login |

Continuum: kezdett a 2. évad

2013. 04. 24. 21:12 - Írta: winnie

77 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

Pedig még a mostani rész kapcsán is olvastam a neten olyat, hogy jelenleg a Continuum a legjobb scifi-sorozat. Kár, hogy nekem ennyire nem jön be. Pedig minden olyan jól kezdődött. Fura visszanézni a 8/10-es pilotkritikámat, majd azt, ahogyan pár rész alatt kaszaszintre zúgott nálam, s a folytatásról, sem a finálé (kritika itt), sem a 2. évados premier nem győzött meg (4/10). Úgyhogy nekem marad az, hogy a ti kommentjeitekből tájékozódom a szezon alakulásáról – hátha ismét lesz némi időutazás vagy magasabb szintű kavarás, és nem csak a nyomozós aspektus kerül előtérbe.

Előrebocsátom, a 2×01-gyel kapcsolatban is csak a korábbi kritikákban ellőtt közhelyet tudom ellőni, miszerint a sorozat nem rossz, csak nem jó. Nem verem a fejem a falba, nem átkozódom, vannak jobb pillanatai, sőt, a karakterek egy része is korrekt és érdekes (maximum a némelyek közötti nem létező szikrázással van fond) – egyszerűen az írók számomra kevésbé érdekes irányba viszik a dolgokat. Pedig ebből biztos lehetne sokkal jobbat is kihozni.

A 2×01 alapján is megállapítható, hogy vannak elképzeléseik, tudják, hogy mit akarnak, jó sokat beszéltetik a karaktereiket, hogy árnyalják őket és tudomásunkra hozzák a motivációikat, egész egyszerűen a körítés és a felvett irány nagyon nem jön be. Az évadnyitóról azt hittem, hogy benne lépnek valami nagyot, de inkább óvatoskodás folyt az epizódban, még a szezon felvezetése sem történt meg nagyon.

Pedig nem kezdődött rosszul, láttunk egy álomszerűséget, történt egy “erős” gyilkosság (na jó, több is, mert az egyik terrorista megint mészárolni akart), azonban mikor felcsillanhatott volna a szemem, hogy ebből lesz valami, kiderült, hogy csak egy B-sztorira elég, pár jelenetre és ihletetlen megoldásra. Még az sem nagyon hozott lázba, hogy a jövőben is jártunk, találkoztunk a “Cigis Emberrel”.

Lehet, hogy csak az zavar, hogy a fene nagy homálykeltés szükségességét nem látom? Hogy bizonyos karakterek titkolózásának nincs sok értelme, sokkal egyszerűbb lenne, ha nyíltabban kommunikálnának? Oké, akkor nem lenne rejtély meg sorozat, de ez így erőltetettnek tűnik. És persze az is gáz valahol, hogy míg a sorozat elején a jelenben lévő terroristák azért tettek ezt-azt, most nem nagyon látom lehetőségét a száluk fejlesztésére (ritkítani már nem nagyon lehet őket), csak üldögélnek és csúnyákat gondolnak, csendben szervezkednek, elvannak azzal, hogy mellékes karakterekké váltak.

Ebben a sorozatban sokkal, de sokkal több lenne…

77 hozzászólás Ne habozz!

crashland - 2013. 04. 24. 21:36

teljesen egyetértek. gyenge kezdés, sokkal többet ki lehetne hozni egy ilyen koncepcióból.

wondorog - 2013. 04. 24. 21:37

Engem sem győzött meg az évadnyitó, pedig a pilotot még nagyon szerettem. Egyszerűen olyan semmilyen volt az egész, valamerre mozdulhatna a történet.

Annyira tudtam, hogy az öreg csávó valahonnan ismerős, de nem néztem meg a stáblistán a nevét, és nem kerestem utána, hát szegény CSM jól megöregedett.

Danny - 2013. 04. 24. 21:38

Egyetértek. Hatalmas potenciál van a sorozatban, és mindig amikor azt hiszem, hogy igen, ez az, most meglépik ezt, akkor nem, csak szarakodnak (bocs a kifejezésért). Kicsit hasonlít a Revolution-ra a sorozat. Ott is giga nagy potenciál lenne, bár ott még hülyébbek a készítők, hogy ezeket kihasználják, ráadásul ott még egy normális szereplőgárdát sem voltak képesek összehozni.

Squazee - 2013. 04. 24. 21:38

Igen, sokkal többre lenne érdemes, de egyszerűen hasra esik a sorozat. Ugyanolyan, mint amilyen az évadzáró előtt volt. Se nem jó, se nem rossz, már csak megszokásból nézem, hátha.
Furcsa. Unalmas is, meg nem is, jó is, de nem is.

wondorog - 2013. 04. 24. 21:38

Ja a pontozás lemaradt 6/10, ami az én pontozásom szerintem nem túl jó, általában amit szeretek átlagos részekre 8-8,5-öt adok, gyengébbekre meg 7-et, de még vagy 2 részt várok.

dendu - 2013. 04. 24. 21:48

Számomra ez nem science fiction. :(

mmonitor - 2013. 04. 24. 22:12

Hát ezt se bírtam végignézni első nekifutásra. Mondjuk nem is vártam egyáltalán csk gondoltam ha már végigszenvedtem az első évadot.. hátha…

sepuku - 2013. 04. 24. 22:38

Nekem tetszik. Bár megfigyeltem kissé más az izlésem mit a többségnek:) Az első évad is tetszett, a másodiknak most kezdek neki 2 perc múlva. Ebből is látszik, más rugóra jár az agyam. Rengeteg olyan hozzászólást olvastam, hogy sosem nézem, nem láttam, nem is fogom nézni, mert szar. Én pedig azt írom, hogy nem láttam még, de tetszik! Egy másik sorozatrol azt olvastam, a legrosszabb sorozat, bár nem nézi a kommentelő. Nekem pedig a világ legrosszabb sorozatának (Covert Affairs) harmadik évada nagyon tetszett. Na megyek leellenőrzőm, tényleg 9/10 e az első rész.

danialves - 2013. 04. 24. 22:58

Még van lejjebb az évadzárónál, ez nálam most érett meg a kaszára. Amikor kiderült, h Alec egy tökéletesen semmitmondó üzenet miatt depizett 20 percen keresztül, már legszívesebben vertem volna a fejem a falba. (Ráadásul ez az egész még mindig kb. az s01e02 cliffhangerének a nyújtása, azóta sem tudtak semmi ötletet belevinni ilyen céllal)

Vattacukor - 2013. 04. 25. 00:31

Kezd idegesíteni az egész. Kellogg és a nő között elvileg volt egy kis etye-petye, de semmi kémia nincs köztük, nekem ez nem túl hiteles. Kiera meg valahogy flegmább lett, meg eleve egy búval b@szott karakter, jó persze nem sok mindennek tud örülni, hiszen elszakították a gyerekétől, de akkor is. Valami nem klappol, és ha 3-4 rész múlva is így lesz, akkor kaszálni fogom.

mysteria - 2013. 04. 25. 02:02

Nemrég daráltam le az első évadot, nekem nagyon-nagyon bejött. A második évad első része tényleg kicsit lagymatag lett (főleg, hogy azonnal az évadzáró után néztem), inkább alapozásnak tűnik, de azért rossznak nem mondanám.

Abban viszont egyetértek, hogy Kiera egy kicsit flegma lett, nekem sem feltétlenül tetszik ez az irány, de ki tudja, mit hoznak ki belőle végül. Mondjuk egy rész alapján még nem nagyon lehet az egész évadot érintően következtetéseket levonni.

Egyébként most ebben a legutóbbi részben is feltűnt, hogy milyen szép a környezet, a képek, illetve azt is nagyon szeretem, ahogyan átmegy a kép a jelenből a jövőbe, sokszor tök jól meg van csinálva.

Egyébként, azt hiszem, rám is igaz, hogy egy kicsit más az ízlésem, mint a többségnek. :)

Sneer - 2013. 04. 25. 03:10

“jelenleg a Continuum a legjobb scifi-sorozat”. Ha ezt a kijelentést úgy sózod meg, hogy IGEN sajnos ez így van, akkor még a cikk értekelésével is egyezik a félmondat.

Nekem tetszik a Continuum, de ahogy többen is megfogalmaztátok csak azért, mert ez az eretlen gyümölcs kapható csak a piacom.Sehol egy érettet példány.Vajon mikor lesz már vége a dinnyeszezonnak?

idioty - 2013. 04. 25. 07:28

Én is azon az üzeneten röhögtem, hogy semmi konkrétum sincs benne. Hogy mire figyeljen, mit vagy mit ne csináljon… Így tényleg egy kalap … volt.
Viszont ettől függetlenül én szeretem. Várom, és szívesen nézem is.

toncsiii - 2013. 04. 25. 09:43

amikor néztem arra számítottam, hogy majd most történik valami és hirtelen vége lett a résznek… nekem olyan volt mintha ez a rész nem 45 percre lett volna megírva, hanem sokkal többre, csak kivettek belőle egy csomó jelenetet vagy dupla résszel akartak nyitni és végül ketté vették és lezárták az első felét, hogy így legyen egy kerek egész.

Brynden Rivers - 2013. 04. 25. 13:16

Szerintem nem érzik magukat elég erősnek az írók, hogy belemenjenek az időutazós sci-fi Paradox-onjaiba, maradnak a könnyebb, nyomozós megoldásnál.

Mindkét idősíkon zajlania kellene a történetnek, akkor érdekes lenne.

hummel - 2013. 04. 25. 14:19

“Az sajnos várható volt, hogy többen számítanak scifire, ezért csökkent ilyen gyorsan a nézettség a rekordnyitányról”
A sorozat besorolása részben sci-fi, csak éppen nem olyan mértékű és irányú, ahogy sokan várták. Leginkább a krimi dominál, némi sci-fi és drámai kiegészítéssel. De ez csak az egyik ok.

A nézettség visszaeséséhez a fenti mellet a következetlenségek is hozzájárulnak. Olyan mintha nem néznék, hogy az egyes epizódokra megírt sztorik passzolnak-e.
101-ben még nem lehetséges a visszautazás, a 102-ben pedig nemhogy lehetséges, de már meg is próbálják. 109-ben Carlos-t lelövik, Kiera pedig beugrik éjszakára Kellog-hoz, a 110-ben pedig az egy éjszakás kaland végeztével éppen Carlos telefonál, hogy már kijött a kórházból. Szintén a 110-ben Alec hívja Kierát, hogy nem fogja elhinni miért küldte vissza az időben, 201-ben pedig Alec-nek fogalma sincs ugyanerről. … brrr …

Még egy dolog, ami hiányzik az írók részéről, vagy legalábbis ’szegényes’. Az epizódon belül a feszültség felkeltése, illetve huzamos fenntartása.

Mindezek ellenére továbbra is nézem a sorozatot, mert érdekel, hogy mi a nagy terv és Kiera, hogy keveredik vissza, de az aktuálisan nézett sorozatok között a fenti okokból hátra van sorolva.

m76 - 2013. 04. 28. 15:54

Ott folytatja a sorozat ahol abbahagyta, a lejtőn lefelé. Semmivel se jobb, sőt inkább rosszabb. Mint volt.

winnie - 2013. 04. 29. 12:36

milyen volt a 2×02?

tschaby - 2013. 04. 29. 20:09

Szerintem jobb volt, mint a nyitó rész. Nálam marad, érdekel merre viszik a történetet.

Sneer - 2013. 04. 29. 20:16

A második részben legalább törtent pár dolog.Csak kétszer állítottam le, (abból egyik a postás volt :)).Volt ben kis akció, kavarás, “életbölcselet”.Szerintem türhetô volt.

Squazee - 2013. 04. 29. 21:47

Az elsőnél sokkal jobb rész volt. Érdekesebb lett. Csak így tovább.

hummel - 2013. 04. 30. 20:44

A Liber8 kettészakadása, illetve Kellog hatása Alecre hozott némi színt a történetbe és a jövőre nézve megteremtette a lehetőséget a javulásra.

Squazee - 2013. 04. 30. 21:48

Lehet, hogy a jövőbeli Alec azt akarja, hogy a jelen Alec hamarabb belássa, hogy a pénz nem boldogít, és nem minden, s Kellog tökéletes példája annak, hogy milyen egy pénztől megbódult ember.

hummel - 2013. 05. 06. 10:10

@Squazee: Nem hinném, hogy Alec ’77 ilyen léptékben gondolkodik. Mellesleg saját maga megváltoztatása hatással lehetne az egész tervre, és ezt nem engedheti. Az én meglátásom szerint Kellog azon kívül, hogy élvezi a pénz által nyújtott lehetőségeket, nincs elszállva tőle. Ő egy szélhámos, a lányok valószínűleg a díszlet részei voltak, amivel Alec döntését akarta befolyásolni.

Ha már szóba került, hogy Alec ’77 miben gondolkodik, akkor pár dolgot a tervről:

A végcél a jövő megváltoztatása, a megfelelő kimenetellel. Ez a kimenetel egyezik a Liber8 céljaival, a vállalati kormányzati rendszer megdöntésével, máskülönben Kagame és Sonya nem működnének együtt. Ez már csak következtetés, de a City pláza felrobbantásából adódhat, hogy az általuk ismert történelem sarokköveit nem kívánják módosítani, csupán néhány pontot befolyásolnak, hogy adott időpontban (ami 2077 is lehet) a változás közvetlenül előmozdítható legyen.

Ted - 2013. 05. 06. 15:28

Azért így Kagame nélkül közel se olyan jó ez a sorozat. Nagyon jó volt a karakter és a színész alakításában se volt hiba.

Squazee - 2013. 05. 07. 22:39

De pont ez az a Kellog-féle felületesség, amire fel akarja ébreszteni. Ahogy mondtad, minden díszlet, de ezt Alec nem feltétlen látja be még fiatalon. Viszont lehet, hogy pár évet, esetleg szenvedést megspórol vele, ha most tanulja meg a leckét, mint később.

Amúgy fura rész volt, sikerült meglepnie a végén.

hummel - 2013. 05. 08. 08:18

@Squazee: A Jason féle jelenet lepett meg? Korábban is volt egy olyan érzésem, hogy csak játssza a véletlenül idekerült zakkant technikust, nem véletlenül futottak össze Kiera-val. Az sem lepne meg, ha ő lenne Mr. Escher.

Az lenne érdekes, ha az anno Kiera által a Liber8 egyik tagjának mondott Kellog személyazonosságára, illetve kapcsolatára Kiera-val fény derülne. Hogyan reagálna Dillon + Carlos, és hogy reagálna Gardiner.

winnie - 2013. 05. 30. 01:59

most örülök, hogy kaszáltam, mert bár nem derült ki, hogy a 2×05 végén valóban téglaság derül ki betty-ről vagy később bedobják a kettős ügynök kártyát (mi értelme lenne?), de ezt a húzást biztos nem szerettem volna.

Thomas - 2013. 05. 30. 17:38

Én már régóta gondoltam rá, hogy ő a tégla, de a fene tudja, talán meghúzzák még azt is:)

Squazee - 2013. 06. 03. 23:01

Na fene, újabb tégla. Éééés Carlos végre nem fog bizalmatlankodni. Annyira. Ez a rész tetszett, a nyomozással, mindennel.

S84 - 2013. 06. 04. 22:21

Betty is gyanús volt, Alec csajáról is tudtam hogy valami nem kóser, de annak ellenére, hogy kiszámítható nekem tetszik.

Plussz a Kellog, Echer féle szervezkedések új irányba vihetik a történetet, jó ötlet volt pihentetni a terroristákat.

hummel - 2013. 06. 05. 08:52

Az érzelmi erősítés jót tett a sorozatnak. Az előző részben a gyerek szülinapja, mint katalizátor jó ötlet volt, most meg végre Carlos is képbe került. És végre a készítőknek is leesett, hogy nem kell túlerőltetni Gardinert, vagy valamelyik Liber8 frakciót az adott részben.

A laborba gyakorlatilag Alec bárkit beenged, aki arra kószál. Ilyen erővel tök felesleges a szkenner az ajtónál. Kelloggal pedig a készítők egy ideje látványosan nem tudnak mit kezdeni. Volt pár egylépéses húzása, de Chenhez hasonló több lépéses átverés semmi. Remélem, hogy az Escher féle közjáték, az ő képességeit is aktiválja.

Atomreaktor - 2013. 06. 05. 10:40

Egyre jobb ez az évad, tényleg jót tett, hogy nem erőltetik a Liber8-et. Kellog és Escher párharca kio fog gondolom bontakozni a későbbiekben.

Amit nem tudok: meddig akarják elhúzni? Mert még egy 3. évad benne van a sztoriban, de kb. ennyi. Ott le kéne zárni és akkor kaptunk egy jó sorozatot, de ha tovább nyújtják… nem tudom mit lehetne még kitalálni.

winnie - 2013. 06. 05. 11:30

nem nekünk kell tudni, hogy mit lehet kitalálni, hanem nekik. az is elég. ha kérik, akkor csinálják 7-8 évadig. de lehet, hogy már idén kasza lesz. (egyébként ez az az aspektusa, ami miatt simán otthagytam a sorozatot. mert adja magát, hogy az utolsó részben visszakerülnek a jövőbe. csakhogy az csak akkor lehetséges, ha előre bejelentett utolsó szezont kap. amire kicsi az esély. ha sima kasza lesz most vagy jövőre, akkor az utolsó részben nem fog visszajutni senki sehova, hiszen nem számolnak vele.)

hummel - 2013. 06. 05. 15:05

„adja magát, hogy az utolsó részben visszakerülnek a jövőbe. csakhogy az csak akkor lehetséges, ha előre bejelentett utolsó szezont kap” Igen ez az igazság. A forgatás annyival jár előbbre, hogy akkor sem tudnának változtatni, ha most mondaná nekik valaki, hogy ez az utolsó szezon. Az évad előtti promokból vannak jelenetek, amik még nem is kerültek adásba. Például a Garza-Sadler jelenet, ami a rész szinopszisából kiindulva valószínűleg a 2.08-ban lesz. Ergo hacsak nincs egy nagyobb szünet, akkor már az összes rész le van forgatva.

Ami bizakodásra ad okot, ha nem is korrekt lezárás, csupán a következő évadot illetően, hogy összehasonlítva Showcase egy másik sorozatával ugyanabban az idősávban a szezon nyitány 40%-al nagyobb nézettséget ért el, mint a Lost Girl szezon fináléja. És azt tudjuk, hogy az a sorozat folytatódik.
http://www.spoilertv.com/2013/04/continuum-season-2-premiere-ratings-40.html

Leon - 2013. 06. 05. 16:00

Ennek a főhősnőnek nehéz lett volna annyit mondania Carlos-nak magyarázat helyett, hogy “nézz mélyen a szemembe”? :)

S84 - 2013. 06. 05. 17:03

3. évad berendelve :D

Dun - 2013. 06. 05. 23:18

Wow! Ez a 2. évad nagyon jó eddig! Az első 1-2 rész után azt hittem hagyom, de szerencsére nem tettem, mert most folyamatosan tudnám nézni. Remélem lesz 3. évad ;) !

Norberto - 2013. 06. 06. 11:50

ez a 6. rész tényleg nagyon jó lett. hamar elrepült a 40 perc

nem voltak benne random jelenetek, és a főhős is megérezhette a félelmet; bár túl egyszerünek találtam így behozni Eshert, de mindegy sokáig nem húzhatták; Alecet sajnálom, a csaj szépen az orránál fogva vezette;
és csatlakozom az előző hozzászolásokhoz jó hogy nem erőltették a liber8-at

des - 2013. 06. 06. 21:20

a mostani részben volt egy kikacsintás is egy másik sorozathoz :) de nem lövöm le még. lehet úgy is lesz az idézetek beküldésénél.

Brynden Rivers - 2013. 06. 07. 13:58

Elkaszáltam, de lehet újrakezdeném. Jobb mint az első évad?

hummel - 2013. 06. 08. 18:36

@Brynden Rivers:
Ha nem időhiány miatt kaszáltad, hanem azért mert nem jött be, amit láttál, akkor nem ajánlom, hogy újrakezd. A készítők most csupán okosabban gazdálkodnak azzal, amijük van. És ettől jobb a 2. évad. Nem erőltetik túl az egyes szálakat (kifejezetten jó volt egy olyan rész, amiben szó sem volt a terroristákról), jobban kihangsúlyozzák, hogy a főszereplő is ember (tekintve a szituációt, az a csoda, hogy ezt az 1. évadban nem húzták meg), és a mellékkarakterek (nem a terroristákra gondolok) is több szerephez jutnak, amikben van potenciál.

smaszi - 2013. 06. 08. 23:37

Kifejezetten jó kis rész volt, kár hogy még van pár nap a folyt.köv. -ig…

zolij - 2013. 06. 12. 22:40

az nem ért váratlanul az előző részben, hogy Alec barátnőjével valami nem stimmel, de ez a kis harcművészeti bemutatott most meglepett.

Norberto - 2013. 06. 16. 20:47

engem is meglepett a csaj, de jó lenne ha kicsit felpörögnének az események
most hogy kiderült Kiera titka, jó párost alkotnak Carlos-sal, ez a láthatatlan harc nagy poén volt

ez az évad is 10 részes lesz?

winnie - 2013. 06. 17. 10:11

13

zolij - 2013. 06. 18. 23:53

Fura rész volt, de alapvetően tetszett. Az ügynököt elég gyorsan kiírták.

Bubbles - 2013. 06. 19. 03:19

tök jó lenne a sorozat ha picit gyorsabban haladna. rengeteg potenciál van benne és tényleg nem rossz, csak annyira apránként adagolják, hogy jjaaaajjjj. csak egy picivel több elég lenne. ez így kevés.

Thomas - 2013. 06. 19. 19:49

Én sokszor teljesen elvesztem a fonalat, azt sem tudom már miről beszélnek, pedig más sorozatoknál azért nem szokott előfordulni velem. Vajon a felirat nem elég pontos, vagy én nem figyelek eléggé, vagy régen volt már az 1. évad, és nem emlékszek mindenre? De már annyi fél van itt, hogy gyakorlatilag számomra követhetlen, hogy éppen ki kivel van és mit miért tesz:(

mysteria - 2013. 07. 03. 23:35

Az évad eleje annyira nem fogott meg, kicsit csalódott voltam, de az ötödik résztől megint nagyon jó lett szerintem. Az elejével pont az volt a bajom, amit más is említett, hogy elvesztettem a fonalat, de ez mostanra elmúlt. :)

G. - 2013. 07. 14. 11:30

A 9. része jó volt. Mármint a sorozathoz képest. Kicsit végre árnyalták a képet, nem fekete-fehér minden. Sajnos a jövő-jelen közti szál -ami baromi jó volt szerintem- csak úgy becsöppent az események közé előzmény és komolyabb magyarázat nélkül kellett nézni. Bár így is többet tudtam meg a jövő azon részéről, amit a felszabadító csapatok fel akarnak számolni, mint eddig összesen. Ennek mondjuk az lehet az oka, hogy eddig nem is tudtuk, hogy mi ellen is lázadnak ezek a csapatok. Már csak azt várom, hogy főhősnőnk is megtudja (SOPILER!) azt, hogy a rokona gyilkosai gyakorlatilag egy szobanövényt nyírtak ki, -pár tízezer másikkal együtt- akit bizony a kedvenc kisfiúnk vállalata tett azzá… Mondjuk itt még kéne némi magyarázat arról, hogy miért került a gyárvárosba, mi volt a bűne, maradandó-e az agyhalál, stb. Remélem majd valamelyest kielégítik kíváncsiságom.(/SPOILER!)
Szóval ez egy JÓ rész volt, tetszett. A bosszúállós szál nekem már kicsit erőltetett volt, de ezt még el tudtam viselni. Remélem, hogy kapunk még ilyen előretekintéseket és végre rendesen elmagyarázzák a jövőbeli viszonyokat, arról, hogy hogyan is épül fel a SadTech, a rendőrök, az ellenállók, a vezetők, a gazdagok, a szegények viszonya, szóval az egész jövőbeli világ.
G.

Atomreaktor - 2013. 07. 17. 10:09

A második évad egyenlőre rendesen felfelé ível, egyre jobb a sorozat!!

A jövőbeni világról tényleg jó lenne többet tudni, de egyenlőre csak arra használják, hogy újabb meg újabb dolgokat ültethessenek át a jelenbe általa.

Végre nincsen semmi epizodikus nyomozás, zajlanak az események rendesen. Csak maradjon szufla a következő évadra is :)

Squazee - 2013. 07. 19. 22:13

Meglepően jó és érdekes továbbra is, egyáltalán nem bántam meg, hogy maradtam a 2. évadra. Tudnak, ha akarnak.

Pityuerez - 2013. 07. 20. 13:56

Az utóbbi részben azért van pár dolog ami nekem nem nyerte el a tetszésemet, de előtte tényleg volt nem egy jó rész!

Nekem is pozitív a véleményem az évadról, főleg, ha eltalálják a maradék részeket!

hummel - 2013. 07. 22. 12:19

Kifejezetten jót tett a sorozatnak, hogy több egyén és csoport is játékban van. Az érdekeik ütközésével több front is nyílt egyszerre, és ebben a harcban szövetségek, kapcsolatok mehetnek szét miközben újak alakulhatnak, vagy éppen régiek újraköttetnek.

Norberto - 2013. 07. 27. 17:32

a 10. résznél akartam írni, hogy (nemcsak a sci-fi) hanem lassan az akció is kifogyott a sorozatból,
DE
11. rész jó volt, tényleg jó ez a csoportosulás és a szövetkezés,
SPOILER! kiváncsi vagyok mit kezdenek most hogy megvan az összes darabja az időutazáshoz szükséges golyónak, talán évadzárásként huznak valami váratlan ezzel,
SPOILER VÉGE
hiányolom már azt a csövest aki szintén a jövőből jött szerintem most tuti fel fog bukkani
még két rész van az évadból!

Luigi - 2013. 07. 30. 00:00

Aki hiányolta az akciót, a 12. részben megkaphatja. Szerintem tartogat még meglepetést a sorozat, és igen a csöves felbukkant. Ez az évad messze jobb mint az első. És mint tudjuk, jön a harmadik évad.

Norberto - 2013. 08. 02. 13:19

ez a 12. rész nagyon jól sikerült, pörgös volt, akciódús,
lassan összeérnek a szálak, de lesznek itt még meglepetések
az évad eddigi legjobb része!

aki kaszálta az első évad után legalább ezt a részt nézze meg, kicsit megmutatja hogy mit is tudnak a készítők ha akarnak

jöhet a finálé!

Pityuerez - 2013. 08. 02. 18:27

Tényleg jól sikerült a fináléra való felvezetés!

A 11. és a 12. rész is tetszett, persze a mostani jobban!

Aki kaszálta szerintem sem lenne rossz ötlet mondjuk a fináléra visszaszállni, hátha(akinek van ideje:D esetleg egy dupla fináléra)!

S84 - 2013. 08. 04. 10:39

A 12. az eddigi legjobb része a sorozatnak.
Bevallom őszintén az évadnyitó után azt hittem ebből is lapos valami lesz, de NEM!
Nagyon jót tett, hogy egy ideig pihentették a terroristákat, a többi időutazó behozása pedig szintén.
Várom az évadzárót és a következő évadot!

Kashim - 2013. 08. 05. 17:07

Hát ez a befejezés elég wtf volt.

shaddy1027 - 2013. 08. 05. 18:26

Remek finálé volt, ilyen fordulatokra szerintem senki se számított.
3. évad meg több mint várós:)

Pityuerez - 2013. 08. 05. 19:20

Hát ez eléggé érdekes lett az biztos!
Erre szerintem sem számított senki sem, de nekem nem igazán jött be!
Nem azt mondom, hogy rossz volt a finálé, mert nem, de nem is volt akkora amire számítottam(és nem vártam csodát)!
Maradok a 3. évadra is, legalább az elejére, mert nem lesz egyszerű innen folytatni és ha jókat húznak érdekes évadnak nézünk elébe!

Squazee - 2013. 08. 05. 19:49

Azt a mindenit, micsoda szezonzáró! Vaaaah! Csúcs volt. A múltkori vérszegény évadot teljesen elfeledtette. Ez állat volt.

hummel - 2013. 08. 05. 20:34

A befejezés robbantott rendesen. Mellesleg keretbe foglalták a 2 évadot a folyosós meg a laboros jelenettel, amit a jövőben az öreg Sadler mint emléket már beültetett Kiera-nak. A laborban pedig együtt az eredeti utazók. Négyen vannak és eléggé pikkelnek egymásra. Akár egy terápiás kezelésnek is felfoghatnánk. Bármennyire is utalják egymást, ha kiakarnak jutni, akkor együtt kell dolgozniuk.

Arthuro_Adam - 2013. 08. 05. 20:51

Eredeti utazók? Kikre gondolsz?

Elég szép történetet kerekítettek a végére, és a koncepció is érdekes, főleg, hogy belengették a this timeline-t.

Azért pár dolog nekem kiesett az évad alatt, szóval rövid összefoglaló, javítsatok majd ki kérlek:

Idősebb Alec Sadler visszaküld az időben egy csomó embert, hogy az ő hibáit kijavítsa.

Sadler apja tagja volt a Freelancers csapatnak, de megszökött tőlük, az ő feladatuk, hogy védjék az idővonalakat, utazgatnak az időben, vagyis ők elvben 2077 utánról mentek egyszer vissza. Sadler apját gyerekkorában a már visszautazók szervezték be?

A Sadler família az időutazásból csinál bizniszt, és az apa Sadler ezt védi 2012-ben?

Jason véletlenül, a Freelancerek feltűnése miatt került visszább az időbe?

Squazee - 2013. 08. 05. 22:10

Nem minden tiszta nekem se, de én így látom a dolgokat:

Esher az, aki tulajdonképpen a jelen és jövőbeli Alec zsenialitását kihasználva alkotja meg azt a jövőt, amit oly sokszor láttunk. Ugye a jövőbeli rendőrség alapjait ő rakatja le, ahogy az kiderült.
Arra is számított, hogy Alec maga fogja használni az időgépet, igaz Alec eleve becsapta Eshert, szóval akárhova is utazott, nem egy hirtelen érzelmi döntés volt, mint azt Esher várná a fiától.

Jövőbeli Alec hibáit tekintve valószínűsítem, hogy Esher befolyása alá került és csak későn, igazán érett fejjel eszmélt rá, hogy milyen borzalmas ez az egész, amibe belekerült és amit az ő jelen és jövőbeli technikájának a segítségével teremtettek meg. Saját maga büntetéseként magára vállalta, hogy látszólag továbbvigye az apja hagyatékát, miközben azon dolgozott, hogy egy időgépet készítsen és megpróbáljon egy szebb jövőt teremteni.

hummel - 2013. 08. 05. 23:08

@Arthuro_Adam: Rájuk gondoltam: Kellog, Garza, Sonya és Kiera. Azok akik az eredeti 2012-es célnál landoltak, levonva a halottakat és Lucast. Félreérthetően fogalmaztam, de róluk lenne szó az eredeti történet jelenleg játékképes szereplőiről. Mind ott voltak ugyanabban a sszobában, ahol Kiera.

S84 - 2013. 08. 06. 01:05

Ez oda*aszott, de rendesen!

Dun - 2013. 08. 06. 15:14

Most néztem meg az befejező részt, már a 2. évadnak és ****-ra jó volt! :D Nagyon tetszett, aki elkaszálta, annak lehet adni kéne még egy esélyt ennek a sorozatnak, mert tényleg nagyon feljavult.
Találkozunk a 3. évadban :D!

Csbi - 2013. 08. 06. 16:39

Hát ez az utolsó rész igencsak jó volt. :D

andy70 - 2013. 08. 06. 18:59

Most néztem meg a záró részt, nagyon jó volt, igazából az egész második évad nagyon megerösödött de ez a zárás nagyon ott volt, nagyon várom a harmadik évadott.

mary - 2013. 08. 09. 17:46

Ez az évadzáró marha nagy WTF volt! Kíváncsian várom a 3. évadot!

Csilla0422 - 2013. 08. 12. 19:18

Az első évad is tetszett. A második évad első két része után – Most mi van??? – jegeltem. De idővel folytattam és nem bántam meg.
Ha az első évadra azt mondom, hogy jó, akkor a másodikra azt kell mondanom, hogy lényegesen jobb. Sok mindenben javult a sorozat: karakterek, színészi játék stb. A több szálon futó események kifejezetten bejöttek.
Sonya, Garza, Gardiner karaktere nagyon jó. Kellog-ot úgy képen tudnám vágni, mint a UTD Junior-t. De ennek ellenére az ő karaktere nagyon kell ebbe a sorozatba. Bár még mindig nem értem, miért kellett összefektetni Kiera-val. Betty és Emily nem igazán lepett meg, számítottam is rá. A rendőrfőnökről viszont nem gondoltam, hogy ennyire genya. Kiera férjével sem stimmel valami, nem is bánom, hogy még nem jutott vissza.
Úgy tűnik, hogy Kiera marad – igazán összeszűrhetné a levet Carlossal.
Rendesen odab.tak a végre. Már nagyon várom a folytatást.

stüni - 2013. 08. 25. 19:53

Ha Alec visszament most a múltba, hogy megmentse a csaját, akkor mért nem láttunk már ott rögtön valami változást a jövőben. Eleve nem kellett volna utána abban a laborban lenniük a többieknek sem, hiszen Kiera és Kellog is Alec miatt ment oda (nyilván a történtek után nem megy vissza Escer-höz) és Travis sem halt volna meg, mert ő sem lett volna a liftnél…amúgy meg ő is ott volt a végén a szobában, mert valami folyadékban fel volt lógatva egy tartályban.
Na mindegy tetszett, csak akkor is vannak megmagyarázhatatlan dolgok :D

Don Fanucci - 2014. 03. 19. 21:08

Mivel a harmadik szezonnak még nincs kibeszélője ide írom be: sürgősen tessenek írni az új szezonnyitóról, mert meglehetősen figyelemreméltó lett! :)

(Legalábbis szerintem – hahaha :D)

mse - 2014. 03. 22. 23:06

Támogatom Fanucci-t. Ez nálam is ütött, de főleg a kibeszélnivaló sok. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz