalások. Biztosan maradok a továbbiakban is és remélem nem csapják nagyon össze és nem lesz “tipikus nyomozós” sorozat mert a színészek miatt is több van benne.

Tiktor - 2013. 01. 24. 09:47

A lehúzós kritika után nekem kifejezetten tetszett. Jobban, mint pl anno a Mentalista pilot. Csak persze a folytatást kellene ügyesen megoldani.
Egyébként szerintem sokaknak a sorozat “spoileres” címe és a rövid leírások miatt volt túl szájbarágós, hisz ezek alapján már tudtuk miről fog szólni a sorozat. De ezt Kevin Bacon karaktere nem tudhatta, persze hogy nehezebben jött rá mint mi. :-)

sorozat/gyilkos - 2013. 01. 24. 09:47

Jé. Mikor láttam a véleményemre ennyire rímelő kritikát és hozzászólásokat a junkien? :)

Sablonos, szájbarágó, gyáva, a feszültséget kilúgozza belőle a network (nézői) megfelelési kényszer.

Ha a rizikót nem vállalják be, akkor inkább csináljanak NCIS-t.

“csináltak volna valami kábeles drámát, aztán”..képzeljük el a Showtime/AMC-n
EZT a sorozatot.

Egy valóban kifinomult (és nem azért mert Poe kötelező olvasmány még az állami iskolákban is) elmebeteg és a fizikailag,lelkileg szétesett nyomozó hajszáját, a lassú (nem az első részben b+) ráébredést a szektás gyilkostanoncok inváziójára, a finom csavarokat, folyamatos kötéltáncot, a nyomasztó őrületet, ami eláraszt mindent, ahogy a kádból kifolyó víz.

winnie - 2013. 01. 24. 09:49

“A lehúzós kritika után nekem kifejezetten tetszett”

lehúzós? vagy máshol lehúzták? az egyik legjobb idei pilot volt human szerint, korrekt, 6/10-et kapott.

Oldirty - 2013. 01. 24. 09:50

Az utolsó öt perc hasonlított egy kicsit a sötét lovagra, amikor joker direkt azt akarja hogy elkapják és akkor előáll a mesteri tervével:)…

Judit88 - 2013. 01. 24. 11:02

Nekem bejött a pilot, eddig ez a kedvenc újoncom idén, lehet azért, mert a Gyilkos elméket is nagyon szeretem. Volt egy két dolog a történetvezetésben, ami nem tetszett, és rettentően irritált a nyomozónő is. 8/10

Zsolteee - 2013. 01. 24. 12:26

Sherlock, Walking Dead 3. évad és Breaking Bad dara után egy kicsit sem kötött le ez a pilot. Sőt, olyan érzésem volt, mintha már valahol láttam volna. Mostanában valahogy az új high concept országos pilotok ugyanolyannak tűnnek, gondolok itt Alcatrazra, The Eventre, erre…

Valahogy semmi egyediség nincs bennük, és itt most nem a történetre, inkább a megvalósításra gondolok.

clark - 2013. 01. 24. 12:42

nem volt rossz,de nekem hiányérzetem van.azért még maradok 1-2 részig mert kíváncsi is vok,hogy merre indulnak el.a 6/10 érthető

Brynden Rivers - 2013. 01. 24. 12:46

@sorozat/gyilkos +1

De ugye ez network tv, ahhoz képest pedig szerinte jó volt.

– Lassabban kellett volna kibontani szálakat? Igen
– Dupla pilot kellett volna? Igen
– Szájbarágós volt? Igen
– Megvágták? Igen

– Ha a fentiek megvalósulnak lett volna 3.2 demo nézettsége? Szerintem nem

Kb. Poe az max irodalmi utalás amit az átlag network tv néző még vesz, mondjuk egy Legyek Ura-t már nem.

Tumm - 2013. 01. 24. 14:04

A pontozással egyet értek, nagyon vártam és emiatt kissé csalódtam, valami nagyobbra számítottam. Még pár részig biztos maradok, az esélyt megkapja.

sorozat/gyilkos - 2013. 01. 24. 14:20

Érdekes állatfaj ez a network sorozat. Sokkal kisebb kreatív mozgástér az alkotóknak, – a nyílt erőszakon és szexen kívül is -, a szerializáltságot legfeljebb nyomokban, keretszerűen engedik.

A CBS-nél szinte fejből lehet sorolni a sablonokat, a bevett, unalomig koptatott dramaturgiai panelek, karakterek akkor is megjelennek, ha a koncepcióval amúgy ütköznek.

Drámai vonalon a Fox és az ABC többet vállal, de a merev network keretek ilyenkor mintha még erősebb disszonanciát okoznának, én szerényen megkockáztatom, talán épp ez a Fox sorozatok egyik legfontosabb halálozási oka.

Miközben ott, ahol láthatóan nagyobb kreatív és megvalósítási szabadságot adtak (pl. House, Lost, 24) a minőségre (ha volt), előbb-utóbb, a nézők is kíváncsiak lettek.

Rohadtul nem vagyok szakértő, de miért nem próbálnak be évente legalább 1-2 tág pórázra engedett sorozatot, már ha éppen kapnak ütős koncepciókat. A mortalitás úgy se lenne magasabb.

Az is lehet, hogy tévesen baszkurálom a network fejeseket és az alkotók többsége ennyire képes csak.
Mondjuk erősen kétlem.

sorozat/gyilkos - 2013. 01. 24. 14:28

@Brynden Rivers

Igen, valószínűleg alacsonyabb lett volna, de reális esély lett volna a növekedésre, a hosszabb kifutásra.

Ennek így a 2. évados túlélési esélyét a jó demo ellenére (ami a magas várakozásokat bőven tartalmazta) 20%-ra teszem, amiben a Fox olykor teljesen érthetetlen türelmét is beleszámoltam.
(azaz a CBS-n zéró lenne az esélye)

A következő részre 2.3-es demot, és ilyen színvonal mellett a 6-7.-ikre 1.3-1.6 közöttit jósolok.

napocskin - 2013. 01. 24. 14:38

Nekem nem volt az igazi, kicsit klisés volt, kicsit unalmas, nem tudom. Bár az is lehet, hogy az volt a baj, hogy most darálom a Dextert egyben az egészet (sajnos lassan elfogy), és az magasra tette a lécet még akkor is, ha tulajdonképpen nem sok hasonlóság van a két sorozat között. Pedig mikor elindult a pilot a Sweet Dreams-szel, akkor megborzongtam egy kicsit, az nagyon hangulatos volt, és az alapötlet is teszik. De ennyi. Reménykedek még, majd meglátjuk.

Gedeon74 - 2013. 01. 24. 18:11

Én mondjuk a húzó nevek miatt voltam leginkább kíváncsi rá, rajtuk kívül nem voltak előzetes elvárásaim, így egyáltalán nem volt csalódás a pilot. Nem volt ugyan kiemelkedő, de tetszett. Jól is indult, az elején azt éreztem, mintha nem is egy sorozatot, hanem egy filmet kezdtem volna el nézni, csak a szélesvászon hiányzott. A színészek szerintem is jó választások, mindkét nagy név játéka tetszett. Az igaz, hogy Purefoy-é jobban átjött, nagyon jól áll neki a rosszfiú, de valljuk be őszintén, eddig inkább ő lubickolhatott a szerepében, Bacon a karakteréhez egyelőre ennél többet nemigen tudott hozzátenni.

Az is tetszett, hogy túl szemérmes, amit többen felróttak. Nekem például nem kellettek ennél véresebb és naturalisztikusabb jelenetek, számomra így is simán hozták a kellő feszültséget és brutalitást. Azt meg nem is értem, hogyha látom, hogy hogy vágja ki a szemét a lánynak, akkor jó (lesz) a sorozat, de ha nem, akkor meg béna? Nem mondom, vannak olyan filmek, ahol az erőszak ilyen bemutatása elmegy, vagy akár szükségszerű is lehet egy adott helyzet reális lefestésénél, de ez nálam sohase volt szórakoztató faktor. Szóval én kifejezetten örülök, ha ilyen öncélú elemek nélkül nézhetek végig egy filmet/sorozatepizódot. Akinek meg tényleg ez hiányzik, van a palettán bőven, ami ezt az igényt kiszolgálja.

Klisésnek persze klisés volt, de szerintem ritka az, amikor anélkül tudnak megalapozni egy történetet. Például nekem a Longmire első részénél is túlzó volt a seriff hátterének a felvázolása, de aztán ott a későbbiekben már nemigen volt róla szó, amikor meg előkerült újra, azt elég jól játszották ki. Szóval innen a számomra a kérdés inkább a hogyan tovább, vajon tényleg egy átlagos, lapos nyomozós sorozat lesz belőle vagy lesz benne részenként annyi csavar, ami miatt érdemes hétről hétre leülni elé. Mivel most esik ki úgyis kettő heti sorozatom, ezért reménykedem az utóbbiban. De egyelőre mindenféleképp továbbnézős.

szuladam - 2013. 01. 24. 18:43

nekem végig olyan érzésem volt, hogy a Hannibal Lecheres film trilógiát látom, ami persze nem baj.
Imádom a színészeket, nekem nagyon bejön az írók fantáziája, külön örültem, hogy számomra a 45 perc alatt 6-8 olyan is volt hogy “azta k…” pedig ez csak a pilot.

Lécci lécci ne romoljon a színvonal és ne hogy kaszát kapjon!! :)

szerintem - 2013. 01. 24. 23:09

nekem bejott, biztosan nezos lesz, de azert messze volt a tokeletestol.
az alapsztori nagyon erdekes, bar kicsit aggodom, hogy hogyan lehet majd reszenkent elkapni egy-egy sorozatgyilkost, azert az eros lenne….

purefoy karaktere es a szinesz es nagyon jo volt, kevin bacon nagyon jol hozza a megtort, kiegett karaktert (azok a kek szemek!), a duh-kitoresei viszont nem jok szerintem, hiteltelen, erotlen. talan ennyire kepes, nem tudom, sosem volt egy szineszorias, viszont ez a karakter nagyon fekszik neki. van benne egy kis darkos wallander es nemi luther is. a rajongoja szerintem teljesen jo volt, a nyomozono viszont mar most az agyamra megy (egyszeruen nem tudom megemeszteni, miert kell ennyi kokemeny noi karakter manapsag a sorozatokba, mindtol rosszul vagyok). a feleseg egyelore semmilyen, a kisfiu viszont vagy koravan vagy csak bena szoveget irtak neki, gyerek igy nem beszel, szerintem.

a tortenet szerintem meglepo es fordulatos volt, vagy csak en vagyok tul egyszeru, de engem sikerult atvagni. nekem az ijesztgetes es a ver is eppen elegendo volt, nem hianyzott ennel tobb durvulas.

es tenyleg, ha dupla evadnyito lett volna, akkor lett volna ido kicsit lassabban, raerosebben kibontani a tortenetet, igy kicsit kapkodos lett. de ez igaz a jovore is, ha heti egy ilyen followert elkapnak, az nem lesz ennel kidolgozottabb. plusz meg kell majd kis ido az ativelo szalra is minden epizodban, szoval meredek. a flashbackek nem tudom, hogy lesznek-e meg, de szerintem nem lesznek, arra kellettek, hogy gyorsabban osszealljon a kep. mivel purefoy karaktere ujra a bortonben van, nem igazan kellenek visszatekintesek, mert az elfogasanak a leglenyegesebb momentumait lattak. a followerek meg uj ellenfelek, ahhoz nem kell flashback. de ne legyen igazam, mert nagyon mukodott.

Cseho - 2013. 01. 25. 01:15

Nekem tetszett. A végén a kivájt szemű kiscsajnál rendesen kikerekedett a szemem.

c - 2013. 01. 25. 12:36

Tuti lesznek még visszatekintések,mivel az 1.03 promokémei között is van olyan,amikor mutatják hogy Caroll+Hary egy szobában vannak.

http://www.spoilertv.co.uk/images/The%20Following/Season%201/Promotional%20Episode%20Photos/Episode%201.03%20-%20The%20Poets%20Fire/103FLW103A_0685.jpg.php

Ezek a visszatekintések kellenek is bele szerintem. Biztos aztis mutatják majd,hogy jött össze Hary+az exfeleség. Meg hogy hogy jött rá hogy Ő a gyilkos stb…

Dor Ka - 2013. 01. 25. 22:30

alapjában véve nem vagyok híve a gyilkolászós/nyomozós sorozatoknak, ezt is csak Bacon miatt néztem… és fogom is nézni. biztos bennem a hiba, de engem a főgonosz Poe imitátor nem győzött meg (a színészről nem is hallottam, de nem ez az oka). a többi karakter nagyon semmilyen, langyos víz.
a történet… hát, nem tudom. nem szeretem, mikor felkapnak egy többnyire már elhunyt híres személyt és rövid időn belül kifacsarják belőle az életet… azt a valamit, amiért érdemes olvasni/érdemes a zenéjét hallgatni etc. Itt ez a szerencsétlen Poe (még örülnöm is kellene, h. mostanában ennyit foglalkoznak vele, mert szeretem a műveit), de mostanában mindenhol őt nyomatják: mozifilm, ilyen témájú könyvek, most még egy sorozat is… kicsit sok lesz!
összegezve, engem ez a Poe-val kevert Manson-klán massza nem igazán győzött meg és emellett a karakterek – tisztelet a kivételnek – harmat gyengék.

Korum - 2013. 01. 25. 23:42

Jól kezdődött. Ha elmegy érdekes érdekes heti ügyek irányába anélkül hogy monoton lenne, maradok. Ha elmegy átivelő picsogásba ami soha nem ér véget, és a heti nyomozás csak érdektelen kulissza marad, abbahagyom. 2-3 rész és kiderül mi lesz :)

JBG - 2013. 01. 26. 16:09

“Nekem már a téma sem jött be. Akkor be sem próbálom, meg úgyis kevés esélye van a sorozatnak második évadra.”

Akkor ez a poszt pont neked szól…

Hellhound - 2013. 01. 26. 23:07

Amúgy én vagyok az egyetlen akinek rögtön a Grimm jutott eszébe, amiben szintén a Sweet dreams volt? :D

korum - 2013. 01. 27. 14:22

Nem, nem te vagy az egyetlen :)

jim455 - 2013. 01. 28. 15:16

Engem meglpett, hogy ilyen gyorsan elkapták Carrollt, és nem is örülök neki, így elég valószínű, hogy átmegy Gyilkos elmék-be.Amúgy bejött, csak kérdés milyen lesz a folytatás.

winnie - 2013. 01. 28. 22:49

valóban nem rossz, tele remek részekkel, akarom nézni és szeretni, de messze volt az igazán jótól.

williamson kibeszélése és kacsintgatása viszont bejött.

Egyszarvu - 2013. 01. 29. 13:21

– nekem is és hugomnak is a Grimm jutott eszébe :D

-egyébként nekem nagyon bejött, illetve leginkább az hogy hűha mi lesz még itt. Bár kb már istent csináltak Purefoy-ból (akit jó ilyen gonosz szerepben látni ^^), hogy igazából mindenki aki mellékszereplő volt a sztoriban, a keze alá dolgozott.. Minden esetre izgi lesz, bár a gyerekrablás még nem tiszta, hogy ha feladta magát, akkor hogy akarja látni a fiát? Vagy megint egy stílusos szökés lesz? Kicsit sok lesz már akkor a jóból..
Azért bizakodó vagyok :D

LaCRossE - 2013. 01. 29. 14:16

A második rész meggyőzött arról, hogy maradnom kell, remek hangulatot áraszt a sorozat, hogy szinte minden percében nyomasztó és nem tudod, hogy igazából mire számíthatsz.

És az is durva, hogy Ryanen (és talán Markon) kívül mindenki gyanús nekem, ki tudja, ki van még Joe Carroll oldalán, kit sikerült a maga oldalára állítania. Az a jelenet, amiben Debra odaadja a Poe könyvet Carrollnak, elég volt ahhoz, hogy gyanakodjak a nőre is… és ez a hangulat teljesen megfogott engem, nem is tudom, mikor éreztem ilyet legutoljára.

Az utolsó jelenet is ütősre sikerült, reméltem, nem csak kivágott szemű női áldozatok lesznek, kicsit unalmassá és egysíkúvá tette volna a sorozatot.

Remélem, hogy a mai rész nézettsége sem romlott sokat, mert bíztam a sorozatban, és most még jobban bízom, szóval remélem, hogy megéri a 2. évadot (és úgy is érdekes marad). Ha csak az első két részt nézzük az összes idei országos újoncnál, akkor egyelőre ez viszi a pálmát.

Nielykki - 2013. 01. 29. 14:31

Tényleg érdekes. Én nagyon próbálom szeretni, de csak néha, villanásokra emelkedik ki a középszerből, bármennyire is lehetne benne potenciál. A hangulat viszont meggyőző – zeneválasztásban is, mindenképp, nagyon passzolt az a két szám is a második részben pl. Az epizód vége megint ütött, ahogy az elsőé is, úgy tűnik, oda tartogatják az igazán jó részeket. Hanem a többi..

Kár, mert nagyon vártam, szóval mindig lelomboz, hogy nem ér fel az elvárásaimhoz, de az az öt-tíz perc mindig ott van, ami emlékeztet, hogy tudnak valamit mégis és hátha jobb lesz.

Purefoy meg úgy zseniális, ahogy van.

Desmond Wallace - 2013. 01. 29. 15:51

“williamson kibeszélése és kacsintgatása viszont bejött.”

A pilot utolsó perceiben jött elő az igazi Williamson. Ezt én is nagyon bírtam. Le se tagadhatná a Sikolyt.

blueberry - 2013. 01. 29. 17:12

lehet, hogy valahol fellelhető az információ, de nem találtam: mi történt Jeananne Goossen-nal, aki még a pilotban vezette a nyomozást? Most meg ugye lecserélték erre a cult-szakértőre. Láttam, hogy még a legelső adatlapon az előbbi szerepelt, míg a promóképeken már az utóbbi. Lehet tudni az okát?

Gedeon74 - 2013. 01. 29. 21:31

Engem sodort a második rész is. Igaz a két sorozatnak nem sok köze egymáshoz, de eddig a 24 korai évadaira emlékeztet. Egyszerűen minden jelenetben kíváncsivá tesznek, hogy épp mi fog történni, így még a laposabb momentumoknál is. És valóban, itt is bejön az az elem, hogy már most figyeli az ember, hogy ki lesz gyanús, aztán azt, hogy aki nem gyanús, az gyanús, és aki gyanús, az nem gyanús, míg a végén már mindenki egyformán gyanús. :) Még mindig tetszik.

@blueberry

Valamiért át akarták formálni a karakterét, és egy idősebb színésznőt kerestek a helyére, de bővebb infót nem olvastam én sem.

Lemoni - 2013. 01. 29. 22:13

Én meg a fejem fogtam a második rész alatt, hogy mi ez…..untam, gyengék voltak a karakterek és szereplők, még Kevin Bacont is kínos volt nézni sokszor. Mintha egy rossz, de legalább durva szappanoperát néznék. Nem tetszett az itt-ott megszólaló dal, tök felesleges volt, semmit nem tett hozzá az eseményekhez, csak olyan “kötelező betenni, mert trendi most az ilyesmi” volt, a feszültség helyett nagyon mű ijesztgetéseket produkáltak. 3/10 a résznek, de ebben benne már a remény, hogy ennél csak jobb lehet a továbbiakban.
:(

Desmond Wallace - 2013. 01. 29. 22:37

Bejött a 2. rész is.

Purefoy félelmetesen jól hozza a karakterét.

symor - 2013. 01. 30. 00:47

Ez eddig elég halovány :/

Az meg végképp halálra idegesít, hogy mindenkit egy helyben tartanak a behatoló gyilkosnak. Maradjon csak otthon, különben nem találná ;)
Bacon még meg is kérdezi a 2. részben nem lenne jobb átköltözni máshova és persze megrémisztett áldozat szájába kell adniuk azt a hülyeséget, hogy mégi hová, mintha ez értelmetlen lenne.
– Bárhová kisanyám, fel Alaszkába, vagy le Missisippibe, ahol talán nem lenne olyan egyszerű kés alá dugni a torkod!!!

Ráadásul még le is “logikázzák”, hogy a dada segítségével tudott még a falon is átmenni egy mázsás, izzadékony, vöröses hajú körözött személy, akit csak azért nem füleltek le valamelyik külső gyűrűn mert egyenruhája is volt.

A finomabb értelmetlenségeket még elnézi az ember, de azon már csak keserűen felröhögtem, amikor egy állítólag Hannibal Lecter-szintű sorozatgyilkoshoz csak úgy odaengedik a feleségét. Minden elválasztóüveg, vagy szoros őrködés, vasalás, szájkosár nélkül, fél méter távolságra, hogy elkaphassa a torkát. Bacon meg belép egy rakás smasszerrel az ő látogatásánál. Ezek szerint a sorozatgyilkos ujjait jobban féltik, mint a csaj életét :D

Ha pedig már a tucathorror színvonalon kezelik a logikát, legalább szórakoztatnának rendesen :/
A rémisztgetés sajnos alsó hangon sem működik egyenlőre megfelelően (a Poe maszkos jelenet feküdt eddig egyedül valamennyire). Valahogy túl amatőr ez az egész ahhoz, hogy kikapcsoljuk az agyunkat a feszültség miatt és ne bosszankodjunk a sorozat kezdeti baromságain :P

Szegény Purefoy-t sokan dicsérik, de én még nem jöttem rá két rész alapján mire föl. Jó nagyokat hunyorít, hozza takaréklángon azt a simulékony modorát, amit tud, de egy cseppet sem olyan delejes, mint amennyire a szerepe szerint beállítják.

Annyi előnyt persze élvez, hogy legalább nem kell olyan unalmas módon tengődnie, mint szegény Baconnak a szikkadt “komolynézés, szomorú arc” kombinálásával.

A sorozat kivitelezése ennek ellenére persze pöpec, mármint legalább nem látszik olcsónak, ha már az epizódokban és karaktereiben valami egészen vásári is az egész egyenlőre.

Egyedül az ötlet miatt éri meg maradni, a gyilkos szekta kibontakozásáért. Az eddigi két rész azonban egyértelmű csalódás, kéne pár jó húzás, hogy ez változzon végre!

bkd - 2013. 01. 30. 00:53

Nekem ezzel ennyi volt, pedig az első rész után még azt mondtam hogy adok neki még 2 rész esélyt de a második rész meggyőzött hogy ennyi elég volt. Pedig van a történetben potenciál, a két főszereplő kifejezetten jó de valahogy annyira szájbarágósra írták, erőltetett ahogy mindig a főszereplő ér oda minden akcióhoz először és mindig egyedül is “oldja meg”, valahogy annyira steril az egész. Szinte minden benne van hogy miért tudom kevésbé szeretni az országos sorozatokat úgy általában.

masterson - 2013. 01. 30. 11:20

Hát ez a 2. rész sajnos igazolta félelmeimet, és sokkal inkább hasonlított egy mezei CBS nyomozósra, mint egy jó kábeles szerializált sorozatra, aminek annyira promózták :(

Pedig nekem még a Pilot tetszett, de várható volt, hogy Purefoy a sitten ülve kevésbé lesz félelmetes, mint ha szabadon járkálva irányítaná a szektát. Azt meg megint elég olcsó húzásnak látom, hogy Bacont meg az asszonyt leszámítva kb. mindenkire rá tudják majd húzni “nagy cliffhengerrel” hogy ő is a szekta tagja. A 2. részben egyedül a flashback-ek tetszettek, ez tartja bennem a reményt hogy nem lesz pár részen belül Alcatraz szintű gagyi a Following-ból.

Egy dologban bízom, az pedig az, hogy ha továbbra is ilyen jó lesz a nézettség, akkor a FOX nem fog belepofázni a kreatív dolgokba, az írók meg megmutatják hogy tudnak ennél jobbat, mert ez eddig kevés!

Csehó - 2013. 01. 30. 11:35

Nem volt olyan vészes a 2. rész sem.

manor - 2013. 01. 30. 12:00

Symor jól összefoglalta, eddig elég magas a gagyifaktor. Béna nyomozás, rendőröktől hemzsegő épületekbe ki-be mászkáló gyilkosok, kiszámítható fordulatok.
A végén, amikor a cult expert nőci beadta a Poe-kötetet, már csak a felirat hiányzott, hogy “Most azt próbáljuk érzékeltetni, hogy mindenki gyanús, még a nyomozás vezetője is. De lehet, hogy csak félre akarunk vezetni. /wink/”

winnie - 2013. 01. 30. 14:42

manor: csak szemeztek, nem kell mindenbe ilyet belelátni. kért egy könyvet. kapott.

manor - 2013. 01. 30. 15:18

És az ilyen kéréseket személyesen egy vezető fbi ügynök szokta teljesíteni?

winnie - 2013. 01. 30. 15:24

nem, de ha vezető ügynük, akkor mondhatja, hogy ő teljesíti, hogy lefektesse az alapokat kettejük között.

tutikus1234 - 2013. 02. 05. 15:26

Szerintem egyre jobb ez a sorozat. Ha nem tudnám, hogy a Fox-on megy, könnyen hihetném hogy Showtime vagy HBO műsor. Csak így tovább !!!

LaCRossE - 2013. 02. 05. 15:57

Én végleg ennél a sorozatnál ragadtam, egyszerűen csak úgy pörögnek az események és nem tudja az ember, mire számítson.
Azért az durva, hogy a gyereket ki akarják tanítani ugyanolyan gyilkosnak, mint ők maguk, bár most már legalább van egy kis értelme annak, hogy elvitték a kölyköt – már azon kívül, hogy ezzel kínozhatják az anyját.

Jordy sejtettem, hogy hamarosan meg fog halni, bár elég kreatív módot talált az öngyilkosságra. :)

A csajról pedig nem hittem volna, hogy ő is közéjük tartozik – ezzel sikerült engem is átverniük, szóval ez váratlan volt.

Szerintem eddig ez volt a legjobb rész, kiosztok rá egy 8/10-et.

Lemoni - 2013. 02. 05. 16:28

Nálam nem ez lesz az év sorozata, de maradok nézős, mert érdekel, mit hoznak össze a végére és a Bacon-Purefoy macska-egér játék. Viszont a mellékszálak nagyon nem, azokon unatkozom.

Gedeon74 - 2013. 02. 05. 19:17

Feszes rész volt ez is, nincs visszaesés. Jól váltogatják a különböző cselekmények bemutatását, én nem unatkoztam. Brutalitásában pedig nekem továbbra is bőven elég ez a szint.

Amikor a feleség kettesben volt az ügynökkel otthon, én már számítottam valami ilyesmire, nem ért teljesen váratlanul a dolog, inkább csak azon filóztam, hogy tényleg meglépik-e. Viszont előtte meg azt vártam, hogy a csaj kinyírja a renitens követő srácot, de ez (egyelőre?) elmaradt.

paranoid android - 2013. 02. 06. 00:04

Nem volt ez a rész sem rosszabb, mint az előzőek, de nekem most elkezdett sántítani, mert mintha már most csak az időt húznák. Látszólag olyan mintha sok minden történt volna, de valójában egy helyben toporgunk. Felállították a status quo-t, és én jelenleg nem látom az esélyt, hogy bármit változtatni akarnának. Pedig most még a többi karaktert is megpróbálták mélyíteni, ami mindenképp pozitívum. De azzal nem halad előre a történet, ha az egyik szabadon lévő gyanúsítottat megöljük és lecseréljük egy másikra, vagy hogy az alig megismert ügynökökkel csináljuk ugyanezt. Ez így nem megy el igazán sem epizodikusnak, sem szerializáltnak. Ha pár részen belül nem találják meg a kissrácot, akkor könnyen kasza lesz nálam.

winnie - 2013. 02. 06. 01:24

“Ha pár részen belül nem találják meg a kissrácot, akkor könnyen kasza lesz nálam.”

adja magát az évad vége.

paranoid android - 2013. 02. 06. 01:41

Én is ettől félek.

winnie - 2013. 02. 06. 08:35

remélem, ma tudk írni a részről, de én inkább attól rettegek, hogy még 12 részen keresztül fognak nekik flashbackeket csinálni. a feleséggel már most nem tudtak mit kezdeni.

leila - 2013. 02. 06. 11:15

Az imdb-n találtam, pontosan leírja, amit most gondolok:

“I have a feeling that if this becomes too popular it is going to come off the rails. I mean there is only so much you can do with this premise. Once they start adding more and more ridiculous “cultists” it will be watered down, and I can see it being quite bad.

This seems to me like something that would work so much better as a miniseries, or even a self-contained season similar to how American Horror Story or even The Killing (although that was 2 seasons) have done things.

I hate doing this, but I think the best comparison to this I can make is probably the Saw series of horror films. The first movie actually has a pretty good premise and idea, but sequel after sequel just added more periphery characters because all of the main characters (including the villain) died. It made the whole series a mockery of itself. Sadly, I see potential for this show to go the same direction if they don’t contain the storyline in a season (or MAYBE two…but even that seems like stretching it.)”

sherlock20 - 2013. 02. 06. 22:01

Na, az 1×03 se volt rossz. Sőt… De ez viszonyt tényleg az a sztori, ami jó ha 2 évadot megél.

Eheti nézettségi adat elérhető már? Ha most is 3.0 felett maradt, a Foxnál szerintem hatalmas partyt tartanak…

justy - 2013. 02. 07. 12:25

Episode 01-03: Monday, 02/04/13
2.9 in the demo (-12% change) with 9.01 million (-11% change).

jinjang - 2013. 02. 12. 11:03

Kénytelen voltam a 2. rész után kaszálni, mert annyira sötét és nyomasztó, hogy rémálmaim voltak tőle.
Pedig amúgy érdekes és kivitelezés se rossz … talán később ledarálom, ha jók lesznek a vélemények.

Freckles - 2013. 02. 12. 15:38

Ugyanazt tettem és éreztem, mint jinjang. Kasza 2 rész után, mert annyira értelmetlenül erőszakosnak és nyomasztónak találtam, hogy ugyan rémálmaim nem voltak (még) tőle, de egyszerűen rosszul éreztem magam a részek alatt, és utánuk is. Zavaróan erőszakos….szavakat se találok rá mennyire. Majd elolvasom a kommenteket az évad végén, hogy merre vitték a sztorit, mert az valamennyire érdekel. De a megvalósítás sajnos nem jött be.

Lemoni - 2013. 02. 12. 19:42

Nagyon nem örülök, de az 1×04 után már kikívánkozik, ez a sorozat egy blöff, egyre hihetetlenebb zagyvaságokkal.
Csalódott vagyok :(

Lajoska67 - 2013. 02. 12. 22:08

Oké, oké, igazat adok a korábbi fikázóknak, sajnos ez egy trágya. Eddig legalább nyomasztó volt, mostanra viszont gagyi baromságba ment át! Lényegében a történet fele volt a cselekmény, a másik fele a múltidézgetés, teljesen értelmetlen, idióta szarságokkal.

Mindemellett szétszabdalták a kevéske cselekményt is azzal, hogy hol ezt, hol azt a szálat mutogatták.

Mindemellett nem történt semmi, de semmi. Ami meg mégis, az idiótán volt megcsinálva. Egy csaj elfogja a főhős tesóját, de ő egyedül megy ellene, pedig tudja, hogy szadista őrültről van szó, aki egyedül van. A haverja, az meg csak fél óra múlva megy be segíteni.

A fiatalok nyöszörgése a tanyán – vérlázító. A mostani rézben különösen sokat rohangáltak, ordítoztak, de a kisgyerek semmit nem vett észre…

A történet menete ezekkel a sablon látogatásokkal Purefoyhoz, a fiatalok édeshármasával a tanyán, a múltbéli eseményekkel, borzalmas, na. Sajnos nem szoktam abbahagygni sorozatokat, de ez az első két rész pörgése után mostanra leállt.

Nem lett több szereplő, semmi újdonság, pedig olyan jól indult. Arról volt akkor még szó, hogy több száz emberrel csetelt Carroll, mindent leszervezett a netezései során, erre meg van 3-4 nyomorék, félőrült, tapasztalatlan szadista fiatal, akik majd szépen lassan elfogynak?!

Junkieka - 2013. 02. 12. 23:01

Most fejeztem be a 4. részt. Teljesen lebambultam tőle.
Annyira semmilyen volt. Maggie gonoszkája teljesen súlytalan volt, a megoldás dobozolva volt (volt, akit meglepett?). A három fiatal története meg kezd egy tinivígjátékba átmenni. LOL.
Azért jövő héten még visszatérek. Kap még esélyt.

paranoid android - 2013. 02. 12. 23:03

Nyomasztó és túlságosan erőszakos? Lehet velem van a baj, de szerintem pont nem elég nyomasztó, és sokszor visszariadnak az igazán kemény dolgok mutatásától. Persze országos adón még így is bevállalós, de tágabb szinten nem igazán. Mégiscsak egy sorozatgyilkosokból álló szektáról van szó.
Egyébként a sorozat igazán kiemelkedő része a zene. Nem csak a végső montázsoknál/jeleneteknél remekül eltalált számok, hanem az eredeti score is nagyon jó.

Lajoska67 - 2013. 02. 12. 23:04

A mágneses gyilkossági ötlet olyan pihent volt, mint a 9 évvel ezelőtti magyar Argóban a nikotin tapaszokkal való teleragasztgatása egy figurának, aki így túladagolásban halt meg. Csak az vígjátéknak készült.

Még a múltba révedésről jut eszembe, hogy nagyon hálás téma, mert ha kifogynak a 2004-2005 körüli, egymással kapcsolatos emlékekből, nyugodtan visszamehetnek korábbra, Kevin Bacon zűrös gyerekkorába, vagy Carrolléba.

Gedeon74 - 2013. 02. 13. 11:56

Na jó, ez tényleg rossz rész volt. A tanyához meg végképp no comment.

winnie - 2013. 02. 13. 13:26

huhh, de gyenge volt az összhatása. csak azért nem mondom pocséknak, mert közben vártam, hogy mi lesz, hogy majd nézek, de ez végig kitartott és semmi sem lett:)

winnie - 2013. 02. 13. 13:27

“Zavaróan erőszakos….”

pláne az 1×03 vége. épp ezért lep meg, hogy ilyen nézett.

winnie - 2013. 02. 13. 13:29

“A mágneses gyilkossági ötlet olyan pihent volt,”

ez még nem is zavart, hiszen ha lehetséges és még filozófiát is költött mellé.

sorozat/gyilkos - 2013. 02. 13. 22:18

Elnézést kérek az alkotóktól, hogy már a második részre 2.4-es ratinget jósoltam, hiszen ezt csak a negyedik epizódra érte el. Merő rosszindulat volt csupán.

Az 1.3-1.6 rating jóslatom négy részen belül(kis csalással) még áll.

Kaszát nem ígértem, ezért remélem továbbra is elég szar munkát végeztek, hogy ez a vágyam is teljesüljön.

sorozat/gyilkos - 2013. 02. 13. 22:28

Tényleg magyarázza el nekem valaki, miért meglepő az, hogy a fiatalabb korosztály kíváncsi az erőszakra, mondjuk a 6.1 ratinges TWD fényében.

A fiatalabb korosztály szigorú magánvéleményem szerint kétpofára zabálja az erőszakot, pláne ha az jó történettel és izgalmas karakterekkel van körülvéve.

jim455 - 2013. 02. 16. 18:21

Ez tényleg egy idióta és idegesítő rész volt, jövő héten nagyon kell alkotniuk, mert szépen lassan elfogynak a nézők, nem is csoda.

Sann - 2013. 02. 19. 12:31

Jajaj, én alapvetően szeretem a borzongatós, sorozatgyilkosos sorkiat, de ez lehet kasza lesz.

Borzasztóan nyomasztó, lehangoló sorozat. A pozitív szereplők mind depisek, szánalmasak, nyűglődők, míg a negatívak nevetgélnek, játszanak, szerelmeskednek, sztorizgatnak…. közben az az igazán menő aki a korlátait átlépi és embert mer ölni, mert az annyira cool. Nekem ettől kifordul a gyomrom, teljesen valószerűtlennek tartom.

Nem úgy van amúgy egyébként, h aki sorozatgyilkos – szükség képpen pszichopata – az nem tud szeretni (szerelembe esni), nincsenek valódi érzései, és emberi kapcsolatai? (max. ál házasságok, a normalitás látszata) de itt “valódi” szerelmek szövődnek elvileg.

A másik: 3 évig rezzenéstelenül szerepet játszottak, “normál életet éltek” – hú mekkora profizmus!Kimennek a tanyára, 2 óra nem telik el, hiszti, besértődés, emberi játszmák, gimis szintű viselkedés….

v0m1t - 2013. 02. 19. 15:57

ha most 5 részen át fogják hajkurászni a gyerek anyját…

LaCRossE - 2013. 02. 19. 16:00

Nem úgy van amúgy egyébként, h aki sorozatgyilkos – szükség képpen pszichopata – az nem tud szeretni (szerelembe esni), nincsenek valódi érzései, és emberi kapcsolatai? (max. ál házasságok, a normalitás látszata) de itt “valódi” szerelmek szövődnek elvileg.

Hát, ez most így honnan jött? :) Azt hiszem, hogy igen kevesen tudnánk belelátni egy pszichopata, egy sorozatgyilkos elméjébe, így ilyeneket állítani, hogy nincsenek valódi érzései, emberi kapcsolatai, hülyeség. Valaki nem azért válik sorozatgyilkossá, mert egy lelketlen szörnyeteg, sőt, attól, hogy valaki gyilkol, többször is, kvázi sorozatgyilkos lesz, attól még nem tűnnek el az érzelmei. Csak éppen mások szenvedésében, illetve a gyilkolásban leli örömét, függő lesz, de ez nem jelenti azt, hogy más, mások ne tudnának neki örömöt okozni, tehát ne eshetne szerelembe, satöbbi.

Ettől függetlenül én ezt a szálat szintén utálom, mert nem azért kezdtem bele a sorozatba, hogy három sorozatgyilkos állandó picsogását hallgassam és nézzem, ennél sokkal több potenciát láttam a The Followingban, ezekkel azonban nem akar élni, nem tud élni, és így egy szinte már élvezhetetlen valamivé válik, ahol a sorozatgyilkosság csak egy háttérinformáció, semmi több.

Az 1×05 végi cliffhangerrel csak annyit sikerült elérniük, hogy ne kaszáljam most a sorozatot, mert meg szeretném nézni, hogy bejön-e a jóslatom, amit a következő részekre látok: a kölyök meglesz, ellenben az anyuci eltűnik, és most őt fogják keresni. Szeretném, ha meglepnének a készítők, mert ha fenti forgatókönyv jön be, úgy kaszálom a sorozatot, mint a huzat.

Lemoni - 2013. 02. 19. 16:15

Február közepén megkockáztatom, hogy az év csalódása nekem ez a sorozat, az új részen már kínomban nevettem. Átment az egész egy lapos, kliséhalmazos túszdrámába, néhány tök felesleges öléssel megspékelve. Mindenki idiótán cselekszik, nincs egy józanul gondolkodó karakter, akivel egy kicsit is lehetne azonosulni, és sajnos a színészek sem partnerek, hogy legalább jó alakításokkal kicsit eltereljék a figyelmemet a gyenge történetről. Reményt sem látok a javulásra, befejeztem :(

LaCRossE - 2013. 02. 19. 16:34

Lemoni: eleddig nekem is az év csalódása lett a sorozat, mert a Cult-on kívül ezt vártam a legjobban. :/

Ami a sorozat hibája, hogy rossz dolgokra fókuszálnak, és nem az lett a lényege, amit mindenki várt, egy sorozatgyilkos szekta. Elpazarolnak egy tök jó ötletet és jó színészeket is egy ilyen másodosztályú, elrablásos és feleslegesen picsogós sorozatra.

Tumm - 2013. 02. 19. 17:47

Nálam is nagyon várós volt, és nem is emlékszem, hogy csalódtam-e valaha ekkorát sorozatban, mint most. Még adok neki egy-két részt, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ez ennyire félrement…
Érdekes, az amerikaiaknak eléggé bejöhet, vagy ők is reménykednek, mint mi. 2.8-as demo annyira nem rossz, főleg a múlt heti 2.4 után.

Casey Novak - 2013. 02. 19. 19:27

Neeeeeeeeee…Ezt nem gondoltam, hogy ők is…
-“Itt egy kép a rossz bácsiról, de felismerhetetlenül szemcsés!”
-“Adja ide, az FBI-nak megvan a technikája! *varázsütésre HD*
Ide jutottunk.

A kölyök anyja meg nem lehet ennyire hülye. És mégis. Ha most tényleg vele fogják húzni az időt, akkor sírok. Meg Hardy is úgy viselkedik, mint egy amatőr.
De a hülye cliff miatt várom a jövő hetet. Mocsok húzás volt.

c - 2013. 02. 19. 19:59

Azért az durva hogy az új rész 18-49ben 2.8 hozott :)

serra - 2013. 02. 19. 20:40

Bár az új részt még nem láttam, viszont ezt a siránkozást azért kicsit túlzásnak érzem. Nem váltja meg a világot a sorozat, de ezt nagyjából már a második résznél lehetett látni. Azóta pedig nem romlott olyan mértékben, hogy most már csak negatív kommentek legyenek róla. Én biztos maradok. Legalábbis a cancel-ig. :)

Lajoska67 - 2013. 02. 19. 21:27

Na ez azért most sokkal jobb volt a 4-nél. Egész krimis. Kár hogy most semmi nem történt az ég világon szinte. De örülök, hogy csak kevés visszarévedés volt.

Gedeon74 - 2013. 02. 19. 22:49

Ez szerintem is sokkal jobb rész volt a múltkorinál, ennek most végig volt egy húzása. Ugyanakkor elismerem, hogy anyukával idióta döntést hozattak a készítők, és valószínűleg tényleg csak felcserélődnek a túszok.

Brynden Rivers - 2013. 02. 20. 08:40

Az új rész elment.

Valaki azért írhatna valami cool szöveget vagy nagyon jó jelenetet Purefoy-nak, mert ha jól emlékszem ilyen még nem igen volt.
Apropó az Injustice c. thillerben mennyivel jobban megírt karaktert adtak alá.

Nézettség: lesz ebből még 2. évad.
3 nagyon jó színész meg benne ragad, pedig máshol jobban tudnák kamatoztatni a tehetségüket.

Brynden Rivers - 2013. 02. 20. 08:43

Az új rész elment. De mi lenne ha kicsit olyan lenne mint a Millennium és tudnék félni a sorozatgyilkosoktól.

A nézettséget elnézve lesz ebből még második évad, és így bennragad 3 nagyon jó színész, ahelyett hogy másképp kamatoztatnák a tehetségüket.

Amilyen jó volt Purefoy az Injustice-ban annyira nem bírnak neki itt normális karakter írni.

Lajoska67 - 2013. 02. 20. 15:54

Ja tényleg, Pjurfoj, hát ő valóban egy érdekes elem a filmben. Kicsit olyan mint a 24 utolsó évadainak háttérellenségei, akik egy nagy irodában üldögélnek, egy nagy telefonjuk van, és onnan küldözgetik a terrorista csoportokat hol ide, hol oda, robbantani, rabolni, gyilkolászni, stb.

Carrollról tudják, hogy ő dirigál, de az ügyvédnek azért be kell mennie hozzá. Persze, vihet nyugodtan üzenetet akárhova, senki nem szól hozzá.

Persze egy két sárga és két piros huzallal szaladgáló 12 éve afgán gyereket 15 fős kommandós csoport hurcol el Guantanomora, és soha többet nem hall róla senki. Rosszabb esetben megy 1-2 drón, aztán meg 1-2 rakéta és nemcsak a gyerek nincs többet de a falu se, ahol lakott.

Amerikában viszont szabadon működhet, egy börtönben, mehet hozzá üzenetvivő, akkor is, ha épp frissen szökött, kiírtott vagy 6 börtönőrt és több másik embert, valamint a sameszei épp jelenleg is ezt csinálják. Ügyes és logikus.

Gedeon74 - 2013. 02. 20. 16:44

Igen, de ez szerintem a való életben is így van. A terrorista besorolás az egy más kérdés, de ő “csak” egy szimplán gonosz sorozatgyilkos, akinek jogai vannak. Meg mázlija, hogy olyan államban ítélték el, ahol nincs halálbüntetés.

Brynden Rivers - 2013. 02. 21. 14:11

Nem tudom milyen a valóság, de a más sorozatokban nem ilyen töketlen az FBI vagy más hatóságok:)

Érdekes módon nem engednek be a védett házába csak úgy valakit a szép szeméért és hagyják elmenni kocsival, anélkül hogy átvizsgálnánk azt.

Gedeon74 - 2013. 02. 21. 19:36

Én Carroll-ra írtam, amit írtam, az ex-feleség esetén már lehet vitatkozni. :) De ott meg végül is nem egy koronatanúról van szó, akinek muszáj életben maradni egy tárgyalásig, szóval lehet, hogy lazábban kezelik, “aki hülye, haljon meg” felkiáltással. (Oké, nem ez jött le az FBI hozzáállásából, hanem a töketlenség, ez igaz.)

jim455 - 2013. 02. 22. 23:09

Hát jobb volt mint az előző, de megint volt pár idegesítő jelenet, a karakterek idióta viselkedéséről nem is beszélve.
Megint eljátszák ezt a baromságot, hogy szólnak a nőnek, hogy ne szóljon az FBI-nak erre ő tényleg kussol, múltkor ez volt Hardy-nál is. Simán küldene az FBI pár civil ruhás ügynököt azt kész, elkapnák a rosszfiúkat. A másik vicc meg az volt, hogy már ott szarakodnak Hardy-ék a háznál fél órája, és még mindig nem jött erősítés, pedig elvileg a környék tele van zsarukkal, Hardy meg persze a rossz szívével megint bemegy a házba egyedül és akciózik. A vörös hajú csaj már rohadtul idegesít, ja és az új szőke zsaru szerintem Carroll embere.

Sann - 2013. 02. 23. 09:58

LaCrossE –
nem látok bele a sorozatgyilkosok agyába természetesen:) de mintha mi ilyesmit tanultunk volna “sorozatgyilkosos” szeminariumon az egyetemen (jog).
A pszichopata jellemzoje, hogy nincs lelkiismerete, érzései, ezért tud együtt élni a tetteivel(természetesen nem minden pszichopata gyilkos). (míg más pl. öngyilkosságot követ el a gyilkossága után). De mivel nem vagyok pszichiáter, persze nem tudhatom, de nekem akkor is furák a szereplők….bár a gimis édeshármas legalább most megszűnni látszik az új részben….

LaCRossE - 2013. 02. 23. 19:32

Sann: igen, de te most összemosod a két fogalmat: sorozatgyilkos és pszichopata. Akármennyire is rá akarjuk húzni általánosságban a sorozatgyilkosokra a pszichopata jelzőt, én úgy vélem, ez nem így van.

LaCRossE - 2013. 02. 23. 19:35

Persze előfordulhat az is, hogy tévedek, hiszen ez csak a véleményem, még annyira nem mélyedtem bele a témába (viszont jövőre már kriminológiát fogok tanulni Angliában, szóval akkor hátha okosabb leszek). Csak én nem szeretek semmire fekete-fehér módon nézni, de lehet, hogy ez csak az önnön naivitásom.

LaCRossE - 2013. 02. 26. 14:03

Na ez a rész tetszett, és már a kölyök utáni hajsza folytatódni fog, legalább az anyuci eltűnését nem lépték meg. :) Szóval, én maradok, mert élveztem a részt, főleg, ahogy Ryan folyamatosan gúnyolódott a három jómadaran. :D

winnie - 2013. 02. 26. 16:11

annyira örülök, hogy nem néztem meg már csak azért is, mert sikerült sokadjára is eljátszani az “ő is szektatag” kártyát. (nem jó ez így, mert rögtön mindkét zsarunál ezt gondoltam – az egyik aztán “jól ” viselkedett, így nem tudtam volna meglepődni sem a másiknál.) ezt túlzásba viszik (még a kommandósok is?:)), így oda a meglepetés ereje.

ha meg nem mutatják rodericket, akkor ki lehet számolni, hogy ki az:)

Lajoska67 - 2013. 02. 26. 20:16

Nem volt rossz, bár összességében már a nevetségességbe fullad a kép. Mindenki tagja a szektának, Joe meg szabadon dirigál a dutyiból, a hatóság meg csak tűri. Remélem a feleség, Ryan, az FBI-os nő meg a fiatal ügynök is tagja a követői csoportnak, csak később derül ki. Ennek a sorozatnak már csak így lenne értelme. És a céljuk a színjátékkal a világhatalom megszerzése. Vagy az elnök kinyírása.

Most komolyan, nem lehet megnézni, kik voltak Carrollnál az elmúlt 9 évben, és mindet megfigyelni utána? De legalább, hogy legyen egy névsor róluk, és ha a városi rendőrség tagja volt látogatóban, akkor ne menjenek vele bevetésre. Fogyatékosokból áll a sorozatban a rendőrség/FBI?

Amúgy mennyi idő a Hardy által felsorolt 15 db fegyveres szervezetnek kiérni a helyszínre? 1 nap?

Junkieka - 2013. 02. 26. 22:44

Szerintem jó volt ez a rész. Lehet, hogy az a baj, hogy előtte néztem a Castle tússzabadítós részét és ahhoz képest ez überfasza volt. :P

Az én szerény angolommal úgy jött le nekem, hogy csak a serif-csibe volt beépített ember, a másik két pacák a csipet-csapat erősítése volt, akik megöltek két swatos tagot és felvették a ruhájukat. Így jutottak át a hálón, megölve további swatosokat és biztosítva az utat kifelé is.
És az utak igenis le voltak zárva, de a serif-csibe szervezte, nyilván tudta, hol vannak a gyengébb pontok, mert ismerte a terepet a többiek (fbi, swat, újságírók, stb) pedig nemigen.
Továbbá megkockáztatom, hogy a csipet-csapat éppen azért ment abba a házba, mert ott volt megszervezve például beépített ember a helyi serifirodán. Mert úgy néz ki, minden szépen meg lett tervezve, kivéve, ami nem.
Szóval számomra azért nem volt olyan borzasztó rossz rész. :)
Bacon szivatós jelenetei kimondottan tetszettek, végig jó tempót futott a sorozat és még a flashback is érdekes volt.

Lajoska67 - 2013. 02. 27. 02:05

Egyébként még az milyen, hogy a körülvett házból netezgetnek a bennlévők? És a kiscsaj mobilját utána miért nem nyomozzák le, hogy hol van? Ott telefonál az autóból. Hát hogy Parker ügynök visszaemlékezés a visszaemlékezésben története mekkora szar volt, arra meg szó sincs már.

pody - 2013. 02. 28. 23:29

kozepes szintrol lassan a nezhetetlen fos kategoriaba csuszik a sorozat. Idegesitoen hulye rendorok es ugynokok. Birom Kevin Bacont es talan miatta vegignezem ezt az evadot (meg mert valszeg mazochista vagyok), de el sem tudom kepzelni, hogy ebbol meg valami elvezheto sikerulhet a vegere.

jim455 - 2013. 03. 01. 19:57

Ez a túszdráma megint mi volt? Elvileg jött hatalmas erőkkel a Swat-tól kezdve mindenki, meg a TV-is, erre a ház nincs is bekerítve, ott ténfereg pár Swat-os, bárki odamehet lelőni őket aztán simán elmenekülnek? Nevetséges, és egyben idegesítő. Hardy meg a végén simán kilőhette volna a kocsi kerekét pár méterre állt, de persze nem tette.
A szőke csaj kb. első megjelenése óta tudtam, hogy Carroll-al van, egyáltalán nem lepett meg, ha meg Roderick is közülük valaki, ami elég valószínű, az meg már közröhej.

Anthony - 2013. 03. 01. 20:38

Jó hát ez számomra megugrotta a cápát.

El lehet nézni sok olyan dolgot, ami nem életszerű, van ilyen más sorozatoknál is. De ez az alapkoncepció, hogy az egész sorozatban egész végig a “rosszak” vannak lépéselőnyben, mindenhol van emberük, ennek így semmi értelme.

Tipikusan az a sorozat, amit most abbahagyok, és majd megnézem az évad utolsó részét, és kb. nem maradok le semmiről.

Az tényleg jó volt, ahogy Ryan mókázott a két cicafiúval. Mondjuk Caroll megmondta, hogy egyelőre Ryant nem ölik meg, mert tervei vannak vele, szóval így könnyű.

manor - 2013. 03. 02. 16:34

Egyre nehezebb lesz így meglepőt húzni. Én már azt várom, hogy Carrollról mikor derül ki, hogy ő is follower.

jim455 - 2013. 03. 02. 23:13

Az de nagy lenne, Carroll is követ valakit aki még nála is nagyobb ellenfél, egyébként simán benne van, így lenne elég anyag akár több évadra.

LaCRossE - 2013. 03. 02. 23:41

@jim455: az még viccnek is rossz lenne.

jim455 - 2013. 03. 03. 02:07

legalább meglepődnénk, mondjuk mostmár annyira nem:)
de valaminek történnie kéne mert ez így unalomba fullad, a második évadra is kell anyag. Carroll-nak szabadulnia kéne, de az meg megint csak nevetséges lenne ha kétszer megszökik. Lehet inkább úgy kellett volna felépítni, hogy az elején nem szökik meg csak most.

Tod - 2013. 03. 03. 20:10

Úgy voltam vele, hogy a hatodik részt már nem nézem meg, de szerencsére nem így tettem. Az egész rossz úgy, ahogy van, de amit Bacon művelt a túszdráma közepén, az hatalmas volt.

– The second you get within two feet of me, I’m gonna snap your neck and crack your spine.
– I’ll shoot you dead.
– And his spine will be cracked.
– And you’ll be dead.
– And his spine will be cracked.

Ilyen pillanatból kellene több, talán akkora nem tűnne ennyire töketlen bagázsnak az egész FBI.

c - 2013. 03. 03. 23:26

Ez a 6.rész rohadt jó volt!!

LaCRossE - 2013. 03. 05. 13:02

Aki lemondott volna a sorozatról (winnie), az adjon még egy esélyt az 1×07-nek. :)

Lajoska67 - 2013. 03. 06. 01:08

Látszott hogy most már nyomják az akciót, de ez most már tényleg elszállt a realitásoktól. Teljesen egyértelműen egy terrorcsoporttal van dolguk, ráadásul elég naggyal, kizárt, hogy bármiféle hagyományos rab-jogok vonatkozzanak ilyen esetben bárkire. Ügyvéd és hasonlók. (Meg egyébként is: nem volt gyanús, hogy az ügyvéd korábban is Carroll idézeteket mondogat utasításra a sajtónak?)

Ez a csiga módra kiérkező rendőrség is érdekes. Észak-Korea után/mellett a világ legjobban biztosított országáról beszélünk, ráadásul New York városáról, ami még ott is a legleglegjobban keresztbe-kasul kamerázott, rendőrjárőrözött (34 tagja van az NYPD-nek a Wiki szerint, ami sokkal több mint Magyarország rendőrsége, holott 8 millió lakos van és a területe max. egy megyényi), FBI-ozott, stb. Tavalyi úti beszámolóban hallottam, hogy szinte minden sarkon ott egy rendőrautó, több rendőrrel. Jó formán hívni se kéne őket, ott vannak alapból már.

De a többi környező helyre is azonnal ki kéne tudniuk menni, főleg ha ilyen terrorista-cselekmény-gyanú áll fenn. Rohangászik a legveszélyesebb szökött gyilkos egy plázában, rendőrök meg sehol? Helikopterrel csak úgy röpködhet ide-oda? Szerintem – egy Richmond méretű helyen – ilyen esetben 20 rendőr lövöldözne mindenféle fegyverrel a gépre 3 perc után, ha 5 perc telne el, már gépágyú is lenne egy állam fővárosában. 10 perc után jönne a légierő…

Kéne már valami sikerélmény a sorozatban a pozitív oldalnak, csak erre próbálok célozni.

Brynden Rivers - 2013. 03. 06. 09:28

Berendelték a 2. évadot, hiába van benne majdnem annyi butaság, mint a Revolution-ben.
Innen nézve a készítőknek igaza van, nekem meg nem muszáj nézni :)

c - 2013. 03. 06. 10:42

Na ezért biztos kapni fogok :D De már a 4.rész óta olvasom ugyan azoktól a hozzászólóktól,hogy szerintük rohadt logikátlan a sorozat sok helyen. Emberek,ez egy SOROZAT. Ha annyira a valóságot akarjátok látni,nézzétek a Híradót(minden nap új résszel,változatos főszereplőkkel)!! Hogy lehet olyanon leakadni hogy nem reális dolgokat cselekszenek a szereplők. Melyik sorozatban csinálják azt ? Ha csak végig gondolom a kedvenc sorozataimat(pl. Lost,Dexter,Prison Break,The Mentalist) akkor azokra mit mondanátok :D?
Azt megértem hogy valaki a logikus ,valósághűen ábrázolt sorozatokat szereti. Még aztis aláírom,hogy minden sorozatnak esélyt kell adni,ezért annak ellenére hogy az 1.rész után látta hogy ez a sorozat sem “igaz történeten” alapszik,tovább nézte. De aki már a 2.rész óta szenved hogy milyen a sorozat,az miért nézi még mindig. Ráadásul pont ezek az emberek azok akik miután kijön a sorozat,rá 1 órára már megnézik. :D (És félreértés ne essék,nem azoknak irtam ezt akik kritizálják a sorozatot,hogy nekik nem tetszik.AZ egy dolog. Én azoknak írtam akik az ILYEN sorozatok valósághű mivoltát kritizálják részről részre.)

Egyébként a 7.részt még nemláttam de a 8.rész promoja valami über brutális :)

Casey Novak - 2013. 03. 06. 11:27

@c: Tőlem nem kapsz, mert valamilyen szinten egyetértünk :) A Homeland-nél is sok ilyen hozzászólás volt, így nem reális, úgy hülyeség, és van benne igazság, de hát könyörgöm, sorozat.
És amiket írsz példákat, (Dexter, Mentalist) rajzfilmekben is reálisabb fordulatok vannak, mégsem zavar senkit. De. És sajnos van de. Van egy határ, -nekem sokakkal ellentétben a Homeland még nem lépte át- viszont a Following bőven. Amikor nem élvezem az elszállt jeleneteket, (mint pl a Dexternél), hanem azon gondolkodom, kizökkenve az agykikapcsolós-sorozatnézős állapotomból, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye.
Viszont továbbra is nézem, szóval mégiscsak tetszik, de ha már zavaró az irrealitás, akkor megértem, hogy sokan felszólalnak ellene.

winnie - 2013. 03. 06. 12:06

c: miért kapnál?

de szerintem nyugodtan feltételezheted, hogy aki nézi a sorozatot és ideír, az túl van nagyon sok sorozatot (filmen) és senkinek nincsenek ilyen abszurd elvárásai. és olyat, hogy egy rendőr meglátja a gyilkost, majd random felakasztja magát beismerve, hogy ő volt a gyilkos (csak írtam valami hülyeséget), nyilván joggal tart valaki logikátlannak. vannak azért bizonyos szintek, nem minden fekete és fehér.

de mindenkinek más az elvárása. ha valakinek valami nem jön be, akkor leírja, hogy miért. ha valakinek azért nem tetszik a following, mert ez az indoka, akkor el kell fogadnod. más sorozatban nem zavarja ilyesmi, itt meg igen. na bumm. te is leírhatod, hogy x vagy y sorozat miért nem tetszik – és kaphatnál egy ugyanilyen kommentet, hogy “mégis mit vártál?” (én jó sorozatot vártam. valaki sorozatutáló beírhatná, hogy benne van a hiba, mert jót vártam, pedig ez csak egy sorozat, ami nem lehet jó. ugyanez a kategória.)

ennek nincs értelme. kinek van ahhoz köze, hogy x vagy y mit vár.

plusz abszolút téves feltevés az, hogy ha sorozat, az nem lehet logikus vagy valóságos. a legtöbb logikátlanság úgyis csak a néző fejében létezik, mert ő valamiért azt hiszi, hogy ha ő nem tudja megmagyarázni, akkor nem is lehet, holott lehet, hogy csak a néző logikája mond csődöt. (és nem mellesleg, pont pár napja írtam, hogy ha valami logikátlan az valóságszerű, hiszen a valóságban sok minden logikátlan.)

“a csak végig gondolom a kedvenc sorozataimat(pl. Lost,Dexter,Prison Break,The Mentalist) akkor azokra mit mondanátok :D?”

semmit. van, ahol zavarja az ember pár dolog, máshol meg nem. ha jó egy sorozat, akkor nem foglalkozik senki apróságokkal. ha nem jó, akkor könnyebben észreveszi a hibákat. ennyi. nem ördöngösség.

Lajoska67 - 2013. 03. 06. 13:13

C: Én személy szerint azt utálom, ha a sorozat érdekével ellentétesen nem reálisak. Példaként azt hoznám, amit fent írok: 6 részen át folyamatosan szórakozik egy gyilkos a világ legkeményebb országának hatóságaival, és a 2001.09.11. óta a terroristákra rettentően háklis népek semmit nem tesznek ez ellen. Ha a rendőrség két perc alatt kiérkezne, amikor ráadásul FBI-osok hívják (nem Mari néni), akkor sokkal komolyabb üldözések lehetnének, vagy éppen még okosabban kéne megoldaniuk a szökéseket.

Példaként lehetne hozni a 24-et, ami alapból nagyon is fantasztikus volt a vasember jellegű főhőssel, mégis ott aztán a fontos ügyekben kőkeményen megkínoztak bárkit, még mutatták is a dolgot, pont úgy, ahogy képzelem is. Ha valaki bombákkal meg merényletekkel fenyegetőzik, és szavahihető az illető, akkor nincs ügyvéd meg jogvédelem, hanem tűzön-vízen át nyomul a hatóság. Pedig ott is előadhatták volna magukat a készítők, hogy ilyenről szó sincs a CIA-nél sem. És ott is ez a – számomra életszerű – elem sokat emelet a sorozaton.

De pl. eszembe nem jutna megszólni a Folowingot azért, hogy egy pészmékeres figura miért nem pusztult már meg ennyi rohangálás, izgalom, verekedés és mágnesezés hatására.

Gedeon74 - 2013. 03. 06. 13:37

A negyedik rész nálam mélypont volt, de a következő részek viszont már voltak olyan jók, mint az eleje.

Igazán szerintem csak most fog eldőlni, hogy merre is mennek tovább. Mi a célja ennek a sok elborult embernek, és a vezetőjüknek, hogy random gyilkolásszanak, kielégítve beteg vágyaikat, vagy van valami céljuk is ezzel. Tehát a közeg csak egy csapat gyilkost próbál majd elkapni, és küzdelmük ezzel az emberéletek védelmére irányul, vagy lesz valamilyen titkos háttérösszeesküvős vonal, így az ország megmentése is ott lesz a listán.

Ezen a ponton én az utóbbinak örülnék, mert míg páran pont a sok sorozatgyilkost hiányolták, addig nekem pont ezzel lenne bajom, hogy ennyi mocsok egyrakáson az, ami nem reális. Kell, hogy legyen valami más a háttérben, ami ennyi embert megmozgat. És mivel felbukkantak jópáran, akik egyértelműen nem szektatagok, hanem zsoldosok, akik nyilván nem ingyen dolgoznak egy kedves szó ellenében, ezért kell, hogy valami finanszírozó legyen a háttérben. Caroll a tanári fizetéséből és kilenc év börtön után nem hiszem, hogy anyagilag ezt bírná. Hacsak nem manipulált be egy milliomos sorozatgyilkost is a brancsba.

c - 2013. 03. 06. 13:53

Azokkal teljes mértékben egyetértek amiket irtatok. Lehet Én fejezem ki magam rosszul. Engem nem az zavar,ha valaki egy szereplőt idiótának tart.És ez idegesíti Őt egy sorozatban. (Ilyen nekem is van,nemis egy)
Én arra írtam,amikor olyan dolog miatt szidnak egy sorozatot(olyan dolgok miatt akadnak ki),hogy logikátlan élethelyzeteket mutatnak. Például hogy miért nem ér ki a rendőrség hamarabb.(miközben kitudna) Miért nem kapják el a gyilkost 1 nap alatt(miközben eltudnák) stb…

Annak viszont örülök hogy mielőtt elküldtem a kommentem,elolvastam Lajoska67 hozzászólását. Na ez az amire nemtudok mit irni :D Lehet én várok kevesebbet a sorozatoktól,de bennem ilyen gondolatok nem merülnek fel egy Following rész megnézése után.

De Énis nem okoskodom tovább,megyek inkább megnézem a 7.részt :D

v0m1t - 2013. 03. 06. 14:30

fuck this i’m out, ilyen idegesítő sorozatot még nem láttam, sajnálom a színészeket

sorozatnéző - 2013. 03. 08. 22:15

De jó hogy ilyen baromságokkal teleírtátok a kibeszélőt. Azért ezekben már tényleg vannak olyan dolgok amik nem idevalók. Az ilyen kommenteket inkább törölni kellene…

winnie - 2013. 03. 08. 22:24

oké. megvártam, míg végigmegy a beszélgetés, de már véget ért, ahogy látom, elég régi az utolsó komment.

szerintem - 2013. 03. 09. 17:28

en erdekesnek talaltam a beszelgetest. mindegy vegulis.
ez a resz nem volt rossz, megint, de nem az igazi, es most mar siman ra lehet huzni az evadra is, majdnem a felenel vagyunk.
a rendorok es az fbi buta es tehetetlen, egyedul hardy a tokos legeny, de neki meg ott vannak a demonjai, jaj.
ebben a reszben vegre nem volt flashback, talan ennyi eleg volt, hogy mindenkit megismerjunk. hardy es claire beszelgetesei minimalisra redukalodtak, igy aztan en semmi dramait nem latok a jeleneteikben, szerintem semmi kemia nincs kozottuk, de a keszitok minden bizonnyal azt sugalljak, hogy nagyon is. azon csak mosolyogni tudtam, amikor hardy atnyujtott egy bogre teat a nonek es akkor rakozelitettunk a kezere, meg zene is volt, hiszen az annyira intim, hogy teat visz egy zaklatott nonek egy nyomozo, tenyleg, senki mar nem oldhatta volna meg.
purefoy meg nekem eleg egysiku. a romaban biztosan oriasi volt, azt nem lattam, de ezt a szerepet kis tulzassal akarki eljatszhatna. ebben a reszben a ket toketlen fiu sem volt benne, most akkor ok ennyi voltak vagy csak nem jutott rajuk ido, annyi minden tortent.
azt nem igazan ertem, hogy denise-nek miert van ennyivel bensosegesebb kapcsolata joe-val, mint mindenki masnak a kis kozossegben, nekem ez nem volt egyertelmu korabban, ugy tunt, egy a sok kozul.
nem tudom, eppen eleg dolog tortenik egy epizodban, megis olyan, mintha egy helyben topognanak. rengeteg szal van latszolag, ami miatt egyikre sem jut ido rendesen kidolgozni, igy aztan teljesen kapkodosnak, felszinesnek hat az egesz. igy elcseszni egy erdekes otletet…

Judit Pecsi - 2013. 03. 10. 00:24

Winnie,miert irtad azt,hogy a Following kukazva lett?
Hol? Mi itt Canadaban nezzuk es tetszik, es szo nincs rola,hogy befejezzek.

megprobalom ide pasztazni,amit irtal:És ebbe nem számolom bele a sok esélyt kapó, de azzal nem élő sorozatokat, mint mondjuk az 5 rész után kukázott The Following-ot.)

Szoval mi a helyzet?

jim455 - 2013. 03. 10. 16:00

Engem igenis zavar, ha egy ilyen stílusú sorozatban sok az irrealitás. Egy határt nem kéne átlépni, az még oké, hogy az egész szabadulás sehogy sem történhetne meg a valóságban, de az már tényleg röhej volt pl. hogy a pár perce szabadult Carroll mögött fegyverrel szaladnak Hardy-ék, erre Carroll nyugodtan sétál a lift felé, ahelyett, hogy szaladna, nehogy visszakerüljön oda ahonnan nagy tervezés árán szabadult. Ilyenket miért kell? ja és Mike hova tűnt? Az is érdekes volt, hogy Carroll embere simán kiadta volna őket azért mert Hardy kicsit hozzáért a sebéhez.
Egyébként a rész a pár hülye húzás ellenére izgalmas volt, innentől tényleg érdekes, kíváncsivá tettek. Mit akarhat Carroll, miért alakult ez a szekta, mi ez a sok ember? Biztos fognak még nagy dolgok kiderülni.

winnie - 2013. 03. 11. 07:51

“Winnie,miert irtad azt,hogy a Following kukazva lett?
Hol?”

nálam.

LaCRossE - 2013. 03. 12. 13:11

Nem lett volna rossz ez a rész, de ez a kapcsolati mizéria zavar. Emma egy büdös nagy k*rva, mondjuk ezt már régóta tudjuk, a Roderick/Louise dolog pedig teljesen hidegen hagy. Így egyszerűen bántó, hogy ilyenekkel próbálják húzni az időt, nem áll jól szerintem a sorozatnak ez az egész. Ja, és az Emma/Joe jelenetek egyértelműen a rész mélypontjai voltak, ellenben Ryan megszólalásai az elején mindent vittek. :D

“Wow, that was creepy.”

Imádom ezt a kicsit pofátlan, szarkasztikus Ryant, sokat dob a sorozaton az ő karaktere, csak az a baj, hogy rajta kívül nem sok jó szereplő van, talán Weston. Hiába hozták be Rodericket és Louise-t, csak két újabb idegesítő emberrel bővült a The Following.

Ami viszont örvendetes, hogy a két búzavirág még mindig nem szerepelt. Persze ez úgysem marad így, de örülnék, ha egyszerűen elfelejtenék őket. Az ő száluk sem hozna be semmi izgalmat, max. egy újabb szenvedést a fent említett két páros mellé.

Lajoska67 - 2013. 03. 12. 13:58

Lehet ez lesz az első sorozat, ami rá kell hagyjak. De nem azért, mert uncsi vagy rossz lenne a történet, hanem mert az egész lebonyolítás során annyira hülyére veszik a nézőt, hogy a csillagokig felb…osszant.

Elrabolnak egy FBI ügynököt az USA-ban. Egy nagyon komoly terrorista csoport utáni nyomozás közben. Ráadásul, mint megtudjuk később, egy kulcsfontosságú embert. Megjelenik a szállodájában ezután az egy szem Hardy, aki még csak nem is ügynök. Mikor beszól, megjelenik 1 db magas rangú ügynök, és ENNYI!!! Senki más nyomkereső, személyzetet kikérdező, DNS minta és ujjlenyomat után kutató, senki de senki. Ha már 1-2 arcot megismernének, újabb embereket körözhetnének, de nem, SEMMI!

Azután: a két ügynöknek támad egy ötlete, hogy hova mehettek az emberrablók, erre mi lesz? Ők ketten(!!!!), egy szívbajos tanácsadó(!!!!!!!!!!!) meg egy szekta-specialista csoportfőnök ügynök nő (!!!!!!!!) kivonulnak a helyszínre. Nem megy velük 50 másik ügynök 20 kommandós és helikopter és nehézfegyverek társaságában. Ők ketten mennek ki egy elhagyott kikötőbe, éjjel!!! Úgy, hogy látták, hogy vagy 10 ember volt benne az emberrablásban.

Itt kb. abba is lehet hagyni az elemzést. Olyan apróságokba már nem is mennék bele, hogy Hardy miért egyedül megy be az épületbe a nő nélkül, 10 ember ellen, és hogy egy kisváros sheriffje (aki nagyon fontos ember) hogy lakhat egy kastélyban 100 másik emberrel. De azt se részletezném, hogy a kastély igencsak vegyes lakói hogy nem keltik fel a kisvárosiak figyelmét.

Ez mind kínosan elrontott, trágya munka. Kuka. Szemét. 10/-1. Az egész sorozatot az első résznél befejezhették volna, ha a szökés után elfogott Carrollt elviszik egy megfelelően titkos intézménybe, ahol várja őt a 24-beli injekciós figura, aki bead neki 2-3 féle anyagot, mire ő szépen elmondja, mi van. A feleséget pedig mondjuk nem otthon őrizték volna, miután kiderül, hogy Maggie Grace szomszédjai is beépítettek voltak, hanem már akkor védőőrizetbe veszik.

wice - 2013. 03. 16. 13:16

Hát ja, minden egyes rész egy újabb frusztrációs gyakorlat. Egy rohadt jó alapötletet baszatnak el szisztematikusan egy rakás idióta forgatókönyvíróval, akik összesen kétféle, rettentően olcsó írói eszközt ismernek arra, hogy a történet ne érjen véget egy rész után: 1. az FBI mindig pontosan az ellenkezőjét teszi annak, aminek esetleg még lenne is értelme (és amit a valóságban is tennének), vagy 2. valaki az epizód szereplői közül a szekta beépített embere, és a döntő pillanatban közbelép. Esetleg a kettő kombinációja.

(Megjegyzem, a legutóbbi részben külön vicces volt, ahogy elmenekültek az autóval. Kb két másodperces késedelem lett volna Ryanéknek jó előre kiszúrni az autó kerekeit, vagy annyi sem, hiszen a nő kint maradt.)

Az a legbosszantóbb, hogy még így se tudom rávenni magam a kaszára, mert tudni akarom a történet végét, ami ráadásul nyilván nem is ebben a szezonban lesz, és egész biztosan ugyanolyan olcsó és béna lesz a megoldás, mint eddig mindig. Biztos mazochista vagyok.

Lajoska67 - 2013. 03. 18. 01:16

Azt írtam már, hogy a már összeszámolhatatlan számú és különböző körökből kikerülő áldozatokat hátrahagyó szekta elleni nyomozás kellős közepén, amikor az ügynökök lényegében munka helyett már csak szopni járnak az irodába és a bűntett-helyszínekre is, akkor az FBI még lecseréli nyomozást vezető parancsnokost, és odateszi a létező legaktakukacabb, legszőrözősebb, vonalasabb, ellenszenvesebb, minden előrehaladást akadályozó ügynökét a helyére? Úgy emlékszek, nem.

Remélem az lesz a végkifejlet, hogy az FBI vezetője, de legalább is ez az új főnök Carroll-követő, másképp vígjátékká válik a kötözködésével a történet.

szerintem - 2013. 03. 18. 23:38

szerintem az lesz, hogy hardy nagyon berugott egyik este es csak almodja az egeszet. az megmagyarazna, hogy miert ilyen zagyva.

Lajoska67 - 2013. 03. 19. 15:33

Az bizony jó lenne,mert a mostani rész is pont ugyanolyan lett mint az előzőek. Rendőrök egy ház bejáratánál, de nem is keresik a gyilkost.

Utána meg egy diszkóba kivonul 5-6 FBI-ügynök meg 1-2 rendőr, nem állítják le a bulit, csak vonulgatnak egy sok száz fős tömegben. Úgy, ahogy kell. Utána késelés történik, de semmi reakció, páran nézik a földön fetrengőt. Utána lelőnek egy rendőrt, senki nem rohan oda, a rendőr is egyedül biztosította az egész utcát. Utána Hardy lelövi a nőt, de még mindig nem jön senki. Hardy bemegy, rohangálnak – és még mindig nem jön senki (gondolom a diszkó legalább Szent Péter tér méretű lehetett, vagy Central Park esetleg). Utána a nő belelő 1 db szöget Hardy kezébe, véletlen se a lábába, vagy mind a kettőbe. Utána meg nem lövik fejbe a nőt a 20 perc után megérkező ügynökök, véletlen se. Ez így szokás.

Ja, és a pszichopata nő nem lövi le szöggel a csajt, ami a feladata lenne, hanem inkább pofázik.

A következő részben a fogoly nő Washingtonba menő kocsiját megtámadják, Carroll feleségét elkapják valahogy, Hardy pedig közben egyedül lelő majd megint 1-2 szektást, miközben mondjuk baltával térden csapják, elüti egy autó, és 7-8 szektás pedig összerugdossa.

Jákob balhézik egyet a barátnőjével, a feka FBI-os kellemetlenkedik egy kicsit, Weston meg kijön a kórházból, de a fején lesz egy kötés, ezért mindenki kedvesen sajnálja.

Végül is ezekre fel lehet építeni egy sorozatot, kétségtelenül.

Brynden Rivers - 2013. 03. 28. 09:45

A How Should Have Ended-nek kellene csinálnia egy paródiát Zero Following 30 címmel.

Jason Clarke játszaná a nyomozást vezető FBI-ost, akinek első beszélgetése Carol-lal:

– Szóval van egy szélsőséges ideológiát követő szektája ami rengeteg követőből áll?
– Igen.
– Ah szóval terroristák!

Következő kép:
Guantanom verik ki Carol-ból követői nevét majd látjuk hogy a SWAT elözönli a kastélyt.
The End.

Casey Novak - 2013. 03. 28. 10:28

A két legmegdöbbentőbb pillanat az utóbbi részben, hogy a mikro uzival érkező rossz bácsikat az FBI-os kollega a papírvastagságú ajtó mértani közepe előtt várja, és csodálkozik, hogy azon keresztül lelövik, a másik pedig David Zayas arcszőrzet nélkül. Régen nem láttam így.

De most komolyan, az a hülye nő miért hagyja tízszer megmenteni magát, ha aztán füttyszóra visszamegy Caroll-hoz? Hadd menjen basszus, egy idiótával kevesebb…

Lajoska67 - 2013. 03. 28. 20:23

Casey, annyi volt a marhaság ebben a részben, hogy még az előzőeket is meghaladta! Csak már nem írtam be, mert látom, teljesen kifogyott a lelkesedés mindenkiből, csak dühből meg nem jó kommentelni hosszú távon, én is ráhagyom lassan. Ez a sorozat szellemi fogyatékosoknak íródott (pszichopatáknak???), vagy általános iskolásoknak, akikkel utána a tanár átbeszéli, hogy pontosan milyen idiótaságok is voltak benne részenként, és ezért direkt sok ilyet raknak bele.

Casey Novak - 2013. 03. 28. 20:52

@Lajoska67: A rejtély az egészben, hogy mégis nézik/nézem rendületlenül, és jön a második évad :D
Dw az is igaz, hogy ami tetszik benne, arról nem írok, csak az elszállt dolgokról fröcsögök gyarló ember módjára.

Rivera Ordonez - 2013. 03. 29. 00:34

Nyilván a 24-ben is voltak eltúlzott, vagy béna jelenetek, viszont ebben a sorozatban olyan szinten ostoba a rendőrség, hogy az eddigi 10 részből több, mint 10-szer megfogadtam már, hogy tovább nem nézem, nem húzom fel magam feleslegesen a hülyeségeik miatt. A Követőkben nincsenek hullámok, vagyis hol a “jó”, hol a “rossz” kerül előnybe, itt végig a handicap-es zsaru (Bacon) szív, egyfolytában, unalomig… Kiváncsi lennék szerintetek hogyan lehet még mélyebbre süllyednie főhősünknek, mert biztosan lehet. Pl.: s01e23 szezonzáró rész vége: beáll ő is a szektába.

sherlock20 - 2013. 03. 29. 13:11

Rivera Ordonez, 15 részes egy évada a sorozatnak, szóval a s01e23-ban biztos nem szektás.

Hiába lesz 2. évada a sorozatnak, ha nem villantanak valami nagyot a szezonzáróban legalább, és maradnak a sötét zsaruk, Bacon ide, oda, kasza…

bob - 2013. 03. 30. 12:47

hát, ez elég gyengus… igaz már a hatodik résznek kezdtem neki, hogy hátha… nem lenne rossz, de nincs hangulata, ezek a gyilkosok elég súlytalanok, nem tudom elhinni nekik hogy bárkinek is képesek ártani csak mert…annyira egy kaptafára készülnek ezek..

Casey Novak - 2013. 03. 30. 13:09

“szereti (vagy szerette) a sorozatot a kezdetektől, éppen ezért különösen fájó lehet, ha utána gyengébb részt lát.”

Ott a pont. Én is az elejétől “szenvedek”, és fanyalgok, mert jó, de annyival jobb lehetne. Nem mintha ezzel bármilyen nyomást gyakorolnánk az írókra, de jól esik kibeszélni, lásd kibeszélő.

Zsolt - 2013. 03. 30. 13:13

Én eddig minden részt láttam és mindig abba reménykedtem, hogy majd a következőbe…
De ami a 10. részbe volt…
Érdekes, hogy ez a sorozat pont nem arról szól(egyenlőre), hogy AMERIKA mindent meg tud oldani, elpusztíthatatlan, hanem pont az ellenkezőjéről…
Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy bennem van a hiba? Annyira megszokott már, hogy a jók a végén mindig nyernek, hogy most ez a sorozatos bukás a jók részéről hibának érzem? Vagy az emberiség nagy hibája, hogy mindig a másik a jó?
Nem tudom, de akárhogy is legyen bármennyire bosszant, valahogy mindig rákeresek, hogy kész van-e már a felirat…
Van a sorozatba valami, ami bármilyen sok buta hiba után arra késztet, hogy nézzem meg a következő részt…
Szerintetek nem lehet az a “baja” a sorozatnak, hogy most kivételesen a rosszak nyernek nagy általánosságba?
Vagy csak bele magyarázom ezt a készítők “direkt” hibáiba?

winnie - 2013. 03. 30. 13:22

zsolt: mindenki úgy interpretál, ahogy kedve van, szerintem ez a lényege az efféle műfajoknak. én is kedvelek több olyan sorozatot olyan tulajdonságai miatt, amiket mások negatívumnak, hibának vagy válóoknak tartanak, szóval nem hiszem, hogy lenne Egy Igazság, azt meg pláne nem, hogy bárkiben hiba lenne.

gondolom, sokat számítanak az egyéni elvárások. Nem azok mértéke, hogy van vagy nincs, hanem az, hogy ki mit tart érdekesnek, vagy mire kíváncsi. és vannak kérdések, akár a fentiek is, amiket írsz, amiket a following jól közelít meg.

bob - 2013. 03. 30. 14:39

áá, most komolyan, megy ez a sorozat valamerre vagy csak ilyen szarág lesz hogy mindig előbukkan egy ujabb beépített ember.. mondjátok hogy van valami végső cél amért ez a sok ember egyesült és nem emiatt a hulye gyilkos miatt a poe-s szarsága miatt :DD

bob - 2013. 03. 30. 15:16

Zsolt: szerintem nem az a baja hogy a rosszak nyernek…egyszerűen csak gagyi az egész sztori eddig. eddig minden részben biztam hogy na majd most, na majd most, de semmi. minden részben csak ujabb beépitett emberek, ujabb követők, de mire fel?? Most komolyan ez a Poe-s szarság miatt? Legalább mutatnának valamit, hogy itt más is van, nem csak ez, de nem látom, vagy csak én nem látom?? szerintem ezért szar a sorozat.

Zsolt - 2013. 03. 30. 20:15

bob
Ez a sorozat erről szól:)Van egy okos sorozatgyilkos, aki pár év alatt megszervezett egy titkos szektát és egy tervet fejezetekre bontva, hogy álljon bosszút elkapóján.
Eddig bemutatták milyen remek munkát végzett egész USA nem tud mit tenni ellenük…
Biztos hosszú távra terveztek a sorozattal ,ezért sincs még az “1. fejezett” után nagy előrelépés a hatóság részéről.
Egyébként az RTL-en szerintetek mekkora nézettséget fog hozni?Kérdéses persze, hogy hova rakják be, de azért az RTL-en sorozatok nézettségével nem nagy gond szokott lenni…

bob - 2013. 03. 30. 22:04

Zsolt: nekem pont a film alapja az ami elég gyenge lábakon áll.. gyilkosok szövetkeznek, de minek? Az összes azrt van ott hogy egy emberen bosszút álljanak? Volt aki még nem is gyilkolt…. ha legalább egy részük olyan tökös lenne mint a főgonosz, de nem, tini az összes, ja meg volt egy két katona, meg rendőr?? És valakiről mindig kiderül hoogy beépített, még csak a 8 rész ment le, de már eljátszották ezt párszor, és már most unalmas, mi lesz még itt?? Na majd ledarálom talán ha vége a második felének is…

BRONCO - 2013. 04. 02. 20:40

Nem igaz hogy az FBI nem tudja eldugni ezt a picsát minden hol megtalálják nagyon szar akiciók csak a folyamatos tökölés zajlik. Nagyon rossz lett az egész sorozat 1 rész még jó volt de a többi egy nagy kaki :)Tuti kasza :(

helixhedera - 2013. 04. 08. 17:17

A Vikings zenéje ment valamelyik rész végén :)) az legalább jó volt, a sorozat amúgy..hát legalább lehet róla véleményt mondani, van mit :D Nekem nagyon Mentalista beütésű amúgy. Szegény Bacon-nek meg ijesztően múmiafeje lett, kis szikkadt :D

Zsolt - 2013. 04. 20. 15:03

Nem tudom nézi-e valaki, de aki abba hagyta annak ajánlom , hogy a 13 részbe nézzen bele. Hosszú idő után egy kiváló rész!!!

winnie - 2013. 04. 20. 15:12

köszi

JBen - 2013. 04. 25. 22:20

Finálé előtt járunk, és bár egy kicsit izgalmasra sikeredett az utolsó előtti rész, nagyon arrafelé hajlik a történet, mintha készülnének a lezárásra.

Amúgy nem is tudom, hogy ebből lesz 2. évad?

Zsolt - 2013. 04. 26. 19:36

Lesz 2. évad.
Joe és Emma biztos túléli és ugyebár vannak még szekta tagok.
Fináléra meghagyták kérdésnek, h Clarie és Parker meghalnak-e?
(Szerintem dönteni kell majd Ryan-nek hogy ki élje túl…)
Az viszont jó kérdés, hogy valami vérfrissítés nélkül van -e még egy szezon a sorozatban?
Lesz 2. évad, egy átlag 6 millió néző hatására egy jobban átgondolt 2. évadra meg lehet az esély.
A fináléra tippjeim : Clarie meghal, Parker túl éli, majd az utolsó képsorozat az lesz, hogy Joe azt ,mondja jöhet a következő könyv…

Lajoska67 - 2013. 04. 30. 21:24

Brrr, ez a végére se lett jobb. A huszadik senki, küldöncnek kinyomják a szemét, vasrúddal eltörik a lábát, de amikor Carroll a börtőnből dirigált le töménytelen gyilkosságot, akkor még ügyvédet is küldtek be társalkodni hozzá. Weston rájön, hogy neki halottnak kéne lennie de nem az, erre Ryan? Á, ne merjél segíteni. Carroll egyedül megy a világítótoronyba, mikor még mindig csomó imádója van. Mi a jó francot gondoltak ezek? Az első 2-3 részben még elég keménynek tűnt nekem a sorozat, de nullára redukálódott nagyon gyorsan, mert nem mertek semmilyen más irányba lépni. Se akciósabba, se másik szálat nem nyitottak, így meg ezt a mocskot hozták csak össze.

Pedig Kevin Bacon is pont jó lett volna meg Purefoy is király amúgy.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz