login |

Pilot: How to Live with Your Parents (For the Rest of Your Life)

2013. 04. 07. 19:00 - Írta: human

19 hozzászólás | kategória: 2012/13, kritika, pilot-mustra,

Sarah Chalke nem igazán találta a helyét a Scrubs után, ilyen romantikus sitcomban tűnt fel, mint a Mad Love, vagy épp a Cougar Townban kapott szintén szerelmes szerepet. Majd most bizonyít, bár ismét egy midseason sorozatba került.

Úgy tűnik, hogy ezúttal nem teljesen romantikus sitcomról van szó. A pilot ugyanis azzal kezdődik, hogy a főszereplő a válása után kislányával hazaköltözik a szüleihez. A fő konfliktus innen érkezett, mivel érzése szerint őt nem túl jól nevelték a szabados erkölcsű öregek, így elsőre észre sem veszi, hogy a “mindent másképp csinálok, mint a szüleim”-hozzáállás nem a legjobb amit tehetne. Ezenkívül még a volt férj is feltűnik, meg nyilván randizgatni is fog idegenekkel, de egyelőre tényleg nem ez a hangsúlyos szál.

Nem alánevetős sorozatról van szó, szóval teljesen filmes komédia érzés, amit sugallhat, és azt kell mondanom, hogy ez át is jön néhol a sok rutinos sitcom szereplő segítségével. Nem sok egyéniség szorult a forgatókönyvbe, láttunk már hasonló, de jobb dinamikával rendelkező családi helyzetet, viszont még így is bőven belefér a szerethető kategóriába kerül.

Ami biztos, hogy Sarah Chalke nagyon a Scrubs-os figuráját hozza. Neurotikus, kicsit őrült nő, több felelősséggel, mint amit megszoktunk. Nem tudja feledtetni a régi szerepét, ami nem a legjobb hír. Mellé a rutinos Brad Garrett hozza, amit a Til Death-ben csinált. Az egyedüli, aki nem 100% egy régi alakítását hozza, az Elizabeth Perkins a Weeds-ből.

Igazából az egész How To Live With Your Parents-et áthatja valami rutin. Lehet, hogy pont ezzel kaptak el: a megszokott, de egy picit mégis más hangulattal. Van benne pár meggyőző, aranyos apróság, például a végén a búcsúcsókos rész. Néhol el lehet mosolyodni, úgyhogy valami 7/10-et kiadok rá. Tuti, maradok egy darabig.

19 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2013. 04. 07. 19:34

Volt benne egy-két poén, amin azért már nagyot nevettem, főleg a második felében, de néha még mosolyognom is nehéz volt. Ettől függetlenül tetszett, és maradok is a folytatásra, bár a 7/10-es pontozás szerintem egy kicsit túlzás. :) Mondjuk 5.5-6/10.

spamdog - 2013. 04. 07. 19:53

Szerintem lesz ez jobb is. Nagyon érezni a piloton hogy a fókuszcsoport kénye kedve szerint alakult. Ez most így 6/10 de bizakodom, és maradok.

yeeeyha - 2013. 04. 07. 20:03

Hú, engem az első kép valahogy megvett, mindenképp belenézek.

Flanker - 2013. 04. 07. 20:53

Nálam is 6/10, volt benne valami “fura”, nem tudom pontosan megmondani mi. Talán a “lendülete”, a valóság “imitálása” nem jött át annyira, mint máshol, pl. a Ben&Kate-nél. De a karakterek jók, az alaptörténet bő anyagot kínál, a kislány nem idegesítő, Sarah-t imádom, szóval tuti nézős lesz részemről.

Niki - 2013. 04. 07. 22:25

Nem volt rossz a pilot, de annyira jó sem, hogy még egy részt megnézzek belőle.
Azt hiszem a kisebbséghez tartozom, akik szerint Brad Garrett nagggyon vicces, mégsem maradok.

goodjohnwin - 2013. 04. 07. 22:42

háát.. a 7/10 elég erős túlzásnak tűnik erre a kliséhalmozásra, én 5-nél megálltam volna a pontozással.
Mindent már láttam valahol, jobb változatban. Ha Elizabeth Perkins nem lenne, még az epizód végét se várom meg.

Sadie - 2013. 04. 07. 23:00

Én is remélem, hogy jobb is lesz még – pl, remélem, hogy kinövik a szülők szexorgiáira való utalásokat… Brad Garret szerintem érzékenyebb és pozitívabb figurát hoz, mint a Til Death-ben. 6/10

winnie - 2013. 04. 07. 23:25

narrráció!

aranyos volt, az érzelmeskedés jól állt neki, de annyira nem fogott meg.

ldavid - 2013. 04. 07. 23:27

szerintem gyenge volt. alig volt poén amit értékelni tudtam volna.

trisztin - 2013. 04. 07. 23:32

megnéztem,és tudom,hogy ez nekem “köszi,de kösznem” kategória… (konkrétan nem volt olyan szereplő,aki ne idegesített volna)

De van ismerős,akinek tudom,h be fog jönni,így már ajánlottam is neki :)

danzig - 2013. 04. 08. 02:19

Az ott krétapor a szája körül ? :)

drzs - 2013. 04. 08. 06:15

a papának volt egy-két megmosolyogható poénja, amúgy fostalicska

Garru - 2013. 04. 08. 08:44

“Sarah Chalke nem igazán találta a helyét a Scrubs után” – van olyan ex-scrubs-os aki igen? Zach Braff is hogy eltűnt, sajnos…

Dexter Morgan - 2013. 04. 08. 09:39

Erőlködve tudnék csak mondani olyat, ami kifejezetten nem sikerült, nem jött össze ebben. Számomra igen kellemes meglepetés volt, úgyhogy én ráállok – ha marad ez a színvonal, akkor remekül fog eltelni az a heti 20 perc. Ráadásul még azt is elhozta, hogy ingerem van belenézni a Scrubs-ba, ami valahogy teljesen kimaradt.

winnie - 2013. 04. 08. 10:03

garru: braff “direkt” tűnt el, ő csinálja a saját dolgait, de a többiek közül turk vagy janitor több évados sorozatokban állandó szereplő, szóval ők nem panaszkodhatnak.

dragon1986 - 2013. 04. 08. 10:27

Sarah HIMYM-ban is szerelmes szerepet kapott :)

nekem is tetszett, nekem is az első gondolataim között volt végre egy gyerek szereplő aki nem idegesítő :D

Flanker - 2013. 04. 08. 13:10

Garru: még kiegészítés:
Christa Miller ugye Cougar Town a kezdetektől, Dr Cox pedig elég peches, állandóan be nem rendelt pilotokba került be, ha jól emlékszem.

dragon1986 - 2013. 04. 08. 15:08

Dr. Cox- azért legalább szerepelni fog majd filmekben :)

szóval fő scrubs főszereplők elvannak, talán kivételek az ügyvéd és a high-five doki, én csak őket nem láttam máshol. :)

lourker - 2013. 04. 11. 18:00

Szerintem is gyenge lett sajnos.;(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz