login |

My Mad Fat Diary: az 1. évad – írta: yeeeyha

2013. 07. 27. 15:30 - Írta: vendegblogger

30 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Számomra az év meglepetése eddig a My Mad Fat Diary. Sokáig a létezéséről sem tudtam, aztán láttam, hogy angol sorozat, egy próbát tehát muszáj volt tennem.

A főszereplő, Rae egy 16 éves túlsúlyos lány, akit a pilot kezdetén, 1996 nyarán kiengednek a kórházból, ahol hosszú hónapokat töltött, mert súlyos önértékelési zavarokkal küzd, öngyilkos akart lenni. Nagy tervei vannak a nyárra: barátokat szeretne és meg akarja élni az igazi szerelmet, amire már a jelöltje is meg van. Így keveredik össze egy baráti társasággal: a régi barátnőjével, a szépséges Chloe-val, az aranyos Izzyvel, a lüke Choppal, a dögös Archie-val és Finnel.

Miközben próbál beilleszkedni, retteg, hogy kiderül a kórházas múltja, nem akarja, hogy a Régi-Rae az Új-Rae útjába álljon, ezért sokszor hazudni kényszerül. Ez adja az évad egyik fő vonulatát, szép jellemfejlődési ívet adva a történetnek. Rae pszichiátere és a kórházbeli barátai is próbálnak segíteni, de ő cipeli hazudozásainak súlyát, s ez egyre jobban nyomja a lelkét, főleg, hogy tényleg szerelmes lesz.

Rae-nek az édesanyjával is meg van a maga problémája, a teljesen normális tini-szülő súrlódásokat még egy illegális bevándorló szeretővel is megspékelik, ráadásul az anya diéta- és szexmániás. Körítésnek pedig ott van Lincolnshire, egy teljesen átlagos 90-es évekbeli angol kisváros és a remek zenék.

Nekem személy szerint a szerelmi szál vonulat tetszett a legjobban a My Mad Fat Diary-ben (reménytelen romantikus vagyok, ez van). Egyszerűen olyan őszintén és aranyos beszólásokkal van megoldva, hogy egyáltalán nem mondanám nyálasnak. Kijátsszák a szerelmi háromszöget, meg a meleg barát kártyát, de ezek is simán beleférnek, főleg, hogy az ember egész végig azon gondolkodik, hogy Rae szerelme egyáltalán nem viszonzatlan, sőt.

Mindezek mellett a legjobb mégis a narráció. Rae ugye naplót ír, a gondolatait és kommentárjait is hallhatjuk, jó párszor megspékelve naplóba illő firkákkal. Ráadásul Sharon Rooney, Rae alakítója fantasztikusan játszik, pedig (IMDb szerint) ez az első tévés szerepe. Ahogy hangsúlyoz, az egész testbeszéde, vagy csak kidülleszti a szemeit, máris átjön a mondanivalója, és nem érződik benne a ripacskodás. Nagyon klassz, hogy a készítőknek sikerült rátalálniuk, nem hiszem, hogy túl sok ilyen tehetséggel megáldott túlsúlyos lány szaladgál Angliában.

Sharon Rooney mellett muszáj megemlítenem Nico Mirallegrót, akit már ismertem más sorozatokból (Upstairs Downstairs, The Village) és itt is nagyon jó, pedig sokszor csak egy pillantással hozza össze a jelenetét.

Az epizódok nagyjából egy szinten mozognak, talán még a pilot volt a legrosszabb, ott még meg kellett szoknom, hogy a sorozat nem idegenkedik a néhol kínosan őszinte jelenetektől és témáktól. De az 1×02-től már nem volt megállás, ráadásul az 1×06-ban pontot tettek a legfontosabb szálak végére, megadva az évad egységességét. Évad szinten 8,5/10 a My Mad Fat Diary. És jöhet a 2. évad, Wonderful Rae!

30 hozzászólás Ne habozz!

bozont goofy - 2013. 07. 27. 16:35

jó kis sorozat, de néha kedvem lett volna pofán vágni rae-t, annyira nyomorult hangulat áradt belőle. a végén persze minden jó lett, de ennyire negatívnak nem kéne lenni, mindenkinek vannak szar peiódusai…

Willow - 2013. 07. 27. 16:40

Imádom ezt a sorozatot. Véletlenül találtam rá, és egy ültőhelyemben ledaráltam az egész évadot egy éjszaka. Nem azért, hogy hamar túlessek rajta, hanem azért, mert nem bírtam abbahagyni. A 90-es évek zenéi visszavittek a saját tinédzserkoromba, így még jobban bele tudtam helyezkedni a történetbe, de ami igazán megkapó ebben a sorozatban, az az őszintesége és a végtelen emberközelisége. Persze, néha nem értünk egyet a szereplők tetteivel, de pont ettől valódiak és érdekesek. Örök kedvenc lett, nagyon várom a folytatást.

A. - 2013. 07. 27. 17:13

én is a 90-es években voltam tini, döbbenet volt visszautazni az időben, a zene meg az egész fíling… uhh.

Meteor - 2013. 07. 27. 18:19

Nem kötözködésből, csak úgy megemlítem, hogy a csatorna nem E4, hanem C4 (Channel 4). Amúgy meg köszönöm az írást. Már rég szemezek vele, de nem kezdtem bele eddig. Ilyen pontozás mellett úgy érzem nem veszíthetek vele semmit ha belenézek. :)

Becky - 2013. 07. 27. 18:20

Annyira imádtam ezt a sorozatot, egy nap alatt végignéztem az egészet kb. Kár, hogy csak hat részes az évad.
A hangulata nagyon jó, minden szereplő nagyon ott van, nekem Rae kis barátnője volt az egyik kedvencem. A zenék és a fényképezés is nagyon el van találva, a szereplők közötti kémia is csodálatos. Gondolkozom, hogy újranézem. Negyedszer. :D

daniel_007 - 2013. 07. 27. 18:24

nekem is nagyon tetszett, a zenék különösen el lettek találva, Sharon Rooney meg simán vitte a hátán az egészet, pedig nem is volt rossz karakterekkel/színészekkel körbevéve. várom a folytatást, nekem 9/10.

Alice - 2013. 07. 27. 18:48

Remek sorozat, március táján fedeztem fel, és néztem meg igen hamarjában. Ha egyszer elkezded, nehéz abbahagyni, a depresszióssága ellenére is. Valóban emberközeli, realista, őszinte, és ötletes. A humor sem hiányzik belőle, bár sokszor kínunkban mosolygunk, sokszor meg azért, mert annyira aranyos vagy szívmelengető, amit látunk.
Bátran nézze az is, akinek a Skins nem jött be, mert ez szvsz teljesen más műfaj. Kedvenceim nekem is a narráció, a hangulat, és a zene is döbbenetesen jó. Nem csak az ezerszer hallott számokat vették elő, hanem pl. Björköt is, hurrá. Mondjuk hiányoltam, hogy semmi “grunge” vagy Faith No More sehol, amit én ilyenkor még javában ezerrel hallgattam, az Oasissel meg a világból ki lehetett kergetni, de hát ízlések és pofonok :) Nagyon átjön az is, hogy Rae mennyire imádja a zenét, és mennyire fontos szerepet tölt be az életében.

Remek fiatal színészek, le a kalappal, bár több szereplő eléggé egydimenziósra sikerült, vagy nagyon háttérben maradt. Az, hogy némelyik szereplőt a legszívesebben felképeltem volna néha, az csak hozzátett az élményhez.
A sok kedvenc jelenet közül az egyik csúcs számomra az volt, mikor Rae intézetes haverja halálkomoly képpel, táblára rajzolva adott párkapcsolati-barátzónás tanácsokat :) Nagyon ütős a bőrömet levetem jelenet is. Az akcentus NAGYON húzós, de meg lehet szokni.

Csilla0422 - 2013. 07. 27. 19:15

Köszi Yeeeyha! Valamikor megnézem. Most annyira rácuppantam a CSI: NY-re, hogy függő lettem. Minden nyári sorozatos tervem borult, csak CSI: NY létezik :D

Ági - 2013. 07. 27. 20:48
medzso - 2013. 07. 27. 21:48

megnézzük!

gyuri - 2013. 07. 27. 22:45

Köszi az írást, amint lesz időm és kedvem a sorozatozáshoz, meglesem. :)

Nina - 2013. 07. 27. 23:43

Óó, csak nem valami finomság? Hadd hízzon a… to watch -lista :) Köszi az irományt!

Ági - 2013. 07. 28. 00:29

Na, én az ajánlás hatására szépen ledaráltam és imádtam! :)

pumpika666 - 2013. 07. 28. 11:28

nagyon tetszett, meglett 36 éves korom ellenére visszahozott valamit abból a korból, bár én rockerként rühelltem a rave-et és az oasis-t, mégis enyhén fátyolos szemmel gondolok a 90-es évek közepére :)

kicsit off, de ehhez hasonlóan az akkoriban ősellenség dancefloor “zsenik” (dj bobo, 2 unlimited, ace of base és tsaik) cuccai is annyira bekúsztak a fülembe, hogy bulikban pár sör után röhögve mulatok én is a nótákra :D

azt hiszem öregszem…

Marcipáncica - 2013. 07. 28. 22:59

Köszönet az írásért! Én ma ezt választottam strandolás helyett, és nem bántam meg. :)
Nekem is régi szép időket idéz (35 vagyok), és baromira élveztem az egész hangulatot, a zenékkel, karakterekkel sőt (!) akcentussal együtt!
Viszont kicsit off, de témába vág: az ilyen filmek nevelő hatását kihasználván lehetett volna kicsit jobban hangsúlyozni azt a vonalat(amit ugyan elkezdtek, de szépen abba is maradt) hogy igenis tenni kell(ene) az túlsúlyosság ellen. Sportolni, nem zabálni…stb, stb. Ugyan csak egy film, de biztosan sok hasonló helyzetben lévő tininek erőt adna, utat mutatna. És jó utat. A többi dolog teljesen rendben van, részemről ez egy erős 8-as, 9-es sorozat.

yeeeyha - 2013. 07. 28. 23:10

Hú, örülök, hogy többeknek tetszik, ezt mindig jó látni. És tök jó, hogy most került ki a kritika, mert pécsen vagyok (hungario) és tegnap hajnalban lenyomtunk 3 részt, úgy 20-an, miután elolvasták az írást :D

~Meteor: ha a képre nézel, a logóban is látszik az E4. Nem vagyok otthon a témában teljesen, ezért nem akarok hülyeséget mondani, de asszem az e4 a channel 4 alcsatornája.

Meteor - 2013. 07. 29. 02:27

@yeeeyha attól még, hogy a képen ez a logó van nem biztos, hogy ott ment eredetileg is. Úgy nézem az e4 testvércsatornája a c4-nek, de amúgy meg csak azért mondtam, mert a felsorolásban volt a Utopia is, amiről tudom biztosan, hogy C4-es. Végülis nem lényeg, csak először azt hittem elírás és nincs olyan, hogy E4.

Dor Ka - 2013. 07. 29. 12:17

én is elkezdtem nézni pár hónappal ezelőtt, de valamiért nem jutottam tovább a 2. résznél… pedig alapból tetszett a sztori, a karakterek, na meg h. angol sorozatról van szó.
de most ez a kritika/ajánló visszahozta a kedvemet a folytatáshoz!(gratula hozzá!:))
szerintem is nagyon jó a főszerepre kiválasztott lány; és igen… a srác főszereplőt már én is láttam a fent említett sorozatokban (akkor nyilván emiatt volt annyira ismerős:))

Gyöngy - 2013. 07. 29. 12:36

Fú, köszi szépen ezt az irományt, mert egyébként bele nem kezdtem volna cím alapján. De tegnap ledaráltam és nagyon jólesett:)

timcsike - 2013. 07. 29. 23:35

En is szeretnem megkoszonni az ajanlot, harom nap alatt megneztem, ment volna hamarabb is, de olyan volt mint egy jo konyv, probaltam huzni ameddig lehetett annyira jo volt. Bar en a tinedzser koromat az ezredfordulo utan eltem meg, azert jol esett az idoutazas. Ujra ateltem minden boldogsagaval, szenvedesevel, keseredes pillanataval egyutt.

Bambusznád - 2013. 07. 31. 14:03

Nagy köszönet az írásért!
Ennek hatására kezdtem el nézni, és nagyon tetszik! :)
Még van belőle 1 rész, mert timcsikéhez hasonlóan én is szeretném elhúzni, mert túl jó ahhoz, hogy gyorsan letudjam.

ChatNoire - 2013. 07. 31. 19:02

Kedves Yeeeyha!

Én is szeretném megköszönni, hogy ilyen jó kis kedvcsinálót írtál a sorozatról.

Ebben az évben borzasztóan hadilábon állok sorozatok terén. A rendszeresen nézettek közül is van olyan amihez hozzá se szagoltam, vagy a közepe óta felé se nézek. És a nyári darára tartogatott szériák sem igazán hoznak lázba. Szóval egy idő óta folyamatosan csapongok, mindenbe bele-bele nézek, de semmi nem köt le.

Kíváncsi voltam, hogy ezzel a sorozattal is ez lesz-e a helyzet. Boldogan jelentem, hogy tegnap délután megnéztem az első részt, és annyira nagyon bejött, hogy muszáj voltam megnézni a többi 5 részt is.

Hihetetlenül jól esett ez a 6 óra, és hogy találtam végre egy sorozatot, ami több rész erejéig is le tud kötni.
Azt hiszem negatívumot nem tudok mondani róla, jó volt ahogy volt, a szereplők, a narrációs részek a firkákkal. :D
Ja és persze a zenék is nagyon jók voltak, ahhoz képest, hogy én sem ebben az időben voltam tizenéves, sokkal közelebb állnak ezek a zenék, és az Oasis-nek is örültem.
Csak azt sajnálom, hogy nincs több rész, szívesen elnéztem volna még. De legalább lesz 2. évad! :)

(Bocsi a kisregényért, de jólesett kiírni magamból az örömömet. Ja és nagyon örültem Mógus professzornak is :D)

yeeeyha - 2013. 08. 01. 14:46

~ChatNoire: nagyon örülök, hogy meglett az írásom célja :) Mógus nekem az évad közepén esett le, és csak tátogtam, mint egy hal, mikor végre leesett, miért olyan ismerős XD

OFF: A sorozatokkal most én is így vagyok, volt egy szép hosszú listám, mit akarok nézni, ebből semmi se jött össze (na, majd a szorgalmi időszakban jobban ráérek XD ), gilmore girlst nézek újra.
Nézz szét az anglia lecsap környékén (és a kábeles sorozatoknál), hátha a rövidebb évadok most jobban lekötnek (angolok: Moone boy, Misfits, Downton Abbey, Sirens, Fresh meat, Ripper street, Skins, nem angolok: Shameless US-t, Vikingst is ajánlanék, ihlet gyanánt :) )

ChatNoire - 2013. 08. 01. 16:50

OFF: A Gilmore Girlst is nagyon szeretem, ez is olyan amit akármennyiszer képes vagyok végignézni.

Nagyon szépen köszönöm az ajánlásokat, biztos hogy be fogom próbálni valamelyiket. Amióta láttam a Sherlock-ot érzem, hogy jobban oda kéne figyelnem az angol sorozatokra, de most már biztos. A Downton Abbey-be már belenéztem mikor itthon adta a Story 4, meg néztem is volna folyamatosan, de abból nekem a heti 1 rész eléggé vontatott volt, meg a Ripper street is jó lehet az alapján amit olvastam róla, meg érdekel is a téma. :)

yeeeyha - 2013. 08. 01. 18:16

~ ChatNoire: A downton abbey nézeti magát, darálva a legjobb ;)

mysteria - 2013. 08. 01. 23:39

Köszi az ajánlót, megnéztem, baromi jó volt! :) Várom a következő évadot.

Rita - 2013. 10. 25. 18:19

Még nyáron kinéztem magamnak ezt a sorozatot, de akkor a szakdolgozat miatt nem volt rá időm, aztán szépen el is felejtettem. Tegnapelőtt azonban a tecsőn való szörfölgetés közben ráakadtam erre a sorozatra, és egyhuzamban meg is néztem az összes részt.

1) Az akcentus!! Imádok minden egyes szót, amit kiejtenek a szájukon. Igaz, felirattal könnyebb volt, de semmire nem cserélném ezt az akcentust. Kicsit visszarepített UK-ba, ahol az elmúlt 1 évet töltöttem.

2) Az érzelmek. Nem túljátszottak és elnagyoltak vagy felturbóztak, hanem teljes mértékben hihetők és átélhetők. Ahol nevetni kellett, ott nevettem, ahol méltatlankodni, ott méltatlankodtam, és ahol sírni, ott sírtam.

3) A főszereplő. Sharon Rooney maga a tökély, az egyik legjobb fiatal színész, akit az elmúlt időkben láttam. És ez a Finnt játszó srácra is igaz…meg tudtam érteni, miért esett bele annyira Rae ;)

Összességében számomra ez egy 10/10-es sorozat, és tűkön ülök, hogy láthassam a következő évadot.

Hayley's Wife - 2013. 12. 11. 19:13

Egyszerűen imádtam. Még egy napja sincs, hogy egyáltalán a létezéséről tudok a sorozatnak,de már délelőtt megnéztem az utolsó részt is. Nagyon várom a 2. évadot ! :D
Köszönet a cikkért, hisz sokat segitett abban, hogy belevágjak a nézésébe :)

cegtli - 2014. 02. 20. 13:15

Már lement a s02×e01!

sherlock20 - 2014. 04. 24. 00:16

Jó ez

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz