login |

Being Human US: vége a 3. évadnak

2013. 04. 09. 20:16 - Írta: superpityu

14 hozzászólás | kategória: kritika,

Vérfarkasok, vámpírok, szellemek és egyéb természetfölötti lények – lehet, hogy sokak számára lerágott csontnak tűnhet a téma, de az amerikai Being Human készítőinek megint sikerült jó pár meglepőt húznia. Már az évad elején is reménykedtem, hogy jó kis szezonban lesz részünk, s az írók újfent bebizonyították, hogy nem hiába szavaztunk nekik bizalmat. Most már csak az kell, hogy a Syfy is berendelje a 4. szezont.

Persze nem eszik olyan forrón a kását, mert azért akadt évad közben pár unalmasabb rész is, sőt az évadzáró első 30 perce sem volt olyan izgalmas, de amit utána kaptunk, azért jár az elismerés, mert jött idén is több cliffhanger, ami miatt reménykedem a folytatásban. Spoileresen folytatom a tovább után.

Az alaphelyzet az volt az évad kezdetén, hogy kitört egy vámpírvírus, ami megtizedelte a vámpírok társadalmát, aztán Sally újra húsvér lény lett, Josh pedig megszabadult a vérfarkas átoktól, míg Nora továbbra is farkas maradt.

Ebben az évadban talán az eddigieknél is nagyobb mészárlást hajtottak végre a készítők. Számos szimpatikus karaktert tettek el láb alól szemrebbenés nélkül. Közülük leginkább a farkasokat sajnálom, mert mind Erin és mind Pete is érdekes színfoltjaik voltak a történetnek.

Aiden múltjába ismét betekintést nyertünk, de most végre az eredettörténet kaptuk és ezzel együtt megkaptuk a családját is. Igazából éreztem, hogy ez mire fog kimenni és kiderül, hogy Suzanne életben van napjainkban is, de mégis sikerült az egészet meglepően találni. Kíváncsi leszek, mit tudnak kihozni majd az új helyzetből.

A vámpírvírus gyógymódja is előkerült, ami ugyan megmentette a vámpírokat, de a kezelés után átváltoztatott emberek már valami mássá alakultak. Ezen a szálon kaptuk meg Kenny-t, aki mindenáron vámpír akart lenni. Habár Aiden nem volt képes megölni őt, nem tudom, hogyan lehetne a jövőben visszahozni.

Sally visszatérése nem kis felfordulást okozott, amiből Donna igencsak nagy hasznot húzott. A boszorkány nem említett meg minden mellékhatást, amit a visszatérés okozott. Talán pont emiatt okozott meglepetést a zombis szál behozása. Érdekes útra vitték a szálat, jó pár karakter elhullásával megfűszerezve. A finálé utolsó perceiben pedig Donna és Sally egy ismeretlen helyre kerültek, ami szintén nem kis meglepetést okozott.

A vérfarkasos szál is érdekesen alakult idén. Nora szembekerült a múltjával, amikor megjelent a Liam, a tisztavérű ikrek apja. Hamar ki is derült, hogy a lány nem véletlenül fél az öregtől, hiszen megölte annak a lányát. Habár Aiden megvédte a lányt, de csak a fináléban tudtak leszámolni az öreggel. Előtte azért sikeresen átváltoztatta Josh-t ismét vérfarkassá. Ennek a következményei vezettek a befejezéshez, úgy néz ki, hogy Josh nem csak telihold idején lesz vérfarkas, aminek Nora ihatja meg a levét.

Egész egyenletes színvonalat képviselt ez az évad is, ismét sikerült pár főszereplőt bajba sodorni, most Sally és Nora sorsa került veszélybe. Tippre mindkettő visszatér, ha lesz új szezon, de nem tartom kizártnak, hogy lesz ebben is valami csavar. Az Aiden-vonal is érdekesen alakul a felbukkant feleséggel, valamint ott van neki Kat is, ami bonyodalmakhoz vezethet. A Josh-t sújtó átok magyarázatára is kíváncsi vagyok.

Az egész évadra és az évadzáróra is 7/10 jár, talán a tavalyi kicsit jobban bejött, de még így is remek szórakozást nyújt a sorozat. Azt viszont sajnálom, hogy a blogon is elég kevés szó esik róla, valamint kint sem a legjobb a nézettsége – bár célcsoportban elég jól hoz a Syfy-nak.

14 hozzászólás Ne habozz!

Lemoni - 2013. 04. 09. 20:33

Susanna nem tudom, talán boszorkányként térhet vissza vagy milyen egyéb természetfeletti képessége lehet és mi lett vajon Aiden kisfiával? Aztán mi kavart be Joshnál, hogy nem tudott visszaváltozni és hová tűnt (már megint) Sally? Kenny meg jó randa fejjel csak úgy kinn a nagy szabadságban? Nem, ezt folytatni kell, nem hagyhatják a népeket ilyen bizonytalanságban :) A tavalyi évad eléggé vámpír specifikus volt, idén szellemes és vérfarkasos, most jöhetnének megint a vérszopók.
7/10, igen, a rövid indoklásom a kibeszélőben :)

Cseho - 2013. 04. 09. 21:06

Nekem nagyon tetszett a 3. évad. Messze jobb volt szvsz, mint az első 2.

Sleepwalker77 - 2013. 04. 09. 23:28

Az én véleményem szerint egyre esik a színvonal, első évad volt a legjobb. 3 rész után félre is raktam egy darabig ezt az évadot, annyira unalmas volt az eleje és gyenge a sztori. A végére azért kicsit feljavult, de nagyot kellene fejlődni ha el akarják érni a régi szintet.

gta - 2013. 04. 10. 00:00

Én is reménykedem a folytatásban.

Aki nézte az angol verziót az megtudná mondani mennyi a hasonlóság a storyban a kettő között?

Nekem az itteni szereplők szimpatikusabbak mint szinészek

Gondolom nem lehet túl drága a díszlet és a forgatás se tehát reménykedem a folytatásban.

Kain576 - 2013. 04. 10. 09:55

Nekem az előző két évad nagyon tetszett, de ez mintha egy csöppet gyengébb lett volna. Jó volt ez még így is, de messze nem vártam annyira az epizódokat hétről hétre, mint a tavalyi, második évadnál.
Remélem berendelik a 4. évadot. Ha ez megtörténik, akkor meg már csak abba kell reménykedni, hogy újra színvonalas részeket produkáljanak az írók/készítők!
Apropó: lehet tudni, hogy körülbelül mikor rendeli be avagy kaszálja el a SyFy a sorozatot?

superpityu - 2013. 04. 10. 10:30

szerintem most a defiance nézettségére várnak, mert eddig mindig hamarabb be lett rendelve, mint az évad vége. na meg jóval magasabb volt össznézőben mindkét szezon, de reménykedem egy 4. évadban.

Honti - 2013. 04. 10. 11:06

Szerintem elég gyenge volt ez az évad. Az utolsó 10 perc jó volt, de nem kárpótolt összességében. Már csak azért néztem meg, mert épp nem volt épp más, és ki akartam próbálni, milyen az új Lenovo tabletemen sorozatot nézni. Tegnap vették nekem szüleim a Media Marktban, mert most le van árazva. Nagyon szép a kijelzője, ez azért javított az élményen, de még így se volt akkora durranás a finálé. Lehet, hogy a következő évadot már nem fogom nézni.

superpityu - 2013. 04. 10. 21:43
Lemoni - 2013. 04. 10. 22:45

Én meg pezsgőt bontok :)

Csák Ányos - 2013. 04. 11. 13:53

Nekem nem tetszett, hogy így elintézték a vámpírokat. Hiányzott a nagy kavarás a háttérben, az intrikák stb. Gondlom Aiden-t akarták valahogy “megmenteni”, hogy utána ne kelljen megint bujkálni előlük, de ide behoztam volna a vérfarkas falkát, vagy valami más hatalmat, ami lefoglalja a vámpírok anyját és bandáját. És így lett volna Aidennek összeszedni magát, és bosszút állni. Kicsit zombis dolog erőltetettnek tűnt, vesztett tőle valamit a sorozat (hihetőségét? :P), igaz, voltak jó poénok.
Várom a négyet.

naughtyL - 2013. 04. 12. 16:00

Jó kis évad volt ez is!! Nagyon megszerettem ezt a furcsa triót és már Nora sem zavar.

Örültem, hogy a vámpíros kavarás most háttérbe szorult.

Igazából mivel nem fektettek le alapszabályokat, bármeddig csavarhatják a dolgokat, például vérfarkas téren. Ez elég okos húzás az írók részéről, hogy Josh semmivel sem tud többet, mint mi nézők. És jönnek itt öreg róka vérfarkasok, de mindenkitől csak morzsákat kap Josh. Így tényleg kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatásban.

Sally sztorija meg sokkal érdekesebb, mint gondoltam volna. Aranyos volt a hullaházas románca is. És tényleg jó volt őt élni látni.

És biztos, hogy a gyerekkel is lesz valami. Mármint Aiden kisfiával, aki csak úgy befutott az erdőbe..
És milyen jól néz ki az asszonyka, ahhoz képest, hogy vizihulla:)

Lemoni - 2013. 04. 14. 00:29

Ja, Aiden fiát remélem nem vámpírvadászként hozzák vissza, mint anno Connort, Angel fiát, konfliktusnak jó lenne, csak nem egy eredeti ötlet.

Yepiz - 2013. 09. 26. 14:28

Valaki nem tudja lesz e 4edik évad??

winnie - 2013. 09. 26. 14:30

a címkére ráklikkelsz és olvashatod a sorozatról szóló híreket: http://www.sorozatjunkie.hu/tag/being-human-us/

azokból kiderül.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz