login |

NCIS: Los Angeles: vége a 4. évadnak – írta Sue

2013. 05. 16. 19:00 - Írta: vendegblogger

31 hozzászólás | kategória: 2012/13 finálék, kritika,

WOW. Ez a legtömörebb szó, amivel az NCIS: Los Angeles idei fináléját jellemezni tudom. De ne szaladjunk ennyire előre, mert előbb az évadnyitótól idáig eltelt 22 részről emlékeznék meg.

A negyedik évadra szépen vitték tovább Shane Brennanék azt az irányt, amit az elmúlt 3 évben kialakítottak: vannak sima nyomozós, egy ügy/epizód- jellegű epizódok, és ezek közé az évad során szépen elszórtan építenek be olyan részeket, amelyek kiemelten koncentrálnak a csapat egy-egy tagjára, az ő múltjára. (Még mindig ez utóbbiak az érdekesebbek, és nem csak akkor, ha átívelnek.)

Az idei évad teljesen korrekt színvonalat hozott, pont, mint a tavalyi, egy kivétellel, számomra ugyanis erősen kilógott a 18-19. rész – ami eredendően a be nem rendelt NCIS: Red backdoor pilotja volt –, sajnos lefelé. A zárás pedig pozitív irányba tért el az átlagos színvonaltól, hatalmasat ütött.

A karakterek érezhetően képesek fejlődni, az idei évad pozitív meglepetése az állandó szereplők között Granger igazgatóhelyettes (Miguel Ferrer), aki hihetetlen badass tud lenni, de mostanra már egy Hetty-vel egyenrangú, sokkal kevésbé önző karakter, mint ahogyan megismertük. Ráadásul egyre több infómorzsát kapunk Hetty hátteréről és a Grangerrel közös múltjáról is, ami szintén tovább árnyalja a róla alkotott képet.

Innentől spoileres leszek. A tovább mögött.

Az évad kiemelt szála Sam magánéletéhez kapcsolódott, a finálé középpontjában is ez állt. Külön pacsi a készítőknek, hogy 3 Callenre kihegyezett zárás után végre a csapat más tagja van a középpontban májusban. Nekem kifejezetten tetszett, hogy szépen fokozatosan építették fel mindezt.

Már az 5-6. részben előkerültek az alvó szovjet (bocs, orosz) ügynökök és a pincéikben őrzött nukleáris bombák (Deeks szteptánca megvolt?), megismertük az ezekre utazó és sikeresen megszerző fegyverkereskedőt, Sidorovot. Ehhez kapcsolódóan végre képernyőre került rendesen Sam felesége, Quinn is, aki a CIA-nek dolgozott a családalapítás előtt – most pedig ismét náluk van.

Aztán a 4×17 a Sidorov által Quinn-nek kiadott munka elvégzéséről szólt (Deeks a fürdőben?), majd az utolsó előtti résszel ismét képbe került az évad főgonosz orosza, s a zárásra a feleség is visszatért.

Álljunk meg egy pillanatra Sam kedves nejénél: az asszonyka határozottan nem piskóta, és Aunjanue Ellisnek jól áll ez a kemény, határozott ügynök/családanya. Ahogyan pedig folyamatosan játszmázik Sidorovval, mindezt úgy, hogy férjura amikor csak teheti, mellette van a munkában is, le a kalappal előtte. Köszönhettünk nekik pár emlékezetes jelenetet idén.

A másik, akit szintén kiemelnék, mert egész évadban ott volt a szeren: Deeks. Eltalált a karakter, nem véletlen, hogy az imént sorra az ő emlékezetes momentumai idéződtek fel bennem. A humorfaktort egyértelműen az ő Kensivel alkotott párosa hozza, és tagadhatatlan a köztük levő vonzalom is. A rajongói körökben külön megy a szurkolás, hogy mikor merik végre meglépni az írók az összehozásukat. A finálét követően tovább erre sem kell várnunk.

Oh… Chess match begins again.

Az idézet nem véletlen: az utolsó részben újra találkozunk Janvier-vel (Christopher Lambert még zseniálisabb, mint egy éve), aki fél kézzel kifejezetten ördögi lett. Az árukapcsolás jegyében Vazirit is viszontlátjuk pár jelenet erejéig – ő az az iráni, akinek átadták sakkozónkat az évadnyitóban.

Bár az előzetes hírek hallatán tényleg tartottam attól, hogy a korábbi gonoszok visszahozatala nem fog jól elsülni, szerencsére pozitívan csalódtam. A történet szempontjából jó húzás volt, hogy Lambert karaktere újra képbe került, mint az az ember, aki révén a csapat újra kapcsolatba tud lépni az orosz fegyverkereskedőnkkel – emlékezetes perceket köszönhettünk neki ismét.

Amíg hazaszállították Iránból, Sam és Quinn újra Sidorov csapatába került némi ügyeskedés árán, így minden adott volt ahhoz, hogy hátradőlhessünk és élvezzük, amit látunk. Janvier a kapcsolatait kihasználva összehozta az üzletet a maradék két atombombáról. (Azért maradék, mert egyet a mexikói sivatag közepén az epizód felütéseként felrobbantottak, fokozandó a többi értékét a feketepiacon).

Playing can be fun.

Na igen, ettől a “három rosszfiú találkozik a semmi közepén, üzleti célból”- jelenettől válik igazán érdekessé a történet: Egyértelmű, hogy valami nem stimmel, túl könnyedén rááll mindenki az alkura, de ekkor még nem is sejtik, hogy mi ennek az oka. Azonban amikor Samet és Quinnt Sidorov elválasztja, majd Samet egy aktatáskányi aranytömbhöz bilincselve medencébe löki úszni, már sejthető, hogy legalább ő lebukott. Közben Deeks beáldozza magát, hogy a rész elején átmenetileg kapott új partnerét mentse, s így ő is az oroszok kezei közé kerül.

Callen és Janvier “párbeszédének” hála megtudjuk, hogy hogy bukott le Sam: kedvenc rosszfiúnk szemhéján és nyelvén szerepelt az üzenet tintával, hogy Sam ügynök. Számomra ez volt az a pont, aminél az államat keresnem kellett, mert erre a pofonegyszerűségében óriási üzenési módra nem gondoltam.

Quin jól helytállt a két dögös motoros orosz hölggyel szemben (akik rossz útra tért rendfenntartók), de így is egy fóliacsík végén lógva találja magát úgy 30 emelet magasban – szerencséjére Kensi közben megérkezik, tehát van esélye a megmenekülésre.

Eközben Sidorov elektromos kezelésbe veszi Samet, kiderítendő, hogy Quinn is ügynök-e. Mivel Sam mindvégig tagad, így ott kapjuk az arcunkba a To be continued…-feliratot, amikor Deeksnek épp kipeckelik a száját, s nekiállnak fogászati beavatkozást végezni rajta, érzéstelenítés nélkül – mindezt annak érdekében, hogy megtudják, a nő ügynök-e. (Ja, és persze ne feledjem: élőben nézhetik a társuk kínzását, hogy még keményebb legyen a helyzet.)

Szóval WOW. Tényleg ütős 40 perc volt, az utolsó jelenteket meg kifejezetten csak erős idegzetűeknek ajánlom.

Hogy mi lesz itt szeptemberben? Azért reménykedem abban, hogy nem olyan logikus és pár pillanat után egyértelművé váló feloldást kapunk erre a helyzetre, minimalizálva a károkat, mint ennek az évadnak az elején. És kíváncsian várom, hogy a Kensi – Deeks-vonalon merre mennek tovább, merthogy végre a Deeks felvállalta az érzéseit, még ha mindezt nem is verbálisan tette, hanem inkább cselekedett.

Osztályozni nem fogok, mert a végén velem is szembe jön álmomban a fogászati fúró, brrrrrr. Csak legyen már szeptember!

31 hozzászólás Ne habozz!

Hirariko - 2013. 05. 16. 19:29

Tökéletes évad, tökéletes írás csak az a 2 RED rész ne lett volna :DDDDDD legjobb évad eddig, ahogy összejöttek a rossz fiúk kirázott a hideg is. Számomra 8,5/10 az évad. :D

Hirariko - 2013. 05. 16. 19:30

Ennél már csak a Supnat finálé volt eddig ütősebb számomra :D

pheeter - 2013. 05. 16. 19:38

Nagyon jó írás, grat!

Én is reménykedek, hogy nem egy rész alatt fog megoldódni minden ősszel.

Vmiért úgy gondolom, hogy a sakkozás alatti Sam-Deeks dialógus alapján és a rész végi kínzás után Deeks elnyeri Sam bizalmát, viszont én Deeks-nél változást várok a kínzás hatására:
kevesebb humoros megjegyzés, talán a haját is levágja, szóval vmi drasztikus változásra számítok Deeks-nél, és szerintem Kensi-vel se jönnek össze (még) az 5. évad elején, inkább folytatódik a huzavona.

ÉS valóban, az évad mélypontja a RED-es két rész volt, valamint a Callen és Paris közti “vonzalom” erőltetése

tschaby - 2013. 05. 16. 19:43

Mindenben egyetértek a cikkíróval! Nálam idén ez és a Lost Girl viszik a legjobb évad címet.

Khes - 2013. 05. 16. 20:00

Jó írás egy jó évadról és évadzáróról. Nagyon szépen felépítették, tényleg csak a két rész erőltetett Red nem kellett volna, de nem baj túléltük. És akkor mikorleszmárszeptember??

torjack - 2013. 05. 16. 20:20

Először is: patent írás, pacsi :)

Meg aztán pacsi a készítőknek is, az eddigi legjobb évadot hozták össze, az évadzáró meg országos szinten a legjobbak között van. Tényleg csak a 2 RED epizód volt gyengus, most már tudjuk, hogy a CBS is így látta…

Érdekes lesz a folytatás. Egyrészt nagy kérdés, hogy a Kensi/Deeks kettőst tényleg összehozzák-e, vagy húzzák még egy kicsit. Talán az utóbbi, de az már nyilvánvaló,hogy ez ügyben nem az NCIS a “példakép”.
Aztán ott van Deeks és Sam, szvsz tuti, hogy a bozontos is kiállja a kínzási próbát, ezzel pedig a kettejük közötti bizalmi probléma fel lesz oldva. Ezt egyébként elég ütősen csinálták meg.(Ahogy a végén Sam szó szerint feszülten figyeli Deeks fogászati beavatkozását…) Viszont ezzel a végső jelenettel kizárható annak a lehetősége, hogy Sam nejét kinyírják, így kissé súlytalanná válna a vallatás. Bár drámai szempontból érdekes lett volna a köv. szezonra, ha hősünk megözvegyül. Plusz így Sidorov is maradhatott volna még egy szezonra, mint levadászandó ellenség, így viszont alighanem megy a levesbe. Mostmár a Hegylakóval együtt, Lambert zseniális volt, de háromszori szereplés azért már sok lenne.
Jövőre inkább egy belső ellenséget dobnék be főgonosznak a jövő évadra, ilyen még úgy sem volt.

Plusz amit még megnéznék a köv. szezonra legalább egyszer egy Callen/Deeks team-up. Mókás lenne a szófosó vs. szószátyár :)

Sue - 2013. 05. 16. 23:41

Köszi mindenkinek :)

@torjack: Deeks és Callen összerakása már nekem is megfordult a fejemben a finálét nézve, mert amikor eddig a csereberék voltak, mindig Callen-Kensi és Deeks-Sam lett. Nem ártana némi változatosság.
Quinnt kinyírására én sem kötnék nagy összegű fogadásokat. Viszont hogy melyik gonoszt még mennyire akarják használni – ha kreatívak, akkor Lambertben én még látok potenciált, de Sidorovban már nem sokat. Igaz, előbbi nálam abszolút kedvenccé vált, úgyhogy nem vagyok vele teljesen objektív. :)
Az meg szintén valószínű, hogy nem rögtön fogják összehozni a Deeks-Kensi párt, hanem le fognak futni pár kört, és ebben nyilván az is benne lesz, hogy Deeksben mély nyomokat fog hagyni a látottak és az amatőr fogászunk. De attól még kíváncsi vagyok, hogy mennyire fogják húzni, és hogyan akarják mindezt kivitelezni. Meg hát “szerelmi szál” téren azért még a Nell-Eric duóról se feledkezzünk meg, mert ők kicsivel előrébb tartanak…

Vexi - 2013. 05. 16. 23:47

Ah… hogy lehet így félbe hagyni valamit! Fércmunka :)
Ütős finálé volt na.

torjack - 2013. 05. 17. 00:36

@Sue: Lambert kurvajó, talán még tényleg lehetne használni, de nem tudom hogy ez az oda/vissza átverős dolog harmadjára is elég jól működne-e. Ha az eddigieknél máshogy tudják használni, akkor hajrá. Bár élek a gyanúperrel, hogy az évadnyitóban Callennel kardot rántanak most már élesben, “csak egy maradhat” alapon. Remélem azért lefejezés, meg villámcsapás nem lesz :)
Tim Murphy is elég badass amúgy,de a gonosz orosz megtartását csak úgy tudom elképzelni, ha jégre teszi Sam nejét. Az viszont egy újabb Sam központú évad lenne, szóval nem hiszem hogy ezt meglépik. Háttérsztori gyanánt lassan Deeks-et kellene elővenni, róla gyakorlatilag semmi infó nincs azon kívül, hogy anno lepuffantotta a fatert.Meg aztán Callen múltja is parkolópályán van egy ideje. Bár pár résszel ezelőtt téma volt Hetty árvákból verbuvált ügynökserege,az a köv.évadban biztos előjön.
Meg még ott van a klaviatúrapusztító duó is. Sok hátteret egyik sem kapott eddig, bár vélhetően jövőre sem Eric és Nell lesz a központban.

Barbi - 2013. 05. 17. 09:12

Legyen már szeptember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sue - 2013. 05. 17. 11:16

@torjack: Egyetértünk a gonoszsokkal kapcsolatban:) Sidorovra meg különben is olyan régóta vadásznak, hogy épp itt az ideje elejteni a nagyvadat. Az egyedülálló apa-kártyát meg tényleg nem valószínű, hogy kijátsszák – az már túl nagy dráma lenne sztem.
Hetty ügynökei nyilván nem véletlenül kerültek képbe, tutira tovább akarják még vinni – viszont piros pont, hogy Hunterrel ezt már korábban elkezdték felépíteni, mert én kifejezetten komálom az ilyen apránként építkező szálakat.
Deeks hátterének kibontása sem hinném hogy sokat várat már magára, azt meg nem bántam annyira, hogy Callen múltjáról idén kevesebb szó esett, mint eddig, mert nem árt a változatosság. Eric meg Nell nyilván a csapat fontos részei, de teljesen más kategória, mint az állandóan terepen dolgozók. Mindenesetre aranyosak. :)

torjack - 2013. 05. 17. 11:59

Ha már Hetty ügynökei képbe kerültek, új ellenséget onnan kellene hozni. Valakit, aki Callennel és Hunterrel ellentétben nem lett példás ügynök, hanem félresiklott menetközben. Ugyanakkor meg ismeri a belső mechanizmust, ezért nem lehet a szokásos módszerekkel elintézni. Valami olyasmi, mint amilyen Javier Bardem volt a Skyfallban. Az azért elég pöpec lenne, plusz egészen más mint az eddig megszokott fegyverkereskedők/terroristák. Valahol húzósabb lenne egy egykori bajtársat levadászni.

Sue - 2013. 05. 17. 14:46

Az biztos, ráadásul Hettynek ott még nagyobb szerepe lehetne, amit én cseppet sem bánnék :) Szerintem állapodjunk meg abban, hogy ezt szeretnénk, és várjunk egy évet, hogy bejön-e ;)

torjack - 2013. 05. 17. 15:57

Ha bejönne, nagyon meg lennék elégedve magammal :D

torjack - 2013. 05. 24. 23:03

Nézegettem amúgy “külföldön” az amerikai reakciókat a fináléra…Hihetetlen mennyien kiakadtak a finálé zárójelenetének “brutalitására”…Így már nem csoda, ha a Hannibalt gyakorlatilag alig nézik odakinn…

Zyta - 2013. 05. 26. 22:33

Wow. Én is csak ennyit bírtam mondani, mikor vége lett a résznek. Na meg már azután a bizonyos Kensi-Deeks jelenet után is.:) Díjazom, h másik NCIS-szel ellentétben itt meg merték ezt lépni ilyen “hamar”, bár gondolom nem fognak az 5×01-ben rögtön egymás karjaiba borulni. De akkor is, na…
Vissza a részhez. Kb egyetértek az előttem szólókkal, erről a fináléról most tényleg csak jót lehet mondani. És ez most nem olyan, amit az 5×01-ben meg nem történtté tehetnek. Legalábbis remélem nem jönnek azzal, h Callen tudta, h üzenni fog, mert akkor esélyes, h beverem a képernyőt. :D
Ami a főgonoszokat illeti, Sidorovot sztem sem érdemes megtartani, abszolút nem is érdekes figura, nincs is semmi gógyija, csak pénze meg hatalma. Igazából nem is nagyon tudnának vele mit kezdeni már később. Janvier viszont maradhatna még, bár belőle sem tudom, mit lehetne még kihozni, de ezt majd megoldják ők. :)
Quinn sztem tuti nem fog meghalni, annyira azért nem drámai ez a sorozat.:)
A fináléról nagyjából ennyi. Az évadról viszont már kevésbé tudok jókat mondani. Számomra most elég sok rész volt unalmas / vontatott / érdektelen (nem csak a 2 Red). Én ezt az egész Sidorov szálat is untam, talán mert Sam a legkevésbé érdekes karakter számomra, így nem igazán tudtam értékelni, h ő került középpontba. De persze nyilván nem foglalkozhatnak mindig Callennel. De mondjuk most már egy Hetty központú évadot is megnéznék, látom, írtátok, h jöhetne egy rogue ügynök, az sem lenne rossz, de nekem még jobban tetszene vmi jó kis gonosz Hetty és Granger közös múltjából (amiről szintén kiderülhetne még ez-az).
Mindenesetre egy ilyen finálé után nagyon várom a folytatást.

Zora - 2013. 06. 17. 19:41

4×24

Jó volt, ahogy Javier üzent, az nagyon frappáns és egyedi volt. Most nem lőtték halomra az embereket, ez is egy pozitívum.
Viszont félve írom le (kommenteket még nem olvastam): Én vagyok egyedül a világban, aki ki nem állhatja Deeks-et, és semmi, de semmilyen kémiát, hanem pont ellenkezőleg, kényszeredett poénszórást lát Kensi és Deeks között? Kettőjük párbeszédei annyira erőltetett és humormentesek, hogy csak idegesíteni tudnak.
Ettől függetlenül, mikor Kensi ott füstölög, hogy D nem mondja ki soha amit gondol, erre D letámadja – na, az a 3 másodperc vicces volt. De én akkor sem látok bele semmilyen mélyebb érzelmet.
Sam-ék úgyis kikerülnek a csávából, Michelle-t úgyis megmenti Kensi… Azért az 5×01-et meg fogom nézni, de az 5. évadot talán jövő nyáron, ömlesztve.

És most nekiállok a kommenteknek.

Énisz - 2013. 06. 19. 22:39

Napok óta keresek egy részt amit régen láttam akkor is csak a végét. az a lényeg hogy Kensi egy beépülés miatt azt hiszi hogy Deeks halott. Valaki tudja hogy melyik évad melyik epizód? :)

torjack - 2013. 06. 23. 23:01

Énisz: Így elsőre a második évad szezonnyitója ugrik be…

salah: a gugli hetedik találata hasznosnak tűnhet majd az “ncis los angeles online magyarul” keresésre…

Imi-Imi-Imádom - 2013. 06. 28. 18:35

Én…Huhh.Csak ennyit tudok mondani.Imádom,nem csak a finálét hanem az egész 4 évadot.
Tud valaki segíteni nekem?-Az 5. évadban kivesznek valakit a főszereplők közül (Calen,Sam,Kensi,Deeks, Hatty ,Eric és Nell)?És ha igen raknak helyette mást?
Köszönöm Szépen aki válaszol!^_^

torjack - 2013. 06. 29. 19:19

Visszajön mindenki. Szó volt arról is hogy Miguel Ferrer(Granger) is állandó státuszt kap.

Imi-Imi-Imádom - 2013. 06. 29. 20:15

Köszönöm:torjack =D

torjack - 2013. 08. 07. 16:05

http://www.tvguide.com/News/Mega-Buzz-Greys-Bones-New-Girl-Spoilers-1068946.aspx

Érdekes…Brennan azt mondta, hogy az ötödik szezonban valaki távozni fog. Sam vagy Granger nem hiányozna különösebben.

tschaby - 2013. 08. 21. 08:47

Granger szerintem nem sok embernek hiányozna, főleg, hogy amúgyis ment volna a Red-be, ha berendelik. Én Sam karakterét nem dobnám. Egyrészt humorforrás (Callen, Deeks), másrészt meg édekes lehet az évadzáró feldolgozása a következő szezonban, ez pedig leginkább őt és Deekset érinti majd, ahogy Brennan is sejtette az idézetben. Ebben pedig bőven van potenciál.

torjack - 2013. 08. 22. 11:43

Amúgy jó eséllyel ez a távozás max. 1-2 epizódra fog szólni szerintem. Lehet Olsen kért egy kis extra szabit a gyerek mellé.

Kovács István - 2013. 09. 07. 12:44

és azt nem tudjátok, hogy hol lehet hozzáférni a teljes negyedik évadhoz???

torjack - 2013. 09. 14. 23:24

“Amúgy jó eséllyel ez a távozás max. 1-2 epizódra fog szólni szerintem. Lehet Olsen kért egy kis extra szabit a gyerek mellé.”

Hopp, változott a felállás, Daniela Ruah terhes. Akkor megvan a távozó. Kérdés, hogy kiírják majd, vagy beleírják a terhességét a sorozatba. Bár még ha marad is, nyilván lesz egy hosszabb szünete.Azért a 2 NCIS-nél az élet szépen beleszól a sztoriírásba. :D

Sue - 2013. 09. 15. 22:44

Igen, én is épp ma olvastam a híreket… Jól fel van adva a lecke az íróknak, hogy mit csináljanak a karakterrel. Majd meglátjuk, mit hoznak ki ebből a helyzetből – én várakozó állásponton vagyok (Mindenesetre az azért kicsit mókás, hogy Daniela Ruah párja Eric Chirstian Olsen testvére :D )

torjack - 2013. 09. 16. 18:26

Van amúgy egy kétrészes videóinterjú Ruah-val amiből kiderül, hogy egyrészt be volt tervezve a gyerek, plusz már terhes egy ideje, úgyhogy valószínűleg Brennan-ék már úgy állhattak neki az új évad tervezésének, hogy tudták, hogy állapotos. Elméletileg a kis ninja bérgyilkos(fiú)év végén,jövő év elején születik. Az évad hajrájára akár már munkába is állhat. Az amúgy tényleg vicces, hogy a sorozatbéli pasija a gyerekének a nagybátyja lesz. Mi tagadás, elég extrém “szerelmi háromszög” :D

Sue - 2013. 09. 18. 12:49

Igen, én is láttam azt az interjút, de attól még kíváncsian várakozom a helyzet megoldására – nyilván mivel tervezett, könnyebb dolga volt az íróknak, de valahogy akkor is meg kellett oldani :)

torjack - 2013. 09. 25. 20:47

Egész pofás lett az évadnyitó, bár Olsen egy pöppet ellopta a show-t. Plusz alighanem megdöntötte Bruce Willis világrekordját, már ami az egy filmen belüli padlóra vérköpést illeti. Tulajdonképpen majdnem többet köpött, mint amennyit beszélt… :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz