login |

Dates: vége az 1. évadnak

2013. 07. 04. 15:00 - Írta: CyClotroniC

29 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

– So who won? He lost, but who won?
– Well, no one won.
– So, you just build a tower, and make it fall down?
– Yeah. It’s fun.
– It’s fun, but stupid.

Ritka hullámzó minőséget hozott a Skins írójának randi-sorozata, a Dates, melynek a koncepciójáról már az érdekes pilotja után írtam, a kilenc epizódja között pedig simán találni 8 és 4 pontos darabot is, így nem is nagyon illetném számmal a szezont, mert igen nehéz együtt értékelni.

Az biztos, hogy a harmadik epizódot és a finálét szerettem a legjobban, és talán az sem véletlen, hogy mindkettőnek Ben Schiffer volt az írója, de Jamie Brittain hatodik része is az ajánlott listára véshető fel, Gemma Chan-nel és Greg McHugh-val, akiket ha máshonnan nem is, hát a kötelező Fresh Meat-ből ismerhettek.

Azt szögezzük le, hogy a “minden rész más randi”-formátumot abszolút nem használták ki elég színesen, az egyalkalmas szereplőket csak nagyon ritkán tudták kifejezetten érdekessé tenni, pedig ez aztán tényleg egy karaktervezérelt sorozat.

Éppen ezért jó hír, hogy a szezon három központi figuráját, Davidet, Stephent és Miát, a sorozat abszolút legérdekesebb karakterét, sokszor visszahozták, és ők adták az átívelést a szezonnak. Ha csak az ő történetüket nézem, a Dates bizony erősen ajánlott sorozat, a köztes részek azonban többnyire sótlanok voltak, és csak ritkán szórakoztatóak.

És ha már Mia, kiemelném még Oona Chaplint is, aki amellett, hogy Charlie Chaplin unokája és nem kicsit eyecandy, azt is bebizonyította, hogy a Game of Thrones hihetetlenül elpazarolta őt, mert bizony tehetséges a lány.

A mélypontokat a negyedik és a hetedik epizód hozta, de a Utopiás Arby (1×02) vagy a Moriarty-t alakító Andrew Scott (1×08) szegmense se vett le a lábamról, noha velük, mint színészekkel egyáltalán nem volt gond.

Most akkor érdemes végignézni a Dates-et? Az imént említett négy részt leszámítva, naná! A színészekre nem lehet panasz, az írás pedig bár hullámzó, de a jobb részeknél egész gyakran remekel. Szóval aki vevő a kamarahangulatra, a “lassú víz partot mos”-tempóra és a megfontoltabb építkezésre, az bátran tegyen vele egy próbát, főleg hogy az 5 ajánlott epizódja játékidőre nem több egy egészestés filmnél.

29 hozzászólás Ne habozz!

cyborgwings - 2013. 07. 04. 16:08

hát, én a negyedik részt még mindig csak a mappában nézegetem. egyszerűen nem bírom rávenni magam a folytatásra. jómagam az istenített harmadik epizódon is unatkoztam és szerintem inkább csak kínos volt az egész – mármint nem hangulatilag, hanem a történetvezetés, maguk a történések.
azt meg mindig elfelejtem, hogy elsősorban andrew scott neve miatt kaptam föl a fejem annak idején az ajánlóra, de ha ráadásul az ő epizódja még az átlagnál is rosszabb, akkor nem hiszem, hogy nekem ezt erőltetnem kellene.

engem oona chaplin karaktere amúgy marhára irritált, azt pedig zárójelben muszáj megérdeklődnöm, hogy mitől eyecandy, amikor legalább akkora lópofi, mint sjp. :)

AbyssR - 2013. 07. 04. 16:09

Teljesen egyetértek!

A 8. részt pont most délutáni sziesztaként néztem, de inkább mondanám azt, hogy tudtam le, mert ez a rész nem hozott túl sok érdekességet. Ellentétben a 7. résszel, ahol Ben Chaplin remek szereplő-formáló képességével megfelelő mélységet s kontúrt formált a karakternek, aki a remek dialógusoknak hála élvezetes epizódot produkált. Oola Chaplin tényleg remek színésznő, s nem csak az “ájkendi”-faktor miatt vívta ki nálam az elismerést. Ahogy az írás is említi, a 3 karakter miatt tényleg érdemes csekkolni ezt az igazán egyedi hangulatúra sikeredett brit darabot. Nem bántam meg, hogy belekezdtem.

AbyssR - 2013. 07. 04. 16:13

@cyborgwings

Oola “lópofija” lehet, hogy másnak szép, hosszúkás arc, nem?

De amúgy szerintem, hogy mi szép, mi nem szép, ezen tényleg kár lovagolni. Ez szubjektív vélemény…
…s az tudod milyen…mint a segglyuk…mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra :)

winnie - 2013. 07. 04. 16:13

cyborgwings: nem az arc mértani alakja teszi az eyecandyt eyecandyvé:)

AbyssR - 2013. 07. 04. 16:16

Úgy-úgy. Oolanak van egy olyan szuggesztív kisugárzása, amit vagy megérzel vagy nem. Szerintem ez teszi olyan különlegessé, s emeli be nálam az “ájkendi”-k közé.

Brynden Rivers - 2013. 07. 04. 16:19

Szerintem pont 4 + 6 rész története volt a legjobb a Mia körüli események mellett.

7,5/10 simán jár az évadra.

A. - 2013. 07. 04. 16:20

a pasiknak miért olyan bejövős, ha egy nő beharapja a száját és közben ártatlan kölyökkutyaszemekkel néz? (első kép, gondolom nem véletlenül lett pont ez kiválasztva)

winnie - 2013. 07. 04. 16:32

(biztos volt mögötte filozófia, de nem hiszem, hogy ez. legalábbis én nem feltétlenül a bejövős képeket választom, hanem azokat, amik adnak valami pluszt is, és ez ad. illetve amikre visszagondolva az ember fel tud idézni valamit – igaz, utóbbiak csak a sorozat ismerőinek beszédesek.)

CyClotroniC - 2013. 07. 04. 16:33

cyborgwings: Erre nem tudok válaszolni, alapvetően nekem is más típusú lányok jönnek be inkább, de a Dates-es karaktere mégis hozott valami pluszt kisugárzásban. Van egy csomó olyan színésznő, aki fotó alapján annyira nem extra, de mozgóképen kifejezetten aranyosak. Aztán persze a legnagyobb kedvencek azok, akik emellett még jófejek is interjúkban és értelmesnek is tűnnek (most, ha nehezen is, de megállom a név sorolást). :D Oonat mondjuk ilyen szempontból még nem ismerem.

Egyébként Mia szerintem azért volt jól megírva és megformálva, mert rajta éreztem azt a leginkább, hogy “lehet olvasni a gondalataiban”, mikor passzív figyelő fél, de sosem száz százalékig. Valamiért nekem titokzatos is volt, ugyanakkor átjött, hogy mégis min gondolkodhat közben, amit aztán a karakter építgetése később igazolt is számomra.

A.: Visszatérő elem volt nála, azért került ki. Egyébként ez a klasszikus “mozdulat” szerintem nagyon kínos és közönséges is tud lenni, szóval veszélyes fegyver. :P

dante - 2013. 07. 04. 16:37

engem egyetlen dolog zavart csak:
párszor volt olyan, hogy felállt a lány az asztaltól, hogy ő most bizony elmegy.
és mindig maradásra lettek bírva, mert valamivel ki kell tölteni a műsoridőt.

symor - 2013. 07. 04. 16:40

A.:

Mert olyan mintha elámulna a rá váró kóstolón és ez több szempontból is egy egojáték :)

Másrészt a sorozat nekem kifejezetten tetszett. A koncepciót tényleg kihasználhatták volna jobban és több részben, de azt a néhány szereplőt, aki erősnek bizonyult jól mozgatták. Voltak vicces és érzéki pillanatok is, pont mint a legjobb randikon :)

Chaplin lányutódai pedig kifejezetten figyelemre méltó teremtmények. Ami azt illeti a névrokona is megmutatta, hogy még mindig (kicsit jobban beérve is) érti a dolgát.

A kezdet és a vég között nekem kifejezetten tetszett a konferenciaepizód is, talán mert emlékeket is idézett :D

A. - 2013. 07. 04. 16:45

oks, köszi a válaszokat:)

cyborgwings - 2013. 07. 04. 16:59

@AbyssR: bármilyen hihetetlen, nem sértő szándékkal írtam, hanem rácsodálkozásként. ráadásul nekem is ilyesmi fejem van, szóval… :D
na mindegy, nem akarom ebbe az irányba terelni a hozzászólásokat, csak kíváncsi voltam, hogy sjp-t miért szidják annyian (most a jobb napjaira gondolok, mert tény, hogy az utóbbi időben borzasztó passzban van), oona meg miért olyan nagy szám hasonló arcbéli adottságokkal. és oké, hogy az eyecandyhez sokat hozzátesz a kisugárzás, de azért nem véletlenül _eye_candy, ugye. (persze most belegondolhatnánk a jaws eyecandy szekciójának helyezettjeibe is – ffi és női egyaránt-, de ebbe már tényleg nem megyek bele. :))

@cyclo: nem is kell sorolnod, volt szerencsém már többször is belefutni a mozgóképes bájt képviselő színésznőid nevébe itt-ott. habár igaz, vannak még sokan, akik lemaradhattak róla. :))

nem tudom, nekem a megtekintett három epizódban nem állt össze ez a sorozat. gondoltam, hogy kitartok, mert hátha valahol a helyére kattan valami, illetve a formátum maga nagyon tetszene, de ahogy telnek-múlnak a napok, úgy érzek egyre kisebb késztetést a folytatásra. számomra nem tudták úgy megírni a karaktereket és a párbeszédeket, hogy ezekben a húsz percekben kellőképp magukkal ragadjanak. eléggé sajnálom, hogy így alakult.

CyClotroniC - 2013. 07. 04. 17:12

Én is úgy néztem amúgy, hogy a 4-7-et egyben, majd a 8-9-et, és sokszor úgy voltam vele, hogy ha jövőre lesz megint, már nem nézem, aztán mindig az utolsó pillanatban jött egy olyan jelenet vagy duma, ami nagyon betalált. Meg hát feltűnt, hogy tömbökben jobb, egyszerűen hetiben nehezebben kapott el a hangulata, a tömbösítéssel meg az a gond, hogy én is 4 hetet kihagytam, mire rávettem magam, még úgyis, hogy inkább kedveltem, mint fordítva.

Amúgy, ha az első és a harmadik se jött be, akkor szerintem nyugodtan hagyhatod, mert azok lesznek később is dominánsak. A koncepció pedig nálam is csalódás, szóval a részemről attól függ majd a folytatása (ha lesz), hogy éppen mennyire vagyok akkor telítve és mikkel.

A színésznő emlegetés meg tényleg volt sokszor, bár az amúgy annak is köszönhető vastagon, hogy mindig ledöbbent, hogy mennyire ritka az értelmesen és humorosan nyilatkozó színész(nő), így lehet, hogy túl is értékelem azokat, akiknél ez adott, vagy minimum nem antipatikusak. A JAws eyecandy meg aztán tényleg veszélyes terep, bár évről évre békésebb a fórum ott is. :)

Arky - 2013. 07. 04. 17:54

a Game of Thrones hihetetlenül elpazarolta őt? Inkább pont hogy feltette a térképre.

winnie - 2013. 07. 04. 18:02

arky: ez még viccnek is rossz:)) bőven volt előtte szerepe, többek között egy igencsak színvonalas sorozat főszerepe. volt, aki a gotban ismerte meg, de csak azért, mert nem nézett rá a térképre, amin rég rajta volt. és a gotban nem feltétlenül olyan szerepet kapott, amilyet kellett volna.

symor - 2013. 07. 04. 19:03

winnie:

A The Hour-ról beszélsz, mert én ott láttam a csajt először, de abban nem főszerepe volt.

symor - 2013. 07. 04. 19:06

Egyébként itt hárman négyféleképpen írták már le a nevét:

Oona Chaplin, helyesen :)

winnie - 2013. 07. 04. 19:09

symor: mellékszereplő volt, de állandó. a gotban talán nem volt ilyen státuszban, passz.

symor - 2013. 07. 04. 19:35

Inkább a The Hour második évadjában villantott valamit, mint igazi mellékszereplő, az elsőben még amolyan epizodista jellege volt.

Ha szigorúan vesszük tényleg a GoT ismertette meg inkább a nagyközönséggel és itt a Dates bizonyította, hogy jóval figyelemreméltóbb minden előző szerepei szerint várnánk.

Más szóval több mint egy szimpatikus csinos popsi a Starkék háza tájáról :D

pumpika666 - 2013. 07. 04. 19:43

bejött a sori, bár kétségtelenül, voltak gyenge részek, nálam a mélypont a 8as részben a kleptomániás(amúgy nagyon szép) szöszi tanárnő és a szektás srác kavarása volt

zed - 2013. 07. 04. 21:09

bocs, srácok, de ki az az Oola Chaplin? :D

Titt - 2013. 07. 04. 21:12

Nekem nagyon tetszett és szerintem is a 4. rész a legrosszabb. Tetszett, hogy kicsit más és, hogy nem amerikai. Adott hozzá valami pluszt számomra. :)

Thomas - 2013. 07. 04. 23:01

Oona kép alapján nekem aranyos, a sorozatba még nem kezdtem bele, de érdekelne, csak annyi néznivaló van mindig…
CyClotroniC listáját addig tudom, hogy Kristen Bell és Mila Kunis, legalábbis rájuk emlékszem, hogy őket gyakran szoktad dícsérni:)

bervik - 2013. 07. 05. 09:48

bakker…én most jöttem rá, hogy Ben Chaplin nem is Charlie Chaplin unokája, érdekes a fenti képen együtt látni a 2 nagyon tehetséges és nem-rokon Chaplit :)

Cápi - 2013. 07. 07. 19:26

Köszi az ajánlót, a hétvégén bedaraáltam a sorozatot és baromi aranyos, jó kis kikapcsolódás volt! :)

mantonia - 2013. 07. 10. 16:51

Hol tudom online nézni? :)

paranoid android - 2013. 07. 12. 18:30

Tényleg furcsán felemás évadot produkált, bár a koncepció miatt ez nem meglepő. Nekem a páratlan részek tetszettek; ezek a 3 legjobb karakter történetét foglalták magukba. A páros részek már kevésbé voltak jók.

Carpeks - 2014. 08. 27. 23:59

Folytatásról lehet tudni valamit, vagy ez ennyi volt?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz