login |

Pilot: Zombieland

2013. 04. 21. 18:59 - Írta: human

50 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

(Az Amazon pár hónapja berendelte 8 komédia pilotját, melyek a napokban kerültek fel a honlapjukra (cím a hírekben), ahol most is megnézhetőek (lehet, hogy trükközni kell), de persze felkerülnek a szokott helyekre is a napokban. A pilotok közül legalább egyből sorozat lesz – a döntés a nézettségtől és a fogadtatástól is függ.)

Előre szólok, hogy ha semmiképp sem tudod függetleníteni magad a Zombieland-mozifilmtől, akkor ne nagyon ülj le a sorozatváltozat pilotja elé. Ehhez még azt fűzném méghozzá, hogy a kész termék sokkal jobb megvalósítású, mint amit az előzetese sugallt.

Komolyan, megnéztem a trailerét és annyira ZS-nek tűnt, amivel szemben maga a pilot teljesen filmes volt. Nyilván sokkal kevesebb volt a végén a számlán, mint anno a mozifilmnél, de igazából nem kell szégyenkezniük a készítőknek. Az a helyzet, hogy úgy 10 perc után sikerült kivernem a fejemből Woody-t és a haverjait, utána elkezdtem élvezni tényleg a sorozatot.

Miről is van szó? Egy erőszakos komédiasorozatról. Illetve egyelőre csak egy pilotról.

A Zombieland cím alapján nyilvánvaló, hogy a sztori egy zombi apokalipszis idején játszódik, méghozzá rögtön át is lépték a “csapat összejön” klisét, és az első zombik feltűnése után rögtön kapunk egy 2 hónapos ugrást. 4 túlélő, akik a származási helyükön hívják egymást, mászkál Los Angelesben. Felmerül a biztonság és az otthon kérdése, így hőseink elkezdenek további túlélőket keresni, amiből vicces helyzetek keletkeznek, plusz mint kiderül, már létezik egy remek hely, csak épp át kell hozzá szelni az Államokat. Nyilván könnyű feladat, alig pár millió zombi van út közben.

Mindezt teljesen vicces megvalósításban kell elképzelni. Egyrészt ott vannak a túlélés moziból is ismert szabályai, ezzel sokat törődnek a pilotban is. Másrészt pedig a főszereplő kibeszél a nézőknek, mintha egy tévéshow-ban lenne. Erre a részre a legerősebb húzás a “zombie kill of the week” szegmens, amiben…, nos, bemutatják a hét legkreatívabb zombiölését.

A színészekkel igazából nincs gond – már persze annak, aki az első bekezdésben említett dolgot meg tudja lépni. A legnehezebb helyzetben a floridait, Tallahassee-t alakító Kirk Ward volt, de még ő is hozta, amit kellett. A nerd srácot szokni kell, a lányokat viszont nem nagyon.

Részemről magában vagy 8/10 volt a pilot. Néhol hangosan nevettem rajta, mindenképp érdekelne a folytatás. Ez az Amazonra kitett pilot nézettségén fog múlni. Ugye bepróbáltak jó pár pilotot, és nagyjából a közönség szavaz a kattintásaival, Twitterével meg hasonlókkal, így könnyítve meg az Amazon döntését.

50 hozzászólás Ne habozz!

nyílméregbéka - 2013. 04. 21. 19:11

Örülök, hogy végre jót is olvashatok a Zombilandről, remélem lesz belőle rendes évad, mert annyira hiányzik a Death Walley, hogy régóta várok valami jó hentelős-zombis vígjátékot.

Nabu - 2013. 04. 21. 19:11

Hát szerintem óriási öngól, hogy új karakterek helyett ugyanazokat játszották más színészek. Engem ez baromira zavart, sokkal célszerűbb lett volna új szereplőket bemutatni, ráadásul így már nem kaphatunk túl sok flashbacket sem, mert a film miatt gyakorlatilag mindent tudunk a túlélőkről, pedig hát az első 5 perc volt a legviccesebb és az pont ilyen flashback volt. Aztán abszolút hiányoltam a horror oldalát a dolognak, mert igen a Zombieland nem egy horrorfilm, de nem is sitcom, hanem egy horror-vígjáték, ahol azért fontos az is, hogy érezzük a veszélyt, ami teljesen hiányzott. Van benne potenciál és ebből akár kisülhet egy jó sorozat, ha megszokom a színészeket, de ez a pilot most szerintem teljesen közepes volt 10/6 mondjuk. Családi vígjáték + zombik, nekem ez kevés.

superpityu - 2013. 04. 21. 19:17

K*rva jó volt a kezdés, az első jelenetnél éreztem, hogy ez bizony csúnyán bejövős lesz. a film nagy kedvencem, de nem nagyon zavartam a színészváltások, na jó Tallahasse kicsit fura.
ja a zombie kill of the week résznél konkrétan lefordultam a székről. na meg a műfogsornál, a piténél és még sorolhatnám. jó volt, jöhetne a folytatás.

godzilla2 - 2013. 04. 21. 19:18

Mikor először láttam itt a képet a szereplőgárdáról, ritka ellenszenvesnek/idétlennek tűntek… viszont tegnap megnéztem a pilotot és kb 5 perc alatt minden ellenszenvem tovatűnt… számomra ritka élvezetes 28 perc volt, kifejezetten örülnék neki, ha jönne még, marha jól szórakoztam rajta elejétől a végéig :)

winnie - 2013. 04. 21. 19:27

nabu: hiába igaz valahol, de egy adaptációnak ez lenne a lényege. sokaknak fontos lehet, hogy maradnak a karakterek és nem kell a bemutatásukkal annyit vesződni.

pro és kontra, mozi–>film és film–>mozi viszonylatban is hozzászokhattunk ehhez.

Pocok - 2013. 04. 21. 19:30

“Hát szerintem óriási öngól, hogy új karakterek helyett ugyanazokat játszották más színészek”

Abszolút egyetértek. Ez így nem lesz jó. Nem is lett. 0 ingerem van megnézni a többi részét.

Nabu - 2013. 04. 21. 19:57

winnie: Régen több volt az ilyen mozifilm adaptáció a sorozatoknál, mostanában ez nem divat és szerintem azért nem, mert gyakorlatilag eltűnt a minőségi különbség a tv és a mozi között. Most már könnyebb őket összehasonlítani és ugyanazt a minőséget várjuk a sorozatoktól, mint a filmektől. Na most a Zombieland után ez a sitcom(ish) dolog olyan, mint a Bayern – Barcelona BL elődöntőről átkapcsolni mondjuk egy Kaposvár – Pápa rangadóra. Messi helyett Oláh Loránt, Woody Harrelson helyett random csávó, akinek nincs kedvem megnézni a nevét.

tzs - 2013. 04. 21. 20:07

nekem bejött a pilot, volt benne pár tényleg vicces rész :) bár én elég elfogult zombi/posztapokalipszis rajongó vagyok, úgyhogy nekem minden jöhet, ami ezekről szól :P

CagedWisdom - 2013. 04. 21. 20:31

Jó a kritika, teljesen egyetértek. Ha túl tudod tenni magad azon, hogy ez bizony nem Woody, csak egy hasonló őrült, akkor élvezhető még Tallahassee is. Pozitív csalódás az egész.

paranoid android - 2013. 04. 21. 20:33

A trailer baromira elvette a kedvem tőle, de e kritika miatt bepróbáltam, és tényleg jó lett. Szerintem nem probléma, hogy újrahasznosították a karaktereket, ellenkező esetben az lenne a gond, hogy “miért nem a filmbéli karakterek vannak, azok sokkal jobbak”. Idővel a színészeket is megszokjuk majd. Jó a hangulata, a humora, és teljesen korrekt a megvalósítás is. 7/10, jöhetne a folytatás.

jim455 - 2013. 04. 21. 20:40

És ez nem kellett egy komoly csatornának se? Tuti lenne a jó nézettség.

laza_kivi - 2013. 04. 21. 20:50

A fogsoros poén nekem is tetszett. :D
Én is ott teszem le a voksomat, hogy nem volt azzal gond, hogy így folytatták, megszokható. Nem kellett újabb karakterekhez szokni, csak folytatni…

Rerecros - 2013. 04. 21. 21:12

Volt benne néhány ötletes jelenet – belenéznék a többi részébe, de hogy rendszeresen nézzem, nem kicsi minőségi ugrásnak kellene bekövetkeznie – a szinészeket nem tudtam szeretni, még a csinos lánykát sem – talán ez volt a legnagyobb gond…
Ha kap egy berendelést, akkor adok neki esélyt…

Leadfoot - 2013. 04. 21. 21:19

Szerintem a színészek Columbus-t kivéve teljesen jók, de az egész nincs jól megírva, és a humor is erősen hiányzik belőle.

izehoze - 2013. 04. 21. 21:27

ez ötlettelen. maga a film se volt egy nagy szám de ez?

winnie - 2013. 04. 21. 21:33

a filmre rettenet nehéz lenne pedig azt mondani, hogy ötlettelen, már az első pár perc megnyert, zseniális dolgok voltak benne. de hát ez van, nem mindenki élheti át ugyanezt az élményt.

és szerencsére itt is bőven voltak ötletek.

Lemoni - 2013. 04. 21. 21:34

Ma ilyen szolid-szelíd vasárnapom van, ‘csak’ három rémpofás és gusztustalan új sorozat nyitót (Hemlock Grove, Your Pretty Face… és Zombieland) próbáltam be. A mozifilmet nem láttam, így az nem befolyásolt. Voltak benne jó jelenetek, néha picit unatkoztam, de még bőven a nézési tűréshatáron belül van, ha tartanák ezt a szintet.

jikke - 2013. 04. 21. 21:47

A film ötletes volt. A szabályok a legjobbak. De azért az ilyen erőltetett poénok hosszú távon igen unalmassá válnak. Csak a zombie téma miatt fogom folytatni, ha nagyon unatkozok.. Nagy csalódás

Vindon - 2013. 04. 21. 21:55

Erdemes annak belekezdeni, aki nem latta a filmet?

human - 2013. 04. 21. 22:22

persze

winnie - 2013. 04. 21. 22:23

persze. nekik főleg.

Marcipáncica - 2013. 04. 21. 22:26

hmmm… meggyőztetek. azt hiszem bepróbálom!

stargatelost - 2013. 04. 21. 22:51

De akkor már miért nem nézi meg a filmet? :D

winnie - 2013. 04. 21. 22:53

ez jó kérdés:)

de például azért, mert akkor lehet, hogy bekerül a sorozatot az ismeretlen arcok miatt nem élvezők közé. főleg, hogy míg nekem 3-4 éves az élmény (és már mindent ezerszer elfelejtettem), neki iszonyat friss lesz.

szóval szerint, aki ne látta, az mindenképp a sorozattal kezdje. már, ha később akarja nézni. más kérdés, így meg a film veszíti el némely poénját és frissességét. á, nem tudom.

Vindon - 2013. 04. 21. 23:50

Meg is neztem, nekem egesz bejott. :) A padlos jelenetnel kilora megvettek. :D
@stargetlost
Lehet egyszer a filmet is bevallalom ezek utan, de altalanosagban veve jobban szeretem a sorozatokat, azok szerintem jobban ki tudnak bontakozni karakterepites es tortenet szempontbol es altalaban van folytatasuk :) emiatt kozelebb is allnak hozzam.

Synrew - 2013. 04. 21. 23:53

Jó volt ez, természetesen érdekelne az eredeti négyes,de teljesen jól hozták az újak is a szerepet.
A csajszi picit idősnek tűnik Columbushoz de persze apokalipszisban nem válogatunk, a kistesó is rendben de még talán oldódnia kell egy kicsit.

Zirowe - 2013. 04. 21. 23:58

Kislánynak nagyon idegesítő feje van!

stargatelost - 2013. 04. 22. 00:02

@Vindon: Na de ennek a sorozatnak a film úgymond a “pilotja”. Jó, persze élvezhető anélkül is, hiszen felvázolják, mi a helyzet, de ami filmben benne volt, azt már itt nem fogjuk látni, így mindenképpen kimaradsz a karakterek hátteréből. (Az említett csók a két tini között pl. a filmben volt)

mica - 2013. 04. 22. 00:02

“Just be honest. Is there someone else?” :D

TorrenteXY - 2013. 04. 22. 00:12

A nyitó jelenettel egyből megvettek, később azért csökkent a színvonal. Kicist kevesebb üresjárattal is el tudtam volna képzelni. Biztos maradok az első pár részre, ha lesz, viszont a kaszát se tartom kizártnak, ha még lassabb lesz a tempó.

Mindenesetre voltak benne zseniális jelenetek, úgyhogy egy 7/10-et megér, várom a folytatást.

Vindon - 2013. 04. 22. 00:20

@stargetelost
Azert is kerdeztem, hogy erdemes-e igy nezni. Nekem igy is tetszett, nem igazan ereztem, hogy sok elozmenyrol maradtam volna le. Azert majd egyszer potolom, mert halalos jo az egesz stilus, a karakterek.

kasmat - 2013. 04. 22. 00:54

Nem láttam a filmet még, de ez valami nagyon jó volt! :)

Legion - 2013. 04. 22. 07:45

ZS kategória? “A” meg “B” FILM-ről hallottam már, de ZS-kategóriás sorozatról még nem.

Ez amúgy felejthető.

Flanker - 2013. 04. 22. 08:12

Legion: A “ZS” kategória évek óta elterjedt kifejezés, (nekem tetszik, igazi magyar ízű a ZS betű miatt) pont azt jelzi, hogy “B” kategóriánál is sokkal rosszabb..:)
És ugye ami van filmre, azt lehet sorozatra is.

kacsababa - 2013. 04. 22. 08:45

Hozzáteszem, angolul is használják a z movie kifejezést ugyanerre.

A pilotban meg, nekem se jöttek be a színészek igazán, biztos nehezen vonatkoztatok el én is a mozifilmtől. De azért volt pár jó jelenet, úgyhogy ha lesz, akkor biztos 1-2 rész esélyt még kap.

Hunnenkoenig - 2013. 04. 22. 10:35

Na akkor ide is csak a protokoll kedveert:

Nagyon bejott. Siman megvolt a szinvonal, amit el lehet varni.

A srac valoban nem a legjobb valasztas, de szokhato.
Tallahassee szerintem siman poen es meg van a kelloen õrült feje.

A humor jobb volt, mint amire szamitottam.

En remelem berendelik es meg sok evadot megél.

bruti - 2013. 04. 22. 13:17

Az a helyzet, hogy én abszolút túltettem magam a filmes karaktereken, de ez nem az én bulim lesz. Néhány mosolyt ejtettem, de röhögni nem tudtam rajta. Így jártam.

sorozat/gyilkos - 2013. 04. 22. 16:40

Már elnézést, de erre találták ki a rutinmunka kifejezést.

Vágások, lassítások, beúszó szövegek, a thirdworldproblem/zombihentelés jelenetek.Egy-az-egyben bekopizták a filmet.

Amit nem tudtak bekopizni: jó színészeket, ütős poénokat(ok, volt 2). Ez itt kérem szépen a hódmezővásárhelyi Palvin Barbara hasonmásverseny győztese. Smink rendben, gyanta rendben, a frizura is megvolt a Vúzsból, de a verseny előtt ne nézd meg az eredetit.

sorozat/gyilkos - 2013. 04. 22. 16:41

thirdworldproblem: first bki

_Peter - 2013. 04. 22. 18:12

Hangosan nevetni és 8/10? A nyitójelenetnél egyszer elmosolyodtam. Félig. Persze humorról vitatkozni értelmetlen, nekem ez nagyon erőltetett.

winnie - 2013. 04. 22. 20:05

ez természetes, a kommenttel nincs is baj, de ilyenkor miért mindig a kritika kap idézést?:) hiszen a kommentek között is vannak erre rímelő gondolatok. akkor érthetőbb lenne az idézés, ha egyedül lenne a véleményével.

chulo - 2013. 04. 22. 21:04

engem megvettek

NikoXXX - 2013. 04. 22. 22:47

en lattam a filmet,mar nem emlekszekre reszletekre csak arra hogy bejott,ezt meg nem igazan tudtam megemeszteni,nem nagy cucc.

Paladin - 2013. 04. 23. 16:25

Fasza volt ez, pedig az előzetes láttán leírtam magamban.

G. - 2013. 04. 24. 21:27

Hát, a film után nehéz megszokni a szereplőket, de utána már nagyon jó. Nekem bejön az effajta -spoiler!- humor, amikor valaki(k) csak úgy véletlenszerűen, totál random módon haláloz(nak) el. Igazi keserédes (fekete?) humor. És három alkalomból háromszor a gravitáció a gyilkos. Nem tudom, hogy ezt direkt így akarták-e, de nagyon bejött.
-spoiler vége!-
Szóval ajánlom mindenkinek, mert “This is really, really f#@ked up.” :D
G.

Shasha - 2013. 04. 25. 12:04

Elso resz jo volt nagyon :) Ragina XD

ljdwcb - 2013. 04. 27. 11:05

Nekem bejött. Death Walley ugyan jobb volt, de nekem nézős lesz :) csak ne legyen egyből kasza…

Rebel - 2013. 05. 10. 00:13

Ebből ennyi volt, vagy lesz még folytatás?

gyuri - 2013. 05. 14. 12:20

Most sikerült megnéznem. Nekem tetszett. Remélem, lesz folytatása.

winnie - 2014. 09. 10. 05:34

nem lesz. ennyi.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz