login |

Da Vinci’s Demons: vége az 1. évadnak

2013. 08. 22. 20:46 - Írta: superpityu

12 hozzászólás | kategória: kritika,

A nem túl erős pilot után a nyári daralistám egyik állomása a Da Vinci’s Demons volt. Habár a kezdés tényleg nem volt biztató, azért az érdekes témája miatt még reménykedtem abban, hogy idővel jobb lesz, mint amilyennek elsőre tűnt. Igazából nehezemre esik azt mondani, hogy sokkal jobb lett, mert mindössze 8 részes a szezon és talán az az 1×06 körül mondtam először azt, hogy ez már valami, de a végére szépen összeszedték magukat az írók és elég korrekt zárást hoztak.

Amúgy a Starz csatorna (Spartacus, Boss, Magic City, Camelot) egyik új gyermekéről van szó, amely nem lett átütő siker, de a 2. évad már biztosan elkészül belőle. Nem tudom, hogy a csatorna a Spartacus után keletkező űrt akarta-e betölteni vele, mindenesetre a múltbéli  és valós személyekre építő sztorin kívül semmi hasonlóság nincs a két sorozat között – sem kivitelezésben, sem minőségben.

David S. Goyer (Flash Forward) fogott egy ismert nevet és keresett egy érdekesebb korszakot a történelemben, na, ennek a kettőnek az összekötéséből született meg a Da Vinci’s Demons. A történet a Pazzi-összeesküvés idején játszódik és a Lorenzo Medici által vezetett Firenze életébe nyújt betekintést. Az ismert történelmi eseményeket szépen fel is sorakoztatják (a Medici-szálon), de ugyanakkor kapunk melléjük egy nagy adag összeesküvés elméletet és misztikumot is.

Szóval a hely és idő megvan, plusz elég sok történelmi karaktert is kapunk, minden adva van, hogy a sorozat is jó és érdekes legyen, de…

Igen, ott van az a mocskos ‘de’ szócska. Ha alapból nem érdekelt volna a téma, szinte biztos, hogy nem jutok el az évad végére. Az évad fele iszonyat közepes, unalmas, igazából nem is tudom, hogy mit akartak az első pár résszel. Majd az 5. részben történt egy denevérszaros incidens, ami után mintha kicserélték volna az egész sorozatot. Na, de a részletekbe a tovább után mennék bele, spoileresen.

Számomra a legnagyobb gond, hogy a főszereplőket – Leonardót, Lucreziát, és Lorenzót nem tudtam kedvelni. Talán leginkább da Vincivel voltak gondjaim, valahogy az egész karakter olyan furcsa volt, ami nem is lenne baj, csak éppen nem az érdekes, hanem az idegesítő furcsa fajtából való. Valahogy mégis az tette elfogadhatóvá, hogy nem egy snassz figura volt a játékban, és ezért elismerés jár Tom Riley-nek, mert tényleg remekül hozta a számára megírt okos, de kicsit “őrült” figurát.

Lucrezia sajnos feleakkora intrikus sem lett, mint reménykedtem. A végére ő is inkább az áldozatok listáját gyarapította, pedig az elején érdekesen indult a karaktere. Ugyanez a helyzet Clarice-szel is. Az első részekben meg sem kellett nagyon szólalnia, nem hogy valamibe is belekavarjon. Az ő karaktere végig elég súlytalan maradt – persze fontos volt, de nem hiszem, hogy bármelyik néző is ragaszkodna hozzá.

Lorenzo szintén nem vált igazán a szívem csücskévé, valahogy olyan karót nyelt az egész figura, és jelenleg sehol sem lenne a testvére nélkül. Na, el is jutottunk Giulianóig, akit végre úgy igazán tudtam kedvelni. Az egész személye valóságosnak hatott, és azon kevesek egyike volt, aki használta az eszét is. Ezért is sajnáltam, hogy miután túlélte Lucreziát, mégis meg kellett halnia a Pazzik miatt. Sovány vigasz, hogy Vanessa teherbe esett tőle – jöhet jövőre a törvénytelen gyerek szál is, hurrá.

Nos, miután eddig arról nyafogtam, hogy nincs intrikus a főkarakterek között, akkor most be is fejezem, mert van nekünk egy pápánk és annak az unokaöccse. Sixtus pápa az az igazi mocskos ütnivaló ember, aki bármit feláldoz a célja miatt, és Riario is hasonló karakter. Azért valahogy az az érzésem, hogy később pont egymást fogják kiütni a nyeregből, hiszen a Medicik hatalmát nem hiszem, hogy megtörik – ha nem változtatnak a történelmen.

A történet 2 szálon fut, az egyik a Medici család és Róma ellentéte, a másik pedig a Levelek könyvének megszerzése. Ezt a két szálat köti össze Leonardo karaktere, minden szál valahogy hozzá vezet. A misztikus szál érdekes, ugyanakkor kicsit unalmas is, hiszen vajmi kevés tudásunk van az egészről, hiába ment már le 8 rész.

A Da Vinci’s Demons nem rossz sorozat, viszont igen kevés figyelmet kapott, hiszen sikerült a Starznak egy olyan újoncsorozatos kánaán idején indítani, amikor olyanok kezdődtek el, mint a Banshee, a Bates Motel, a Broadchurch, a Vikings és még sorolhatnám. De amellett, hogy nem rossz, sajnos nem is kiemelkedő. Az elején, mint írtam, valamit nagyon benéztek a készítők, szerintem sok potenciális nézőt elveszített, de szerencsére a végére belejöttek.

A szezon egy jó 6/10-es körül mozgott, a finálé pedig egy erősebb 7/10-et is megért már. Ja, volt cliffhanger, igaz nem volt a legjobb, bár a feloldása még jól is elsülhet,

12 hozzászólás Ne habozz!

wondorog - 2013. 08. 22. 21:33

Tényleg elég középszerű, nekem a Draculás rész volt az évad csúcspontja.

VDani - 2013. 08. 22. 22:07

Én hetiben néztem, darában biztosan sokkal unalmasabb lett volna. Így nem is nagyon éreztem az epizódok szintjén fejlődést, kb egy szinten mozgott mind. Volt, hogy untam én is, de megfogott a környezet, és a pápás sztori. A misztikum már nem igazán.

Lilith Dark - 2013. 08. 22. 22:28

Nekem tetszett, bár nem kiemelkedő, viszont megmozgatta az agyamat az, ahogy da Vincit ábrázolták, az Asperger-szindróma/enyhe autizmus jegyeit mutatva; számomra abszolút hiteles volt. ;)

Markodako - 2013. 08. 22. 22:31

Engem kimondottan a történelmi korszak és a hangulat fogott meg.
Giuliano és Becchi voltak egyedül a szerethető karakterek és lám mi lett velük…
Bár a végén Dragonetti is nagyot “nőtt” a szememben.
A találmányokat is folyamatosan adagolták a részekhez megfelelően.

Isteee - 2013. 08. 22. 22:38

Nekem nagyon bejött a sorozat, a hangulata. A végén csak egy elhaló “neeeeeeee” kiáltást lehetett hallani tőlem :D

dzsokole - 2013. 08. 22. 23:46

Nekem is nagyon bejött. Különösen a denevéres 5. rész, valamint a vatikáni levéltáros 7.rész tetszett. A Drakulás rész éppen hogy túlzottan misztikus volt már. A cliffhanger eléggé gagyi lett a finálé végén, de még így is várós számomra a második évad.
Jelölöm a spoilert a biztonság kedvéért, de SPOILER: szerintem óriási hibát követtek el Giuliano kiírásával. Érdekes karakter volt, a férfinézőknek jópofa, a nőknek hatalmas eyecendy. Szerintem ezzel vesztettek jó pár nézőt.

dante - 2013. 08. 22. 23:47

csakúgy, mint az előttem szólóknak, nekem is bejött a hangulata, pedig nem igazán nézek régi korokat idéző sorozatokat.
Lilith Dark:
z Asperger-szindróma/enyhe autizmus
mire gondolsz?

Markodako - 2013. 08. 23. 00:04

Nekem Federico da Montefeltro hozta az arcomra a mosolyt, amit a szaunában művelt.
De összevetve da Vinci “őrültségét” is jól megoldották.

@ dzsokole

SPOILER:Giulianót nem tudták volna nem kiírni, mivel a sorozat kicsit követi a történelmet, ezért őt muszáj volt kiírniuk. (Őt én is nagyon sajnálom, de rajta kívül meg Zoroastert is lehet kedvelni.)

Lilith Dark - 2013. 08. 23. 10:36

dante: Elsősorban a fura, repkedő kézmozgására, de persze a részletekre való döbbenetes rákoncentrálására is, kapásból ez a srác jutott eszembe: http://eznemaza.blog.hu/2009/11/29/fiatal_autista_muvesz_ny_latkepe_20_perc_repules_utan
Szóval csak kombináltam a fejemben. :)

Sylvain - 2013. 08. 23. 10:49

Ilyen jenki “újraírjuk a történelmet” sorozatokat már kaptunk korábban is, általában egy fél résznél nem is szoktam velük tovább jutni. Ez a da Vinci-féle mutatvány az intrikus-misztikus vonalával viszont már az elejétől megfogott.
Nyilván ez a sorozat sem hibátlan, de a sok rettenet közül, amit manapság kapunk, ez még mindig egyike a normálisabbaknak. Én remélem, hogy lesz még belőle legalább 2-3 évad.

idioty - 2013. 08. 23. 19:32

Én gondolkodtam rajta, hogy elkezdjem-e nézni a sorozatot. Nem is néztem még meg eddig. De most már a spoiler mentes leírás alapján valószínűleg meg is nézem. Mindezt csak azért, mert nemrég játszottam végig az Assassin’s Creed 2-t magyarul, és ez a korszak jelenik meg benne, ezek a családok szerepelnek benne. Persze írták ott is, meg gondolom itt is így van, hogy van valóság alapja, de sok minden kitaláció. A lényeg, hogy szeretem ezt a korszakot. Ezért is fogom végignézni… valószínűleg…

zs0zs0 - 2013. 10. 29. 23:04

Nekem is nagyon tetszett a sorozat. A hangulata, a zenék, a képi világ meg egyenesen az egyik kedvenc játékomra emlékeztetett, szóval lehet kicsit elfogult voltam;) Assasin Creed rulez! XD

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz