login |

Switched at Birth – 2×09 – Take Over Carlton – írta blueberry

2013. 03. 09. 17:00 - Írta: vendegblogger

6 hozzászólás | kategória: kritika,

Talán a pilotkritika óta nem volt komolyabb írás a Junkie-n a Switched at Birth-ről, pedig a sorozat az azóta eltelt másfél évad alatt pedig bőven túljutott már a pilotban felállított alaphelyzeten. A két főszereplő lány születéskori cseréje, az egész történet kiindulópontja, már régóta csak egy-egy utalásban tűnik fel, és – bár nyilván nem feledkezünk meg róla – egészen más témák kerültek középpontba.

Volt itt sok-sok szerelmi szál, graffiti, börtön (több irányból is), beilleszkedési problémák, alkoholizmus, politika és még sok egyéb, erős történetfonal mind gyerek és mind szülői fronton. A sorozat (máshol nem túl gyakran elővett) jellegzetessége a siketség, a jelbeszéd és magának a siket/hallássérült közösségnek a bevonása a történetbe. A 2×09 pedig igazán különleges volt ebből a szempontból, hiszen csak jelbeszéddel kommunikáltak a szereplők a rész folyamán.

Valójában én magam a pilot nézésekor fölöslegesnek tartottam ezt a szálat, hiszen már elég konfliktust adott a két családi háttér anyagi és kulturális ütközése – nem értettem, miért volt szükség még arra is, hogy az egyik lányt siketté is tegyék? Mostanra viszont talán éppen ettől lett a sorozat egyedi és fontos, valami olyan üzenetet közvetít, ami a siket közösség számára rengeteg tartalmat képvisel és maga a sorozat is olyan nézőknek szól, akik nyitottak erre a kérdésre vagy éppen érdekli őket, hogyan is küzdhet meg egy siket személy a mindennapi problémákkal, illetve milyen plusz akadályokat állít elé vagy milyen előnyökkel jár számára.

Persze nem kell azt gondolni, hogy valami propaganda sorozatot nézünk, hiszen a Switched at Birth másik erőssége ezzel kapcsolatban, hogy mindezt nem szájbarágós módon mutatja be. Bár fontos és hangsúlyos ez a kérdéskör, sosem ez volt az egyedüli és legfontosabb probléma a lányok és a családjuk történetében.

A mostani epizódot tehát végig ASL (American Sign Language) interpretálással nézhettük végig, ezzel természetesen a történetet is úgy alakították, hogy “siket témáról” szóljon és nem erőltették azokat a szálakat, ahol nyilván nem alkalmaznának jelbeszédet a szereplők. Tehát most nem a Kennish családdal, hanem sokkal inkább Daphnével foglalkozott a rész, mondhatni köré építették és a nagy része a(z epizód szempontjából is központi) Carltonban, a lányok siket iskolájában játszódott.

A tovább mögött minimális spoilerekkel folytatom.

Nagyon jó volt emellett, hogy a többi történetszálat sem hanyagolták, bár nyilvánvalóan az iskola megmentésére tett kísérlet vitte a legtöbb játékidőt, de ugyanúgy ott volt a Noah körül lassan formálódó szerelmi háromszög és Regina alkoholizmusa is. (Megjegyzés: érdekes, hogy Daphne és Bay mindenben eltérő érdeklődése ellenére Noah már a harmadik fiú, aki mindkettőjük történetében romantikus szál lehet, még akkor is, ha véleményem szerint kicsit erőltetett a Bay-Noah kapcsolat, mintha Daphnével már az eleje óta jobban kijönnének ilyen téren.)

Mint azt már korábban is írtam, a rész leginkább Daphnét követte végig, és hiába volt már többször is téma a sorozat során, hogy milyen hatással van rá, hogy nem hallja, mi történik körülötte, ennyire szemléletesen még sosem mutatták, vagy tudták ezt megmutatni. Gondolok itt rögtön az egyik első jelenetre, mikor minden elhallgat és Daphne mondja, hogy kifogyott az elem a hallókészülékéből, itt már zene sincs, minden csendes, hogy a néző is úgy érezze, mintha hirtelen mi is ezt élnénk át.

(Ebben a jelenetben még az is nagyon tetszett, amikor Noah felajánlja neki az elemeit, ő persze nem akarja elfogadni, ám mivel Noah éppen nem nézett rá és nem látja, mit mondott, másodjára már nem mond nemet a fiúnak.) A legerősebb jelenet pedig ezzel kapcsolatban talán az, amikor otthon átmegy a Kennish-házba és véletlenül beindítja a riasztót. Egy pillanatig mi sem értjük, hogy mi történik és miért fogja mindenki a fejét, és talán ez az a pont, ahol a résznek igazán sikerül belevinnie minket abba, hogy át tudjuk látni, hogyan is érzékel egy süket ember egy ehhez hasonló helyzetet.

A rész elején is azt mondja Melody, hogy addig nem fogja tudni az iskolatanács, hogy milyen nekik, amíg nem töltöttek el egy napot a cipőjükben járva. Ez a kiszólás vezeti fel a részt és fogalmazza meg a célját az egésznek. Így, halló emberként nézve eleinte kicsit nehéz, azonban ahogy haladunk már természetes lesz és így visszagondolva talán még a zenét is kihagytam volna a részből.

Nem véletlen, hogy ezt az epizódot a második évad felénél készítették el, így az, aki eddig folyamatosan követte, már ismerte a fontosabb siket szereplők (Daphne, Emmett, Melody) személyiségét és így a mondatok, a kifejezések árnyalatai is átjöttek. Ez igaz persze a sorozat egészére, számomra mindig hihetetlen, milyen jól megmutatják, hogy hiába nem rendelkeznek a kommunikáció verbális eszköztárával, mégis mennyire jól követhető és kivehető egy-egy ironikus vagy bármilyen (mérges, szomorú) érzelemmel megtöltött közlés.

A rész és maga a téma is mindenképpen az évad egyik legerősebb része és témája, ami még további kifejtésre vár. Magáról a problémáról nem írtam sokat, hiszen annyira komplikált és összetett, hogy azt hosszabb kifejtésre szorulna. Egyáltalán el tudjuk-e mi dönteni, hogy van-e szüksége a siketeknek iskolára – így, nézőként nyilván mindenki igennel válaszol (hiszen nem akarjuk a szeretett szereplőket kiszakítani), de a kérdés, hogy az “mennyire” legyen siket, már sokkal nehezebb és megosztóbb, mint a sorozatban is.

Nyilván érthető Travis álláspontja, aki nagyrészt csak rosszat kapott a hallóktól, de akkor mi legyen Bay-jel vagy azzal, akinek hallási nehézsége van, aki elfogadja és támogatná a kezdeményezést – de milyen alapon lehet akkor végső soron kivételt tenni?

Ezen a ponton a kupaktanács is szünetet tart és a rész vége felé, az utolsó jelenethez érünk. Mindig úgy gondoltam, hogy a Switched at Birth nagy erőssége lehetne a két lány, Bay és Daphne kapcsolata, azonban erre szinte sohasem fektettek nagy hangsúlyt. Kettejüket még inkább gyengébb baráti szálak kötik egymáshoz, sokkal kevésbé koncentráltak ők is a másikra (mint az új szülőkre vagy testvérre), ami valahol érthető, hiszen valamilyen szinten egymást ütik a családi színtéren, ugyanakkor pont ezért közelebb is kerülhettek volna.

Már csak ezért is volt kiemelkedő az utolsó jelenet, a sziréna megszólalása, majd közvetlen utána Bay-é pedig igazán szíven ütött. Hirtelen visszakapcsolták a nézői hallókészüléket is azzal párhuzamosan, ahogy a lányok is ráébredtek, ideje átgondolni, hogyan is folytathatjuk ezt tovább.

6 hozzászólás Ne habozz!

Winry Rockbell - 2013. 03. 09. 18:49

most éppen leálltam vele ,mert bay lázadása meg, a lényeg hogy valaki kavar valakivel eléggé idegesített,de ezután az írás után úgy gondolom mégis folytatnom kéne :)

Zsu - 2013. 03. 09. 19:55

Nekem nagyon tetszik a sorozat, szerintem nagyon érdekesen ábrázolják a siketek világát. érdekes látni, hogyan képesek boldogulni az életben és hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük.

Shalafi - 2013. 03. 09. 22:19

Épp említettem a hét epizodja bejegyzésné, hogy szivesen látnék egy kritikát errő az epizódrol és tessék :)

kiskiraly - 2013. 03. 10. 00:12

Csak ezért visszatértem a sorozatra első évad megnézése után.
Azt sajnáltam, hogy ha már special rész, akkor lehetett volna egy önálló sztori lezárt történettel. Amúgy jó próbálkozás volt.
6/10

tulipán - 2013. 03. 10. 10:34

a nyest.hu-n egész sok cikk foglalkozik a sori jelnyelvi hátterével, és annak szerepével a dramaturgiában, ha vkit érdekel. pl. http://www.nyest.hu/hirek/kicserelt-tapasztalatok

silver - 2013. 03. 10. 12:06

Jó cikk, egyetértek szinte mindeben! Nagyon érdekes rész volt, jól megcsinálták, én is kíváncsi lettem volna, hogy zenei aláfestés nélkül hogyan hat!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz