login |

Pilot: Axe Cop – írta G.

2013. 07. 28. 15:30 - Írta: vendegblogger

21 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

Friends are great, but there is something even better, than friends. Killing the guy, who killed your friends.

Jártál már úgy, hogy azt gondoltad – a logikusság hiánya, vagy bármi egyéb miatt – egy sorozat nézése közben, hogy egy ötéves írta a forgatókönyvet? Nos, az Axe Cop esetében nem tagadnak le semmit, már a főcím(szerűség) alatt kiderül, hogy egy 5 és egy 28 éves testvérpár agyszüleménye ez az animáció, illetve a webes képregény, ami a FOX új animációs sorozatának alapját képzi.

Mit ne mondjak, eddigi sorozatos pályafutásom során sok elborult dologgal találkoztam már, sőt kifejezetten vadászom rájuk, de a Fejszés Zsaruban fellelhető történet überel mindent.

Kezdetnek képregényes bevezető: adott egy zsaru, aki egy tűzeset helyszínén talált egy fejszét. De nem ám akármilyent! A tökéletes fejszét! Így lett belőle Axe Cop. Mint minden jó zsarunak, neki is kell egy társ, aki nem más, mint Flute Cop. Igen, a flute szó alatt furulyát kell érteni. Róla egyelőre nem sok minden derült ki, de ez még változni fog.

I will chop your heads off!

A kezdő epizód sztorija, ami egyébként nem az elsőnek készített rész, természetesen egy ötéves szintjét üti meg. De legalább tudjuk, miért. Hősünk éjszakai vadászatra megy, amikor is egy jelmezes fickóba botlik, akinek azon nyomban segítséget ajánl, hiszen szegény vaddisznó – talán ennek van öltözve, de a denevérfülek miatt ebben nem vagyok túlságosan biztos – elvesztette barátait.

Mint kiderül, az illető nem más, mint a Rosszfiúk Királya, aki a következőképpen kerül ártalmatlanításra: megetetik az agyát a dinoszauruszokkal. Menet közben a Láthatatlan Rosszfiú-bolygóra még találkoznak pár szintén szellemileg alultáplált szüleménnyel és a rész során még több hasonló kaliberű hülyeség jön szembe, mint az Ingyenes Mérgezett Üdítő Titkos Támadás, az oroszlán-gepárd-katona hibrid vagy a Nagy Csirkefej Háború, ami nagyon ötletesen valamelyik amerikai háborút parodizálja a 70-es-80-as évekből.

Fontos kérdés egy animált sorozat körül, hogy milyen az animáció minősége. Nos, jó. Természetesen az ember kicsit másodrangúnak tartja ezt egy ilyen anyagnál, de mivel a sztori és a szereplők totál elborultak és a megítélésük még jobban szubjektív, így mégis csak előkerül, hogy akkor már legalább nézzen ki jól a dolog. És ezen a téren nincs szégyenkeznivalója az Axe Cop-nak.

Oké, senki ne várjon élethű megjelenést meg külön renderelt hajszálakat, de a célnak megfelelnek a rajzok. A szinkronra szintén nem lehet panaszunk, élvezhető, nem sufniszinkron, a legtöbb hang (Nick Offerman! Patton Oswalt! Ken Marino!) kifejezetten jó, bár a készítő 5 éves kissrácnak meglehetősen bárgyú a hangja, de a bevezetőt kibírtam vele is.

Az Axe Cop egy erősen rétegtermék. Nem mindenki fogja élvezni, lesz, aki fél perc után úgy gondolja, hogy ez egy adag lócitrom, de ez a legtöbb felnőtteket célba vevő animációs sorozatra ugyancsak elmondható. Más kérdés, hogy ezúttal hangsúlyosan ez a helyzet. A gyerekes történet, a gyerekes szereplők, minden vagy jó vagy rossz, köztes állapot talán elő fog fordulni, de akkor sem számottevő módon.

A kezdés legalább 8/10 volt és hogy az öreg méréstechnika tanárom szavaival éljek: “Van benne potenciál!”.

21 hozzászólás Ne habozz!

Pityuerez - 2013. 07. 28. 16:01

Nekem is nagyon bejött a kezdés!
Tényleg rettenetesen elborult az egész, de én mindenképpen maradok a folytatásra/a Pilotra:)(ha egyáltalán azzal fogják kezdeni, de gondolom igen)!

Royale Bluff - 2013. 07. 28. 16:03

Kicsit pontosítanám a háttérinformációkat: egy 5 illetve 29 éves testvérpár (gyanítom, hogy ők lettek mára idősebbek és nem másik csipetcsapat írja a későbbi részeket) webképregénye a kiindulási alap, amit felkapott és megjelentetett a Dark Horse kiadó. Az egyébként sem a képregény, sem a rajzfilm ajánlóiból nem teljesen jött le, hogy csak az alapötlet és a világ elvont, vagy a történetvezetés is olyan összefügéstelen/nehezen követhető, amilyen egy öt évestől elvárható?

Shyllard - 2013. 07. 28. 16:12

Hallottam már a képregényről, de nem tudtam hogy sorozatot csináltak belőle :D Mindenesetre köszi a pilotkritikáért, nekem mindenképp meghozta hozzá a kedvem

m76 - 2013. 07. 28. 16:25

A hangnem alapján eleinte úgy éreztem, hogy totál szarnak gondolod, erre ott virít egy 8-as pontszám.

Coraline - 2013. 07. 28. 16:45

Nagyon diplomatikusan fogalmaztál, amikor “erősen rétegterméknek” nevezted:D

ali_ - 2013. 07. 28. 17:07

hát elsőre olyan, mint egy nagyon rossz trip, de egynek elmegy. imádom nick offermann-t, de baklövésnek érzem őt itt.

G. - 2013. 07. 28. 17:49

m76: Ugyan, már az elején írtam, hogy kifejezetten vadászom az elborult dolgokra aztán pedig gyakorlatilag az egész írásom arról szól, hogy mennyire agyament is az egész. Hogy ne tetszhetne?! :D
Coraline: Ha azt írom, hogy egynek tetszik az ezerből, akkor meg megkapnám, hogy lehúzom a sorozatot! :D
G.

ldavid - 2013. 07. 28. 19:04

nem nagyon nézek ilyesmi rajzfilmeket, de rég láttam ekkora hulladékot mint ez

seed - 2013. 07. 28. 19:31

nyárra ez a 10-12 perc pont tökéletes, szal maradok, 2. rész meg még elborultabb volt sztem mint az első :)

human - 2013. 07. 28. 19:41

én meg potn a másik 10 percest próbáltam be ami katasztrófa

pytta - 2013. 07. 28. 20:08

Ez… nagyon úgy hangzik, mint amit azonnal be kell próbálnom! :)

izehoze - 2013. 07. 28. 21:40

szeretem az elvont dolgokat de erre a szarra nincs szó ami kifejezné, hogy mennyire ööö… izé is ez

izehoze - 2013. 07. 28. 21:40

de megvan: Mariana-árok

LoGi - 2013. 07. 28. 22:21

fasza írás :)

G. - 2013. 07. 28. 22:59

Na, meglestem a második részt is. Kész vagyok! Nem hittem volna, hogy ennyi hülyeséget bele lehet halmozni egy tízperces animációba.
(SPOILER!)Hitler, náci zombik, gyilkos s}&rdarab és a többi. (SPOILER vége!)
Most jutottam el arra a szintre, hogy már nagyon várom a következő részt, mert ez valami borzasztó jó agyzsibbasztás. Kíváncsi vagyok, hogy mit találnak ki nekem legközelebb. Mostantól bárkinek ajánlom a sorozatot, aki kapható a hasonló dolgokra, mert ez a rész (ismét!) überel mindent!
G.

cherockee - 2013. 07. 29. 00:13

kemény :)

úgy érdemes nézni, hogy valaki előre tudja, hogy ez bizony szatírikus, hülye, összevissza lesz, de érdekes értelemben :)

cherockee - 2013. 07. 29. 00:15

egy SPOILER-es idézet, annak aki nem tudja eldönteni nézze-e:

“… the zombie that at the smartest professor’s brain took the smartest dump …” és megjelenik egy konkrétan beszélő sz@r, mint főgonosz…

Ropesszor - 2013. 07. 29. 13:24

Tudod kit hagytál ki a szinkronhangok közül? Giancarlo Esposito-t!

csdavid - 2013. 07. 29. 18:35

Először itt az oldalon láttam az előzetesét, utána beleolvastam a képregényekbe és azóta vártam. Tetszik, hogy annyira váratlan. Nálam nagyot dobott Nick Offerman hangja. Ron Swanson is ilyen zsaru lenne szerintem.

Csigusz - 2013. 08. 05. 21:33

Imádom Offerman-t, de rég épített le valami ennyire agyilag. Mármint bírom a hülyeséget, meg az idióta poénokat, de ez nem vicces, csak öncélúan megy rá arra, hogy folyamatosan egyre rosszabb legyen :D
2 rész után kasza.

bozont goofy - 2013. 08. 16. 02:41

igazi agylövés a cucc :D
első 4 részt bekajoltam egyben, totál le is fáradtam, igazi 10/10-es cucc! :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz