login |

Pretty Little Liars: vége a 4. évad első felének – írta bettygirl

2013. 09. 06. 15:10 - Írta: vendegblogger

56 hozzászólás | kategória: kritika,

– So you’re saying that… Ali’s still alive?
– Haven’t you all felt it? She was never really gone.

A készítők minden idők legjobb fináléját ígérték nekünk, de a Pretty Little Liars nézői pontosan tudják mit jelent ez: még sosem hoztak össze értékelhető záró részt. Azt kell, hogy mondjam, most sikerült meglepetést okozniuk, mert a gyenge kezdés után fokozatosan hozták fel magukat, és egy meglepően izgalmas résszel búcsúztunk a kis hazudozóinktól.

Lélekben már felkészültem rá, hogy megint csak homályos utalásokkal leszünk gazdagabbak, de most végre igazi válaszokat kaptunk pár dologra. Legalábbis úgy tűnik. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A 4×12-ben három dolog is kiderült, amik közül egy volt az igazán WTF-pillanat. Vagy mégsem? Sokan már a kezdetektől fogva sejtették, hogy Ezrának valamilyen módon köze van az eseményekhez. A készítők utalásokat is tettek erre, például az előző részben.

Más kérdés, hogy a viszonylag szűk szereplőgárda közül valakire már rá kellett mutatni, és az írók Ezrát választották. Ami, ha belegondolunk, nem is annyira logikátlan. Valószínűleg Ali miatt jött anno a városba, de kérdés, hogy utána hogy lett belőle az A-team tagja.

Azt tudjuk, hogy az első évadban Mona volt egyedül A, csak amikor az elmegyógyintézetben kezelték, akkor kereste fel Red Coat, hogy csináljanak egy csapatot. Ezrának ebben mekkora szerepe van? Mikortól figyeli a lányokat? Ariával direkt kezdett ki, hogy részese legyen az eseményeknek? Vagy ezek olyan kérdések, amikre sosem kapunk választ, mert maguk a készítők is csak nemrégiben találták ki, hogy akkor most legyen Ezra az új A?

Megtudtuk tehát, hogy Ezra randizott Alisonnal, akiről azt hitte, hogy 18 éves. De még mindig sok minden hiányzik ahhoz, hogy összerakhassuk a képet, hogy kideríthessük mi is történt Alison eltűnésének estéjén. Valaki összevághatná egy videóban, hogy mit tudunk eddig.

Ja, és megtudtuk, amit már mindenki sejtett a kezdetektől fogva: Ali nem halt meg. Legalábbis azon az estén nem. Megtudtuk, hogy Mrs. Grunwald mentette meg őt, miután élve elásták. De honnan tudta, hogy Ali hol van?

A gyilkosa személye még mindig ismeretlen, most Ezra tűnik a legvalószínűbbnek. Hogy összesen hány banda mozgatja a szálakat, én már nem tudom követni. Aki megmentette a lányokat a tűztől, meg most Emily-t a fűrésztől (üdítően izgalmas jelenet volt annak ellenére, hogy tudtam, nem lesz baja a lánynak), valószínűleg a hazudozók oldalán áll, maga Alison lehet az.

Kérdés, hogy neki ki segít egész idő alatt, ki van az ő oldalán, hányan tudják, hogy életben van. Ezra miért akarja mindenképpen megtalálni? Mona, Shana, Wren, Wilden, Melissa hova tartoznak/tartoztak, kinek az oldalán állnak?

Újra ellátogattunk a sötét hangulatú Ravenswoodba, ahol a spinoff fog játszódni. Caleb is felszállt a buszra, sejtésem szerint nem fog egyhamar visszatérni Rosewoodba. Személy szerint engem eddig hidegen hagyott Ravenswood, de most elkezdett érdekelni, a pilotba mindenképpen bele fogok nézni.

A 12 rész alatt kiderült, hogy CeCe azért fúj a lányokra, mert Alison elhitette vele, hogy ők rúgatták ki az egyetemről, ami valljuk meg, elég bárgyú indok. A rész végi eltűnése is gagyi húzás volt, egy akkora esés után csak úgy hangtalanul el tudott tűnni.

Sok tehát a kérdés, még kevesebb a válasz, de összegzésképpen elmondhatjuk, hogy egy jó nyári finálét kaptunk igazi válaszokkal, amivel elégedettek lehetünk. Ha adhatnék tanácsot az íróknak, ezt a tendenciát tartsák meg. Mindenesetre nagyon várom a most már tradicionális Halloween-epizódot.

Ui.: Egyébként Amerikában az összes tini régi, fekete-fehér filmeket néz? Nem mintha rossz lenne, csak feltűnt.

56 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2013. 09. 06. 14:51

rosszmájú vagyok, de a tavaly toby-húzás után csak arra vagyok kíváncsi, hogy melyik dologra fogják azt mondani az írók, hogy “ja, mégsem!”:)

cherockee - 2013. 09. 06. 15:28

olyan ez mint az Under the Dome, nézem, de minek :).

amúgy mókás húzások vannak benne, az első két évad közel zseniális a műfajában, és most látom azt, hogy már talán nem csak WTF-eket akarnak bedobálni, meg szomorú baleseteket, hanem van újra elképzelésük is arról, hogy merre tovább

de a ravenswood tie-in, ez a majdnem-zombis-boszorkányos rész nagyon nem illett bele

DennyKeh - 2013. 09. 06. 16:01

Szerintem nagyon jó évadot kaptunk, és már nagyon várom a következő részeket. :)

csakbia - 2013. 09. 06. 16:18

ha jól tudom, Marlene King és Oliver Goldstick is megerősítették hogy valóban Ezra A

Keila - 2013. 09. 06. 16:21

Kifejezetten jó rész volt. Én az évad eddigi felét is élveztem – no nem feltétlen a zseniális történetvezetés, sokkal inkább az insider joke-ok miatt. Nagyon jól figyelnek a rajongótáborukra a készítők, nem véletlen hatalmas a twitter-bázisuk.
Az Ezrás-húzás kifejezetten jó volt, bár ettől Aria továbbra is gyanús, de sok mindent megmagyaráz. Különösen tetszett, hogy mennyire rendszerezett volt ez a ‘lair’, főként a többihez képest. Teljesen más személyiségre utal, mint a korábbi ‘A’-ké és ez tetszik.

Pupi - 2013. 09. 06. 16:39

Egy cikkben valami olyasmit olvastam, hogy csak a 4. évad elején találták ki, hogy Ezra legyen “A”. Lehet, hogy félreolvastam, mert az angolom nem valami rózsás, de akkor bocsánat a félrevezetésért.
Azt hiszem, valahol ebben a cikkben volt:
http://tvline.com/2013/08/28/pretty-little-liars-ezra-a-season-4-spoilers-aria/

Valar morghulis - 2013. 09. 06. 16:44

Az évad nekem nagyon unalmas volt, de az utolsó rész tényleg izgalmas volt, bár a PLL facebook oldala elspoilerezte nekem Ezrát. Meglepő húzás, de ha valakire tippelnem kellett volna az ő, mert kb. ő maradt az egyetlen szereplő akire soha senki nem gyanakodott. Ezek után várom a folytatást: de azért nem tűkön ülve.

winnie - 2013. 09. 06. 16:56

csakbia: ami interjut olvastam, abban csak kerulve a kerdest valaszoltak. de az biztos, hogy lesz meg A.

jjujj - 2013. 09. 06. 17:05

nem értem miért kell ezeket a “CeCe ott fekszik mellettük 15cm-re a következő másodpercben meg eltűnik” jeleneteket, ha az ilyenek nem lennének sztem kifejezetten jó lenne a sorozat, így sem rossz, nagyon várom a folytatást

Noémi - 2013. 09. 06. 17:21

Nekem nagyon tetszett az utolsó rész és alig várom az új részeket. Egyébként vannak fent Youtube-os videok amikben benne van az eddigi Alisonos visszatekintések időrendben.

Hellhound - 2013. 09. 06. 17:44

Nekem csak az nem tetszik, hogy úgy érzem egész valami varázslat felé megy. ‘- Haven’t you all felt it? She was never really gone.’ – meg az egést Ravenswood. Én úgy indultam, hogy ez egy reális (még ha néha h*lye is xD) sztori lesz, és nem szeretem ha menet közben kevernek össze.

P009 - 2013. 09. 06. 18:11

Szerintem a 4. évad eddig messze lekörözte a 3. évadot. Visszafogták a szappan (pl. Aria anyu pasit keres, Hanna anyu randizik…) és a krimiszálakra fókuszáltak. Így sem volt tökéletes, helyenként bugyuta de élvezhetőbb. És azt is megjegyezném, hogy szvsz ez volt a legjobb PLL záróepizód. Eddig egyetlen fél- vagy évadzáró nem tudott robbanni. Most sem történt meg, de az epizód közepétől izgalmas és számomra meglepő volt. Eddig 6/10 volt a 4. évad

julcsi - 2013. 09. 06. 18:27

na hát szerintem meg iszonyú gagyi megoldás volt ez az Ezra-dolog, nem is értem. ezzel az erővel gyakorlatilag bárkire rámutathattak volna, hogy ő A… de nem? volt rá egy utalás az utolsó előtti részben, biztos ott szavazták meg a készítők hogy legyen akkor Ezra…

nekem az egész évad nagyon gyenge volt, halálra untam magam, lehet hogy kasza lesz a vége.

519 - 2013. 09. 06. 18:36

De nekem úgy jött le, hogy CeCe mégsem fújhat annyira a lányokra, hisz megmentette Emilyt. Mert ugyebár a másik Red Coatot, akit láttunk, azt Spencerék üldözték, és ő nem lehetett ott fafeldolgozóban, vagy miben. Gondolom ezen is csavarnak egyet, vagy valami. Pl. kiderülhetne, hogy azért hallgatózott Ezra ajtajánál, mert ő már rájött, hogy Ezra A. Remélem, az ötödik évad már az utolsó lesz, mert ezt már nagyon nem lehet/kéne tovább csűrni-csavarni. Amúgy nekem is tetszett, izgalmas rész volt. :D

Cseho - 2013. 09. 06. 19:01

Ez a “Tudtam!” tipikus esete. Kb a 2. évad óta számítok arra, hogy Ezrát előveszik, mint A. Igazából már nem tudom mi az “A”-k motivációja. Mi a tökömnek gyötrik még a lányokat? Nem lepődnék meg ha a végén odajutnánk el, hogy Spencer skizofrén és a másik személyisége irányítja az egészet. Ettől függetlenül ez az évad fényévekkel jobb, mint a 3. volt.

devon23 - 2013. 09. 06. 19:45

Egy fórumon olvastam, ahol a rajongók egy olyan elemzést csináltak, hogy:

Cece Alival van, szóval red coat egy másik csapatot alkot Wrennel és Melissával, Ali mellett.Így tehát Cece és Ali mentette ki a csajokat a tűzből, és most pedig Cece állította le a fűrészt is.Egyébként Cece minek hallgatózott volna Ezránál?Wren pedig ezért “harcol” Monával, mert Mona még mindig A team tag.
Na de ugye, ezek csak találgatások.
Ezrára ha jól emlékszem utaltak párszor(pl volt egy csomó pénze elrejtve, ha valaki emlékezne rá, a megfigyeléshez meg kellett pár dolcsi)

Viszont van egy olyan sejtésem, hogy az ikertesó még felbukkan.

Egyébként tetszett a zárás, mos az egyszer nem csalódtam.

Risi92 - 2013. 09. 06. 19:57

a negyedik évad a nagyon gyenge kezdés után, igen erős részekkel zárta a nyári finálét, újra él bennem a remény, hogy visszatér az első és második évados minőség. a fináléra kiadok egy 7/10-et. nagyon örülök hogy Cece-t nem tették el láb alól, viszont az eltűnése nevetséges volt hahaha

devon23 én is hasonló módon látom a dolgokat amugy.

Thomas - 2013. 09. 06. 21:24

Ez nekem is feltűnt hogy mindenki fekete fehér régi filmet néz az lenne a maglepő ha valaki rendes tv adást nézne.

KellyMonroe - 2013. 09. 06. 22:15

Azért néznek fekete-fehér filmet, mert az olyan hipsteres :D

Amúgy jó rész volt a 4×12, annak ellenére, hogy mielőtt megnéztem, elkövettem azt a hibát, hogy felmentem facebookra. Ahol persze ott virított Ezra képe a nagy piros A-val. És ez már nem az első eset, hogy valamit így tudok meg, mielőtt megnéztem volna egy sorozatrészt.

Én is attól félek, hogy Ezráról is kiderül valami olyasmi, hogy csak védeni akarja Ariát, és ezért mesterkedett. Én szerettem az Ezria párost, de nagyon mérges lennék, ha Ezra is csak egy sokadik red herring lenne. Akkor már inkább legyen benne Aria is az egészben, úgyis mindig gyanús volt nekem :D

Friplifrapli - 2013. 09. 07. 10:16

Hát, én is arra teszem le a voksom, hogy nem Ezra A. Szerintem ő valami maszek nyomozásba kezdett, párhuzamban a lányokkal, aztán a következő részben majd jól kiderül, hogy mindenki egy oldalon áll és együtt hajkurásszák tovább A-t. Nekem ez a “Mrs. Grunwald megmentette az élve eltemetett Alit” dolog is olyan fura, mert a földből kinyúlós jelenetet már láthattuk egy korábbi rész végén, ahol ugye nem múltbeli visszatekintést szoktak mutatni, hanem A mesterkedéseit. Arról nem is beszélve, hogy azt a szálat még mindig nem bontották ki teljesen, hogy a DiLaurentis család is vastagon benne van a dologban (tudniuk kellett, hogy a talált holttest nem a lányuké, és az anyuka az egyik részben úgy szólta el magát, hogy abból az derült ki, hogy ő tudja, hogy a lánya él, még fel is hívták a figyelmünket a nyelvbotlásra, mert kijavította magát). Attól mondjuk sokat nem várok, hogy Jason eltűnését megmagyarázzák valahogy utólag, Jenna, Lucas kiírását is eléggé bénán oldották meg…

winnie - 2013. 09. 07. 10:51

a kiírásokról jut eszembe megkérdezzem, hogy mennyire teszi esetlegessé a sorozatot, hogy egyes színészek eltünedeznek? régen ez még tolerálható volt, ma viszont nem tudom, ezt ti látjátok.

csak azért jutott eszembe, mert a dancing with the stars poszt írásánál jutott eszembe, hogy hopp, Noel egy ideje nincs hiszen az army vives-ban játszik (most meg táncolni fog az abc-n), melissa, mármint torrey devito is egy ideig the vampire diaries-ezett, és most vanessa ray (cece) sem lesz, mert a blue bloods-ban kapott nagyobb szerepet (de elvileg még nem állandó)

vanTom - 2013. 09. 07. 13:07

ezt a videót láttátok már?

http://www.youtube.com/watch?v=APuQnLebhI8

egy fun videó.. visszaemlékezésekből.. ami több bizonyítékot mutat arra, hogy Spencernek volt indítéka, ideje és lehetősége megölni Alisont..

elég érdekes, de hihető felvetéseket mutat..

Keila - 2013. 09. 07. 13:10

Szerintem az eltünedező szereplők már szinte a védjegye a sorozatnak. “out of town” :D
A földből kinyúló kezet a tavalyi halloweeni rész végén láttuk, ami csak egy szimpla ijesztegetésnek volt belengetve anno. A special episode-ok amúgy sem szoktak szorosan kapcsolódni a megszokott sorozatvilághoz.

jjujj - 2013. 09. 07. 13:57

és akkor miért volt olyan ideges Ezra? mert nem találta ott “A”-t… elég gyenge kifogásnak hangzik

Risi92 - 2013. 09. 07. 19:02

a készítők azt ígérték, hogy Ezrával nem játsszák el ugyanazt, mint Tobyval, akármi is lesz a nézői visszajelzés, Ezranal sokkal komolyabb dolgok játszanak… na majd meglátjuk:D

winnie - 2013. 09. 07. 19:09

azt ígrték, hogy pontosan ugyanazt nem játsszák el, inkább arra utaltak, hogy vele kapcsolatban más csavar lesz.

Gabee - 2013. 09. 07. 21:38

Egy fórumon olvastam, ahol a rajongók egy olyan elemzést csináltak, hogy:

Cece Alival van, szóval red coat egy másik csapatot alkot Wrennel és Melissával, Ali mellett.Így tehát Cece és Ali mentette ki a csajokat a tűzből, és most pedig Cece állította le a fűrészt is.Egyébként Cece minek hallgatózott volna Ezránál?Wren pedig ezért “harcol” Monával, mert Mona még mindig A team tag.
Na de ugye, ezek csak találgatások.
Ezrára ha jól emlékszem utaltak párszor(pl volt egy csomó pénze elrejtve, ha valaki emlékezne rá, a megfigyeléshez meg kellett pár dolcsi)

Viszont van egy olyan sejtésem, hogy az ikertesó még felbukkan.

Egyébként tetszett a zárás, mos az egyszer nem csalódtam.

Neked nem tünt fel h két Red coat van?Ali mentette meg és cece akarta kinyirni ha védte volna szted verekszik Ariával?legyen már logikád…..a pajtánál is ali volt amegemntő a tűznél is és cece érkezett a helikopterrel…uh cece a rossz..ali a jó….

Sztercsike - 2013. 09. 07. 22:01

Jó a sorozat.Nagyon izgi,mindig meg lehet valamin meglepődni, izgulni.
Viszont már kezdek belepörgetni részekbe. Ami nem jó. Asszem erre mondják nyújtják mint a rétestésztát! Most már valami ütőset kellene mutatni, különben egyre idegesítőbbek a részek. Ali vagy Cece leleplezése pl. ha már egyre közelebb kerülnek Cece-hez.

Devon23 - 2013. 09. 08. 02:12

Gabee

ha a logikánál járunk, ott van, hogy egy fórumon olvastam….egy szóval nem írtam, hogy ez az én gondolatom…és az is ott van, hogy ezek csak találgatások.

winnie - 2013. 09. 08. 08:38

“Ali vagy Cece leleplezése pl. ha már egyre közelebb kerülnek Cece-hez.”

na, igen, erre írtam a fentit, hogy itt biztos lesz valami, hiszen cece nem szerepehet most egy ideig a sorozatban.

winnie - 2013. 09. 08. 08:39

az elméletekkel egyébként az a baj, hogy ha visszautalnak, akkor elvileg azok nem épülnek semmire, hiszen sok jövőbeni felfedezést és csavart még ki sem találtak az írók, így nem tudják megalapozni sem őket.

csakbia - 2013. 09. 08. 13:16

feltűnt vkinek h a 4x11ben jake felajánl Aria-nak egy menő ügyvédet hogy segítsen Hannah anyján de Aria visszautasítja mondván hogy már van neki? miközben az epizód elején arról csacsognak hogy nincs egy jó ügyvéd sehol…

Mártoncz - 2013. 09. 08. 14:30

Ezra szerintem benne van ebben nyakig… Cece nem lepett meg már régen leleplezték, 2 red coat 2 A lehet van 1 másik csapat lány is akit kinoznak! Mondjuk Jennáék! na jó ezt ne gondoltam komolyan! nekem tetszett a rész, kivéve Cece nagy eltűnése….5 méter zuhanás nélkül ez egyszerűen lehetetlen…ez már megérne 1 kaszát hacsak nem vesszük azt hogy Ali él! Hálleluja! Csak hogy ezt már leleplezték a 3. évad végén…persze jó volt látni hogy is élte dúl de nem 1 nagy dolog….az érdekes hogy kinek a temetésén jártak a lányok 2szer is….nagyonajánlom h nem csak 1 random hulla akit felöltöztettek és elásta majd a ruhája alapján azonosítottak! Mellesleg egy előttem íróval egyet értve nem lepődnék meg ha skizo lenne az egyik és úgy intézné az egészet hogy nem tudja, csak én Alire gondolok, mert hát Spencer legyen akármilyen őrült is nem tudja magát majdnem kilökni a vonatról! az epizód 6.5/10 az évad 4.5/10
Ja és nagyon ajánlom nem hozzák be a természet felettit mert akkor kasza!

Gabee - 2013. 09. 08. 18:38

Cece miért nem lehet egy darabig a soriban??mivan vele?

winnie - 2013. 09. 08. 18:45

gabee: írtam fent. mivel nem állandó szereplő a pll-ben, ezért leszerződött egy másik sorozatba és július óta ott forgat. nem tudom, hogy meddig jutott el addig a pll, de onnantól kezdve nem szerepelhet.

ld. ezért nincs például noel sem a pll-ben.

Gabee - 2013. 09. 08. 21:01

lehet a haloweeni részben ki is purcan

Andzia - 2013. 09. 08. 23:40

Mint könyv olvasó, én reménykedtem hogy legalább a könyvekhez hihhhhhetetlenül lazán kapcsolódó történet mégis azt a megoldást kapja amit a könyvben. Hát pofára estem. Még az utolsó utáni reményem is elszállt, hogy egy értelmes, LOGIKUS MAGYARÁZATtal éljenek a kicsoda A? kérdésre. Eleinte úgy tűnt hogy arrafelé tart a történet, elhintették a morzsákat, és nem is lett volna rossz, de lehet hogy az írók berezeltek hogy túl bonyolult lenne a megoldás ezért inkább próbálják ráerőltetni random szereplőkre A szerepét. És hozzáteszem hogy a könyvek azután is folytatódnak hogy kiderül ki A. Ráadásul nekem onnantól lett még érdekesebb. Sajnos nem fogom kivárni hogy hova viszik a szálakat, mert akkorát CSALÓDTAM, hogy még ha ezek után be is vetik a könyvbeli megoldást, akkor is hiteltelen marad AZ EGÉSZ. KASZA.

KellyMonroe - 2013. 09. 09. 00:41

A fent linkelt “Spencer ölte meg Alit” videón felbuzdulva nézegettem youtube-on további teóriákat, és az a durva, hogy A személyére vonatkozóan iszonyat sok videó van Ariáról és Ezráról, míg a többi szereplőről csak elenyésző számú. Ariára nagyon sok jel mutat, és mind elég elgondolkodtató. Ebben a két videóban össze is szedték őket:
http://www.youtube.com/watch?v=J-qV0UW4P3I
http://www.youtube.com/watch?v=zJGniPMiQSg
És egy további elmélet, miszerint Ariának disszociatív személyiségzavara van, ez is elég érdekes:
http://www.youtube.com/watch?v=EFvzAnPS7uA

Szóval ezek alapján szerintem valami ilyesmi történhetett:
A cold openben láthatjuk az éjszakát, mikor a lányok a pajtában buliznak. Emily és Hanna alszanak, Aria látszólag épp felébredt, és elkezdi keresni Spencert és Alit. Majd megjelenik Spencer, furcsa fejjel és hangsúllyal közli, hogy Ali elment. Ez előtt zajlott le a veszekedés Spencer és Ali között, mire Spencer hirtelen felindulásból úgy dönt, megöli Alit. Ez magyarázat lehet arra, ahogyan közölte a lányokkal Ali eltűnését. Talán Aria viszont nem is akkor ébredt fel, hanem már ébren volt, és látta, amint az egyik barátnője kinyírja a másikat. Bár a pszichológia nem az én asztalom, szóval lehet, hogy hülyeség, de ez elég nagy sokk lehet ahhoz, hogy az emberben aztán kialakuljon valamiféle mentális betegség, főleg ha hajlamos rá (ami Aria esetében tuti, mivel az apja elmondta, hogy előfordult már hasonló a családban). A következő egy évben Aria nem Izlandon volt, hanem elmegyógyintézetben. Érdekes módon “A” zaklatásai akkor kezdődnek, mikor visszatér, és összegabalyodik Ezrával, aki -mint most kiderült- szintén az A-team tagja. Talán ketten alapították az egészet, miután azon az éjszakán felmerült témaként Alison, és kiderült, hogy mindketten kötődnek hozzá.

Valami ilyesféle megoldással ki is lennék békülve, csak attól tartok, a tinihorda várható reakciója miatt nem mernék meglépni az írók.

-T - 2013. 09. 09. 11:44

Most gondolkodom, h. a 3. évad 6. részében Aria talált egy zsák pénzt Ezra zoknis fiókjában és azt hiszem, h. még ennek a résznek a végén A a bankban kötegbe köttette össze a pénzét.
Lehet, h. EzrA volt az?!

jjujj - 2013. 09. 11. 15:30

ezekben a youtube-os teóriákban sokszor olyan dolgokat vesznek elő, ami akár anno lehetett Mona is… mert csak a fekete kapucnit és a kesztyűket látjuk (pl.: szép szemei vannak, hát elég sok embernek van szép szeme…)

kár ezeket ennyire felfújni, ha a készítők azt akarják akkor akár még Ella-ból is “A”-t csinálhatnak, de azért remélem normális magyarázatot adnak rá majd a végén

jjujj - 2013. 09. 11. 22:03

amúgy Aria-nak (ha ő lenne “A”) mi az indítéka amiért a másik 3 lányt kínozza? az hogy van egy sötét énje az oké, de akkor is kell valami ami motiválja
(ezeket nem látom ebben a jutubos vidikben)

KellyMonroe - 2013. 09. 15. 22:23

Persze, sok ilyen nyomra rá lehet fogni, hogy csak belemagyarázás, nekem igazából az a fura, hogy a másik három lányra nincsenek ilyen rejtett utalások. A “Spencer ölte meg Alit” teóriával igazából én sem értek egyet, inkább azt mondom, hogy tetszene egy ilyen megoldás, mert az garantáltan sokkoló lenne.
Hogy mi lenne Aria indítéka? Szerintem szinte bármit ki lehetne találni, mint ahogy bárki más esetében is. Elvégre még mindig nem tudjuk, miért akarták megölni Alit, vagy hogy kinél mivel húzta még ki a gyufát.
Amúgy nekem az lenne hiteltelen, ha Ezra lenne a fürdőnacis, akivel Alison kavart. Egyszerűen nem tudom, mit láthattak volna azok ketten egymásban. Ezrának a kedves, érett, kifinomult lányok jönnek be, Aliről pedig egyik se mondható el. Valószínűleg egy nyomulós kis ribanc volt, az ilyenekről az Ezra-féle srácok tudomást se vesznek. Alisonnak is inkább az ilyen agyatlan bulizós pasik jöhettek be, mintsem a széplelkű irodalmárok. A még életben lévő idősebb srácok közül akkor már inkább Wrent tudnám elképzelni vele.
Szóval szerintem Ezra nem A, hanem csak tudja, hogy Aria benne van a buliban, és meg akarja menteni a lebukástól. (Csak elmélet, nem kell vele egyetérteni :))
De ha Aria nem is A, valami tutira nincs rendben a csajjal, tud valamit, titkol valamit, vagy nem tudom, de ok nélkül csak nem lenne ennyire gyanús :D

jjujj - 2013. 09. 16. 13:56

de elvileg még az írók sem tudják kit hoznak ki “A”-nek akkor meg miért utalgatnának rá?

amúgy meg a gyanúk nagy része olyan hogy éppen a zenének melyik sora tart mikor Aria-ra vált a kamera, meg az hogy az egyik író kiírta twitterre hogy “BigA”, egyik részben meg Mona hívta így Ariát, ezek nekem csak belemagyarázások

Ezra tudja, hogy Aria kínozza barátait? akkor azzal a sráccal sincs minden rendben ha ilyen csajt akar magának :D :D

KellyMonroe - 2013. 09. 16. 18:40

Ilyen a szerelem :D

Aztán meg nem olyan biztos, hogy az írók nem tudják, ki A, mondani elvégre bármit mondhatnak :)
De persze, igazad van, nem is akarok vitatkozni, mert tényleg mindenbe bele lehet kötni. Egyszerűen csak tetszik ez a teória, és nem bánnám, ha igaznak bizonyulna :)

KellyMonroe - 2013. 09. 16. 18:43

Amúgy meg nekem pont ez az elmélet teszi érdekessé Ariát (még akkor is, ha hülyeség), mivel eddig ő volt az egyetlen a lányok közül, akit nem tudtam hova tenni.

pllll - 2013. 09. 18. 23:08

Elkezdtem előről nézni a sorozatot: érdekes. Lehet, hogy ez már csak bebeszélés kérdése, de mindenesetre már a legelejétől, apró mondatok is utal(hat)nak Ezrára. Lehet, hogy mégsem csak hirtelen ötlet volt ez? Várom a következő részt, addig pedig kutatok az előző évadokban az árulkodó jelekre. ;)

-T - 2013. 09. 19. 09:20

pllll: én is így vagyok vele. szerintem is előbb elkezdték alapozni ezt az EzrA A szálat.

csakbia - 2013. 09. 19. 16:00

így van előbb kezdték konkrétan mona leleplezése UTÁN.

-T - 2013. 09. 28. 08:46

Most gondolkodtam, h. ha Ali tényleg a lányok oldalán áll, akkor miért volt bunkó velük szinte minden flashback-ben, amiben együtt szerepeltek?

bébi - 2013. 10. 16. 22:11

mikorra várható folytatás ?

winnie - 2013. 10. 17. 08:21

jövő héten lesz a halloween rész. aztán meg jövő év elején.

name - 2013. 10. 28. 12:44

Már a 3.évad vége fele is csak azét daráltam le, hogy végezzek vele és csak azért folytattam mert a barátnőim is nézik, de a 4, évad eleje fele betelt a pohár és végleg abbahagytam, semmi eredeti ötlet nincsen benne,ugyanazokat a dolgokat hozzák elő, elkezdenek egy szálat és abbahagyják,és nagyoooooooon elhúzzák Mikor az Ezras dolgot megtudtam sem tudtak meglepni mikor mindenki A.Bár az alapötlet jó 1000x jobb sorozatok vannak és engem sok ismerősömmel együtt nem sikerült meggyőzniük arról, hogy az bármi jót tudnak prudukálni, az felületes, mondanivaló nélküli, mostanra már egyáltalán nem színvonalas tinisorozaton kívül.Szóval ez a sorozat sem bizonyította, hogy az abc family tud bármi.(bár imádom az abc-t ennek a csatornának eddig 4 műsorát kaszáltam egymástól függetlenül)

jjujj - 2013. 10. 29. 11:26

hallowen-es rész nagyon ütött, remélem lesz róla kritika

Szamoca - 2013. 11. 20. 02:52

Nos megneztem az ‘A theory’ videokat, igen, tokre sok mindenre ramutat, ugyanakkor senki nem teszi fel a kerdest: Ha Aria ‘A’, akkor kitol fel Alison annyira mar a “meggyilkolasa” elott is???!!! Ariatol? nem hinnem!Valakit probal lenyomozni Alison, es sok jelenet utal arra is, hogy aki ijesztgeti nem lehet Aria hiszen o is ott van a jelenetekben!Valakitol baromira fel Alison, es az az ‘A’ illeto nagyon el akarja kapni,ha valoban szemelyiseg zavara van akkor sem latok okot ra, hogy Alisont ennyire ki akarja csinalni, raadasul senki az ugymond ‘masik’ csapatbol nem celoz ra hogy a negy lany kozul valamelyikojuk lenne a ludas. Se Jenna, se Shana, se Wren, meg Melissa is azt mondja, hogy Rajuk probalt vigyazni az elejetol fogva. Szoval bocsi sracok de Aria szamomra kilove, habar a sok jel amit osszeszedtek nagyon passzol, de megsem akar osszeallni a kep mindezek ellenre…
Ezrat mar inkabb sokkal lehetsegesebbnek latom, es en is eszrevettem a jeleket amikkel ra utalnak…varhato volt, hogy artatlan tiszta szereplo lesz elobb utobb eloszedve, kis alszent:-).
Egyebkent en meg valamelyik szulore gondoltam, sokuk el van tunve, Byron is gyanus volt… A DiLaurentis csalad meg aztan abszolut kivesezetlen tema szamomra meg, es van meg mit kihozni belole…Jasonra sem kaptunk semmi valaszt…

De nagyon varom a kovi reszeket, es en sem szeretnem, hogy atmenjen szellemes, mindenfele tulvilagi dolgokba, pedig sajnos nagyon ugy fest…
Elinditottak egy uj szalat Ravenswoodban…hajaj…

Lassuk mi lesz!

Anita - 2013. 11. 21. 11:29

Spoiler!!!!!!!!!!!!!!

Érdekelt,hogy miért mondta Ali Hannanak,hogy
emlékszel mit mondtam neked a kórházban
vagyis,hogy mit mondott neki akkor ezért megkerestem
azt a részt,de nem találok benne semmi ,,érdekeset”
max. annyit,h azt mondja Hanna jobb hazudozó volt,
mint ő……ja meg azt mondja A egy ,,bitch” amit nőkre szoktak használni tehát ha Ezra lenne A akkor miért ezt a szót használta??? :D
Vélemények???
(1 évad 11. rész 25:45-től)

MaHolnap - 2014. 01. 09. 17:28

Szerintetek Aria és Ezra újra összejöttek vagy sem a 4×14-ben?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz