Advertisement
login |

Spartacus: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is.

2013. 04. 16. 14:50 - Írta: CyClotroniC

79 hozzászólás | kategória: kritika,

A hétvégén – előzményszezonnal együtt – 39 rész után búcsúztunk el Spartacuséktól, a rabszolgafelkelésüktől és persze Rómától is. Voltak erősebb és félresikerültebb szakaszai, rengeteg karaktert elfogyasztott az évek során, de stabilan és megbízhatóan szállította a heti hack’n’slash adagunkat, némi intrikával lazítva a vérfürdőn.

Lehetne sokféleképpen értékelni  a Spartacust, hiszen a kötelező lassított harcon, hörgéseken és CGI-aprításon kívül azért megvolt a kosztümös dráma oldala is, de bárhogy is nézzük, azt el kell ismerni, hogy egy végtelenül őszinte, nyers és sallangmentes sorozatot tettek le elénk, ami felvállalta önmagát, nem félt koptatni a karaktereit, és a kiszámítható lezárást is sikerült úgy tálalnia, hogy a túlzó pátoszt és giccset mellőzve legyen hatásos és katartikus. A tovább mögött, spoilerekkel emlékezünk a sorozatra.

Bár sose lesz a szememben olyan szintű a Spartacus, mint a Róma volt, az azért sokat elmond róla, hogy egy pilot-kaszát követően, hittem azoknak a kritikáknak, akik szerint az 5-6. résztől jelentősen feljavult a történet, és hát itt vagyok, a szezonzáró után, kitartottam végig, még akkor is, ha többször egészen máshová helyezték a hangsúlyt, mint ahogy az a kedvemre lett volna.

Talán a ludusos évek alatt működött a legjobban a történet, nem csak a több intrika miatt, egyszerűen a rabszolgák közti ellentétek sokkal személyesebb szinten kezelték mindenkinek a sorsát, így az első szezon második felét és az előzményévadot tartom a legerősebbnek még most is.

A mostani évadot szinte végig daráltam, és így nagyon kiérződött, hogy mennyire ugyanazokat az elemeket használják részről részre a készítők, mennyire hasonlít egymásra egy-egy epizód íve vagy annak kulcsmomentumai, és mégis működött, jobban, mint a tavalyi, Vengeance szezon, noha megértem, hogy el kellett mesélni az átmenetet is.

Amíg tavaly zavart, hogy szinte mindenkit a fináléban rendeztek el, idén ez kevésbé tűnt problémának, főleg, hogy Crixus halálát előrébb hozták, és ezáltal külön hangsúlyt kapott, ami ki is járt neki. Az a többiek kapcsán is dicsérendő, hogy remekül eltalálták az arányokat, személyesnek hatottak, de mégsem túl giccsesnek, legalábbis a Spartacus saját univerzumához képest nem.

Caesar simán ellopta a szezon első felét. Őrült volt, vad és fiatal, nagyon más, mint a legtöbb filmes Caesar-ábrázolás, de pont ezért érdekes és mégis simán befogadható. Az utolsó pár rész viszont már egyértelműen a rabszolgáké volt, tudom, másnak az egész sorozat is, de mindenképpen a készítők érdeme, hogy a végére abszolút elérték, hogy még én is törődni tudtam mindenkivel. Igen, még Naeviának is megbocsátottam ezt az utóbbi két szezont.

Bár nagyon elméleti dolog maradt a Caesar-spinoff, imádnék egy intrikaközpontúbb sorozatot, ami csakis a rómaiakra koncentrál. Elég ha csak Batiatusra, Ilithyiára vagy akárcsak egy Cossutiusra gondolunk, már dörzsölöm is a kezemet, hogy milyen lenne a felhozatal, mert a gyakáson és a dugáson kívül, bizony nagyon jó kis szarkavarásokat írtak nekünk DeKnight-ék, simán lenne hozzá érzékük.

Összességében 7/10-es élmény volt a sorozat. Abszolút örültem, hogy végignéztem, bár valószínűleg nem lesz újranézős darab. Az esetek többségében, sikerült érdekfeszítő tartalmat keverni a sok lassított csonkolás mellé, és mindehhez egy közel tökéletes lezárást találni, ahol egyszerre buknak el és mégis nyernek, egy olyat, amire Andy Whitfield is minden bizonnyal büszke lenne.

79 hozzászólás Ne habozz!

m76 - 2013. 04. 16. 14:59

Ilyen spoileres képet talán nem kéne a főoldalra kitenni.

Mielőtt valaki azt mondaná, hogy denemisaz, már az, hogy előre tudok a jelenet létezéséséről is spoiler nekem.

Jellal - 2013. 04. 16. 15:08

Baromi jó kis finálé volt :) Ismét egy sorozat amin megkönnyeztem a végére… Lugo baromi kemény volt,hogy félig leégve még vagy 2-3 rómait levágott, Caesar már-már annyira nagy rohadék,hogy nem lehet utálni, Gannicus halála annyira nem jött be mondjuk de ahogy a végén ordított azért az odabaszott rendesen :D Ami nekem nagyon nagy pozitívum,hogy Agron és Nasir túlélték :)
Nagyon remélem,hogy megkapjuk azt a Caesar spin-off-ot , biztos nézném :D

Bazsi - 2013. 04. 16. 15:09

Kicsit megkopott a végére sajnos.
Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy hányszor üvöltötték ebben illetve az előző szezonban összesen azt, hogy “fucking roman” meg “roman blood”.

CyClotroniC - 2013. 04. 16. 15:15

m76: Eszközöltem akkor egy cserét. Számomra ez messze nem spoiler, de biztos vannak érzékenyebbek is, szóval legyen meg a békesség.

mgabee24 - 2013. 04. 16. 15:17

Nagyjából ezt vártam a végére, csak én úgy képzeltem, hogy Gannicus fog a végén “lelépni” a csajokkal. :) Az is eléggé passzolt volna a karakteréhez, de így is “boldogan” halt meg… :)

ZoL - 2013. 04. 16. 15:19

I am Spartacus!!

yeeeyha - 2013. 04. 16. 15:24

Hú, nagyon fura, hogy vége van, csak ezt az évadot néztem hetiben, és elképesztő, mennyire vártam az újabb részeket. Imádtam.
És tetszett a finálé is. Agron, Nasír és Laeta a kedvenceim között voltak, mióta csak megjelentek a sorozatban, így persze örült a fejem. Amúgy akit a legjobban sajnáltam most, az Lugo volt, én nagyon szerettem őt is, pedig ha kapott két mondatot egy-egy részben, akkor már nagy szó volt. A másik Kore, nagyon megszántam a végére.
A rész elejével az volt egyetlen fura, hogy még Nasírról is elhitték, hogy ő Spartacus: Lugoról el lehet hinni, Gannicusról is csont nélkül, de Nasír külsőleg nem egy rettenhetetlen harcos-gladiátor.
Crassus nagyon karakteridegen volt, beszélgetése Spartacussal a rész leggyengébb pontja. Nem tudom, mikor a rómaiak visszafoglalják a várost a rabszolgáktól, ott Crassus és Spartacus egymás szemébe néz – az egy nagyon jó pillanat volt, Spartacus véresen, Crassus a teljes római csicsában. Itt semmi ilyesmi nem volt, még a harcuk során sem.
A csata eleje tetszett, Spartacusék ügyeskedései miatt, le is kötött, hullottak az emberek, ki szomorúan, ki “végre te is megdöglesz” hangsúllyal.
Gannicus legyőzése undorító volt, ha tényleges harc során győzi le Caesar, akkor nem fújolnék miatta, de ez a bekerítés és rajta röhögés rossz volt. Hogy Gannicus jut majd keresztre, ez várható volt egy korábbi félmondata miatt, de a Doctoréval és az arénával egy igazi, Gannicusos búcsújelenetet kaptunk.
Spartacus sorsa. Mikor neki indultam az évadnak, akkor úgy voltam vele, hogy nem fogom sajnálni, ha meghal, megkapta a maga bosszúját (asszem írtam is valahol). Csak aztán jött Laeta, meg a romantikus kis lelkem, és persze elkezdtem szurkolni. Csak aztán jött a pajzs, és amikor Agronnál megláttam azt a pajzsot, valahogy megéreztem. Sura behozásának nem örülök, mivel utáltam, de jól van, ő a Spartacus-csomag része. Spartacus halálát így elfogadtam, egyedül a dárdás elintézése nem tetszett, főleg, hogy bakker ő állt nyerésre, aztán Crassus se tudta kitörni a nyakát.
A római oldal: Kore miatt ért valamit, sokáig nem érdekelt a sorsa, de itt a végére valahogy fontos lett nekem. Caesart bírtam az évad elején, aztán valami elromlott, nem ült egy darabig lóra, meg hasonlók, és itt se éreztem jónak. Áll ott a csatában, a fején a jellegzetes idióta sisak, harcol is, meg nem is. Szerintem gyenge karakter, összességében az egyik legrosszabb a sorozatban, pedig a neve azért nagyot dob rajta.
Crassustól hánynom kellett végig, főleg a legvégén, mikor megláttam a kereszten Korét. Pompeius rövid felbukkanása hatalmas volt, pökhendien, fehérben – na, ez a jelenet amúgy spinoff felvezető szagú volt.

Szóval, sokan meghaltak, a legtöbbet sejteni lehetett, Laeta, Sibyl, a baba és az anyukája, Nasír és Agron megmenekültek és új életet kezdhettek. Spartacus pedig egy nem semmi résszel búcsúzott.
Amúgy eszembe jutott, hogy Agronék akkor is megmenekültek volna-e, hogyha nincs Nagron, és a hatalmas rajongás feléjük.

LuPuS - 2013. 04. 16. 15:30

pacsi az írásért majd elolvasom,
nekem az utolsó két rész hátra van

Bad-Joe-Ben-Joe Sixshoota' - 2013. 04. 16. 15:31

SPOILER

Míly ízléstelenül felkavaró, gyomorforgatóan depresszív, és kegyetlenül igazságtalan vég egy sorozatnak.

És igen, tudom, hogy a Történelem, az egy gonosz ribanc. De akkoris!

Pedig szerettem szinte végig, volt, hogy imádtam is (az első évad második felét és a Gods of the Arena-át), de ebben az utolsó részben számomra nagyon-nagyon félresiklott valami. És többször is átlépte az ízléstelenség határát jócskán.

Nálam valahogy kimaradt, az az Upbeat-ending-érzés, amit Steven S. Deknight ígért.

Naevia halálakor pattant el először valami. Az már túl sok volt, és nemcsak a vér miatt. Ennyire senkit sem szabadna megalázni. Erős hangsúly a megalázáson. A nőknek amúgy is a rövidebb vége jutott a botnak ebben a sorozatban, főleg a későbbi évadokban, de Caesar szarevő vigyora, a le-rabszolgázás és az, hogy kényelmetlenül sokáig mutatták a halálát… Hát nem tudom. Tényleg nem.

Nem ilyen fináléra számítottam.

m76 - 2013. 04. 16. 15:38

@Cyclotronic

kösz, bár nekem már mind1 :-D

Mark Bolt - 2013. 04. 16. 15:42

Én is Gannicust vártam túlélőnek. Az után a rész után “tisztult” ez le, amiben átvágtatott Sinuessán a csajjal, mindenkit levágva. Ott eldöntöttem, hogy ezt az embert azért tartják, hogy a végkifejletnél, amikor mindenki meghal, legyen olyan aki mégsem, hogy legyen valami pozitív kicsengése a történetnek. Ehhez képest megdöbbentem, hogy milyen sorsot szántak neki.

A csata szerintem egészen jó volt, Crixus csatája után féltem, hogy összecsapják, de azért nem. Crixus elfogását képzeltem olyannak, mint Gannicusét. Hogy rómaiak gyűrűjében utolsó pillanatig harcol, majd levágják/elfogják. Crixust nagyon sajnálom, össze kellett volna rakni jobban, egyszerűen nem méltó hozzá, hogy egy epizód utolsó harmadában elbúcsúznak, majd 10 perc alatt lezavar egy hadjáratot Róma ellen, aminek a végén már csak 1 lépés, és megdönti a birodalmat. :-D

Ja, és Saxa. Tutibiztos volt a halála, de azzal hogy ledöfték, bennem is meghalt valami. :)

superpityu - 2013. 04. 16. 15:53

a sorozat szerintem sem újranézős, de a finálét már kétszer megnéztem.
Korét sajnálom, bár ha azt nézzük a kereszt előtt ő is bosszút állt Tiberiuson. Gannicus vége sem lett túl szép, neki kellett volna a csatában meghalni nem Naeviának. azt is elismerem, hogy eddig hiába vártam a nő halálát most mégsem tudtam ujjongani miatta. az viszont kicsit vicces volt, hogy Lugo és Saxa a sebesülésük után is magukkal vittek pár embert, addig Naevia csak nézett mint valami őzike.
Ceasar karakterét szerintem elrontották… Crassus pedig a végére igazán kemény vezetővé vált, olyanná amilyet vártam az elején.
a túlélők meg igazán nem is tudom, Agronnak örültem, a két lánnyal sem volt gondom, Nasirt viszont sosem szerettem. kicsit inkább hiteltelennek tűnt a végső jelenet. Agronnál és Laetánál éreztem, hogy sajnálják az elesetteket. De Sybil szinte semmi reakcióval fogadta azt, hogy élete szerelme elesett. Nasirnál meg az a végső mosoly elég kiábrándító volt. nem tudom, hogy így akarték-e, de végül kicsit vicces volt, hogy Manu kiírása után Dan volt a rangidős, aki a legrégebb óta a sorozatnál van és végül az ő karakterét mentették meg.
összességében egy elég szép emlék ez a spartacus, míg úgy is, hogy idén daráltam le az egészet, és az utolsó évadot a közepe felé értem utol.

mgabee24 - 2013. 04. 16. 16:00

Még a múltkori részben vártam, hogy Tiberius-t Caesar ölje meg, és azt hazudja, hogy hazafelé elesett. Bőven benne volt ez a változat is.

crashland - 2013. 04. 16. 16:11

1. évad és előzmény: 10/10
2. évad 5/10
3. évad 9/10

finálé: over 9000.

Aragorn83 - 2013. 04. 16. 16:18

Ez az end credits azért szép megemlékezés volt a sorozat szereplőiről.

http://youtu.be/f0EisDyDAH4

AlbPetya - 2013. 04. 16. 16:20

Az egész sorozat egy élmény volt, nézhető, várós.
A finálé kapcsán nekem a vége főcím (így hívják?) tetszett a legjobban. Igazán méltó volt a sorozathoz.

“I’am Spartacus!” – Yes, Andy, you are! S!

AlbPetya - 2013. 04. 16. 16:21

Aragorn83, ezt nagyon összegondoltuk! :-D

tobias88 - 2013. 04. 16. 16:28

Szerintem is 7/10 lett összességében az egész Spartacus sztori. Első évados Spartacus az nálam 10/10, az utána jövő Aréna istenei 9/10 volt, aztán a bűn rossz 2. évad 4/10 és az ez az utolsó 7/10 szóval az átlagban is pont megjött. Az meg hogy Neavia-nak megbocsát valaki az megbocsáthatatlan :D

tobias88 - 2013. 04. 16. 16:29

Jellal – Gannicus nem halt meg, csak szenved, ha valaki megveszi, simán továbbvihetik vele a sorozatot :P

Nomercy - 2013. 04. 16. 16:34

Ha egy szóval kellene jellemezni a finálét akkor azt mondanám hogy szomorú.Aki szerette a karaktereket biztos hogy egyetért velem.
Az egész sorozat 10/9,egyedisége,forgatókönyve,és a karakterek miatt.
Ami miatt szerintem még nem érdemes elmenni az Liam Mcintyre.
2 évad felétől hozta a profi szintet,még szerethetőbbe tette a karaktert, a fináléban pedig ezt megkoronázta.A csúcspont nálam egyértelműen az amikor Crassus után megy hogy végezzen vele.Rég láttam ilyen átütő színészi játékot.Minden ott volt az arcán:a gyűlölet amit rómaik iránt érzett,és az a végtelen elszántság amitől még Crassus is összeszarta magát,tudta hogy ezt az embert nem fogják megállítani.Aztán miután hátulról ledobták,megfáradtan, beletörődve de mégis büszkén.Hihetetlen volt.
Nálam Liam és Andy együtt az igazi Spartacus.Pedig emlékszem miután kiderült hogy új színészt keresenek volt itt olyan aki azt írta hogy Gods of Arena volt a sorozat legutolsó jó része.Szerencsére nem így történt.

stevo - 2013. 04. 16. 16:38

Imádtam ezt a sorozatot, barátnőm már kevésbé… :D Viszont abban egyetértettünk, hogy a legidegesítőbb karakter az új Naevia volt… hihetetlen mennyire kívántam, hogy vki kaszabolja már le… Furcsa belegondolni, hogy az 1.évadban mennyire ártatlan volt még, az utolsóban meg halomra ölt mindenkit…

A végefőcímnél kirázott a hideg, amikor Andy Whitfield megjelent és elordította: “I am Spartacus…”

dzsokole - 2013. 04. 16. 16:39

Én őszintén szólva, csak a Lostot tudtam ennyire szeretni, mint a Spartacust. Fantasztikus négy év volt ez.

Remek karakterek születtek, remek színészek játszottak, a látvány is végig adta magát, és ami igazi ritkaság: a zárás is a sorozathoz méltó volt.Nálam:
Blood and Sand 9,5/10
Gods Of the Arena 8/10
Vengeance 8/10
War of The Damned 9/10.
Kezdődhet az újranézés :)

danger - 2013. 04. 16. 16:40

Az egyik legjobb sorozatzaro amit eddig csinaltak, az utolso reszben hirtelen tobb szinesz is megtaltosodott (Naevia, Spartacus). A foszereplok halalai pedig nem veletlenul lettek egyediek, mind tokeletesen a hozza illot kapta.
SPOILER
Kore nyilvan nem maradhatott eletben miutan megolte Crassus fiat. Se Spartacus-t, se Gannicus-t, se Crixus-t nem lehetett szemtol szembe legyozni, csak elkepeszto tulerovel es hatulrol.
Ajanlott sorozat.

paranoid android - 2013. 04. 16. 16:51

Remek lezárása volt egy remek sorozatnak. A karakterek szerintem egytől egyig dramaturgiailag szép lezárást kaptak. Teljesen elégedett vagyok ezzel a fináléval.
Az évad is tetszett, a Vengeance-hez képest összeszedettebb volt, a karakterek fejlődése és a történet íve is szebben lett megvalósítva. És nekem nagyon tetszett a római oldal is. Félő volt az előző évad végi tisztogatás miatt, hogy nem lesz jó ez, nulláról kezdve, de kihozták a legtöbbet ebből. Crassus számomra egyenesen az évad legjobbja volt, de Caesar is érdekes karakter lett a végére. Kore és Laeta meg üde színfolt volt a harcos és a szarkeverő női karakterek után. Persze néhány rabszolga személyében kaptunk már hasonlókat korábban, de ők ketten erősek is voltak. Szóval az évad új karaktereit tekintve elégedett vagyok. (Azért Ashur hiányzott, hatalmas kedvencem volt az a karakter, igaz, nem lett volna idén helye.) A történet szempontjából viszont volt pár dolog, amit bántam, hogy nem húztak meg. Az évad elején felépítették a belső viszályt, ami végül nagyobb következmények nélkül csengett le. Én ennél többet vártam volna, mert a Spartacus-Crassus taktikai csata kissé repetitívvé vált idővel.
A sorozat pedig hatalmas élmény volt, bár az utolsó kettő évad már nem ért fel az 1. és 0. 9/10-es szintjéhez, de ezek is hoztak egy tisztes 7,5/10-et számomra.

Lau - 2013. 04. 16. 16:52

Imádtam ezt a sorozatot, az első 5 rész után tényleg nagyon berántott magával, sajnálom, hogy vége van.

Bár a fináléval én is kicsit felemásul érzek, néha nagyon lassú volt, néha meg kifejezetten elsietett.
A Kore dráma valahogy olyan bénán lett megvalósítva, bár a végén a kereszthalál azért ütött. Crassus nagyon karakterhűtlennek tűnt, főleg a Spartacusos nagy harcuk során… valahogy túl béna volt, főleg ahhoz képest, hogy az évad alatt végig azt sulykolták, hogy mennyire badass. Caesar egy agyatlan tiniként viselkedett, elég hihetetlen, hogy ez a Caesar lesz majd Róma első “császárja”, egyelőre Crassus pincsikutyája. Spin-offnak azért örülnék, az intrika hiányzott ebből az évadból nagyon.

A halálesetek pedig, hát… Lehetett számítani mindegyikre, a legtöbb egészen jóra sikerült. Naevia ellenben… Az egyik legirritálóbb karakter volt, de ez a halál nagyon méltatlan volt hozzá. A többieknél volt valami balansz, valami hallucináció, vagy “öröm” (Saxa), de nála semmi. Gannicus pedig… A kereszthalál várható volt, mert korábban volt egy hasonló elszólása, de valahogy nem tudtam átérezni, hogy végre magáénak tartja az ügyet, ezért nem bánja a dolgot. Nagronnak viszont örültem.
Olvastam egy interjút DeKnight-tal, ahol szépen levezette, hogy miért éppen így lett vége a sorozatnak, miért épp azok haltak meg és épp úgy, ahogy. Az interjú itt van angolul, ha valakit érdekel: http://www.ign.com/articles/2013/04/13/spartacus-creator-steven-deknight-discusses-the-finale-who-lived-and-who-died-and-a-potential-spinoff

Bocsánat, ha túl hosszú volt a komment, még sose írtam ide azelőtt.

Pocok - 2013. 04. 16. 17:17

Jó volt. Ahogy haladt a sorozat előre, egyre gyengébb lett. Még mindig az első évados finálé a legjobb.

m minnifield - 2013. 04. 16. 17:17

én gannicus túlélését vártam, elvégre ő volt “hivatalosan” az egyetlen szabad ember, ő szépen elsétálhatott volna a naplementében sybillel.
:(

Feareg - 2013. 04. 16. 17:19

Örök kedvenc marad! Titkon azért bíztam a nem történelem hű lezárásban…

Markodako - 2013. 04. 16. 17:27

Hát, igen… elérkeztünk a szomorú véghez!
Ez a sorozat örökre bent lesz számomra a top 3-ban!
Örülök, hogy DeKnight megörvendeztetett vele!
Blood and Sand:10/10
Gods of the Arena:10/10
Vengeance:6/10 (Csak Gannicus,Glaber és Ilithyia miatt)
War of the Damned:7/10

Ennyi halált egy sorozatban már többet nem fogunk látni, ahogy ennyi eyecandy-t sem. :(
Egyedül a finálé nem tetszett annyira, mert pont a semleges karakterek élték túl, vagyis a számomra érdektelenek.
Mondjuk a végén a stáblista tényleg jó ötlet volt és a végén az I’am Spartacus üvöltés feltette az i-re a pontot!!!

Shirin - 2013. 04. 16. 17:31

Őőőő… akik Gannicus túlélését várták azok történelemmel nincsenek túlzottan tisztában? A legjobb az egész sorozatban, hogy szinte teljesen történelem hű, szinte azt is ellehet róla mondani, hogy lehet hogy így történt.

Coimbra - 2013. 04. 16. 17:40

A 3. évad sokak számára talán azért fogyaszthatóbb, mint a 2., mert megszoktuk a ludustól való elszakadást, és a statikus térfoglalást már előre kitervelték Spartacusék, hogy elfoglalják a várost, míg a 2. évadban éppen csak hogy szerencséjük volt, hogy találtak egy elhagyatott villát.De amíg a 2. évadban ott volt az aréna lerombolásáról szóló rész, addig e 3. évadban nem volt ekkora katarzisú epizód!Az évadzáró és Crixus halála esetleg, de ezek ugye negatívan voltak hatalmasok, míg az aréna lerombolásánál maximum Rhaskos halála miatt szomorkodhattunk.Meg ugye Cossutius is kapott a szívébe egy dárdát, Glaber megölte apósát, de ez ugye kit érdekelt, római, megérdemli.
A Gods of the Arena a Blood and Sand volt kicsiben, és a 6 rész arra is garancia volt, hogy mindegyik magas színvonalat hozott, míg a Blood and Sand csak Theokoles legyőzésétől indult be, onnantól volt minden rész végén fordulat, persze az előzményévadban már tudtuk, mire számítsunk, ezért a készítők megelőlegezték az első résztől a fordulatosságot.

Nyáron tuti végignézem újra az egészet!Úgy néz ki, májusban vége a vizsgaidőszakomnak, szóval 3 kerek hónapom lesz Jupiter’s cock-ján élvezkedni. :D :D

Coimbra - 2013. 04. 16. 17:45

Amúgy akik később akarnak darálni egész sorozatot, hogyan fogják nézni?Előzményévaddal kezditek, vagy első évaddal, aztán vissza?Vagy az előzményt csak mindennek a végén?Tiszta Star Wars-dilemma, mivel kezdjem. :D De én most az előzményévaddal fogom, tehát tisztán kronológiai sorrendben.

vamivan - 2013. 04. 16. 17:49

Szerintem ha Caesar 1:1 kaszabolja le Gannicust, na pont az lett volna bicskanyitogató (már amikor álruhában fel tudta venni vele a harcot, az is túlzónak hatott), Gannicus három katonát egyszerre legyűrt az előző részben, meg megannyi Caesarnal harcedzettebb gladiátort/katonát, őt becsületes harcban nem lehetett legyűrni. Crassus vs. Spartacus esetben dettó, egyértelmű, hogy 1:1-ben Crassusnak annyi lett volna, és korábban Crixus esetében is hasonló okok húzódtak meg.

És bizony a valódi történelem során elesett Crixus (jóval hamarabb, mint a többiek), Gannicus és Castus is (amúgy az fura, hogy a valódi Castus karakterére építették rá Agront, hisz Castus is Batiatus-gladiátor volt, majd később Spartacus egyik alvezére, de így Agront életben hagyhatták). Ahogy Oenomaus is (bár nem a Vezúvnál), és szinte bizonyosan Spartacus is, bár ő sem ott és úgy, nyilván. Ahogy a valódi történelem miatt életben kellett maradnia Crassusnak és Caesarnak is.

Az még érdekes, hogy Crixus, aki attól rettegett, hogy hátulról szúrják le, így kapta a tulajdonképpeni halálos sebet; Gannicus, aki nem akart mártírként a kereszten lógni, így halt meg, Spartacus, aki el akarta vezetni a “népét” Rómából, nem tudta, Agron pont fordítva

Spartacus és Crassus egyetértettek, hogy nincs igazság, ezen a világon nincs, erre remekül hajaz ez is

Összességében nekem a 24-hez hasonlít most a dolog, ott is és itt is sokszor belefutottunk abba, hogy olyan dolgokat látunk, amiket már legalább 5x, de hatodjára is el lehetett azért adni:), és kicsit olyan nekem, hogy egyiknek sem hinném, hogy fognak jó és méltó folytatást készíteni (nem csak hivatalosan és ugyanazok a készítők, hanem úgy általában). Én reménykedek egy Caesar-spinoffban, nekem Caesar karaktere nagyon bejött, Crassusé is (sokkal jobban, mint pl. Ashuré… Batiatus volt hasonlóan jól felépített szemétláda), és Pompeius nyúlfarknyi szerepében is zseniális volt. És egyáltalán nem lenne baj, ha nem lenne dugás és 100 halott részenként, szarkeverésből is össze lehet dobni egy jó sorit (amúgy ez a szál volt, ami az első és az előzmény évadokban sokkal erősebb volt, és ettől lettek azok az évadok jobbak is)

Claire8310 - 2013. 04. 16. 18:20

Már mindent leírtatok, úgyhogy csak annyit tennék hozzá, hogy rohad jó volt, hogy végre realisztikusan volt ábrázolva a csatabeli sérülések, meg erőfeszítések.

Mikor Spartacus Crassus után rohan fel a hegyre, vérzik, taknya-nyála összefolyik, de lekaszabol mindenkit, na ott Crassus helyébe futottam volna mint a kisnyúl.
Iszonyat feelinges volt.

kedvenc az első évad és a nulladik marad, a Gods Of the Arena utolsó harcjelenete… nem sok ilyen epic dolog volt még sorozatban.

Nagy élmény volt, életem legdurvább szereplőkinyírásával az első évadban (SPOILER Varro… úgy sírtam mint egy ötéves, pedig nem vagyok egy sírós..) és a legfelemelőbb érzéssel, mikor el kezd esni az eső.

Várom a spin off-ot Caesarral együtt, ott több olyan női karaktert kérnék mint Ilithya é Lucretia és kevesebb Neavia-t és Laete-t és akkor kiegyezünk.

Gratitude

m minnifield - 2013. 04. 16. 18:33

Shirin:
nyugi, én is utánanéztem, tudtam, hogy gannicus elhalálozik. csak épp te írtad, hogy “lehet, hogy így történt”. lehet, hogy eltűnt, majd egy spinoffban 3 évad múlva felszögelik :)

Coimbra - 2013. 04. 16. 19:21

Claire8310: na igen, az tényleg érdekes, hogy az arénában az első harc volt epic (GotA záró), ill. az utolsó (Vengeance közepe, amikor mentek be lebilincselt kézzel Crixusék harcolni, meg Gannicusék bejövetele, az is adta), szép keretet adtak DeKnighték az arénának, a kettő között meg mondjuk a Crixus-Spartacus vs. Theokoles fight. :)

Ingorion - 2013. 04. 16. 19:24

A kibeszélőben leírtam a lényeget, de azért ide is biggyesztek néhány gondolatot: egy remek és szórakoztató sorozat epikus és szép zárása volt a finálé, elégedetten álltam fel az utolsó képsorok (és a stáblista) után.
Liam-et én is megemlíteném, bár Andy-ről előbb elhinné az ember hogy ő Spartacus, de ahhoz képest hogy színészileg hol állt a srác a 2. évad elején, idén nagyon összeszedte magát, végig hitelesen, a fináléban pedig megrendítően adta elő a rabszolgavezér figuráját.
Látom elég sokan pontozzák külön-külön az évadokat, én inkább vonok egy nagy átlagot: 8,5/10

Csilla0422 - 2013. 04. 16. 19:32

Lezárult egy meghatározó korszak megannyi örömmel és bánattal. Furcsák lesznek már a szombatok. Nem tudom, hogy lesz –e sorozat mely képes lesz pótolni az űrt. Hogy miért is?
A lázadók királyát még a történelem szakos tanár bácsim szeretette meg velem. Ő történészként rengeteg plusz információt is megosztott velünk, amit én is veletek. Könyvmolyként csak úgy faltam a Spartacusról szóló történeteket. Meglapozott történelmi tudásommal a háttérben kíváncsian vártam, hogy mit hoznak ki, ennek a csodálatos, lenyűgöző embernek az életéből. Még jobban felcsigázott a dolog, amikor az elején arról olvastam, hogy eddigiektől eltérő vég várható -> Spartacus túléli. A történelem erre is lehetőséget adott, úgy voltam vele végre egy tökös gárda, aki olyant mert csinálni, amit előttük még senki. De ezt a részt már leírtam.
Az első évad számomra baromi döcögősen indult, aztán egyszer csak történ valami, pörögtek az események. Bocs a rajongóktól, de Sura karaktere (a színésznővel nem volt baj) picsogása az isteneiről, látomásairól, nem szerethetsz más nőt kivágta nálam a biztosítékot. Itt még reméltem, hogy a sorozat nem keretes lesz. Az ókori intrika, a ludus, az életmód, a karakterek teljesen magával ragadtak, a színészi játékok meggyőzőek voltak. A kitörést lehet egy picit korán jött össze, és ha már meglépték muszáj volt a rabszolgáknak továbbállni.
Ha lehet azt mondani, akkor 0. évad még überelte az elsőt is. Kellettek nagyon azok a részek a későbbi történések miatt. Az évad kiváltó oka, meg egy sajnálatos esemény volt, amit egy tragédia követett. Andy engem jóval a Spartacus előtt megnyert már Gabrielként. A vad Spartacus nagyon illett hozzá, korban is jobban passzolt.
A második rész amolyan töltelék gyanús volt, mondván csak legyen már valami. Az első részekben Liam is csak kereste a karaktert, mikor megtalálta… onnantól fogva: váó. Az évadot a rómaiak vitték a hátukon, s persze Ashur. Így hirtelen végiggondolva nem tudom, hogy tudok e mondani két ilyen vitriolos nagymesteri szarkeverőt, mint Lucretia és Illythia. Bármelyik nő vagy férfi csak gyenge utánzat lett volna. A két színésznő sem éppen piskóta. Illythia nagyon tetszett, mikor Spartacusnak adagolta, hogy apai örömök elé néz. Az egyik legjobb pillanat volt az évadban. A másik: a két kebelbarátnő kölcsönös bocsánatkérése, majd Lucretia „mészárlása”. Búcsút vettünk a Doctoretól, aki nagy hatással volt a ludusban élőkre. A Mira rajongóktól szintén bocs: a Spartacushoz fűződő kapcsolatát már leírtam, nem tenném megint. Tetszett, hogy házi rabszolgából próbált a lehetőségekhez mérten harcos lenni. Illythia fojtogatásával egy életre elkapálta magát Spartacusnál. Katrinának szerintem jobban állt az „rideg ribanc ügynök”, amit a Chuckban játszott. A halálára lehetett számítani. Ami furcsa volt, hogy egyszerre ennyi szereplő lett kiírva, akkor még több évadról beszéltünk. Illythia megérdemelte volna a további szereplést, lett volna mit elszámolnia…:D
Elérkeztünk a harmadik évadhoz. Amikor megláttam Crassus feleségét első benyomásom, az volt: Illythia???? Mégis túlélte? Aztán kiderült, hogy nem a kis kedvencem. Pedig már biztosítva érzetem a kőkemény intrikát, ami úgy tűnik, hogy második évadban Lucretiaval és Illythival a mélybe szállt. Ez nagyon hiányzott az évadból a két karakterrel együtt. Grassusról mindig is tudtam, hogy egy rideg, beteg állat – Kore megfeszítésével hozta a formát. Simon nagyot alakított. Caesar: a kis zsurmo. Az elején nagyon tetszett, jól keverte a lapokat, „oktatta” Tiberiust, de aztán egy szánalmas kis vigyorgó köcsög lett. Tiberius: az ifjú színészt dicséret illeti, de a hátulról betámadó apu elismerésére váró karakter csak azt érdemelte, amit kapott. Popeius: tulajdonképpen semmi mást nem tett, mint ami egész életét jellemezte, megfelelő helyen, a megfelelő időben.
Manu Benett jól hozza a dzsiájdzsót, eddig még mást nem láttam tőle. Crixusként hitelesebb volt ezzel az állatias külsővel, mint a felnyírt zsúrfiú frizurával. Róla meg köztudott volt, hogy nem az eszéért szerették. Ezt a szakadással és római akciójával ékesen bizonyította is. Naevia: a legtöbbet kritizált karakter. Az első évadós színésznőnek lágy vonásai voltak, róla nem tudnám elképzelni ezt a vad amazon stílust. Amin a bányában és a gazdáinál végigment azt mondom megértem, hogy azok után miért lett ilyen rideg és vad. A szarkeverését nem tudom elfogadni. Saxa: az egyik kedvencem. Anyanyelvi fröcsögésein, beszólásain majd szétröhögtem magam. Ő aztán tudta, hogy hogyan kell pasit vagy éppen nőt fognia. Gannicus méltó partnere volt. Nagyon tetszett, hogy az utolsó szavai anyanyelvén hangzottak el, még ha Gannicus nem is értette. Én őt azért meghagytam volna, túlélő típusnak tűnt. Lugoval még haldokolva is maradandót alkottak. Sybil: annyira nem hatott meg, Doctore fiatalkori feleségéhez tudnám hasonlítani. Nasír: szintén nem fogott meg, ő csak azért maradt meg, mert kellett egy pár. Agronnak meg maradnia kellett, mert ő volt Spartacus utolsó testvére. Szegény Agron pont azt kapta, amint nem szeretett volna. Agron maga tetszett.
Laeta: nagy kedvencem szintén sok embert megosztott. Róla már sok mindent leírtam. Ha nincs vége a sorozatnak, nem keretes, neki minden bizonnyal nagyobb szerepe lett volna Spartacus életében. Első pillanatban, amikor találkoztak egyből arra gondoltam, hogy ebből lesz valami. Lett is. Az egyik kedvenc párbeszédem is abból időből van, Spartacus és közte.
„- Mi szél hozta Sinuessa en Valleba?
– Rabszolgák. Egyre több gyűlik körém.”
Spartacus: zseniális, művelt ember, aki már életében legenda lett. Amit a lázadással tett, elért az maga a csoda: alapjaiban döngette meg a „Nagy Római Birodalmat” és rengeteg embernek reményt és új életet adott. Bármi is lett a sorsa a csata után, az emléke fennmaradt a római birodalommal ellentétben. Amint sajnáltam, hogy Sura miatti csőlátása megakadályozta a továbblépésben. Laetaval tökéletesen boldogok lettek volna, nemcsak hetekig. Nekem úgy tűnt, hogy ebben a nehéz szerepben, már szinte lubickol Liam. Majdnem tökéletes színészi játékot láttunk tőle és halála fenomenális alakítás volt. Amit Annaval alkottak, az szintén a csúcs kategóriát képezi. Látszik rajtuk, hogy élvezték minden pillanatát és meglátszik az a sok kettesben eltöltött óra forgás után.
A harmadik évadban jól elidőztek a városban, aztán hirtelen zúdították ránk az eseményeket. Néha elég volt követni a dolgokat, ezért a vége kicsit olyan összecsapottnak tűnt. Viszont cserében remek jellemábrázolásokat kaptunk, amíg az volt, hogy élünk a városban. Úgy érzem, ha már csak ennyi évad jutott itt bőven elfért volna még két rész, jobban kiélesítve az ellentétet és a csatákat.
Figyelembe véve a sorozat nehézségeit, lehetőségeit el kell ismerni, hogy ennek a fantasztikus, karizmatikus embernek méltó emléket alkottak. GRATITUDE!

horathius - 2013. 04. 16. 20:19

Amikor Spartacus kihúzza a lábából a lándzsát, kezd bejönni az a kurvajó zene (amit a többivel együtt meg fogok szerezni, amint lesz rá lehetőség), és egyszerűen képtelen lábra állni, onnantól én totál kész voltam, pedig a harc kezdetétől fogva meg se mozdultam. Utoljára akkor könnyeztem sorozatot amikor a Scrubs sorozatzárót néztem (gondolok itt a 8. évadra). Aztán a párbeszédek, Crassus és Spartacus között már nagyon ért, és nem is okozott csalódást. Nekem sokkal jobban bejött a kettejük sakkjátszmája mint az intrika az előző évadokban, pedig azok is jók voltak. Az egyetlen problémám Naevia volt az évad elején, de végére már szinte el is felejtettem. Már várom hogy legyen időm egy jó darára. Ilyen szórakozást nem hiszem hogy kapni fogunk mostanában.

(human véleménye egyébként érdekelne, ő volt az aki a sorozattal maradt az elején is, amikor még nem indult be)

Sasha86 - 2013. 04. 16. 20:44

Én minden évadot daráltam az adott szezon szinkronos fináléja után, mert a szüleim imdádták ezt a kaszabolós-szarkavarós-szexes egyveleget, és minden egyes dara után még napokig bennem volt a feeling, a jelenetek, szerintem így lehetett csak igazán magával ragadó ez a sorozat. Nem is tudom, mikor kezdődtek ezek a történelmi erőszakos sorozatok, talán a Róma volt az igazán nagy kezdet, de én nagyon örülök, mert azért van itt még jó pár sztori abban a korban, amit ki lehet vesézni, és átalakítani ugyanerre a stílusra, mert ez számomra már az lett, egy sorozattípus, aminél meg vagyok véve.
Mindenesetre most nem bírtam ki, belenéztem a végébe, nem akarok spolierezni, részemről a bátrabb befejezést választottam volna, de ami igazán kiemelkedő volt (hiszen az évad többi eseményével még nem igazából vagyok képben), az a vége-képsor: szépen sorban mindenki visszatért a legszebb göncében, amikor a csúcson volt, Bathiatus, Ilithia és Lucretia a best of karakterek, nagyon vártam, mikor jönnek elő, hisz’ ők tették le az alapokat, és nagyon megható volt a legutolsó kép, ahogy Liam képe fokozatosan átváltott és ráközelített Andyre, aki beordította azt a bizonyos sokszor ismételt mondatot. Nagyon sajnálom, hogy vége, belefért volna még legalább egy mondat, de talán az alkotóknak van igaza, és ide jó a közhely, a csúcson kell abbahagyni. Már alig várom az utolsó nagy darát, és nálam újranézős.

Zsu - 2013. 04. 16. 22:24

A tavalyi évad annyira nem tetszett, de ez megint jó volt… Az első részekben szinte úgy éreztem, Spartacus is megőrült, és eléggé negatív irányba mozdult, ezzel sokkal hitelesebbé téve Crassust és Caesart az ő motivációjukkal. Aztán minden megfordult, és minden a helyére került… Titkon reménykedtem egy picit, hogy Spartacus túléli és boldogan elvonulnak Thrákiába az újdonatúj szeretőjével… De ez nem az a sorozat. Már az is meglepő volt, hogy Agron és Nasír túlélte. Én is azt gondoltam, hogy Gannicus lesz a nagy túlélő végül a menyecskéjével… Aztán mégis ő került a keresztre…
Nagyon jó volt összességében az egész 4 évad! Imádtam! Mert bátor volt, és kíméletlenül nyírták a karaktereket, és mindenki szenvedett, és nem értek habos-babos hihetetlen rózsaszín véget a karakterek sztorijai… Nekem újranézős lesz! Sokszor újranézős!
Ja, és a legfontosabb: R.I.P. Andy Whitfield! Nekem akkor is ő marad az igazi Spartacus!

Soldierdsgn - 2013. 04. 16. 22:54

Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy Gannicus kiemeli magát a keresztről, és még legyap 2-3 rómait a gerendával, de nem. Nagyot ütött a rész és az egész sorozat, nyáron újranézős lesz meló közben! :)

Farkas Csaba - 2013. 04. 16. 23:14

Nem igazán tudok mit hozzáfűzni a sorozathoz,mert az előttem szólók mindent elmondtak már..Talán annyit írnék hozzá,valaki írta hogy Gannicus is elesett a csatában..Nem,Gannicus nem esett el,Ő volt az aki túlélt mindenkit és i.e.70ben halt meg,Luciania közelében a mai Calamatrum hegyen.Olvassatok csak szépen utána:)

Egy biztos,nagyon de nagyon nagyon fel kell kötni a gatyáját annak ki ezt a sorozatot überelni,vagy akár csak megközelíteni akarja…

Az Istenek legyenek Veletek!

Coimbra - 2013. 04. 16. 23:25

Számíthatunk egész sorozatos dvd kiadásra, mondjuk 4 lemezzel?Akkor megvenném, külön-külön egyesével nincs kedvem beruházni rá, de valami díszdobozos cuccos számomra kötelező.

Mekare - 2013. 04. 17. 00:25

Nekem biztos újranézős, persze főleg az 1. és 0. évad miatt. A fináléban kiderült, hogy sokkal több gladiátort szerettem, mint azt hittem. Liam mindent vitt nálam az utolsó részben, még Gannicust is háttérbe szorította. Neaviát viszont még mindig rühellem, végig arra vártam, mikor dobja fel a pacskert…az egyetlen egy örömteli pillanat volt nekem a fináléban, a többi meg ugye gyász,gyász,gyász.
Akik miatt még jó párszor meg lesz nézve: Ashur (the best),Lucretia, Ilythia, Batiatus, Gannicus, Spartacus és Agron.
Valamint nehéz lett volna az utolsó évadot végignézni Crassus és Ceasar és Kore nélkül. A stáblista meg tökéletes, különösen a vége.

Mark Bolt - 2013. 04. 17. 02:04

Amikor Crixust ledöfte Crassus fia, teljesen elképedtem, ugyanis odáig nagy vonalakban, de követték a történelmi eseményeket, és Crassus fia évtizedekkel később hal meg az apjával együtt egy csatában. Azt gondoltam Crixus nem lesz megbosszulva. Ráadásul akkor még úgy volt, hogy Agront is ő ölte meg, szóval csak néztem magam elé, hogy milyen vége lesz, ha ez a kis szaros megússza. :-D

vamivan - 2013. 04. 17. 10:45

Crassusnak nem volt Tiberius nevű fia, volt helyette két másik

(amúgy Crixus valójában jóval korábban meghalt)

ogRemanO - 2013. 04. 17. 13:16

Az utolsó két évad lényegesen gyengébb volt, mert a sorozat erőssége az intrika volt, no meg Batiatus zseniálisan jó volt.

A Caesar spin-off-to +1-ezem. Nagy királyság lenne ezzel a Caesar karakterrel egy sorozat a dictatorrá válásáról.

timcsike - 2013. 04. 17. 13:25

Kár hogy vége van, imádtam minden pillanatát szinte. Annyira nem voltam odáig érte amikor az öcsém elkezdte nézni, de aztán teljesen beszippantott. Jó látni hogy itt is zömében pozitív kommentek vannak. =)

soliduss - 2013. 04. 17. 14:20

Nagy pacsi a rendezőknek, hogy így összehozták a 300-at és Spartacus legendáját…

Még ma is emlékszem amikor 3 éve lekaptam az első részt és filóztam, hogy vajon milyen lesz?

Brutális….

Lugo, Saxxa, Naevia… mindenki megkapta a megérdemelet fináléját.

Már várom a díszdobozos kiadást, tuti berendelem, mert ennek a polcomon a helye…

m minnifield - 2013. 04. 17. 15:57

Farkas Csaba:
eskü, valahol azt olvastam, hogy gannicus is meghalt a csatában, de akkor a tudat alatt mégis igazam volt :P
nekem elég lett volna a cowboyos-ellovaglós jelenet, helyette sajnos a szöges ellentéte lett.

Coimbra - 2013. 04. 17. 18:49

Még egy mondat arról, hogy miért pont Gannicust feszítették keresztre.Ez ugye a kibeszélőben elhangzott, hogy pont azokat feszítették meg (Kore, Gannicus), akik nem teljesen kapcsolódtak a felkeléshez: az egyik viszonylag jó körülmények között élő rabszolga volt, a másik már szabadságát elnyert gladiátor.
Gannicus csak akkor élte volna túl, ha Spilberg rendezi!De komolyan.A Ryan közlegény megmentésében ugyanis az élte túl, aki nem akarta megmenteni Ryant, végig lázadt az ellen, hogy ennyi embert lemészároljanak egy megmentéséért.Gannicus pedig a rabszolgafelkelést nem tekintette magáénak.Szóval más rendezésben el tudnám képzelni, hogy túléli, DeKnight világában nem.

Hohoho - 2013. 04. 18. 21:40

Na jó gyerekek, sokan írjátok, hogy miért a semleges karakterek élték túl…

Gannicus, Crixus, Spartacus, Onomeus (és volt egy 5. római származású aki itt nem szerepelt) együtt szöktek meg…
és úgy és akkor haltak meg a sorozatban ahogy a törtélem könyvekbe fent maradt.

Alapvetően a sorozat megmaradt a törtenelmi tényeknél, és ezekhez csatolták kitalált sztorikat.
Ha eltértek volna a töritől akkor szerintem nem gannicus életben hagyása miatt lett volna…
Csak emiatt nem volt érdemes eltérni, ha ledarálják végén a rómaiakat akkor azt mondom ok, de csak Gannicus miatt (aki a kedvenc karakterem volt) kár lett volna eltérni.

Thomas - 2013. 04. 18. 23:33

Most végeztem a darával:) Nekem jobban tetszett az előző évadoknál, ahogy arra számítottam is elöljáróban, jót tett a sorozattal a viszonylag gyors befejezés, meg a szarkeverők kiírása:) Végre haladt a történet, érdekes dolgokat láttunk, ahelyett, hogy baromira ellenszenves szereplők kínlódását kellett volna nézni a játékidő felében, meg szurkolni azért, hogy írják már ki végre őket!:) Bár azért most is volt egy kis Ceazar-Tiberius játszmázás, de ez még az elviselhetőség határain belül mozgott, bár én szívesen eltekintettem volna ettől is:)
Amit sajnálok, hogy Gannicus járt a legrosszabbul, sem a hősi halál, sem a boldog élet Sybill-el vagy Saxa-val nem adatott meg neki, hanem pont ő szenvedte ki a lelkét a kereszten:( Ettől eltekintve szép finálé volt, bár én jobban örültem volna, ha nem követik a történelem menetét, és Gannicus legyilkolja Ceazart, Sparti meg Crassust, esetleg leverik az egész sereget is:)

White - 2013. 04. 19. 11:29

SPINOFFOT! Spinoffot! Akár milyet, csak folytassák mert a Spartacus négy évadának megtekintésével olyan élményben lett részem, amilyet sohasem fogok elfelejteni!

Miss Keamy - 2013. 04. 20. 01:58

úúúhh..Andy utolsó mondata. Nem hittem volna hogy ennyire hiányozni fog! meg ezután a sorozat is :( a könyeimmel küszködöm, dehát egyszer minden véget ér.
Köszönöm a készitőknek, minden egyes pillanatát élveztem. Batiatus – Gannicus volt a 2 fő kedvencem. Utóbbi “halála” kicsit meglepett. no meg Agron és Nasír túlélése. Ők ketten nekem nagyon gyengék voltak, olyan semmilyenek… na mindegy, be is fejem mert órákat tudnék írni mindenkiről :P

mercenary - 2013. 04. 20. 20:01

Coimbra: “Számíthatunk egész sorozatos dvd kiadásra, mondjuk 4 lemezzel?Akkor megvenném, külön-külön egyesével nincs kedvem beruházni rá, de valami díszdobozos cuccos számomra kötelező.”

4?! Tőlünk nyugatabbra van már amúgy belőle ilyen (még ha nem is díszdoboz, egyelőre), és mind a DVD-s, mind pedig a Blurayes 14 lemez.

Coimbra - 2013. 04. 29. 02:45

Mercenary: 14 lemezes Spartacus?Mivan? :D Minek annyi?Tényleg csak annyira fér rá?!

Coimbra - 2013. 04. 29. 02:45

Mondjuk egy olyan díszdoboz jó lenne, hogy kétarcú Spartacus, balról Andy fél arca, jobbról Liamé, és így áll össze eggyé.

Csilla0422 - 2013. 04. 29. 15:10

Ha lesz DVD az nekem is kell. Mind, az összes.
Bele néztem a magyarba, bár ne tettem volna. Hogy tudták így elbarkácsolni?!

vick - 2013. 05. 01. 02:28

Jó kritika Cyclo.Grat.
Nekem mindig is az egyik kedvencem volt a sorozat,sajnálom hogy vége.Azt a Ceaser spinoffot megnézném szivesen,főleg ahogy felvezette Crassus a végét.

tukszi - 2013. 05. 04. 22:26

Bárki bármit mond ez a sorozat rengeteg ember késztetett arra hogy a fórumokon hosszan elemezzék és hogy illő búcsút vegyenek tőle.
Az én véleményem az hogy az a rengeteg sorozat közül amit láttam már, ez volt az első ami igazán megérintett és minden rész nézésekor átéreztem az ő gondjaikat amikor meg harcoltak én is gladiátornak éreztem magam.

Szóval lehet itt egy két rész évadot gyengébbnek mondani de ha engem kérdeztek ez az első sorozat amire bátran azt tudom mondani hogy 10/10.

A finálé meg csodálatos volt.

Claudius - 2013. 05. 20. 22:29

A legjobb sorozat ami valaha készült.10/10 őrülök hogy megélhetem a végét:)

orwellita - 2013. 05. 21. 12:26

A sorozat szerintem best of minden tekintetben!
A róma sorozatról csak annyit hogy fél órát tudtam belőle nézni :(
Nem nagyon hiszem, hogy mostanában ezt a sorozatot felül tudják múlni.
Gratulálok a készítőknek-e remek alkotásért, és természetesen a színészeket is nagyon eltalálták.

imi - 2013. 05. 22. 13:28

Orwellita a Róma sorozatot én is csak pont addig tudtam nézni:):):) Ez volt az egyetlen sorozat amit meg tudtam nézni azt hiszem sokáig nem is fogok mást Itt is megszeretném köszönni mczolly önzetlen munkáját hogy jóval a magyar hangos verzió előtt megtudtunk nézni minden évadot

clark - 2013. 05. 27. 12:43

nekem nagyon bejött az egész sorozat és a sajnálatos főszereplő csere is jól sikerült.egy nagyon jó,átfogó sorit kaptunk a készítőktől.biztos újranézem. a 4 évad legalább egy 8/10 et megérdemel.

Platschu - 2013. 05. 28. 22:37

A végén lévő igazán szép OST :

http://www.youtube.com/watch?v=_Zz4KYCtThc

Zooo - 2013. 06. 20. 13:56

Véletlenül akadtam rá a sorozatra, elkezdtem nézni amolyan tessék adjunk neki egy esélyt nincs mit veszteni módon…
Az évadok közül nekem talán az első volt a leggyengébb nem a színészek miatt valószínűleg azért mert sok olyan karakter volt akkor aki nekem nem volt szimpatikus.
Valamint kicsit ingerszegénynek találtam a környezetet: aréna-ludus, ludus-aréna….
Viszont a második évadtól függő lettem onnantól kezdve sokkal kiforrottabbak lettek a karakterek sokkal kidolgozottabb lett az egész történet jobban figyeltek a részletekre.
Maga Spartacus karaktere nekem soha nem volt a szívem csücske főleg a vége felé már nekem túlságosan olyan volt a viselkedése mint egy “kiskirálynak”.
Crixus-t egyre inkább megkedveltem sajnáltam a sok szenvedés miatt amin keresztül ment.
Naevia-t viszont a végére abszolút nem sajnáltam h kivégezték annyira unszimpatikus lett nekem kicsit sok volt ez a harcos amazon feeling….
Gannicus egyre jobb lett az idő elteltével egyre tiszteletre méltóbb lett a szememben.
Személyes nagy kedvencem Agron lett, túl sok szerephez nem jutott de szimpatikus volt a színész maga a karakter fejlődése is jó volt, tetszett h ennyire lojális lett Spartacushoz és mindent feladott volna az ügyükért. Nem vagyok előítéletes jó kis csavarnak tartottam h a “kemény harcos” Nasir mellett találta meg a boldogságot örültem neki hogy mind a ketten életben maradtak!
A negatív karakterek is nagyon jól el lettek találva mivel én személy szerint nagyon tudtam őket gyűlölni. És egyre inkább izgultam hogy elbukjanak…
A harmadik évad nagyon csúcs volt méltó volt a lezárás is iszonyatosan sajnálom hogy vége lett remélem hogy kap egy spin-off ot örülnék neki ha megmaradtak közül egy két ismerős arc visszatérne.
Az biztos hogy nekem újranézős sorozat lesz többször is ami ritka dolog nálam….

Xpr - 2013. 06. 25. 18:13

Azért komolytalan történelemi hűségről beszélni a sorozat kapcsán. Például a római katonák ábrázolása, (főleg a légiósoké) nevetséges. Azért nem voltak éppen nyúlbélák ők sem. A másik az, hogy ezekkel a rövid kardokkal sokkal inkább szúrtak, mintsem vagdostak.

Ja és az ezen rész által feldolgozott “döntő csatára” a mészárlás jelző jobban illik, a történelem könyvek alapján…

Ferikebácsika - 2013. 07. 05. 22:15

Ma végeztem a darával, gondoltam írok már én is pár szót hozzá.

Habár én is tanultam anno Spartacusról,meg a rabszolgalázadásról, direkte nem frissítettem fel a memóriámat, nehogy valami történelmi spoilerbe fussak bele véletlen..Habár azt, hogy Cézár nem fog meghalni, sajna tudtam. szembe kell menjek sokak véleményével szemben, egy irdatlanul ellenszenves alak volt, és kurvára nem érdekelne egy elő, vagy utó sztori róla, pláne nem azzal a színésszel, aki itt játszott. Crassussban bíztam, hogy megpusztul, sajna nem jött be..

Nekem végig tetszett mindegyik évad, habár a CGI néha már rémes gagyi magasságokba emelkedett, leginkább zavaró Lugo halálakor volt, ahogy azok a gagyi lángok égtek rajta, majd ketten is ledöfték, mellettük egy manó nagyságúnak tűnt Lugo (mégha tudom, hogy kis köpcös is volt a csávó) és mintha csak valami Photoshop klónnal készült volna az egész jelenet…

Nem sokan említettétek, de nekem gyomorforgató “élmény” volt Agron-t, meg Naszírt “szeretketni” látni , meg csókot váltani, szerintem ezt nyugodtan hanyagolhatták volna a készítők..plusz meg Agron karaktere nem lett jól eltalálva, ezzel a nagyranőtt gyerekfejű színésszel, akin látszott, hogy csak a szerep kedvéért fújták/edzették fel ekkorára.
Az új vicsorgós Naeiva, vagy kicsoda nekem sem jött be, mintahogy Sybill jelentőségét sem tudtam megérteni.

Az utolsó évadban itt ott már röhögnöm kellett hiteltelenségen, pl. amikor gladiátorfesztivált rendeztek , s hipp-hopp, többezer helyes arénát vájtak a sziklafalba..javítsatok ki, ha valamit félreértettem volna ezzel kapcsolatban. Meg amikor a városból hirtelen felkellett menekülniük a hegyre, mégis, sátrak, edények, gyertyák, asztalok voltak mindenhol, nekem ez nem fér a fejembe, hogy 2-3 percük volt elmenekülni, honnan a búbánatospicsából szedték össze ezt a sok holmit? Persze ez már csak részletkérdés, de ilyen dolgokon azért kiakadtam néha. Persze nem annyira, hogy ne nézzem tovább a sorozatot! :)

Crixus-t rossz volt nézni elesni, pláne a Cézárt seggbedugó (na meg ez, hipphopp berakta Cézárnak az a kis buzi, érdekes, egyből felállt neki Cézárra? Egyből bement neki Cézár ánuszába? Nem idevág lehet, de aki rakta már be nőnek a hátsófelébe, tudhatja, hogy ez nem megy így pikkpakk…) kis hülyegyerek által.

Gannicus, Spartacus, remek alakítások, kiváló zene, remek gonoszok (Cézár meg a már említett kis hülyegyerek tiberius kivételével), igazán útálnivaló Xénával, jó csatajelenetekkel, ez a sorozat az, ami sokáig emlékezetemben lesz!Kíváncsi vagyok, milyen lett volna az eredeti Spartacussal, Andy-vel, mert bár ez az új Liam is megszerethetővé vált, azért abban egyet érthetünk, hogy az előző színész sokkal jobb, s hitelesebb volt..hogy a hangjáról ne is beszéljünk (vétek eme sorozatot szinkronnal nézni szerintem).
Még annyit, hogy aki kérdi, NE a 0-dik évaddal kezdje, mert ebben épp az a szép, hogy az első évad után, több mindenre fogunk választ keresni, pl. Ashur hogy sérült meg, Crixus hogy lett verhetetlen gall, Oenomaus hogy lett doctore stb..stb..
Tagadhatatlan, hogy rossz volt nézni kedvenceink elhulltát, illetve Gannicus keresztrefeszítését,(bezzeg a fartúrók túlélték) az tényleg fájt. Egyet kell értsek azzal a kommentelővel, aki Varro halálát írta le a legfájdalmasabb halálnak, na az a jelenet tényleg ütött…sajna, tudtam, hogy meg fog halni, de mégis bíztam benne, hogy Spartacus nem sújt le..habár nehéz helyzetben volt, kétségtelen…

Megindító, s tesztoszterontól duzzadó sorozat ez, kár lenne kihagynia bárkinek is, aki szereti a minőségi sorozatokat!

Ja és valaki a legelején írta, hogy a Roma neki sokkal jobban bejött, utana meg írták páran, hogy 30 perc után abbahagyták…Nemtudom kinek higgyek, úgyhogy belekezdek hamarosan abba is!

Ja, és apologies a sok SPOILERért, gondolom akik idejönnek olvasgatni kommenteket, nem még csak most kezdik nézni az első évadot..ha meg igen…hááát…ez van!

Apex - 2013. 09. 28. 19:28

Nagyszerű sorozat! Nálam szorosan a Trónok Harca mögött van, és bár én csak most néztem meg az évadokat, de fantasztikus volt, Andy Withfield és Liam McIntyre egyaránt fantasztikus volt, és bár Andy kétségtelenül kiváló volt, de ezzel az évadzáróval Liam beelőzte nálam őt, egy előttem szóló már leírta mi volt benne olyan fantasztikus. Gannicus túlélésében bíztam, de így se volt rossz. Crixus eleste tényleg fájdalmas volt, bár a végén az a mosoly az jó volt..:D Az külön tetszett, hogy az utolsó évadban Crassust nem ábrázolták olyan elvetemült gonosznak, úgy értem ő csak tette amit tennie kellett, Caesar nagyon jó volt remélem lesz spin-off! Naevia elég idegesítő lett, de azért a halála elég kemény volt…Szóval összességében kiváló sorozat volt!
Előzmény:10/9
1.évad:10/9
2.évad:10/8
3.évad:10/10

Sándor György - 2013. 11. 20. 18:28

Ez a sorozat nagyon erős érzelmeket váltott ki belőlem.
Fantasztikus volt!!!Egy hónapig szenvedtem mikor vége lett a sorozatnak. :DD

Spartacus fan1 - 2013. 12. 19. 21:24

Ez egy nagyon jo sorozat volt.A harmadik evad nem olyan jo mint az elso de azert turheto.Ez az evad nagyon meghato volt, Crixus halala peldaul, es a tobbiek is. Tudhato volt hogy ez lesz az utolso evad hiszen ennel jobban nem lehetett volna elhuzni a sorozatot.Ugy ertem hogy minden olyan aprolekos volt. Nekem ez nagyon teccet 9-es a 10-bol.Azert nagyon orultem volna meg egy evadnak de hat ez van.Csak ajanlani lehet egy ilyen izgalmakkal es kalandal teli sorozatot.

Dave92 - 2013. 12. 21. 01:03

Szerintem nagyon jó sorozat volt, én már 2. alkalommal nézem végig. A vége kiszámítható volt, bár Gannicus halála meglepett. Alapjáraton még lett volna pár évad,csak valamiért be kellett fejezniük,törölték az eredeti terveket és gyorsan írtak egy befejezést.Azért én kíváncsi lennék,hogy miért hagyták abba és,hogy mik voltak az eredeti tervek,mivel még ötletem sincs, hogy mit lehetett volna belerakni abba a pár évadba (remélem hamarosan napvilágot látnak). Amúgy azt tudja valaki, hogy mennyire tükrözi a valóságot? Tényleg nője miatt tette ezt az egészet, tényleg túlélték páran?

gladius - 2013. 12. 28. 10:30

Én csak annyit tennék hozz Hogy ezt a sorozatot már harmadszor néztem végig A “híres” Rómát meg már 3 szor próbáltam de az első 20 percnél nem tudok tovább jutni

gladius - 2013. 12. 28. 11:15

Shirin Szerintem meg te nem vagy tisztában a történelemmel Gannicus nem!!!! halt meg sőt Spartacus holtestét sem találták meg soha

EnterMurmillo - 2014. 03. 02. 22:55

Tudom, kicsit későn írok, de én ennél jobb sorozatot sosem láttam – sőt, még csak elképzelni sem tudok! Már vagy hatodszorra nézem újra! Azt hiszem, ami a sorozatokat illeti, megtaláltam az igazit :) !

a - 2014. 10. 25. 10:50

Szenzacios volt. Az elozmeny evad meg hatra van, az maradt meg! 9/10.

keneterbe - 2016. 01. 31. 01:16

Szánalmas a kommentek színvonala. Senki sem említi, hogy a sorozat mondanivalója az emberiség történelmének talán legfontosabb üzenetét testesíti meg. Naeviát pedig nem azért utáltátok, mert mindenkit leölt, hanem azért, mert fekete.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz