login |

Spartacus 3. évad: féltávnál – írta FrankiE

2013. 03. 08. 19:31 - Írta: vendegblogger

43 hozzászólás | kategória: kritika,

5 rész lement a Spartacus 3. szezonjából, a War of the Damned-ből, s újabb 5 van hátra, ami után véget ér az eredetileg 5-7 évadosra  tervezett sorozat. Ez elég látványosan tükröződik a tempón és néha sajnos a minőségen is. Az események rendkívül gyorsan követik egymást, mire magunkhoz térünk örömünkben az első rész során, hogy egy éves pihenőjéről visszatért Spartacus és a serege, hogy élelem hiányban és a hidegtől tartva elfoglaljanak egy várost – ahonnan gyakorlatilag azóta sem igen mozdultak ki.

Az eddig történt események lassan, de nagyokat lépve görgették előre a történetet, a játékidő jelentős hányadát a városban foglyul ejtett rómaik életének kérdése tette ki, kirajzolva két ellentétes pólust Spartacus seregén belül.

Spartacus módszerével nem mindenki ért egyet, egyre jobban határolódott el tőle a Crixus eszméit valló egykori rabszolgákat magába foglaló tömeg, akik minden megfontoltságot nélkülözve egy célt látnak maguk előtt lebegni, Róma bukását. Spartacus ezzel ellentétben próbálja a rendet tartani, nélkülözni az értelmetlen erőszakot és reálisan gondolkodni.

Az ellenség oldalán két személyt kell megemlítenünk az újoncok közül Marcus Crassus-t és Julius Caesar-t. Gondolom többedmagammal izgatottan vártam Caesar megjelenését, mégis Marcus bemutatása sikerült sokkal jobban, van előélete, megismerhettük a háborúba vonulás előtt, a családi életébe is vethettünk pillantást, láthattuk, hogy ki az akihez kötődik, mik a motivációi – szóval összességében nem egy jellemtelen vázat látunk, hanem egy olyan karaktert akivel foglalkoztak.

Ellenben Caesar-ról szinte semmit nem tudunk. Oké, vérszomjas, könyörtelen ember aki képes a győzelemért bármit megtenni, legyen ez akár az ellenség körébe való beépülés. De ezenkívül semmi. Kicsit csalódottak is lehetünk emiatt, de még nincs minden veszve, a 3×05-ben végre nagyobb szerepet kapott. Karakterének elhanyagolását szintén a kevés időre vezetném vissza, pár rész alatt nem lehetett volna tüzetesebben bemutatni mindkét újoncot, most Caesar húzta a rövidebbet.

Ami leginkább a nemtetszésemet váltja ki a 3. évadban az néhány rossz irányba elvitt karakter. Főleg Naevia. Értem én, hogy formálódott kicsit a jelleme a 2. évad során és mostanra nagy harcos lett, de amiket csinál az nem teljesen szimpatikus számomra. Viselkedése nagyban emlékeztet a rabszolgatartó rómaiakra, nyilván a bosszú hajtja, de így már gyakorlatilag olyanná vált, mint aki ellen felvette a harcot. Az pedig, hogy gyakorlatilag nem szokott gondolkodni, észérvek nélkül cselekszik csak a hab a tortán.

Itt persze megemlíthetném még Crixus szélsőséges viselkedését is, ami eddig is megszokott volt tőle, csak mintha így a 3. évadra ez átcsapott volna túlontúl erőltetettbe.

Ettől még összességében persze elégedettek lehetünk az évaddal (7-8 körülre lőném be az eddigieket), a pörgős akción és látványos csatákon van a hangsúly, amik a cenzúrázatlan, véletlenszerű időközönként előbukkanó szexuális jelenetekkel fűszerezve egy jól felépített és látványos CGI birodalomban szolgáltatják továbbra is a szórakozást.

43 hozzászólás Ne habozz!

Pardo - 2013. 03. 08. 20:03

Az már biztos hogy nem lesz 4.évad? Nem dönthetnek úgy a sorozat készítői,producerei hogy mégiscsak kellene folytatni ezt a történetet?
Naevia tényleg idegesítő és erőltetett.

winnie - 2013. 03. 08. 20:08

pardo :nem lesz, ez biztos. eldöntötték, hogy vége. a csatorna véget vetett a kiemelkedően legjobb nézettségű sorozatának, ami nem kicsit volt meglepő.

LaCRossE - 2013. 03. 08. 20:10

A 3. résznél abbahagytam, majd darálom később, viszont annyit jegyeznék meg, hogy szinte semmi spoiler nincs a cikkben véleményem szerint, ami nem baj, csak lehet, hogy akkor nem kéne tovább gomb, és így legalább bátrabban elolvasná az, aki szintén abbahagyta az évad elején (ha van egyáltalán olyan).

LaCRossE - 2013. 03. 08. 20:11

Pardo: ahogy winnie mondja, lehetetlen, plusz, a 3. évad vége tuti Spartacusék végét fogja jelenteni, hiszen a részek már rég le vannak forgatva, és úgy írták meg az évadot, hogy tudták, ez az utolsó.

1 - 2013. 03. 08. 20:12

http://www.bodybuilding.com/fun/spartacus-war-of-the-damned-workout-arm-yourself-for-battle.html

jó kis videó , hogy még mik vannak hátra
érdemes megnézni . Az elején a sorozat előzetes van , utána a személyi edző bemutatja a trainget

Pardo - 2013. 03. 08. 20:25

Sajnálatos hogy ez van,mégis ilyenkor a készítők ennyire vakok vagy már valami nagyobb projekten dolgoznak és vagy reménykednek? ( magyarul kapzsik) és inkább beáldozzák az aranytojást tojó tyúkot?
Na de addig is élvezzük a sorozatot :)

stargatelost - 2013. 03. 08. 20:26

Amióta újNaevia van, egy idegesítő picsa a karakter, ráadásul vicsori fejű, csúnyácska is a nő. Rettentően rossz húzás volt a színésznőcsere (tudom, Lesley-Ann Brandt nem akarta folytatni). Szerintem ki kellett volna írni a fenébe (pl. már meghalt volna, mire odaérnek az s2-ben), és akkor Crixus sem lenne ilyen papucs, és legalább neki is lenne egy hasonló bosszú oka a rómaiak ellen. Na mind1, ezen már sokszor kibosszankodtam magam.

A sztori meg eléggé megsínyli, hogy terepen vannak, nem lehet annyira intrikázni, mint az elején a ludusban. Hát ez van, azért szerencsére néha még tudnak meglepőt húzni. Kíváncsian várom a végét.

winnie - 2013. 03. 08. 20:28

(a készítők folytatták volna, a csatorna lőtte le. igazából az okokat nem tudni, de valószínűleg anyagiak. illetve azt is beszélik, hogy a spartacus óta vezetőségváltás volt a starznál és az új főnök nem akarta ilyen sorozattal azonosítani a csatornát, inkább a sajátjait nyomja, amiket ő vitt oda.

de… szóval nem tudom. a spartacust eddig volt, hogy 1,5M-an nézték, most is majdnem 1M-an. a camelotot, amit lelőttek 1. évad után (logisztikai gondok miatt) 800 ezren, ha jól rémlik. mi maradt? a 2-300 ezer nézős boss meg magic city. ég és föld nézőszámban.)

(a készítővel nem lehet gond, hiszen a starznál már egy másik sorozaton dolgozik.)

k.karas - 2013. 03. 08. 20:29

Azt olvastam nem olyan rég, hogy Caesarnak terveznek spin-off-ot. (Mármint a hír régi, még az évad-start előtt mondta valamelyik starzos, csak én olvastam mostanában.)

skiz0 - 2013. 03. 08. 20:29

Caesarról amúgy szerintem nem véletlen, hogy nem tudni semmit – főleg hogy ha áll még mindig az a dolog, miszerint egy spinoffot akarnak Ceasarról. Erről tudni valamit esetleg? Vagy ez pletyka volt csak?

winnie - 2013. 03. 08. 20:30

nem. tervbe van véve. lehet, hogy lesz valami a fináléban, ami erre utal, de egyébként szerintem végigmegy a szokott úton. elkészül a szkript és ha bejön a csatornának, akkor berendelik a pilotot, vagy mint általában most a starznál, rögtön az 1. évadot. de ez még arrébb van, most a szkript készül.

(a spartacus készítőjének új sorozata, az incursion nyári hír volt, hogy szkriptet kap, de berendelés azóta sincs, szóval ez lassú folyamat.)

serra - 2013. 03. 08. 20:46

“az új főnök nem akarta ilyen sorozattal azonosítani a csatornát, inkább a sajátjait nyomja, amiket ő vitt oda.”

Ez nem olyan mintha valaki a saját tökébe döfné a kést? Ráadásul ha így van, akkor gondolom a Caesar spin-offnak is reszeltek.
Mindegy, legalább Crixus megmarad badass-nek az Arrow-ban.

Xsz - 2013. 03. 08. 20:50

Remélem Gannicus túl fogja élni a finálét, a többi halhat, de ő élje túl pls :D

ui: Naevia pedig fájdalmas halált haljon.

stargatelost - 2013. 03. 08. 20:51

Amióta újNaevia van, egy idegesítő picsa a karakter, ráadásul vicsori fejű, csúnyácska is a nő. Rettentően rossz húzás volt a színésznőcsere (tudom, Lesley-Ann Brandt nem akarta folytatni). Szerintem ki kellett volna írni a fenébe (pl. már meghalt volna, mire odaérnek az s2-ben), és akkor Crixus sem lenne ilyen papucs, és legalább neki is lenne egy hasonló bosszú oka a rómaiak ellen. Na mind1, ezen már sokszor kidühöngtem magam.

A sztori eléggé megsínyli, hogy terepen vannak, nem lehet annyira intrikázni, mint az elején a ludusban. Hát ez van, azért szerencsére néha még tudnak meglepőt húzni. Kíváncsian várom a végét.

stargatelost - 2013. 03. 08. 20:51

winnie, valamiért elnyeli a kommentemet :)

FrankiE - 2013. 03. 08. 20:56

Hopp, Naevia nevét valami hihetetlen módon elírtam de látom kijavítottátok.
Xsz: én már sok része óta várom azt a fájdalmas halált :)

Dattila - 2013. 03. 08. 21:07

Naevia-ból egy totál pszichopatát csináltak. Totálisan unszimpatikus a karaktere, azt reméltem már az utóbbi részekben hogy Gannicus egy csata hevében véletlenül dupla kardos fejezést hajt végre rajta :)

Dattila - 2013. 03. 08. 21:09

Egyébként jellemző az évadra hogy lassan már jobban szurkolok a rómaiaknak mint S-nek. Gannicuson kívül Spartacus és a meleg germán maradt még pozitív oldalon …a többit remélem keresztre feszítik :)

ZoL - 2013. 03. 08. 21:17

@serra: engem is meglepett Crixus jelenléte az Arrow-ban és ott is a badass-t tolja hálistennek, rmeéljük marad ott is egy darabig :)

yeeeyha - 2013. 03. 08. 21:32

Naeviának is haált kérek, gyorsan és szörnyűt, ha lehet. Pedig egyáltalán nem vagyok az a vérengző típus, de neki egyszerűen vesznie kell.
Gannicus, Agron, Nasír, Lugo, meg talán Saxa az, akiknek nagyon-nagyon szurkolok hogy túléljék. Spartacusban nem reménykedem, szerintem nincs értelme. Plusz, akinek még jó befejezést szeretnék, az Laeta, a sorozatban megforduló nők közül ő az abszolút kedvencem.
Amúgy kicsit félek az uccsó részektől, most is szinte megszállottan várom az aktuális részt, van egy olyan érzésem, hogy a lányos lelkem előtör, és sokat fogok bőgni.

Kisvesza - 2013. 03. 08. 21:47

A rómaiak nagyon jól el lettek találva, Caesar, Tiberius és az apja történetszála jobban megfog, mint ami jelenleg megy a lázadóknál. Persze az is érdekes, másképpen nem nézném.

tobias88 - 2013. 03. 08. 21:56

Szerintem jó a jelenlegi évad nagyon, főleg ez az utolsó rész. Na nem első évadosan jó de jó, 2. évadnál sokkal jobb, majdnem elérte a Gods of the Arena szintjét bár azért az is egy más kategória.

tobias88 - 2013. 03. 08. 21:59

Naevia meg haljon meg most. Én ki nem állhatom az új színésznőt, nem értem miért kellett leváltani a régit…

winnie - 2013. 03. 08. 22:22

tobias88: nem “kellett”, ő ment el. vagy hülye szerződése volt, vagy a huzavona miatt mindenki távozhatott – elment a csi: ny-ba 2 részre, és azóta szinte alig volt valahol tévében.

dzsokole - 2013. 03. 08. 23:28

Ez a rész bizony kemény volt, minden benne volt, amiért a sorozatot szeretem… de a sorozat továbbra sem jutott vissza az első évados szintre, a Vengeance-nél viszont szerencsére sokkal, de sokkal jobb.

UI: most akkor ez lesz ezentúl az első számúú kibeszélő, vagy az évadnyitó kritika?

tussilagofarfara - 2013. 03. 08. 23:34

nem rossz kritika, kedves FrankiE, és ne haragudj, hogy ebbe kötök bele, de az ötödik kihagyott vesszőnél hagytam abba a számolást… azért erre is oda lehetne figyelni!

winnie - 2013. 03. 09. 00:18

az évadnyitó.

paranoid android - 2013. 03. 09. 00:28

Remekül kezdett az évad, és azután minden rész jobban tetszett, mint az előző, egészen a 3×05-ig. Nem igazán vagyok jó véleménnyel erről a részről, bár rossznak sem mondanám, csak szerintem dramaturgiailag volt pár nagy hiba benne. Az évad során aprólékosan felépített konfliktusok a semmibe futottak ki, vagyis a korábbi részekben csak az időt vesztegették ezekkel. Bár könnyen lehet – és erősen remélem is – hogy a mostani szüneteltetésük után visszatérnek a Crixus-Spartacus, a Naevia-Gannicus és az Agron-Nasir ellentétekhez. Jó lett volna, ha már most gondot okoznak ezek, de ha később robbannak, akkor nem bánkódom. Csak ezek hirtelen elmismásolása a 3×05-ben nem tetszett, főleg, hogy már csak ilyen kevés van hátra. A római oldal viszont kitűnő. Caesarra valóban ráférne egy kis mélyítés, de ő sem rossz, Crassus és Laeta pedig nagyon jó karakterek.

cat - 2013. 03. 09. 02:16

Van itt egy kis probléma. Tudjuk ugye, hogy mi lesz az évad vége, így hát Spartacusért felesleges izgulni, a római fő karakterek vesztéért is. Innentől csak a mellékszereplők élete a tét, és ezen a téren sokkal töketlenebb a sorozat, mint korábban volt. A rész végi csata annyira adta, hogy legalább egy régebbi karaktert kinyírjanak, de nem, itt kérem nem hal meg senki… és ez gáz. A Spartacus régen azon kevés sorozatok egyike volt, ahol kb. senki sincs biztonságban, de most?? Így csak egy üres, kardozós-baszós valami, no feszültség.

vamivan - 2013. 03. 09. 03:31

(spoiler?)

attól tartok, olvasva véletlenül a mai rész facebook-kommenteit, hogy rossz vége lesz ennek a résznek…

Desmond Wallace - 2013. 03. 09. 11:31

Vannak jó jelenetek, és jó karakterek, de sehol sincs már a sorozat az 1. évadhoz képest.

A Spartacus akkor működött igazán, amikor a ludus, az intrikák, és az aréna állt a középpontban.

mm - 2013. 03. 09. 11:52

így van
első évad jó volt de nekem az előzmény tetszett igazán, de egyet értek abban hogy ez az évad jobb mint az előző de főleg a rómaiak miatt, crassus végre a földön jár

superpityu - 2013. 03. 09. 14:00

a gond, hogy a rabszolgák oldalán 1 kezemen meg tudom számolni a szimpatikus karaktereket. Naevia halálát meg úgy várom mint a messiást.
az utóbbi két rész jobb lett, de nekem hiányoznak belőle a római intrikák, amiket Lucretia és a többiek szállítottak.

horathius - 2013. 03. 09. 14:08

Szerintem aláz az évad. Jó volt az első, jó volt az előzmény, a második kicsit visszaesett, de a harmadik eddig hozza amit kell. Pláne a mai rész után.

A nyitó harc az egyszerűen epic volt. Nem tudom kik hozzák össze a koreográfiát, de mindig előjönnek olyan új mozdulatokkal amiket öröm nézni. Ehhez hozzájön a lassítás meg a zene, és én csak élvezem ami történik, pedig messzebb nem is lehetne a történelmileg hiteles ábrázolástól.

Az évad elején Tiberius csak egy idegesítő elkényeztetett “prick” volt, most viszont élveztem minden egyes jelenetét, legyen az Kore, Crassus, vagy Caesar társaságában. Crassus a kezdetektől jó volt, Caesart lehetne jobban feszegetni. Viszont ha lesz spinoff, és ők ketten benne lesznek, akkor engem megvettek.

A lázadóknál meg ott van Gannicus, és nem lehet amellett elmenni amit vele műveltek. Rengeteget fejlődött az előző és a mostani évad alatt, és szerintem ebben a részben ért a csúcsra. Amikor a végén elvágtattak és jött a kalandfilmekre jellemző rézfúvós téma, akkor is csak mosolyogni tudtam.

Ami tényleg probléma az Naevia, és a hatása alatt álló Crixus, hálisten most bőven visszavettek belőlük. Meg Spartacus eléggé háttérbe szorult, a fináléig vissza kéne helyezniük a középpontba.

Gab - 2013. 03. 09. 18:37

Ha egy kicsit meg ragaszkodnak a tortenelemhez a keszitok, (spoiler)akkor nagy halalosztast es dramat tartogatnak a vegere. Valszeg ezert nem halt meg a rabszolgak kozul senki sem. Capua es Roma kozott 6000 rabszolgat feszitettek keresztre koztuk Spartacust…. Bocs, de a tortenelem spoilerezte el magat.

H82 - 2013. 03. 09. 18:51

gab: spoiler: nem igaz, spartacus “eltűnt”

MelancholyR - 2013. 03. 09. 22:22

H82.. spoiler: nem igaz, mert Spartacus meghalt. :)
Mint ahogy előtte Crixus is.. :)

H82 - 2013. 03. 09. 22:50

MelancholyR: spoiler: a fennmaradt források szerint a végső csatában meghalt, de a teste nem lett meg, szóval MIA tudtommal. wiki is ezt írja, most néztem :D kicsit petőfis a történet. (vagy fordítva)

Sixy - 2013. 03. 10. 12:22

“Az események rendkívül gyorsan követik egymást…”
Szerintem inkább rendkívül vontatott az egész évad, ez a leggyengébb eddig.

Naevia halálát már én is várom, mindig, amikor meglátom elképzelek egy baltát a fejében, ami nem tudom, hogy a színésznő miatt van, vagy a karakter látványos romlásának, az első évadhoz képest, esetleg a kettő együtt?!

Gannicus azért még mindig jó, az új karakterek közül nálam egyedül Ceasar keltett fel érdeklődést.Ez a két karakter meríti ki kb a szimpatikus karakterek listáját, a többiek valahogy érdektelenné váltak a részek során.

Isteee - 2013. 03. 11. 12:17

Valóban Marcus Crassus-t sikerült jobban bemutatni. De engem például nem is igen érdekelt Julius Ceasar, ugyanis ha jól emlékszem a történelmi tanulmányaimra, semmi köze nem volt Spartacushoz.
A fő ellentét Marcus és Spartacus között volt/van, nem is értettem miért keverték bele Juliust, mert szinte csak “mellékszereplő”, ráadásul nem is szimpatikus (nekem).

Miss Keamy - 2013. 03. 12. 01:41

Én személy szerint nem is fogom bánni Sparti halálát, Andy óta vhogy nem tudtam megszeretni ezt a fazont, persze nem rossz Ő, de a jótól messze van:)
Crassus 5-ös csillaggal, valamint Caesar karaktere is tetszik, igaz forditva képzeltem el a 2 embert. Gannicust imádom (rem ő nem hal meg és vhogy sikerül megszöknie a legvégén :D), Crixusnál ez a konfliktus nagyon erőltetettre sikerült. Naevát megkaróznám:) többi jelentéktelen.
Jajj amugy még mindig nem hiszem el, hogy ez a legutolsó és aztán nincs tovább. Nagyon fog hiányozni az egész..

gab2 - 2013. 03. 13. 12:24

Kivancsi leszek a vegere…
Szerintem a keszitok direkt utaltassak meg velunk a rabszolgakat, hogy ne fajjon annyira a vegen a halaluk.

Szep hogy fellazadtak, a jo ugyert harcolnak stb. de megiscsak egy horda primitiv rabszolga maradtak, akik csak bosszut akarnak allni. Roma ellen eselyuk se volt. Ha jobban belegondol az ember, mit ertek volna el ha gyoznek? Lemeszarolnak mindenkit Italiaban? Eltek volna tovabb mint foldmuvesek? Alapitanak sajat orszagot?

kopi - 2013. 03. 17. 12:40

Az elso evad velemenyem szerint az elmult 20 ev legjobb sorozata volt, a folytatas–Andy sajnalatos hianyaban–engem sajnos nem kot le annyira..Tortenelmi hitelesseget ertelmetlen szamon kerni, mert a kezdetektol koszono viszonyban sincs vele(beleertve a karaktereket–pl.Ceasar a fennmaradt szobrok szerint teljesen mas figura volt–, kiveve talan Crassus, akit valamilyen rejtelyes okbol kivaloan ragadtak meg)

gab2..! Igen is volt eselyuk Roma ellen, sot az egesz koztarsasag/birodalom fennallasa alatt a Spartacus fele felkeles jutott a legkozelebb ahhoz, hogy Romat eltorolje a fold szinerol..(az mas kerdes, hogy fegyelmi problemakbol, belso ellentetekbol, stb. adodoan magukat morzsoltak fel)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz