login |

Pilot-mustra: The Americans – 1×01

2013. 01. 31. 21:00 - Írta: winnie

84 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

– You’re my wife.
– Is that right?

Mondtam, hogy ez a sorozat nagyon nem FX-es. És tényleg nem. Persze eleve marhaság ilyennel jönni, hiszen egy csatornát nem lehet egy vagy több jellemzővel meghatározni, de tartom magam ehhez. Elkezdődött a The Americans, amely a 80-as években játszódik és két KGB-ügynökről szól, akik több évtizede élnek Amerikában, amerikaiként, miközben próbálják szolgálni az anyaországot.

THE AMERICANS – 1×01 – 6,5/10

Tipikusan az a pilot volt a The Americans-é, melynek végig inkább a gondolatát szerettem, nem pedig azt, amit láttam. Nyugi, egy percig sem jutott eszembe, hogy valami gagyit néznék, de ami történt, kevés kivétellel cseppet sem volt felkavaró, izgalmas vagy olyan, amit megnézve azonnal a folytatás után nyúltam volna. Mégis, már most érzem, hogy a The Americans határozottan nézős lesz, mert kíváncsi vagyok arra, hogy mit hoznak ki a potenciállal csurig tele lévő alaphelyzetből.

Arról az alaphelyzetről, ami, ahogy poénkodtatok is kommentben, valóban egy The Americans – A belső ellenség szituációt jelenít meg. Adott egy paranoiás FBI-ügynök (nem kicsit megdöbbentem azon, ahogy a képbe került…), aki elkezd gyanakodni a kémházaspárra. Persze még nem nézik hülyének, mint a Homeland-ben és nem is fogják, de ha akarom, akkor a két sorozat alapszituációja hasonlít.

A fő megközelítésnek köszönhetően azonban a The Americans bőven különbözik a Homeland-től, a hangsúly egyértelműen a két orosz kémen van, akik 60-as évekbeli (látszat)házasságukat követően két gyerekkel is gyarapították magukat (muszájból…) és a rész elején, a meglehetősen dinamikus és sötét kezdés során egy átállt orosz tisztségviselőt rabolnak el, ami elindítja a bonyodalmakat.

A pilotben fontos szerepet kaptak a flashback-ek, amik nem tudom, hogy a későbbiekben mennyire lesznek jelen. Itt mindenesetre visszapillanthattuk a 60-as évekre, arra, hogy akkor milyen volt a két főhős, hogy találkoztak, mi mozgatta őket – s láthattuk, hogy mennyire változtak meg azóta. Kell-e mondani, hogy bőven akad köztük konfliktus ma is, melyek közül a legfontosabb, hogy egyikük megszokta az amerikai életstílust és igencsak csábítja őt a disszidálás, hogy elvágjon minden köteléket az oroszokkal…

És ez volt az a szál, ami leginkább megfogott a pilotban. Nem a kémkedés, az FBI-os előkészületek, az eksön, hanem az, hogy milyen lehet egy ilyen élet. Egy olyan élet, ami kvázi hazugság abból a célból, hogy az ember a hazáját szolgálja. De oké, ezt ők választották. Azonban még mindig ott a gyerekek kérdése, a hozzájuk való viszony – mi az erősebb, a “család” vagy a haza szeretete, illetve, hogy képes lehet-e kezelni az ember az életét úgy, hogy tudja, hogy elég egy kis hiba és tönkreteszi vele a gyerekek életét is, illetve a hozzájuk fűződő kapcsolatát.

Jó volt a The Americans kezdése, de szerintem közel sem az a start, amihez “uhh, ezt látni kell!”-idézeteket tudnék gyártani a leendő hazai anyacsatorna óriásplakátjaihozaz nekem is az Utopia az elmúlt hetekből. Mondom nézős, de egyelőre azért, mert érdekel. Tipikusan ez az a waitforiiiit…-kategória, melynek (remélem!) kell az idő a kibontásához. De azt már most jelezném, hogy a tempó meglehetősen komótos, lassúcska (a pilot hossza eleve majdnem 70 perc), a karakterek pedig mivel elég fura helyzetben vannak és sokak számára furcsán is viselkedhetnek.

A 80-as évek megjelenése egyébként nem volt túl tolakodó, pár vicces használati tárgy, remek (és ciki) ruhadarabok, egy-két utalás, a meglehetősen változatos hangszeres zenét pedig a Fleetwood Mac és Phil Collins egészítette ki a meglehetősen erős, aláfestő jelenetekben.

84 hozzászólás Ne habozz!

sorozat/gyilkos - 2013. 01. 31. 21:34

Kívácsi vagyok a ma esti pilotra. :)

Kémsucker vagyok, Le Carre, vagy Forsysth finom, apránként építgetett (realista) paranoid nyomasztásai nagyon bejönnek.

A recept jó, az alapanyagok minősége és a szakácsok tudása remélem megüti a szintet.

Amikor meg a valóság adja a másikat: http://www.origo.hu/nagyvilag/20130116-orosz-kemek-a-nemetorszagi-marburgban-heidrun-es-andreas-anschlag-ugye.html

The Germans: series finale :)

Parker71 - 2013. 01. 31. 21:37

Nekem tetszett – jobban mint neked winnie, én valahol a 7 és a 8 közé teszem, mert a történet érdekes, de volt pár jelenet ami kicsit hiteltelen volt, ill. jobban is kivitelezhették volna – ettől függetlenül én kapásból indítottam volna a következő részt.
Remélem érdekes tud maradni – az Utopiánál is ettől félek a legjobban…

BagYu - 2013. 01. 31. 21:39

Szerintem is kicsit jobb volt 6,5-nél, de azért nem sokkal. Felesleges volt ez a 70 perc, rövidebben feszesebb lett volna.

Meglátjuk, hogy megy tovább, engem kicsit beszippantott :)

ben - 2013. 01. 31. 21:42

“végig inkább a gondolatát szerettem, nem pedig azt, amit láttam”
Nekem is pontosan ez járt a fejemben…
Én sem mondanám, hogy gagyi, inkább valami furcsa, valamitől nekem majdhogynem amatőrnek tűnt néha (nem tudom mitől, nyilvánvalóan nem volt az). JA plusz értem én, hogy ’80s, de a Phil Collins inkább a Miami Vice-ot idézi, mintsem egy KGB-s, kémes dolgot :D
Egyébként felvettem a naptárba, szerintem van jövője a sorozatnak :)

Junkieka - 2013. 01. 31. 22:02

Én is följebb pöckölném, mondjuk 7.5-re.
Ez a tempó pont jó volt arra, hogy kellően belesüppedjünk a miliőbe, kicsit nosztalgikusan vagy éppen felfedezve egy régi világot, kinek mi jön le.
Jó lesz ez, nekem jobban bejött, mint vártam, főleg a human touch miatt. Ebben egyetértek, hogy ez a sorozat legerősebb karizmája.

damoqles - 2013. 01. 31. 22:09

Erősen elgondolkodok majd rajta, tényleg érdekel-e majd a második része…

Ennek a nőnek az arcára nézve csak én látok az esetek kétharmadában egy koponyát?? :D

Neoprimitiv - 2013. 01. 31. 22:32

Na, ezek után a hétvégén biztosan megnézem, a kritika alapján szerintem szeretni fogom. :)

NPeete - 2013. 01. 31. 23:10

Az egésszel nekem az volt a bajom, hogy olyan steril volt… Kevés volt a szereplő (legalábbis kevesebb, mint amit én egy ilyen történettől elvárnék), meg úgy minden nekem a sterilség látszatát hozta. Amúgy viszont nem rossz az alapfelállás, lehet folytatom.

Shannen - 2013. 01. 31. 23:24

Érdekes volt,mert az első gondolaom az volt miközben néztem, hogy jó-jó,de középszerű. Aztán volt néhány annyira jól elkapott rész, mint pl. a mosógépes beszélgetés, meg a Phil Collinsos rész, amik nagyon bejöttek. Mindenképp továbbra is nézős, de még valahogy szokni kell az egész sítlusát.

Viszont egy valamit mondjatok már el légyszi,mert valószínűleg túl későn van most és átsiklottam felette, de miért is kezdett el rájuk gyanakodni az FBI-os hapsi?

winnie - 2013. 01. 31. 23:27

ha jól rémlik az autó miatt, rá is kérdezett a garázsban, hogy 77-es oldsmobile.

kiskiraly - 2013. 01. 31. 23:41

Az elején az üldözéses jelenetben nem egy Who szám volt?

Leadfoot - 2013. 01. 31. 23:49

Épp ez volt a feszültségnövelő tényező. Nem tudjuk, hogy tényleg csak érdeklik a kocsik, vagy netán gyanakszik-e.

Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de nekem kicsit sok volt az akció.
Mióta az első híreket hallottam a sorozatról, többször is elképzeltem a helyzetet. Egy ilyen szituációban valami elképesztő módon kell figyelni a látszat fenntartására, a rejtve maradásra (ami persze irtózatos feszültségeket és pszichés terheket tud szülni).
Erre ezek mit tesznek? A nyílt utcán üldöznek és rabolnak el embereket, aztán éjjel kiengedik a garázsukban, hogy bunyózzanak vele egy jót, miközben a szomszédban figyel egy kémelhárító FBI-legény. Ja. Mert így nyilván rejtve lehet maradni 10-20 évig…

A két főszereplő találkozása jó téma, hiszen hiteles házaspárrá kell válniuk. A megvalósítás már annál bénább volt.

Ami számomra igazán vonzóvá tudná tenni az Americans-t, abból elég keveset kaptunk: a főszereplők helyzetének a bonyolultsága, ennek minden gyakorlati és pszichés terhével együtt. Pl. hogy évtizedeken keresztül hogy tudják elérni, hogy a saját gyerekeik egy árva félmondatot se halljanak meg a “melóról”. Ilyesmik. Na meg hogy ezeket a dolgokat senkivel nem beszélhetik ki egymáson kívül, el kell temetniük magukban az aggodalmaikat, kételyeiket, félelmeiket.

A fickó vívódása, hogy dobbantson-e, szintén rendben volt, ott érezni lehetett a feszültséget és a kétségeket, amik belülről feszítik a faszit.

A 6,5-et megadom. Én ennél többet vártam.

Leadfoot - 2013. 02. 01. 00:06

Ja, oké, végignéztem, tényleg gyanakodott.

winnie - 2013. 02. 01. 00:28

kettejükkel kapcsolatban számomra kapcsolatuk a legfurább, hogy ott élnek együtt és még a gyerekeknek is el kell játszaniuk, hogy szeretik egymást, talán azt is, hogy éreznek valamit a másik iránt. (szóval az, hogy a férj elkezd közeledni a feleségéhez, elég érdekes dinamikát kölcsönöz az egésznek.)

keri russell karakterét igazából nem is tudom hova tenni, tényleg ennyire robot, semmi érzelem? (ahogy az elején nem önt kávét a férje csészéjében és ahogy a férje néz rá, az száz szónál is beszédesebb volt. de még az sem ment neki, hogy a fagyizásnál felengedjen)

Irodai Patkany - 2013. 02. 01. 01:02

Nekem kicsit gyors volt a tempó, de nekem mindig az. Szeretem a lassú tempót, amit azzal oldanak föl, hogy nem rágnak mindent a néző szájába. A pilot ebből a szempontból jó volt. Viszont én keri russell karakterével vagy játékával nem vagyok kibékülve, a kettőt még nem tudom elválasztani. Mindenesetre ott valami nem oké (remélem, hogy csak még). A romantikus szál is bejött (pedig nem szokott, még a Homelandben is hidegen hagy), egy átlag férj egy csokor virággal próbálkozott volna, Phillip meg puszta kézzel megölt egy embert a feleségének. Kúl.

Bruzsy - 2013. 02. 01. 01:28

jó volt, bár kicsit elaprózott. a flashbackeket nem tettem volna pilotba, jobban jöttek volna kicsit később, jobban kibontva.

és nagyon remélem, hogy háromfőszereplős lesz inkább, mert én egyszerre mindkét oldalt látni akarom. vannak rá utaló jelek, hogy így lesz, de egyelőre nem vagyok megbizonyosodva róla.

serra - 2013. 02. 01. 09:30

Nekem az első 20 perc nagyon zavaros volt. Pörögtek az események, de f*ngom se volt ki kicsoda, mit csinálnak és miért, komolyan fontolgattam, hogy abbahagyom. Szerencsére utána kitisztult a kép és a végére már én is adnék neki olyan kb 7 pontot.
Remélem csak én vagyok ilyen lassú felfogású, de szeretem ha egy pilot rögtön beszippant. Itt ez csak fél óra után történt meg.

GeoCucc - 2013. 02. 01. 09:49

serra

Ezzel én is így vagyok, utálom, ha meg nem magyarázott, összevisszaságként ható akcióval kezdenek, de a készítők meg nyilván úgy vannak vele, hogy majd a pörgés meg a bunyó fogja jól beszippantani az embert. Persze igazuk van, és mi a kisebbségbe tartozunk. Sok film/sorozat indít hasonlóan, kár, hogy ránk ritkán gondolnak :)

Még csak pont ezt az első 10-15 percet volt időm megnézni, és az alapján most már nem is rohanok, hogy befejezzem.. Délután lesz időm pótolni, de látom, hogy egyelőre nem kell nagy csattanóra számítanom, azaz pont olyan lesz, amitől előre tartottam.

winnie - 2013. 02. 01. 09:54

egyrészt igaz, másrészt itt funkciója volt szerintem. azért nem volt annyira pörgős, akciódús a dolog, szaladgáltak, de ez az in medias res kezdés azért volt, hogy felállítsa a kontrasztot, hogy adott két kém – és adott a normál életük. az is megoldás persze, ha a normált életüket mutatják be először, de ez így jobban működött szerintem. például az, hogy a csaj lazán szexelt a célponttal és utána kiderül, hogy férjnél van. ha előbb látjuk, hogy férjnél van, de nem érez semmit a “férj” iránt, akkor a jelent abszolút funkcióját veszti, így viszont beletettek egy érdekességet. más kérdés, hogy nem volt létfontosságú a jelenet.

a másik, a közös akció viszont annyiban is jó kezdésnek, mert ez az, ami elindítja a sorozatot. nem csak egy random jelenet, hanem ez az akció, ami beindítja a folyamatokat, ez a katalizátor, ha ez nem lenne, akkor a sorozat sem lenne.

sophie - 2013. 02. 01. 10:57

Hát, jobbat vártam. A 40. percnél úgy éreztem, jó lenne ha ezt a nőt eltennék láb alól, egyszerűen hiteltelen nekem a karakter. Még 1-2 részt azért bepróbálok.

winnie - 2013. 02. 01. 11:09

Miert volt hiteltelen? Marmint nem szamonkeres, irom en is, hogy erdekes, de erdekelne, hogy mire gondolsz. (Meg az infofelszippantasi fazisban vagyok, erdekel ,ki hogy latja)

Neoprimitiv - 2013. 02. 01. 15:53

Egyelőre nézős sorozat lesz.

Ha hiteltelenségről lehet beszélni, akkor nekem inkább a rész második felében, a “kibékülés” utáni énje volt az. Leélt 19 évet úgy, hogy közben képes volt végig csak munkatársnak és nem élettársnak tekinteni a vele élő másikat. Közben kifelé fenntartotta a látszatot, magában pedig hitt abban, amit csinált – ezek után nekem túl gyors volt a megnyílása. Lehet persze a traumával magyarázni, amit a megerőszakolója felbukkanása és a megölése jelentett, de nekem nem áll össze. Főleg, mert a látottak alapján Philipnek eddig is fontos volt, eddig is próbálta mutatni, hogy szeretne több lenni, mint tettestárs. Önmagában az ő cselekedete nem lehetett annyira váratlan.

Keri Russel-t nem a kedvencem, de erre a szerepre szerintem tökéletes. Nála eddig mindig azt éreztem, hogy a szemével soha nem mosolyog, belül hideg, hát ez itt nagyon passzol.

A Phil Collins szám pedig nagy választás volt a zenei szerkesztőtől.

sophie - 2013. 02. 01. 17:31

Igen, amit az előttem szóló is írt, részben ezért is hiteltelen, másrészt ,mert pont egy nőtől várnám azt, hogy lássa, mennyivel jobb és egyszerűbb világba szülte a gyerekeit. Valahogy úgy gondolnám fontosabbak a gyerekei, mint a hazája(ami nem is olyan jó hely akkoriban), látja a különbségeket. Persze, lehet, hogy éppen ettől lesz érdekes az egész:)

sophie - 2013. 02. 01. 17:32

És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a félelem mozgatja, mert tényleg hazafi.

winnie - 2013. 02. 01. 17:40

igazából azzal kapcsolatban, hogy mi fontosabb, nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az. valakinek ez lenne, másnak meg az – itt mondhatni az író határozza meg, hogy ő egy olyan ember, akinek mindene a haza – és pont. (aki, ahogy mondta, bízik abban, hogy szocialista lesz amerika – ergó eszébe nem jutna, hogy az itteni rendszer jobb, mint az otthoni.)

ez az, amire építkeznek, innentől kezdve lehet azt mondani, hogy nem fér bele valami a jellemébe, de addig nem hiszem, hogy kétségbe vonhatóak a fő tulajdonságai, mert azok adottak.

Neoprimitiv - 2013. 02. 01. 18:47

Érdemes elolvasni a napi hírek posztban lévő interjút a két főszereplővel, főleg Russel részét. Nem csak az amerikai nézőknek, szerintem a hazaiak közül is sokaknak hasznos lehet. Nem tudom, ki készítette fel, mit meséltek neki arról a korról (nem a 80-as évek Amerikájáról, hanem az 50-es, 60-as évek Szovjetuniójáról), de bizonyos dolgokat nagyon jól fogtak meg. Voltam a SZU-ban a hetvenes évek elején és a “rógyina” az átlag emberek számára is valami – nem tudok rá jobb szót – személyeset és egyben magasztosat jelentett. Az Oroszország Anyácska egy baromira elcsépelt fordulat, de tényleg inkább élőlényként, családtagként jelent meg a beszédjükben.

A számomra Elisabeth/Nagyezsda elkötelezettsége teljesen elképzelhető, még a gyermekei “kárára” is. Ha az apjukat nem szereti, de össze van zárva vele és a gyerekre nem vágyott, hanem csak kötelezően “legyártandó” kellékek voltak a küldetésükhöz, akkor a számomra nem meglepő ez a hozzáállás. Az csak a nagy idealizált kép, hogy egy anyának szükségszerűen mindennél jobban kell szeretnie a gyerekeit.

Dor Ka - 2013. 02. 01. 20:04

nagyon fura volt ezt a két “baba-arcú” színészt pont ilyen szerepben látni (biztos ezért is esett a készítők választása rájuk, mert mindkettő úgy néz ki, mint aki a légynek se tudna ártani, így jobban be tudnak olvadni). 1-1 sorozatban már láttam őket és nagyon kötöm őket az akkori karakterükhöz. a pasinál kicsit jobban el tudtam vonatkoztatni (lehet ő hitelesebben játszott). a sztori tetszik, bár az elején én se értettem egy darabig, mi történik… nekem megint az a bajom vele, h. hiába a zene, ruhák, kellékek stb., nem jön át a korszak. (a legjobban a “grillezős” jelenet tetszett :)) azért kíváncsian várom a további részeket.

Neoprimitiv - 2013. 02. 01. 20:23

@Dor Ka: lehet, hogy később fontos lesz, de szerintem ebben a sorozatba a 80-as évek nem a külsőségek miatt kerültek bele, ezért nem hiszem, hogy a zenéken és a ruhák/kocsik stílusán kívül sok szerepe lenne. Persze, nagyban más egy kém és egy kémvadász élete, ha nincs mobiltelefon, internet, stb., de ezek inkább csak az akciórészeket érintik.

Amiért ebbe a korba kellett tenni, az a főszereplők motivációja. Valakiről, aki 1940-ben született és a hatvanas évek közepén került Amerikába (ahol éppen a vietnami háború osztotta meg elég erősen a lakosságot), elhihető, hogy még higgyen a szocializmusban. Abban, hogy ha most anyagilag szarabb is otthon, de ők harcolnak a jó oldalon. (Apropó: a sztorija szerint Elizabeth 41 éves, vagyis saját magánál idősebb nőt játszik. Nem gyakori.)

Ha a sorozat ma játszódna, akkor Nagyezsda 1972-ben született volna és a Szovjetunió szétesésekor küldték volna ki. Ott már teljesen elképzelhetetlen lett volna ez az eszmei elkötelezettség.

Marla - 2013. 02. 01. 20:40

Engem abszolút beszippantott a pilot,kellő hangulat-kellő komótosság.
Főleg a két főszereplő érdeme hogy várós,valahogy mindkettő szimpatikus lett,kíváncsi vagyok mi lesz velük.
Teli volt emlékezetes részekkel:cold open,a fogoly megölése,a férj magánakciója a nagydarab fickóval stb. :)
Szóval megy rá egy 8as tőlem simán,reméljük ennél nem lesz rosszabb.
Többen írtátok hogy furcsa volt hogy ennyi év után megnyílt a nő hirtelen,szerintem ez nem helytálló,mivel nem tudjuk mi volt az elmúlt 20 évben.Elképzelhető hogy voltak szerelmes éveik,aztán elhidegültek. (főleg a nő)
Erről jut eszembe az is érdekes lesz miért lettek ügynökök,van itt potenciál.

Neoprimitiv - 2013. 02. 01. 20:50

@Marla: “nem tudjuk mi volt az elmúlt 20 évben.Elképzelhető hogy voltak szerelmes éveik,aztán elhidegültek. (főleg a nő)

A flashback/jelen párosításokból én nem így éreztem, de nincs kizárva, hogy igazad van. Az interjúban szó van róla, hogy nem csak a nő, hanem a férfi munkaköri leírásában is benne van a szex a megfelelő idegennel, szóval valóban lehetnek itt múltbéli aknák is.

Még egy pozitívum a számomra: helyes a két kiskölyök.

Junkieka - 2013. 02. 01. 21:35

A kor megválasztásánál fontos, hogy bizony ezekben az években oltári nagyot fordult a világ, – Keleten, Nyugaton egyaránt – és sok mai esemény biza akkoriban kezdődött. Nem véletlen, hogy mind a ruszkik, mind az amcsik azt kapták eligazításon, hogy “A nemzetközi helyzet fokozódik.”
Az a jelenet megvolt, ugye, hogy valamit beszélnek, a háttérben megy a tévében a hírműsor és éppen az iráni konfliktusról beszél, ami akkoriban zajlott ezerrel és a mai napig is tart… Kikacsintás, de szándékos, jelzés, hogy bizony nem véletlen a kor megválasztása és ne a hülye hajakra, ruhákra és ilyenekre koncentráljunk, nem a hangulat miatt lett ez az időszak a főszereplő.

Tommy - 2013. 02. 01. 22:29

Jó volt ez kezdésnek, 8/10.

De hova tűnt a sorozat marha jó főcíme, ami már az egyik cikkben is szerepelt? Vagy az fake volt, vagy végül úgy döntöttek nem lesz főcím?

winnie - 2013. 02. 01. 22:39

majd a 2. résztől lesz.

Tommy - 2013. 02. 01. 23:04

Köszi, akkor megnyugodtam.:)

Gedeon74 - 2013. 02. 02. 01:54

Érdekesnek néz ki, mindenféleképpen. Nemhogy nem tűnt hosszúnak, hanem csodálkoztam is, hogy már vége van. Mondjuk én jól elvagyok a lassabb filmekkel is, mint pl. a Trükkös fiúk vagy a Fedezd fel Forrestert!, de ez nekem nem is tűnt annyira lassúnak. (Tudom, és nem is film, hanem sorozat.)

Számomra nem tűnt hiteltelennek a feleség. Bár látszatra teljesen hiányzik belőle az érzelem, de az is lehet, hogy csak nem bírja kimutatni. Hogy ez miért alakult így (leszámítva, hogy pl. megerőszakolták, ami önmagában nem kis trauma, és megmagyarázhatja a férfiakhoz való viszonyát), milyen egyéni élményei voltak otthon, hogy nőtt föl, arról még remélem lesz majd flashback. Nyilvánvalóan nem látni, hogy a “férje” iránt heves érzelmeket táplálna. Látszatra inkább munkakapcsolatról lehetett szó a részéről, ahogy Amerikába érkezésükkor is ez látható volt. Aztán pl. simán jelentette a felettesének, hogy nem biztos a társának az ügy iránti elkötelezettségében. Ugyanakkor viszont nem gondolnám érzelemmentesnek sem, mert akkor nem indított volna el benne semmit, amikor Phil megölte az átállt fickót úgy, hogy abban a pillanatban nem kis dolgot adott fel miatta és érte. Amikor pedig a férfi felvázolta neki az átállás lehetőségét, és a gyerekekről beszéltek, akkor lehetett látni, hogy azért az fontos neki, hogy ők ne tudják meg az igazi kilétüket, tehát fontos volt számára a jövőjük. Csak nem olyan áron, hogy a hazáját elárulja, ráadásul ő tényleg hisz a szocializmusban, ami egy plusz kötődés az akkori Oroszország Anyácskához. (Bár ahogy mai példák mutatják – Donald Hatfield, Tracey Foley, Anna Chapman -, nem kell ahhoz ez az eszme, hogy valaki hasonlóan kémkedjen Oroszországnak.)

A grillezős jelenet büntetett, pláne úgy, hogy abban a parókában tisztára hasonlított ifjúkorom kedvenc együttesének énekesére. Az áruházban csodáltam az önuralmát, és még egy pillanatra, amikor a lányával beszélt, majdnem elhittem, hogy tényleg futni hagyja, de tudtam, hogy ez nem maradhat annyiban.

Nem tudom, merre fog menni tovább a sorozat, de szívesen látnám, ahogy a két férfi főszereplő valamiféle barátságba keveredik, a Stan-ben motoszkáló állandó gyanakvás ellenére/mellett, és egyfajta folyamatos szellemi párbajt vívnának, miközben Phil-t állandóan kísértené a normális élet utáni vágya. Majd meglátjuk, hogy lesz, egyelőre biztos maradok.

manor - 2013. 02. 02. 12:30

Nekem Stan viselkedése volt egy kicsit ellentmondásos. Simán bevallja egy idegennek, hogy a kémelhárításnak dolgozik, miközben annyira gyanakvó, hogy egy jelentéktelen egybeesés miatt rögtön betör a szomszédhoz.

sorozat/gyilkos - 2013. 02. 02. 13:25

Egyelőre megfoghatatlan.

Egy iszonyatosan erős alaphelyzet, jó leosztott karakterek, tűrhető színészek és mégis: valahogy zavaros, nyúlós, hiányzik az, ami berántott volna.

Fura, hogy képtelen vagyok rábökni az okára, kötözködni általában könnyen és pontosan tudok.

Az a gyanúm, hogy ennek egy karakterdrámának kellene lennie, (legközelebbi rokon: Homeland). Talán a színészek, talán a nekik írt karakterek vékonyak az átütő erőhöz. Nem tudom. Az is lehet, hogy a készítők nem tudták eldönteni mit akarnak, és az nézettség csali akció/akciódráma betéteket utólag tolták bele mondjuk a csatorna kérésére.

És igen, ezzel együtt sem rossz, sőt baromira érdekel.

Az egész olyan, mintha a készítők tudnák mit akarnak, és hogyan kellene csinálni, csak valahogy nem sikerül nekik.

sorozat/gyilkos - 2013. 02. 02. 13:29

És aki eddig még nem, most olvassa el a belinkelt origós cikket!

Hátborzongatóan egyezik a történet ennek a sorozatnak a scriptjével (mivel a német-orosz kémeket már 2 éve elkapták, simán lehetett ez (is) az inspiráció).

Gedeon74 - 2013. 02. 02. 13:47

@sorozat/gyilkos

Minek nekik Németországba menni ihletért, amikor az házhoz megy:

http://hetek.hu/kulfold/201208/kemnevelde_csaladban_marad_a_kgb

pytta - 2013. 02. 02. 14:27

Hezitáltam, hogy írjak-e, de azért írok. Iszonyú unalmas volt szerintem, a szituációt, meg az egésznek a légkörét egyszerűen nem éreztem át. Olyan sokmindent ki lehetett volna hozni ebből, vagy inkább úgy mondom, “beletenni”, de valahogy annyi minden hiányzott nekem. Valahogy hiányzott a drámaiság belőle, a feszültség…
Ez pont kevés volt, hogy kíváncsi legyek a második részre sajnos, pedig nagyon vártam, és akartam szeretni…

Sigismundus - 2013. 02. 02. 14:34

Erősen hiányzik belőle az a feszült pszihés hangulat, amit egy ilyen témától várni lehetne. A lebukás-félelem, a ki-is-vagyok gyötrődés, a szomszédra-gyanakvás paranoiája, a Homelandben ez sokkal jobban megvan.

És a 80-as évek hangulat is kevés, pár utalás a Mall-ra (az első plázák egyike) pár zene, a Porrá leszünk-ben ez is erősebben van jelen.

Ami nekem is sántít, hogy a férj az aki inkább kertvárosi apuka lenne, és a feleség a keményvonalas szovjet. Inkább fordítva lenne életszerű, már szült két gyereket, azoknak a jövője inkább az anyának lenne fontos. Főleg az ő fiatalkorára emlékezve. Ha meg mégis erős elfojtások munkálnak benne, azt a családi élet idilli álcája ellenére megéreznék gyerekei is. Hogy anyuval valami nincs rendben.

Még nettó hülyeség, hogy az FBI fickó csak úgy közli beköltözéskor hogy ő kémvadász… Az ilyet nem veri dobra az ember, pláne nem olyan aki évekig fedett ügynökként dolgozott.

De ami miatt mégis nézem egy darabig az az utolsó 2-3 perc, a garázsos éjjeli jelenet, abban meg volt minden..

GeoCucc - 2013. 02. 02. 16:40

Jó lett, na, számomra hozta az elvárt szintet, de persze én sem vagyok vele száz százalékig elégedett, mint ahogy senki, amint látom.

Tényleg rengeteg lehetőség van ebben az ötletben, és nem is csak 1981-ben, hanem bármelyik másik időszakban is szívesen belenéznék a főhősök életébe. Úgy érzem, ha a kiválasztásuknál, a kiképzésük alatt, az Amerikába érkezésüknél, az első gyerek születésénél, vagy akár 5 évvel ezelőtt kapcsolódott volna be a történetbe a pilot, akkor is ugyanilyen érdekes sztorit össze lehetett volna belőle hozni, ugyanilyen sok lehetőséggel. A történetük bármelyik időszaka érdekelne. Most így egy kicsit mintha a levegőben lógna az egész számomra, hiszen 15 éve ott vannak, ki tudja, mennyi minden történt, mit csinálhattak eddig, és talán ezért is nehéz megfejteni a motivációikat, a furcsa viselkedésüket. Épp ezért remélem, hogy még rengeteg flashbacket kapunk az arcunkba.

Mert ha végig ilyen volt Keri Russell arca, akkor tényleg nem értem, hogy hogy nevelhette fel a kölkeit (biztos hogy ő szülte őket? erről nem volt szó konkrétan. csak hogy majd kellene).

Volt pár zavaros rész is tényleg, amiket említettetek, például hogy a nyomozó ésszerűtlenül viselkedik. Amikor majdnem belelátott a csomagtartóba, akkor meg csak fogtam a fejem: miért nem mondta azt Philip, hogy “rögtön megkeresem, várj meg itt”, és akkor megússza a felesleges idegeskedést, mi meg a nevetséges feszültséget. De persze ez az első rész, ezért kellett ebben megtörténnie hirtelen mindennek: a 15 év alatt pont most költözött oda a nyomozó, pont most volt talán a legnagyobb baklövésük egy fogollyal, pont most hozta fel Philip, hogy milyen jó lenne átállni, és pont most lángoltak fel az érzelmeik is egymás iránt. Jó, tudom, fel kellett állítani az alapsztorit, hiszen talán emiatt van nekem is ilyen pozitív véleményem, na de mégis..

lappa - 2013. 02. 03. 18:06

nagyon OFF, bocsi előre is

@junkieka: A 1980-as évek iráni konfliktusának (konkrétan az 1980-88 közötti másfélmillió halálos áldozattal járó Irak-Irán háborúnak) az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy ma feszült helyzet van Irán és az USA között. Iránban azóta teljesen más rendszer működik, az akkori események vezéralakja Khomieni ajatollah pedig rég nem él már.

manor - 2013. 02. 03. 18:54

Nyilván a ’79-80-as iráni túszdrámára gondolt.

lappa - 2013. 02. 03. 19:29

A sztori viszont ennél később játszódik, hiszen már Reagan az elnök.

manor - 2013. 02. 03. 20:10

Igen, ezért is beszélnek múlt időben a túszok elengedéséről.

clark - 2013. 02. 04. 19:18

a történet nagyon érdekes,a történések kicsit lassúak,bár ez nem mindig rossz.
azt én is remélem hogy több szemszögből is folyik a történet,így még jobb lehet.
a flashback szerintem teljesen feleslges volt,később lehetett volna vagy egy pont a falshbackre koncentráló rész,de ettől eltekintve nem volt rossz ,nekem egy 6/10es a kezdés.
a színészek is rendben vannak a főszereplő nő karakterén kívül,nekem unszimpi eléggé,v lehet szokni kell a fejét,majd kiderül.

manor - 2013. 02. 07. 11:35

Na, ez most beütött.
Végig ment a pörgés, nem lassítottak a flashbackekkel. Kellett ez, hogy ne ragadjunk be nagyon a rajtnál.
De remélhetőleg azért a múltat sem hanyagolják majd nagyon.

Gedeon74 - 2013. 02. 07. 16:13

Nekem bejött az első rész is, de ezzel a másodikkal elkezdtek még jobban behúzni. Amíg egy lehallgatókészülék beszerelésére manapság (és a mai technikával) egy sorozatban legfeljebb 5 percet szánnának, minden buktatójával együtt, itt remekül fel lehetett építeni rá egy egész részt. Az orosz kémmel együtt beluga kaviározó amerikai kémüldöző ügynök pedig jó jelenet volt, és nem tudom, hogy ez is egy teszt volt-e, vagy most már csak szimplán a jó szomszédi viszony kialakítása. A megzsarolt orosz lánnyal pedig remélem jó kis játszmának nézünk elébe.

Anthonz - 2013. 02. 08. 08:49

Számomra még nem derült ki, hogy ilyen epizodikus sorozat lesz ebből, minden részben kapnak egy feladatot, amit megoldanak, vagy valami sokkal jobb? Mert ha az előbbi, akkor gyors kasza lesz részemről.
Ha viszont bepörögnek, és csinálnak egy Breaking Bad tipusú sorozatot, ahol el is akarnak jutni valahová, akkor benne vagyok.

Bence7y - 2013. 02. 09. 20:52

Még csak az első részt láttam, de engem megvett kilóra. Nagyon bejön.

Steven Great - 2013. 02. 13. 21:40

A pilot is bejött, de a 2. rész után most már biztos, hogy nézni fogom.

GeoCucc - 2013. 02. 14. 14:53

Meglep, hogy mennyire leült ez a kibeszélő a pilot után. Egyelőre kicsit még mindig nehéz hova tenni a sorozatot, azt meg végképp, hogy merrefelé tart. De jó nézni, ahogy építkezik, van idejük, és remélem, a végén valami wtf-ben fog kiteljesedni az egész. Érdekes ez az eddigi fél-epizodikus, fél-szérializált felépítés. Meg hogy a harmadik részben folytatták az első rész történéseit, míg a 2. epizód végkifejletéről nem is volt szó – talán majd a 4-ben?

zedtheant - 2013. 02. 14. 17:18

jó kis rész volt az 1×03! korrekt, extrának azért nem mondanám, nekem egyből az argo jutott róla eszembe. mindig hoz egy színvonalat a the americans, de egyszer sem áll-letevős, ami mondjuk nem biztos, h baj.

a rész vége kicsit ütött, még akkor is ha várható volt, viszont szépen kivonták belőle a főszereplőket, nehogy véletlenül rossznak legyenek beállítva.

nézős, továbbra is, hangulatban ott van, várom, h merre viszik a sztorit.

Gedeon74 - 2013. 02. 15. 02:30

Engem nem zavar, hogy nincsenek benne hatalmas meglepetések. Elég, hogy (eddig) a történet egyszerűen jól van elmesélve. Úgy tartják fent az érdeklődésemet, hogy közben nincs tele látványos és mozgalmas akciókkal, bár azokból is hintenek párat. Mégis halad előre a sztori, ha néhol lassan is, de biztosan. Igaz, én már ezt a részt sem éreztem lassúnak.

Szerintem mind a második, mind pedig a harmadik rész jobb volt a pilotnál, annak ellenére, hogy nem igazán alakult ki egy irányvonal. Bármilyen eset történhet legközelebb is, egyelőre csak annyiban lehetünk biztosak, hogy az oroszok kémkedni fognak, az amerikaiak meg kémvadászni. Annak sem leszek ellene, ha ügyesen behoznak valami erősebb átívelő szálat, de ezzel a részenkénti kis játékokkal is elvagyok, egy darabig biztosan.

A lány sorsa borítékolható volt, bár szerintem ütősebb lett volna, ha csak annyit mutatnak, hogy a furgon elviszi, és a többit sejtelmesen meghagyják a néző fantáziájának. Mondjuk Elizabeth tekintete árulkodó lett volna akkor is. Persze, ha úgy alakul, akkor parancsra ők is megtették volna, hisz ez benne volt a pakliban, mint ahogy beszéltek is róla. Szóval nem tudom, hogy direkt nem akarnák-e őket rossz színben feltüntetni. Jó, egyrészt persze biztos, igen, lehet ebben valami. Másrészt viszont nem tudom, hogy egy átlagos amerikai eleve mennyire tud azonosulni a főszereplőkkel, és azoknak drukkolni, akik éppen ellenük kémkedtek, a történelemnek egy nem is annyira távoli pontján. Ehhez képest mit lehet rajtuk szépíteni azzal, hogy most éppen nem ők ölték meg az adott illetőt? Főleg, hogy korábban már bizonyították, hogy bár némi lelkiismeretfurdalással egybekötve ugyan, de bármire hajlandók az ügy érdekében.

Jó volt megint látni Margo “Almáspitepálinka” Martindale-t. Ez a nő annyira jól hozza ezt a kedvesnek tűnő, de igazából egy hidegvérű, kegyetlen banya szerepet, hogy szinte félelmetes. Gondolom, mint új összekötő, fel fog még bukkanni.

clark - 2013. 02. 18. 12:15

a második rész nekem nagyon bejött,szerintem sokkal jobb volt mint a pilot!jobb volt hogy kevesebb volt a flashback,kicsit láttuk az fbi is dolgozni,úh maradok nézni.

m76 - 2013. 02. 21. 22:22

Így négy rész után már egyre jobban emlékeztet a soara a sorozat. Az is relatíve gyengébben kezdett, és elég lassan kapaszkodott fel a jó (6-7)-es kategóriából. A 8-9-es klubba.

Bár eddig minden részben éreztem némi javulást még mindig olyan mintha visszafognák magukat a készítők, és direkt economy módban adagolnák a drámát. A 4. rész közben viszont felvillant egy reménysugár bennem, aminek nagyon örültem volna de sajnos 0.1% esélyét látom, hogy abba az irányba menjenek a készítők. Vagyis hogy letérjenek a valódi történelemről. Pedig ha valóban egy partizánháborúba fordult volna a történet, akkor asszem azonnal felugrott volna az értékelés 9/10-re. De így maradt a 6-7 közötti szint, és félek, hogy nem is fog tudni innen feljebb kerülni a sorozat. Ami óriási kár lenne, mert potenciálisan az év legjobb sorozata is lehet(ne).

sorozat/gyilkos - 2013. 02. 22. 17:30

Nem sok újat tudok írni, ez egy akciómentes többé kevésbé realista kamaradráma. Külön piros pont a két ügynök és az USA/SZOVJETANYÁCSKA viszonyának folyamatos boncolgatásáért.

Le Carre Light – in the Suburb

Érdekel a család, a történet, egyedül a hidegháború kellős közepén pletykáló elhárító ügynököt baszták el kegyetlenül. A dramaturgiai szerepét és a castingot is.

Remélem igazítanak rajta, és lesz belőle egy személyes barátság (gyerekszerelem stb) mellett, párhuzamosan futó kém/hajsza néhol összeérő, hajszál híján boruló történetvezetés.

Ebben a stílusban

Gedeon74 - 2013. 02. 22. 22:42

Az elején azon gondolkodtam, hogy a Reagen elleni merényletből vajon mit fognak tudni kihozni erre a részre, de megint megcsinálták. És hiába tudtam, hogy nem tör ki a harmadik világháború, azért voltak feszült jelenetek, ami azt is bemutatta, hogy mennyire éles volt akkoriban a helyzet, még ha egy átlagpolgár ennyire nem is tapasztalta ezt meg.

Nekem nem hiányzik, hogy eltérjenek a történelemtől, így is izgalmas tud lenni. (Kicsit olyan, mint a Valkür, hiába tudtam, hogy mi a vége, mégis szorítottam a merénylet sikeréért.) Az állandó akció sem hiányzik, mert akkor elvesztik a hihetőségüket, jelentőségüket. Azt sokkal inkább várnám én is, hogy elkezdődjön egy igazi játék az ügynök és a kémek között, bár még mindig nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy Stan teljesen feladta volna a gyanakvását.

it's me Brody - 2013. 02. 23. 22:28

nekem nagyon tetszik a sorozat. érdekes az alaphelyzet, belegondolni egy kémcsalád helyzetébe akiknek a szomszédjuk egy FBI kémelhárító ügynök. részről-részre egyre jobb és érdekesebb a story. jó lenne ha minden rész után lenne egy kibeszélő és részelemző mustra. jók a szinészek, Elizabeth+Philipp+Stan nagyon szimpatikus számomra, illenek hozzájuk a szerepek.

zedtheant - 2013. 02. 24. 11:27

nah, a 4-ik résszel beindult vmi, kicsit emeltek a téten és ez a minőségen is meglátszott, nem mintha, az eddigi részek nem lett volna jók. plusz a flashbackekkel is jól árnyalták sztem elizabeth karakterét, nagyon finoman nyúlnak az írók a karaktereikhez, jó ezt látni.

kíváncsi vok, merre tovább, milyen scenariókat dobnak még fel.

kicsit én is úgy érzem, mintha visszafognák magukat az írók, de lehet, h ez tudatos, h majd nagyot robbantsanak az évad végén mondjuk.

minden esetre örömteli hír, h berendelték a 2. évadot, kellenek az ilyen sorozatok!

Bence7y - 2013. 03. 02. 03:15

“kicsit én is úgy érzem, mintha visszafognák magukat az írók, de lehet, h ez tudatos, h majd nagyot robbantsanak az évad végén mondjuk.”

Szintén. Amúgy eddig teljesen rendben van a sorozat, egy kicsit bosszant a relatíve lassú tempó, de remélhetőleg tudják mit csinálnak az írok.

manor - 2013. 03. 05. 15:51

Nem értek egyet azzal, hogy lassú lenne, sőt.
Pár nap alatt zavarnak le egy küldetést/megbízást, ez ebben a szakmában enyhén szólva rohamtempó.
Engem inkább az zavar, hogy már majd 20 éve együtt vannak, de csak most kezdenek egymásra találni. Talán szerencsésebb lett volna egy olyan forgatókönyv, hogy korábban mindketten elveszítették a párjukat, és ezek után hozza őket össze a KGB. És mondjuk mi a kapcsolatuk 2. évében kapcsolódunk be a történetbe. Így hihető, hogy profik, és az is, hogy még ilyen kezdeti stádiumban van a kapcsolatuk. Bár akkor nem lehetnének gyerekek, ami azért fontos, mert jó álcát jelent.
Na mindegy, az, hogy 17-18 év után kezdenek egymásra találni, nekem egyelőre eléggé sántít.

winnie - 2013. 03. 05. 15:59

A sorozat tempoja valoban rettenet lassu, de ez nem baj es nem azon mulik, hogy milyen gyakori a kuldetes.

Az, hogy mikor talalnak egymasra, emberfuggo. Van, aki sosem talalna, mad 5, 10 vagy 15 ev mulva. Ez nem hataozhat meg:)

Gedeon74 - 2013. 03. 08. 11:00

Hupsz, anya berágott!

Pont ezért jó itt, hogy nincs túlpörgetve, mert most például az eleje akkorát ütött, én annyira nem számítottam rá, hogy ez mindenféleképp wow elem volt. A házban Elizabeth-tel is nagyon jó kis feszültséget teremtettek. Az egész néha egy 80-as évekbeli thrillerre emlékeztet, ezzel sem hazudtolva meg a korhűséget. :) Még a gyerek vonal sem volt zavaró, elég jól kimásztak a klisés bajbajutásból.

sorozat/gyilkos - 2013. 03. 09. 16:08

Egyre jobb!!!

Saját (nem lassú, csak szokni kell) ritmusú karakterdráma, jó értelemben vett földhözragadtsággal. A másodikra írt Le Carre light jellemzés egyre jobban megáll, esetleg még Forsyth és hát egyik sem szégyellnivaló.

Az FBI ügynök továbbra is pocsék színész, a többiek viszont elkapták a karaktereket. Jól gombolyítják a rezidentúra és az ügynökök történéseit (önmagukban és egymás viszonyrendszerében is).

spoiler!!!!!!!
Az ellenséges-zászlós vallatás kurva jó volt: nyilván mindketten gyanakodtak, hogy nem feltétlenül az, aminek látszik, és pont ez a “hogyan kellene reagálni ha az egyik és hogyan ha a másik” adta a feszültséget. (a néző mondjuk teljesen biztos lehetett a ruszkikban, hiszen egy amcsi akció dramaturgiailag nem volt felvezetve).
Az asszonyka bevadulása viszont életszerűtlen, egy ilyen loyalty-check egy profi ügynöknek indokolt helyzetben természetes, de min. érthető. Felettest pépesre verni, pedig gigantikus hiba.

spoiler off!

Nekem az év egyik legjobb, ha nem a legjobb, újjonca!

Shannen - 2013. 03. 13. 23:40

A múlt heti rész is azt bizonyította,amit már az előzőek is érzékeltettek, vagyis, hogy a The Americans mennyire remek dráma, és tényleg az idei év egyik legjobb újonca. Ugyanis úgy voltak képesek iszonyatos feszültséget teremteni és fenntartani, hogy közben a néző tudta, hogy nem is az történik,amit a sztori sugall (ahhoz még azért csöppet korán lett volna).

Viszont azt soha nem fogom megérteni, hogy mért kell az összes sorozatos tinit (akik hasonló típusú sorozatokban szerepelnek) valamilyen iszonyat béna szituációba hozni, amiből úgy is csak rosszul jöhetnek ki az írók. Mert ha ez a múlt heti szál tényleg le lett zárva, akkor teljesen fölösleges volt, viszont ha erre még visszatérünk, akkor meg fölösleges és (számomra) idegesítő bonyodalom lesz.

winnie - 2013. 03. 14. 06:53

(majd írok róla posztot, de szerintem az fx nagyon benézte a sorozatot. tetszik, nézem, szeretem, de semmiképp sem top minőségű. az írás nagyon esetleges, tipikus dolgok vannak benne, totálisan hiányzik belöle az az “edge”, ami kéne egy fx-sorozatba – az ilyeneket sosem jelölnék mondjuk díjakra (remélem, hogy rám cáfolnak).

a sztori viszont kellően érdekes, a fő konfliktus és a két főhős viszonya egymáshoz, a világhoz, az anyaországhoz rengeteg lehetőséget tartogat. a the americans nem itt csúszik el, hiszen ezek mind benne vannak az alapszituációban. a gondok nem makro-, hanem mikrojellegűek, a kisebb dolgoknál jelennek meg, sok történését, dialógot, csavart nem túl tehetségesen dolgoznak ki. pont az nem üt, aminek ütnie kellene. (de legalább az orosz nyelv jó és nem olyan, mint az ukrán a banshee-ban)

és mondom, ettől még az egyik idei kedvencem, de egy minőségi dráma nem ilyen.

Shannen - 2013. 03. 14. 19:58

Mondjuk winnie ezzel nem teljesen értek egyet, vagyis csak részben. Valóban ha a többi FX sorozathoz hasonlítjuk, nem üti meg azt a mércét teljesen, de nem tudom mennyire lehetne ez egyáltalán lehetséges magát a történetet elnézve.
Az meg, hogy a The Americans mennyire az FX profilja vagy sem, szerintem teljesen mindegy a sorozat szempontjából nézve, mivel az önmagában is megállja a helyét.
Az írást sem mondanám esetlegesnek, bár valóban vannak benne tipikus,várható fordulatok,párbeszédek, de szerintem elég nagy mértékben tud újat is mutatni, ráadásul a hangulatot is teljesen jól megteremtik részről részre.

sorozat/gyilkos - 2013. 03. 15. 12:54

@vinnie

Hja, ebben a drámában nincs minden mondatnak súlya, és ritka a hideglelős pillanat. Néha esetlen, néha szinte szappanos mellékíze van.

Egyik sem előny és mégis; az epizódok végén gyakran állok fel úgy, hogy hitelesebbnek éreztem, mint a Homeland (első másfél évadának) überdrámáját!

A mai utolsó jelenet tipikus: a kamera munka gyenge, a párbeszéd nyúlós, az aláfestő zene jellegtelen, a rendezés középszerű. De közben a maga csendesen hétköznapi módján kifejezetten megrendítő : anya kapaszkodik, őszinteségért könyörög, apa pedig magától értetődően hazudik; és mindketten boldogok valahol.

GeoCucc - 2013. 03. 15. 20:38

Nekem az tűnt fel, hogy az eddigi 7-ből a legutóbbi 4 rész a hálószobában fejeződött be. A főszereplők ott állnak, fekszenek, vagy valamit csinálnak este, elhangzik egy-két jellegtelen mondat, és vége. Ki tudja, lehet hogy tervszerű, és ezután majd mindig így lesz, de az első három rész zárásakor legalább még volt valami kisebb wtf vagy izgalom. Szóval inkább ötlettelenségnek tartom.

Szerintem is hiányzik valami a sorozatból, ami igazán nagyszerűvé tenné és az örök kedvencek közé emelné. Ami nem tetszik, az a túlzott epizodikusság. Szép, jó, kíváncsi vagyok rá, de valahogy azt érzem, hogy érdekesebben is lehetne tálalni a történetet.

clark - 2013. 03. 21. 16:38

én 5 rész után kaszáltam.túl lassú,érdektelen karakterek,unalmas.a téma nem rossz de ebben a tálalásban nekem nem nézős,nem egy FX szint.maradjanak inkább a jó vígjátékok/dramedyk gyártásánál.

melchi zadok - 2013. 03. 24. 08:49

alig várom a hetedik részt. fasza sorozat!

MaHolnap - 2013. 03. 28. 12:18

Keri Russellről jut eszembe, a Felicity-ről nem találok itt posztot, nézte már valaki innen ezt a sorit?

Milyen lehet?

A neten jókat írnak róla…

winnie - 2013. 03. 28. 12:26

jó. az j.j. abrams első sorozata. van róla írás: http://www.sorozatjunkie.hu/2006/08/30/felicity-irta-alice/

MaHolnap - 2013. 03. 28. 12:33

ááá.. én voltam a béna, bocs

Most már találtam egy 2010-es posztot is…

GeoCucc - 2013. 04. 26. 09:54

Na, ez is lepergett, jövő héten évadzáró. Kicsit hiányoltam az évközi posztokat, na de tényleg nem váltotta meg a világot eddig a sorozat (mint ahogy egyébként a koncepció alapján megválthatta volna). Kicsit többet, mást vártam. Számomra túlságosan epizodikus a felépítés, de furcsa módon mégis mintha egybefolytak volna a részek: a sztori keveset haladt, és igazából az ember csak azt tudja visszaidézni, hogy hol az egyik táborból ölnek meg valakit, hol a másikból.
Összességében azért számomra kellemes szórakozást nyújtott, és várom a jövő évi folytatást – na meg előtte persze az idei zárást, bízva abban, hogy kissé egyhangú részek után húznak még valami meglepőt, hogy akkor aztán tényleg várhassam a folytatást.

winnie - 2013. 04. 26. 10:05

mindig akartam írni róla, de sosem volt rá időm:)

na, majd lesz “finálé előtt” poszt és finálékritika.

Shannen - 2013. 04. 26. 23:02

Akkor most már ide inkább nem véleményezek,kivárom a jövőhetet. Max. csak annyi, hogy tényleg egy kicsikét visszaesett a számomra nagyon ütős kezdés után, de még mindig az idei évad kedvencei között van nálam. Kíváncsian várom a finálét, és hogy milyen cliffhanger(eke)t húznak majd meg.

Dor Ka - 2013. 04. 27. 01:08

engem iszonyat meglepett, mikor múltkor az imdb-s adatlapján nézelődve leesett, h. az írópárosa ugyanaz, mint anno a ‘Miért éppen Alaszkának?’ – ráadásul egy emberöltő is eltelt azóta. (h. én hogy szerettem azt a sorozatot!:)))

Shannen - 2013. 05. 02. 21:48

Nem tudom ki hogy van vele, de én azért egy kicsit ütősebb fináléra számítottam. Persze így szépen lehet majd tovább szövögetni a szálakat a 2.évadban, de ez akkor sem került a kedvenc évadzáróim köz.
Bővebben meg majd a finálé kritikánál írnék, remélem hamarosan az is lesz.

winnie - 2013. 05. 03. 12:50

ma estére tervezem.

shatterleg - 2014. 01. 09. 18:40

Innen halásztam a sorozatot.
Nekem tetszett, 7 pontot tettem az első részre,ami elég volt a darához.
A dara miatt gyakorlatilag sorozatból filmmé változott az Americans (mint ugye minden sorozat minden daránál).
Egy pillanatát nem untam és sohasem dobott fel a felhők közé. Stabilan hozta végig a 7 pontot, bár a végén “félős emberek írták a befejezést” mondattal zártam.
Bizakodom egy erős 2. évadban.

Memari - 2014. 02. 15. 23:39

A január végi Moment of Beauty kapcsán esett le, h Keri Russell és Matthew Rhysnek van közös sorozata, megnéztem a promókat és ha már úgy is a küszöbön a 2. évad gyorsan ledaráltam.

Nem a valaha látott legjobb sorozat, de a kor, környezet, karakterek, hangulat annyira megfogott, h várom a 2. évadot. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz