login |

Dexter: már csak 3 rész

2013. 08. 27. 14:30 - Írta: human

97 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem egyre erősödnek a félelmeim a befejező évad kapcsán. Spoilerek a tovább mögött.

Úgy tűnik, hogy a kezdés után a készítők szépen elkezdték telezsúfolni az egészet. Az egész család szál, amit ugye új szintre emeltek a Brain Surgeon esetleges felfedésével bőven elég lett volna, esetleg mellé még Hannah, ami bejön az Argentína-szállal. Rendben, még kell kavarni valamit a nyomozókkal is, hiszen valakinek el kell kapni Dextert, de egyszerűen túl sok játékidőt szánnak rájuk.

És, hogy mindezek mellé behozzák megint a tanítványos szálat? Hogy aztán 2-3 résszel később meg is szüntessék. És itt szinte teljes kapkodásba váltottak, hiszen Deb elmondja Quinnek, hogy Zack halott, de honnan tudhatna ilyesmit, főleg ha esetleg előkerül a hulla meglékelt fejjel. Közben a két résszel ezelőtt még bugyiba vágó főnöke is kiakad Debre, csak mert a nőt vissza akarják írni a zsarukhoz.

Ráadásul mindeközben Dex olyan hibákat követ el, hogy rossz nézni. Ezen a héten például a Marshall-ügy, csak egy embernek mondja el és máris össze-vissza magyarázkodhat. Hanyagul és kapkodva történik minden, amire nem találnak ki egyszerű magyarázatot az írók, arról el kell fogadni, hogy “így van és kész, a másik nem kérdez rá”.


Hogy Goslingot megszerezték az utolsó évadra az durva

Pedig olyan reményteljesen indult az évad. Hatalmasat kell húzniuk a végére, hogy jóvátegyék mindazt, amit mostanában láttunk. De, mint írtam, erősödnek a félelmeim…

97 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2013. 08. 27. 14:43

Borzalmas.

26 - 2013. 08. 27. 14:46

Itt még nem tartok .
Ryan Gosling vagy gondoljak másra ??

winnie - 2013. 08. 27. 14:47

én elég szomorúan olvasom a rengeteg negatív kritikát – remélem, hogy azért vannak jó páran a másik oldalon is.

ez egy cikk a jelenségről, amit a holnapi hírekben terveztem linkelni: http://www.avclub.com/articles/make-your-own-kind-of-music,101569/

Xsz - 2013. 08. 27. 14:48

Pocsék rész volt…

ali_ - 2013. 08. 27. 14:53

én hálás vagyok az íróknak. ezzel a szörnyű évaddal sokkal könnyebb lesz megválni dextertől.

dante - 2013. 08. 27. 15:01

személy szerint nem értem a fanyalgást. élvezem minden percét, csak úgy, mint eddig.
nekem ez, meg a breaking bad a sorozat.
el kell ismernem, hogy a breaking bad most jobban pörög, és papíron erősebb, de valahogy a dexter mindig is jobban közel állt hozzám.

LoGi - 2013. 08. 27. 15:01

Így a legutolsó rész után 1 nappal elhittem, hogy nem ismertem fel Ryan Goslingot :D

Pocok - 2013. 08. 27. 15:02

Amúgy én nem ismertem fel a Gosling-ot… ismerős volt, de egyáltalán nem azt figyeltem, hogy kicsoda, mivel teljesen hidegen hagyott a szál. Az meg teljesen nevetséges volt, hogy a mostani és a gyerek képen is pont abban a testtartásban volt… hogy könnyebb legyen összehasonlítani. A zenéről már nem is beszélek inkább.

Kri98 - 2013. 08. 27. 15:03

De ez a színész nem is gosling
Imdb se találtam ilyet
Amúgy sztem egyáltalán nem rossz évad sőt a nyolcadik rész után aludni se tudtam az talán a legjobb dexter rész volt
Úgy várom az új részeket mint a szüli napomat
Talán a sorozatnak kellett volna még egy évadot kapni úgy nem lett volna ilyen zsúfolt bár engem így se zavar

nyzsuzsee - 2013. 08. 27. 15:03

Én is azt hittem, h Gossling az, mar a legelső jelentekor par resszel ezelőtt.. de nem :)
http://www.imdb.com/name/nm1889911/?ref_=tt_cl_t14

dante - 2013. 08. 27. 15:05

még ennyit ideírnék:
azt viszont elismerem, hogy egyáltalán nem utolsó évadnak való az anyag, és a “főgonosz” se.

eLaNoR - 2013. 08. 27. 15:10

Ez a rész még így is fényévekkel jobb volt az előzőnél, remélem, nekem az volt a mélypont. Azért kár, hogy olvasok kommenteket, jobb lett volna anélkül :(
Az az érzésem, hogy szándékos az írók részéről, hogy Dex hibákat követ el. Hiszen minden évadban egyre több és több érzelmet láthattunk nála, először csak a testvére, majd Rita, majd szép sorban mások iránt is. És végül erre megjött Hannah. Tulajdonképpen ez pont gyönyörűen fel lett építve, úgyhogy az elkövetett hibákra nem haragszom. A tanítványos dologis nagyon jó ötlet volt, bár a kölyök nekem sem jött be. Miguelhez nem érdemes hasonlítani, főleg a korkülönbség miatt, ez egy valódi mester-tanítvány szerep lett volna, míg Miguelnél csak Dexter hitte ezt. Bár az is igaz, hogy részrehajló vagyok, mert ez megnyitotta volna az utat egy normális Dexter FRPG felé is :)

LoGi - 2013. 08. 27. 15:13

Olvasom a cikket ami winnie linkelt, meg a kritikát is és hát sajnos jogosnak érzem, hogy korábbi évadokhoz képest ez rossz évad eddig.

Llew - 2013. 08. 27. 15:22

Tény és való, hogy nem túl erős az évad, elmarad az előzőtől és a legutóbbi rész szerintem is nagyon kiszámítható volt. Ugyan akkor az a teljes negatív hullám ami a kommentek közt olvasható szerintem erősen túlzás. Talán túl nagy volt a hype, vagy az emberek valami csodát vártak zárásnak, de ennyire szerintem nem rossz. Mondjuk én a többség által utált Lumenes ötödik évadot is szertettem.

Vektor - 2013. 08. 27. 15:29

Nem hittem volna, hogy képesek lesznek alulmúlni a hatodik évadot, de sikerült. De legalább mostanra eljutott az annyira szar, hogy már jó állapotba, viccesebb, mint a legtöbb szitkom. (pláne ha hozzáolvasod a kritikákat, és a melléjük írt kommenteket).

dexter - 2013. 08. 27. 15:31

Szerintem meg igenis jó évad, és tuti durranni fog a vége ;) :D

Brynden Rivers - 2013. 08. 27. 15:41

Azért szép teljesítmény 3 évad alatt jó kábeles drámaról a Castle szintjére lesüllyedni.

Nina - 2013. 08. 27. 15:45

Ezt olyan szinten a gagyira süllyesztették, hogy SEMMI nem menti meg. Borzalmas, unalmas, béna… mindenki utálnivaló, még Debra is szürke lett.
Bocs, Dexter… imádtalak, de az utolsó évad mehet a kukába. Talán így akarták, hogy ne legyen fájó a búcsú :P

bernispecial - 2013. 08. 27. 15:50

Eddig mindig lázban voltam hogy legyen már Dexter, de ebben az évadban igen nehezen veszem magam rá, hogy egyáltalán megnézzem.
Nagyon szomorú vagyok ettől… Össze-vissza mindent dobálnak, hogy nesztek, de igazán semmit sem kapunk. Már csak remélni tudom, hogy a hátralévő pár rész azért jó lesz. Mert hát Dexter mégis csak Dexter! :D

Yeto - 2013. 08. 27. 15:54

Döbbbbb
.
.
.
.
.
Most esett le hogy ez Ryan Gosling.

(Nekem az volt személy szerint vicces hogy daráltam a 4-9 részeket egyben és egy idő után olyan érzés volt mintha Dex félóránként kihajózna megszabadulni az aktuális holttesttől).

Lilith - 2013. 08. 27. 16:00

Emlékezzünk a sorozat hamaros befejeztével a szép részekre.
*1percescsend*

:D

jjncaa - 2013. 08. 27. 16:05

ha Gosling lenne a szereplőt játszó színész, akkor még annyira se lett volna meglepő, hogy ő a Brain surgeon ugye… :)

paranoid android - 2013. 08. 27. 16:06

Valóban érdekes egy állat lett ez az évad. Én még nem tartok ott, mint a hatodiknál, ami az egyetlen évada volt a sorozatnak eddig, amiben csalódtam, de kétségtelen, hogy valahol félrementek. Pedig igyekszem meglátni a pozitív dolgokat, pl. értékelem Hannah jelenlétét, akit egy remek karakternek tartok.

Vogel karakterének is először örültem, mert azt hittem, hogy mást terveznek vele, ahogy a nagy (és azért kissé erőltetett) családi egymásra találás sem lehetne rossz. De Dexter nem reflektál ezekre a dolgokra, nem próbál már jobb ember lenni, mint korábban. A belső monológjai kimerülnek annyiban, hogy kommentálja hogyan fogja megoldani a dolgokat, meg hogy meg kell ölni ezt meg azt, hogy Hannah-val lehessen. De az évadokon keresztül húzódó “harca” a Sötét Utasával, önmagával nincs jelen. Számomra ez a legnagyobb gond ezzel az évaddal, hogy elfeledkeztek a belső ellenségről, ami Dexter karakterének a lényege lenne, és teljes mértékben egy külső akadályra mentek rá, ami a főhősünk és a boldogság közé állt.

Ezt még tetézi, hogy (ahogy a linkelt cikkben van) ezek az akadályok teljesen érdektelenek. Ha nem ez lenne az utolsó évad legyintenék rá, de hogy zárásként egy ilyen semmilyen Brain Surgeon legyen Dex ellenfele… És emiatt ez a rész nekem is aggódásra adott okot, pedig eddig tényleg bizakodó voltam. Most nagyon úgy tűnik, hogy két opció van: Dexter felülkerekedik a Vogel-Saxon duón és akkor happy end, vagy a sorozat egyik legérdektelenebb gyilkosa kerekedik felül Dexteren, ami ha lehet, még rosszabb lenne. De reménykedek, hogy meglepnek, és lebukik Dexter, és a rendőr karakterek is kapnak valami nem-időkitöltő jelenetet is.

arashasan - 2013. 08. 27. 16:07

EZT A SOROZATOT RANDOM-GENERATORRAL IRJAK? Egyaltalan miert van ennyire tulzsufolva az utolso evad? Inkabb az eddigi lyukakat kellet volna valahogy betomni. Mi lett peldaul Lumennel? Es Quinn “amneziajaval”?
A valaszok helyett inkabb kapunk egy rakas tok felesleges uj szereplot es mondvacsinalt mellekszalat (Masuka es lanya, stb..) Hannah-rol meg jobb lenne, ha nem is szolnek, mert az mar tenyleg egy brazil szappanoperaba illik…..

Toon - 2013. 08. 27. 16:07

“Hogy Goslingot megszerezték az utolsó évadra az durva” az durvább, hogy valaki aki nézi a sorozatot nem vette még észre, hogy ez nem Gosling

leila - 2013. 08. 27. 16:19

Ide is írom, amit oda, tele van az évad felesleges történet-szálakkal, amiket mintha még 3 évadra akartak volna nyújtani, de aztán valakik szóltak, nyomjátok össze egyre.

Én nézem, de tényleg kifullad a végére, sehol a végső befejezés növekvő árnyéka, semmi.

Hajuknál fogva előrángatott karakterek és történetek, akiknek később semmi hatásuk. Fekete rendőrnő, aki előlépett Quinn helyett? Cipőgyűjtő gyilkos? Zach? Masuka lánya?

Nem záróévadhoz méltó töltelékek.

leila - 2013. 08. 27. 16:20

Ja, és a cikkért köszönet. Egyetértek vele.

annak5604 - 2013. 08. 27. 16:24

Konkrétan bealudtam az utolsó előtti részen…
No comment. :(

seth_greven - 2013. 08. 27. 16:28

Ezt a Gosling-os dolgot valami tanítani való módon beszopta a fél banda! :D

Hurley - 2013. 08. 27. 16:41

Hol volt a reszben olyan, hogy Deb elmondja Quinnek, hogy Zack halott?

Mert amit en lattam, abban Deb azt mondta el, hogy Zack-nek alibije van a gyilkossag idopontjara, ami azert nem ugyanaz. Nem mintha ettol sokkal jobb lett volna a resz :)

nyzsuzsee - 2013. 08. 27. 16:52

@seth_greven: így igaz, én is ezt írtam, még linkeltem is, hogy nem ő az… :D

Lyndolin - 2013. 08. 27. 17:00

Nekem egyelőre nagyon nem jön be ez az évad. Negyedik résznél tartok, és úgy vagyok, hogy nem is érdekel már…
Gosling tényleg lesz? :)

Neoprimitiv - 2013. 08. 27. 17:04

@Brynden Rivers: “Azért szép teljesítmény 3 évad alatt jó kábeles drámaról a Castle szintjére lesüllyedni.”

Hűha, ennél nagyobb sértést nehéz lenne mai krimi sorozatra mondani. Így azt hiszem, már Yvonne kedvéért sem fogom átpörgetni az évadot. A winnie által belinkelt kritika után pedig már biztosan nem.

Reeku - 2013. 08. 27. 17:07

Aki otthon van a filmek világban, azért csak megismerte már volna Ryan Goslignot, nem??? Oké, tényleg hasonlít rá a csávó, de csak kiírták volna az elején, hogy speciel guest star vagy valami…

Sajnos én se vagyok oda ettől az évadtól, szerintem még a 6. is sokkal jobb volt…. ez a sok felesleges szál… nem tudom mennyire fogják ezt helyrehozni a maradék három részben…

Llew - 2013. 08. 27. 17:08

Neoprimitiv
Ne higgy nekik, ennyire nem rossz. :)

Llew - 2013. 08. 27. 17:09

Reeku
“Ezt a Gosling-os dolgot valami tanítani való módon beszopta a fél banda! :D”

Pocok - 2013. 08. 27. 17:10

Most akkor nem ő az? Én most azt hittem… látjátok? Ennyire nem érdekel a sorozat évad. :D Előző részben volt egy jelenet, ami mindent összefoglalt, ami rossz az évaddal: Amikor a csaj, a gyerek, a doki meg dex körbeülték az asztalt.

Dream - 2013. 08. 27. 17:16

Valaki jól írta: Könnyebb lesz így megszabadulni a Dextertől…

Gerophila - 2013. 08. 27. 17:45

‘Serial killer convention’ beszólás jó volt.XD
De kb ez volt az egyetlen pozitívum a részben…

imi - 2013. 08. 27. 18:13

Szerintem az évad maga másodlagos.
A nézők legtöbbje azon parázik, hogy kinyírják, vagy sem Dextert a végére.

BobaFett - 2013. 08. 27. 18:57

Tényleg nem az igazi az évad, de azért nekem tetszik továbbra is. Ebben a részben a Debra-Hannah jelenetek nagyon jók voltak, mondjuk inkább viccesek.

De mivel annyira tervezik ezt az elszökést, elég esélyes, hogy Hannah nem éli meg a sorozat végét. Bár a készítők részéről az lenne a beválallósabb ha Debnek lenne kampó

laza_kivi - 2013. 08. 27. 19:02

A legnagyobb probléma az volt szerintem, hogy valami sötét évadra számított az ember. És már-már vígjátékba csap át a sok vicces beszólások, utalások miatt. plusz argentín szappanopera ;)
Bár engem annyira nem zavar, és van, hogy élvezem is, csak megjegyzem a dolgokat.

rendel - 2013. 08. 27. 19:02

Ki találta ki hogy gosling szerepel benne? Egyáltalán hogy lehet vele összetéveszteni a két szinészt?? Ez olyan mintha di capriót összetévesztenék denzel washingtonnal!

Ez az évad nagyon gyenge, igy az utolsó évadra többet vártam, mintha csak töltelék részek lennének a nagy fináléhoz. Tavaly sokkal jobban vártam a hétfőket mint az idén… Gyenge nagyon gyenge. Nem is bánom hogy végleg vége, pedig nagy fan vagyok.

laza_kivi - 2013. 08. 27. 19:05

rendel:
Na, ennyire nem kell túlozni. Leo – Denzel?!
Azért volt 1-2 beállása, amikor hasonlított Goslingra, de amúgy szerintem nem. :D

állat - 2013. 08. 27. 19:13

Sajnos winnie a másik oldalon alig vannak, ha egyáltalán vannak. Ez az utolsó etap szimplán béna pedig tényleg ígéretesen indult. És ezt én mondom aki sokakkal ellentétben imádta az ötödik és hetedik évadokat. A cikkel meg nem teljesen értek egyet habár a végkövetkeztetés nagyjából ugyanaz: elcseszték, Dexter pedig egy kifejlett önelégült barom lett.
Az ötödik évadban érzett bűntudatot és a tragédia után megváltozott dexter szerintem nagyon hiteles volt. A 6. évadban kezdődtek el a bajok mikor Dexter folytatta régi életét. Na ott fogtam először a fejemet, mert komolyan azt hittem a 6. lesz az utolsó etap. Gondoltam: Quinn Liddy halála után végleg összerakja a képet meg rajta keresztül Deb is és jön a nagy végjáték (akkor még nem olvastam híreket). De nem, mert a pénz az úr sajnos.
A hatodik évadban ahogy fentebb utaltam rá mintha elfelejtették volna mi történt az ötödikben. Aztán a hetedik évadban újra visszatértek a jó útra pl: Dex pont a negyedik részben mondta hogy a Rita halálához vezető hibát nem fogja még egyszer elkövetni. Remekül kihangsúlyozták Dexter gyengeségeit mely alap természetéből fakadt. Az hogy Hannahval Dex összeborult szerintem karakterhű volt mert Dexter mindig is kereste azt aki úgy fogadja el ahogy van és akinek nem kell hazudnia. Aztán Hannah megmutatta a foga fehérjét és jött a nagy szétválás. Ez mind rendben is volt. Dexter önző volt (megint) és ezért megszívta a La guerta üggyel. Az utolsó szabályokról szóló monológjából én ostoba természetesen azt szűrtem le hogy Dex végre valahára megvilágosodott és ez után Debra bocsánatáért fog esedezni és végleg eldönti hogy meg fog változni, vagy legalábbis megpróbálja, de ha ez nem is megy mindenesetre visszatér a szabályokhoz ha nem is önmagáért, de legalább a saját hugáért. Aztán minő meglepő most meg azt felejtették el mi történt tavaly. A befejező szilveszteres Dexter monológ kábé érvényét veszítette mert Dexter természetesen megint elfordult Harry és saját törvényeitől.
Hol van a bűntudat, a ráismerés ami az ötödik évadot olyan széppé tette. Hol vannak az elgondolkodtató monológok, a remek karakterek ( mert Hannah most nagyon semmilyen), és Dexter második nagy változása ami a tavalyi évadot tette olyan emlékezetessé???!!! Most 5 rész kellett hogy Dexter újra ráébredjen amire tavaly az utsó epizódban már rájött, hogy Debbel úgy ahogy van kibaszott, aztán mi történik: Hannahval megint összejönnek és Debrának megint alátesz, hát gratulálok, komolyan Mi a fasz???!!!.
Fogadok az lesz hogy Debra meghal és Dex megint rájön mekkora egy barom volt (amire már az ötödik és hetedik évadokban is eljutott az agya), aztán bummm vége főcím.
Egyszerűen nem értem hogy szinte ugyanazok az írók akik tavaly meg 2010-ben kihozták mindenből a maximumot egyik pillanatról a másikra kétszer is hogy felejthették el mit és hogyan készítettek hónapokkal azelőtt. Eddig az évad 6/10 jóindulattal. (Az előző évadot simán 8/10-re tudtam értékelni).
Szóval winnie ne reménykedj pozitív hozzászólásokra. Mindenkit akit ismerek és akik imádták a tavalyi 12 részt most 3 résszel a vége előtt kaszálták. Én még mindenesetre kitartok ha már eddig eljutottam.

perfect0 - 2013. 08. 27. 19:16

“Dex olyan hibákat követ el, hogy rossz nézni. Ezen a héten például a Marshall-ügy, csak egy embernek mondja el és máris össze-vissza magyarázkodhat. Hanyagul és kapkodva történik minden, amire nem találnak ki egyszerű magyarázatot az írók, arról el kell fogadni, hogy “így van és kész, a másik nem kérdez rá”.”

Én már az előző évadban is erősen ezt éreztem, és már akkor reményemet fejeztem ki, hogy a 8. lesz az utolsó évad, mert ez így… finoman szólva is gyenge. Igazam lett. Így tehát inkább szerencse, hogy már csak 3 rész van hátra.

állat - 2013. 08. 27. 19:21

“hogy valami sötét évadra számított az ember. És már-már vígjátékba csap át a sok vicces beszólások, utalások miatt. plusz argentín szappanopera”
Pontosan. Én is azt vártam hogy tavalyhoz hasonlóan nagy összecsapás lesz a felek között erre Dex megint argentínáról ábrándozik mikor tavaly már leszögezte saját magának hogy nincs többé hannah meg önzőzés meg kódfelrúgás. Mikor tavasszal jött a hír hogy Hannah visszajön na mondom lesz itt háború, hát nem lett… :D

laza_kivi - 2013. 08. 27. 19:29

@állat
Jaja, én is azt vártam, hogy Hannah nem ilyen kedvvel tér vissza. Főleg a fekete orchidea is erre utalt szerintem. De hát ez van.

VeroRosyth - 2013. 08. 27. 20:07

Gerophila

“Serial killer convention’ beszólás jó volt”

ez volt a rész legjobbja XD

GyMate - 2013. 08. 27. 20:07

Most már az elkövetkező években maximum csak azzal dicsekedhet ez a sorozat, hogy “kiemelkedő sorozatzárója” volt, de azzal nem, hogy “minőségi utolsó évada”. És mivel egyik szál sem érdekes és fontos, azt hiszem, a remek sorozatzárás is el fog maradni (egyelőre a spoilerek és spekulációk egyetlen csavart emlegetnek, ami szerintem jó is lenne, de messze nem kiemelkedő).
Azt nem tudom felfogni, hogy a pörgős, feszes menetű hetedik évad után hogyan gondolhatták az írók, hogy ez jó less lezárásnak? Dexternek csak “feltakarító” szerepe van, nem az ő bőre van vásáron, alig van feszültség az egész évadban. Tudom én, hogy kiszámítható lett volna, ha arról szól az egész évad, hogyan kapják el Dextert, de azért az nem lett volna mégiscsak ezerszer izgalmasabb?!
Meg miután hét évadig Dexter magányos portyázásait néztük, és vele együtt fedeztük fel a sötét pszichéjét, nagyon nagy váltás a sorozat tónusában az, hogy hirtelen négyen is tudják, miféle Dexter (Deb, Vogel, Hannah, Zack), és csipet-csapatot alkotva dolgoznak Vogel (és NEM DEXTER) problémáján. Ráadásul a négyből három nem komplett és/vagy sorozatgyilkos. Unalmas.

Neoprimitiv - 2013. 08. 27. 20:13

@Llew: én valószínűleg jobban élvezném, mint a törzsnézők, mert csak tavaly és csak Yvonne kedvéért kezdtem el nézni. Nem kötődött semmihez, csak a színészek játékát élveztem.

Ezért nekem kevésbé robbanna szét az agyam a sorozat korábbi mitológiáját felrúgó, vagy korábbi eseményeknek ellentmondó fejleményektől, mert nem ismerem őket. Viszont teljesen megértem azokat, akiket a sztori és a karakter kötött éveken át a sorozathoz, ha most ezeknek a felrúgását méltatlannak érzik egy befejező évadhoz.

Kri98 - 2013. 08. 27. 20:28

Sztem k… Jó!
Legjobb sorozat örökre!

peet - 2013. 08. 27. 21:17

Kiszálltam valahol a 3-4. rész környékén, súlytalannak éreztem a történet nagy részét (egyedül a dokinő érdekelt mielőtt olyan gyorsan leleplezte magát), az agysebész meg totál hidegen hagyott. Igaz a kaszában az is közrejátszik, hogy már régóta volt egy “le kéne zárni” érzésem, a a 6. évad végén már a sírból hozták vissza az érdeklődésem. Igazából mióta nem nézem nem is igazán járt a fejemben, úgy tűnik nekem az összkép nem lesz valami maradandó.

jjncaa - 2013. 08. 27. 21:54

peet az 5. részt szerintem még nézd meg, annak a vége is beillik egy kvázi sorozatzárónak (és nem is a rosszabbik fajtából, a fejlemények tudatában ott kellett volna befejezni az egészet…)

dex - 2013. 08. 27. 22:41

Nekem hiányozni fog Dexter…
Igaz nem ez a legjobb évad de én még mindig nem unom… :D Az elfogultságomat is félretettem…
Nagyon kíváncsi leszek, hogy végződik. Happy end netán Dexter megjárja a végén?? Az utóbbi talán keretet adna a sorozatnak… nem a legszebb befejezés, de remélem ütős lesz!!!

m76 - 2013. 08. 27. 22:43

@neoprimitiv

Szerintem semmivel sem rosszabb ez az évad mint az előzőek. Amit pedig a winnie által linkelt kritikában írnak nincs benne semmi új, ez a jelenség megvolt minden évadjában a dexternek, attól, hogy most is jelen van még nem lesz rosszabb mint eddig volt, igaz jobb se.

Csilla0422 - 2013. 08. 27. 22:49

Ha már eddig eljutottam maradok a végére is.

Annyi fölösleges szál, dolog van ebben az évadban. Egy sorozat zárásától azért többet vár az ember, főleg úgy, hogy mindenki tudja ez lesz az utsó.
Hannah visszahozása nélkülözhető lett volna, mint az új tanítvány és a kódok megszegése. Úgy voltam vele ezeken már túl vagyunk, de az írók szerint nem.

Deb karaktere nagyon lapos lett, kár érte.

Dexter nem is tudom milyen vég lenne jó neki. Kivégzés, másfajta halál vagy Argentína. Nem ő lenne az első sorozatgyilkos, aki meglép a törvény elől. Ez a Dexter jobban hasonlít egy bagzó kandúrhoz, mint ahhoz a szerethető karakterhez, aki volt.

Jacques - 2013. 08. 27. 23:02

Az előző évad végén olyan jól végiggondoltam, hogy befejezésnek az lenne a legjobb, ha Debbel együtt használnák a zacskós szobában a boncasztalt. Ez elég dark lett volna és tetszene is. De most nagyon arra felé tart, hogy Dexterből “rendes” embert faragnak. Mondjuk ezt sem bánom, mert Hannah igazán tuti eye-candy.

tobias88 - 2013. 08. 27. 23:45

Trágya volt. Imádom a Dexter, top 3 sorozatom egyike de ez a SOROZAT leggyengébb része volt. Még a végén az a nyamvadt kávézás se ütött semekkorát sem, pedig annak szánták. Egyszerűen borzalmas.

Húzzanak végre egy normálisat az utolsó 3 részre, hulljanak az emberek és legyen dráma, hiszen az a sorozat műfaja és nem a beszélgetős élet show

tobias88 - 2013. 08. 27. 23:55

Amúgy az előző rész után még csak csak életben tartott minket, hogy ki lehet az agydarabolós, de most már az sincs. Imádom Yvonne Strahovski-t meg örülök, hogy benne van, de hogy ilyen hulladék jeleneteket tudnak vele csinálni csak az kész, értékelhetetlen az egész.

Dexter az érzések nélküli gyilkosból egy majdnem hogy nyálas szerelmes lesz, és ezt nevezheti akárki jellemfejlődésnek, ez már nem az :)

Amúgy volt valami változás rendező vagy forgatókönyv író szinten? Mert a 7. évad tele volt drámával, itt meg kb Zach halála volt az utóbbi 5 részben valamire való. A nyomozgatós dolog régen 2-3 perc is volt, most meg 30 másodperc alatt elintézték kb. Megvolt régen a koncepció: 40 perc alatt 5-10 perc nyomozás – követés, 5 perc gyilkolás, 10-15 perc társasági élet, a többin meg osztoztak a többiek. Most ebből megmaradt a társasági élet meg a többiek, pont ami senkit nem érdekelt eddig se…

Matt11 - 2013. 08. 28. 00:28

Megtörtént,ami eddig soha…tekerve néztem végig egy Dexter részt.
Annyi halovány,értelmetlen jelenet volt a részben,hogy valami hihetetlen,ez a nyáladzós argent(k)ínos téma meg szánalmas.
Hannah-t mi az istenért kellett ide behozni uccsó évadra?
Szeretem Yvonne Strahovski-t,de a karakterét úgy belerúgnám a patakba,hogy csak füstölne.
Megvolt a tökéletes női karater,Debra,akiről sztem félig legalább szólnia kellett volna az évadnak,Jennifer Carpenter meg simán le is hozta volna,erre egy szinte semmi jelentőséggel bíró mellékszereplő lett belőle,és a Hannah-Dex féle nyáladzást kell néznem(tekernem),ami fullosan hidegenhagy.

Ez a főellen meg…inkább lett volna Doakes,aki a 2. évados halála előtt átköltöztette az elméjét Masuka lányába,mint X-profeszor. xD

állat - 2013. 08. 28. 00:45

“Amúgy volt valami változás rendező vagy forgatókönyv író szinten? Mert a 7. évad tele volt drámával, itt meg kb Zach halála volt az utóbbi 5 részben valamire való. A nyomozgatós dolog régen 2-3 perc is volt, most meg 30 másodperc alatt elintézték kb. Megvolt régen a koncepció: 40 perc alatt 5-10 perc nyomozás – követés, 5 perc gyilkolás, 10-15 perc társasági élet, a többin meg osztoztak a többiek. Most ebből megmaradt a társasági élet meg a többiek, pont ami senkit nem érdekelt eddig se…”
Éppen ez az hogy nem volt íróváltás, azt nem tudom hogy rendező szinten volt e. Ezért nem értem mi a franc történt… Azt hittem a 6. évad sikertelensége után megtanulták a leckét. A 7. évad legalább is ezt tükrözte. Hát úgy látszik mégsem. :(

boci29 - 2013. 08. 28. 01:17

teljesen egyetértek, nekem is egy szó jutott eszembe az eheti rész végén: túlzsúfolt.

eLaNoR - 2013. 08. 28. 07:47

@m76

Teljesen egyetértek. Dexter mindig ilyen volt.

Amúgy szerintem a Dexterben egyetlenegy WTF volt, a többi mind legkésőbb az epizód során, amiben történt, tíz perccel előtte kitalálható volt. De az az egy, amire én azt mondom, hogy wow, sokaknak az sem volt az. Az első évadban pl. a gyilkost kiszúrtam a második részben, pedig ez nem jellemző rám. Most is, amikor Dexter beszélgetett Vogellel, már lehetett tudni, hogy ott van a fia. Ez korábban, úgy tűnik, senkit sem zavart.

Ami miatt szerintem most szembetűnik, az az, hogy fokozatosan leépítették Dexter félisten (pszichopata) jellegét. Ez a szabályok felrugásának tűnik, ezért észrevesszük a többi hibát is. Szerintem amúgy nem rúgja fel a szabályokat, mivel ez az első évad óta jellemző tendencia, és az utolsó évadra egyszerűen csak beért a folyamat, és látjuk a végeredményt. Dex hibázik, kikel magából, mert szép lassan kifejlődnek az érzelmei. Ezt annál jobban szájbarágni, mint ahogy Vogel teszi, képtelenség. Ráadásul ez az utolsó évad, és mindenki vár egy utolsó nagy dobást, ami valahogy nem akar érkezni.

Egyedül a 8. részt tudom szapulni igazán, ott nem volt meg Dexter hangulat (nekem), de a többi egy kicsit sem volt rosszabb, de jobb sem az előző évadok bármely epizódjánál.

Saminatorh - 2013. 08. 28. 09:05

Utolsó jelenetet így képzelem: Dexter ellen fordul az agysebész család, és az utolsó kép, hogy dexter fejéből hiányzik a husi.

Olyan befejezést kell kapnunk, ami üt. Az eddigi részek után muszáj lesz meglépni valami ilyesmit, mert kineveti őket mindenki.

Robi - 2013. 08. 28. 10:07

Yvonne Strahovski és az ő karaktere a legrosszabb dolog ami csak történhetett ezzel a sorozattal…ez a szerelmes Dexter nagyon gáz.

ct - 2013. 08. 28. 10:35

1. ez az átlátszó, hipókék szemű doktornő engem nagyon idegesít és szerintem nem is jó színésznő.
2. Hannah-t legalább annyira utálom, mint annak idején Ritát.
3. minek kellett ennyi szál egy utolsó évadra, MINEK?
4. szerintem ez nem Gosling lesz, nekem eszembe sem jutott az Agysebészről ő, hanem sokkal inkább http://www.imdb.com/name/nm0005029/. rá emlékeztet és még Oliver is. :)
5. azt bezzeg senki sem említi meg, hogy szerepel benne Lem, aki százszor jobb karakter volt a Kemény zsarukban, mint Vic Mackey. :)
6. meg én igazából Agysebészként kezdetben Deb főnökére, az ifjú Indiana Jonesre gyanakodtam, de ahogy bejött a képbe ez az Oliver, hát rögtön ejtettem a korábbi megérzésemet.

bounty - 2013. 08. 28. 10:43

Sajnos ez a szezon számomra is csalódás, reménykedtem eddig a feljavulásban, de most már nincs értelme. Talán nem is olyan nagy baj, hogy a végére gyengébb évad sikerült, így kevésbé keserű szájízzel engedhető el a sorozat.

seth_greven - 2013. 08. 28. 10:43

Értem, hogy nem fog mindenki 60+ kommentet végigolvasni, de vicces, hogy még mindig megy a találgatás, hogy “szerintem ez nem Gosling”.

Mindenesetre én jól szórakozom rajta még mindig. :D

Gerophila - 2013. 08. 28. 11:00

Igen, mert a kritikában a kép alatt még mindig ott a felirat. Nem lehetne kijavítani? Mondjuk egy ilyennel:
NEM GOSLING!!!

jjncaa - 2013. 08. 28. 11:01

én kicsit pesszimistábban látom az ilyet, ez szerintem már a facebookolás komoly negatív hatása, hogy egyre többen csak megírják a hozzászólásukat, a többiekére meg magasról tesznek…

ct - 2013. 08. 28. 11:14

mondjuk speciel én nem találgattam,hogy ő-e vagy sem, egyértelmű volt,hogy nem ő az,csak felismerné már az ember,ha valóban ő lenne,csak jeleztem,hogy ha már valami hírességet akarunk belelátni,akkor az nem Gosling. :)

ct - 2013. 08. 28. 11:16

Szóval kedves seth_greven,esetleg máskor olvasd végig a teljes mondatot és akkor nem lesz szövegértelmezési probléma. mellesleg,de végigolvastam 60+ kommentet,de anélkül is tudtam,hogy nem szerepel benne.

DrBala - 2013. 08. 28. 11:24

Ez egy dráma akar lenni…. sorozatgyilkosos, krimis, de akkor is dráma.

Szerelmes Dexter pedig azért kell bele, mert fejlődik a karaktere. Azért kellett a tanítvány SZVSZ mert ő a mérce, a szőke bnő, meg az új agydarabolós gyilkos. Hozzájuk képet változik, alakul Dexi jelleme.

Nem hiszem, hogy elkapják a végén. Vagy ha igen, akkor le is lövik.

Nekem ez az évad is tetszik, függetlenül attól, hogy minél tovább nyújtják és minél több karakter tud Dexter hobbijáról, annál nagyobb a lebukás esélye. De mi szeretjük és ezért elnézzük:)

Amúgy láttunk már ennél nagyobb baromságokat is.

Ha pedig Dex dutyiba megy a végén, akkor szinte a fél szereplő gárda mehet vele együtt, nem fog unatkozni.

zita - 2013. 08. 28. 11:56

En nem ertem ezt a hatalmas utalat-hullamot. Lehet, hogy tul egyszeru vagyok, de nekem minden evad tetszett eddig, beleertve ezt is. A karakterek nagyon szepen jutottak el addig, ahol most tartanak. Peldaul azokat sem ertem, akik Debre panaszkodnak, szerintem irto jol felepitettek a mostani jellemet.

Szerintem elkepzelheto, hogy sokkal nagyobbat fog durranni a vegere, mint amire barki is szamit, bar nekem meg akkor is az egyik kedvenc sorozatom marad, ha az tortenik, amit az eddigi felallasbol konnyeden ki lehet kovetkeztetni. Egy utos finalet csupan azert latnek szivesebben, hogy fricskat adjon mindenkinek, aki most fanyalog.

Gerophila - 2013. 08. 28. 12:09

Én, mint fanyalgó nagyon szívesen venném azt a fricskát.
Legyen úgy!

rio - 2013. 08. 28. 14:40

&zita, nem, a karakterek egyáltalán nem szépen jutottak el idáig, egy randomgenerátor dobta össze azt a forgatókönyvet, amiben évadok óta a személyiségüktől teljesen idegen dolgokat tesznek/cselekszenek/éreznek/gondoltak (Dexter, elsősorban)… hiába no, ahány új showrunner és írógárda jött, mindenki próbálta a saját elképzeléseit beletuszakolni a sorozatba, aztán ez lett belőle… ezen a minőségromláson már az utolsó három rész sem segíthet, maximum egy kellemes szájízt adhat nekünk, ha évek múltán eszünkbe jut az a szó, az a sorozat, hogy “Dexter”.

jim455 - 2013. 08. 28. 14:48

Más 20 részben nem vezet be ennyi szálat mint ezek 9-ben, mindenesetre örülök, hogy fény derült most már valószínű mindenre, szóval rohad izgalmas utolsó részeket várok, ebben megerősített az előzetes.
Az a gond, hogy tényleg nem érződött, hogy ez egy utolsó évad. Az, hogy Dex szerelmes nem gond, mert 8 év alatt fejlődjön a karakter.
egyébként mivel ennyiszer hangoztatja, hogy véget vet ennek az életnek és otthagyja Miamit, számomra már egyértelmű, hogy itt nem lesz happy end. Azt tippelem, hogy Saxon megöli Hannát, Dex pedig Saxont, Deb túléli a sorozatot és összejön Quinnel. És most azt érzem, hogy Dex is meghal, zsarukézre tuti nem kerül, talán Deb főnöke intézi el? Nem tudom miért tenné, de vele még lesz valami tippre. Can’t Wait!

Brynden Rivers - 2013. 08. 28. 14:54

@eLaNoR:
Szerintem a 6. évadban rengeteg addig elkerült buta forgatókönyvírói hibát fedeztek fel magunka az írók, mint a töltelék jelenetek, érdektelen semmiből előrángatott mellékszereplők, új történet-szálak behozása és gyors elvágása stb.

Az utolsó évadban ezek mellé még hozzájön az hogy ez
….
AZ UTOLSÓ ÉVAD!

Amiben normális írók:

– a fő konfliktusokra koncentrálnak, azokat rázzák össze. Ez ugye a Dexter-Dark Passenger, Dexter-Debra viszony lenne (ehhez képest Debra egyáltalán nem kiemelt szereplő Vogel-hez képest)

– nem hoznak tömegével be új és érdektelen szereplőket

– ellenben visszahoznak régi kedvenceket (akár álom, flashback formában). Hannah nem közönségkedvenc, Doakes, Rudy vagy Lumen pl. érdekes lett volna.

– ha már foglalkoznak Deb-bel, akkor tegyék konzekvensen – pl. a Dexter-Rudy kapcsolat, Doakes megölése, Rita halála fel sem merült témaként

– megválaszolunk bizonyos kérdéseket (oké ez részben megvalósult)

– meg úgy általában kicsit összeszedik magukat, mintha tényleg ez lenne az utolsó évad, mert ez egyáltalán nem érződik most.

Brynden Rivers - 2013. 08. 28. 15:01

@ct – 2013. 08. 28. 10:35

SZEREPEL BENNE LEM! :D

De hát sok mindent nem kezdtek Kenneth Johnsonnal, talán ha 5 percet szerepelt, pedig remek színész.

ct - 2013. 08. 28. 15:35

Bynden Rivers: hát valóban, sok szerepet nem kapott, de mennyire jó volt látni! :D gyanús, hogy nemcsak egy részben láthattuk, hanem visszatér még.SPOILER: megnéztem imdb-n és az összes hátralévő részben szerepel, dejóóó! :)
igen, szerintem is nagyon jó színész, megnézném valamiben, amiben mondjuk főszerepet kap.

Melkhi - 2013. 08. 28. 20:27

Dexter számomra mindig az unicum-ot jelentette a hollywood-i sorozattengerben, annyira eredeti volt anno a perspektíva és olyan rafináltan is nyúltak hozzá, hogy ihaj.
Erre ma azt látom, hogy kifújt az eredetiség, de ami a legrosszabb, hogy már itt is debileknek írnak epizódot, megmagyarázva az evidenst is. Csapongó és kapkodó lett, ráadásul mostanra teljesen hihetetlen, hogy ez a sorozatgyilkos “életforma” megúszható lenne.
Na, és amit HUMAN írt, zavaróan zsúfolt, kicsit mint a Trónok Harca uccsó évad.
Titeket nem b*sz fel, hogy az öregasszony egyfeszt belemagyaráz Dexter életébe, ő meg mint egy kis kutyus…
Deb&Hanna, szórakoztatóak együtt, de full irreális az egész (Akárcsak a Dexter-Hanna féle argentín kéj-emigrációs terv…)
Azért még reménykedem!

Vattacukor - 2013. 08. 28. 20:32

Jajj, gyerekek, az Agysebész az nem Ryan Gosling! Darri Ingolfsson-nak hívják a csókát, érdekesség, hogy izlandi a pasas (http://www.imdb.com/name/nm1889911/). Az egyébként egy elég nagy hiba volt, hogy Dexter azt mondta a monológjában, hogy a fickó a negyvenes évei közepén járhat, ehhez képest a színész még csak 35 éves. Na mindegy. Szerintem is eléggé kapkodós a történet, ezt a részt három körben néztem meg, közben mindenfélét csináltam, nem bírt lekötni. Teljesen egyértelmű dolgok vannak, pl. abszolút kiszámítható volt, hogy Dexter és Hannah újra összejönnek, utóbbi mégis itt marad, és majd együtt akarnak elhajózni a naplementébe… Semmi meglepetést nem okoztak az utóbbi részek ezen a vonalon.

Llew - 2013. 08. 28. 20:56

Jaj, Vattacukor nincs humorérzéked és/vagy nem tudsz olvasni.

Vattacukor - 2013. 08. 28. 21:55

Llew, bevallom,nem olvastam el minden kommentet, mivel 80 van belőle. Ha meg human az volt, hogy “beszopasson” mindenkit, akkor bejött, mert csomóan elhitték. De valóban nem poénként gondoltam a dologra, ebben igazad van.

zita - 2013. 08. 29. 11:24

@Brynden Rivers – “Hannah nem közönségkedvenc” – Nekem az egyik kedvenc szereplőm, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel. Persze ki tudja. Debbel pedig elég sokat foglalkoznak szerintem, nagyon finom kis játékkal éreztetik, hogy milyen érzelmi viharokon megy keresztül. Olyan érzésem van, mintha egy másik sorozatot néznék, mint ti. Nem lehet, hogy túl magas elvárásokat támasztottatok az utolsó évaddal szemben? Nekem élvezhető és izgalmas, előre sajnálom, hogy az összes karakter, aki szimpatikus, valószínűleg csúfos véget lesz kénytelen elszenvedni. No, de hát ízlések és pofonok ugye.

(SPOILER?)

Szerintem Cooper lesz az, aki pontot tesz a “Dexter-misztérium” végére, így én azt gondolom, Kenneth Johnson-nak nagy szerepe lesz a sztoriban.

Én is nagyon örülök neki egyébként :)

Brynden Rivers - 2013. 08. 30. 17:10

@Llew: Ok majdnem annyira rossz. :)

@zita: Yvonne szép, de ettől még Hannah nem nőtt föl olyan karakterré, mint mondjuk Rudy vagy Trinity.

Mivel ezt a karaktert is a semmiből rángatták elő, hogy aztán eltűnjön a nagy büdös semmiben, ezért nem lenne sok értelme annak, hogy ő kapja el Dextert.

Ha Angel, Quinn esetleg Masuka buktatná Dexter, akkor annak lenne érzelmei súlya.

Dee - 2013. 08. 30. 18:35

Jajj már, mit találgattok? Az utolsó részben ugrás lesz kb. 10 évet az időben, és a “kis” Harrison fogja kinyírni Dexet.. :DDD
Amúgy én arra tippelek, hogy Dex nem börtönbe kerül, hanem megölik. Amióta hősszerelmest játszik, annyira elgyengült, hogy egyre óvatlanabb.
Nekem az lenne odabaszós évad(és sorozat-)záró, ha Dexter helyét Deb venné át, Harrisonnal karöltve. :)
Quinn úgyis összejön Debrával újra, emiatt nem fogja lebuktatni a bátyót.
Madárka nénit(Vogel:D) meg remélem, a fia elteszi láb alól, afféle bosszúként, hogy intézetbe zárta kiskorában.
Az egészben Deb szenvedése, majd gyorsan felejtése-Vogel és Zach megjelenése és színentartása- szál tök felesleges volt.. :( Hannah meg húzzon el egyedül.. (vagy Deb ölje meg xD)

ádám - 2013. 08. 30. 20:43

offtopic: a Marshall véletlenül nem Ty a nagy házalakításból? vagy csak rohadtul hasonlít rá :D

jim455 - 2013. 08. 30. 21:48

nem hát

Marcipáncica - 2013. 08. 31. 10:27

Hű gyerekek kit fedeztem fel a sorozatban???! Na kit? Ryan Goslingot! Juhujjj!

Marcipáncica - 2013. 08. 31. 10:33

….. elnézést az elozoert egyszerűen muszáj volt, hisz erről szól a fele hozzászólás. :D amúgy en imádom Goslingot, de ez a pasi fényévekre van tőle minden tekintetben. Es akkor a lényeg: a sorozat nem rossz. Továbbra sem, bár azt aláírom h voltak ennél jobb evadok is. DE! Rosszabbak is. Viszont az elvárások hatalmasak (joggal), es pont ezért annyi a csalódott ember. En izgultam a korabbi reszeken es várom a hátralevőket. Az utolsó részeket nem morgolodassal akarom megélni hanem nyitottan es izgatottan. Ennyit megérdemel ez a sorozat meg szerintem most is.

elkon - 2013. 08. 31. 12:13

Reméltem hogy kiderül Dexter valódi identitása és látni lehet majd a hatásait, de 3 rész erre akkor sem lesz elég, ha erre a következő rész elején kerülne sor. Kár, nagy ziccert hagynak ki.

A Ryan Gosling meg jó poén volt, de úgy látszik nem megfelelő (/elég értelmes) itt a közönség hozzá.

ALDO - 2013. 08. 31. 13:36

Érdekes lenne látni, hogy ki milyen sorrendbe állítaná az évadokat tetszés szerint.
Szerintem az utolsó szezonra kellett volna, valami 2. évadhoz hasonló sztori, hogy egy értelmesebb FBI ügynök kezd el nyomozni Dexter után és a végén sikerrel is jár.

mary - 2013. 09. 01. 01:58

Amúgy mindenki nagy WTF-re számít a végén (én is), aztán tuti az lesz, hogy az emberek nagy kérdőjelekkel a fejükben jönnek ide, hogy “ez mi volt, ez komoly?”. Bár lehet, hogy csak nekem van ez az érzésem a kommentek alapján és az évad minősége miatt.

T - 2013. 09. 03. 18:26

Úgy bírom itt a sorozatfüggőket, amikor egy 8 évados sorozatot egyből lenulláznak, mert az utolsó évad milyen szar nekik. Attól, hogy 1 évad kevésbé nézhető, attól még a sorozat ugyanolyan epic, nem véletlenül készült belőle 8 évad.

LnB - 2013. 09. 14. 19:00

De jókat nevetek ezeken a Goslingos kommenteken :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz