login |

Survivor: vége a 26. évadnak

2013. 05. 13. 17:56 - Írta: winnie

35 hozzászólás | kategória: 2012/13 finálék, kritika, reality,

(Aki be akar szállni a jelen még mindig egyik legjobb sorozatába, reality-jébe, az itt talál tippeket, melyik évaddal érdemes kezdeni.)

A 27. évad témájáról itt írtam, most lássuk az idei záróepizódot. A reunion show-ra nem akarok sok szót vesztegetni, nagy csalódás volt a formátuma, bár nem kicsit meglepett, hogy kik mentek a közönségkedvenc címért. Azt már az előző kritikában leírtam, hogy a 25. évaddal együtt a 26. szezon jobb volt, mint az S21-S24 botladozásai, s nyilván ehhez sokat tettek hozzá a favoritok.

A végére maradt a szokásos kérdés, hogy ki nyer? A színtelen-szagtalan, a nagy túlélő, a taktikus vagy a villain. Az a villain, aki van egy olyan érzésem, hogy sok másik “gonosztevővel” szemben nem sok elismerést vívott ki a közönség körében tetteivel – úgy tűnik, van szimpatikus rosszfiú és olyan is, akinek nehéz szurkolni.

A győzelmet általában mindig az érdemli meg, aki legjobban át tudja látni a top4-es szituációt, azt, hogy ki kivel van, ki mond neki igazat és a jury kinek a pártján itt van. Csakhogy ebbe a végjátékba elég csúnyán bekavart valamit. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Cochran nyer. Ki hitte volna?! Ráadásul 8-0-0-ra úgy, hogy egész szezon alatt egyetlen szavazatot nem kapott. Erre eddig csak egy másik játékos volt képes- És mondhatni Cochran is dominált a challenge-ekben. Ejha.

Persze az efféle dolgok a társait is minősítik, de nem igazán lehet vádolni a többieket azzal, hogy elaludtak volna, hiszen elkezdték kigyomlálni maguk közül a végső győzelemre esélyeseket, csak épp Cochran remek pozícióba helyezkedett el, pont nem került sor rá. Illetve talán sor került volna, de Erik szerencsétlen kiesésével megúszta. Utána bezsákolt egy játékot és előnnyel ment az utolsóra, ami…, szóval nem biztos, hogy jó ötlet, de lehet, hogy ebbe is a kiesés kavart be.

Kíváncsi voltam, hogy a végén hogy dönt, hogy Eddie-t vagy Dawn-t viszi magával a döntőbe, hiszen Sherri adott volt (emlékeztek még arra, amikor volt “játéka”?) Én is Dawn-t vittem volna, de simán meg lehetett volna indokolni Eddie-t is azzal, hogy Dawn nagyjából ugyanazt csinálta, mint Cochran, szóval játszott, nem csak megúszta az összes kiszavazást, mint Eddie. De úgy tűnik, hogy a Dawn-féle hozzáállás a többieknek sem nagyon jött be.

I kicked your ass in this game.

Hát, igen, más az agyafúrt machinálás és más az embert bizalmába avató elárulása, ő pedig utóbbi sportot űzte (Brenda végső, tribal-ös kérésére nagyot hökkentem). Ha már ennyire béna volt a reunion, alig szólalt meg valaki, inkább kisgyerek és pár régi beszélt, idióta Twitter-izéztek, legalább azt megkérdezhette volna Probst, hogy mi lett volna egy Eddie kontra Cochran meccs végeredménye.

Részemről öröm, hogy Cohran nyert, én mindvégig kedveltem, rém szórakoztatóan tudott beszélni és a végjátékot is nagyon profin kezelte, szinte minden szava a helyén volt az utolsó tribal során. Egy kicsit már meg is ijedtem, hogy esetleg cocky-nak fog tűnni, de végülis reális volt és a jury-nek gondolom, ez is bejött.

Már csak az a kérdés, hogy mi lett volna, ha Erik a jelentéktelen nem esik ki a top5-ben? (Persze az is érdekelne, hogy mostanság, amikor jobb körülmények között élnek a játékosok, miért tűnik úgy, mintha több orvosi közbeavatkozásra lenne szükség?)

ui1: A jury tagjainak 4-6 perces videóvéleménye a végső szavazás után: AndreaMalcolmErikPhillipBrendaMichaelReynoldEddie

ui2: Pár Ponderosa-videó Erik és Eddie megérkezéséről, valamint a készülődésről:

35 hozzászólás Ne habozz!

koac - 2013. 05. 13. 18:18

Amilyen érdekes volt sokszor az évad, olyan kiszámíthatóra sikerült a befejezés. Igazából nem volt komoly izgalom sem a challenge-ek, sem a TC-k alatt. A szavazás is teljesen egyértelmű volt. Mondjuk személy szerint én nem bánom, teljesen megérdemelt Cochran győzelme.

A Reunion valóban bénára sikerült, nem tudom miért változtattak a bevált formátumon. Elég érdekes, hogy a jurybe jutottakon kívül Corinne-t leszámítva még csak szóba sem került a többi játékos. Nem mintha különösebben hiányoztak volna, de pl. azért Brandon csak a szezon egyik legnagyobb WTF pillanatát hozta.

A fog nélküli Dawn hogyhogy nem került be a posztba? Mikor kikapta a protkóját, az volt az első gondolatom, hogy na ezt a képet még tuti viszont látom ma a junkie-n.

Ass - 2013. 05. 13. 18:22

Mennyire ótvar volt ez a Reunion?

A 20 játékosból összesen 7 beszélt, a Final 5-ból konkrétan csak 2. De azért muszáj volt látnunk a 85 éves Rudyt, és egy meztelen Richard Hatcht. Meg ott volt persze Boston Rob, aki atyaúristenné vált miután negyedjére sikerült megnyeretni vele.

Az meg egy hatalmas vicc hogy a pre-jury tagoknak a nézők között kellett ülniük csak azért hogy az embereknek ne tűnjön fel hogy Brandon nem lett meghívva. Eléggé ki is akadtak miatta. :D

pic.twitter.com/mtjKq0tLDo

Ass - 2013. 05. 13. 18:23

Sherri FTC performansza viszont egyedülálló volt. :D

Risi92 - 2013. 05. 13. 18:32

Cochran “csak” 8-0-0ra nyert winnie :p

nos, a finálé unalmas volt, végig kiszámíthatóság jellemezte. (jó Erik távozása meglepő volt, de.. bah)

a végső TC viszont jó volt, nekem tetszett Brenda húzása, Dawn megérdemelte. Sherrin meghaltam, amikor elzavarta Eriket. kár, hogy nem volt ilyen az egész évadban.

nos, a reunion. botrány. én személyszerint Corinne távozása óta erre vártam, nagyon bíztam benne, hogy szétsavazza a többieket, de SEMMIIIII. ilyen még nem is volt, hogy nem ülhettek a színpadon a többiek. szóval én a finálé+reunion levonok egy pontot az évadból (szívem szerint 2őt is levonnék, de az már a Corinne iránti elfogultságom miatt lenne) így csak 7/10-et adok. szégyelje magát az, aki kitalálta, hogy a többiek nem mehetnek a színpadra

wondorog - 2013. 05. 13. 18:56

Én is örülök Cochran győzelmének, a a végső TC nagyon jó volt, Dawn és Sherry (aki nem volt képes felfogni akkor sem, hogy miért van ott) kapta az íveket rendesen.
A Reunion sem tetszett, Dawn és Sherri szövegeit át is tekertem mert nem érdekelt, de az WTF, hogy Brenda lett a 2. legnépszerűbb.

winnie - 2013. 05. 13. 19:15

brenda a sajnálatnak köszönhet. a jól rémlik a végén, pont a 26×13 után volt a szavazás, szóval akkor friss volt az emlék. ha egész évad alatt lehetett volna, akkor más az eredmény.

mondjuk én még így is malcolm+cochrant jósoltam volna.

wondorog - 2013. 05. 13. 19:22

én is Malcolm-Cochranra gondoltam, mögöttük meg Andrea, nem ilyen sokkal lemaradva, mint a többiek

wondorog - 2013. 05. 13. 19:24

Amúgy a reunion mennyivel van a forgatás után? Mert Brenda terhessége is meglepett egy kicsit, bár azt nem tudni, hányadik hónapban jár.

Ass - 2013. 05. 13. 19:31

@wondorog: Tavaly június 30-án fejezték be a forgatást, a Reunion ugye tegnap volt, szóval majdnem 1 év.
Ha jól emlékszem Jeff mondta hogy Brenda azért nem repülhetett mert igazából bármikor szülhet, szóval eléggé a vége felé kell hogy járjon.

Tusán - 2013. 05. 13. 22:45

Hát nem mostanában láttam ilyen gyenge finálét… annyira egyértelmű volt, hogy Cochran nyeri, aki ráadásul nem is szimpatikus számomra, hogy jó néhányszor beletekertem az epizódba. Egy izgalmas és tényleg kiszámíthatatlan évad teljesen kiszámítható és szürke befejezése volt ez. És most még csak nem is a vágást lehet okolni, és ez a rosszabbik eset.

xoxo ivett - 2013. 05. 13. 23:06

Hát ez a Reunion most tényleg gyenge lett, kivéve a Malcomos rész, bár mintha eddig mindenkivel tudott volna beszélni Jeff, nem pedig a fele társaságot elültetik, hogy még képbe se legyenek. Meg nem értem Robnak miért kellett megjelennie…

Az hogy Cochran nyert… Nem örülök neki, de a 3 közül én is neki adtam volna a pénzt, mert Sherri… Na várjunk, az ki is? Dawn meg irritált. Most kb. úgy játszott mint az előző szezonukban Cochran, akit emiatt minden csúnyának elhordta, meg jött itt a tisztességesen akartam játszani, de még se dumával. Még jó, hogy Brenda kivettette vele a fogát!

A következő évadot meg nem is várom, a kitudódott spoilerek miatt, inkább azt várom amikor Malcolm tér vissza újra, mondjuk Ozzyval :D.

Menyet - 2013. 05. 13. 23:41

Nekem tetszett. A reunion kevés volt és sok áttekerhető dologgal, de én örültem Cochrannak mert neki drukkoltam Brenda kiesése után. Abszolút megérdemelte és ahogy final tribalen leszerelte Malcolm kérdését (miért te vagy ott és miért nem én?), abból sok korábbi final tribal résztvevő tanulhatna, akik inkább rátámadtak a kérdést feltevőre egy kis dicséret helyett.

ooo - 2013. 05. 13. 23:58

Engem a reunion általában hidegen szokott hagyni, talán egyet láttam eddig összesen, az se hozott semmi újdonságot. Azért nem hinném, hogy egy évad megítélését a reunion befolyásolná akármilyen mértékben.

Annak ellenére, hogy Sherri ott volt a döntőben, annyira bután játszott, hogy talán még az első kieső Francescának is több esélye volt a győzelemre. :D A három amigóval érdemes lett volna egy-két blindside-ot megejteni, mert így szürke személyiségként vonult a végső döntőbe. Pedig, ha korábban kiejti pl. a nagy esélyes Cochrant, talán nagyobb elismerésnek örvendhetett volna.

makaay - 2013. 05. 14. 00:13

pár helyen írták, hogy valószínűleg azért lehetett az, hogy csak a Jury volt a padon, mert Brandont nem akarták a műsorba. de kitudja.
elégedett vagyok cochrannel, teljesen megérdemelte.
Brenda kérése FTC teljesen WTF pillanat volt :D
És én hét idézetének jelölném azt mikor Eric megkérdezte Sherrit, hogy tudod, hogy miért vagy itt?! :D
maradok a következő évadra is:)

szerintem - 2013. 05. 14. 00:15

en mondjuk nem latom at teljesen a jatekot, de ebbol a harombol egyertelmuen cochrannek kellett nyernie, az egesz evadot tekintve pedig nekem rajta kivul reynold tunt ertelmesebbnek (bar amit a final tribal councilon muvelt az tobb mint bizarr volt, vissza is kellett tekernem, hogy ez akkor most mi). biztosan malcolm is oriasi figura volt, de mikor bekapcsolodtam, csak egy rakas szakallas, hosszuhaju fiut lattam, fogalmam sem volt, ki kicsoda, aztan mire beazonositottam oket, ot mar ki is szavaztak. mindegy. cochran szerintem nagyon ertelmesen, okosan jatszott, egyertelmuen megerdemelte a gyozelmet.
dawn szerintem azert nem volt szeretheto, mert amit o csinalt, az kozelebb volt az elmebajhoz, mint egy kidolgozott taktikahoz. szunet nelkuli paranoiaval kovetelte ki maganak, hogy megsajnaljak az emberek, eroszakkal csimpaszkodott mindenkibe, majd pedig mindenkit hatbaszurt. ez nem jatek, ez inkabb gerinctelenseg es foleg gyavasag. szerintem.

namost akkor alljunk meg egy szora. szoval ezek a szerencsetlen emberek egy teljes evig vartak arra, hogy kideruljon, hogy nyertek-e vagy nem? ez mennyire durva mar. hogy lehet egy teljes evig birni, hogy senkinek mondhatod el, hogy vegigcsinaltad? (bar mondjuk valahol olvastam, hogy meg a musor elott kiszivargott, hogy ki lesz az utolso harom jatekos).

nem lattam az elo showt, vegul ki lett a kozonsegkedvenc?

Aragorn83 - 2013. 05. 14. 04:00

szerintem: Természetesen Malcolm. :) Remek játékos a srác. Nálam is ő lett a egyértelmű kedvenc. Már a 25. évadban is remekül játszott.

Én a Reunion hagyományainak sárbatiprásaként aposztrofáltam, hogy a “futottak még” kategióra tagjai a kispadra kerültek. Csoda, hogy mutatták őket. Szegény Corrine, ő rá külön kíváncsi lettem volna… Pedig a saját évadjában (Gabon s17) nem volt épp a szívem csücske, de itt nagyon megszerettem.

ooo – Ha mindössze egyet (vagy a mostanival együtt kettőt?) láttál az eddigi 26 reunionból, akkor nem is igazán fogod tudni megítélni/megérteni, hogy miért olyan jó (vagy éppen rossz) ez az élő-show műsoros lezárás.
Nekem az egyik kedvencem. Eltelik a forgatás után jó pár hónap, akár egy év is, addigra a sértődések, stb, feledésbe merülnek, meg az hogy ki kit és miért szúrt hátba és egy jó kedélyű közös össznépi kibeszélése lesz az elmúlt évadnak, ami mindig irtó érdekes és vicces számomra. Érdekes azért, mert kíváncsi vagyok kivel mi történt azóta, hogy visszarázódott a régi kerékvágásba. Vicces pedig azért, mert jó látni az egymást zrikáló vagy ép önmagukon és korábbi tetteiken nevető játékosokat. Ezeken pedig minidig nagyon jókat tudok vigyorogni.
Én már csak tudom, most darálom másodjára a Survivort. Most végeztem a 3. évad (Afrika) újra nézésével. Most jön ismét a 4. évad – Marquesas és Boston Rob bemutatkozása. :)

winnie - 2013. 05. 14. 07:42

“nem lattam az elo showt, vegul ki lett a kozonsegkedvenc?”

malcolm – 36%
brenda – 35%

winnie - 2013. 05. 14. 07:44

“namost akkor alljunk meg egy szora. szoval ezek a szerencsetlen emberek egy teljes evig vartak arra, hogy kideruljon, hogy nyertek-e vagy nem? ez mennyire durva mar. hogy lehet egy teljes evig birni, hogy senkinek mondhatod el, hogy vegigcsinaltad? (bar mondjuk valahol olvastam, hogy meg a musor elott kiszivargott, hogy ki lesz az utolso harom jatekos).”

egy évig, jaja. tavasszal-nyár elején forgatták. őket nem érinti a szivárgás, hiszen tudták a végeredményt, max a győztesről nem beszélhettek, de az, hogy aki nyer vagy ki a döntős az már nyáron felkerül a netre, a forgatás utáni napokban.

Kardigán - 2013. 05. 14. 09:01

az elég valószínű, hogy az utolsó előtti challenge eredetileg immunitynek lett szánva, viszont már tavaly is ellőtték, hogy lehetett az utolsóra előnyt nyerni, úgyhogy legalább nem volt nagyon kínos.

azon gondolkodtam viszont, hogy miért azt csinálták, hogy marad a két immunity és final 2? a 16-ban nagyon nem szerettem, mikor ezt csinálták, mert ott a stratégia része volt, de itt sherrit mindenki csak helykitöltésnek akarta magával vinni, akár lehetett is volna.

a final tribal szerintem elképesztően jó volt, brenda előttig. cochran kurvajókat válaszolt, és annyira imádom nézni, amikor valaki jól szerepel és mosolyog közben a zsűri, és látod a szavazataikat.
amikor sherri “leültette” eriket, ott sajnos volt egy vágás, az exit interjúban mondta, hogy cochrantól még kérdezett valami baromságot, hogy ugye le fog zuhanyozni – pont azért, mert sherrinek semmi joga csak úgy leültetni, ha még van egy kérdése.
brenda viszont gáz volt, és máshogy, mint dawn. dawn nem azért szavazta ki, hogy bántsa, hanem azzal együtt tette, hogy ez bántani fogja; brenda viszont csak simán kicsinyes volt. azzal együtt meg főleg, hogy a reunionon dawnnak bocsánatot kellett kérnie brendától, de fordítva nem.

a reunion végtelenül gáz volt, ráadásul az első kiszavazottak nem tudták, hogy nem lesznek a színpadon, csak mikor odaértek, akkor látták, hogy a közönségben vannk a neveik székeken. (ezt tvítelte francesca) brandon viszontem volt ott, és úgy tűnik, nem akarták, hogy ez feltűnő legyen. olyat is olvastam, hogy “brandon was not invited” – remélhetőleg pár óra múlva kikerül a szokásos jeff-dalton ross interjú és kiderül.
szintén az erikes exit interjúban volt, hogy azon is mindenki ki van akadva, hogy nem beszélt velük jeff; ez főleg eriknél gáz, aki ugye nézői szemszögből egy órája lett evakuálva, és meg se kérdezi, hogy ja és amúgy hogy vagy, élsz-e még, mi volt a bajod. meh.

na mindegy, ezt a reuniont elfelejtem gyorsan, szegény évad nem ezt érdemli.

winnie - 2013. 05. 14. 09:09

cochran szerint a győzelem egyik kulcsa, és végülis.

Talk about your alliance with Dawn.
Cochran: First off, it’s bizarre that nobody ever tried to split up me and Dawn. That was something that always baffled us as we were out there.

Menyet - 2013. 05. 14. 10:37

“szoval ezek a szerencsetlen emberek egy teljes evig vartak arra, hogy kideruljon, hogy nyertek-e vagy nem?”
Igen, de azert csak együtt laktak a szigeten 30+ napot, elég jól érzik hogy ki kire szavazott és hogy ki a nyertes. Jeff kérdésére Sherri meg Dawn is azt mondta a szavazat felolvasása elött hogy nem nyernek és nem csak szerénységből.

Eric meg a többiek sem boldogok a reunion miatt: http://insidetv.ew.com/2013/05/13/survivor-caramoan-erik-reunion/2/

kardigán - 2013. 05. 14. 13:31

és jeff azt mondja, hogy ilyen lesz még, ejnye.
http://insidetv.ew.com/2013/05/14/survivor-caramoan-jeff-probst-finale-reunion/

azt teljesen megértem, hogy beszélgetni nem akar velük, mert tényleg egy csomó mindenkivel nincs miről, de
– ebben az adásban nehogymár ne lett volna idő rudy meg cuki kislány helyett
– sokkal sokkal kevésbé gáz szerintem, ha nem szól hozzájuk, de fent ülnek.

winnie - 2013. 05. 14. 13:38

és az, hogy a díszlet fogja…:) a kislány érthetetlen volt, bár legalább annyira nem tűnt lezsírozottnak, mert megszólalni alig tudott az értelmes kérdések hallatán.

Risi92 - 2013. 05. 14. 14:26

igenis meghatározza a reunion show az évadról kialakított képet, mert mégis csak az a lezárása az évadnak – még akkor is, ha ez csak egy “plusz”. én nagyon kíváncsi lettem volna a jury előtt kiesettekre, és az, hogy nem kerültek még a színpadra sem, szerintem felháborító. teljesen jogosan akadtak ki a játékosok, gondolom mennyit készülhettek erre, és erre tessék. ráadásul ha Brandont nem akarták meghívni, őt is simán kapcsolhatták volna úgy, mint Brendát. na mindegy

nadivereb - 2013. 05. 15. 00:48

3 dolog:

1) Nagyon örülök, hogy Cochran nyert. Maximálisan megérdemelte, és iszonyat jól beszélt a végső tribalen is.

2) Ez a Reunion-formátum rettenetesen szar.

3) Reynold meglepett azzal, hogy milyen laza volt, kíváncsi vagyok, milyen játékot húzott volna elő a kalapból, ha nem underdogként kell túlélésre játszania az első tribaltől kezdve

Kardigán - 2013. 05. 15. 08:34

@Risi92: alapvetően teljesen egyetértek veled, de brandont nem lehetett volna így megoldani. egyrészt ha ő is csak videón van, akkor valamit hazudni kell, hogy miért nincs ott, azt nem mondhatják, hogy “attól féltünk, hogy megharap valakit” – az egésznek pont az volt a lényege, hogy ne hívják fel a figyelmet arra, hogy brandon nincs ott.
és valószínűleg azért se lett volna jó ötlet, mert nagyon az jön le a dologból, hogy nem effektíve attól féltek, hogy brandon lepipil valamit, hanem az egész jelenségtől, hogy mit mondana, hogy mit reagálna, hogy rá milyen hatással lenne az egész. jeff azt mondja, brandon is egyetértett a döntéssel, és eről simán el tudom képzelni, hogy igaz; mondjuk ha brandon terápiára jár, és a pszichológusa azt mondja, hogy ez most nem lenne egy jó élmény. vagy akár csak a felesége azt mondja.

freestyle82 - 2015. 10. 07. 20:12

No, ezzel az évaddal is végeztem.

Mielőtt pár sort írnék erről az etupról, szeretnék vmit kérdezni a survivor nézőitől:
Itt mindenki aki követi évadról-évadra a műsort anyanyelvi szinten tolja az angolt?Mert oké a hallott szöveg alapján majdnem! mindent meg tudok érteni én is, de nagyon távol állok sajnos a perfecttől.
Ráadásul a fellelhető angol feliratok is elég hiányosak, van ugyan pár évad aminek minden részéhez van angol sub, de közel sem mindnek.
A nagy részét érteném az évadnak csak hallott szöveg alapján is, de biztos lennének olyan mozzanatok amikről lemaradnék.
Eddigi évadok amiket láttam sorrendben: s17,s16,s26.
Jelenleg angol felirattal nézem a heroes vs villains s20-all start.Ehhez az évadhoz pl megvan minden rész subja. Tegnap elkezdtem megcsinálni hozzá a magyar feliratot, de két ok miatt abbahagytam: Egyrészt nincs elég időm rá, de talán még nyomósabb ok, hogy azután már annyira nem lenne érdekes megnézni, ha egyszer én fordítottam:)
Szóval ti hogyan nézitek angol felirattal(bár nincs mindhez) vagy anélkül?Nem értem egyébként, h egy ilyen nagyszerű műsorhoz miért nincs annyi lelkes ember akik megcsinálnák a feliratokat?Tényleg nem értem, hiszen elég régóta megy már a műsor és van 2-3 évadhoz fordítás.

Az évadról pár gondolat
Nem volt rossz, de azért a 16ost nem közelíti meg, bár a 17esnél nyilván jobb(azt elég gyengének éreztem)
Cochran- hatalmas forma, nagyon szórakoztató srác.
Dawn- Herótom volt tőle, főleg a brendás incidens után(oké játék, meg átverés, de mindennek van határa)
FTC-n viszont brenda eléggé helyrerakta.
shamar:D- Már már komikumba illő volt amiket művelt, sztem vicces volt, generálta a feszültséget.(Egyik tc-n: “Eddie sem szólhat hozzám ,mert ő reynolds jó haverja”:)
malcolm-Egy kicsit kezdett az évad harmadán idegesíteni, h állandóan több immunityje is van.Plussz amikor elkérte reynoldstól nem értettem, h mért nem a sajátját vitte oda jeffnek, hiszen volt kettő is ha jól tévedek:)Bár reynoldsra szavazott és el is vette tőleg az idolt szóval..
andrea- nagyon tetszett a csaj, minden tekintetben, kinézetre is oltári, plussz jó játékosnak is tűnt, kár, h nem láttunk belőle többet(a játékából:)
brenda: Játékban tartott egy vetélytársat, hogy segített neki, amit jól meg is hálált az illető..(kár, hogy egy cápa nem falta fel a protkót, mielőtt brenda kiszedte volna. Egyébként FTC-n hazudott dawn, mikor brenda kérdésére azt válaszolta, hogy nem, nem adta volna fel a játékot ha nem találja meg.
Phillip-én nem láttam a korábbi évadát, de jó kis színfolt volt így is. Gondolom bolond a csávó, de bírtam a pattogását, engem nem idegesített annyira.

A többi annyira nem volt érdekes, ugye kapásból eddie és reynolds csaja ki is esett plussz ők ketten, sherry tényleg seashell volt by eric:)
Tényleg eric…Na őneki láttam már a játékát s16ban ugye, ha ott nem adja oda natnek a védettséget bármi lehetett volna, most meg fel kellett adnia, pedig ezúttal is bármi lehetett volna.

A fő kérdésem tehát, hogy ti- rendszeres nézők- anyanyelvi szinten vagytok angolból?Mert eléggé az kell hozzá, hogy a legkisebb dologról se maradj le sztem legalábbis.
Most folytatom s20-at angol felirattal.

Thomas - 2015. 10. 07. 22:07

Nem vagyok anyanyelvi szinten, én az összes reality-t úgy nézem, hogy 90%-ban megértem, a többit meg kikövetkeztetem. Survivornál ugye jobban kell figyelni, mert általában nem a kamerának beszélnek, de akkor visszatekerem, ha nem értek valamit.
Újabb évadokból, ha találsz, érdemes a web-dl-eket tölteni, mert azokban általában van angol felirat. Bár annál meg az a baj, hogy nem túl pontos, és előre-hátra csúszkál állandóan. Van, hogy inkább zavar, mint hasznos, és mérgemben kikapcsolom:)

A Dawn-Brenda dologgal teljesen egyetértek, húú, de idegesített az a csaj:) Mondjuk engem Cochran is, meg Phillip, jájj:) Andreát meg én is elnézegetném bármeddig:)

freestyle82 - 2015. 10. 08. 00:00

Hali en is tamas vagyok es egy korabbi baratom allandoan thomas-ozott:)

Cochran nem tudom miert idegesitett, ertelmes a tag es van humora. Jo parositas.
Gondolom a tudalekos stilusa ami neked nem jott be, de -ha nagyon keveseknek is- valakiknek meg jol is all.
Na o pont ilyen:D

Lana - 2015. 10. 08. 03:27

Én sem vagyok anyanyelvi de már egy jóideje minden angol műsort felirat nélkül nézek. Mondjuk a Survivorben azért akadt olyan akcentus amin csak néztem, hogy oké ebből egy szót sem értettem, talán Big Tom volt még egy korai évadban ilyen, de szerintem elég sok évad után belejön az ember, mert azért eléggé ugyanazokról a dolgokról beszélnek benne állandóan.
De arra odafigyelnek a készítők, hogy ha valami zajos vagy érthetetlen azt ők feliratozzák.
Nem tudom a survivor mennyire elterjedt nem angol anyanyelvű országokban. Sok helyen van saját verziójuk, lehet ezért nehezebb angol feliratot találni hozzá.
Viszont régen ment itthon az AXN-en szóval elméletben valahol létezhetne hivatalos magyar feliratos verzió is.

Thomas - 2015. 10. 09. 22:05

Én is régen az AXN-en néztem magyar felirattal, de az sajnos nem elérhető sehol. Max tőlük lehetne valahogy megszerezni:)
És tényleg, ahogy egyre többet nézed, egyre jobban fogod érteni, mert minden reality-nek megvan a sajátos nyelvezete, amit ha megszoksz, utána már sokkal könnyebb lesz. Én a Big Brotherrel voltam így, talán az volt az első ilyen nem kamerának beszélős, amit elkezdtem, és eltelt jópár rész, mire ráéreztem, aztán évadról-évadra egyre több dolgot megértettem belőle, mondjuk a kezdeti 60%-ot már bőven 90 fölé tornáztam, a többit meg ki is lehet következtetni.

Cochran: nem akarok mondani semmit, mert még hátha megnézed a 23. évadot, de eleinte amúgy kimondottan kedveltem:) Itt már eleve ellene szurkoltam, és nagyon nem örültem, hogy megnyerte…

freestyle82 - 2015. 10. 10. 22:16

Üdv nektek

Hát a 23. évadot nem valószínű, h megnézem, mert itt junkie-n is azt olvastam, h a 20as évad után, a 21. évadtól a 25-ig nagyon gyenge évadokat produkált.
Még akkor sem örültél, amikor a 3as döntő kirajzolódott?Mért kinek kellett volna nyerni?dawn?sherry?come on..:d
A 23as openingjét láttam, amikor jeff először szólítja meg cochrant, nagyon vicces volt ott is:D

Amire fáj a fogam az a cook island lenne jelenleg, mert abban már több olyan szereplő is van akiket láttam és bírok is. parvati,ozzy és penner(penner nagyon szimpatikus ember benyomását keltette a 16osban, sajnáltam h kiesett)

Az AXN videotárban pedig én is néztem, sajnos nem érhetőek el a survivor évadok amiket adtak. Ráadásul azt hiszem a cook island pont azon évadok egyike volt amit adtak.

Thomas - 2015. 10. 11. 14:36

Ott már valószínűleg egyiküknek sem tudtam volna örülni, de ha muszáj választani, akkor Sherri:) És Andreának és Brendának szurkoltam. Mikor ők kiestek, nekem ez az évad már olyan mindegy volt:)

És a 22-es és a 24-es évadot szerettem nagyon, azokat meg is tartottam, de hát nyilván ízlések és pofonok…:) A 23-ast nem igazán, de ugye abban is volt ugye Ozzy, akit én is bírok:)

Parvati nekem az első számú kedvencem volt, Pennert viszont nagyon utáltam:) De a Parvatis évadokról biztos nem fogok rosszat mondani, hehe:)

Szerintem írjál az AXN-nek, hátha valahogy le tudjátok boltolni a feliratokat, veszítenivalód nincs:) Szerintem kb. a 22. évadig adhatták, mert ott váltottam át a letöltésre.

dragon1986 - 2015. 10. 13. 17:20

Én itt mindent értek big brothert is. Inkabb a főzős műsorok azok amiket csak 90-95%-ben, mert előfordul ismeretlen fűszer gyümölcs stb. Mindig utana nezek a dolgoknak. Uj kifejezeseknek is
Nem elég ha szovegkornyezet miatt ertem bixtos akarok lenni.

Enzo - 2015. 10. 13. 18:11

hm, én ide írtam egy kommentet freestyle82-nek 4-5 napja, de azóta nem jelent meg. winnie, meg tudnád nézni?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz