login |

Warehouse 13: vége a 4. évadnak – írta Elithe

2013. 07. 25. 15:32 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: kritika,

– Why bother if we just keep losing?
– Because it’s not the win, it’s the fight. Evil is relentless. It always has been. You take one evil out, and another one pops up to replace it.

Ez egy hosszú évad volt. Bevallom őszintén, felemás érzésekkel kezdtem neki a 4. szezonnak. Egyrészt örültem, hogy közel dupla annyi részt kapunk, mint eddig, másrészt pedig féltem, hogy mit tudnak kihozni ennyi műsoridőből az írók, főleg egy nagyon erős 3. évad után. Vajon lehet-e ezt még fokozni, vagy az volt a csúcspont? – merült fel bennem a költői kérdés. 

Féltem, túlságosan ellaposodik a sorozat. Nos, a végére mondhatni kellemesen csalódtam, de azért volt jócskán negatívum is számomra. Kezdjünk is bele, a tovább mögött spoileresen folytatom.

Az első részben megkaptuk a harmadik évad cliffhangerjének feloldását, amely ötletesre sikerült, még akkor is, ha elsütötték a klasszikus időutazós – párhuzamos univerzum-témát, bővebben itt olvashattok róla.

Egyetlen negatívumként azt tudtam felróni, hogy túl happy lett a vége, ugyanis végül mindenki épp bőrrel megúszta. H. G. és Mrs. Frederick Magellán Astrolabe-ének köszönhetően túlélte. Az egyetlen, aki megszívta, az Steve volt. Bár nagyon reméltem, hogy ő tényleg nem ússza meg, de sejteni lehetett, hogy  visszahozzák a készítők, és ez a második részben meg is történt.

Az évad első fele egyértelműen az említett Steve újraélesztésénél használt ereklye (a metronóm) hátrányaira fókuszált. Őszintén meg kell mondanom, hogy ezt nagyon szépen vezették fel és juttatták el a végkifejletig az írók. Egyszerűen nem volt olyan rész, amely ne lett volna fontos láncszem a történetben, és ahogy haladtunk előre az időben, Artie egyre jobban jutott az őrület széléig, míg végül bekövetkezett…

Egyszerűen zseniális volt, ahogy megcsinálták a készítők. Az évad elején említett gonosz – amely az Astrolabe-nek köszönhetően jött létre – nem Claudia volt (bár ezt azért sejteni lehetett), nem is a templomosok, hanem maga Artie, illetve a személyiséghasadásnak köszönhetően létrejött gonosz énje. Végül is ő volt az, aki használta az ereklyét ezért, így a mellékhatásoknak is rajta kell jelentkeznie, nem máson, ami sokkal hihetőbb volt, mintha máson jelentkezik, vagy teremt egy ellenséget.

Miután ez kiderült, már lehetett számítani a cliffhanger feloldására, de ez szerencsére csak félig lett igaz, bár Claudia “kiűzte” a gonosz Artie-t, de a kínai orchidea elszabadult, és járványt szabadított a világra. Ezzel pedig elérkeztünk az évad feléhez. Ütős, gondoltam, és megnyugodtam, hogy félelmeim alaptalanok voltak, sikerült tartani az előző évados szintet. De aztán kezdődött az évad másik fele…

Mit is mondjak, amilyen pozitív csalódás volt az első fele, annyira negatív csalódás lett a második fele.

Gondoltam, a már bevált úton haladva, szervesen az előzményekhez kapcsolva folytatják az évadot, mint azt tették a 3. után. De nem. Sajnos amilyen remekül feloldották a 3. évad cliffhangerjét, olyan rosszul tették ezt most a 4. évadossal. Pár perc és kevés szenvedés után St. Germain grófjának gyűrűjével megállították a járványt, Claudia pedig egy szimpla lökéssel visszahozta az élők közé Artie-t.

És sajnos az ezt követő részek is semmilyenek voltak. Mintha a készítők nem tudták volna, hogy merre vigyék tovább a történetet. Félreértés ne essék, az epizódok magukban szórakoztatóra sikeredtek (külön kiemelném a noiros részt, de Claudia 21. születésnapos vagy a bűvészes – lóverseny-epizód is marha jó volt), de túlságosan case of the week, vagy inkább artifact of the week-érzésem volt.

Szóval simán kihagyhattunk volna két-három részt, úgy hogy semmi fontosról nem maradunk le, s ezt talán a nézők is megérezték. Lehet, hogy a hosszabb berendelés miatt nem tudtak belekezdeni más átívelő szálba? Vagy elfogytak az öletek? Eleve szándékosan az epizodikusságra erősítettek rá?

Ettől függetlenül az utolsó három rész jó volt, rengeteg választ kaptunk, és jó pár új kérdést is, csak picit összesűrítve. Betekintést nyertünk az Eldunari-ba (a raktár agya, ha úgy tetszik), megtudtuk, hogy mi Claudia különleges képessége (bár ezt még előbb), illetve, hogy a raktár gondnokai pontosan milyen hatalommal és természettel rendelkeznek, és többet tudtunk meg a régebbi raktárakról is.

Az évadzárás is ütősre sikerült, Mrs. Frederick elvesztette hatalmát, Myka rákos lett, az elszabadult Paracelsus átvette a raktár felett az irányítást, Claudia pedig kénytelen megvívni a csatát a raktárért. Ja, és kiderült hogy Claudiának van egy húga is, aki húha-de-nagyon gonosz. Bár picit sokszor elcsépelt befejezés volt ez (már megint betörtek és elfoglalták a raktárt, már megint egy bronzosított ember okozta a problémát), és Pete is egy zacskó szög értelmi szintjével vetekedve dőlt be gazfickónak.

És elérkeztünk a következő negatívumhoz is, a karakterekhez. Pete karakterének próbáltak rámenni a drámai oldalára, ami nem működött jól, mert a színész képtelen bármilyen drámaiabb érzelmet közvetíteni a nézők felé. Myka semmi változáson nem ment keresztül azon kívül, hogy haldoklik, de ezt is olyan mykasan teszi.

Artie karaktere volt a leghullámzóbb, de kivételesen jó értelemben, Saul Rubinek rutinból hozta a figurát. Steve-ben csalódtam a legnagyobbat. Egyszerűen nem tudtak semmit kezdeni vele, így maradt is olyan amilyen volt, Claudia mellett tűrhető, de egyedül színtelen, szagtalan.

Claudia karaktere volt az egyetlen kivétel, neki kellett Pete mellett a legtöbb változást átélnie, de Pete-tel ellentétben ő pozitívan tette ezt. Allison Scagliotti játéka magasan kiemelkedett a mezőnyből, még akkor is, ha a felnőtté válását kellett végig néznünk, de szerencsére megtartotta mellé ironikus, nerd, sokszor fekete humorát, ami az évek alatt a névjegyévé vált. Leena kiírása fájó volt, és nem is nagyon búcsúztak tőle el, de szükségszerű. Azzal, hogy őt nem hozták vissza, újra komolyabban lehetett venni a sorozatot, már nem lehetett azt gondolni, hogy meghalt, na és? Majd úgyis visszahozzák.

A vendégszereplőkért is külön pacsi jár. Népes táborukból Joel Grey-t emelném ki, akinek csak a megjelenése magában is elég volt, hogy elvigyen egy részt a hátán. Kelly Hu mellett sem mennék el, az ő behozatala Leena helyére telitalálatnak minősült.

Lehet picit negatívnak tűntem így a végére, de azért ez egy szerethető évad volt a hiányosságai ellenére is. Külön pacsi jár a készítőknek, hogy már egyáltalán nem angolszász centrikus a sorozat, és erre ez az évad tökéletes példa, ugyanis jártunk a Vatikánban, Francia- és Németországban, Közép-Európában (Budapest!) és az Oszmán Birodalomban is. Remekek voltak az elrejtett easter egg-ek is, a rajongóknak szóló kacsintások.

A felvetett morális témákat is jól kezelték az évad során (időutazás, halottak feltámasztása, halhatatlansággal járó morális problémák), így néhol már-már olyan érzésem támadt, hogy egy klasszikus sci-fit nézek, ahol a tudomány részét nem feltétlen a számítógépek, űrutazás és a fizika teszi ki, hanem inkább a társadalmi és filozófiai kérdések (igen, tessék több Stanislaw Lemet olvasni!).

Összegzésképp azt kell mondanom, hogy azért nálam minden negatívum ellenére megkap egy 7/10-et.

Jöhet tehát az 5. évad valamikor 2014-ben, ami az utolsó is lesz mindössze 6 résszel, ami lehet, kevésnek tűnik, de legalább azon kevés sorozatok közé fogunk tartozni, amelyek normális lezárást kapnak. És az írók azt ígérték, hogy mindent megtesznek azért, hogy emlékezetes legyen a végjáték. Ha azt nézzük, most már bármit megtehetnek, senki sincs biztonságban (na jó, talán Claudiát leszámítva). Kíváncsian várom, mi sül ki belőle…

8 hozzászólás Ne habozz!

Hurley - 2013. 07. 25. 16:21

Annyit meg hozzatennek, hogy Buffy rajongokent jo volt ismet egyutt latni Spike-ot es Giles-t :)

Cseho - 2013. 07. 25. 16:40

Én csak 1 dolgot nem értettem. Ezt a rák témát miért hozták be? Annyira fölöslegesnek éreztem :/

Paladin - 2013. 07. 25. 17:19

A rákot egyértelműen Paracelsus gyógyító ismeretei miatt. Hogy legyen leverage. Iszonyatosan átlátszóan és bután.

Ahogy általában írják az egészet.
SOkszor az van, hogy a fővonalat nagyjából érdekesre találják el, érdekes ötletek alapján gondolják ki a részeket – viszont az írók egy része, aki részletesen megírja egyenesen fantáziátlan kretén.
Hányszor fordul elő, hogy az elvileg szuperjó secret service ügynökeink a legegyszerűbb következtetést sem vonják le, vagy ordítóan tévesen döntenek – mert ki kell tölteni valamivel a játékidőt, még nem jöhetnek rá…
Képtelenek normális rejtélyt kitalálni, ezért triviális megoldásokat adnak el nagy felfedezésként – amitől a szereplők tűnnek idiótának.

Teljesen klassz részek váltakoznak olyannal, amikor Myka és Pete iq-ja egy zsák lepkéjével vetekszik.
Ide tartozik az is, hogy erőltetni akarják a szereplőkre fenyegető halálos veszélyt minden alkalommal, és ezt rendre úgy érik el, hogy Pete-et totál kretén módon megetetnek/megfogatnak/stb valamit.

Szóval nézem, és valamiért még kedvelem is a sorozatot, de az írók egy részét le kéne cserélni a francba.

Coraline - 2013. 07. 25. 19:54

Szerintem alapjában véve jó kis évad volt, a részek is egész szerethetőek lettek a végére. Csak a fene abba a hatalmas évadközi szünetbe!

Coraline - 2013. 07. 25. 19:54

Évad: 7/10

Coraline - 2013. 07. 25. 19:57

És külön élvezet volt Anthony Head-et a raktár folyosóin sétálni látni!:) Várós az utolsó évad, kíváncsi vagyok, hogyan zárják le.

Paladin - 2013. 07. 25. 20:09

Anthony Head király, mint mindig :)

Markodako - 2013. 08. 23. 00:15

Paracelsus olyan lazán sétált a Raktárban, mintha egész életében ott dolgozott volna.
Claudia is szexi volt azzal a nézéssel. :D
Jinks most nem alkotott nagyot a 3. évad vége óta.
Pete és Artie arckifejezésein még mindig annyit tudok röhögni. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz