Advertisement
login |

The Following: vége az 1. évadnak

2013. 04. 30. 22:52 - Írta: winnie

50 hozzászólás | kategória: 2012/13 finálék, kritika,

No one’s gonna see it coming. It’s the best ending.

Á, gyenge vagyok, mégis írok a fináléról, és szigorúan csak arról, majd külön posztban lehet, hogy elelmélkedünk a 2. évados lehetőségekről, mert ez az, ami igazán érdekes lehet a The Following-ban. Nézni ugyanis már nem muszáj. Nem indult rosszul a sorozat, vannak remek dolgok benne, de valahogy az általam látott részekben nem lépett át az árnyékán, s valahol meg is döbbent az a beszédes tény, hogy még a kitartó nézők is rengeteg negatív véleményt fogalmaznak meg. Akkor ez a sorozat is mehet a kudarcot valló 2012/13-asok közé?

A finálé az eddigi epizódok fényében számomra nem okozott csalódást, érdektelen és vontatott volt – 4/10. Sajnos. Pedig igazán lehetett volna valami “nagyot” húzni (na, nem azt, hogy valaki random szereplőről kiderül, hogy követő), de az íróknak csak egy fáradt és tipikus cliffhanger-re futotta. Más kérdés, hogy az utolsó fél perc még így is az 1×15 jobb pillanatai közé tartozott, s aki nem néz rész eleji emlékeztetőt vagy stáblistát, azt talán még meglepetés is érte az epizód során.

A részt Kevin Williamson írta, és esküszöm, hogy az volt a legjobb benne, amikor egy párbeszéd során szóba kerül az, hogy egy történet befejezése mikor váratlan, mikor lepi meg a befogadót, hogy mit kell tenni a karakterekkel – a Scream is ezért zseniális film, mert tele van efféle kvázi kiszólásokkal, metakommunikációval. Williamson ugyancsak nem volt rest kifigurázni dialógok terén pár tipikus taktikát a gyilkosok ellen, jópofa volt amikor Ryan sorolja, hogy mi mindenre illene ugrania Carroll-nak.

Sőt, hogy folytassam a pozitívumokat: kicsit perverzen hangzik, de a The Following-ban nem az tetszik, hogy mondhatni senki sincs biztonságban (jobbra-balra hullottak a szereplők, mellékalakok, állandók), hanem hogy országos tévén ritkán látható merész dolgok vannak benne. Oké, a kábelen edződöttek tudom, hogy ilyesmin csak röhögnek, de ettől még ez így van.

Nem csak a vizuális dolgok ütősek sokszor (nem egy grafikus gyilkosság vagy kínzás volt a sorozatban, és egy vagon embert szanaszét szurkáltak), hanem egyes “Anyád!”-kiáltásokat kiváltó tettek, motivációk. De ezek zöme sajnos csak pillanatnyi WTF-ot okoz, meglepetést nem. És sajnos az évadzáróból ez a meglepetés is hiányzott, hiszen csak olyan húzások akadtak benne, amikre nagyjából számítani lehetett, vagy azért, mert klisés, vagy mert már annyira klisés lenne, ha meglépnék, hogy tudtuk, hogy bevállalják a másik utat.

Bitang nagy potenciál van a The Following-ban, és ezért lehetne a nyolcadik főbűn, hogy a készítők mindezt pofátlanul elpazarolják és egy közepes végeredményt tesznek le az asztalra. Terveztem, hogy bepótolom az 1. évados részeket, de a finálét látva már nem fogom ezt tenni, sőt, a második évadba sem hiszem, hogy belekezdek, maximum a kíváncsiságomat levezetem a 2×01-gyel. Persze csak az én fantáziám szegényes, de hiába voltak változások a fináléban, ettől még nem érzem, hogy annyit lehetne változtatni a 2. szezonon, hogy hirtelen minden “megjavuljon”.

(Tudom, hogy sokan az FBI bénázását hánytorgatják fel, de én ezen eddig nem nagyon akadtam ki, azonban tény, hogy itt is volt 1-2 fura megoldás, például a végén. Az általam oly nagyon utált “logikátlanság”-témára is találtam példát, illetve mondjuk azt, hogy meglepődtem, hogy amikor feltűnt valaki Poe-álarcban, akkor az FBI előbb mosolyog és megkérdezi, hogy honnan a maszk, majd a válaszra, amely egy ismerős név, hirtelen elkezdenek rohanni, hogy körül nézzenek. Nem is értettem, hogy miért nem rögtön rohannak, miért kellett nekik név ehhez – vagy eleve miért rohannak, miben reménykednek?)

Olvasom az egyik készítői interjúban (és ezzel beigazolódott a gyanúm), hogy egyes rém gáz karakterekbe mennyire beleszerettek az írók és milyen izgalmasnak vélték a kapcsolatukat, s bár menet közben a ballasztok száma fogyott, még így is akad pár a sztoriban, akiktől biztos, hogy nem fognak megszabadulni. De legalább a flashback-ekeket, főleg a pár másodperceseket nem erőltetik mindig.

De az egy dolog, hogy akadnak béna és idegesítő karakterek. A rosszabb az, hogy ezeket a karaktereket formálják, elkezdenek hátteret adna nekik, neadjisten megszerettetni őket a nézőkkel (általában ez persze nem fenyeget) – és mindezt azért, hogy kinyírják őket, tisztelet persze a kivételnek. Értem én, hogy akkor üt nagyot a haláluk, ha van érzelmi kötődés köztük és a néző között, de senki nem érezte azt rajtam kívül, hogy mindezért halálfelesleges volt ennyi időt pazarolni rájuk: beléjük fektetünk csak azért, hogy pár rész után sose halljunk felőlük… Meg kéne találni a megfelelő arányokat, na!

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Tényleg csak annyit akartam leírni, hogy egyrészt jelentkezzen, aki szerint Joe Carroll meghalt. (Persze, lehet, hogy Parker halálához hasonlóan meglépik, mert ahhoz hasonló pofa kellene, hogy túlélje a történteket, mint kellett volna az ügynöknő Ryan általi utolsó pillanatos újjáélesztéséhez.) Majd kiderül, hogy valaki laboros is követi Carroll-t, hogy az egyik néger mellékügynök is rosszfiú vagy -lány és mindent elsikálnak.

És ez a baj a cliffhanger-rel is, ez a “másrészt”. Tök jó és sokkoló, hogy Ryan-t leszúrják. Az meg nyilván sokakat töltött el örömmel, hogy Claire-t is (aki inkább Ryan-ezik, mint Joey-zik). De erről sajnos ordít, hogy kamu cliff. És ez már az én hülyeségem, hogy nem tudom attól függetleníteni magam, hogy hiába sokkoló a szurkálás, tudom, hogy a 2×01-ben húznak valami bénát, amitől Ryan, sőt, az is lehet, hogy Claire megmenekül. (Ryan 100%, de Claire is adja magát, mert nem hiszem, hogy az írók ne búcsúztatnák el valahogy, vagy a Parker-szál kimúlásával ne adnának vele motivációt Ryan-nek.)

(Az már csak zárójeles, de az emlékeztetőben és a stáblistán is feltüntetett (miért muszáj ezt…?) Molly, azaz Jennifer Ferrin állandó szereplő lett a Hell on Wheels 3. évadban, így őt is lehet, hogy letudják – bár a két sorozat jellegük miatt elfér egymás mellett.)

Szóval így állunk, érdekes módon hasonló a véleményem erről a részről is, mint az eddigiekről, csak míg az elején nüanszok a közepes fölé lendítették a The Following-ot, most valamivel alá. (De én ezúttal könnyen ugrottam, szóval lehet, hogy elfogult vagyok. Már az is irritált és untatott, hogy Parker-nek muszáj volt 2 percben elhebegnie a sztorit, hogy megtudja az FBI. Lódítottam volna előre a történetet.)

Viszont a befejezés miatt a 2. évad egyáltalán nem várós. Mintha valami olyasmit mondott volna Kevin Williamson, hogy lefektetik az utat a folytatáshoz, de sajnos szó sem volt ilyesmiről.

50 hozzászólás Ne habozz!

Casey Novak - 2013. 04. 30. 23:23

Hajjaj, mennyi minden jutott eszembe a finálé alatt….De mostanra elmúlt a késztetésem, hogy értekezést írjak róla, úgyhogy röviden összefoglalom a bennem kavargó érzéseket: meh…

Olyan volt, mint eddig. Még egy szemöldökfelhúzást sem váltott ki belőlem az utolsó rész, pedig azt hittem, hogy eddig azért tököltek ennyit, hogy most csattanjon valami.
Amit már itt összeesküdöztek Carroll követői, annyiból simán kitelik, hogy fel vannak szerelve egy fogsorral, amit az azonosítandó hulla mellé dobnak…
Ami nekem furcsa volt, hogy Joe végig hidegvérű, számító szörnyeteg volt, komplex tervvel, most meg egy B kategóriás, kis szekálással sodrából kihozható keljfeljancsi pisztollyal. Jó, be van gyógyszerezve, egyebek, de eddig nem mutatta jelét, hogy ennyire labilis lenne.
Ryan meg Claire? Franc tudja. Inkább nem várok semmi jót.
Az legalább pozitívum, ahogy az FBI-os nőcis szálat zárták. Nem gondoltam volna.

psychocska - 2013. 04. 30. 23:48

Jó sokáig ragoztad. Ez a sorozat egy szar, pont. Kasza Tibor.

szerintem - 2013. 05. 01. 00:07

huh, en sem lesz nagyon hosszu.

az utolso ket resz konkretan olyan volt, mint valami parodia. az utolso elotti a zombifilmeket juttatta eszembe az evacuation centerben megvadult, kalapaccsal emberekre ronto kovetoket es az oket valogatas nelkul agyonlovo fbi-osokat nezve. ha igy veszem, kifejezetten erdekes volt. az utolso resz pedig az agyongondolt krimik es a szuperintelligens fogonosz parodiaja volt, annak kifejezette remek. sajnalom, hogy ezt kell irnom, en nem ismerem james purefoy korabbi munkassagat, de amit ebben a sorozatban csinalt, es foleg az utolso par reszben, az borzasztoan modoros es ripacs volt, persze ezen az sem segitett, hogy maga a karakter is modoros es ripacs volt. persze ennel csak arnyalatokkal volt jobb kevin bacon, o is nagy csalodas. a noket a multkor mar kritizaltam, az altalam kedvelt ket karakter kozul roderick elhullott, egyedul mike maradt.
az egesz sorozat ott bukott oriasit nalam, hogy a teljes tortenet a szerelem korul forgott. a teljes szekta mukodese, a szornyuseges halalok mind mind erre az egyetlen motivumra epultek fel. ez nekem sajnos nem volt eleg. edgar allan poe? nemar. ilyen hulye szekta a foldon nincsen, mar bocsanat. vegig az volt az erzesem, hogy a godot-ra varva egy felturbozott valtozatat nezem: kezdhetjuk, joe? olyan regota vartuk ezt. igen, kezdjuk el……es vegul sosem kezdodott el semmi. de mondom, parodianak kifejezetten elvezetes volt.
parker ugynok remelem, maga kerte, hogy ebbol a borzalombol irjak ki.
az igazan erdekes kerdes az, hogy ha joe meghalt tenyleg, akkor mi a fenerol fog szolni a masodik evad, talan egesz evben emmat fogjuk uldozni? ha pedig joe nem halt meg, akkor mi a fenerol fog szolni a kovetkezo evad? mert joe es hardy parosabol egy evadra eleget kaptunk, azt gondolom. szoval nem igazan latom, hogyan, mivel lehet ebbol egy erdekes masodik evadot csinalni.
nekem ez a sorozat egyertelmuen az ev legnagyobb csalodasa, hiaba van meg csak aprilis vege. ennel jobban semmilyen ujoncot nem vartam. oriasi tevedes volt.

kuktin - 2013. 05. 01. 00:08

2013 azert nagyon jo sorozatokat hozott (oszinten nem emlekszem hogy volt e ilyen eros kezdes valaha)
a The Following szerintem egy talkolmany , nem is erdemes rea szot pazarolni

masik nagy csalodas nekem a Golden Boy , pedig hatalmas az alapotlet (mondjuk ha Shawn Ryan kezebe kerult volna a sorozat az utott volna biztos)

jim455 - 2013. 05. 01. 00:08

Nekem az uccsó pár rész bejött, a finálét is a top 3 részbe sorolnám. Volt pár ütős jelenet, persze az olcsó cliff nekem se tetszett, vicc lesz ha mindkető túléli. Hogyan? Akár többször is nyugodtan megszúrhatná őket, de nem fogja. Akkor néztem volna ha Claire-t úgy ahogy van kiiktatja.
Vártam valami nagyszabású dolog belebegtetését, új szekta aki Carroll-ék felett ál vagy valamit. Amúgy Carrol sokszor emlegetett nagy tervére végül nem derült fény ugye? Lehet elsiklottam felette.
Az is hatalmas baromság lesz ha Caroll túléli, abból a házból nem volt kiút olyan gyrosan, pedig benne van, hogy ez lesz, mert Emma mit csinálna nélküle…
Az biztos, hogy nekem is csalódás a sorozat, de baromi kiváncsi vagyok merre viszik tovább.

skinnylove88 - 2013. 05. 01. 00:12

Már az elejétől fogva szinte minden résznél megfacsarodik a szívem, hogy mennyivel több lehetőség van ebben a sorozatban, mint amit kihoznak belőle… Szóval részemről azt hiszem végeztem vele, még ha fájó szívvel is.
Persze azért majd néha idenézek mit írtok, hátha csoda történik (kétlem), meg hogy ha végre kiírják Emmát, pezsgőt bonthassak.

Malcolm Reed - 2013. 05. 01. 02:06

Bár ide általában azok írnak, akiknek nem tetszett a sorozat, úgy látom, most tényleg nem értek egyet a többséggel, ugyanis nekem bejött a The Following. A történetben végig megvolt a feszültség, kevés üresjárattal. Az akciójelenetek nagyon ott voltak, akadt jó pár WTF-momentum is. Kevin Bacon és James Purefoy kitűnően játszott, engem egyedül a 3 idétlen követő idegesített nagyon, de szerencsére attól a formációtól viszonylag hamar megváltunk. Kíváncsi vagyok, mi lesz a 2. évadban, nekem teljesen megfelel, ha tartják az eddigi színvonalat, bár nem ártana kicsit jobban átgondolni egy-két dolgot (szekta célja?). A váratlan húzások és a két főszereplő miatt 9/10.

jim455 - 2013. 05. 01. 02:07

És valóban, a Carroll/Hardy párbeszéd a végén az évad egyik legjobb jelenete. Azt a színvonalat kellett volna végig.

Stratocaster - 2013. 05. 01. 04:10

Az a baj, hogy túl erős a The Following konkurenciája. Ha az ember hozzászokott a szuper kábeles+európai bűnügyi sorozatok (The Killing, Broen, Wallander, Broadchurch stb.) színvonalához, csak legyinteni lehet a sablonos, érdektelen karaktereken és történeten amit ebben a sorozatban láttunk. A jelenlegi mezőnyben borzalmasan kevés amit produkáltak, én már az első rész után kaszáltam, van helyette mit nézni, szerencsére.

cashgame - 2013. 05. 01. 08:22

Nekem is nagy csalódás az egész évad. Megnéztem minden részt lehet nem hetibe de néztem. Ez tényleg egy paródiával ért fel. Annyi jobb krimi és nyomozós sorozat van ennél…
Egyedül a szektás rész volt ami talán új de ez is összecsapott dolog lett ahol már az utolsó részekbe nem is volt szó(pedig mennyi követő volt és mindent elterveztek).
Még megnézem a 2. évad első részét és utána döntök a sorsáról.
Nagy kár érte.

3/10

serra - 2013. 05. 01. 09:09

Én is azok közé tartozok akiknek bejött a sorozat. Nem világmegváltó, de egy 7/10-et megérdemel. Mindenesetre az utálkozók többsége is megnézte az összes részt, ez azért picit visszavesz az anyázások erejéből.
A második évad pedig könynen lehet jó, csak annyi kell, hogy most Ryan legyen a célpont, akire vadászik az összes szektás. Hasonlóan felépítve mint az a rész, amiben a Dexter-es fickó szerepelt.

sherlock20 - 2013. 05. 01. 09:39

Igazából nekem se az fáj, hogy közepes lett a sorozat (bár nekem a finálé bejött – a kamucliffek ellenére is), hanem hogy akkora potenciált látott benne mindenki még ősszel – és ez lett belőle…

Nem bántam meg ezt a 15 részt, voltak benne Pillanatok, a 2×01-re is biztos visszatérek. Hátha tényleg innen fordul egyet a sorozat.

Az évad részemről 5/10, a finálé meg 6/10.

Serious - 2013. 05. 01. 10:19

Nekem személy szerint nagyon tetszett az első évad(8/10). Egyértelműen nézhető volt, nem értem, hogy mért idegesít annyi embert pl az FBI bénázása, vagy a szerelmi szálak kibontása. Persze szerintetek sok mindent ki lehet hozni a sorozatból, de kérdem én, miért kellene úgy elsietni. A nézettség jó, lesz még pár évad és ha minden rész ilyen lesz, mint az első évadban átlagban, akkor az utolsó részig követni fogom a The following-ot. Van még idejük váratlan húzásokra, kényük-kedvük szerint alakíthatják a történetet. Az első évad végén ott tartunk, hogy ismét bármit lehet kezdeni a sorozattal. Visszatérhet Joe, jöhet egy másik szekta, én azt is el tudom képzelni, hogy Emma kinövi magát és saját szektát alakít, szóval bármi lehet. Kíváncsian várom a folytatást.

astrid - 2013. 05. 01. 10:28

Nekem is nagy csalódás volt, pedig olyan jól indult. Lehet, hogy a kezdés után én vártam tőle túl sokat, de úgy éreztem, hogy a színvonal egyre csak csökken. Voltak azért benne jó pillanatok, de túl sok volt a hülyeség, ami lehúzta az egészet. Azt is nagyon bánom, hogy bizonyos karaktereket rettenetesen idegesítővé tettek, szinte mindenki a falat kaparta, mikor megjelentek a képernyőn (pl. Emma, aki az elején az egyik kedvencem volt, de már csak örülni tudok, ha nincs benne az aktuális epizódban.)
Az utolsó részben talán az egyetlen meglepő fordulat az volt, hogy Debra végül meghalt, nem gondoltam volna, hogy meg merik lépni (habár jobban örültem volna Claire halálának, iszonyatosan idegesítő).
Azért kíváncsi leszek a második évadra, még mindig van benne potenciál, a kérdés már csak az, hogy a készítők továbbra is ennyire bénák lesznek-e a kiaknázásában.

Oldirty - 2013. 05. 01. 10:29

Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a sorozatból,
az utolsó rész olyan volt mintha egy 20 évvel ezelőtti B film fináléja. A cliffhanger is annyira kiszámítható volt, én valami epicusabb, agyafurtabb dolgot vártam, így az utolsó részre. A pénz is elfogyott az utolsó részekre, a faház robbanása a végén, egy kamerállásból felvenni… nagyon gáz. Az is lehet hogy lemodellezték a faházat, nagyon béna megvalósítás.

MrZombieEater - 2013. 05. 01. 12:27

Sokkal jobb volt ez az évad mint az átlag. Teljesen élvezhető.

Cseho - 2013. 05. 01. 13:51

Volt jó pár abszolút semmilyen rész. A finálé nem volt rossz, de az a házrobbantós jelenet nagyon átlátszó volt. Joe él és virul és kicsit megpörkölten kezdi a 2. évadot.

zombor - 2013. 05. 01. 14:23

Amíg van vagy 30 sokkal jobb sorozat jelenleg is adásban, addig teljesen felesleges pazarolni rá az időt – tőlem ennyi esélyt kaptak az írók. Pedig az első rész még nagyon tetszett.

NikoXXX - 2013. 05. 01. 14:47

Kozepes szerintem,a szekta a sok kovetovel lenyegeben kivitelezhetetlen kategoria,meg 1-2-3 embert hogy osszeszervez de hogy 40-et?ez vicc azert,a szekta celja babkent szokni Joe utasitasaira.Egy szekta celja kozos kell legyen az emberek celjaival,sajnos itt senkinek semmi celja (penz,szex,hatalom,bosszu) csak mennek mint a kiskutyak a vadasz utan.
A realitas a 0-ot kozeliti mindig 1-2-3 Fbios megy harcba aztan meg latunk egy hadsereget csak ugy diszlet gyanant.
En nem kaszalok sorozatot,hamarabb megteszik elottem a tvk igy ezt is nezni fogom barmi is lessz belole.

katata - 2013. 05. 01. 15:19

Csatlakozom a kisebbséghez, mert nekem még mindig nagyon tetszik a sorozat :) A finálé is bejött, Mike-ot és Ryan-t pedig nagyon megszerettem ennyi rész alatt is. Szal biztosan ott leszek a 2x01nél is :D

patrik - 2013. 05. 01. 16:16

Én jól szorakoztam egész évad alatt. Szàmomra nem volt unalmas egyik rész sem, a logikátlanságokat meg megbocsájtom.
Nem olyan rossz ez.
Amúgy kár pl a the killinghez hasonlitani, mindkettö õsszefüggö nyomozos sorozat, mégis totál más kategoria.
Meg nincsenek is egy súlycsoportban.

Cseho - 2013. 05. 01. 16:17

Az feltűnt-e valakinek, hogy le sem szarták, hogy Ryan szó szerint kivégezte azt a csávót az erdőben és nem lett semmilyen következménye. Az még mindig gyilkosság amit csinált. Egy raklapnyi ember látta, hogy elvitte, de a csávó hiánya már senkinek sem tűnt fel.

Enn - 2013. 05. 01. 16:20

Csak azért írok, hogy nem legyen ennyi negatív hang. Ez az egyik kedvenc sorozatom jelenleg. Nekem érdekes, izgalmas, mozgalmas és szórakoztató. Szigorúan is 8/10. Várom a második évadot.

winnie - 2013. 05. 01. 16:35

enn: nagyon helyes, mert hiszem, hogy katata állításával szemben a kisebbséget nem azok alkotják, akiknek nem jön be, hanem akik szeretik – annak örülök, ha a kommentek olvasói valós képet kapnak, ezért jó, ha minél többen megnyilvánulnak. hiába a sok csalódott hang, a sorozat siker. itthon is szeretik.

cseho: szerintem nem nagyon volt rá lehetőség, hogy foglalkozzanak vele, lehet, hogy lesz róla szó. de az fbi, ha akarja, elsikálja a dolgot, ez a legkevesebb, láttunk már durvábbat is. akár ők is, mondjuk a helyszínen maradó mike is beállíthatta úgy, hogy szökni próbált.

de mivel meghúztak egy ilyet (fent erre céloztam, hogy wtf vagy durvulás), kizárt, hogy ne legyenek következményei.

Tyberius - 2013. 05. 01. 16:38

Hú vazze, most jön az utolsó rész, de… de… ez nagyon foss. Clair előbb hasba szúrja egy késsel, majd egy villával, aztán odébb rúgja a kést, nem ám felvenné és még párszor beleszúrna, hogy biztos, ami nem bizonytalan alapon végleg elpatkoljon Joe, neeem, inkább futnak mint a bolondok, hadd hívjon Joe bácsi segítséget.
Aztán a menekült központos rész… atyám ha tudom, hogy egy raklap feltételezett gyilkos bent ólálkodik arra várva, hogy belépjen Ryan, hát bepakoltam volna némi altatógázt és ideggázt szintén biztos, ami nem bizonytalan alapon. Lehet hogy utána az FBI csődbe ment volna a perek hatására, de legalább nem hullik el annyi ember.

Megnézem az utcsó részt, aztán eltemetem a sorozatot, szinte esélytelen, hogy ez engem érdekeljen a folytatásban.

S84 - 2013. 05. 01. 17:03

Nem mondom hogy hibátlan, de nem is annyira szörnyű mint ahogy azt egyesek állítják.
Debra halálát sajnálom, már a POI-ban is bírtam a színésznőt.

Tyberius - 2013. 05. 01. 17:38

Nah megnézve, soha viszont nem látásra. Én ezt nem vágom… végig a klisékről pofáznak a végén, erre csinálnak egy hihetetlen klisés befejezést. Ott vége kellett volna lennie a résznek, amikor a világítótoronynál közlik, hogy azonosították Joe hulláját a fogai alapján. És mondjuk ezzel a zárassal inkább nyitniuk kellett volna az új évadot.
Nah mindegy, ez fájt. Debra halála frankón meg volt csinálva, a kivégzősdi is adta magát, én ott csak azért is poénból bemásoltam volna a Hetedik ide vágó beállítását és megidéztem volna azt a filmet, bár nem lett volna teljesen ugyanaz, illetve az érzelmi motiváció sem olyan erős, de még passzolt is volna valamennyire.

Lajoska67 - 2013. 05. 01. 18:33

Leírtam már a másik topicba, hogy mennyire ocsmány volt, nem ismétlem meg. De amikor a gyerek megjelent maszkban, az tényleg külön is ostoba volt még. Milliószor kiderült az évadban, hogy ha valaki a szekta öltözékében vagy egyáltalán csak követőként a hatóság közelébe megy, az robbant, lő, késel, szúr, harap, vág, nyes, nyír, spriccel, valamilyen módon ölni akar. Ezek meg kimentek köszönni neki. Igazán remek. Jó sokat felfogtak a szekta jellegével kapcsolatban.

karit - 2013. 05. 02. 01:17

A végén alig vártam, mikor hozza már a postás az utolsó fejezetet Ryannek (akinél épp a szomszéd lány főz, míg Claire a fiával van), és Ryan leül olvasni, és amikor odáig jut, hogy Joe beleugrott a robbanás előtti pillanatban a rejtett pincelejáróba, elkerekedett szemmel előrelapoz, és azt olvassa, hogy a lúzer Ryan otthon olvas, míg Joe legnagyobb rajongója spagettit főz neki, ám már a háta mögött áll egy halbontó késsel; és akkor Ryan hátranéz, és jé, tényleg ott áll, és már lendül is a keze. Biztos az is klisés, de ennél az alibi zárásnál jobban bejött volna.

A 2×1 után eldől, megy vagy nem. Az első évad a levegőben maradt Nagy Lufi Terv miatt 5/10.

Tyberius - 2013. 05. 02. 07:03

Jah még valami eszembe jutott, ami miatt nevetséges ez a befejezés: vicces, hogy megpróbálják elhitetni, hogy Joe-nak kampec, amivel lehetne is mit kezdeni, ha nem lett volna előtte egy olyan jelenet, amikor Joe nézi a video-t és elkezdi idézgetni Ryan (nem szószerint idézem): “nem halhatok meg, ha már egyszer meghaltam” szövegét.
Szóval jah, nem tök egyértelmű, hogy meg volt rendezve a robbanás…

Gedeon74 - 2013. 05. 02. 14:37

Lehet, hogy elnyelte a kommentemet a fekete lyuk, úgyhogy elküldöm még egyszer. Ha esetleg mégse, akkor bocsika.

Háááát, az elején a brutalitása ellenére is nagyon bejött. Aztán elérkezett a tanyás édeshármas rész, ami akkor az első mélypont volt, de utána tudtak még jó részeket produkálni.

Nálam a hanyatlás akkor kezdődött, amikor Caroll megérkezett a házba, a csillió összeszedett betegéhez, és azt hittem, hogy valami globálisabb nagy durranásra készül majd, aztán jól nem kaptunk semmit. Ahogy @szerintem is írta: “kezdhetjuk, joe? olyan regota vartuk ezt. igen, kezdjuk el……es vegul sosem kezdodott el semmi.”

Én mondjuk eleve azt vártam volna, hogy Joe a könyvén és Ryan-en túlmutató dobásra készül, de aztán igazából nemhogy ez nem történt meg, de a készülő könyvbe se nagyon láttunk bele, leszámítva az utolsó részben pár mondatot, meg talán egyszer Claire olvasott pár sort belőle. Ehelyett béna románcokat, meg önfeláldozó tetteket akartak eladni nekünk, olyan emberekkel, akikbe ha haldokolnának, inkább még belerúgnék, mintsem segítséget hívnék nekik. (Most komolyan, bőgjem el magam, mert x a rosszul sikerült feladata után felkínálta magát Caroll-nak, hogy ölje meg? De megható jelenet volt, brühühü…)

Az olyan tipikus filmes/sorozatos bénázásokon, logikátlanságokon, hogy egy ügynök a papírvékony motelajtó mögött állva várja a gépfegyverrel felszerelkezett fickókat, még adott esetben túlteszem magam. Leginkább az zavaró, hogy a nagy körítés ellenére nem igazán volt történet. Ami kevés meg volt, ahhoz nem kellett volna ennyi ember. Vagy azt tudom még elképzelni, hogy a sorozat nagyon hitelesen adta vissza, hogy Caroll egy béna író, ahogy Ryan a fejéhez is vágta, és tőle nem is futott többre. Eh…

Mindent összevetve nem volt nézhetetlen, de nem volt jó sem. Jó momentumai, jó jelenetei voltak, hébe-hóba adtak egy bizonyos fílinget, de ritkán tudták ezt az elejétől a végéig biztosítani, és ez is inkább az eleje felé volt.

Második évad? Majd meglátjuk. Ha kellőképpen kiverem ezt addig a fejemből, akkor lehet, hogy inkább bele se fogok. Ha meglépnének egy olyat, hogy a Joe-Ryan-Claire trió tényleg végképp földi pályájának a végére ért, és két új, szintén ismert színészt behoznának, akik köré felépítenének újra egy másik követős történetet, akkor lehet, hogy kíváncsi lennék rá, de akkor sem biztos, mert ha a magát a sztorit most nem sikerült összehozni, akkor miért sikerülne egy évvel később másokkal? De ebben a felállásban meg nem tudom, hogy mi lehet majd. Valószínűleg ugyanez mint most, leszámítva, hogy Caroll-t nem fogja keresni senki (kb. az évad feléig), csak a követőit. Szóval a tippem nekem is az, hogy életben maradt minden korábbi főszereplő. Esetleg Claire-t beáldozhatják, a motíváció attól még megmaradhat Ryan és Joe között.

helixhedera - 2013. 05. 02. 20:55

most néztem meg az utolsó részt: szánalmas

helixhedera - 2013. 05. 02. 20:55

és idegesítő

figo! - 2013. 05. 03. 12:29

múltkor olvastam az origon, azt írták olyan mint a 24. Akkor ezek szerint nem.

winnie - 2013. 05. 03. 12:49

milyen szempontból olyan?

Serious - 2013. 05. 03. 16:04

Szerintem semmi köze a 24-hez..

Brynden Rivers - 2013. 05. 03. 16:07

Pontosabban Kevin Bacon Ryan Hardy olyan mint Jack Bauer. Képzavar a köbön :)
http://www.origo.hu/teve/20130328-nyolc-ok-amely-miatt-kevin-bacon-az-uj-jack-bauer.html

@winnie: Azért az nekem nagyon furcsa, hogy a 3 főszereplő színész inkább ebben a nagyon rossz sorozatban játszik ahelyett, hogy:

– Natalie Zea a Justified-ban lenne többet
– James Purefoy jelentkezett volna arra az istenek Martin által ráírt a szerepre a GoT-ban
– Kevin Bacon csinálna egy Oscar-esélyes drámai szerepet.

Gedeon74 - 2013. 05. 03. 16:45

Annyit még hozzá, hogy szegény Annie Parisse nagyon beválasztott mostanság, utóbbi két sorozatában

SPOILER LEHET

háromszor is meghalt, az azért már valami. Úgy döntött, kerül amibe kerül, utoléri Sean Bean-t?

figo! - 2013. 05. 05. 11:08

Hát így kezdték a cikket, amit Brynden Rivers már bemásolt:
“Aki követi a The Following című thrillert, egyes részeiben megelevenedni látja a megboldogult 24-et, annak ellenére, hogy előbbiben gyilkosok, utóbbiban főképp terroristák ellen ment a harc.”

Ebből nekem az jött le, hogy nagyon hasonló stílus, gondolkodtam, hogy nekirugaszkodok..de a kommenteket olvasva arra jutottam, hogy nem kezdek neki.

winnie - 2013. 05. 05. 22:15

figo: szerintem hiba lenne, mert sikeres, vagyis sokan imádják, s talán az itt kipécézett hibák téged kevésbé zavarnak.

Origen - 2013. 05. 09. 18:06

Ledaráltam a The Following-ot és bár tudom, hogy nem sokan fogják már ezt olvasni de azért leírom a véleményemet…

Nekem az első 3 rész abszolút bejött, nagyon erős kezdet volt. Azután jött pár átlagos rész, de ezt betudtam annak, hogy hát minden rész azért mégsem üthet akkorát, hogy az államat jegelni kelljen, mert már nem tudom felkaparni a padlóról. És valahol egyszer csak azon kaptam magam, hogy olyan kiszámíthatatlanul kiszámítható lett a sorozat…

Kezdve a karakterek háttértörténetével, hogy már annyi mindenki “állt közel a nézőhöz”, hogy sorra lehetett fogadni, hogy melyik hullik ki, folytatva az elejétől a nézők felé sugallt “nagy tervig”, ami aztán egy viccben kimerült, hogy számomra kérdéses a sorozat sorsa.

Pedig annyira drukkoltam neki, a kezdeti számomra 8-9/10-es részek a fináléra úgy 3/10-re csökkent. Pedig engem nem zavart az FBI bénázás, amit sokan említenek, sőt még azt sem éreztem, hogy nagyon a számba rágnák, hogy a főhős iszákos, hovatovább még az olyan húzásokat is elnéztem volna, amikor a fejemet fogva azon gondolkodtam, hogy lehet ilyen hülye valaki, mert bénázás nem csak az FBI-nál volt, azért ezt ne felejtsük el, mégis elveszett az a plusz, amiért én az első 3 részben fellelkesedtem…

Dytta - 2013. 05. 12. 00:45

Épp most végeztem az utolsó két résszel. Gáz volt a köbön.
Az első rész nagyon bejött. Aztán már kezdtem unni, hogy Joe “családja” ennyire kiváló volt. Merthogy azért ugye többségük – úgymond – hétköznapi ember volt. Ápolónő, orvosnak készülő, 40 kg-os kiscsajok. Erre mit látunk? Halomra ölik az FB ügynököket. Tudom én, hogy ez a Mollie tyúk a szomszédja Hardynak, na de ha őrzik őket, akkor hogy a fenébe juthatott be az ajtón? Hogy tudtak mindig mindenkit kijátszani? Jobbak voltak, mint John Rambo fénykorában. Ez már alapból nevetséges volt.
Számomra a Debra megtalálásától a ház felrobbanásáig tartó rész volt talán a legborzasztóbb pár perc.
Sajnos én sem gondolom, hogy Joe meghalt. Nekem ez a karakter olyan szinten ellenszenves volt, hogy biztos jó látványosan öltem volna meg, így azonban nem éreztem semmi elégtételt és valahogy Hardy meg Clair arcán sem látszott, hogy hű de megkönnyebbültek.
2. évad? Az első részt én is megnézem – vagy majd elolvasom a kommenteket. A végén még kihozzák belőle, hogy Hardy álmodott.
Én nem hoznám vissza Joe-t, Clairt igen – már csak Joey miatt is. Hardy-t meggondolnám. :)
Az én 2. évadomból kiderülne, hogy nem is Joe volt a sorozatgyilkos vagy nem egyedül ő. Emma karakterében még van potenciál. És Danielt külön kedvelem.
Meglátjuk…

Zsu - 2013. 06. 20. 10:18

Hát én most ledaráltam az egészet. Őszintén szólva mindig is bele akartam nézni, de ahogy itt rosszakat olvastam róla, folyamatosan halogattam. Aztán elkezdődött az RTL Klubon, és ott láttam az első részt, és arra gondoltam, hogy úgyis mindennek vége, bepróbálom, miért is ne. Végignéztem… De tényleg. Két nap alatt. És annyira idegesítő volt! Ú, néha vagyok így sorozatokkal, hogy már nem bírom, de megerőszakolom magamat, és végignézem, de aztán utána nem folytatom tovább. Persze kíváncsi vagyok az s02e01-re, de azt hiszem ennyi elég is lesz a sorozatból.
Rohadtul kiszámítható volt. Már néha az volt a meglepő, hogy valaki túlélte a szektával és a szekta kurvára képzett embereivel való találkozást. Már elnézést, de az egész annyira hiteltelen volt. Még a legmegérthetőbb karakter szegény Joe volt, aki csak akart írni egy fasza könyvet Ryanről, ha már előtte megbukott, mint író. No, de a többiek? Roderick? Emma? Claire? SuperAgent Parker? Jézusom, hagyjuk már! Itt mindenki az ösztönei szerint tette a dolgát, senki nem foglalkozott a tényekkel, körülményekkel. Sok mindent másként csináltam volna benne, és akkor talán izgalmasabb lehetett volna. Arról nem is beszélve, hogy számomra Ryan nem vált egy megszerethető karakterré, mert a visszaemlékezések és a sorozat jelenében lévő történések alapján ő is egy szadista sorozatgyilkos. Csak ő nem ártatlan embereket öl, hanem olyanokat akiket manipuláltak és akik feltehetőleg elmeroggyantak és kezelésre szorulnának… Ja, és jó lenne, ha végre valami másik gyilkossági módot is találnának, mint hogy valaki hasba szúr valakit valamivel vagy elvágja a torkát…

Kittus - 2013. 07. 02. 14:59

Én is azután kezdtem el nézni, hogy az első rész lement az RTL Klubon. A Cult nekem nagyon bejött, gondoltam, nem ehet rossz, mégis csak két jó színész viszi a hátán.
Végig is néztem. Nem mondom hogy életem sorozata, de nem is volt annyira rossz, mint ahogy hozzászólások arányából tűnik. Szerintem az alapötlet igenis kreatív, Bacon és Purefoy is jól nyomta nagyon, a sztori meg igen, vontatott volt egy kicsit. De szerintem simán nézhető volt. Baromságok minden sorozatban vannak, az ésszerűség nem egy folyamatos dolog sorozatéknál.
Idegesítő karakter is mindig van, milyen uncsi lenne ha enm akarnán megfolytani minimum egy szereplőt a sok közül.
Szóval szerintem jó volt, elfogultság nélkül.

winnie - 2013. 07. 02. 16:06

szóval még szerinted is baromságok vannak benne és, hogy idegesítő karakterek. akkor gondolom, érted, hogy más szerint miért rossz. nem mindenki akar ilyen sorozatokat nézni. inkább olyat néz, amiben nincsenek baromságok és idegesítő karakterek, mert akár hiszed, akár nem, sok sorozatban nincsenek.

Kittus - 2013. 07. 03. 10:00

Persze, biztosan, csak azokat én még nem láttam :)
A kedvenceim között is a legtöbben van valami baki. Az meg, hogy szerintem mi baromság meg nem baromság, szubjektív. Pl a Lost nagy kedvenc, de a mai napig röhögök azon, hogy a jegesmedve hogy a pimpilibe került oda a szigetre.
De am elég szentimentális vagyok, ha valamit elkezdek, és megfog, végignézem, nem dobom ki csak az “apróbb nüanszok” miatt. De ez már egyéni szoc probléma, és természetesen tiszteletben tartom mások véleményét, nem leszólni akartam azokat, akik kaszálták.

sport1 - 2013. 10. 16. 19:02

Nekem nagyon tetszett a sorozat. Jó volt a 2 főszereplő, nagyon alakítottak a színészek. Egyedül talán a story volt a gyenge, de én mint laikus nézőnek , bejött. Várom a 2. évadot.

Balee - 2013. 12. 29. 17:11

Most daráltam le a héten. Elejét untam, közepe tetszett, 3-4 részt néztem egyben, vége dögunalmas fostenger lett. A kritikával egyetértek,

Dióhéjban, ami zavar: FBI és főleg a rendőrség RETARDÁLTAKBÓL áll? (Broen első évadban is ez volt, ami kiakasztott, de az összességében sokkal jobb sorozat.)Most komolyan UZI-s támadókat közvetlenül az ajtó mögött várja a US Marshall? Rendőrök a sorozatgyilkost, miután felismerték, csípőre tett kézzel akarják kiszállítani a kocsiból? BAZDMEG sorozatgyilkos, pszichopata, elmebeteg állatokból összerántott szektát üldöznek és kb úgy viselkednek végig, mintha bolti tolvajokról lenne szó. És mindezt az USA-ban, ahol az országúti igazoltatás is majdnem fegyver rászegezéssel történik.

Eleve a nagy terv olyan esetleges dolgokon alapult végig, hogy ezerfelé indulhatott a történet, de csak Carollnak lett végül igaza…

Megtörténnek a nagy szökések, ott a csipetcsapat stb, fegyverek, felkészülés stb és nem történik az égvilágon semmi!

Így darálva egynek elment, voltak durva pillanatok, de ez összességében egy fingot nem ér.

Utóirat: valaki bassza már fejbe Emmat egy bárszékkel, komolyan mondom a belét kitaposnám annak a kis picsának, annyira irritáló.

Alapötlet: most komolyan 50 vadidegen látogathat egy elmebeteg sorozatgyilkost ellenőrzés nélkül? Komolyan 10 évet kell egy ilyen emberállattal várni, hogy kivégezzék? Az a baj, hogy vannak ilyen emberek és ezért kell a halálbüntetés.

Pozitívum: évek óta a legaranyosabb, legértelmesebb, legszerethetőbb GYEREK mellékszereplő. Több esze van annak a 10 éves kölyöknek, mint a fél FBI-nak.

Balee - 2013. 12. 29. 17:34

Amúgy ha stílszerűek akarunk lenni: Carol tényleg egy közepes/pocsék író, maradt volna a tanításnál.

Zsú - 2014. 09. 29. 13:01

Én késői madárka vagyok, csak most fejeztem be az első évadot. Szerintem sem volt olyan rossz, bár engem is bánt, hogy a végére ennyire lapos lett.
Engem kifejezetten a pszichológiai vonal fogott meg az elején, hogy megértsük, hogyan gondolkodik egy sorozatgyilkos. A brutális gyilkosságok egyáltalán nem jönnek be, ezek számomra inkább a szükséges rosszat jelentették.
Nagyon sajnáltam, hogy az évadzáróban a Joe és Ryan közötti beszélgetést letudták kb. 3-4 percben, pedig én ezt vártam az egész évad folyamán, az elején pont a közöttük folyt szellemes beszélgetések izgattak a legjobban.
A ki-nem-derült-terv engem is zavar, de lehet ezt a második évadra tartogatták. Még szerencse, hogy 2 perc, és állok is neki megnézni :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz