login |

King of the Nerds: az 1. évad – Írta Flanker

2013. 04. 23. 14:39 - Írta: vendegblogger

19 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

A TBS sorra szerzi a piros pontokat. Conan O’Brien leigazolása, és a negyedik évadra is önmagát megőrző Cougar Town befogadása nagyon szimpatikus húzás volt. De nem álltak meg itt, elindítottak egy nyolc részes realityversenyt is kockákkal, a beszédes című King of the Nerds-öt. A végeredmény kellemesen szórakoztatóra sikeredett, lássuk a részleteket.

A reality résztvevői a társadalom által gyakran furcsának, dilinyósnak, olykor joggal mániásnak hívott, csúfolt fiatalok: nördök, gíkek, kockák. Tizenegy szimpatikus egyéniség, akik között van NASA-mérnök, agykutató, képregény- vagy videójáték-őrült, hacker, szerepjáték-programozó, és még blogger. Külsőségben a rockertől a rózsaszín hajú csajig szór a skála, nem egy sokadik VV- vagy BB-castingról van szó – és piros pont, hogy csak egy közepesen idegesítő karakter szerepelt (Alana), a többiek teljesen jó arcok voltak.

A versenyzőket egy ízlésesen, mondhatni kívánatosan igényesen berendezett mini kastélyba (Nerdvana) szállásolják el, miközben a szökőkúttal is felturbózott udvaron zajlik a vetélkedők nagy része. A lebonyolítás semmi újat nem fog mutatni a rutinos reality nézőknek: az első részben két csapatot alakítanak ki, akik a napi fő feladatban egymás ellen küzdenek. Erre általában felkészülési időt is kapnak, így a csoportdinamikára is rálátunk, közelebb kerülünk a tagokhoz.

A győztes csapat megmenekül a héten a kiesés elől (és még el is viszik őket egy jutalom eseményre) arra a körre, a vesztes szopóágra kerül: két tagjuknak párbajozni (nerd-off) kell, és a vesztes távozik. A csatázók kiválasztása a fő táptalaja a reality-s kavarásoknak: egyet a nyertesek jelölnek ki, egyet viszont vesztes csapat szavaz meg. A körítésről a folyamatosan bevágott “kötelező” mini-interjúk gondoskodnak.

A fő feladatok és a párbajok kellően változatosak, ötletesek. Általában az egész műsort átszövő képregény (DC/Marvel), PC-s és konzoljátékok, vagy a cosplay témaköréből érkeznek, de akad ügyességi/logikai feladat is. A szórakozásról pedig a vendégzsűri is gondoskodik, ahol feltűnik egy-egy részre Jay és Néma Bob, vagy George Takei.

A King of The Nerds vágása és képi világa abszolút profi, még véletlenül sem hat olcsónak vagy gagyinak, sőt. A végső győztes 100.000 dollárral gazdagodik, és felülhet a Throne of Games-re, amely megjelenésében igen csak hasonlít egy másik trónra. Igen, arra, csak ebből játékfegyverek, konzolok és kontrollerek lógnak ki

A két műsorvezető, Curtis Armstrong és Robert Carradine (a Revenge of the Nerds szereplői – magyarul A suttyók visszavágnak) maguk is kiveszik a részüket a mulatságból, gyakran még a versenyzőknél is extrémebb jelmezekben. Curtis harsány és vicces, de néha már sok, cserébe Robertnek alig jut szöveg, és ott is inkább csak “felolvas”, nem átad.

Az első évad 8 része remek szórakozás volt, de azt tartsátok szem előtt, hogy a legmenőbb reality-versenyek, mint a Survivor, a The Amazing Race és társaik számomra ismeretlen terepnek számítanak, itt is csak a tematika csábított el. Szerencsére.

Felismerve rétegjellegét, a King of the Nerds-öt 7.5/10-re pontoznám, és bátran ajánlom mindenkinek, aki csak egy kicsit is hajlamos a kockulásra, még azoknak is, akik egyébként nem nagyon néznek reality-t, mert szórakoztató és könnyű program. A nézettsége a 2 milliós nyitány után 1,5 millió körül szórt, ami elég volt a TBS-nek ahhoz, hogy berendelje a 8 részes második évadot. Én ott leszek a rajtnál.

19 hozzászólás Ne habozz!

Nema - 2013. 04. 23. 14:58

“nördök, gíkek” Te jó ég, hogy lehet ilyen szavakat leírni?! Főleg a “gík” miatt kapartam le majdnem az arcom.

Ez is egy tipikus valóságshow-nak tűnik, csak a körítés más.

winnie - 2013. 04. 23. 15:04

éppen ezért dőltbetűztem a szavakat, mint látod. (flanker nördöt és geeket írt, csak egységesítettem – a dőlt kaparásmentesít.)

így van, tipikus reality-verseny, szóval alapból előnnyel indul (vagy hátránnyal). épp a témája miatt lehet vonzó. meg a karakterek miatt. de persze a legtöbb verseny nézhetősége a megvalósításon múlik. sok tipikusat nem tudtam nézni, mert nem csinálták meg jól, míg mások zseniálisak lettek akkor is, ha nem érdekel a téma (ld divattervezés vagy fényképezés)

Nema - 2013. 04. 23. 15:12

Attól, hogy dőlt betűvel van, még ugyanolyan rossz ránézni. :P

Fragohol1C - 2013. 04. 23. 15:15

Néztem minden részét szerintem rohadt jó volt, várom a 2. évadot.
Viszont nem csak 1 idegesítő ember volt, bár Alana valóban az volt ,de az a szőke hacker srác, a nevére nem emlékszem :D

Cápi - 2013. 04. 23. 15:20

Szerintem nagyon kis szórakoztató műsor volt és annak ellenére, hogy sokan beskatulyázzak a “nördöket”, hogy lepusztult, csúnya népek, akikkel nem lehet 3 értelmes szót beszélni az érdeklődési körükön kívül, azok csalódhattak egy kellemeset. Többségében nagyon is intelligens és kedves arcokat kaptak a nézők, főleg lányok terén. Sokkal szórakoztatóbb volt ez számomra, mint egy 600. valóvilág színvonalú, nyírjuk egymást 2 piálás meg egyéb gusztustalanság között.

mgitta - 2013. 04. 23. 15:26

Nekem nagyon tetszett, főleg az, hogy a lányok mennyivel jobbak voltak a fiúknál (vagy csak a fiúktól jobban féltek és ezért küldték őket párbajra). Alana nem kicsit volt idegesítő, nekem Mo volt a kedvenc.
Kellemes kikapcsolódás, és aki kicsit jártas ebben a világban, az remekül szórakozhat a szereplőkön és a műsoron! (persze aki nem, az is, de vicces, ha néha saját magad furcsaságait látod megvalósulni).

Flanker - 2013. 04. 23. 15:26

Cápi: Pont erre utaltam: Alanán kívül a csajok bizony elég jók voltak..:)

Menyet - 2013. 04. 23. 16:34

Nagyszerü volt, mert egyrészt elég profi megvalósítás és jó szabályok voltak (elégge hasonlított a Survivor-ra), másrészt meg a nerd és geek-eket nem a szokásos előitéletek alapján mutatta be. Teljesen kihagyták ezt a ziccert és a sok sablon dolgot és emberekként szerepeltek a műsorban.

freestyle - 2013. 04. 23. 17:57

A győztes a 100ezer dollár mellett felülhet westeros vastrónjára?
Bocs most néztem 1X08-t:)

Tomy - 2013. 04. 23. 18:00

Rossz a szemem, vagy a rózsaszín hajú az tényleg a Tradechates Panser?:)

Menyet - 2013. 04. 23. 18:40

Tomy: ra kellett keresnem a Tradechates Panser-re, de o az :)

m1cZ - 2013. 04. 23. 18:59

Jó kis realty volt ez, de én csak odáig néztem amíg Jonvenshire (Joshua) bent volt… smoshgames egyik tagja

anikros - 2013. 04. 23. 19:27

Kellemes kikapcsolódás volt.

Mo és Brandon az elejétől szimpatikusak voltak.

Virgilt (a szőke hacker Fragohol1C) elsőre utáltam, de fokozatosan megkedveltem, megérdemelten nyert volna.

Panser viszont az ellenkezőjét hozta, manipulativ, hipokrata viselkedése idegesitőbbé tette még Alanánál is. Ő volt az egyetlen akit semmiképpen nem akartam győztesként látni.

SarcasmBitch - 2013. 04. 23. 22:26

Végre egy reality, amitől nem kapok agyf…t. Még csak az első részt néztem meg, de nagyon bejött, komolyan, milyen arcok vannak benne… kár hogy az én köreimben nem nagyon vannak ilyen emberek….

Hunnenkoenig - 2013. 04. 24. 11:02

A “nerd”-et miota fotditjuk “suttyo”-nal?
Tok mas a jelentese.
Meg ha “Revenge of the rednecks” lenne…

Hunnenkoenig - 2013. 04. 24. 11:03

*forditjuk
*-nak

winnie - 2013. 04. 24. 11:08

ez még a 80-as évekből való, amikor “világhírű” volt a magyar szinkron.

peet - 2013. 04. 24. 14:41

Cool, ebbe belenézek.

Frank Luck - 2013. 04. 30. 21:08

Ezer hála az ajánlóért, most végeztem az utolsó résszel :) Nagyon megszerettem, annak ellenére is, hogy nem vagyok nerd (a 8 rész alatt kb. nulla kérdésre tudtam válaszolni) – bár jófajta reality-vel könnyű megvenni. Lehet, hogy olyan realitykkel is próbálkonom kellene, amire elsőre azt mondtam, hogy nem az én világom? Majd kiderül, de mindenesetre a KotN nézős marad.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz