login |

Community: kezdett a 4. évad

2013. 02. 09. 13:40 - Írta: winnie

61 hozzászólás | kategória: kritika,

(Mindenkinek ajánlom ezt a 6 oldalas, elég kimerítő interjút az új showrunnerökkel. Tanulságos és sokat elárul.)

Nem is tudom, hogy vártak-e rajongók ennyire sorozatévad-kezdést 2012/13-ban, miközben rettegtek tőle. Hiszen, mint tudjuk, a kultikus népszerűségnek örvendő Community-ből távozott a készítő/showrunner Dan Harmon (kirúgták), őt követte Chris McKenna is (a The Mindy Project-be), Neil Goldman és Garrett Donovan kapott egy jobb ajánlatot kapott, a Fox stúdió vitte el őket (a Ben & Kate showrunnerjei lettek) – helyükre jött sorozatfőnöknek David Guarascio és Moses Port, az Aliens in America készítői (megvolt?). Nem irigylem őket, rohadt nehéz feladatot kaptak.

(Az már csak “hab” a tortán, hogy a 4. évad végével Chevy Chase is kiszállt, plusz újabb író, Megan Ganz távozott (hívták a Modern Family-be, nobrainer).)

Ilyen előjelek után naná, hogy óvakodva vártuk a 13 részes negyedik évadot, melyet szerencsére ahelyett, hogy korán pénteken indítottak volna későbbre tettek és csütörtökre, megsokszorozva az esetleges túlélési esélyeit. Most már minden csak a rajongókon múlik, akiket a színészek és az új sorozatfőnökök is biztosítottak arról, hogy a Community hangvétele nem fog változni, marad ugyanaz az elborult stílus, s persze a karakterekhez is hűek maradnak.

Nos, ezt meg tudom erősíteni. Nyilván sosem tudjuk meg, ezért a levegőbe beszélek, de a 4×01 alapján én le merném fogadni, hogy bárki simán rámondaná, hogy Dan Harmon vezetésével készült, ha nem ismernénk az előzményeket. Mármint a felépítésre, az elborultságra gondolok. A nagy kérdés azonban természetesen az volt, hogy milyen lett minőségileg. És lehet, hogy ez az, ahol a majom a vízbe ugrik. (Persze az sem fokmérő, hogy XY szerint rossz, ergó nem lehet Harmon, hiszen a 3. évadban a Community már bőven kapott negatív kritikákat.)

Nagyon szélsőséges negatív vélemények hangoztak el a nyitánnyal kapcsolatban, de nem tudok beállni a sorba, mert az ismert karaktereket jó volt viszontlátni és nekik köszönhetően mindenképp közepesnél (6/10?) jobb élménnyel gazdagodva kapcsoltam ki a 4×01-et a stáblista után. Az eredeti hang megtartását komolyan vehették az új arcok, sőt, talán túl komolyan is – és szerintem itt csúszott el a rész. Az volt végig az érzésem, mintha túlságosan erőlködnének, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

Mi mással lehetne magyarázni, hogy egyetlen részbe belepréseltek egy Hunger Games-paródiát, egy animált Community-világot, valamint az Abed Tv-t, mely Abed happy place-e, egy aláröhögős szitkom világ, ahol Fred Willard alakítja Pierce-t? Sokat akart volna a szarka? Nem tudom, de valahogy azt éreztem, hogy nem volt íve az egésznek (persze, ha mindfuck, akkor nem is kell ív), és nem is nagyon találták el a megfelelő arányokat.

Persze az arányok kérdése megint elég szubjektív, hiszen mindenki a saját kedvencét szereti többet látni és akit kevésbé kedvel, azt kevesebbet, így inkább azt mondom, hogy úgy éreztem, mintha ez változott volna. Simán lehet, hogy kilóra minden karakter ugyanannyit szerepelt, és még a mellékszereplők egy része is kapott jelenést, de valahogy ezen a téren éreztem a legtöbb anomáliát.

Persze mindez csak duma, elmélet, a lényeg úgyis az, hogy mennyire volt vicces a szezonkezdés. Akadtak jó poénok, őrült dolgok, de összességében nem éreztem cseppet sem kiemelkedőnek az epizódot. Annak mondjuk örültem, hogy Chang végre eltűnt a képből, de korán tettem, az Abed Tv-s ötlet jópofa volt, rohadt jó áthallásai voltak, egyszerre fricska és kikacsintás a fanatikusoknak, de mintha a kidolgozása közben elfogyott volna a táblán a hely, így furcsa szájízt hagyott. Az evilági történések, a “tanulság” meg valahogy fura volt. Szokni kell a dolgokat, de innen még bármelyik irányba elindulhat a 4. évad.

(Ja, és történet is volt a részben, ami lehet, hogy újdonságként hathat, mert Harmon-ra ilyesmi csak ritkán jött rá. A dékán húzott a végén egy meglepőt, ami hidegen hagy, és persze Chang is megjelent, aki még inkább ásításra ingerel.)

További írások az évadról:

61 hozzászólás Ne habozz!

Deadmau5 - 2013. 02. 08. 10:49

epp most sikerult megneznem, szornyu, kiabrandito, teljesen felresikerult epizod.

JKJ - 2013. 02. 08. 13:16

Megnéztem, de sajnos egy két mosolyon kívül nem jött ki több belőlem.

jjncaa - 2013. 02. 08. 14:48

nem volt ANNYIRA vészes, bár akinek a 3. évad irányvonala jött be jobban, az biztos csalódott… túl kommersz lett a sorozat, pár részt azért még végigszenvedek

Ingorion - 2013. 02. 08. 15:27

Jó volt ez, jó volt (7/10), de kicsit felvizezett-bor érzést keltett bennem. Maradt is valami a régi szellemiségből, de el is veszett. A jövőben remélem nem erőltetik az aláröhögős részeket. Én mindenesetre kitartok, biztos lesz ez még jobb is, az új készítőknek is bele kell jönni az egészbe.

betonfelhő - 2013. 02. 08. 20:48

Nagyon kiábrándító volt a 4×01. Egyértelműen látszik, hogy az írók és Dan Harmon nélkül készült.

Vazul - 2013. 02. 08. 23:10

Imdádom a Community-t, bár a harmadik évad kicsit gyenge volt – főleg Chang erőltetése miatt -, viszont ez a rész rendesen alulmúlta a várakozásaimat. Egy-két jó poén volt, de valahogy az összkép gyengére sikerült. Pierce-nek tulajdonképpen szerepe sem volt, pedig az ő rasszista és hasonszőrű poénjai mindent visznek.

Tatar - 2013. 02. 08. 23:52

A 3. évad zseniális volt. Ez viszont nagyon gyenge, ezt a sorozatot nem nézném…

plechazunga - 2013. 02. 09. 00:09

Mintha egy listáról dolgoztak volna, hogy a lehető legcommunitysebb részt hozzák össze: volt benne vetélkedő, metafikció, bennfentes viccek, fura-abed, animáció, szónoklat a végén… de mégis, mintha az energia hiányzott volna belőle. Kicsit fanservice-ízű volt az egész.

Nem rekreálni kéne a community-érzést, hanem létrehozni.

De optimista vagyok.

coder - 2013. 02. 09. 01:30

Nem ütötte meg a szintet. Nagyon régen láttam már Community-t és ki voltam rá éhezve, de kicsit hullagyalázás szagú rész volt…

winnie - 2013. 02. 09. 13:46

“túl kommersz lett a sorozat, ”

uhh, szerintem attól nagyon távol áll

tremonti - 2013. 02. 09. 14:11

Csak én reménykedtem benne, hogy inkább a GOAT első évad hangvételéhez térnek vissza?

szini - 2013. 02. 09. 14:16

Nekem is csalódás volt a rész, én is kb kétszer mosolyodtam el.. (egy maradt meg, amikor Pierce gondolkozik a labdás poénon)..
Abed-es cucc most egyáltalán nem jött be..
Ja engem a Dean-Jeff kapcsolat mindig rohadtul idegesít, tehát ez is levont a részből, az meg hogy odaköltözött Jeff mellé nem jó jövőt kecsegtet az én szempontomból..
Remélem azért a többi rész jobb lesz!

matt - 2013. 02. 09. 14:18

nem lett kommersz, de hianyzik belole az intelligens humor ami eddig nagyon jellemzo volt ra. eltuntek a finomabb popkult utalasok, a hunger games eroltetese nevetseges es teljesen felesleges volt, abed’s happy place dolgan pedig nagyjabol eloszor lehetett mosolyogni egyet. en nagyon szeretnek megint hangosan nevetni a communityn meg azon csodalkozni hogy mennyire zsenialis de ez igy rossz.
meg megan irt ket reszt az evadban (a halloween reszt es a legutolsot) azokban picit bizom.

Gerdina - 2013. 02. 09. 14:24

Összességében tetszett. Egy átlagosan jó epizódnak tartottam és nem hiszem, hogy nekem feltűnt volna a változás. Annak örülök nagyon, hogy a Troy/Britta témát nem húzták agyon és nem sokáig kerülgették egymást. Aranyosak voltak nagyon és kíváncsi leszek, hogyan alakul a kapcsolatuk.
A sorozatban nekem mindig a túlzott “elborultság” tetszett a legjobban és ebben a részben úgy éreztem, erre is akartak nagyon rájátszani. Ami elég jól működött is, kivéve a Dean esetében. Amíg Chang őrültségének eltúlzása kifejezetten tetszett az előző évadokban, addig az ő mániákussága szerintem most már túl sok lett. Az olyan jelenetek viccesek, amikor Jeff ráteszi a kezét ő pedig majd elájul, de ez a pszichopata irány szerintem el fogja rontani a karaktert.
A Hunger Games koncepcióból pedig sokkal többet ki lehetett volna hozni, így teljesen feleslegesnek éreztem.
Azért bizakodó vagyok a folytatást illetően.

Bruzsy - 2013. 02. 09. 14:32

túl van misztifikálva az egész Harmon-ügy. ha nem tudtok róla, egyikőtöknek sem tűnt volna fel szerintem. ugyanúgy voltak botrányosan nézhetetlen részek az ő érája alatt is, ez pedig egy teljesen korrekt, ugyanazt a humort továbbvivő premier volt. jó.

gevin - 2013. 02. 09. 14:41

basszus winnie, legalább egyszer olvasd már át, amit írsz:

“hogy bárki simán rámondaná valaki, ”

“hangoztak el a nyitánnyal kapcsolattal,”

tegnap óta ez a 3. kritikád, amit elolvasok és ami tele van apró hibákkal és egy idő után eszméletlenül zavaró.

Tudom, hogy ezek csak apróságok, de baromira idegesítőek sokadik alkalommal.

winnie - 2013. 02. 09. 14:50

gevin: kábé ötször olvasom el:) de tudom, milyen, hiszen én meg human kritikáit javítom.

Lajosék a másodikról - 2013. 02. 09. 15:14

A nézettsége sem rossz 1.9/6, 3.88M, ez sokkal jobb a tavalyi finálénál, ráadásul a két legerősebb műsor ellen ment.

winnie - 2013. 02. 09. 15:24

a nézettség teljesen korrekt, ezzel az nbc 2-3. legnézettebb szitkomja, de ugye tavaly is 2.1 volt a visszatérése évad közben, ami után megzuhant a régi, 1.5 körüli szintre.

kíváncsi vagyok, hogy mi lesz jövő héten.

paranoid android - 2013. 02. 09. 15:49

Teljesen egyetértek a kritikával. Szerintem sokan komoly előítéletekkel ültek le elé, már az anyázó véleményekkel a fejükben, különben nem lennének ilyen szélsőségesen rossz vélemények. Közel sem volt ez egy fergeteges epizód, de szörnyűnek sem mondanám. Szerintem is az íróknak a rajongók kedvében járás volt az elsődleges céljuk az évadkezdésre, ami kicsit visszafelé sült el, Community szinten egy közepes részt eredményezve. De ez nem jelenti, hogy végig ez lesz az évadban, szóval nem hiszem hogy temetni kéne.

zesku - 2013. 02. 09. 15:56

Nálam a Community nagy kedvenc volt mindig is, nagyon vártam ezt a fél évadot az alkotói gárda változásától függetlenül, de nem tetszett az első rész. Talán a többi részben nem lesz ennyire erőltetett az egész. Abed nem attól vicces hogy hallucinál meg úgy mosolyog mint egy kretén, hanem hogy a saját kis szabályai szerint játszik. Neki régen mindig megvolt a véleménye, egy erős és vicces saját személyisége és modora, most meg mintha valami szellemi fogyatékkal élő, segítségre szoruló hülyegyerek lenne. Nálam a kevesebb néha több. A rész túlzsúfolt volt, az alánevetés nem volt vicces. Mosolyogtam úgy 2x, de ez nagyon kevés. Persze maradok (a harmadik évadban is volt 1-2 rész, ami nem jött be, főleg az utolsók között), de csalódást okozott. Szerencsére rögtön utána megnéztem a legújabb Parks and Recreation részt is, ami most is hozta a szokásos magas színvonalat. Na azt ajánlom mindenkinek. :D

Böszi - 2013. 02. 09. 16:33

Én is hasonló véleményen vagyok mint Bruzsy, ráadásul még csak egy rész ment le, és ez nem volt rossz véleményem szerint. Majd meglátjuk mit hoz a jövő heti rész.

Korum - 2013. 02. 09. 16:43

Meglepett az új rész, egy kevésbé abszurd, sokkal inkább egy történetívre felvarrt részre számítottam, erre lett egy abszurd szituációkkal teli (ez volt a kevés jó benne) teljesen szétesett, ötlettelen rész.

asd - 2013. 02. 09. 17:14

“mindenki a saját kedvencét szereti többet látni és akit kevésbé kedvel, azt kevesebbet”

Erről jut eszembe, van olyan ember, akinek Shirley a kedvenc karaktere? Nekem nincs kimondott kedvencem, de az biztos, hogy ha lenne, az nem Shirley lenne.

napocskin - 2013. 02. 09. 17:14

Nagyon vártam, de belőlem is csak egy-két aprócska kacajt váltott ki. Egyébként az egész sorozat hullámvasút, és amúgy meg imádom, úgyhogy remélem, lesz jobb.

Balu - 2013. 02. 09. 19:06

Valami hiányzott belőle, ami még a leggyengébb Harmon alatt készült részekben is megvolt. Persze fogalmam sincs, hogy pontosan mi lehet ez. Ettől függetlenül nézhető volt.

@Bruzsy: Melyik rész(ek)re gondolsz? Nekem egyik se tűnt az eddigiekből botrányosan nézhetetlennek.

Garru - 2013. 02. 09. 19:16

Nekem is hiányérzetem volt sajnos egész végig. Talán az első évad feelgood-ságát hiányolom…nem tudom.
Az viszont biztos, hogy a dékánból visszavehetnének. Az egyik legidegesítőbb karakter lett (szorosan második a kibírhatatlan Chang mögött).

matt - 2013. 02. 09. 19:35

a communitynek sosem volt botranyosan nezhetetlen resze.

winnie - 2013. 02. 09. 19:43

aki írta, nem úgy értette, hogy szerinted volt, hanem, hogy szerinte. ez evidens.

Tatar - 2013. 02. 09. 22:44

Ahogy az előző cikknél is írtam, ez nagyon gyenge vlt szerintem.

@Bruzsy – 2013. 02. 09. 14:32

Azt azért ne felejtsük el, hogy nem a communityt ismerjük harmon miatt, hanem harmont a community miatt. Ez a sorozat az ő mesterműve volt, és egyértelműen látszik, hogy már nem az.

Elvihetik más irányba, lehet hogy az is jó lesz, de ezt nem kell eröltetni.

betonfelhő - 2013. 02. 09. 23:25

Béna lett a 4×01. Erőlködtek nagyon, de nem sikerült.

tejkaramell - 2013. 02. 09. 23:40

egyetértek a kritikával, szerintem is egy kicsit túlzottan community-s lett, és a nagy sokat akarásban csak azt a kis pluszt nem sikerült megalkotni, így egy kicsit gyenge és érdektelen lett a rész. A fő bonyodalom is, hogy utolsó év meg hogy Jeff korábban végezhet és ez milyen önző tőle elég mondvacsináltan hangzott, mármint egy diploma nem fogja a barátságukat szétvágni(szerintem), csakhát kellett valami szemét Jeff – erkölcsös Annie feszültség is a buliba… valamint a dékán karakterét is nagyon kifacsarták, nagyon rányomtak a meleg/transzvesztita humorra, ami így eléggé leegyszerűsítte és egyoldalúvá tette a karakterét, pedig én eddig nagyon bírtam a deant. összességében én is reménykedem, hisz szerintem egyik évadkezdő rész sem volt a legjobbak között, mindenesetre ez még akárhová fejlődhet

dante - 2013. 02. 10. 03:01

fogadni mernék, hogyha nem tudna senki a váltásról, akkor nem lenne ennyi panaszkodóskomment. aztán lehet nincs igazam.
mindenesetre én remélem, hogy lesz még sok jó rész, mert eléggé hozzám nőtt a sorozat.

d - 2013. 02. 10. 15:21

hitvany lett, cancel ez is.

Stöki - 2013. 02. 10. 21:59

Én nagyon bírtam az 1-3 évadot, de a mostani izzadságszagú évadkezdés hulladék volt. 3/10, és nagyon érezni, hogy hiányoztak a korábbi készítők.

Speeder - 2013. 02. 11. 02:16

Én nem tudtam a váltásokról mégse tetszett annyira ez a rész. Ettől függetlenül persze maradok, jó lesz ez még.

Desperate HOUSEwife - 2013. 02. 13. 20:40

Semmivel nem volt ez a rész rosszabb, mint a 3. évad. Csak sajnos igazán vicces utoljára a 2. évad első felében volt a Community, azóta maradt stabilan a néhány mosoly/epizód arány. SAjnso úgy tűnik, az új csapat is inkább ezt az irányt követi. Viszont én azt biztató jelnek könyvelem el hogy mintha valami történetféle érlelődne a háttérben, túl jók ezek a karakterek ahhoz, hogy csak elborult epizódokban, meg meta.meta.meta poénokban evickéljenek.

MikkaMakka - 2013. 02. 14. 00:43

próbáltam nem negatívan leülni elé, nem tudom mennyire sikerült.az biztos h nem hagyott bennem mély nyomokat, megnézem a következő részt is, addig nem mondok ítéletet

fv - 2013. 02. 14. 13:55

Én is próbáltam, de nekem nem sikerült. Ezek a hozzászólások teljesen elvették a kedvem…

De. Sajnos gagyi lett. És nem hinném, hogy jobbra fordul. Pierce nem véletlenül lépett le, gondolom.

A “Buszon” sorozattal történt valami ilyesmi, úgy emlékszem.

szaki - 2013. 02. 15. 18:06

A 2. rész sztem sokkal jobb volt mint a múlt heti, olyan igazi Community-s volt.
“I remember when this show was about a community college.” Hét idézete :D

Ingorion - 2013. 02. 15. 18:48

Na, ez már határozottan tetszett, visszatért a hitem, innen már remélem felfelé vezet az út.

Ghosts can’t go through doors, stupid. They’re not fire.” – ügyes utalás a 3. évados Chang idézetre, és tökéletesen jellemzi azt az egy szót, ami eszembe jutott a rész nézése közben: odafigyelés.

paranoid android - 2013. 02. 16. 19:26

Nagyon jó kis rész lett a 4×02. Számomra is hozta a communitys hangulatot. Végig aranyos volt, és többször meg is nevettetett. Csak így tovább.

Vazul - 2013. 02. 16. 20:34

Az első rész nagy csalódás volt, de a második már hozott egy bizonyos színvonalat. Ha tartják ezt, nem lesz gond. ;)

khaal - 2013. 02. 18. 07:40

Nekem pont hogy a második rész nem tetszett. Totál nem hatottak rám a poénok. Gilbert (Giancarlo Esposito) visszatérésének örülök, de még ez sem hozta fel a Communitytől megszokott erős szintre a részt. Talán majd a 3. rész.

elfeledettnick - 2013. 02. 18. 22:46

A második rész egyértelműen javulást hozott, viccesebb lett, mint vártam. Ha ilyen stabilan fog erősödni részről-részre továbbra is, nemsokára rossz emlékként gondolhatunk majd vissza a Harmon-korszakra :)

Eltiron - 2013. 02. 22. 14:04

Az első rész után nem mondtam semmit, de a 2. rész elkeserítően szar lett… Szó sincs arról, hogy megpróbálnám misztifikálni Harmon személyét, ahogy Bruzsy írta, ez egyszerűen gyenge.
Csak abban reménykedek, hogy ez kezdeti gyengélkedés, az első meg a harmadik évad eleje is elég lapos volt.

Ingorion - 2013. 03. 01. 10:36

A 4. rész simán az évad legjobbja volt, olyan igazi “community”-s. Remélem képesek lesznek tartani ezt a színvonalat, ez bizony már simán elérte a 8/10-et.

elfeledettnick - 2013. 03. 02. 19:47

Nnna, nem kellett túl sokat várni, hogy magára találjon a sorozat, elképesztő milyen ütemben javult föl a békafenék környékéről egy erős 8/10-re. Aki fanyalgott Harmon távozása miatt, azt kérem szépen tessék leültetni a 4×04 elé, nem fogja megbánni. Remélem, ha stagnálni is fog a sorozat, (Amire egyébként az eddigiek alapján vajmi kevés esélyt látok) legalább ezt a szintet fogja hozni az évad hátralevő részében. Ha meg ezt is überelni tudják majd legközelebb… abba bele se merek gondolni milyen jó lenne. Személyes véleményem az eddigiekről, számokban:

4×01: 2/10
4×02: 4/10
4×03: 6/10
4×04: 8/10

Ingorion - 2013. 03. 08. 15:16

Megint szállítottak egy élvezhető részt, maximálisan megbízom innentől az új készítőkben. Egyedüli észrevételem, hogy szerintem Harmon más (talán pozitívabb?) irányba vitte el volna az apa-szálat. A fél-tesó meg teljesen kilógott, igazából funkciója sem nagyon volt. A Shawshank utalások tetszettek még.

szini - 2013. 04. 12. 11:20

Húúú a 9. rész borzasztó volt… alig bírtam végignézni.. nem gondoltam volna, hogy ide jutok a Community-nál.. Pedig már kezdtek jó részek lenni (az évad eleje gyenge volt), de ez most elvette a kedvem a Community-től rendesen..

JKJ - 2013. 04. 12. 18:39

Egyetértek szini-vel, de én nem is bírtam végig nézni. Majd jövő héten kap még egy esélyt.

petecz - 2013. 04. 12. 22:48

Kritikán aluli rész volt szerintem is. :(

ldavid - 2013. 04. 13. 00:19

:OOO csak most esett le hogy a múlthetiben a ruhatáros csaj Brie Larson volt

az a rész amúgy nagyon tetszett, de nem volt annyira rossz azért a mostani sem.
én azt a régi karácsonyi stop motiont utáltam

Casey Novak - 2013. 04. 26. 19:34

A 4×11 állat volt! Én végig röhögtem az egészet, most tényleg vicces volt, nem csak megszokásból vigyorgós (Báááár a Dean-t megint túlzásba vitték) a Britta-Troy-Abed dolgot meg gyönyörűen oldották meg, végre ettől is megszabadultunk, a cserék über jók voltak, és végre Shirley-nek is volt pár poénja. Meg a végén az outake-ek, lol! Ebben az évadban nálam ez a rész mindent visz. Eddig. Hátha még lesznek ilyenek.

-What do you want me to do?
-Stay alive…or don’t!
-I’m on it!

ldavid - 2013. 04. 27. 00:19

és üzentek is :) http://goo.gl/kVLJg

tejkaramell - 2013. 05. 10. 17:49

hát igen, az utolsó 4-5 rész jóvá tett minden gyengélkedést ami eleinte volt:)

Casey Novak - 2013. 05. 10. 22:17

4×13 What.

mamoulian - 2013. 05. 11. 10:35

Hát ez az évad kuka. Persze volt pár kellemes pillanat, egyszer kétszer már szinte el is kapott a régi community érzés, főleg az abed duplarandis résznél meg az utánalévő hőlégballonosnál. A zárórész meg botrányosan rossz volt, nem is értem, hogy ezt, hogy gondolták, ilyen összecsapott ötlettelen szart… Egy-két hónap és egy részre nem fogok emlékezni.

Brynden Rivers - 2013. 05. 11. 12:05

jó poénok, darkest timeline, 4. fal lebontása, Abed – mindent egybevéve az évadzáró nagyon jó volt :)

“We finally figured out a way to make paintball cool again.” :)

elfeledettnick - 2013. 05. 14. 09:44

Ha volt is egy kis gyengülés az elején, hamar magára talált a sorozat, és simán hozta az átlagos sírvaröhögős epiződszámot… és tette mindezt feleannyi epizd alatt. Pierce volt egyedül az, akivel semmit de semmit nem tudtak kezdeni, én megértem, miért csapódott ki nála a biztosíték. Osszességében olyan 7.5-8/10-et adnék az évadra, jó móka volt, és ha az első két évadnál nem is, a harmadiknál jobb lett.

VanillaSky - 2013. 05. 17. 08:42

Nem volt különösebb gondom az évaddal. Mondjuk Chang és a changnéziája idegesített, túl erőltetett volt. El Tigreként élvezhetőbb volt a karakter. Amúgy Chase kikerült a suli befejezésével, de McHale bent marad ugye? Az évadzáróban Annie meg lélegzetelállítóan dögös volt, persze szokása amúgy is:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz