login |

Kibeszélő: The Voice Australia 2. évad – írta Bence

2013. 04. 24. 17:20 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Az azért nem járja, hogy miközben a The Voice amerikai és angol verziójáról van kibeszélő, be legyen az ausztrálról, melynek a már egy ideje elindult a 2. szezonja. A formátumról nem írnék, hiszen szerintem mostanra már mindenki tisztában van vele, de talán azzal kevésbé, hogy az AUS-verzió olyan kiváló zsűritagokkal, illetve mesterekkel rendelkezik, mint Seal, Delta Goodrem és Joel Madden, no meg az 1. évadból az American Idol-ba távozott Keith Urban helyére érkező Ricky Martin.

Az angol Sealt valószínűleg nem kell bemutatni, tavaly az ő versenyzője nyerte az első szezont (Karise Eden). Delta Goodrem 29 éves kora ellenére Ausztrália egyik legismertebb énekes, Joel Madden a Good Charlotte énekese, dalszerző és producer is egyben, s persze a mesterek talán legvagányabbika. Az újonnan jött Ricky Martin pedig, főleg közvetlensége miatt, igen kellemes csalódásnak bizonyult.

A The Voice AUS meglehetősen jól sikerült, mondhatni barátságos hangulatot áraszt, a legerősebb pontja pedig a fenti kiváló zsűri. Az adások tempója meglepően gyors hasonlóan az ausztrál The X Factor-hoz, hiszen a vak meghallgatásokat 2 hét alatt lezavarták heti 4 epizóddal.

Most következnek a párbajok ahol az amerikai verzióhoz hasonlóan itt is bevezetik a “lopást”. Egyelőre 14 versenyzője van mindenkinek és ez a szám fog csökkenni. (Olykor persze becsúszik némi baki, ld. ezt a videót – nem csak a nem működő székekre gondolok, hanem mondjuk 1:28-nál az elég hanyag vágásra.)

12 hozzászólás Ne habozz!

dragon1986 - 2013. 04. 24. 17:48

Ricky jó csere volt :) amúgy ha jól rémlik az első évad annyiban volt más, hogy a mentorok a mentortársak segítségét is kérhették, hogy ki nyerte meg a párbajt :D vagy lehet hogy csak álmodtam ? :))

eddig nekem nagyon tetszik, pörgősebb mint a brit, de az meg másképp jó :)

fsanyee - 2013. 04. 24. 17:51

nem rossz, nem rossz, de azert 9 blind audition?? tulzasnak erzem, nincs annyi jo enekes benne. ha kevesebbet mutatnanak azokbol akiket nem valogatnak be, ill az 5 perces “jajde sajnalom hogy nem jutottal tovabb ulj bele a szekembe” jelenetekkel elvesztegetett ido kivagasaval kanpank 5-6 reszt, ami pont eleg. meg az utolso valogatoval le vagyok maradva, de elore felek, 70+ perces musorido es mar csak 4 hely van :)

JJ - 2013. 04. 24. 18:13

nem rossz nem rossz bár szerintem az Amerikaival nem ér fel, az angollal igen azzal egy szinten van, mert azért itt is vannak nagyon jó hangok pl: a tavalyi győztes igazi kincs ekkora tehetség mint aki tavaly megnyerte egyik voiceban sem volt még bár ez az én véleményem :D

nedewya - 2013. 04. 24. 20:50

Nem rossz az Aus V de szerintem az AUS X verhetetlen.

energy - 2013. 04. 24. 21:12

MI történt a lánnyal, akinél nem működtek a székek?

fsanyee - 2013. 04. 24. 21:49

megmondtak neki h ok meg akartak fordulni mindannyian, es valasztott.

laza_kivi - 2013. 04. 25. 02:24

Köszönjük a kibeszélőt, tényleg megérdemli, mert tényleg jó műsor. :) Ezt a vágás bakit észre sem vettem, pedig elég nagy. :D

@JJ:
Hát igen. Mindenkinek más tetszik, mert nekem az amerikai a 3. helyen van. :)Ízlések és pofonok. :)) Nekem hangulatosabb valamiért ez. Tavaly jó volt az angol, most egy kicsit gyengébb. És ezért talán az ausztrált hoznám fel az első helyre, de lehet hogy kedvezett neki, hogy gyorsan lement. Mert az angol így hosszú, minden héten 1. De ennyit azokról. :)
Akkor erről, amúgy tényleg sok versenyzőt válogattak 1-1 csapatba, de ettől színesebb, és vannak hasonlók csapaton belül, ami nem is rossz dolog, ezt láthattuk a párbajnál. Amit a coachok nyitottak így megadva az egésznek a hangulatát. Így kell megadni a párbaj hangulatát (de sok volt a sikongatás… mert így néhol alig hallhatóak), a dalválasztás ugyanúgy jó volt nekik, mint az első adásban (Rihanna-Diamonds, Muse-Uprising) plusz pont ezért. :) és jó a chemistry köztük. Már a válogatókon sem volt velük baj, olyan aranyosak voltak. :D

Na az első kör a párbajokból tényleg nagyon jó volt, mindegyiket élveztem, mondjuk volt 1 ami annyira nem jött be. De az is elment. Volt, hogy sajnáltam a kiesőt, de úgyis egy nyerhet a végén, és eddig jók voltak a párosítások, mert így legalább jó produkciók születtek.
Celia vs Anna, mindkettőnek tetszett a hangja, de Celianak különlegesebb.
Louise vs Michael, mindkettő szintén érdekes hanggal rendelkezik, ez volt az a párbaj ami számomra csak az elment kategória volt. Amúgy nem értettem a párosítást.
Rob vs Michael, várható volt, hogy mindkettő marad, örülök, hogy megvolt az első lopás. Eddig Rob a kedvencem, a válogatón nagyon jó volt. (és itt is tetszett, hogy milyen emberiek a coachok, Ricky ahogy megnyomta azt a gombot, Delta hogy örült)
Skye vs Alex, talán a csaj tényleg félt egy picit, de Alex tényleg jobb volt.
Caterina vs Katie, váó Caterina ezt simán nyerte, a másik talán túlénekelte a dolgot.
Éééés az utolsó párbaj, Harrison vs Tim. Ha szimpátia faktort nézzük, akkor itt egy nagy esélyes a voice-címre. Itt egy kicsit Seal nagyon benézte. Mármint azért volt egy kis gondom vele, mert nagyon kedvezett ezzel a dallal Harrisonnak, pedig Tim technikásabb, sokszínűbb a hangja, ő volt a nap nagy vesztese, sajnáltam, hogy senkinek sem kellett.

Összességében Delta és Ricky párbajozói tetszettek a legjobban. A dalválasztások remekek voltak. Remélem marad így, és a következő párbaj is hozza ezt a színvonalat. Eddig akinek szurkolok az Rob, közben úgyis eszembe jut majd, hogy kik tetszettek nagyon a válogatáson, de most lusta vagyok utánanézni. :)

Toth Tamás - 2013. 04. 27. 20:27

Hajrá Team Delta !!

laza_kivi - 2013. 04. 29. 14:09

Jaja, Go Deam Delta! :)
Ma este csak egy battle volt a csapatából, de az egyik legjobb. Jenna néhol nem volt olyan jó, én is Jackiet választottam volna. Még tetszett Ricky első párbajozói, nehéz döntés. A harmadik ami tetszett Joel párbajozói, ahol Lyric került ki győztesen.
Meglepetés számomra Seal save felhasználása. Maya könyörgése egy kicsit sem tetszett, főleg amilyen pofákat vágott, amikor mindenki a másikat mondta (bár simán össze lehet vágni, ahogy akarják). Kaity meg most szörnyű volt szerintem. Az ikrek és félős James, hát mindet haza küldtem volna, nekem az ikrek már a válogatón sem jöttek be (bár itt jobban tetszettek), nem tehetek róla. Olvasgattam a véleményeket az fb oldalon, hát Ricky Somló volt, ezt ki is vágták a műsorból, mert a másik három coach az ikreket mondta. Látszott is rajtuk a megdöbbenés, mikor Ricky a félőst választotta…

fsanyee - 2013. 05. 03. 20:00

mi tortent? most nezem elvileg utolso battle round reszt, de annyira nem jok. :S
amit parszor visszaneztem yt-n aza Caterina Torres battle volt http://www.youtube.com/watch?v=uvPYHHATDfs
a masik csaj annyira nemjo, de Caterina jol nyomta.

laza_kivi - 2013. 05. 23. 21:20

Pár kedvenc kiesett… Rob Edwards és Lyric

laza_kivi - 2013. 06. 25. 11:53

A finálé tetszett, főleg a duettek és a coachok új számai miatt, + One republic. Végeredmény nem meglepő. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz