login |

Whodunnit?: vége az 1. évadnak

2013. 08. 20. 15:11 - Írta: CyClotroniC

25 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Dear mortals…

A Whodunnit? csont nélkül a nyár guilty pleasure sorozata lett nálam, és bár vannak hibái, de rég tudott ennyire lekötni és szórakoztatni egy új reality koncepció.

Bár a pilotkritikánál és utána is boncolgattuk már a formátumot (hehe), röviden azt kell róla tudni, hogy 13 embert (beleértve az első rész áldozatát is) összezárnak egy házba, és rá kell jönniük, hogy melyikük közülük a gyilkos, no meg túlélni a játékot negyedmillió dollárért.

Részről részre történnek “halálesetek”, mindig az előző játéknap két legrosszabbul teljesítő játékosának egyikével, majd viszonylag azonos sémákat követve épülnek fel onnantól a részek. Először mindenki megvizsgálhat 3 helyszín közül egyet (általában ez a tetthely, a “hullaház” és az utolsó ismert tartózkodási hely), amit egy rejtvénymegoldós “szellemi sorverseny” követ, végül pedig mindenki vizsgázik a napi esetből, ahol nyilván senki se szeretne a leggyengébb lenni.

A műsor számomra a murder mystery szerepjátékok infószerzős aspektusát keveri a kiszabadulós játékok rejtvényfejtős elemeivel mindezt egy reality verseny keretei közé szorítva, és bár kétségtelenül színpadias helyenként, akinek a gyengéi az ilyen játékok és rejtvények, az az apró hibái ellenére is nagyon fogja szeretni ezt a sorozatot.

A cím persze kicsit csalóka, mert inkább a “Hogyan csinálta?” kérdéssel foglalkozik hétről hétre, a gyilkos jó vagy rossz megtippelése azonban önmagában nem ér sok mindent, még a végjátéknál sem. Így ez inkább csak egy extra a nézőknek, akik meg megérzéseken és belemagyarázásokon kívül nem sok mindent tudnak kezdeni vele, hiszen jóformán nincsenek ráutaló “történetbeli” nyomok, csak nagyon elvétve, a gyilkosságokból a személyére nem nagyon lehet következtetni – csak a játékbéli viselkedése alapján.

Ha pusztán a szórakoztatási faktort nézem, akkor bizony ez a könnyed, nyári limonádé-reality 8/10-es szinten kötött le. Minőségét és profizmusát tekintve nyilván nem érne ennyit, még a kaszkadőrök és maszkmesterek segítségével több, mint ügyesen tálalt halálesetekkel együtt sem, de sikerült 24 óra alatt ledarálnom a 9 részes szezont minden epizódját a finálét kivéve.

Röviden összefoglalva, aki nyitott és vevő az ilyen játékokra, az szerintem ezt maximálisan élvezni fogja a hibáival együtt is, de más is tehet vele nyugodtan próbát, bár kétségtelenül kell azért hozzá egy alapérdeklődés és némi kötődés.

Lehet még róla beszélni bőven, mert remek a formátum alapötlete, de jócskán lehetne mit csiszolni rajta, viszont erről már csak a tovább mögött írok, spoilerekkel, ahol kiderül majd a győztes és a gyilkos kiléte is.

Kam nyert. Cris a gyilkos. Csalódás? Tulajdonképpen nem, mert a két legérdekesebb, legéletképesebb karakterre jutott így a két kiemelt szerep, ugyanakkor maradt hiányérzetem a kapkodós finálét követően bőven, ami a pörgős játék ellenére is nagyon antikatartikusra sikerült.

Cris nálam végig a 2-3. helyen volt a gyanúsítottak sorában, ám kissé ironikus módon, pont a játék utolsó harmadában esett vissza a bronzérmes helyre, mert zavart, hogy nem kapott soha “scared” kártyát. Persze ha ő is ugyanúgy “játszik”, mint a többiek, amellett, hogy kapott egy megkülönböztetett szerepet a producerektől, simán lehet, hogy végig jól teljesített a teszteken, és ezért úszta meg.

Azt viszont hiányoltam, hogy nem mutatták be utólag, hogy mi nézők miből vághattuk volna le az egészet. Számomra nála a legnagyobb metajel az volt, hogy helyenként lehetett moderátornak érezni, amikor kérdésekkel és kételyekkel mozdított előre egy-egy jelenetet, vagy például mikor Gilest meginvitálta limbózni, ami szükséges volt az adott nap esetéhez, de tényleg csak ennyi.

Itt jön képbe az, hogy a játékosok tippjeit a gyilkos kilétére igazán megmutathatnák némi indoklással is, hogy ő belülről, játékosként miért érzi úgy egy-egy társáról, hogy ő a leggyanúsabb, mert ez csak nagyon ritkán jött le a néző számára, sőt a legtöbb esetben abszolút vaktippként hat.

Arról ugye nem is beszélve, hogy furcsamód Lindsey lett az utolsó áldozat, aki végig helyesen Crisre tippelt az egész játék alatt, míg Kam számára egyszer sem volt gyanús. Ettől persze még Kam volt a jobb játékos, de ha a gyilkos kiléte annyira a koncepció alapja, hogy még a cím is hazudik emiatt egy kicsit a sorozatról, akkor ennek azért lehetne nagyobb súlya a kiértékeléskor.

A súlyozás egyébként is nagyon rosszul indult, mert kezdetben túlságosan nagy jelentősége volt a rejtvénnyel elnyerhető információknak, ráadásul egy darabig nem csak a győztes kapta meg azt az értékes infót, hanem egyszerűen mindenki láthatta, aki éppen vele futott.

Az ilyen fajta kibicelés pedig már a rejtvény-sorozat megfejtésénél is zavaró, hiszen az első két-három lépés simán átugorható, ha jókor vagy jó helyen és tudsz lesni a másikról, pedig rendre ezekhez kell nagyobb ötlet. Emlékszünk a dupla hóemberes dologra? 88? Zongora billentyűk? Ennek a kitalálását jóformán teljesen negálta az, hogy ki vagdosta fel szerencsésebben a viaszmását, ez pedig így nagyon nem jó, és talán a legégetőbb probléma, ami változtatásra szorulna.

Bármennyire is illogikus a történeten belül a red herring fogalma (például a lovas esetnél terelésből beírt kígyó), mégis szükséges ahhoz, hogy otthon is érdekessé váljanak az esetek, amik így is pofonegyszerűek többnyire, de legalább elhint némi alapfokú kételyt az emberben. Persze ha jól van csinálva, mert a ciángázosnál baromi béna volt a vadmacskás terelés (aki megúszta a ciánt is).

Néha-néha ugyan voltak hangsúlyosabb, logikusabb helyszínek, de lehetne ezeket egyenlőtlenebbül elosztani, hogy annak a megtippelése, hogy mit akarsz megvizsgálni is jelentős lehessen, így ez talán segítene abban is, hogy ne váljon ennyire csapatjátékká az egész. Tudom, hogy társak nélkül nem lehet sokáig jutni, de egy kevésbé élesen meghúzott frontvonal a felek között izgalmasabbá tenné a játékot, ezáltal kikerülve a számháborúsdi buktatóit.

Giles, mint műsorvezető egy remek ötlet ügyes megvalósítása, másfelől viszont a színpadiasság mindig körülötte, a vacsoránál volt a legkínosabb, ahogy meg-megborzongtak a játékosok, hogy juj de mennyire ízléstelen volt egy-két egysoros beszólás, pedig hát csak most halt meg a társuk, nem kéne, too soon.

Szóval azért lenne még bőven mit javítani, de ha nem is változnának dolgok, én még úgyis beneveznék a következő szezonra simán. Persze az lenne a legjobb, ha szövevényesebb esetek lennének, kevésé lelophatóan szintezett rejtvény-versenyekkel és kevésbé domináns klikkesedésekkel, de talán, ami a legfontosabb, a gyilkos se csak egy random tippelős adalék legyen az egészhez.

25 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2013. 08. 20. 15:20

ááá, remélem, hamar ledarálom én is a maradékot. nálam ott “indult be”, amikor az 1×05-ben talán húztak egy kettős gyilkosságot. utána jó kis dolgok voltak a 6. részben is.

remélem, a vége is jól sült el. arra viszont kíváncsi lennék, hogy miképp sülhetett volna még el ez a játék, hogy csak ez a “kétfelé szakadunk” út lehetett volna járható, vagy más játékosokkal más taktika ütötte volna-e fel a fejét.

remélem, megtudjuk, habár ha lesz 2. szezon, akkor az ottaniak előtudás birtokában fognak játszani.

polovcev - 2013. 08. 20. 15:51

A színpadiasság néha tényleg kicsit túlzásba lett víve, de azt leszámítva remek szórakozás volt. S valóban Kam nyert aki azért végig kiegyensúlyozottan teljesítményt mutatott.

Remélem az egysorosok maradnak, amennyiben lesz második évad.

stom - 2013. 08. 20. 15:54

az utolsó rész elszomorított. vacak vége volt, annyi szent…semmi fanfár, meg látványos tűzijáték, csak heherészés…:(
amúgy nem volt rossz

Kjubi - 2013. 08. 20. 16:01

Az évad jó volt, simán város lenne, ha berendelik a 2. évadot, de a finálé valami katasztrófa volt.

Az egész kb. egy “ki tud gyorsabban futni” verseny volt, szinte alig kellett gondolkozni, a feladványok meg nevetségesek voltak, komolyan egy találd meg a két kép közötti különbséget feladvány is volt?

Örülök, hogy Kam nyert, megérdemelte az évadban nyújtott teljesítményéért. Hát Chris a gyilkos, nem Lindsey, majd legközelebb eltalálom! :D

Amúgy egyetértek, lehetne rajta javítani, főleg a gyilkossal kéne valamit kezdeni.

Kjubi - 2013. 08. 20. 16:02

Inkább várós lenne a 2. évad, nem “város” :)

CyClotroniC - 2013. 08. 20. 16:07

“komolyan egy találd meg a két kép közötti különbséget feladvány is volt?”

És az volt amúgy az egyik leghosszabb feladat, ami külön vicc. Ráadásul azt ne is mondjuk, hogy ahol eldöntendő kérdés alapján kaptad a puzzle piecet és hibáztál ott gondolkodás nélkül bemondtad a másikat, pl.: Nem te vagy a gyilkos Giles. Ez így mi? :D

Natale - 2013. 08. 20. 16:07

Jópofa, könnyed nyári szórakozás volt, örülnék én is a 2. évadnak. Anak is kifejezetten örültem hogy Kam nyert, ő volt szerintem a legértelmesebb az összes játékos közül, és az ő stratégiája volt a jó: kiválasztani pár erőset, de nem a legerősebbet (aki Ronnie volt szerintem) és velük végigmenni.

A gyilkos-dologgal egyetértek, lehetne több clue, és a második évadban például lehetne az a szabály, hogy akinek a nap végén igaza van a gyilkos kilétével kapcsolatban, az nem kaphat scared-kártyát. (Persze nem tudná meg hogy azért nem kapott.) Ennek mondjuk csak az a buktatója, hogy ha valaki ráérez, akkor már bármit csinálhat, és bevitorlázik a döntőbe.

Pocok - 2013. 08. 20. 16:11

Az volt a baj, hogy egészen az utolsó pillanatig bárki lehetett a gyilkos. Nem volt olyan a végén, hogy azt mondtam volna, “ja… tényleg… volt az a rész, amikor…”. Végül is érdekes volt végig, de a vége nem ÜTÖTT.

Kjubi - 2013. 08. 20. 16:11

Azért a rész elején még reménykedtem, amikor ki kellett találni a számokat, hogy valami komolyabb visszaemlékezős feladványok lesznek.
Már csak egy Sudoku hiányzott az egészből :D

Pocok - 2013. 08. 20. 16:13

Natale: Szerintem az nem túl jó ötlet, mert a kajánál mindig kibeszélték, ki mit mondott, így ki lehet találni, hogy eltalálta-e vagy sem. Mindenesetre jó lenne egy második évad.

boti - 2013. 08. 20. 16:18

Nekem végig tetszett a sorozat a kisebb hibáival együtt is, mindig lekötött. Szóval nagyon remélem, hogy lesz 2. évad és ott valamit máshogy fognak csinálni, mert a finálé nagyon nem jött át. Én a végén, amikor kiderült a gyilkos, teljesen úgy éreztem, hogy abban a pillanatban találták ki az egészet, hogy most a kettő közül melyik legyen.

CyClotroniC - 2013. 08. 20. 16:34

A finálé amúgy tényleg kínosan fájt. Én meg azért raktam hátrébb Crist a listámon, mert meg voltam győződve arról, hogy hátha az lesz a poén, hogy Melina, mint gyilkos megrendezi a halálát, és arra kell rájönni, hogy nem is halt meg, erre semmi ilyen. Legyünk őszinték, ott a feladatot is elcseszték, a gyilkos se hozta a “basszus, tényleg” jelenetmontázst, és a győztes felfedése se volt katartikus, egy realitynél pedig nem túl jó, ha a fináléjuk magasan a leggyengébb epizódjuk.

Pocok - 2013. 08. 20. 16:41

Én is azt reméltem, hogy az egyik gyilkosság áldozata lesz a gyilkos, megjátssza saját halálát, de nem.

szerintem - 2013. 08. 20. 17:16

nagyjabol mindennel egyetertek, ami az irasban es a kommentekben olvashato. jo volt, erdekes volt, de azert boven van mit rajta csiszolni.
az en izlesemnek akkor tetszett volna jobban, ha tenyleg egy who-dunnit lett volna es rendesen lehetett volna teoriakat gyartani arra, hogy ki lehetett a gyilkos. mondjuk akkor nyilvan annak is nagyobb sulya lett volna, hogy a tippelesnel ki talalja el es ki nem. hiszen abbol a kovetkezo hetekben lehet profitalni, esetleg felhasznalni valamifele szovetsegben. itt viszont teljesen ugy jott le, hogy a gyilkos valojaban semmit nem csinalt, azon kivul, hogy o volt a gyilkos, de sem mi, nezok, sem a jatekosok nem kerultek olyan helyzetbe, ahol valojaban el kellett volna gondolkodniuk rajta, hogy ki is a gyilkos.
irta feljebb valaki, de total egyetertek, siman el tudom kepzelni, hogy az utolso jelenet elott valamilyen alapon eldontottek, ki lesz a gyilkos es akkor mondtak meg az adott embernek, hogy te lettel a gyilkos, ez lesz a szoveged. mert kvazi igy nezett ki a dolog.

szoval, ha nagyon le akarom egyszerusiteni, akkor egy mole-os jatek, igazi taktikazassal, agyalassal, es persze leginkabb ehhez kapcsolodo kisinterjukkal, sokkal jobb lett volna. vissza a the mole-t!

giles jopofa volt, de a vacsoras jelenetek mar az elso epizodban fajtak. ha azon tudnanak huzni es belerakni egy kicsivel tobbet abbol, hogy hogyan gondokodtak a jatekosok, maris jobb lehet a masodik evad.

Pocok - 2013. 08. 20. 17:18

Talán a szigetes sorozatnál voltak ilyen teóriák, hogy ki a gyilkos… na az nagyon jó volt anno. Ilyet kellett volna érezni most is.

HighwayCat - 2013. 08. 20. 18:28

Egyet kell értenem a kritikával. NAgyon élvezetes volt végig nézni, de a vége tényleg nem hatott meg.

Viszont valaki írta feljebb a feladatok gyengeségét az utolsó részben. Egyrészt tényleg érdekes volt, hogy nem valami komolyabbat kellett csinálniuk, de igazából mindegyik kapcsolódott az adott ügyhöz. Képesnél ugye a másolás stb. Giles a gyilkos dolog meg azért nem csak annyi volt, hogy “csak bemondom a másik választ” mindenki lefáradt már addigra, és futva meg kellett mászniuk jó pár emeletet oda vissza ;)

kambuc - 2013. 08. 20. 20:52

Kam tökéletesen megfogalmazta a fináléban, hogy akkor eddig volt “Howdunnit?”, mostantól pedig jön a “Whodunnit?” résza a sorozatban. De igazándiból ez sem állta meg így a helyét, mert csak a legutolsó jelenetben derült ki úgymond, hogy ki volt a “gyilkos.”

Én még azon gondolkodtam, hogy gyakorlatilag tényleg az volt, hogy a készítők szerintem felállítottak egy sorrendet a megmaradt három játékos között, és a sorrend alapján előrébb vagy hátrébb álló lett a gyilkos a végén a szobába feljutó két játékosból. Merthogy elméletileg még az is előfordulhatott volna, hogy a két “nem gyilkos” játékos fejti meg leghamarabb ezt a puzzle-ös feladványt, aztán hopp, állnak ott fent, hogy “nem én vagyok a gyilkos!”, “de én sem vagyok a gyilkos!”. Ezért szerintem már gyakorlatilag előre volt egy listájuk a producereknek, hogy mi lehet a végkifejlet.

Nekem olyan szempontból tetszett a finálé, hogy más volt, mint a többi, már nagyon egy sémára épülő rész, igaz, a fentebb már kifejtett okokból kifolyólag nagyon random, de mégsem random volt, hogy ki a gyilkos.

Na mondjuk az esélytelen volt, hogy a 9 rész alatt “elcsöpögtetett jelekből” kitaláljuk, hogy ki a gyilkos. Talán a táncos Giles-os invitálás, illetve a fináléban az a tény, hogy Cris volt legközelebb Melinához, mikor eltűnt, az lehetett valamiféle nyom.

Összességében tetszett a sorozat, tetszenek az ilyen mystery murder game-ek, így nem is kétséges, hogy egyből beneveznék a második évadra, ha lesz. És ha lehet ilyet mondani, Kam megérdemelten nyert, mert egy kivételtől eltekintve, amikor Ulysees-szel együtt Scared kártyát kaptak (ha jól emlékszem), végig nagyon okosan versenyzett.

kempmove - 2013. 08. 24. 20:22

Nagyon zavart a színészkedés benne, a felesleges drámázás. De rettentően…

Ahogy a scared kártyások este kétszer is jól bezárták az ablakot, mert biztos ott jönne be a gyilkos, ha esetleg nincs bezárva az ablak…
Hülye barom.

Ahogy az ajtózárat is ellenőrizték. Ahogy az aktuális hulla megtalálásánál meglepődtek. Néha még siránkoztak is, hogy micsoda kínhalál lehetett. Jó hogy nem értesítették a családját a tragédiáról…

Túl sok volt a megjátszós jelenet benne, legalábbis az én ízlésemnek. Persze ez biztos kellett a drámaisághoz, meg hogy legyen súlya a haláleseteknek, ne teljesen faarccal nyomják a játékot, ahogy pl én nyomtam volna az ő helyükben.:D

Öreg ex-nyomozó jól beégett, amíg élt, végig több lépéssel volt az “amatőrök” mögött minden nyomozásnál, majd elment átsütni a steak-jét és abba is “belebukott”.
Jobb is hogy tagadta, hogy ex-zsaru.

2. évadot biztos nem néznék meg belőle ha az is hasonlóan megjátszós-drámázós lenne, ez nekem túl sokat levesz a jóval őszintébb nyomozós, keresős, kutatós, taktikázós részből.

A Whodunnit kérdés Giles szájából már kibírhatatlan lett a végére a fülemnek, olyankor mindig rákiabáltam a laptopra, hogy: ” A kurvaanyád dunnit.”
:D

szerintem - 2013. 08. 24. 22:00

@kempmove: ne haragudj, de jot nevettem a kommenteden.
a whodunnit egyertelmuen nem a te sorozatod.
viszont ha a stilus bejon, akkor probalkozz meg a the mole-lal, szerintem sokkal jobb, ott mudrama es szinpadiassag nelkul probaljak kitalalni emberek, hogy ki a tegla kozottuk.

CyClotroniC - 2013. 08. 24. 23:30

kempmove: Igen, de az ilyen bezárja az ablakot meg lecheckolja, ez ugyanúgy egy produceri “szerepjáték” instrukció, mint ahogy hallottnak tetteti magát a hullaházban. Persze kicsit művi volt, mert civilek játszottak, még csak nem is amatőr színészek. Ez sajnos a műfaj sajátja, amitől kicsit műanyag lesz az egész, de ezt el kell tudnia viselni, ha valaki ilyet szeretne nézni, vagy nem is, akit érdekel, az voltaképpen efölött szemet huny, mert a játék része.

drop_your_weapon - 2013. 08. 25. 22:52

Cris twittere szerint az elejétől kezdve tudta, hogy ő lesz a gyilkos, de senkinek a “megölésében” sem vett részt. Tisztában volt vele, hogy nem nyerhet, de azt mondta, hogy a “killer queen” megnevezést (szépségkirálynő volt) nem tudta visszautasítani:D Az utolsó részben mindhárman külön mentek, mérték az időt, Lindsey kb. 44 másodperccel maradt le Kam mögött, így ő lett az utolsó áldozat. Ha jól emlékszem, Crisen kívül 4 ember tudta, hogy ki a gyilkos, még Giles sem sejtette.
Cris ugyanúgy kitöltötte a tesztet, mint a többiek, és ha rosszul sikerült volna, kapott volna scared kártyát, csak nem halt volna meg. Nem tudta, hogy hogy történtek a halálesetek, ami azt mutatja, hogy elég okos volt:D Mikor Giles kérdezte tőle, hogy kapott-e scaredet, és egy “nem” volt a válasz, az sem volt megírva, csak feltűnt neki:)

winnie - 2013. 08. 29. 23:05

végre megvagyok:)

és nekem tetszett a legvége. mármint nem az, hogy kam zavarban volt és nem csinált semmit, hanem egyébként.

winnie - 2013. 08. 29. 23:06

wow, kempmove kommentje:))) (ha tudná, hogy egyes jeleneteket meg utólag vesznek fel, rekonstruálnak…:)

winnie - 2013. 08. 29. 23:09

gyorsan én is összeszippantottam a háttérinfókat. igen, kábé úgy ment, mint a mole-ban. (poén, hogy a fő készítő, zuiker sem tudta, hogy ki a gyilkos, de nem is kellett neki ez az infó, így jobban élvezhette.)

néztem a végén a zsarukat és mondtam, hogy ez tiszta zuiker. milyen poén lenne, ha a másik chris abrego lenne (őt sosem láttam) és most olvasom, hogy tényleg ők voltak a zsaruk.

winnie - 2013. 08. 29. 23:10

egyébként ahogy a legelején írtam, ez tényleg nem olyan, hogy ki lehet találni, hogy ki a gyilkos, hiszen miből lehetne. max abból, hogy a színészetet kiszúrja az ember az interjúkban, mert egyébként játékos. a mole-ban egy fokkal jobban lehet tudni, hiszen ott szabotálás van. itt erre nincs szükség ugyebár.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz