login |

The Glades: vége a 4. évadnak. És a sorozatnak is.

2013. 09. 01. 21:10 - Írta: Neoprimitiv

26 hozzászólás | kategória: kritika,

Mondhatnám, hogy meglepő, de igazából nem az: négy évad után a The Glades is megkapta a kaszát. A sors különös fintora, hogy a sorozat pont egy golfpályán játszódó résszel ért véget, önkéntelenül is visszatérve a kezdetekhez. Mindezen csak azt lehet sajnálni, hogy bár az évad alapján várható volt ez a döntés, idén egy olyan cliffhangerrel zártak, amelynek a megválaszolására kíváncsi lettem volna.

Úgy látszik, a Floridában játszódó sorozatoknak nem jó ómen, ha én írok róluk

A kicsit elszállt évadnyitó után a sorozat visszakerült a normál kerékvágásba, de valahogy az egész évadon azt lehetett érezni, hogy idén sem az arányokat nem találják, sem az alaphelyzetet nem tudják átlendíteni a kifáradáson. Az “új ember szokatlan módszerekkel”-kiindulásnak mindig megvan az a veszélye, hogy amikor a főhős már nem új a környezetének, a módszereit pedig már megszoktuk, akkor elvész a kezdeti frissesség.

A The Glades-szel pont ez történt. Jimen már senki nem akadt fenn a kollégái közül, sőt idén – számomra érthetetlen okból – a korábbi főnökét is alá rendelték. Nem hivatalosan, papíron Manus még mindig a felettese volt, de ettől még folyamatosan ő rohangált Matt Passmore után, gyakorlatilag egy plusz beszélő fej lett belőle. Így erről az oldalról teljesen eltűnt az ellensúly, vele pedig a konfliktus lehetősége is.

Jim pedig sokszor egyszerűen csak öncélúan tapló volt, a direktsége nem a gyanúsított kizökkentését szolgáló eszköz, hanem szimpla bunkóság volt. Mi értelme van egy gyászszertartáson trollkodni, amikor a gyanúsított nem is akar elszökni? Az sem tett jót az élménynek, hogy részenként átlag négy embert vitt el bilincsben “tudom, hogy te vagy a gyilkos”-felkiáltással. Röviden szólva, ezen a vonalon a sorozat teljesen repetitívvé vált, új ötletek nélkül.

A másik, ami hiányzott, hogy kevéssé használták a helyszínt. A legtöbb epizód játszódhatott volna bárhol, itt legfeljebb több virág volt a gazdag gyanúsítottak kertjében. A sorozat legjellegzetesebb vonása Jim mellett a fantáziátlanul a képünkbe tolt KIA-promóciók voltak. (Bár az utolsó részben a lezáratlan Toyotára tett “Hát persze, ki lopna el egy ilyet?” megjegyzés azért tetszett.)

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A korábbi évadok pozitívuma volt a magánéleti szál normális tempója és az, hogy szerethetők voltak együtt. A tempóval most sem volt baj, egy évad alatt eljutottunk az eljegyzéstől az esküvőig. Viszont Callie szála idén nekem nem működött.

Pedig papíron jó ötlet volt, ha az évad előtt olvasom, hogy mihez szeretnének kezdeni vele, akkor kapásból rábólintok. Vagy a párbeszédek nem ültek igazán, vagy csak engem idegesített túlságosan Kiele Sanchez állandó “jajnemtudommitcsináljak” grimasza, de nem tudtam igazán szurkolni neki.

Az is lehet, hogy Callie csak szimplán nem volt elég érdekes karakter ahhoz, hogy a “beszélnem kell a morcos főnökömmel” és “ne ezen a napon legyen az esküvő”-szintű problémák lekössenek. Innen kezdve viszont bosszantóan túlsúlyosnak éreztem az egész kínlódást. A Ray-Jeff machinálás az ötödik évadra szánt főkonfliktus lett volna, ebből már semmit nem látunk.

Már félig készen voltam a poszttal, amikor visszakerestem az évadnyitóról írottakat. (Tudom, értelmes ember fordított sorrendben csinálná.) A vicc az, hogy alapjaiban semmi nem változott az évad végére, az összhatás mégis az ellenkezőjére fordult, talán éppen ezért. Ott lehet a gond, hogy sem a karakterek, sem a poénosnak szánt szövegek nem voltak igazán jók. Ezt először még elnézte az ember, bízva a javulás lehetőségében, de a sokadik alkalommal már nem volt rájuk mentség.

A nézettségi adatokat nézve talán várható volt, hogy csak halvány esélyei lehetnek a folytatásra, bár a készítők gondolom optimistábbak voltak.

A cliffhanger a számomra váratlan volt, inkább Ray felbukkanására vagy Jeff elszökésére tippeltem volna. Feltételezem, hogy lesz majd valahol interjú a készítőkkel és ott elmondják, hogy kit nem láttunk a záró jelenetben. Én Tony-ra, a tanúvédelmi program marshalljára szavazok, ő volt az egyetlen kívülálló (az ingatlanoson kívül), aki tudott a házról.

Az biztos, hogy elég meglepő volt ahhoz, hogy ha megkapta volna a berendelést, akkor az évadnyitót megnézzem miatta, de nagyon sokat kellett volna javítani a sorozaton ahhoz, hogy maradjak is. Akinek eddig kimaradt a The Glades az életéből, annak az első két évadot nyugodt szívvel ajánlom, ha egy könnyed, hangulatos sorozatot keres kikapcsolódásnak. Hát ennyi, ég áldjon Jim Longworth, ha felépülsz, tanulj meg rendesen golfozni!

26 hozzászólás Ne habozz!

Pudli - 2013. 09. 01. 21:38

Egyik részem sajnálja hogy elkaszálják, mert nagyon szerettem a sorozatot és persze Matt Passmore-t, de már nem volt az igazi szóval legalább még két évad szenvedés.

kaito - 2013. 09. 01. 22:04

a pilotot láttam, a 2. évadból egy részt, és most utoljára egy birtok határral kapcsolatosat. nekem mind középszerú volt, de a valszeg a legnagyobb problémám a főszereplővel volt, mert pont ő is semmilyen.

Pityuerez - 2013. 09. 01. 22:12

Szinte biztos volt voltam benne, hogy lesz cliff, de én sem erre/ilyenre számoltam, hanem mondjuk az említett Ray felbukkanására, igaz az egyszerű és talán túl átlátszó lett volna!

A magam részéről sajnálom a Glades kaszáját, de a kritika nagy részével egyetértek, picit tényleg elfáradt. De simán lehet, hogy új erőre kapott volna a sorozat ezzel a lépéssel, főleg mondjuk, ha szólnak nekik, hagy úgy készüljetek, hogy több, mint valószínű az utolsó évadotok lesz!

Mindenképpen maradtam volna a folytatásra(legalább pár rész erejéig) már csak a kíváncsiság és a régi idők kedvéért is!

sorozat/gyilkos - 2013. 09. 01. 22:48

Nem kár érte. Jól összefoglaltad: elszáradt, kipurcant, kaput. És annyira tipikusan!

Ha a producerek, írók már nem szeretik, nem érdekli őket a saját gyermekük sorsa, már csak ásító rutinból viszik a gyereknevelést, akkor a sorozatvilágban nem egy lázadó heroinista csődtömeg lesz a gyerekből, hanem egy ilyen nézhetetlenül unalmas, repetítív csődtömeg.

Shawn - 2013. 09. 01. 22:55

Mivel a Fox stúdio gyártja, ki tudja, lehet hogy valahogy még kiharcolnak valamilyen formában folytatást (Killing), vagy lezáró filmet (Prison Break: The Final Break)

winnie - 2013. 09. 01. 23:01

(nem voltam aktív, nem néztem készítői twittereket, de valamiért azt érzem, hogy ezt valahol folytatni fogják. na, most elkezdem kutatni az írókat.)

(ja. alapból clifton campbell a készítő, ő vitte a sorozatot 1-2 évadig, de utána semmi infóm nincs, nem tartok ott, hogy emlékezzek a mostani stáblistára, s ahogy látom ő elég régen nem írt részt. nem mintha ez bármit is jelentene.)

(még egy update. van twittere, ami szerint showrunner, tele RT-kkel, normális bejegyzés alig. ő sem fog válaszolni akkor:) https://twitter.com/CCInnuendo

Neoprimitiv - 2013. 09. 02. 00:20

@Shawn: soha nem volt olyan a nézettsége, hogy azért bárki belevágna egy lezárásba. Nincs aktív rajongótábora, semmilyen formában nem lett még kult közeli sem (mint pl. a Killing), szerintem nagyon nagy csoda kellene bármilyen folytatáshoz.

@Pityuerez: a mostani cliffben valóban megvolt a lehetősége egy jobb folytatásnak, de nem vagyok benne biztos, hogy tudtak volna élni vele, pont a leírtak miatt. Egy rossz történetszálat lehet korrigálni, a rutinból dolgozást, a fantáziátlan ismétlődést sokkal nehezebb.

Sue - 2013. 09. 02. 00:53

Egyrészről sajnálom, hogy vége – kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz Jimmel. Ugyanakkor az évad vége felé már rettentően sablonossá és kiszámíthatóvá vált az egész, úgy, ahogy volt: a nyomozások menete (+ sokszor tényleg indokolatlan mértékben volt tapló…), meg az egész magánéleti szál is a házasodósdival, és persze Callie karakterének teljes egészével. A végén végre-valahára húznak egy váratlant, erre kasza (egyébként teljesen várható volt szerintem is :)

LaCRossE - 2013. 09. 02. 09:59

Én is sajnálom, mert bár már tényleg elfáradt, és önismétlő volt, élveztem így is – de a fentebb leírt hibák (nyomozások menete szinte mindig ugyanaz, Jim indokolatlanul paraszt, Callie) nélkül sokkal jobb lett volna.
A cliffhanger miatt vagyok inkább szomorú, remélem, lesz vmi készítői interjú, mert ez így egy pofon.

symor - 2013. 09. 02. 11:08

Az 1. évad közepéig bírtam a sorozatot és pont azok miatt, amiket Neoprimitiv nagyon találóan leír kukáztam az egészet.

Passmore egy szerethetően nyers nyomozófigurából átcsúszott az érthetetlen bunkó kategóriába és még csak nem is a “zseni és paraszt”-típusát testesítette meg. A nyomozások is olyanná váltak mintha találgatná ki a tettes, meggyanúsítja ezt is azt is, aztán az epizód végén csak eltalálja, hogy történt a dolog… :P

A magánéleti huzavonától is gyorsan elkezdett borsózni a hátam, szóval örülök, hogy passzoltam ezt a sorozatot.

Más részről sajnálom, hogy ez lett belőle a kezdeti első 4 rész még egész jó volt.

Junkieka - 2013. 09. 02. 12:42

Én is ráküldtem a fűnyírót már az első évad végén valamikor, nem fog hiányozni, tolják a pénzt valami izgisebb soriba inkább. Epekedve várjuk. :)

emeric - 2013. 09. 02. 19:22

Teljesen egyetértek a kritikával. Egyszerűen engem már irritált a sok szappanoperás kínlódás, szinte e nyomozás lett a mellékszál, mert olyan jellegtelen volt az egész. A longmire-rel ugyanez a helyzet, ott se érdekel egyáltalán az átívelő szál, azt is kaszálhatták volna a fenébe…

payskin - 2013. 09. 02. 21:19

Van ez a jelenség a számítógépes grafikával foglalkozók körében, hogy meglátsz egy baromi jó képet, effektust, ilyesmi, aztán végigcsinálod a mellékelt útmutatót az előállításához, és onnantól kezdve már nem olyan baromi jó, mert már nem az egészet látod egyben, hanem azokat az alkotóelemeket, amikből összeállt. Aha, az nem a fény csillanása, csak egy színátmenettel kifestett akármi.

Nekem a Glades pont így “esett szét” alkotóelemeire, és vált teljesen élvezhetetlenné. Kár, hogy csak a végére gondolták azt, hogy megkavarják a megszokott dolgokat, de ez is akkora klisé volt, hogy… hagyjuk.

Mindezek ellenére meglepetésként ért, hogy kaszálták (nem olvastam a vasárnapi híreket), és nem is esik jól, mert amikor a cliffhangert néztem, elkönyveltem, hogy behúztak a csőbe: nézni fogom az ötödik évadot is. Duplán így járás. :)

Encsi - 2013. 09. 02. 21:57

Nahát, én pont néhány résszel ezelőtt kaszáltam magamnak. A fentiek tökéletesen összefoglalják, miért. Kár érte, az első évad még tökjó volt, azóta lejtmenet.

paqqq - 2013. 09. 03. 15:29

Én is éreztem a kifulladást. De ennek ellenére kitartottam. Valahogy szerettem a hangulatát, a színeit, és a szereplők nagy részét is. Ritka jól castingolt, nagyon jól fényképezett sorozat volt, sajnos középszerű író gárdával. Én mondjuk minden eddigi berendelésnél csodálkoztam, valahogy nekem kasza szagú volt az elejétől fogva. Mostanában sokkal kevesebb időm van sorozatot nézni, valószínű ezért is vagyok türelmesebb azzal a kevés sorozattal amit még nézek. Nyáron szinte csak három maradt: Newsroom, a Glades és a Suits. Ebből kettő többségében negatív hozzászólásokat generál, úgyhogy sanszos, hogy megindultam a lejtőn. :)

Brynden Rivers - 2013. 09. 04. 10:51

Esettanulmánynak nagyon jó lesz a Glades – így kell elrontani a jó alapokat.

A legtöbb sorozat világa elkezd tágulni az első évad (jobbaknál az első néhány rész) után – új szereplők jönnek, megismerjük a karakterek múltját, hátterét, új konfliktusok rakódnak a régiekre stb.

Itt pont fordítva történt, az egész sorozat beszűkült, elbutult.
– nem voltak érdekes ismert/érdekes vendégszereplők (az előző évados csak eyecandy volt)
– nem jött új hasznos tag a csapatba
– nem volt 1 db flashback epizód sem
– nem ismertük meg Jim chicago-i múlját
– nem ismertük meg Carrie előző esküvőjét/házasságát (pedig a párhuzam elég evidens)
– nem ismertük meg Carlos családját (állandóan csak beszélt róla) stb.

Magas labdák le nem csapott sora.

@winnie:
Akkor ha jól értem a showrunner-váltás (Clifton Campbell 1-2 évad) tett be a sorozat minőségének.

OFF:
Amúgy ezért is jók az angol sorozatok, ott van 2 hatrészes évad – még elromolni sincs ideje és vége. :)

Zsul - 2014. 03. 24. 01:31

Én azért örülnék, ha leadnák mind a 4 évadot magyarul. Van olyan internetes forrás, ami már a 2×08 részt is elérhetővé tette magyarul, ami érthetetlen számomra, mert tudtommal az RTL II csak a 7. részig adta. Vagy mégse? Nekem nagyon tetszik ez a kicsit laza kicsit bunkó karakter, meg a hangulat! Valóban kár h nem rázták fel egyéb dolgokkal a sorit, ahogy Brynden Rivers írta. Külön poén h pont a Castle magyar hangja itt is a főhős hangja.:) Egyébként én nagyon szívesen látnék magyarul, magyar környezetben ilyen – magyar – sorozatot!
A főhős maga Cvetkó Sándor lenne, a színész külsőleg hasonlít ehhez a könnyed “limonádé” bunkó, de laza karakterhez. Mellé tenném még Csuja Imrét is… képzeljétek el egy pecre…:)

Timi94 - 2014. 07. 27. 11:16

Na remélem nam ezu volt az utolsó rész és remélem Jim nem halt meg!!!!!!!!!!!!!!
Remélem lesz még évad!!!!!!!!! Nem szeretném hogy így legyen véget a sorozatnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Timi94 - 2014. 07. 27. 11:18

Reménykedem benne h. nem a 4. évad volt az utolósó rész!!!!!!!!!

NEM HALHAT MEG BENNE A FŐSZEREPLŐ!!!!!!!!!!!!!! ÉS NEM ÉRHET ÍGY VÉGET EGY SOROZAT!!!!!!!!!!!!!

winnie - 2014. 07. 28. 07:41

ott a cím. véget ért a sorozat. ennyi. nem lesz több rész.

mivel nem mondták, hogy meghalt, ezért te döntöd el, hogy meghalt-e.

egyébként meg pont most kezdődött jim, vagyis matt passmore új sorozata, ha érdekel: http://www.sorozatjunkie.hu/2014/07/23/pilot-satisfaction/

Szilvi - 2014. 09. 16. 22:24
Cinzina - 2015. 02. 10. 13:09

Most darálom a sorozatot, a második évad vége felé tartok. Ezt a bejegyzést azért olvastam el, hogy kiderüljön számomra, miért kapott kaszát. Erre meg is kaptam a választ, de nyilván végigdarálom, ha már belekezdtem… Az első évad szerintem jobb volt, mint a második, nekem ez a szerelmi szál-húzás nagyon nem bejövős (de lehet, hogy a hiba bennem van, mert nem tudom élvezni a nyaggatásokat, meg az “egyik ide, másik oda, de mégis kéne együtt csinálni valamit” helyzeteket). Kíváncsi vagyok a folytatásra, figyelek majd arra, hogy Jim tényleg túl bunkó lesz-e, ahogyan egyesek állították. :)

Whitefox - 2015. 12. 02. 13:37

Őszintén megszólva valahol örülök, hogy vége lett a sorozatnak, az utóbbi időben inkább idegesítő volt mint jópofa. Mai napig nem látom be attól miért lesz valaki jó nyomozó, ha az esetlegesen felmerülő bizonyítékok után rohan, és azonnal tapló módon elkezd vádaskodni, és a levegőbe puffogtatni, sőt kimerem jelenteni, hogy a csapat nélkül aki ellátta bizonyítékokkal, kimondottan átlagon aluli nyomozó lett volna, kimondottan tenyérbemászó egyéniséggel, egy eredeti ötlete, és meglátása nem volt, csak követte a felmerülő bizonyítékokat, és aki ellen szóltak az megvádolta mindennel ami éppen eszébe jutott.

Réta - 2016. 01. 11. 21:06

Szerettem ezt a sorozatot. Már a gyönyörű helyszínek miatt is érdemes volt nézni, és nekem az is tetszett, hogy szinte minden epizódban igyekeztek változatos kultúrákat, közösségeket bemutatni. Eszembe jut például az UFO-s rész, a jósok városa, a cirkuszosok, zombik és a nudisták közössége.
Sajnos a nyomozói munka sokat romlott az elmúlt években. Nekem kezdetben tetszett, hogy a nyomok elemzése helyett/mellett a logika segítségével oldja meg a bűntényeket a főhős. Sajnos való igaz, hogy az utóbbi időben tényleg egyre többször fordult elő, hogy több elsietett letartóztatás is volt, mire előkerült az igazi bűnös. Ez különösen akkor idegesített, mikor a gyanúsítottat életének egy fontos pillanatában, például egy fellépés közepén mindenki előtt megszégyenítve tartóztatták le, aztán meg mikor kiderült, hogy ártatlan, még csak bocsánatot sem kértek tőle.
Nőként nagyon értékeltem, hogy hősünk az első epizód óta kitartott a szerelme mellett. Igazi tv-boyfriend alapanyag, hiszen nemcsak jóképű, hanem hűséges típus is. Éppen ezért nagyon dühít a cliffhanger. Nem igaz, hogy nem tudtak volna egyetlen nyomorult jelenetet leforgatni, amiben megesküsznek ehelyett az értelmetlen baromság helyett. Komolyan gondolkodom azon, hogy kellene már egy olyan petíciót indítani, hogy tiltsák be a cliffhangereket. Ha szeretek egy sorozatot, mindenképpen meg fogom nézni, ha meg nem érdekel, akkor felőlem azt csinálnak benne, amit akarnak. Természetesen a fejemben megírom nekik a happy endet, de eléggé felhúztam magam azon, hogy hogy lehet egy ilyen feelgood sorozatot ilyen bénán befejezni.

vittgen - 2016. 04. 06. 15:21

Szerintem jó kis sorozat volt!
Nekem az elejétől a végéig tetszett….,illetve a vége annyira azért neeem!
De így,hogy azt sem tudjuk,meg halt-e,benne lehet egy / valamikori / folytatás…..

Katalin Nyers - 2016. 05. 03. 20:16

Elítélem a befezező részt! Azt sugallja a gyilkosoknak, hogy nyugodtan folytassátok tevékenységeteket, mert mindenkit, – még egy kiváló nyomozót is – ki lehet nyírni! Ha már úgymond – más mondja – elfáradt a történet, akkor nem lehetett volna úgy befejezni, hogy a főszereplő, aki annyi nyomorult szadistától megszabadította a világot, – pihen egy kicsit???? Mondjuk végre nyugodtan megnősül, és nászútra megy???? Valószínű, egy bűnöző írta az utolsó részt, és kiélvezkedett, hogy neki áll a zászló.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz